Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-22 / 119. szám

Csütörtök, 1958. május K. A jugoszláv Kommunisták Szövetsége VIII. kongresszusa és a nemzetközi kommunista mozgalom A kommunista pártok kongresszusainak igein fontos a jelentőségük minden kommunista párt, s minden ország munkásmozgalmának a fejlődésében. Egyes pártkongresszusok jelentősége emellett sohasem korlátozódik egy-egy ország munkásmozgalmára, hanem kihatással van a többi országok, különösen a szomszédos országok kommunista és munkásmozgalmára. Ez természetes és szükségszerű, hiszen a kommunista és munkásmozgalom nemzetközi mozgalom, csak mint nemzetközi mozgalom tudott kifejlődni és hatalmas győzelmeket aratni. Közismert, milyen nagy jelentőséggel volt az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalomra az SZKP XX. kongresszusa, amely világos választ adott karunk nagy kérdéseire, igen fontos, új tételekkel gazdagítva a marxizmus—leninizmus tudományát. A XX. kongresszus kiváltotta az egész nemzetközi kommunista mozgalom nagy érdeklődését és általános elismerését. Ismeretes, mily nagy nemzetközi jelentősége volt Kína Kommunista Pártja VIII. kongresszusának is, mely ugyancsak kiváltotta az összes kommunista pártok érdeklődését és elismerését. Különleges érdeklődést keltett a nemzetközi kommunista mozgalomban a JKSZ VIII. kongresszusa is. A testvérpártok várakozással tekintettek a kongresszus elé, melytől azt várták, hogy a JKSZ a vitás kérdésekben közelebb kerül a kommunista pártok egységesen vallott felfogásához. Sajnos, nem ez történt, és így ez a kongresszus nem elismerést, hanem bizonyos megdöbbenést és új, éles vitáit váltott ki számos alapvető fontosságú kérdésben; mindenekelőtt a nemzetközi helyzettel és a nemzetközi kommunista mozgalommal kapcsolatos kérdésekben. A marxizmus—leninizmus — nemzetközi tan, melynek egységes jellegén nem változtathat az, hogy alkalmazni minden országban az ottani adottságok figyelembevételével, eme adottságok marxista—leninista elemzése alapján kell. A kommunista és munkáspártok azért tudtak fejlődni és nagy sikereket aratni, mert a nemzeti korlátokat széttörték, összefogtak egymással, tanultak egymás tapasztalataiból, sikereiből és hibáiból is. A forradalmi munkáspártok régi hagyománya és fejlődésük elengedhetetlen feltétele a közös harc közös kérdéseinek közös megvitatása, a világhelyzet fő kérdéseiben egységes álláspont kialakítása, a fő nemzetközi harci célkitűzések közös megállapítása és szilárd, egységes harci front teremtése. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmával Moszkvában ilyen célú tanácskozásra ültek össze a szocialista országok kommunista pártjainak képviselői — s közöttük az MSZMP küldöttei is — s közös tárgyalásaik eredményeként együttesen kidolgozták és egyhangúan elfogadták az ismert nyilatkozatot, melyet azután elfogadtak a kapitalista országok kommunista pártjai is. Egyetlen párt volt, amely elkülönítette magát a nemzetközi kommunista mozgalom egységes frontjától: a JKSZ. Képviselői ott voltak Moszkvában az októberi forradalom ünnepségein, de azzal az elhatározással érkeztek oda, hogy nem vesznek részt a szocialista országok pártjainak tanácskozásán. Pártunk tagsága előtt érthetetlen volt, hogy a JKSZ külötfsége miért nem vett részt e tanácskozáson és miért utasította el a moszkvai nyilatkozatot; erre nem is