Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-24 / 121. szám

Szombat. 1958. május 34. A gyermeknap kiemelkedő eseménye lesz a városi úttörőszemle Ingyenes mozielőadások — Öt város úttörő sportversenye — Kultúrműsor a szabadtéri színpadon A nemzetközi gyermek- rosi MÁV, a rókusi Építők, roller- és görkorcsolya­nap alkalmával ma, szom- és a Postás Művelődési verseny lesz a Széchenyi baton délután minden sze- Otthonban téren. gedi óvodában, általános ingyenes filmvetítés lesz. Az újszegedi SZAK-pályán délután 3 órakor kezdődik öt város — Hódmezővásár­hely, Kecskemét, Kiskun­halas, Kalocsa, Szeged — úttörö-labdarúgóinak tor­nája. iskolában, üzemi napközi otthonokban megajándékoz­zák a gyermekeket süte­ménnyel, fagylalttal: ünnep­ségeket rendeznek a szülői munkaközösségek. Vasárnap már reggel ban 11 órától délután óráig úttörő-úszóvcrsenyt deznek. ren­Délután tovább folyta- Az öt város úttörő-kézi­fél 9 órakor gyülekeznek tódnak a gyermeknapi ün- labdacsapatai — fiúk és a szegedi úttörőcsapatok, népségek. Az újszegedi sza- leányok — a Pedagógiai az általános iskolások a ^/éri. színpadon háromtól Főiskola Gyakorló Alta­meghatározott helyeken, hat oraig a kulonbozo ut- nos Iskolajanak udvaran mata vörös nyakkendőben, ^^^LSS^^i fehér ingben együttesen vo­nulnak fel az úttörőszem­lére. A városi úttörő elnök­ség a csapatvezetők, a pedagógusok segítségével, nagy gondossággal készí­tette elő a Széchenyi té­ren megrendezendő szem­lét. A Tisza szemben felállított sorral szerepelnek. Délután kezdettel mérik össze fél 4 órakor jüket. ere­Sok értékes tudományos anyagot gyűjtöttek a Déli-sark bátor kutatói Nemrégiben érkezett visz- Expedíoiónk nagyor sok ér­Lajos-szoborral sza a második szovjet déli- tékes tudományos anyagot lállított dísz- sarki expedíció 120 rész ve- gyűjtött és hasznos megíi­emelvény előtt sorakoznak veje. Helyüket a harmadik gyeléseket végzett. Gazdag majd fel az úttörőcsapatok, expedíció tagjai foglalták el. gyűjteményeinket múzeuma­Kürtharsona jelzi az ün- A Szovjet Tájékoztatási Iro- inknak és tudományos irotéz­nepség kezdetét, majd a da munkatársa megkérte ményemknek ajánljuk fel. szemle befejezéséül zászlók- Jevgenyij Tolsztyikovot. a Munkatársaim körültekintő kai, kisdobokkal, díszme- hazatért expedíció vezetőjét, kutatásokat végeztek a jég­netben vonulnak el a Szé- hogy mondjon néhány szót takaró vizsgálatánál. Meg­chenyi téri elnökségi emel- kutatómunkájuk eredrné- állapították, hogy a Déli­vény előtt az egyenruhás nyéről. sarkon található jógmennyi­úttörőcsapatok. — Tizennégy hónapig tar- ség sokszorosan túlszárnyal­Az úttörőszemle utón tózkodtunk a Déli-sarkvidé- ja az eddig elképzelt szám­különböző csapatjátékok ken. Kutatásainkat rendkí- adatokat. Üjabb felfedezése­lesznek a Rákóczi' téren, vül nehéz éghajlati viszo- ket tettünk az Antarktisz fe­i.. „„„ nyok között végeztük, örü- torai troposzféra es az első t/k32 ak/dálwe^nyX hogy hozzá- sztratoszféra légköri viszo­- ' „ járulhattunk a Nemzetközi nyait illetően, ügyességi gyakorlatokban Geofizi.kai Év p^-mjánrk vesznek reszt. megvalósításához. A sarfcvi­Bábelőadásban gyönyör- ddk belsejében két tudomá­ködhetnek a gyerekek nyos állomást létesítettünk délelőtt 11 órakor a Szé- _ a »Kamszamolszkaja«-t és chenyi térj tribün