Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-26 / 175. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEKI A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XIV. évfolyam, 175. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1958. július 26. A kerületi tanácsok jó ütemben teljesítik terveiket A három kerületi tanáa végrehajtó bizottságainak elnökei nyilatkoznak az eddigi munkáról Januárban nyilatkoztak lapunknak a kerületi taná­csok végrehajtó bizottságai elnökei 1958-as évi ter­vükről. Azóta fél év telt eh Most ismét felkerestük az elnököket és megkértük, mondják el, ez idő alatt mit valósítottak meg a ter­vezettekből. Elsőnek az első kerületi tanács elnöke, Mi­son Gusztáv elvtárs nyilat­kozott. — Év eleje óta változott a terv, de alapgondolata megmaradt — mondotta Mison Gusztáv. «— Január­ban közöltem, hogy a Nép­kertsorhoz hasonlóan ala­kítjuk ki a Bérkert utcát a Marostőig. A Bérkert ut­ca rendezése azonban az idén elmarad. A 200 ezer forinttal — melyet ide fek­tettünk volna be — sürgő­sebb feladatot kellett meg­oldani. Újszegedről hozzák •ét a vizet Szegedre. A községfejlesztési terv­ből nem maradt ki azon­ban a Bérkert utca ren­dezése, jövőre az idén másra fordított 200 ezer forintot is megkapja ez az ntca. — Az újszegedi útépítések helyett a vízellátást kell megjavítani itt Is. A Fürj és a Bethlen utcákban már hozzáfogtak a magasnyomá­sú vízcsövek lefektetéséhez. Ez a munka már egy része ennak a távlati tervnek, miszerint Újszeged területét fokozatosan bekapcsoljuk a magasnyomású vízhálózat­ba. A Borostyán és a Diófa utca sarkán rövidesen meg­kezdik a 248 méter mély kút fúrását, Ezzel a kúttal a Kállai, a Diófa, a Műhely és a Bo­rostyán utca környékének vízellátása javul. A tervek szerint itt 1500 méter hosszú vízvezetéket építünk be. Ezt a hosszúsá­got még lehet növelni, ha az újszegediek elvégzik a tanácsnak ígért társadalmi munkát, — Az utak és gyalogjár­dák javítási és felújítási munkálatai január óta nem változtak. A Zsótér utcában már ott a kő. A Budapesti Aszfaitútépítő Vállalat előbb a Sztálin sétány aszfaltbur­kolatát készíti el, azután kezd hozzá a Zsótér utca kövezéséhez. A Nagykörút aszfaltozásához szükséges alapanyag is a rendeltetési helyén van. Az eredeti terv­től eltérően a bérházak épí­tése miatt a Marx tértől a Tolbuhin sugárútig alakítjuk ki az aszfaltútat. Már kész a Kossuth Lajos és a Hajnóczy utca közötti szakasz. A Madách utca egyik oldalán a gyalogjár­da már elkészült, még ez évben hozzákezdenek a má­sik oldalhoz is. — Az év elején a parkok karbantartásáról is beszél­tem — folytatta Mison Gusz­táv. A kertészet a közeli na­pokban fog hozzá a liget­ben a Rózsa Ferenc sugárút elejének parkosításához. A végrehajtó bizottság terve szerint itt helyezik el Tá­pai Antal szobrászművész által készített kedves szo­borkompozíciót. Még ebben az évben el­készítik az újszegedi liget rendezési tervét, mert a részletrendezések megbonthatják az egységes képet. A nyilatkozatban ígért padok is helyükre ke­rültek a Sztálin sétányon, a Roosevelt és a Bartók Béla téren. A lakosság ké­résére felszereltük az Áp­rilis 4-e útján is a pihenő­ket. Még adósok vagyunk a Lechner téri padokkal, de ezek is hamarosan kikerül­nek a térre. — A Kazinczy utcai böl­csőde terasza eddig még az építő vállalat túlterhelése miatt nem készült el. Előbb az iskolák tatarozási mun­kálatait fejezik be, s majd ősszel kezdik meg a terasz építését. A József Attila-telepi or­vosi rendelő alapjához szükséges anyagot a tár­sadalmi összefogás segít­ségével már megvásárol­tuk. A héten a Víz- és Csatorna­művek dolgozói — ugyan­csak társadalmi munkával — az épílftezés színhelyére vezetik a vizet, — A Kárász utcára ígért fénycsővilágítást eddig még r.em sikerűit megvalósítani. A fénycsövet gyártó üzem "az idén már nem vállalja el a csövek szállítását. En­nek ellenére a Délmagyar­országi Áramszolgáltató Vállalat szegedi üzletigaz­gatóságának főmérnöke ar­ra törekszik, hogy a lehe­tőséghez mérten még eb­ben az évben felszereljék a fénycsöveket a Kárász ut­cában. A második kerületben Csűri Mihály elnök a janu­ári nyilatkozata alapján mondta el, hogy eddig mit valósítottak meg. — Januárban még nem tud­tam pontosan felsorolni az ut­cák