tudtunk és nem is lehetett elfogadható választ adni. Bizonyos mértékben azonban megnyugtató volt. hogy a 64 párt értekezletén, amelyen a békefelhívást fogadták el, a jugoszláv elvtársak részt vettek és a felhívást ők is aláírták. Amikor viszont kiadták a JKSZ programtervezetét, nyilvánvaló lett, hogy a JKSZ küldöttsége miért különült el a szocialista országok kommunista pártjaitól, miért nem volt hajlandó részt venni a közös kérdések közös megvitatásában. Már készítették ugyanis a JKSZ kongresszusa elé terjesztendő programtervezetet, amelyről annak szerzői jól tudták, hogy eltér az SZKP XX. kongresszusának, a KKP VITT. kongresszusának. a francia és olasz párt kongresszusainak és a többi kommunista párt különböző határozatainak elvi állásfoglalásaitól, szembefordul a nemzetközi kommunista mozgalom általánosan elfogadott marxista—leninista értékelésével és megállapításaival, mindenekelőtt olyan kérdésekben, amelyeknek a 12 párt tanácskozásain nyilvánvalóan napirendre kellett kerülniök. Véleményünk szerint a JKSZ vezetőinek az lett volna internacionalista kötelességük a nemzetközi komi munista mozgalommal szemben is és saját pártjukkal szemben is, ha éltek volna a moszkvai tanácskozáson kínálkozó és a jugoszláv elvtársak részére felajánlott lehetőséggel, hogy a fennforgó elvi nézeteltéréseket valamennyi szocialista ország egybegyűlt küldöttednek legmagasabb színvonalú értekezlete elé terjesszék és elvtársi vita keretében megtárgyalják. Ha a JKSZ vezetői ehelyett a nacionalista elzárkózás álláspontjára helyezkedtek, mindenekelőtt önmagukat fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy a magasszínvonalú tanácskozás vitájából felhasználják tanulságként mindazt, amit végül is helyesnek és hasznosnak ítélnek meg. A JKSZ-nek a 12 párttól való moszkvai elkülönülését követte a JKSZ nyílt elvi-politikai támadása a moszkvai nyilatkozatot aláíró és azt elfogadó, egységében megszilárdult nemzetközi kommunista mozgalom ellen, különösen pedig a szocialista tábor országainak kommunista pártjai ellen, s a szocialista tábor vezető országa, a Szovjetunió Kommunista Pártja ellen. Ezt a támadast a JKSZ programtervezetének kiadása indította meg, és a JKSZ VIII. kongresszusa, annak referátumai és vitája, sajnos, szenvedélyes és sértő kirohanásokkal tovább fokozta. "Valamely ideológiának, vagy a szocializmus meghatározott építési formájának a helyessége* — mondja a JKSZ programja — pusztán az "életerejétől és gyakorlati megbízhatóságától* függ, nem pedig "ennek, vagy annak a nemzetközi fórumnak a jóváhagyásától*. A nemzetközi fórumok létrehozásával szemben a JKSZ pragramja azt tűzi a munkásmozgalom feladatául, különösen pedig a szocialista országok kommunistáinak a feladatául, hogy "elméletben és gyakorlatban is harcoljanak az egyenjogú viszonyért*. Kt ellen harcoljanak az egyenjogú viszonyért? Azok ellen, akik ezt az egyenjogú viszonyt a JKSZ programkészítői szerint nem akarják, mert "eszmei monopóliumot* igényelnek stb. Nyilvánvaló, hogy itt mindenekelőtt az SZKP ellen és az SZKP-val azonos nézeteket valló egész nemzetközi kommunista mozgalom ellen irányuló eléggé világos támadásról van szó. Az "egyenjogú viszony« pedig olyan követelésként jelentkezik, hogy minden pártnak joga legyen a marxizmus különleges értelmezésére, mindegyik azt nevezhesse marxizmusnak, amit akar, s a többi pártnak ehhez semmi köze. Ugyanakkor a JKSZ teljes mértékben fenntartja önmagának azt a jogot, hogy kinyilatkoztató ítéleteket mondjon minden más párt ideológiájáról és tevékenységéről, és kizárólag a sajátját tartsa helyesnek. Mindenekelőtt el kell utasítani a nemzetközi fórum vitájának és határozatának olyan beállítását, mely szerint ez bármiféle álláspont, vagy nézet bármiféle "ráerőszakolása* lenne bármely pártra. A moszkvai nyilatkozatot kidolgozó és aláíró pártok között egyetlenegy sincs, amelyik holmi "kényszerből* vett volna részt annak elkészítésében és úgy fogadta volna el, hogy ne értett volna egyet vele. Ennek kétségbevanása alaptalan és sértő, melyet, mint méltatlan és zavartkeltő vádaskodást, vissza kell utasítani. Meggyőződésünk, hogy a tőkés országok kommunista pártjai, amelyek valamennyien magukévá tették a moszkvai nyilatkozatot, ugyancsak nem azért tették ezt, mert valaki „rájuk kényszerítette« —, ahogy ezt egyébként a nemzetközi reakció ostoba rágalmai állítják —, hanem csakis azért, mert nézeteik azonosak. A JKSZ programkészítőinek nincs joguk ezt az elemi igazságot kétségbe vonni, és a testvéri kommunista pártokat, bár konkrét megnevezés nélkül, méltatlanul gyanúsítgatni. A JKSZ programkészítőinek méltatlan vádaskodása a kommunista mozgalom nemzetközi fóruma ellen csak arra alkalmas, hogy felidézze a Tájékoztató Iroda idején fennállt, nem normális állapotot, valamiféle "általános* érvényű "törvényt* állapítva meg az abnormális viszony elmúlt és lezárt időszaka jelenségeiből; halott a feladat az, hogy az abnormális viszony minden maradékát megszüntessük. De ezt csak akkor lehet, ha a JKSZ is így akarja, ebben az irányban fejleszti tevékenységét, s ebben az irányban félúton nem áll meg, sem oldalra, vagy visszafelé vezető útra nem tér. Senki nem fogja sem a JKSZ*t, sem egyetlen kommunista pártot sem arra kényszeríteni, hogy meggyőződése ellenére alávesse magát a kommunisták bármely nemzetközi fórumának. Semmi értelme sincs annak, hogy egy párt meggyőződése ellenére fogadja el eszmei és politikai kérdésekben valamely nemzetközi fórum határozatát. Annak viszont óriási jelentősége van, hogy a testvéri kommunista pártok, tapasztalataik kölcsönös kicserélésével és megtárgyalásával, a köztük esetleg felmerülő nézeteltérések elvi vitájának eredményeként állandóan fejlesszék eszmei-politikai egységüket a nemzetközi helyzet, a nemzetközi munkásmozgalom és a szocialista építés alapvető kérdéseiben. Ehhez pedig szükségesek a pártok közötti kétoldalú tanácskozások és közös határozatok is, és szükségesek időnként a testvérpártok szélesebb körű tanácskozásai és határozatai is. A nemzetközi kommunista mozgalom fejlődésében lehetnek olyan időszakok, amikor a szélesebb körű tanácskozások szünetelnek, ami a rendkívüli helyzet következménye — mint a második világháború éveiben —, vagy olyan egészségtelen és abnormális helyzet idézheti ezt elő, amilyen 1949 után kialakult. De a kommunistáknak nem az a feladatuk, hogy a már megszüntetett abnormális helyzetből vezessenek le "törvényszerűséget*, hanem az, hogy biztosítsák a testvérpártok együttműködésének a fejlődését mind kétoldalú, mind piedig szélesebb körű tanácskozások és közös határozatok útján, hogy az abnormális helyzet vissza ne térhessen. S a kommunista pártok feladata nem az, hogy bizalmatlanságot hirdessenek a kommunisták bármely "nemzetközi fóruma* ellen, és programbeli tétellé, elméleti rangra emeljék ezt a bizalmatlanságot, hanem az, hogy megszüntessék — mégpedig az elvi nézeteltérések elvtársi vitája útján. Ha valamelyik párt — bármelyik is legyen az — azt vallja, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom mondjon le a nemzetközi együttműködésnek e magasabb fórumáról és mondjon le az eszmei és politikai egység állandó fejlesztéséről — az önmagát elszigetelheti, de a nemzetközi kommunista mozgalom egysége továbbfejlődésének nem tudja útját állni. r. A JKSZ közreadott programtervezete, mihelyt azt a kommunista pártok kellően tanulmányozták, azonnal éles elvi vitát váltott ki, amelyet "az elvtársi segítőkészség, a marxi—lenini alapelvek határozott védelme, s így a moszkvai nyilatkozat elleni eszmei-politikai támadás határozott visszautasítása jellemzett. Ilyen vpit a moszkvai Kommunyiszt bírálata, melyet a Társadalmi Szemle is leközölt, s amellyel mi teljes mértékben egyetértünk. Megbírálta a JKSZ programtervezetét a Trybuna Ludu, az Humanité és más testvérpártok sajtója és mi is közreadtuk a mi bíráló észrevételeinket tartalmazó cikket a Társadalmi Szemlében, majd a Népszabadságban. Mindezek a bírálatok egyöntetűen védelmezték a moszkvai nyilatkozatot a JKSZ programtervezete támadásával szemben és rámutattak a JKSZ programtervezet súlyos antimarxista hibáira. Mindem kommunista párt joga cs internacionalista kötelessége, hogy figyelmeztesse egymást, ha azt látják, hogy valamelyik párt ideológiájában és gyakorlati politikájában súlyos elvi hibák mutatkoznak. Az elvtársi figyelmeztetés, a JKSZ-programtervezetre vonatkozó elvi bírálat segítőszándékú. Sajnos, az elvtársi bírálatnak nem volt kellő eredménye; a programtervezetből egy-két, a Szovjetunió és a szocialista tábor ellen irányuló igaztalan megállapítást kiiktattak, vagy tompítottak, de az alapvető antimarxista hibák és tévedések megmaradtak. Ezeket a kongresszus referátumai és vitája még meg is toldotta. Az elvtársi bírálatra szenvedélyes kirohanásokkal válaszoltak és kétségbe vonták a testvéri kommunista pártok- jogát, hogy kritika tárgyává tegyék a JKSZ programtervezetét; kijelentették, hogy ez "beavatkozás a JKSZ belügyeibe*. A programtervezetről szóló beszámoló (melyet E. Kardelj tartott) a következőképpen magyarázta meg a mások feletti ítéletmondás jogát és egyben az általa képviselt ideológia sérthetetlenségét: "miközben mindenütt, ahol a békét és a társadalmi haladást szolgálják, harcolunk az egységért és az együttműködésért, nem mondunk le az ideológiai harcról, az opportunizmus, a reformizmus, a dogmatiz°mus, a revizionizmus stb. bírálatáról. Ezzel az álláspontunkkal összhangban vissza fogjuk utasítani az ügyeinkbe való beavatkozás bármiféle kísérletét, nem fogjuk hagyni, hogy idegen felfogást erőltessenek ránk*. Nos, miféle "összhang« az. amely a -JKSZ-nek jogot ad mindenki bírálatára, viszont más pártoktól megtagadja a jogot, hogy a JKSZ programját bírálják, ha történetesen éppen ebben a dokumentumban testesül meg a "reformizmus, a dogrnatizmus, a revizionizmus stb* Természetesen a JKSZ joga és kötelessége, hogy eldöntse- figyelembe veszi-e a bírálatot, kijavítja-e a testvérpártok által hibásnak, antimarxistának minősített tételeket, vagy ragaszkodik hozzájuk, és az elvi vitára igaztalan vádakkal és "sérelmi politikával* válaszol. Senkinek sincs se joga, se módja, hogy a JKSZ helyett döntsön a J1CSZ ügyeiben. Viszont szuverén joga minden egyes testvérpártnak, hogy figyelemmel kísérje a JKSZ döntéseit és tevékenységét és megalkossa erről a maga véleményét, akár külön-külön, akár közösen. A testvérpártok jóindulata segítőkész, az egység és együttműködés elvi alapjait védelmező bírálata elől olyan állításokkal kitérni, hogy a bíráló "idegen felfogást* akarna a JKSZ-re "ráerőszakolni* — ezt semmi esetre sem lehet helyesnek elfogadni. Nyílt elvi vitára van szűkség — hiszen a nézeteltérések igen nagyok —, de nem "sérelmi politikára* és sértő kirohanásokra. A JKSZ VIII. kongresszusa nem tudta hasznosítani a testvérpártok elvi bírálatát, hanem megerősítette a veszedelmes hibákkal terhelt programot. A kongresszuson elhangzott referátumok, a lefolyt vita szelleme, tartalma, hangneme, s az elfogadott program kiváltotta a kommunista pártok további éles bírálatát. A Zsenminzsipao ismert, a JKSZ kongresszusa után megjelent cikke megállapította, hogy a JKSZ legutóbbi hongresszusán "odáig mentek, hogy rendszeres, átfogó revizionista programmal álltak elő«. A Pravda május 9-i cikke Tito elvtárs kongresszusi referátumának a nemzetközi munkásmozgalomra és különösen a szocialista táborra és a Szovjetunió politikájára vonatkozó, mélységesen hibás, igaztalan, rendkívül sértő kijelentéseinek tarthatatlan voltát világította meg és azokat visszautasította. A Pravda cikkének, dé már megelőzően a moszkvai Kommunyiszt cikkének mértéktartására hadd említsünk egy jellemző példát. Szó nélkül hagyták azt a rendkívül furcsa tényt, hogy a JKSZ programtervezete, annak IV. fejezete, mely Jugoszlávia antifasiszta felszabadító küzdelmét ismerteti és elemzi — teljesen elhallgatja a szovjet hadsereg szerepét Jugoszlávia felszabadításában. A dicsőséges szovjet hadsereg híres belgrádi hadművelete, amelyet a hős jugoszláv partizán haderőikkel együttműködve hajtottak végre, a második világháború egyik legfényesebb harci eseménye volt. E hadművelet folyamán, — amely fontos része volt a szovjet hadsereg nagy Hitlerellenes felszabadító harcának —, s részben e hadműveletek után is a szovjet nép sok fia adta életét a jugoszláv nép szabadságáért. És sem a moszkvai Kommunyiszt, sem a Pravda nem teszi szóvá, hogy a JKSZ most elfogadott egy programtervezetet, amely elemezve a jugoszláv felszabadító háborút — hallgat a szovjet hadsereg közvetlen, jugoszláv területen vívott nagy csatájának a tényéről, s annak jelentőségéről! De sem a Pravda, sem a Kommunyiszt nem ezt hiányolják, hanem elvtársi kritikájukat a mai helyzettel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre korlátozzák A JKSZ programja viszont — miközben hallgat a szovjet hadsereg jugoszláviai hadműveletéről —, bőven beszél az 1948—1954-es idők vitáiról, a Jugoszláviát ért sérelemről, arná a többi szocialista ország részéről ténylegesen érte Jugoszláviát, s amit azóta tisztáztunk és megszüntettünk. A JKSZ VIII. komgreszszusa ezt újra felszínre hozta, mégpedig úgy, mintha a JKSZ a maga részéről semmiféle hibát nem követett volna el, hanem neki — mindenben igaza lett volna. Más szóval: az 1955-ös belgrádi nyilatkozatot — amely az SZKP kezdeményezésére született meg — a JKSZ vezető körei nem tudták felhasználni arra, hogy bátran felülvizsgálják saját nézeteiket és korrigálják saját hibáikat. Sajnálatos, hogy a JKSZ vezető körei ehelyett továbbra is a Jugoszláviát ért sérelemből igyekeztek politikai tőkét kovácsolni, amellett, hogy hasznosították a sérelem megszűnését is. A testvérpártok kritikája teljes joggal utal arra, hogy 1956-ban a JKSZ vezető körei a magyarországi revizionista előretörés idején, azt támogatva, kibontották az "antisztálinizmus* zászlaját, mégpedig olyan helyzetben, amikor a nemzetközi reakció, a sztálini hibák feltárását kihasználva és eltúlozva, általános támadást indított a nemzetközi kommunista mozgalom ellen. A JKSZ vezetői ennek során ismét felmelegítették a Szovjetunió elleni "sérelmi« politikát, miutáin előzőleg messzemenő gazdasági segítséget kértek és kaptak tőle. A JKSZ VIII. kongreszusa újra így járt el. Ez már természetesen nem csupán »elvi vita*, mert az ilyen megnyilatkozások a szocialista államok közötti politikai és gazdasági viszony kérdéseit veszik revízió alá. Állást foglalt a JKSZ VIII." kongresszusának súlyos antimarxista hibái és tévedései ellen a csehszlovák, a román, a lengyel, a bolgár, az albán, a francia, az olasz és a többi kommunista párt lapja is, teljes egyöntetűséggel utasítva vissza a 12 szocialista ország moszkvai nyilatkozata ellen intézett megengedhetetlen támdásokat. A kommunista pártok töretlen egységben vallják magukénak ezt a nagy jelentőségű dokumentumot. Ami az MSZMP-t illeti: az elmúlt év kezdeti időszakában a JKSZ-hez való viszonyunkat még az ellenforradalommal és az ellenforradalmi lázadás leverésével kapcsolatos nézeteltérések jellemezték. Miután pártunk újjászerveződött, és megszilárdult, a munkáshaitalom megerősödött, a politikai konszolidáció a mi politikánk alapján végbement, mégpedig minden várakozást felülmúló gyorsasággal, vitáink abbamaradtaik és államaink között a viszony megjavult. Azt reméltük, hogy a szocialista tábor országainak kommunista pártjai és a JKSZ közötti pártközi viszony is marxista—leninista elvi alapon lényegesen javulni fog. A JKSZ távolmaradása a szocialista országok pártjaüiak tanácskozásáról e reményeket természetesen nem erősíthette, de mégis úgy véltük, hogy átmeneti visszahúzódásról van csak szó. Ügy gondoltuk, hogy ezt esetleg az befolyásolja, hogy a JKSZ vezetőit Jugoszlávia és a nyugati tőkés országok közötti viszony további romlása aggasztja, és ezért nagyon tartózkodnak a szocialista tábor testvérpártjaival való közös tanácskozástól. amit a Nyugat rögtön "jugoszláv behódolásnak* kiáltana ki. A JKSZ VIII. kongresszusa viszont azt mutatja, hogy nem erről vagy legalábbis nemcsak erről van szó. Kitűnt, hogy azok a lényeges elvi nézeteltérések, amelyeket a Tájékoztató Iroda 1948-as határozata alapjában véve helyesen állapított meg, megmaradtak, sőt az 1949—54-es abnormális időszakban még növekedtek is. Kitűnt, hogy e nézeteltérések feltétlenül akadályozzák, hogy olyan közvetlen és olyan baráti viszony fejlődjön ki a szocialista tábor országai és Jugoszlávia között, ami szocializmust építő országok között nemcsak lehetséges, hanem egyenesen szükségszerű, hiszen egyik legfontosabb feltétele az egész szocialista világrendszer, s minden egyes szocialista ország fejlődéséinek. Ugy gondoljuk, mindenekelőtt önmagának okoz kárt az a szocializmust építő ország, amely ennek jelentősé* (Folytatás a 4. oldalon) a