előtt. a "Vosztok«-ot. Legutóbb Ugyanebben az időben a pedig 3700 méter magasban Vörös Csillag, a Fáklya állítottuk fél a -Szovjet­Filmszínházban, az alsóvá-' szkaja« állomást. H szegedi szemészeti klinikát 7.5 milliós költséggel rekonstruálják Ha ők Egymillió forintot vágtak zsebre ... Csak­nem kétmillióval káro­sították meg a népva­gyont... Veszedelmes üzérkedő bandát leple­zett le a rendőrség... — ötlik a szemünkbe szinte hetente a fekete­betűs újságcím. Az efajta hírek kétfélekép­pen hatnak az embe­rekre. A könnyen élők­re — akiknek felfogá­sa szerint -nem ér az rá pénzt keresni, aki dolgozik* — úgy hat­nak, hogy a tenyerüket dörzsölgetik, a tisztessé­ges munkásokra pedig úgy. hogy dühösen kér­dezik: meddig enged­jük még ezt? Szeretnénk gratulálni a rendőrségnek a dere­kas munkáért, vala­hányszor lefülelik a tár­sadalmi tulajdon meg­rabióit. Jóleső érzése­ket fakaszt a szocializ­mus híveiben, hogy mostanában egymás után kerülnek horogra a veszedelmes kártevők és élősdiek. De az már sehogy sem tetszik ne­kik. hogy eddig igen enyhe ítéletek születtek ügyükben. Igen — bármennyire mellbevág a szó —, súlyosabb ítéletet kér népünk minden esetben a nagystílű gonosztevők­re. Súlyosabb ítéletet, hogy féljenek, rettegje­nek a néphatalom tör­vényeitől. Súlyosabb íté­letet, hogy a bűncselek­mények előtti "kalku­láció* végén ne az jöj­jön ki nekik, hogy meg­éri, hanem ehelyett ott lebegjen előttük az el­rettentő példa. Kegyetlenek vagyunk? Ugyan kérem, ne tes­sék ilyet mondani, úgy sem "ugrunk be« többé semmilyen nyárspolgári ágy • • • szentimentalizmusnak. Csak védekezünk ké­rem — úgy véljük, jo­gosan — azok ellen, akik erkölcsi gátiások nélkül, dolog taianul pöffeszkednek és tob­zódnak közöttünk. Ha ők úgy, akkor mi is úgy. S az a duplaállú, borviragos arcú úr, aki a Bánjai szűcs corpus dilictijét szemléltető ki­rakat előtt a néphata­loinra dohogott, mert "nem hagyja élni az élelmes embereket*, csakugyan kegyetlenek tart bennünket? Miért ucm hiszj cl inkább, hogy mely humanizmu­sunkat nem ássa alá, hanem éppen alátá­masztja az, amikor el­rettentő ítéletei szeret­nénk a társadalom el­lenségeinek hűnperei­ben. Mert mi nem a par­líimös szalonok nyafo­gását, háueni a szegedi üzemek hangulatát ve­zetjük beíe lapunk hangszórójába. Egyetér­tünk a Szegedi Jutaáru­gyárban elhangzott vé­leménnyel, hogy "áll­junk útjába a társadal­mi tulajdon elleni bűn­cselekményeknek.* Egyetértünk, mert be­látjuk. hogy a dolgozók éberségén és összefogá­sán túlmenően erre is szükség van. Belátjuk: a tisztességes dolgozók ad­dig hiába adják ki a lelküket, hogy meré­szebben íveljen felfelé az életnívót jelző grafikon, hiába feszítik meg izmaikat és agyu­kat a gyorsabb előreha­ladásért, ha az elszem­telenedett paraziták el­len továbbra is csu­pán agitációval és enyhe ítéletekkel küzdünk. % N. I. A szegedi tiszapart jelleg­zetes épületcsoportja, a kli­nikai városrész új létesít­ménnyel gazdagodik: legré­gibb épületét, a század ele­jén létesült egykori szemé­szeti kórházat 7.5 mililó fo­rintos beruházással bővítik, rekonstruálják. A meglévő mellé kétemele­tes új épületszárnyat emel­nek. Itt kap majd helyet a szegedi egyetemek legna­gyobb előadóterme, továbbá egy korszerű szemészeti mű­tő, laboratóriumok és más helyiségek. A Csongrád