Délmagyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-14 / 139. szám

Szombat. 1958. Június 14. 5 Megkezdődött a szegedi Dankó-hét programja Ma: Dankó'kiállítás megnyitása és emléktábla leleplezés A Hazafias Népfront Sze- össze, akinek erre az alka­ged városi bizottsága és a lomra értékes adatokat tar­Magyar Zeneművészek Szak- talmazó emlékfüzete is meg­szervezete Csongrád megyei jelent a szegedi nótaköltö­elnöksége Dankó Pista szü- ről. A megnyitás után is­letésének centenáriumára — mét a Dankó-zenekar ad mint már jeleztük — egy- műsort Lakatos Géza veze­hetes ünnepségsorozatot tésével. Közreműködik Bit­rendez. Az ünnepi hét prog- tó János, ismert szegedi ramja tegnap, pénteken dél- Dankó dalénekes is. után már megkezdődött: Ugyancsak ma kerül sor­nagy tömeg jelenlétében ko- ra, délután fél 6-kor a Dan­szorúzták meg Dankó Pista kó utcában (volt Liget ut­sírját a Belvárosi temetőben, ca) annak az emléktáblának A sírnál dr. Bálint Sándor a leleplezése, amelyet a Ha­egyetemi tanár mondott ün- zafias Népfront és más tár­nepi megemlékezést. Ezt kö- sadalmi szervezetek állíta­vetően a kibővített szegedi nak Dankó Pista tiszteleté­Dankó-zenekar "Most van a re. Az emléktábla Tápai nap lemenőben ...-« cím- Antal szobrászművész tervei mel, Lakatos Géza vezetésé- szerint készült. Emlékbeszé­vel Dankó-dalokat játszott, det Szatmári Géza, a Zene­Az ünnepségsorozat ma művészeti Szakiskola taná­folytatódik s 'eszerint dél- ra, a Magyar Zeneművészek után 4 órakor nyitják meg Szakszervezete Csongrád az ország első Dankó-kiállí- megyei elnökségének elnöke tását a Móra Ferenc Mú­mond. A kibővített Dankó­zeum kupolacsarnokában. A kiállítás anyagát dr. Cson- zenekart ezen az ünnepi ese­gor Győző kutató állította ményen Rácz Náci vezeti. Sikeresen végződött a szegedi úttörő láborvezelőképzö tanfolyam Mozgalmas volt az élet négyszáz szegedi pajtás tölti nyaral. A szegedi művelődé­csütörtökön délután a szege- majd kellemesen a vakációt, si otthonok is vállalták, hogy gedi Uttörőházban. Véget ért A kéthetes táborozásokon a nyáron napközi foglalkoz­o négy hétig tartó táborve- őrsvezetőképzés folyik. Ze- tatásokon biztosítják a dol­zetőképző tanfolyam és fő- begényben is lesz sátortá- gozó szülők gyermekeinek zésből is vizsgáztak a hall- bora a szegedi kisdiákoknak nyári vakációját. E nagysze­gatók. Krumplit hámoztak, — itt mintegy száz szegedi rű, bő nyári táborozási hagymát pirítottak és bog- úttörő élvezheti majd a he- program szerint szinte va­rácsban készítették el a fi- gyekbe való kirándulást, lamennyi szegedi úttörő ró­nom paprikást. Esetleg a játszást, szórakozást. Hollós- szesül kollektív kirándulá­nyári táborozás idején sor tetőn június 23-án kezdik sokban, táborozásban, szó­kerülhet ugyanis arra, hogy meg a táborozást a Dugonics rakozásban. *csatasorba« kell állniok a iskola úttörői. Az Árpád té­konyhában is. A négy hét ri és a Bérkert utcai isko­alatt — zömben úttörőcsa- Iák úttörői hasonló időben patvezetők s KISZ-ifjúveze- Zebegénybe utaznak. A ju­tők — táborelőkészítéssel, talomüdülésben résztvevő táborprogrammal, kulturális pajtások 84 forinttal, a töb­és sportrendezvényekkel, és biek pedig 300 forinttal já­különösen nevelési kérdé- rulnak hozzá a kétheti tá­sekkel foglalkoztak. Ugyan- borozás költségeihez, akkor gyakorlati munkát is A szegedi úttörőcsapatok végeztek: sátort vertek, a az ország különböző részén tábori élet különböző fel- önálló tábort is ütnek, — adatait sajátították el. tizenhat úttörőcsapat egyen­Rövidesen útrakelnek a kint 30—40-es létszámmal Tízmilliomodik látogató a brüsszeli ' világkiállításon Brüsszel. Pénteken reggel a tízmilliomodik látogató tokintette meg a brüsszeli világkiállítást. A szerencsés látogató, akit a kiállítás ve* zetősége vendégének tekint és étellel, itallal, ajándékok­kal halmoz el, Dorothp Trash, ötven év körüli ame­rikai asszony, aki egyenesen I szülőföldjéről, Arkansasból 1 érkezett a belga fővárosba. É J JEL - N A1PPA1L fogyasztják a szeszt oooooooooooooooooooooooooooooooooooooo az ecetipari vállalat hasznos baktóriumai Kislétszámú üzem a Fel- baktériumok, melyek az sőtiszaparton az ecetipari ecetgyártáshoz szükségesek. fel- önálló tábort is ütnek, — vállalat szegedi telepe, mégis A felhígított tisztaszesz egész Csongrád megye ösz- mintegy öt napig cirkulál a , ....... , szes háztartását ellátja, vezetékeken és hull permet vezetők és az úttörők, hogy táborozik majd. Újszegeden Mindössze öten dolgoznak, alakjában a hatalmas for­nyári táborozáson vegyenek a tiszaparti gyermeküdülő- de milliárd számra segéd- gácstömegre, melyen ke­részt. Hollostetőn a szege- ben a szegedi úttörők közül keznek az ecetbaktériumok, resztülszívárogva, majd új­di úttörő elnökség sator-tá- több százan napközis szóra- melyek szabályszerűen meg- ra rápermetezve, alakul át borában — Lillafüredtől koztató foglalkozáson vesz- esznek 60 70 hektó tiszta- ecetté. mintegy öt kilométerre nek részt: biztosítják szá­mukra az étkezést, az egész napos programot és es­te mennek haza. Az itt szó­rakozó gyerekek egy-egy hétre elmennek majd a do­rozsmai fenyveserdőben fel­szeszt havonta, s ecetsavvá Az ecetgyártás nagy kö­alakítják át. rültekintést igényel. A sze­Minden hónapban étlago- gedi telepen ebben nincs is san 700 hektó ecet készül itt hiány, ennek köszönhető, a hatalmas, több száz hek- hogy az ország harminchat toliteres kádakban. Ezeket üzeme közül az első tíz kö­bükkfa-forgáccsal töltötték zött volt legutóbb is 91,3 állított sátor-táborba, ahol meg, ezen telepednek meg százalékos szeszkihasználá­hetenként 80 szegedi úttörő ugyanis azok a hasznos sával. Ez azt jelenti, hogy ^ egy hektó tisztaszeszből 913 liter ecetet gyártanak az előírt minőségben, 10 szá­zalékos erősségben. A szege­di üzem május havi tervét Az MTESZ Széchenyi téri klubhelyiségében megtar- is túlteljesítette, június 10­totta alakuló ülését a Gépipari Tudományos Egyesület én pedig már a 270 hekto. szegedi csoportja. Gál Ödön, a GTE főtitkára ismertette ... a helyi csoport feladatait, majd megválasztották a cso- mer ecetnel tartott, ami azt port vezetőségét. Ezután M. Nagy Sándor gépészmérnök mutatja, hogy ebben a hó­Megalakult a Gépipari Tudományos Egyesület szegedi csoportja Hasonlóképpen cselekedett saját takarítónője. Juhasz Jánosné rúzsai lakossal is, valamint Makra Jenő csór­va i lakossal, akinek ráadá­liánsok, aranyórák, függők, karperecek és egyebek. A betegeknek írt gyógyszert magának tartotta meg A rádió és különböző új­Az eseteket szinte vég nélkül lehetne sorolni, de összegezésül még annyit, hogy dr. Vida SZTK biztosí­tott betegeit a legdurvább szavakkal illette és órákig várakoztatta, fizetőbetegeit sógok a múlt esztendőben azonban messzemenő előzé­egy alkalommal felhívással kenységgel fogadta. S még fordultak az ország lakosai- annyit: mindenkitől sajnált hoz, hogy akinek a birtoká- mindent, ruhatárában azon­ban Diaphyllin gyógyszer ban több mint 100 öltöny ru­van, az sürgősen juttassa el hót, nagy mennyiségű szöve­a megadott címre, egy na- tet, ugvancsak több mint gyon rászoruló betegnek. Dr. 100 pár cipőt, kamrájában Vida József birtokában eb- rengeteg kolbászt, sonkát, bői a gyógyszerből több, szalonnát, zsírt (amit betegei mint 30 fiola volt, s bár is- hordtak össze, mert 6 nem merte a felhívásokat, egyet- vágott soha disznót) szám­Jen fiolát sem küldött. láltak meg a házkutatás so­MÍUMB módo. lütott a rán. Szeretőinek brilliáns­IBTA: L.SL»MOJTOV 3 B.SZKOR8IN FORDJTORR* ~ ÓI/ESZE* ISTV/U. Százezer forint értékű gyógyszert harácsolt össze dr. Vida József rúzsai körzeti orvos A Fővárosi Bíróság tárgyalja ügyét Letartóztatásáig praktizált doktor úr a gyógyszerekhez? gyűrűvel fizetett, de a fele­a rúzsai tanyavilágban, mint Egyrészt a hozzá forduló be- ségét elzavarta, mert sokat körzeti orvos, dr. Vida Jó- tegeket zsarolta meg, hogy költött főzésre, zsef, 59 éves orvos, akinek a betegségük gyógyításához A házkutatáskor lakásán a felszabadulás előtt 60 szükséges gyógyszereken kí- 300 kispuska , pisztoly és holdnyi "földecskéje* volt. vül egyéb gyógyszereket is hadipuska-töltényt is talál­Hogy honnan és miből tel- felírt a receptekre, amiket tak. lett ennyire, arra könnyen rendszerint ő váltott kl a Dr. Vida Józsefet és a lehet következtetni, ha ösz- gyógyszertárakban és -ada- bűnlajstromát tartalmazó „A precíziós öntés aikalmazása a gépiparban*"címmel ve- napban is többet termelnek szerakjuk üzelmeit amiért golt* betegeinek Papp Já- ügyiratokat, mart; a- Fővárosi títettképes előadást tartott. Vetítettképes előadásokat az előirányzottnál lehet te­most őrizetbe vettek. Pedig nosné, a csorvai gyógyszer- Bíróság vette magához, mi- ezentúl kéthetenként tartanak s minden érdeklődő díi- eioiranyzottnai, lenet te­áz államtól ingyen lakást, tár takarítónője, nem is tu- vei bűntettei sorában arany- tatemi! mertetotheti Az e^sütétaek .regXte Csong hát "J^dtan savanyítani fűtést és világítást kapott, dott arról, hogy az ő neve- valuta-rejtegetés is szerepeL SK^fíS^géípaT fretomberrf^gjai Eddfg a háziasszonyoknak, nem s?°sorban lehetőség? nyf» JVwSKSrtVvid? LŐdÍ FerC"^ .. mintegy 90 ,mŰSZakÍ * aZ,CgyesÜ{etbe; lesZ.az, ,ecetben. hiány' közszolgálata mellett magán- — praxisra is. 10—15 rendelőnek elegendő műszer Bűnlajstromát tekintve: közel százezer forint értékű sul • kezelé*í* jog alanu gyógyszert találtak nála a ~ hlsze?ln SZTK-biztoaított házkutatáskor, s több mint ~ 210 forintot számolt egyharmad részének már le- feJ'. va amint. '"^kciők be­járt a felhasználhatósági adásáért esetenkent 30 fő­ideje. Közel húszezer forint nr>tot- Szecsi Antalne cSor. értékű, részben már tönkre- Ya' lako?. torokban talmakkal ment külföldi gyógyszert is ,h°zza- Negy. ^ találtak nála, amit csak sú- polytnctot adott neki oblo­lyos valutákért tudott be- getesre, s ezért 30 forintot szerezni államunk, s éppen kért- <100 . sze™ ebből a ezért egy Időben nagyon ke- gyógyszerből gyógyszertára resett és szükséges hiány- ban 1 forint 80 fillérbe ke­cikkek voltak ezek. Töb- rül ) Makra Ignác rúzsai la­bek között Dipankrin, Nit- kos feleségének nagy szük­romint, Polybe-tablettét ta- sége volt egy alkalommal láltak nála dobozszámra, Oortison gyógyszerre, amit nagymennyiségű Sterolgin- nem tudott sehol sem besze­injekciót, penicillin kenő- rezni. Dr. Vida 300 forintos, csöt, sok doboz Corditalin- rendes áron megvásárolta a drazsét, amely két évvel ez- rendkívül drága gyógyszert, előtt rendkívül keresett hi- de 400 forint ellenében adta ánycikk volt. Orvosi gya- át Makráéknak. Zádori Fe­korlatában annyi műszert renc rúzsai lakos fia egy al­"használt*, illetve találtak kalommal hirtelen nagy­nála — különösen a fogá- beteg lett, s dr. Vidáhozfor­szatban használatos műsze- dűlt. hogy azonnal jöjjön ki reket —, amennyi elegendő a gyerekhez. Dr. Vida csak lenne 10—15 rendelő szá- 70 forint készpénzért volt mára. A gyógyszerek na- hajlandó kimenni, amit a gyobb részét nem otthon tá- szomszédoktól kellett köl­rolta, hanem különböző rú- csönkérni Zádoriékmak. zsai lakosú jó ismerőseinél. Több mint Nagyágt Károlyné lakásán 5, 1 nn » Kismárton Antalnénál 8, 100 °'tony ruha Vőneki Józsefnénál 3 láda Tóth Józsefné szintén ru­gyógyszer került elő, Vince zsai lakos maga vitte el a pe­Istvánnénál pedig 10 láda nicillint, hogy lányának az gyógyszerrel találta magát o szemelattára adja be az szemben a rendőrség. "Mel- orvos. Dr. Vida az asszony lesleg* az utóbbi helyén rej- által vitt penicillint a szek­tegetett teli gyógyszeres lá- rényébe zárta, s az asztalán dák egyikéből előkerült lévő, már elhasznált fiolák több mint 60 deka arany, maradék tartalmát szívta fel különböző formájú éksze- fecskendőjébe, s így adott rekben, valamint drága bril- "injekciót* a kislánynak. (12.) Szép rózsacsokrot vásárolt. — Nagy szerencséd volt — mondta Ivan VasziljevicS, — Csodálatos! — lelkendezett Ruscsinszkij. S ha megölelve feleségét. — Még jó, hogy akadt a közelben szabad kérdeznem, kit óhajt megörvendeztetni e cso­egy bátor és határozott ember! Legalább megköszönted korral? neki? — Természetesen, megköszöntem! — És ki volt az illető, nem tudtad meg? Taszja közömbösen megvonta a vállát. — Nekem nem jutott eszembe, hogy megkérdezzem, ő pedig ... — ö pedig annyira szerény volt, hogy nem nevezte meg magát. Derék fickó lehetett — mondta elismerően Ivan Vasziljevics. — Máskor, ha ilyen későn jössz haza, telefonálj nekem és én eléd megyek autóval. Ivan Vasziljevics az ablakhoz lépett és kinézett az utcára, amelyet halványan megvilágítottak a lámpák. — Fel kell hívni a rendőrséget — szólalt meg újra. — Az ördög tudja, mi volt ez!.,. De Tászja már megnyugodott. Vacsorakészítés köz­ben már a nap egyéb eseményeiről számolt be férjének. Szomszédnőjtiknek, Anna Andrejevnának ma megérke­zett az unokaöccse. Valahonnan az isten háta mögül, egy eldugott kis fészekből jött. Rendes, egyszerű ember. Vologyának hívják. Igaz, nem itt szállt meg, hanem va­lamelyik barátjánál — akivel együtt tanulnak az egye­temen —, de Anna Andrejevna mondta, hogy gyakran lesz nála is a fiú. — Nos, ez nem rossz — mondta Barabihin. — El kell vinni a fiatalembert színházba, meg múzeumba. Ezt magadra vállalhatnád. Anna Andrejevnának is jól esne.. • Reggelre az esti incidenst elfelejtették. De este, ami­kor hazafelé tartott, Taszja váratlanul megint összeta­lálkozott az ismeretlennel, aki tegnap megmentette őt. A magas, mosolygós arcú férfi maga ment oda Taszjához. Megemelte a kalapját és udvariasan mondta: — Jó estét kívánok! Hogy érzi magát? Taszia rögtön megismerte megmentőjét. — Ó. maga az? Hogy is köszönjem meg a segítsé­gét! A férjem is nagyon hálás. — Semmiség az egész! Csak az a kár. hogy az a csirkefogó meglépett... Át kellett volna adni őt a rend­őrségnek. hogy ott megkapja a magáét. Beszélgetve jutottak el a "Szokol* metró-állomásig. Itt egy virágárus-sátrat találtak. Tasziának csokrot kel­lett vennie egyik barátnőjének születésnapjára. Könnye­dén és egyszerűen folyt n beszélgetés az ismeretlennel. Be is mutatkozott: Jurij Vlagyimirovics Ruscsinszkij. új­ságíró, több lap számára is dolgozik, sokat van kikülde­tésben, jária az országot. Teniszezik és horgászik. Kijá­rogat színházba, meg koncertekre is, természetesen — enélkül egy kultúrember nem is élhet. Taszja sóhajtott. — Irigylem magát.. A férjem ugyanis állandóan el van foglalva, még az ünnepnapokon is, úgyhogy szín­házba nagyon, nagvon ritkán jutunk el. . — Kár. nagv kár! — mondta őszinte együttérzéssel Ruscsinszkij és nvomban hozzátette: — Ha megengedi... én m'ndig készséggel állok a szolgálatára. Boldog vol­nék, ha meghívhatnám magát színházba .. — Ohó!... — nevetett Taszia. — De sietős ember maga, alighogy megismerkedtünk és máris színházba hív... Ugyanakkor Taszját nagyon meghatotta a férfi fi­gyelmessége. — Titok! — válaszolta Taszja. — De, hogy maga se irigykedjen — tessék! — Kihúzott egy szál piros ró­zsát és Ruscsinszkij hajtó­kájára tűzte. — Hálából azért, hogy megmentette a táskámat — mondta ne­vetve. Eltelve e találkozás kelle­mes emlékétől, haza Indult. A bejáratnál Anna Andre­jevna unokaöccsébe ütkö­zött — Vologya, hozzánk jön? — kérdezte Taszja. — Igen, Taszja Ignatyevna — válaszolta, és a rakás könyvre mutatott, amelyet a hóna alatt szorongatott. — Nagyon közelednek a vizsgák. De milyen pompás csokra van! — Vologya elragadtatva nézett a virágokra. — Ajándék? Taszja mosolyogva bólintott. Amikor férje hazajött, egy szót se szólt neki a Rps­csinszkijjel való találkozásukról. Miért? Talán erre a kérdésre maga Taszja se tudott volna válaszolni. És Rus­csinszkijjal való ismeretsége máris valamiféle intim jel­leget öltött. Másnap Taszja kettős érzéssel haladt a metró-állo­más felé. Szerette volna, ha új ismerőse nem jön el és megszakadna kapcsolatuk. Ugyanakkor remélte, hogy itt lesz és várja őt. Ruscsinszkij magas alakját már messziről észrevette. Sietett eléje, s egy nagy csokrot szorongatott a kezében. — Tegnap adott nekem egv rózsát táskáiénak meg­mentéséért — mondta, miközben szélesen elmosolyodott —, ma pedig fogadja tőlem ezt a szerény csokrot, isme­retségünk tiszteletére és jövendő barátságunk zálogaként. Taszja elpirult és megköszönte a csokrot. Sokáig sétáltak a Leningrádi úton. majd betértek a -Dinamó—stadionba és megebédeltek a kerthelyiségben. Ezt a találkozást követte a második, harmadik. Naoonta találkoztak. Ruscsinszkij változatlanul korrekt, vidám és bőkezű volt. Voltak moziban, sétáltak a Kultúrpark sé­tányán és csónakázni mentek. Taszia szívesen töltötte idejét új ismerősével. Arról beszélhetett vele. amiről csak akart. Nem akarta befo­lyásolni gondolatait, nem ellenkezett vele, hasonlított lánykorának vidám és gondtalan barátaira. Otthon pedig minden ment a megszokott módon. Mint azelőtt is, Ivan Vasziljevics későn iárt haza. S gyakran a hirtelen bekapott vacsora után Ivan Vasziljevics sie­tett íróasztalához, ahol majdnem reggelig dolgozott to­vább. Ugyanúgy, mint azelőtt, mindennap megjelent a la­kásban Anna Andrejevna unokaöccse, Vologya. Hóna alatt a csómó könyvvel vonult be nagynénjének szobá­jába. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom