Délmagyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-20 / 196. szám
Vasárnap, 1958. augusztus 24. 8 SPORT Az alkotmány ünnepének nportm üsora A nyári sportok jegyében bonyolódik le Szegeden az alkotmány ünnepének sportműsora. Kajakverseny, folyam úszó-Dajnokság, Vfzilabda-mérkőzés szerepel többek között a műsorban. A folyamúszó- Daj nokságot délelőtt bonyolítják le a Tiszán. A férfiak és a nök is három korcsoportban versenyeznek. A felnőtt és ifjúsági férfiak a táptól komptól indulva öt és fél kilométert tesznek meg.- A felnőtt és ifjúsági nők a Maros-toroktól indulnak majd, távjuk mintegy 4 kilométer. A serdülő versenyzők a Bertalanemlékműtől rajtolnak, két kilométert té^e meg. A cél a partfürdőnél le6z, körülbelül 11 óra tájban várhatók a versenyzők. A Tiszán ma folytatódik a Dél kerületi Kajak-Kenu Szövetség országos versenye, 2 órai kezdettel. Az újszegedi uszodában délután 5 órai kezdettel úszóverseny és barátságos vízilabda-mérkőzés lesz. A városi partfürdőn rendezik meg Szeged város ifjúsági súlyemelő-bajnokságát 3 órai kezdettel. A SZEAC felsőtiszapartl pályáján kerül sor 5 órai kezdettel a megyei I. 06zt. válogatott—NB III-as válogatott labdarúgó-mérkőzésre A labdarúgó-mérkőzés szünetében és utána bonyolítják le a szegedi kerékpárosversenyzők Alkotmány Kupa-versenyét. amelyen a Kinizsi, a Postás és az SZVSE indít csapatot. A SZEACpálya műsora villanyfényes férfi kosárlabda-mérkőzéssel fejeződik majd be: két NB l-es csapat, a SZEAC és a Budapesti V3C találkozik fél 8 órai kezdettel barátságos mérkőzés keretében. Az atléták versenyére az SZVSE-pélyán kertil sor délelőtt fél 10 órai kezdettel. Ezen 11 férfi- és női szám lesz. Országos kalapácsvetöverseny is szerepel a műsoron. Lantos harmadik lett az országos úszóbajnokságon A Budapesten most megrendezett országos úszóbajnokságon a szegedi versenyzők jól szerepleltek Közülük Lantos érte el a legjobb eredményt, aki a 100 m-es gyorsúszásban 59,2 mpes Idővel harmadik lett. Változtak tegnap a piaci árak Az ünnep előtti hetipiac, a szokásos más piacokhoz hasonlóan, igen élénk vott tegnap is. Burgonyából, almából, dinnyéből, zöldpaprikából, uborkából, körtéből, baromfiféléből változatlanul nagy vott a felhozatal. A burgonya kilója a tegnapi piacon is 2 forint 50 fillér körül mozgott. A paradicsom kilója átlagosan 1 forint 20 fillérért, a zöldpaprika két forintért, a főzőtök változatlanul 50 fillérért, a zöldbab 5 forintért cserélt gazdát. A sárgaés a görögdinnye ára nem változott a szombati piachoz képest, a görögdinnye kilóját 80 fillérért, a sárgadinynyéét 1 forintért mérték. A szilva is megtartotta szombati kilónkénti 1 forint 20 filléres árát. A szőlő valamivel olcsóbb lett; az átlagos ára 5 forint körül mozgott. Elsőrendű őszibarackot is lehetett kapni kilónként 8 forintért, körtét 3-ért, almát 2,50-ért. Az uborka kilónkénti ára a tegnapi piacon 1 forint vott általában. A kelkáposzta kilóját 5,50 ért, a fokhagymát 5-ért, a vöröshagyma 2,50-ért, a sárgarépát 3 forintos kilónkénti áron mérték. A csirke kilója 26, a tyúk 20, a pulyka 18, a kacsa pedig 16 forint körül mozgott. A tojás darabonkénti ára változatlanul tartja az 1,30-as árat, a tej 3 forintot, a tejfel 24, a tehéntúró 10, a mák 22 forintot. ítélet a Szegedi Szalámigyár tolvajainak ügyében Igen népszerű a »ligeti hirdető vállalat« Újszegeden. A Rózsa Ferenc sugárút és a Temesvári körút kereszteződésénél levő villamosmegállóhoz közel, egy hatalmas ja törzsére tűzött cédulákon közli a környék lakossága a járókelőkkel, ml van eladó. A képünkön látható legalsó hirdetés azonban problémát okozott mindenkinek. Talán a fa nyújt szállást, amit »szabad kézből•» bocsátott áruba tulajdonosa? Több heti tárgyalás után hirdetett ítéletet a bíróság a Szegedi Szalámigyár tolvajainak bűnügyében, akik hosszú időn keresztül folyamatosan és bűnszövetkezetben lopták a társadalmi tulajdont. Az ügyben tíz vádlott volt, s a bíróság bűnösségük aránvában közel 15 évi börtönbüntetést osztott szét köztük. Többek között Karácsonyi Györgyné (Kelemen utca 2) bűnszövetkezetben elkövetett lopás, árdrágító üzérkedés, viaszaélés bűntette miatt egyévi, Schubert Emil (Csongrádi sugárút 40) két év 6 'hónapi, ifj. Kulcsár István (Szövetkezeti út 29) 2 évi börtönt kapott. A többi bűnösök hat hónaptól egy év 6 hónapi börtönt kaptak, s egy részüket pénzbüntetésre is ítélték. Az SZVSE nyerte 8 vasutas tekecsapatok bajnokságát A vasutasnap alkalmából megrendezett országos vasutas férfi teke-csapatbajnokság döntőit most játszották le Szegeden, az SZVSE-pályán. A bajnoki címet 2Ö62 fával a Szegedi VSE szerezte meg, Kecskemét, Békés csaba és Pécs csapata előtt. A szegedi csapatból a dön tőn Tasnádi 466, Rátkai 408, Szigeti 450, Papp I. 415. Papip III. 462 és Füteki 461 fát ütött. Már több mint egy hónapja készfii a bajnokságra a Textiles A Szegedi Textiles Club megyei bajnokságban szereplő labdarúgó-csapata már július 18-án jpegkezdte az előkészületeket az új bajnoki idényre. A csapat Polyák Gyula személyében új edzőt kapott. Az edzőnek és a vezetőségnek az az elve, hogy nem mennek a bajnokságra, megelégednek akkor is, ha jő középcsapatként végez az együttes. Az elmúlt két hétben négy edzőmérkőzést játszottak. Először Dorozsma ellen a Textilmúvek-pályár 3:2-re győztek, majd a Móravárosi Kinizsitől 3:2-es vereséget szenvedtek. A JT-kupában a SZAK-ot 1:0-ra győzték le, majd a döntőben a SZEAC II. 5:l-re győzte le őket. Most vasárnap a 6ZEACcal mérkőzik a Textiles. Ha a Bp. Honvéd vasárnap Szegeden vendégszerepel, akkor a SZEAC II. lesz az ellenfelük, ha a fővárosi csapat nem jön, akkor a SZEAC első csapata ellen állnak ki. A debreceni birkózók győztek Szegeden mérte össze tudását a Debreceni VSC és a Szegedi VSE birkózó-gárdája. A két jő képességű csapat küzdelméből igen nagy küzdelem után a vendégek kerültek ki győztesen 4,5:3,5 arányban. A szegediek közül Beregszászi és Gitay pontozással győzött, Batki tussal győzött a 9. percben, Bárkányi pedig döntetlenül végzett. A nehézsúlyú Szabó is jól küzdött A fiatal versenyző csak minimális vereséget szenvedett a nála 30 kilóval nehezebb debrfeceni Vászintól. HULIGÁNOKAT KERES A RENDŐRSÉG A "kossulh utcában 1»5S augusztus 18-án, kb. fél 9 órakor kettő 170—180 cm magas lerfi. akik fehér Ingben és sötétkék vagy fekete nadrágban valtak, leszólítottak egy munkából hazatérő dolgozó nőt. Miután az tolakodásukat visszautasította, egyikük megütötte, majd futásnak eredtek az Osztrovszky Ultra irányába, A rendőrség felkéli mindazokat, akik a jelzett Időben vagy azt megelőzőleg, Illetve követően a környéken az említett férfiakat látták és felvilágosítást tudnak adni, amennyiben még a rendőrségen nem tettek erről bejelentést, ügy írásban vagy telefonon a Szeged városi rendőrkapitányságot erről értesítsék. — A tokaji ..Tiszavirág" haIás7szövetkezet elektromos halászó gépet állit munkába a Bodrogon, ahol a vízbedőlt tüskök, kövek. a hínár miatt nem tudnak merítő hálóval halászni. A géppel i.megvibráltatják" a vizet és utána hálóval kiszedik a vízből az elszédült halakat, — Az egri Szépasszonyvölgyl pincék tájékán a múlt héten a sötétben egy négyméteres kútba esett egy ember. Egy arra jaró meghallotta és segítségére sietett. A sötétben azonban ő ls a kútba zuhant. Az utolsó pillanatban ért oda Majoros I ászló egri lakc6. aki mindkét férfit kimentette a kútból. SZÚNYOGIRTÁS repülőgépről. A sztálinvárosi alkotmánynapi ünnepségek előtt a város dunapartt övezetét repülőgépről Agrltox-al és DDT-porral szórták be. A Velencei tó parti szegélyén Agárd és Velence között is ugyancsak repülőgép segítségével Irtották a szúnyogokat. — NYÍREGYHÁZÁN is kísérletek folynak a lakásépítés gazdaságosabbá tételére. Az Építőipari KTSZ elnöke most őrölt perlltböl készíttet elemeket és abból építenek majd házat. Decemberre megépül az első perlit családi ház Nyíregyházán. A tervek szerint egy kétszobás fürdőszobás ház mintegy 80 ezer forintba kerülne. A MELEG IDO TOVÁBB TART Az Írországtól délre lévő ciklon előoldalán déli széllel meleg levegő áramlik Közép-Európa fölé. Hátoldalán északi széllel hűvösebb levegő nyomul és ez elérte 1 ranclaorszftgot, záporokat és zivatarokat okozva. Európa többi részén derült, száraz volt az Idő. Hazánkban hétfőn Jobbára derült volt az égbolt és sehol sem esett. Várható Időjárás szerdán estig: nappali felhőképződés, több helyen záporeső, zivatar, mérsékelt délnyugati, nyugati szél, a meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: nyugaton 18—31, keleten 31 —34 fok között. 1958. augusztus 20, szerda MOZIK KET KEREKPARBALESET EGY NAPON Egy kerekpáros elütötte a Rákóczi téren Brunner Jánosné. Hajnal utca 22. szám alatti lakost, aki eses következtében combnyaktörést szenvedett. A Sebészeti Klinikára szállították. A Dugonics téren viszont kél kerékpáros szaladt egymásnak. s egyikőjük ott maradt a helyszínen sérülten. Tibai József. Széchenyi ter 7. szám alatti lakos lábszártörést szenvedett — ötvenezer forintos allami beruházásból újjáépítették a szőregi központi általános iskolát. Az iskolaépület falalt a korábbi evekben csaknem teljesen tönkretette a magas taléíví'. Most az összes faiakat. m?g a nevelői lakást ls alászigeteltek. s a rossz altazatot ÜJ téglákkal cseréltek kl. Szabadság: (Kamaraszínház helyiségében. Horváth Mihály u. 3. sz.) 6 és 8 órakor: Halhatatlan garnizon. Magyarul beszélő szovjet film. Ma utoljára. Csütörtöktől: Kuruzsló. Francia film. Augusztus 24-ig. Vörös Csillag: Fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A bún. Jugoszláv—nyugatnémet film. — Csak 18 éven felülieknek. Ma utoljára. Csütörtöktől: A bomba. Csehszlovák film. Fáklya: 4. negyed 7 és negyed 9 órakor: Régi idők mozija. — Színes olasz filmvígjáték. Ma utollára. Csütörtöktől: Első örömök. Szovjet film. Augusztus 24-ig. POSTÁS MOZI Ma és holnap 6 és 8 órakor: HU-es sas. Román film. Egy fiatal repülőtiszt tragédiája. DUGONICS MOZI Építők Művelődési Otthona (Kossuth Lajos sugárút 53. 4. 8 és 8 órakor: Párizs és Tavasz. Francia film. Augusztus 21-én 6 és 8 órakor: Párizs és Tavasz. Francia film. 22-től: A csodacsatár. Magyar film. Hattyastelepi kultúrteremben ina este fCl 8 órakor a Forró mezők. Nagysikerű magyar film. 21-én a Ságvárttelepi Művelődési Otthonban este fél 8 órakor ugyancsak a Forró mezők című film. NEMZETI SZÍNHÁZ Nyári szünet: ALLATORVOSl 1NSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területér* Augusztus hó 16-tól 23-lg este 6 órától reggel 6 óráig, (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére inspekclós dr. Farkas Dezső állami állatorvosI, •kik: Deák Ferenc utca 22., II. em. Teleion: 43-17. Az állatorvos kiszállításáról s bivó fél köteles gondoskodni; — Munka közben az esztergagép forgó része elkapta Jobb kezét Barát István 41 éves, Szilién sugárút 9/a. szám alatt lakó esztergályosnak. A mentők az SZTK sebészetere szállították. — Elcsúszott a Madách utcai Iskola lépcsőjén Bánkúti Sándorné 33 éves. Füredi utca 3. szám alatti lakos. A mentők súlyos agyrázkódással szállították a Sebészeti Klinikára. — A JÉGREVÜ sátra bontásánálszerencsétlenségtörtént. Tóth I,ászló húsz éves villanyszerelő budapesti lakos több méter magasról lezuhant és bordatörést, valamint mellkaszúzódást szenvedett. — Kiskorú orvhalászokat fogtak el hálózás közben a Szőreg elótu Holt-Marosban, amely a Kossuth Halászati Termelőszövetkezet bérleti tulajdonát képezi. A tettenért 12—14 éves fiúk orvhalászásáert most a szüleiket vonják felelősségre. A gyerekektől bűnjelként elvették a többméter hosszú hálót, a kifogott 8—10 kilónyi halat pedig visszadobáltatták velük a vízbe. — TANCZENEKART alakítottak a Szegedi Fürdő Vállalat dolgozói. Az alkotmány-ünnep alkalmával léptek fel először munkatársaik örömére az évforduló előestéjén rendezett házi mulatságon. — Irodaházat és mintegy 300 személyes kultúrtermet építtetett az újszegedi Haladás Termelőszövetkezet. Az építkezésekből a vakolási munkálatok ugyan még hátra vannak, de a nagytermet máris használatba vették. Az épület más pészelt egyelőre a helybeli üvegházi építkezések dolgozói raktárnak használják. — FOLYO HO 20-án déli 12 órakor Hódmezővásárhelyen a Műcsarnok Medgyessv Ferenctermében (Lenin út 1.) nyílik Ilincz Gyula Kossuth-díjas festőművész Utijegyzetek rímü kiállítása, mely koreai, kinat es vietnámi útja során alkotott művelt mutatja be az érdeklődő közönségnek. Megnyitót mond Vass Imre, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke. — Tánctanfolyam kezdődik a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14.) Szeretettel várunk minden tánckedvelőt. Jelentkezni naponta 4—6 óráig. Telefon 29-32. — A NAPOKBAN Szegeden Is többször látták a III. Szputnyik hordozó rakétáját. Vasárnap elte a Fáklya Mozi negyed kilences előadásának megkezdése előtt a Kert Mozi közönsége gyönyörködhetett többek között a mesterséges égitest elvonulásában. — Egy mentőosztag megtalálta a francia Alpokban pénteken eltűnt három hegymászót. A három turista közül az egyik szerencsétlenség áldozata lett és meehalt. — 'BORMÚZEUM A Szekszárd melletti kajmádl állami gazdaságban egy tőrök időből származó pincét átalakítanak. Négyezer hektó bor fér majd a pincébe. amelynek előterében Toln? megye boraiból bormúzeumot rendeznek be. — Nyugat-Németországban reiídkív ül magas a szülőanyák halandósága — írja több nyugatnemetországi lap A sajtó értesülései szerint tízezer anya közül ti-Tihatan halnak meg a terhesség idején, szülés közben, vagy gyermekágyi lázban. A Frau von Heute című düsseldorfi folyóirat megállapítja, hogv a magas halandóság oka elsősorban a nem kielégítő tere hességi gondoskodásban és az elégtelen orvosi előkészítésben rejUk. — MÉG A NAGY nyári munkaidőben ts több mint hatszáz Kalocsa környéki parasztasszony, himzőnő. íróasszony dolgozik a kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek. A brüszszeli világkiállításra két- és félmillió forint értékű kalocsai hímzést szállítottak kL — MU CITROM. A Kompozíció Illóolaj és Vegyészeti Gyáre ban egész sor Igen érdekes kísérletet folytatnak. Az olaszországi tapasztalatok nyomán, de hazai módszerrel egy kiló citromnak megfelelő tápanyagot, iz- és zamatanyagot, C-vitamint a természetes citromhoz hasonló és nagyságú polyetllentokban helyeznek el. A Jól záró. csavarral ellátott mücltromból elég egy-két csepp a tea, vagy szCrp készítéséhez. Ha a kísérletek beválnak, nagyobb menynyiséget készít a gyár a koncetrált citromból, sót a tervek szerint hasonló módszerrel sűrítményt gyártanak paprikából, köményből és egyéb Ízesítőszerekből is. — Rókára és borzra ls vadásznak a Mezőgazdasági Kiállítás területén. A Magyar Kutyatenyésztök Országos Egyesülete az Országos Mezőgazdasági Kiállítás ideje alatt a kiállítás területén nemzetközi kotorekversenyt rendez, amelyen a hazai tenyésztők ebein kívül szlovák, cseh és osztrák vadászkutyák is szerepelnek. Törzskönyvezett foxterrlerek. tacskók, welsh-terrierek és más kotorékfbek támadják majd meg a földalatti odúban megbújó rókákat és borzokat. A többnapos versenyhez szükséges vadallatokat már gyűjtik és a rókák valamint a borzok a Budapesti Állatkert ketreceiben várnak sorsukra. X GYEREKEK, FIGYELEM 1 Ma délelőtt 10 órakor alkotmányünnepi mesedélelőtt lesz az Építők Művelődési Otthonában (Kossuth Lajos. sgt. 53.) Bemutatásra kerül a Rákóczi hadnagya és a Vadvízország valamint egy mozgó film. Belépődíj 1 forint. x Hirdetmény, A Délmagyare orszávi Áramszolgáltató Vállalat értesíti a termelöket, hogy a Szeged—öthalomtó] kiindulva Bordány községig 20 kV-os légvezeték építését f. hó 25-én megkezdjük. A légvezeték nyomvonala Kiskundorozsma község megkerülésével nagyfából a Halasi út mentén halad annak Jobboldalán. Az építéssel kapcsolatos mezőgazdasági károk csökkentése érdekében kérjük a termelőket, hogy a nyomvonalon terményeiket takarítsák be. A betakarítás mértékéről a nyomvonal kitűzését végző műszakiak a helyszínen nyújtanak felvilágosítást. x Felhívás A mj. városi tanács végrehajtó bizottsága felhívja a város lakosalt. közületek és intézmények vezetőit, hogy augusztus hó 20-ra. alkotmányunk ünnepe tiszteletére házalkat, épületeiket lobogózzák fel. Mi. várost tanács végrehajtó bizottsága. LESZÁLLÍTOTTÁK A MÁRKÁS VAJ ÁRÁT IS A Belkereskedelmi Minisztérium tájékoztatása szarint augusztus 20-tól a 80 százalékos zsírtartalmú vajon kívül leszállítják az úgynevezett márkás vaj kilogrammonkénti árat is. A 82 százalékos zsírtartalmú márkás vajat augusztus 20-tól kilogrammonkénti 72 forintos ár helyett 61 forintért árusítják. SPORT A Dózsa motoros szakosztály csütörtökön este 7 órakor szakosztályi értekezletet tart. Több fontos szakosztályi teendőket beszélnek meg. Pontot hoztak haza Budapestről a SZEAC vízilabdázói A Szegedi EAC NB II-M vízilabda-csapata Budapesten a Bp. Építőkkel mérkőzött. A találkozó 2:2 arányú döntetlennel végződött, félidőben az Építők 2:l-re vezetett. A SZEAC mindkét gólját Reök dobta. Győzött az SZVSE Mezökovácsházán A Szegedi VSE NB II-m labdarugó-csapata vasárnap Mezőkovácsházán az M. Petőfi ellen 4:1 (3:0) arányban győzött. Az 1200 néző előtt megtartott mérkőzésén a szegedi csapatból Juhász három, Majzik pedig egy gólt lőtt. Az Újszegeden játszott Szöregj Rákóczi—UTC mérkőzésen a szőregi együttes 4:3 (3:1) arányban győzött. — A NEMET Demokratikus Köztársaság és Berlin demokratikus körzete filmszínházaiban a napokban mutatják be a „Csigalépcső" című magyar filmet. — A Szovjetunióban új katalógust állítottak össze a változó fényű csillagokról. Ez az eddig legteljesebb katalógus, amely 11 ezer égitestet foglal magában, vagyis négyezerrel többet, mint a tíz évvel ezelőtt megszerkesztett hasonló szovjet katalógus. — Gyógyszermérgezéssel szállították a mentók a Il-es kórház belgyógyászati osztályára Ltdányl Péterné, Halász utca szam alatti lakost, ugyanezek gyógyszermérgezéssel került a n-es Kórházba Trangel Tibor 34 éves. Vajda utca 30. szám alatti lakos.