megyei Építő­ipari Vállalat még májusban megkezdi az építkezést. Egyformán a szépet, a jót akarják Sokan vannak SS.K A nőmozgalom lesznek azok az asszonyok, dolgozó parasztasszony, akik nyei szépek, értékesek és je­akik részt vesznek Szegeden fáradságot nem sajnálva fog- lentősek Szegeden, a lehető­a nőmozgalomban. Soraik- lalkoznak a nők, a család ségekhez mértein azonban ban ott találjuk a dolgozó kérdéseivel s mindazzal, ami még főbbre lenne képes. A osztályokból, a társadalom az élettel jár. nőmozgalom tartalmának minden rétegéből való nőket. , „, „ . gazdagítására több jó ötlet Igaz — és ez a különbség j\ H0 • IZOttSB.20 K, és gyakorlat van, amelyek közöttük -, hogy más és munkaközös- általánosításával az egész mas korulmenyek kozott all- valamennyi iskolá- nőmozgalom előrehaladna, nak helyet, de egyformán fe- /agnekk//0Vt¥k Tegbesrélétt Sürgős teendő, hogy a bár lesegek es edesanyalt, egy- 81őkk , a gyerekne- kicsi> de meglevő le­iormán és lelkesen a szépet, ,. T_„n hasznosak hér lóitokat eltüntessük. A a jót akarják. Céljuk, hogy ^k ezek f tóná^koS fehér foltok azt _ jelentik, a csaladi otthonok napsuga- László éldául aki„ hogy vannak a varosnak es raihoz szukseges teremtő három gyermeke jár a határnak meg olyan neszei békét a maguk mudjan es Ma(Jách ^ iskolábaJ fel_ _ főképpen dolgozó parasz­eszkozeívcl oltalmazzak; t _ nfitanác„ szeeedi tok élnek ott — ahova meg hogy segítsék az ifjúság ne- ^Xágat es elmondo'tta, kevésbé, vagy egyáltalán velesevel, a csaladi elettel s ^ilven ióhatású volt nem jutott el a nomozgalom. általában a társaaalomnial / gyermekne- Pedig mind a szövetkezetek­kapcsolatos kei desek megöl- lés kérdéseir61 A nőbizott- ben, mind az egyem gazda­dasat az asszonyi es anyai kerületekben is si- Ságokban dolgozó nőkkel ,io szív szerető melegevd. A tartották meg a Szü- kapcsolatot lehet kialakita­szuk megallapitas mogott iskolájót Ezeken túl sza- ni, ha a nőmozgalom akti­sok kisebb es nagyobb sokol- bás_varrás tanfolyamokat, vistái kezdeményezik. A dalu önzetlen tevekenység főz6tanfol okat rendeztek, kapcsolatot pedig bizonyosan húzódik meg. A célok meg- lalkoztak divat kérdé_ szivesen veszik a paraszt­valositasaert való munkaban * gzé gze_ g^^yok és ők is ott lesz­széleskörű és terebelyesedo gedér^moagalmat stb. nek ezután sokkal többen; nomozgalmi közösség ala- 6 A országos Nőtanács sze- mint eddig a nők nagy éa kult kl" , gedi titkárságát is sűrűn ke- nemes összefogásában, a*/, hresik fel a nők és elmonda- A nőmozgalom további te­SSJSSS'jS&Ő X^blf iS'aS rebély^ítesenek egyik fel­hccciilctcc nőnek aki kész hogy Jobba tegyek a nobi- tetele, hogy mindenütt rend* seefteni^ béke véde'nieben zottsaSok munkáját. Mások szeres tevékenység legyen és C minhahhan arnT a AXnző tanácsot kérnek egyéni, csa- megszüntessük a több he­ember és^saíádta g zé- ^T^XÍTÁl ^tapasztalható ^pény­níii Ar ecvenineúvá vált hoz' Ez 1S egylk mutatoja szeruseget, eppen a kommu­£ők mozgatma' art / 3 J^* * E0 ^m^Mnm üfat° hogy sok társadalmi és kul- "f< a ikn0rn0Zgal°m ^ asszonyokat, akik kulon­turális aktivitás él bennük lrant mutatkozik' bozo munkahelyeken dolgoz­s azt hasznosítják is. A nő- A területi pártszervezetek naik, s ugyanakkor gyereke­mozgalom formája, tartalma igen helyesen nemcsak elis- ket nevelnek, gondoskodnak nemes, a cél közös —, ez is merik a mozgalom jelentő- a családról — tiszteljük és hozza egy táborba a munkás- régét, hanem általában se- megbecsüljük. Tudjuk azt is asszonyt, az értelmiségi nő- gfti'k gyakorlati munkáját is. róluk, hogy sok tettrekész­ket, a parasztasszonyokat, a A kommunista asszonyok ség van bennük, dolgozó háziasszonyokat. részvétele a mozgalomban társadalmunk élete. előrfe­jó hatású, mert összefognak haladása érdekli őket es 9nk nn7ptlpn asszony a pártonkívüli nőkkel a kö- részt kérnek a' tennivalók UUh UlléGlIGII vesz zö6 ügy érdekében és ehhez megoldásából. A nömozga­részt az Országos Nőtanács a pártszervezet támogatá- lom gyakorlati munkája pe­szegedi titkársága tevékeny- sát is biztosítják. Petőfitele- dig segítése ennek a tettre­ségében. Természetesen tár- pen is — hegy csak ezt az készségnek még fokozottabb sadalmi munkások és a "fi- egy példát emlitsük — a kibontakozásához, zetségük* nem más, mint te- kommunista asszonyok még Építsünk jobban tettT^­vékenységük gyümölcse, az szabás-varrás tanfolyamot is készségükre, hiszen ez éle­eredmények öröme, az élet kezdeményeztek és jó meg- tünk minden ásában ,',) ­szinte valamennyi területén, rendezését közvetlenül tá- agaban uj A szegedi nőmozgalomnak mogatták, részt vettek an­olyan kiemelkedő és tényle- rak munkájában. ges tömegeket megmozgató _ rendezvényei voltak, mint mint például a nemzetközi r.őnap megtartása, baráti ta­lálkozók rendezése és ennek keretében bensőséges hangu­latú eszmecserék a szovjet asszonyokkal. A népes bé­kegyűlések segítésében is je­lentős szerepet vállalnak az asszonyok, a kerületi nőta- Sok százan vagyunk új- léses pavilonra tudomásunk nácsok tagjai. Az emberek szegedl dolKozók, akik nagy szerint sok ezer forintot rá­., . .., , örömmel vettük, hogy a költöttek, biztosítva annak ismerik es szeretik az olyan vendéglátó vállalat tavaly higiéniáját is asszonyokat, mint Heiberger május elsejére az újszegedi Bármikor mentünk haza Jánosné cipőgyári munkásnő, liget főfasorának végében munkából, vagy éppen sétál­Remes Jenőné alsóvárosi há- talponállót létesített. Az íz- 6attunk, jólesett megállni ott egy-egy pohár sörre, mert kerék kiindulópontját adja. (m. s.) (fluas.ói*tU U(álc Miért szüntették meg a sör kim •rést az újszegedi Főfasor bilféjeben? A taua&z és a bélit öltölt testei a Lado szegedi műsorában I népek barátsági hónapja alkalmából sikerrel szerepelt Szegeden a jugoszláv állami népi együttes útbaesett Nincs is a közel­ben másik sörmérés. Annál kellemetlenebből érintett bennünket, hogy most má­jusra hirtelen és szerintünk teljesen indokolatlanul meg­szüntették a kimérést. Ha éppen sörözni akarunk, ku­tyagolhatunk párszáz métert, mert a Vigadó asztalaihoz — Két évvel ezelőtti magyar- a következő kedves számba, tokban, amelyek visszatük- ntócsorr? ^ka™^™*/ — országi vendégszereplése után a bánáti férfitáncba. A külö- rözték a valamikori társadal- piszkosan leülni h ^ tegnap ismét a Szegedi Nem- nős zenei ritmusok telítve mak asszonyainak kényszerű wtöbhszftr nin« t. a-. zeti Színház színpadán üd- voltak magábavonultságát. Kedves /fe vozolhettuk a *Lado* jugo- vo!t a sopi pásztorok szinte .... :: szláv ének- és táncegyüttest, lobbanekonysaggal, rögtönzött ritmusú tánca, s KelJuk az illetekeseket, A híres együttes valóban bŐVérŰséggel a szávamentiek is, a »Drmes«, h°g.V hatálytalanítsák ezt az melto a nevehez, az ós szláv a „staro szito« és a »Ducsec«. érthetetlen intézkedést s mitologiaban szereplő »Lado« s néhány motívumában ma- vi1„cml. . , , ,, ..', nevű istennőhöz, akit együtt gyáros vonásokat is sejthet- Egész láncfüzérl J kérdesunkre. emlegetnek a tavasz és a tünk. béke érkezésével. Az együt- a már két évvel ezelőtt is alkotott a legtöbb tapsot ket­tes táncai és dalai nemcsak nagy sikert aratott zenenél- vott *Szerbiai táncok*, a tartalmukban szimbolizálják küli *Vrlicsko kóló* félel- "Poszkoka "Ti momo«, a a mitológiai alakot, hanem metes ritmusával ragadta *Gyurgyevka*, a "Delije«, a egyben meg is személyesítik magához a közönséget. A "Csácsák« és a *Moravac«. Gaál János, Újszeged, Székely sor 14. és még harmincöt újszegcdi lakos a szereplő vidám, láncos iiaialság képében. Két év óta kétszólamú énekkíséret méltó Nagy sikert aratott a tréfás aláfestést adott a Karszt- dalmát kolo, a sajátos lijeri­Dalmáciai Hegyhát-i tánc- fca nevű ősi vonóshangszer- /Sugyaroksmg nak, amely a sajátos táj la- kiserettel, úgyszintén a hegy- nevelési ankétja Jcóinak hősiességéről szól vidéki táncok, a »Szukocs­dalban, ritmusban. A "Bu- ka kolo-, a lakodalmi tán­] együttes új műsorszámokkal nyevác tánc« lényegében cok< majd egy polkaváltozat és új táncosokkal is felfris- páros tánc, kisebb szerephez is­sült. A sok kedves ismerős jutva benne a lányok, ha- A bő vérmérsékletű vaj­arc mellett újakkal is talál- bár tizen voltak öt fiúval dasági magyar férfitánc mél­koztunk, s ez csak az együt- »szemben«. A csörgettyüs- tdn szolgált rá a megismét­tes teremtő erejét, s bizonyo- csizmás fiúk tánca ismét lésre. Egy-egy táncszám ko­sán pályájának további fel- erQs motívumokban gyönyör- z°tt kedvesek voltak a dal­ívelését is jelenti. ködtetett, ráadásul kétszeri mát és horvát népdalok, s Telt ház előtti első műsor- ismétléssel is. Hiába, a előadásukkal különösen P o­számként a közép-horvátor- folklór nem kötődik határok- tocsnyik Anzselka és szági "Ladarke« tánc szere- hoz, s tisztán felszínre hozni G a c s e s a M i r j an a re­pelt nagy sikerrel. Az éneklő benne egy-egy nép sajátját, mekelt. A táncszámok lányok körtánca néhány el- szinte lehetetlen, — s ez így Zvonka Ljevakovics hullajtott zöld ágacska körül van jól. A "Menyecske- gS a nemrégiben Magyaror­terebélyesedett mind széle- tánc«-ot is ismertük tavaly- Szágon tanult Kric sk o­sebbé, s a viszonylag kevés előttről, de azért szívesen viCs Antal koreográfiáját motívumé, még halk ritmusú gyönyörködtünk a kedves, dicséri, tánc mintha beleolvadt volna bájos, tartózkodó mozdula- Lődi Ferenc A Délmagyarország szer­kesztősége tegnap délutánra pedagógusokat hívott egybe baráti beszélgetésre, liogy nevelők részvételével tisz­tázzuk az Idén végző ta­nulók elhelyezkedési és to­vábbtanulási lehetőségeit, a világnézeti nevelés, vala­mint a nevelők és a szülök helyes együttműködésének problémáit. Az ankéton szá­mosan kifejtették vélemé­nyüket a szóbanforgó kér­désekről és hasznos tájékoz­tatást adtak szerkesztősé­günknek. Az eredményes megbeszélés tapasztalatait további munkánk során hasz­nosítjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom