Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-15 / 113. szám
Totó• tnnácaadó VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI A MAGYAR SZOCIÁLIST A MŰNK ÁS PÁ R/T LAPJA XIV. évfolyam, 113. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1958. május 15. Francia katonatisztek fasiszta államcsínyt hajtottak végre Algériában Sorsdöntő órákat él át a francia nép és az újonnan beiktatott kormány Kedden délután Párizsban Pflimlin kijelölt miniszterelnök a nemzetgyűlés ez alkalommal összehívott ülése előtt beiktatását kérte. Már javában folyt a nemzetgyűlés munkája, mikor nem messze a nemzetgyűlés épületétől, volt frontharcos csoportok tüntetéseket rendeztek és Le Plen szélsőjobboldali képviselő vezetésével * Bourbon-palota — a képviselőház — felé indultak "Algéria francia«, "A Szajnába a képviselőkkel*, kiáltásokkal de a megerősített rendőrkordonok fellépése következtében nem tudtak behatolni az épületbe. Ezzel egyidőben Algirban, Algéria fővárosában szintén tüntető tömegek gyűltek össze. A mintegy 35 ezer főnyi tömeg éltette a megjelent magasrangú tiszteket, közöttük Salan tábornokot, az Algériában állomásozó francia' csapatok főparancsnokát és Massu tábornokot, az Algériában levő francia ejtőernyős egységek parancsnokát. A tüntetők az algériai minisztérium épülete köré vonultak, ahová be is hatoltak. Massu tábornok ejtőernyős csoportja erre elfoglalta az épületet, majd kihirdette, hogy "Közüdvbizottság*-ot létesített Algirban. Ez a bizottság három ezredesből és hét polgári személyből áll, és gyakorolja a hatalmat jelenleg Algirban. Massu ezt követően táviratot küldött Párizsba, a köztársasági elnöknek, követelve. hogy Párizsban létesüljön "közüdv-kormány* amely "egyedül képes arra, hogy Algériát megőrizze, mint az anyaország integráns részét*. Rövid életű, rosszul időzített kaland'6 99 A francia nemzetgyűlés lésben mondott beszédében nyek vannak folyamatban: Massu tábornok ultimátumot intézett a köztársaság folyosóin aggodalommal, de a „Közüdv kormányának« a pánik jel« nélkül fogad- lakítását sürgette. A ...... ták azt a hírt hogy Algír- ba,*ldali képviseiők azonban einokehezban megalakult a fa- ^-rogták. Közüdv bizottság*. J nemzetgyűlés felfüggeszti ülését tésével siszta Egyesek "államcsínynek* minősítették ezt a lépést, más képviselők pedig "riiA nemzetgyűlésben kedden vid életű és rosszul időzi- este fél 11 tájban Waldeck- , „ , tett kalandnak* mondták. Rochet kommunista képvi- ^atk^diS uÁtl "lényegében tehát annak vagyunk szemtanúi — mondotta —, hogy felkelő kormányt alakítanak a köztársaság ellen*. jS Szavait a kommunista kép. 5 Munkában a Szőrme- és Bsrruhagyér úttörő tanműhelye HIMHMHfHHIMt»Mf»l M/la: Társadalmi összefogás a szabadtéri játékok síkeréért Takarékossági őrjárat a Gyufagyárban és az Építőipari Vállalatnál Békegyűlés az Ifjúsági Házban Pierre Montéi független selő emelkedett szólásra a zással fogadták. Több képiképviselő, a nemzetgyűlés beiktatási vita során. Rá- visel5 kiáKozni kezdett, hogy mutatott arra, hogy Algír- —„„A1, hadügyi bizottságának el* nöke kedden a nemzetgyű- ban rendkívül fontos aseméA Magyar Népköztársaság érdemrend jével tüntették ki Marosán György elvtársat "függesszék fel az ülést"Követeljük — folytatta Waldeck-Rochet — valamennyi köztársasági csoport összefogását, hogy eltorlaszoljuk a pártütők útját*. "A fasizmus nem fog diadalmaskodni!* — kiáltották a kommunista képviselők. Ezután Pflimlin, a kijeA Magyar Népköztársaság nácsának elnöke szerdáig Elnöki Tanácsa Marosán délben meleg szavak kisére- Iölt miniszterelnök lépett az György elvtársat 50. szüle- tében adta át. A kitüntetés . közölte: az nek a helyzettel** (Folytatás a 2. oldalon.) ujuigj oKUKi 50. szüle- tében adta át. A kitüntetés , tésnapja alkalmából, három átadásánál jelen volt Kádár emeivenyre, s évtizeden keresztül a mun- János, a Magyar Szocialista ülés felfüggesztését kéri, kásosztály és a nép ügyének Munkáspárt Központi Bi- hogy "azok, akik a rendért szolgalatában, valamint a zottságának első titkára, dr. fejei5sek szembenézhessemunkásosztály egységének Münnich Ferenc, a forradalmegteremtése érdekében mi munkás-paraszt kormány végzett fáradhatatlan mun- elnöke, Fock Jenő, Kiss Kákájáért, a Magyar Szociális- roly, Somogyi Miklós, a Mata Munkáspárt szervezésé- gyar Szocialista Munkáspárt ben és a forradalmi mun- Politikai Bizottságának tagkás-paraszt kormányban ki- jai, Sándor József és Szirmai fejtett tevékenységéért a István, a Magyar Szocialista Magyar Népköztársaság Ér- Munkáspárt Központi Bidemrendjével tüntette ki. zottságának tagjai, Kristóf A kitüntetést Dobi István, István, az Elnöki Tanács a Népköztársaság Elnöki Ta- titkára. (Liebmann felvételei) A szegedi Szőrme- és Bőrruhagyár vezetősége és szakszervezeti bizottsága az úttörőknek szőrme- és bőrfeldolgozó tanműhelyt adott. A műhely vezetője nagy odaadással tanítja az úttörőket, s a legkiválóbbak háromévi tanmenet után segédoklevelet szerezhetnek heti két-három órás foglalkozással. A pajtások az első időszakban papírmodellekből vágják ki a mintákat és bevonalkázott papirokon sajátítják el a bőrvarrás tudományát. A tanműhelyt látogató harminckét úttörőt a város általános iskoláinak legjobb őrsvezetői közül válogatták ki. A tanulás mellett egyéb hasznos tevékenységet is folytatnak, ami csak növeli a kedvüket: töltőtolltartókat, fésűtartókat és egyéb hasonló használati tárgyakat készítenek hulladékanyagokból Nemzetközi kulturális program a barátsági hónap gazdag szegedi műsorában 3 A május 9-én j népek barátsága 3minden társadalmi szervezet 3 különösen gazdag <mot dolgozott ki. kezdődött dislav Jasek szólista, a mű- meknap alkalmából, s hónapjára soron pedig Dvorzsák He- ugyanezen a napon este 6 gedűversenye, Janacek Szim. órakor »A népek zenéiből* progra- foniettája, Fibich Alkonyat címmel a Zeneművészeti ...„. 0 Bátran és Mozart Prágai szimfónia Szakiskola rendez zeneestet. 1 mondhatjuk, hogy ez az egy című zeneműve szerepel. A Szegedi Tudományegye3 hónap Szeged társadalmi és Ezt a hangversenyt a Juhász tem aulájában a Csehszlo3 kulturális életében valósá- Gyula Művelődési Otthon vák Kultúra és a TTIT kö3gos nemzetközi hónap lesz, negyven tagú zenekarának zös rendezésében 29-én este 3hiszen a tervezett előadások, koncertje követi hétfőn este 7 órakor csehszlovák kultu3 irodalmi estek, hangverse- 8 órakor Marcel Noémi he- rális estre kerül sor. Ezen a 3 nyek, kiállítások és egyéb gedüművésznő fellépésével, rendezvényen több budapesti 3 rendezvények egyrészt kül- A zenei program ezen a na- és szegedi operaénekes, szín3földről meghívott vendég- pon különösen gazdagnak művész és előadóművész lép 3szereplők közreműködésével ígérkezik, mert ekkor látó- fel. Ugyancsak külföldi elő3zajlanak le, másrészt kül- gat Szegedre Bianca Caval- adóművészt lát vendégül 'földi országok életéről szól- Zini olasz táncdal énekesnő május 31-én este 8 órakor inak. is és két alkalommal — este a Zeneművészeti SzakiskoláMa délután 5 órakor kerül fél 6 és este fél 9 órai kez- ban összesereglő közönség — 5 sor az Építők Művelődési {Otthonában a »Gorkij és a A Román Népköztársaságban is nagy összegeket fordítanak a gyermekek gondozására, nevelésére. Az óvodák és bölcsődék száma meghaladja már az ezret. Képünkön a bukaresti Gheorghiu-Dej konfekciógyár óvodájának kicsinyei játszadoznak a napsütésben az óvoda jól felszerelt udvarán. dettel — lép fel több buda- ugyanis francia zongoramüpesti szólistával a Szegedi vésznő lép fel gazdag műsovilágirodalom* című, film- Nemzeti Színházban. Jiivö rával. vetítéssel egybekötött isme- hét csütörtökén az eszperan- A barátsági hónap záróretterjesztő előadásra, ame- tisták béketalálkozóját ren- napján, június 8-án délután lyet Kordé Imre egyetemi dezik meg a Juhász Gyula 5 órakor a szegedi Állami tanársegédtől hall az érdek- Művelődési Otthonban, az Liszt Ferenc Zeneiskola renlődő közönség. Vasárnap Építőknél pedig Nacsády dez hangversenyt, amelyen délelőtt 11 órakor a Szegedi József egyetemi adjunktus magyar, szovjet, német, norJNemzeti Színházban csehszlo- tart irodalmi előadást. Május vég, francia angol, amerikai, \vák hangversenymatiné lesz, 24-én, szombaton gyermek- lengyel és cseh szerzők mű3 amelyen közreműködik La- rajz kiállítás nyílik a gyer- vei szerepelnek. Szovjet segítség magyar atomerőmű építéséhez Moszkva (MTI): A közelmúltban Kiss Árpádnak, a Magyar Állami Tervhivatal elnökének vezetésével magyar kormányküldöttség tartózkodott Moszkvában és az illetékes szovjet minisztériumokkal és hivatalokkal előzetes tárgyalásokat folytatott arról; hogy a Szovjetunió műszaki segítséget nyújt a Magyar Népköztársaságnak egy atomerőmű építéséhez. A tárgyalásokon szovjet és magyar tudósok és szakemberek is részt vettek. A tárgyalásokon a szovjet szervezetek készségüket nyilvánították, hogy műszaki segítséget nyújtanak a Magyar Népköztársaságnak az első magyar atomerőmű terveinek kidolgozásában, egy magyar kísérleti energetikai reaktor építésében és azoknak a kutatómunkáknak megszervezésében, amelyek az atomenergiának a magyar népgazdaságban való felhasználásával összefüggnek.