Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-23 / 172. szám

3 Szerda, 1958. Július 23. A Magyar Népköztársaság kormányának jegyzéke a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányákoz A Magyar Népköztársaság kormánya az alábbi jegyzéket juttatta el a jugoszláv kormányhoz: »A Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetsége tiszteletét fejezi ki a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkárságának és kormánya megbízásából az alábbiakat van szerencséje tudomására adni: A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagykövetsége folyó évi június 23-án 351/58. számmal jelzett jegyzéket adott át a Magyar Népköztársaság külügyminisztériumának. E jegyzékben a jugoszláv kormány /mély elkeseredését* fejezi ki Nagy Imrének és társainak elítélése miatt. Véleménye szerint az Igazságügyminisztérium közleményének azok az állításai, amelyek Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetség épületében való tartózkodása alatti tevékenységére vonatkoznak, valótlanok. A jugoszláv kormánynak a jegyzékben kifejezett véleménye szerint az Igazságügyminisztérium közleménye támadást jelent a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ellen, azzal a céllal, /hogy kiélezze és igazolja a már folyamatban levő szervezett jugoszláv-ellen&s akciót*. A jugoszláv kormány továbbá azzal gyanúsítja a Magyar Népköztársaság kormányát, mintha megsértett volna valamiféle megállapodást. A jugoszláv kormány magatartására vonatkozóan viszont a jegyzék azt állítja, hogy /Jugoszlávia sohasem avatkozott be Magyarország belügyeibe, s azt ma sem teszi*, sőt /Jugoszlávia jelentős önzetlen erőfeszítéseket tett a magyarországi viszonyok stabilizálása érdekében*. A Nagy-ügy a Magyar Népköztársaság kizárólagos belügye Mindezekkel kapcsolatban ti Magyar Népköztársaság kormánya fehatalmazta belgrádi nagykövetségét a következők közlésére: A Nagy Imre és társai elleni bűnperben a legfelsőbb bíróság a Magyar Népköz* társaság törvényeibe ütköző bűncselekmények miatt magyar állampolgárok ellen indított eljárást. A vádlottakat hazaárulás és fegyveres zendülés szervezése bűntetteiben marasztalta el, s az igazságszolgáltatás szabályainak körültekintő érvényesítésével szabta ki igazságos büntetésüket. Ez az ügy tehát a Magyar Népköztársaság kizárólagos belügye, amelybe semmiféle idegen hatalom, így a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya sem szólhat béle. A magyar Népköztársaság kormánya ezért minden erre irányuló kísérletet, mint illetéktelen beavatkozást, teljes eréllyel visszautasít. Egyébként illetékes jugoszláv tényezők ismételten elismerték, hogy a Nagy Imreügy kizárólag a Magyar Népköztársaság belügye. A Magyar Népköztársaság kormánya mély felháborodással utasítja vissza a jugoszláv jegyzéknek azt az átlátszó kísérletét is, amellyel Nagy Imre és társai elítélését a Rajk-perrel igyekszik összefüggésbe hozni. Nem más ez, mint az igazságügyi szerveink durva rágalmazása, s azt a célt szolgálja, hogy Nagy Imre és társai bűneit a tragikus Rajk-ügygyel takargassa. A jugoszláv kormány eljárása annál felháborítóbb, mert köztudomású, hogy Nagy Imre és bűntársai esetében a legszélesebb közvélemény előtt milliók és milliók által ismert tények képezték annak a vizsgálatnak a kiindulópontját, amely feltárta, s a bűnügyi eljárás során bebizonyította e csoport szándékos összeesküvő tevékenységét. Bár a jugoszláv jegyzék illetéktelen beavatkozás Magyarország belügyeibe, mégis szükséges, hogy a jegyzéknek hamis látszatot keltő, valóságnak meg nem felelő állításaival szemben az alábbi megjegyzéseket tegyük: 1. A jugoszláv kormány sérelmezi az Igazságügyminisztérium közleményének a jugoszláv nagykövetségre is vonatkozó azt a megállapítását, hogy /a Nagy Imre-féle összeesküvők egyes csoportjai ott kerestek menedéket, ahonnan korábban is támogatást élveztek*. A tények viszont a következők: a) Georgievic Milán, a budapesti jugoszláv nagykövetség volt első titkára, aki 1955 tavaszától hivatalos kapcsolatban volt Vásárhelyi Miklóssal és Gimes Miklóssal, ugyanez év őszén nevezetteket arra kérte, hogy kapcsolatukat titkos, konsplratív jellegű kapcsolattá alakítsák át. Később .Vásárhelyi Miklós közvetítésével ugyanilyen konspiratív jellegű kapcsolatot létesített Jánosi Ferenccel is, s velük magánlakásokon, vagy más konspiratív körülmények között titkos találkozókat rendezett. E találkozók során Gimes Miklós és Jánosi Ferenc Nagy Imre írásai közül Georgievic Milannak átadta a következőket: /Erkölcs és etika*, /Néhány időszerű kérdés* és /A nemzetközi kapcsolatok öt alapelve* című írásokat. Amint az a Magyar Népköztársaság Igazságügyminisztériumának közleményéből ismeretes, ezek az írások, amelyeket a magyar kormányzati szervek előtt titokban tartottak, részletesen kifejtették Nagy Imre és csoportjának politikai célkitűzését: az államrend erőszakos megdöntését, a népi demokráciával szembenálló erőkkel való szövetségét, a varsói szerződés felbontását és Magyarországnak az imperialisták kezére való játszását. b) 1956. október 23. és november 4. között Losonczy Géza Nagy Imre megbízásából ötször kereste fel a budapesti jtigoszláv nagykövetséget és ott Soldatic Dalibor, akkori követtel és Dikic Oszmánnál, a jugoszláv nagykövetség akkori tanácsosával tanácskozott. E tárgyalások alkalmával Soldatic követ azzal, hogy államtitkokat képező információkat kért és kapott, s az információk alapján Losonczyval a további teendőket megtárgyalta, nyíltan beavatkozott a magyar belügyekbe. 2. A jugoszláv kormány kétségbevonja az Igazságügyminisztérium közleményének azt a megállapítását, hogy /Nagy Imre, Losonczy Géza és mások a budapesti jugoszláv nagykövetség épületéből küldtek utasításokat a fegyveres ellenállás további folytatására, az életet bénító sztrájkok szervezésére, a földalatti aknamunka újjászervezésére*, továbbá, hogy / jugoszláv nagykövetség épületéből Gimes Miklós és más bűntársaik útján kapcsolatot létesítettek a központi budapesti munkástanáccsal, a Szabad Európa rádióval és még új illegális lapot is jelentettek meg/Október huszonharmadika* címmel*. vatalos személyekkel. E bizottság a jugoszláv nagykövetség tagjainak közvetítésével utasításokat juttatott ki a nagykövetségről az összeesküvő csopert városban maradt tagjaihoz az ellenforradalmi kísérletek további folytatásához. így például 1956. november 10én Tánczos Gábor Nagy Imre megbízásából a nagykövetség egyik beosztottja útján iratot csempészett ki Nagy Balázshoz, Gimes Miklóshoz és Ádám Györgyhöz. Az ebben lefektetett elvek és utasítások alapján kezdték meg' az illegális /magyar demokratikus függetlenségi mozgalom« szervezését, amelynek az állami rend megdöntése volt a célja. Ugyanezzel a kicsempészett irattal kezdeményezte a Nagy Imréék által létrehozott /intézőbizottság* az /Október huszonharmadika* című illegális lap megjelenését is, mely Gimes Miklós szerkesztésében sztrájkra és további államellenes szervezkedésre szólított fel. b) Losonczy Géza november 5-én a nagykövetség telefonján felhívta Pártay Tivadart, a volt Független Kisgazdapárt jobbszárnyának egyik vezetőjét, akinek azt az utasítást adta, hogy más jobboldali politikusokkal együtt szökjenek külföldre, ahol majd találkoznak Nagy Imre összeesküvő csoportjával és együttesen lépjenek fel a forradalmi munkás-paraszt kormány ellen. c) A nagykövetségről Fazekas György, Nagy Imre utasítására, november 8-án Julius Djuca, a belgrádi /Politika* című lap budapesti tudósítója és Gavro Altmann, a belgrádi /Borba* című lap budapesti tudósítója útján, a nagykövetség segítségével, üzenetet juttatott el a Szabad Európa-rádióhoz, amely azt azonnal közölte. d) Az ellenforradalmi munkástanácsokkal, a nagykövetség támogatása mellett, elsősorban Julius Djuca és Gavro Altmann jugoszláv állampolgár újságírók útján érintkeztek Nagy Imréét c) Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetség útján információkat szereztek a törvényes állami szerveknek az ellenforradalom leverésére irányuló intézkedéseiről és terveiről, s 1956. november 14-én a nagykövetség kérésére új politikai platformot és taktikai tervet dolgoztak ki a hatalom átvételére. 3. A nagykövetség egyes beosztottja az említett két jugoszláv újságíróval együtt 1956. november—decemberében még azután is sorozatosan beavatkoztak a Magyar Népköztársaság belügyeibe, miután Nagy Imre és csoportja eltávozott a nagykövetség épületéből. így például Edward Kardeljnek azt az 1956. december 7-én a szövetségi nemzetgyűlésen elhangzott beszédét, amelyben a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal szemben az ellenforradalmi beállítottságú, úgynevezett munkástanácsok politikai hatalomraj uttatása mellett foglalt állást, a magyar hatóságok tudta és beleegyezése nélkül, a jugoszláv nagykövetség diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsiján közlekedve terjesztették a Beloiannisz gyárban, a MOM-üzemben, az Április 4. gépgyárban, a Kelenföldi Textilművekben, az Acélárugyárban és több csepeli üzemben. 4. A feltárt tények fényében magától omlik össze a jegyzéknek az a kísérlete, amellyel olyan látszatot igyekeztek kelteni, mintha a Magyar Népköztársaság kormánya megszegett volna valamiféle ígéretet, azzal, hogy a magyar igazságügyi szervek eleget tettek törvényszabta kötelességüknek Nagy Imre és társai bűnügyében. A Magyar Népköztársaság kormánya nem szegett meg semmiféle ígéretet. rást úgy tüntette fel, mintha az említett személyeket menedékjogban részesítené. A nemzetközi jog a diplomáciai képviseletek jogát menedékjog nyújtására nem ismeri el. A számos ismert nemzetközi jogász közül dr. Milán Bartos jugoszláv nemzetközi jogászra, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkársága osztályvezetőjére hivatkozunk, aki egy 1956-ban megjelent könyvében kifejtette: /Ma de lege lata* nem beszélhetünk a menedékjogról, mint a nemzetközi jog pozitív intézményéről*. (Medunarodno javno pravo 1956. 460. old.) Ebből következik, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség a nemzetközi joggal ellentétben járt el, a diplomáciai előjogokkal viszszaélt, s a nyilvánvalóan beavatkozott a fogadó ország belügyeibe, amikor a Nagy Imre csoportot az úgynevezett menedékjog nyújtásával védelmébe vette. c) A forradalmi munkásparaszt kormány 1956. novemberében csak olyan ígéretet tett, hogy az általa eddig ismert cselekményekért nem alkalmaz felelősségrevonást a Nagy Imre-csoport tagjaival szemben. A magyar kormány teljes jóhiszeműségét mutatja az is, hogy később hozzájárult a csoport tagjainak a Román Népköztársaságba való távozásához. A forradalmi munkás-paraszt kormánnyal tárgyaló jugoszláv tényezők azonban már akkor is pontosan ismerték Nagy Imre és csoportja tevékenységének igazi jellegét, de ezt a magyar kormány előtt titkolták, s azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy Nagy Imrét és társait az események sodorták az ellenforradalmi bűnök elkövetésébe. Az ellenforradalom élet-halál harcban álló forradalmi munkás-paraszt kormánytól kikényszeritett megállapodással kettős célt akartak elérni. Egyrészt azt, hogy ilyenformán akadályozzák a jugoszláv beavatkozás tényeinek napfényre kerülését, másrészt azt, hogy a Nagy Imre-csoportot a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság területére szállíthassák. Ismeretes, hogy a magyar kormány a jugoszláv nagykövetség álláspontját a menedékjog kérdésében soha sem ismerte el, s a Nagy Imrecsoportnak Jugoszláviába való szállítására vonatkozó javaslatot is határozottan visszautasította. Körüliekintő vizsgálat után — igazságos ítélet Hogyan julottak Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetségre? Megcáfolt jugoszláv állítások A tények viszont a követ- zetésével /intézőbizottságot* kezők: hoztak létre, amely sorozaa) A budapesti jugoszláv tos tárgyalásokat folytatott nagykövetségen tartózkodó Soldatic követtel és rrás, e magyar személyek 1956. no- célból Belgrádból Budapestvember 5-én Nagy Imre ve- re utazott magasrangú hiAz igazság ellenben a következő. a) Mielőtt arra a tarthatatlan álláspontra válaszolnánk, amely szerint a budapesti jugoszláv nagykövetségnek joga volt a Nagy Imre-csoportot menedékjogban részesíteni, utalni kell arra is, hogy milyen körülmények között és szokatlan módon került ez a csoport a jugoszláv nagykövetségre. 1956. noyember 1-én a parlament épületében a Nagy Imrecsoport egy megbízottja és Soldatic követ között megbeszélés folyt arról, hogy a csoport képviselőinek családtagjai a jugoszláv nagykövetség épületébe költözhessenek. November 4-e után bizonyos jugoszláv körök azt állították, hogy Nagy Imréék a fehér terror elől menekültek hozzájuk. Ezzel szemben mindenki előtt ismeretes volt az a tény, hogy Nagy Imre és társai akkor mentek a jugoszláv nagykövetségre, amikor a forradalmi munkásparaszt kormány erőinek és a segítségül hívott szovjet csapatoknak fegyveres fellépése következtében a fehérterror lényegében véve megszűnt az országban. Egyébként rendkívül jellemző az a mód is, ahogyan ez a csoport a jugoszláv nagykövetségre került. November 3-ról november 4-re virradó éjszaka, amikor a felelős jugoszláv tényezők a kapott bizalmas információk alapján tudomást szereztek arról, hogy november 4-én hajnalban a forradalmi munkásparaszt kormány és a szovjet csapatok közös erővel ellentámadást indítanak az ellenforradalom leverésére, Soldatic követ telefonon személyesen hívta fel a Nagy Imre csoport vezető tagjait, s Belgrád kifejezett kérésére hivatkozva felszólította őket a menedékjog azonnali igénybevételére. A csoport többi tagjának összeszedése is Soldatic közvetlen irányítása mellett történt. Újhelyi Szilárdot és Haraszti Sándort, Losonczy Géza lakásán hívták fel telefonon a jugoszláv nagykövetségről, s a követ nevében mindkettőjüket a nagykövetségre hívták. Ezzel párhuzamosan Milovanov kulturális attasé Tánczos Gábort szólította fel, hogy családjával együtt menjen a nagykövetségre, Vukmirovic Jovo nagykövetségi helyettes katonai attasé pedig a saját lakását ajánlotta fel Vásárhelyi Miklósnak és Erdős Péternek, amit azok igénybe is vettek. A nagykövetség tagjainak ez az eljárása annál is inkább súlyosnak minősül, mert november 3-án a fehérterror idején életveszélybe került haladó gondolkodású, becsületes hazafiak közül többen igyekeztek a jugoszláv nagykövetségnél védelmet keresni, de visszautasításra találtak. Nyilvánvaló tehát, hogy a jugoszláv nagykövetség Nagy Imrét és társait nem a fehérterror elől akarta menteni, hanem a magyar kormányzati szervek fennhatósága alól akarta kivonni. b) Kétségtelen az is, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség visszaélt diplomáciai előjogaival, amikor Nagy Imrét és társait a nagykövetség épületébe gyűjtötte, ott tartotta és ezt az eljáAmi pedig egyes személyek felelősségrevonását illeti, Nagy Imrének és társainak összesküvő szervezkedése csak fokozatosan válhatott ismertté a magyar bűnügyi és igazságszolgáltatási szervek előtt. A konszolidálódás előrehaladásával újjászerveződött igazságügyi és bűnügyi hatóságok fokrólfokra terjeszthették ki vizsgálatukat az ellenforradalom előzményeinek, okainak, s a benne résztvevő személyek tevékenységének felderítésére. Ennek során azonban már 1957. januárjában ki kellett terjeszteniök vizsgálatukat egyes olyan személyekre is, akik 1956. november 4-e és 22-e között más, felelősségrevonás és bűnvádi eljárás alá nem került személyekkel együtt a jugoszláv nagykövetségen tartózkodtak. A Magyar Népköztársaság bűnügyi és igazságügy szerveinek körültekintő és gondos vizsgálata után az ügyészség 1958. január 28-án vádat emelt Nagy Imre és csoportja ellen. Az ügyészi vádindítvány alapján 1958. február 6-án került első ízben sor a bűnügyi bírósági tárgyalásra. Bizonyítás kiegészítése miatt 1958. június 9-e és 15-e között került sor a Legfelsőbb Bíróság zárt tárgyalására, s a június 15-én kihirdetett ítéletről, június 17-én adta ki a Magyar Népköztársaság Igazságú gymindsztériutna az ismeretes közleményt. Ezen a tárgyaláson tárta fel és bizonyította be a bíróság Nagy Imre és társai november 4-e előtti nyilvános szereplésének igazi hátterét, annak államellenes, összeesküvő jellegű előzményeit, s november negyedike után a budapesti jugoszláv nagykövetség épületében folytatott kísérletezéseit az ellenforradalmi akciók folytatására, s igazságos ítéletet hozott. 5. Ezekből a kétségtelen tényekből nyilvánvaló, hogy teljesen hamis és valótlan a jugoszláv jegyzéknek az az állítása is, mintha Nagy Imre és társai bűnpere összefüggésben lenne a JKSZ programtervezetével kapcsolatban folyó mostani vitával. A perben hozott ítélet ugyanis — amint a tények bizonyítják — az 1957 januárjaiban elkezdődött vizsgálat törvényszéki befejezése volt. Nem felel meg a valóságnak a jugoszláv jegyzéknek az. az állítása sem, amely szerint a Nagy Imre és csoportja ellen folytatott bűnügyi eljárás súlyos csapás a két ország kapcsolataira. A magyar—jugoszláv kapcsolatoknak nem a Legfelsőbb Bíróság ítélete ártott, hanem azoknak a hivatalos jugoszláv személyeknek rendkívül súlyosan minősülő eljárása, akik a diplomáciai előjogokkal visszaélve sorozatosan beavatkoztak az ország bélügyeibe. A felsorolt tények fényében ugyancsak különösen hat a jugoszláv jegyzéknek az az állítása, hogy /Jugoszlávia jelentős önzetlen erőfeszítéseket tett a magyarországi viszonyok stabilizálása érdekében* — miközben ugyanis a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányának vezetői nyílt színen a Magyar Népköztársaság, s a forradalmi munkás-paraszt kormány iránt barátságot mutattak, addig hivatalos jugoszláv személyiségek a Magyar Népköztársaság államrendjét veszélyeztető személyeket védelmezték és támogatták. Ezzel a jegyzékkel pedig az imperialisták által a Magyar Népköztársaság ellen folytatott propagandahadjárat szolgálatába álltak. A Magyar Népköztársaság kormánya a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagykövetségének jegyzékét, mint újabb illetéktelen beavatkozási kísérletet, a legerélyesebben viszszautasítja. Hangsúlyozza azonban, hogy a továbbiakban is az a szándék vezérli, hogy kapcsolatait Jugoszláviával. állami, gazdasági és kulturális vonatkozásban egyaránt fenntartsa, sót továbbfejlessze. E kapcsolatoknak azonban az egymás belügyedbe való be nem avatkozás elve alapján kell nyugodniok. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság további magatartásától függ, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya ezt a szándékét mennyire tudja megvalósítani. A Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetsége ezt az alkalmat is megragadja, hogy tiszteletét fejezze ki a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkársága Lránt«.