nevét, ahol a felújítási és javítási munkákat végezzük majd — mondotta. Azóta már betonlap borítja a Bé­ketelepen a Régi-Posta ut­cát és a Zsámbókréti-sor gya­logjárdáját. A Csongrádi su­gárút téglagyalogjárdáját aszfaltburkolattal cserélték fel. Ez a munka 180 ezer fo­rintba került. — A januári nyilatkozat­ban beszéltem a petöfitelepi autóbuszjárat vonalának rendbehozásáról. A Sziliért sugárúton és a Petőfitelepen áthaladó autóbuszvonalon végrehajtották az úgyneve­zett padkázást. Az úttest két oldala mellől elhordták a magasan álló földet. Most már jöhet az eső, nem áll meg a víz a kőburkolaton. — A művelődésügyi ter­vek már eddig megvalósul­tak.A rókusi bölcsőde tera­sza elkészült. Sajnos, nem a tanács igyekezetén mülik, hogy még mindig nem tud­ják használni. Az Építőipari Szövetkezet ugyanis május elseje óta különböző kifogá­sok miatt nem parkettázza be a teraszt. A rókusi, a petőfitelepi bölcsődét kívülről, belülről szépen rendbehozták. — A petőfitelepi I. számű általános iskola építkezési munkálata véget ért. Az el­múlt fél évben négy tante­remmel és kétszobás szolgá­lati lakással bővült az is­kola. Jelenleg a régi iskola­szárny külső tatarozása fo­lyik. Az elmúlt fél évben be­fejezték a petőfitelepi or­vosi rendelő építését is, — A felsővárosiak régi kívánságát is teljesítettük a nyilatkozat elhangzása óta. A József Attila sugárút, a Körtöltés, a Tiszapart és a Nagykörút által határolt területen nagy­nyomású a vízszolgáltatás. — Januárban a második kerületi tanács egész évi ter­vét ismertettem — folytatta Csűri elvtárs — s az elmúlt fél évben ennek legnagyobb része már megvalósult. — Terven felül kapott az elmúlt fél évben villanyt Székhát. A székháti telepü­lést és az általános iskolát villamosították, ezzel újabb 1700 méterrel bővült a má­sodik kerületben a hálózat. Ugyancsak "terven felül* lé­tesítettünk iskola-orvosi ren­delőt a rókusi és a Sziliért sugárúti általános iskolában. Á harmadik kerületben is részben teljesültek már Ve­reska András végrehajtó bi­zottsági elnök nyilatkozatá­ban foglaltak. •— Két hónappal ezelőtt a Köztisztasági Vállalat útépí­tő részlege megkezdte a Te­réz utca kocsiútjának és gyalogjárdájának építését, valamint csatornázását — közölte Vereska elvtárs, majd így folytatta: '— Az év elején ígértük, hogy rendbehozzuk a Má­tyás téri útszakaszt. Ez a munka 340 ezer forintba ke­rült volna. A terv azonban módosult, A jövő év elején a ke­nyérgyár megkezdi a ter­melést, így az idevezető útat kellene megcsinálni. A Mátyás téri útszakaszt jö­vőre hozzuk rendbe. Az el­múlt fél évben a Mátyás tér, a Földműves és a Sárkány utcát javították meg, ezt a növekvő autóbuszforgalom követelte meg. — Több más tervet is megvalósítottunk — folytat­ta Vereska elvtárs. A rókusi téglagyári tónál a vízkivételi szivattyú már rövidesen működik. A szivattyú működése foly­tán a talajvizet alacsonyabb szinten tartják ezen a kör­nyéken. A Moszkvai körút 31. szám alatti telken meg­épült a nyomásfokozó törpe vízmű. Ezzel Alsóváros és Móraváros vízellátását ja­vítjuk meg. Rövidesen meg­kezdi'. a ház előtt a nagy ártézi kút fúrását is. — Még ebben az évben megkezdik a móravárosi új iskola építkezését. Az óvo­dák, a napközi otthonok fel­újítása is befejeződött. A móravárosi általános iskola Zoltán utcai szakaszán az aiászigetelés megtörtént, a 105 ezer forintos munkában az ajtókat és ablakokat is befestették. Mihálytelken a Rákóczi és Dózsa utca szint­rendezését megkezdték. Itt nagy társadalmi munkával létesítenek gyalogjárdát. A héten rakják le a Tol­buhin sugárúton az MTH iskola parkjában a móra­városi körzeti orvosi ren­delő alapjait — fejezte be nyilatkozatát a harmadik kerületi tanács végrehajtó bizottságának el­nöke. Itt kezdődik a kazeingyártás Képünk a kisteleki tejüzem egyik érdekes, s egyben talán a legtöbbet jövedelmező részlegét mutatja. Az üzembe naponta beáramló 15—20 ezer liternyi tej nagy részét — ami szükségtelen a közfogyasztás számára — itt dolgozzák fel. A műanyagiparban ma már nélkülözhetetlen alapanyag a kazein. A nagy, édestejjel színültig telt kádakba a gyors al­vasztás előidézéséhez és a zsíranyagok kicsapatásához szük­séges vegyianyagokat kevernek. Ezután még tiszta vízzel kimossák a savótól a friss túrót. Illa: Átadták Eisenhower \ válaszát Hruscsov j szerdai levelére a Mi nehezíti a zöldség- és * l gyümölcseílátást? < Emberek a tűző napon • • , • v .. . - ' • •' • . • v . ** '• . ->. ai í' : * . • v Mu-M^-ü <"4j $ -i 4 (Siflis felvétele) Népköztársaságunk melegen üdvözli és a legmesszebbmenőkig támugatja a Szovjetunió nagy horderejű kezdeményezéseit A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata A Magyar Népköztársaság kormánya nagy figyelemmel és kellő alapossággal tanul­mányozta a Szovjetunió kor­mányának 1958. július 15-i jegyzékét, amelyben a szov­jet kormány az európai álla­mok közötti barátsági és együttműködési szerződés megkötését javasolja. A Ma­gyar Népköztársaság korma­nya igen nagy jelentőségű­nek tartja ezt a kezdeménye­zést, mind a magyar nép létérdeke, mind az európai béke biztosítása szempontjá­ból. A Magyar Népköztársaság kormányát aggodalommal tölti el az Európában kiala­kult helyzet, nevezetesen az, hogy az Északatlanti Szövet­ség az új világháború ki­robbantására irányuló terv­szerű előkészületei során, megkezdte Nyugat-Németor­szág hadseregének felszere­lését atom- és rakétafegyve­rekkel. és intézkedéseket tett az Egyesült Államok atom­és rakétatámaszpontjainak felállítására Európa nyugati részén. Az Amerikai Egyesült Al­lamok által vezetett agresz­szív jellegű Északatlanti Szövetség katonai előkészü­leteivel egyidejűleg mind szélesebb körben folyik az új világháború "lélektani hadviselésének nevezett szellemi előkészítése, amely­nek egyik eszköze a Magyar Népköztársaság ellen immár évek óta folyó uszító, rágal­mazó és az ország belügyei­be állandóan beavatko­zó sajtó rádió- és más uta­kon folyó propagandahad­járat. A magyar nép, amely két világháború borzalmas pusz­tításaitól szenvedett, s amely­nek a német imperializmus felmérhetetlen károkat oko­zott, a legnagyobb haraggal fordul azok ellen, akik bosz­szúvágyuk vagy profitéhsé­gük miatt nem riadnak visz­sza egy, az eddigieknél is pusztítóbb hatású háború előidézésétől sem és Európa népeit ismét a revansvágyó német militarizmus támadá­sának akarják kiszolgáltatni. A magyar nép hatalmas, országépítő munkát folytat, amely számára életkörülmé­nyeinek megjavítását és minden szabad ember fő tö­rekvésének valóraváltását, a Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága július 25-én kibővített ülést tartott és a következő kérdé­seket tárgyalta: 1. Időszerű politikai kérdések, 2. AZ MSZMP művelődési politikájának irányelvei, Az időszerű politikai kérdésekről Kádár János elvtárs, az MSZMP művelődési politikájának irányelveiről Aczél György elvtárs tartott beszámolót. A Központi Bizottság a beszámolókat és a beterjesz­tett határozati javaslatot behatóan megvitatta és egjfiuin­,gulag jóváhagyta. szocializmus felépítését te­szi lehetővé. E célkitűzé­sek megvalósításához a Ma­gyar Népköztársaságnak mindenekelőtt tartós békére van szüksége. A Magyar Népköztársaság kormánya ezért úgy látja, hogy célki­tűzései eléréséhez döntő se­gítséget nyújtanak a szov­jet kormány javaslatai, mert e javaslatok és intézkedések — megvalósulásuk esetén — az európai népeket a pusz­tulás veszélyének árnyéká-­ból a felvirágzás útjára ve­zetik. A Magyar Népköztársaság kormánya a maga részéről kész részt venni a Szovjet­unió kormánya által javasolt szerződés megkötésére irá­nyuló tárgyalásokon, és haj­landó — lehetőségeihez mér­ten — minden erőfeszítést megtenni azok sikere érde­kében. A magyar kormány úgy véli, hogy a jelenlegi európai helyzet különöskép­pen sürgeti ilyen egyezmény létrehozását, amely hathatós eszköze lehet az általános béke megerősítésének és a nemzetek közti bizalom hely­reállításának. Az ilyen re­gionális szerződések megkö­tése megfelel az ENSZ alap­okmánya előírásainak és szellemének. A Magyar Népköztársaság kormánya a Szovjetunió kor­mányának nagyhorderejű kezdeményezéseit melegen üdvözli és a legmesszebbme­nőkig támogatja, s egyúttal a maga részéről felhívja az összes európai államok kor­mányait, amelyek felelőssé­get éreznek az európai né­pek és az európai kultúra jövőjéért, hogy csatlakozza­nak az európai államok ba­rátsági és együttműködési szerződéséhez. Budapest, 1958. július 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom