Délmagyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-15 / 140. szám

Vasárnap, 1958. Júnlut 18. Pénztárcák9 ballonkabátok, kerékpárok9 kispárnák között Továbbra is feledékenyek az emberek Szegeden és környékén A feledékenység és szórakozottság mindig ott kullog az ember sarkában, s egy pillanat elég, hogy elveszítsünk a nálunk lévő értéktárgyakból valamit. Szerencse, hogy vannak — s mind többen vannak — becsületes megtalálók. Aó'/c az élen Az ember legyen mindig optimista ilyen dolgokban is — legalábbis ezt mondják a különböző holmik a városi rendőrkapitányság tálát tárgyak osztályán. Mert mit is veszítettek el leginkább mostanában az emberek? Sorraveszem a sokféle holmit, amelyek közt ismét a női pénztárcák -dominálnak*. Piros, barna, kék, sima és többrokeszes, zippzáros és patentgomibolős — tartalmukat tekintve pedig kevesebb, vagy több pénz simul bennük. Egynémelyikben apró papírszeletkén piaci bevásárláshoz szükséges feljegyzést. telefanszámot, vagy vásárlási blokkot, találni. Semmilyen közelebbi címet, nevet, vagy igazolványt azonban nem foglalnak magukban, amely után értesíteni lehetne tulajdonosukat. Szatyor egy pár cipővel A férfipénztárca most is kevesebb — lám, e nembeliek mennyire vigyáznak a pénztárcába rejtett csorgó forintokra, vagy suhogó bankjegyekre. Ennél a kitételnél azonban el kell árulni egy titkot: a férfiak az irattárca és a zsebet húzó sokféle igazolványok, cigarettatárca, öngyújtó, s egyéb apró, zsebben -kallódó* holmi mellett nem szívesen hordanak pénztárcát, s innen van az, hogy kevesebbet is veszítenek el. Annál több aktatáskát, kesztyűt, sapkát, kalapot, esernyőt, s egyéb kézbein, vagy fejen hordható holmit, sót még ballonkabátot is. A polcokon egymás mellett sorakoznak a talált tárgyak: leányka-válltáska, férfi ballonkabát, irattáska, nöi és férfikesztyű, — mindegyik párosával! —, tápai szatyor, egy pár cipővel, 3 nagy piaci kosár, egy pár papucs, gyermekholmik: kispárna, gyermekpulóver, klottnadrág, micisapka, 4—5 jó állapotban lévő korpászsák, motaroskesztyű. Valószínűleg festő lehet a tulajdonosa egy sor különféle szénrajznak és különböző gyermekportrénak. Ugyanezen tárgyak mellett látni egy térképet is, amely egyaránt való iskolai célra és természet j árásra. Jelentkezzenek a tulajdonosok Természetesen nemcsak a városban lakók feledékenyek és szórakozottak, hanem a Szeged környéki tanyák lakói is. Az még csak hihető, hogy a mórahalmi földművesszovetkezet italboltja előtt otthagy valaki egy férfikerékpárt, de hogy hetek óta elfelejtette keresni, az már több, mint egyszerű feledékenység. Pedig így van. A járási rendőrkapitányságon egy jó állapotban lééő férfikerékpár várja igazolt tulajdonosát. Ugyanitt egyszemélyi igazolvány is, valamiint egy katonai köpeny, egy zakó igazolványokkal és egyéb tárgyak szomorkodnak. A városi rendőrkapitányságon mindennap délután 2—3 óráig a földszint 31-es, a járási rendőrkapitányságon pedig mindennap 8—12 óráig az első emelet 44-es szobában lehet jelentkezni az elvesztett tárgyakért. Ellenkező esetben, ha három hónap után sem jelentkeznek tulajdonosaik, a talált tárgyak a Bizományi Áruház, azaz az állam tulajdonába mennek át és eladásra kerülnek. S aki már itt ismeri fel egy-egy elveszett becses holmijót, az már csak megfelelő összeg ellenében válthatja vissza magának. Kifizetődőbb tehát a rendőrségen jelentkezni érte, csupán egy kis utánjárásba kerül és egy "köszönöm szépen*-be, s gondolatban egy fogadalomba, hogy tulajdonunkra ezután jobban vigyázunk. (1—RÍ DANKÓ PISTÁRÓL EMLÉKEZÜNK (Markovits Tibor felv.) ; ; ^ Ilyen, kétliteresnél nagyobb pohárból is ivott Dankó Pista, nagyapám kocsmájában — meséli Tóth Molnár Ferenc Saatymazon. Ott irta a kármentő előtt az »Egy cica, kit cica...*, meg »Eltörött a hegedűm* kezdetű dalokat... (Liebmann felv.) Dnnkó Pista szegedi szobránál már nem egy ismert, világhírű költő, művész, zenész rótta le az emlékezés tiszteletét. Közéjük tartozott a nagy olasz zeneszerző, Mascagnl, aki 1938-ban — mint képünk mutatja — szegedi vendégszereplése alkalmából jelkereste az akkor még a tiszaparton álló szobrot és babérkoszorút helyezett talapzatára. Taszja nem is gondolt rá, hogy elvigye a fiatalembert múzeumba, vagy színházba. Vologyával való találkozásaikor mindig egy kis lelkiismeretfurdalást érzett: azért többet kellett volna foglalkozni vele, meg kellett volna mutatni neki Moszkvát. Múltak a napok. És egyszer csak, minden előzetes értesítés nélkül megérkezett Andrej, akit Taszja már régen nem látott. Azután jött el csak nővéréhez, amikor már berendezkedett a tiszti szállóban. Taszja őszintén megörült bátyjának. Megcsókolta, megölelte Andrjusót és szemrehányóan mondta neki: — Miért mentél a szállóba? Miért? Ez a dívány, látod, a tied lett volna. Meg ez az éjjeliszekrény. A ruhádat mikor vasaljam ki — most, vagy később? — Ráérünk, nem kell sietni — felelte Andrej. —Várjál, hadd nézek körül. Jól nézel ki, meghíztál, megszépültél. Apropo, majdnem hoztam neked ajándékba egy gyűrűt Berlinből, hajdani szállásadódtól, Frau Hartwigtól. Emlékszel rá? —- Frau Hartwigra? Hogyne emlékeznék! Apró, tréfáskedvű. jóságos néni volt. Olyan kedves volt hozzám mindig. És miért nem hoztad el? — Azért, mert először ideadta nekem az ajándékot — aztán visszavette — válaszolt Andrej. Taszja felnevetett. Azt hitte, hogy bátyja meg akarja tréfálni őt. Aztán Andrej elmesélte neki Frau Hartwig váratlan halálát. Taszja megborzongott, még sírva is fakadt. Késő este megérkezett Ivan Vasziljevics. ö is örült a vendégnek, átölelte a vállát, körbeforgatta őt, aztán elégedetten jegyezte meg: — Nocsak, egészen megemberesedtél... Megnőttél, megerősödtél, bizonyára jó katonává váltál, nem olyanná, mint mi vagyunk, törzskariak, meg tudósok. Nevetett, tréfált, javasolta, hogy a vendég érkezését fhmepeljék meg egy pohár itallal, általában igen jó hangulatban volt. Csak akkor romlott el egy kicsit a kedve, amikor Taszja elmesélte Frau Hartwig különös esetét és tragikus halálát. —- Szegény öregasszony... dünnyögte Barabihin és részvéttel csóválta a fejét. VASÁRNAP REGGEL ... Elérkezett a vasárnap. Meleg, napfényes napként virradt fel. Egyetlen felhőfoszlány nem volt az égen. Alig észrevehető szellő lebbentette meg néha-néha a járdákat szegélyező fák leveleit. Barabihin késő éjjel elutazott Moszkvából. Komoly kísérleteket kellett végeznie. Andrej még előző naü megmondta nővérének, hogy vasárnap reggel elmegy Zójához és az egész napot nála tölti. Taszja korán kelt. Találkozóra készült Jurijjal (már fgy hívta Ruscsinszkijt), s előtte még fodrászhoz kellett mennie Mielőtt elment, megkérdezte Anna Andrejevnát. hogy sokáig otthon marad-e. Anna Andrejevna azt mondta, hogy rövidesen elmegy az ismerőseihez. — Ebben az esetben, Anna Andrejevna. ne felejtse el kivenni a kulcsot a bejárati ajtóbői. Én ugyanis későn jövök haza... A találkahely Mé menet Taszna arra gondolt, hogy még mindig nagyon keveset tud Jurijról. Például, hol lakik? Erre a kérdésre Ruscsinszkij azt válaszolta, hogy lakásviszonyai, sajnos, "nem valami ragyogóak*. "Egyik helyről a másikra vándorolok, és várom, mikor kerül sor már az igazi szobámra*. Van-e neki meghatározott munkaideje? Van, természetesen, de a szerkesztőségekben ilyen apróságokkal nem sokat törődnek: irj, amikor akarsz, csak az anyag időben készüljön el. Legényember-é valóban? Persze, hogy legényember. Ha idejét Taszjával, vagy hozzá hasonló nővel tölti, akkor nem is lehet másképp ... Ruscsinszkij a metró bejáratánál állt. Világos sport* öltönyt viselt, vállán fényképezőgép csüngött. Kezében barna mappát szorongatott. Ruscsinszkij nagyon rokonszenves volt és a mellette elhaladó lánykák kacéran mosolyogtak rá. Taszja elé sietett, keményen tenyerébe szorította kis kezét és lehajolt, hogy megcsókolja. — Maga késett! — mondta enyhe szemrehányással. — Csak tíz percet. Ez igazán semmiség — nevetett Taszja. — Hová megyünk ma? K Himki-szigetre? Gyerünk csónakon. De mi van magával, Jurij? Olyan furcsa ma. És valóban, a mindig vidám, élénk Ruscsinszkij ma rosszkedvűnek, gondterheltnek látszott. — Semmi különös, erről biztosíthatom — válaszolt egy percnyi hallgatás után. — Csa'.c fáradt vagyok, sokat dolgoztam. Most is egyenesen a szerkesztőségből iövök. — A mappára mutatott. — A tetejében még a lábam is fáj... Mit csináljak, sebes. De mindegy, mintha máris könnyebb volna. Ruscsinszkij kézenfogta Tászját és úgy vezette őt az úton. — Hová megyünk? — csodálkozott Tászja. — Ha Himkibe megyünk, autóbuszra kellene szállnunk. — Taxival megyünk. — Ruscsinszkij meggyorsította lépteit és szinte maga után húzta Tászját. Sokáig szó nélkül haladtak egvmás mellett. "Jaj, de kellemetlen, pont a lakásunk előtt, és hol van itt taxiállomás?* — gondolta Tászja, s idegesen nézelődött szét az utcán, miközben igyekezett kezét kiszabadítani. Tászia aggódó gondolatait váratlan esemény szakította félbe. Kísérőiének keze megremegett és tomna jajszó tört ki a száián. Ijedten nézett fel Tászja, s Ruscsinszkij fáidatomtól eltorzult arcát látta. — Az ördög vigve el... Nem tudok menni — dörmögte mérgesen. — Pokoli módon fái. Ez nálam gyakran előfordul. De semmi az egész, hamar rendhe(ön. — Tanácstalanul körülnézett. — De nem bírok állni se... Be kell fásliznom a lábamat... Akkor mindjárt könnyebb lesz... Tászja nem tudta, mit csináljon. De ekkor jutott, hogv am;kor 6 volt nehéz helyzetben. Ruscsinszkij segített rajta. És Tászja határozott. — Gyerünk be hozzám — mondta határozottan. — Nincs «°nki otthon. Leül, befáslizza a lábát és kész. Gyerünk! — Nem kénve'metlen. Taisziia Ignatyevna? És ha véletlenül mégis itthon van valaki? — kérdezte bizonytalanul Ruscsinszkij. — Gyerünk. Nincs otthon senki! — Köszönöm — suttogta Ruscsinszkij és Tászja után belépett a házba. (Folytatjuk) UtoJjó felvétel Szatymazon »Joó piktor* azóta már lebontott házának egy részéről. A hagyomány szerint a képen látható jobboldali ablakon át szöktette meg Ilonkát, feleségét Dankó Pista ... Szombaton délutánra sem javult még meg az idő, de ettől függetlenül számos érdeklődő megjelent a Móra Ferenc Múzeum Kupolacsarnokában rendesett Dankókiállítás megnyitóján és az emléktábla leleplezésén a Liget utcában, melynek új neve Dankó Pista utca. Mindkét helyen Dankó-zenéböl állt a műsor, s a szegedi Dankó-zenekar mellett a múzeumban fellépett Bittó János dalénekes is, mégpedig ritkán hallott Dankó-dalokkal. Az emléktábla avatásnál Szatmári Géza, a zeneművészeti szakiskola tanára mondott ünnepi beszédet, méltatva a nagy nótaköltő egyéniségét és munkásságát. Ma ismét sor kerül ünnepségre a Dankó-hét keretében. Délelőtt 10 órakor koszorúzzák meg Dankó márványszobrát a Sztálin sétányon, ahol Kiszin Miklós, a Magyar Zeneművészek Szakszervezete Csongrád megyei elnökségének titkára mond rövid, beszédet, majd a Dankó-zenekar Konstantin Pista prímás vezetésével gazdag zenei műsort ad. Holnap, hétfőn nagyszabású hangversenyt rendeznek, jó idő esetén az újszegedi szabadtéri színpadon este 8 órakor, de ha nem fordul jobbra az időjárás, két előadást tartanak a színházban, fél 6, illetve fél 9 órakor. A dalest szereplői: Utry Anna, Szabady István, László Imre, Dankóné Junker Klára, Berki Irén, Szűcs Sándor. A kísérő kibővített Dankó-zenekart Lakatos Géza, Konstantin Pista és Rácz Náci vezényli. A műsorban sok, eddig nem hallott Dankó-dal is szerepel. Itt muzsikált, mulatozott a híres nótafa. Az egykori vendéglő ma tatarozva a szatymazi Béke Művelődési Otthon. Holnap nagy Dankó-hangverseny