Délmagyarország, 1958. április (14. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-12 / 86. szám
6 Szombat, 1958. április 12. sp Pt Ma dólután: Sz. Építők—Szőreg NB 111 mérkőzés Ma délután igen érdekesnek Ígérkező NB III-as labdarúgó-mérkőzésre kerül sor az újszeged! SZAK pályán, az Építők csapata ugyancsak szegedinek számító szőregi együttest látja vendégül, hogy megküzdjön vele a bajnoki pontokért. A két csapat találkozója mindig küzdelmes, színvonalas mérkőzést hozott — valószínű, hogy a mai mérkőzésen is jó sportot láthat a közönség. A Dorozsma holnap otthonában a csongrádi labdarúgókkal, negyedik NB IIIas csapatunk — a Szegcdi Spartacus-Vasas — Csanádpalotán lép pályára. Kitüntetések a Dózsa sportkorben A szegedi Dózsa sportkör csütörtökön tartotta negyedévi közgyűlését. László Béla elnök beszámolt a negyedévi munkákról. Az ezt követő vita után a sportkör tagsága elhatározta, hogy sokkal nagyobb támogatást nyújt a sportkörnek és az elnökségnek, hogy a szakosztályok munkáját megjavítsák, valamint jobb anyagi feltételeket teremtsenek a sportoláshoz. Elhatározták továbbá, hogy fellendítik az ökölvívósportot Szegeden. Jelenleg szenior ökölvívója kevés van a sportkörnek, egyelőre a honvéd versenyzőivel közösen vesznek részt a versenyeken, viszont széleskörű szervezést folytatnak a fiatalok körében, hogy az utánpótlást biztosítsák. A meglévő lelkes fiatalok és a várt újabb jelentkezők edzési, fejlődési lehetőségeit a legmesszebbmenőkig biztosítják. Foglalkozott még a közgyűlés a labdarúgószakosztály fiataljainak nevelésével, valamint azzal, hogy újra életrehívja és foglalkoztatja a motoros és céllövő szakosztályt, mihelyt a felsőbb szervek jóváhagyása megérkezik. A közgyűlésen a Belügyminisztérium sportosztályának kiküldötte több lelkes társadalmi sportmunkást tüntetett ki. László Béla a "Sport és testnevelés érdemes dolgozója* kitüntetést. Gerebecz Pál, Schilli Antal, Baumgartner József és Molnár József pedig a Belügyminisztérium sportosztályának díszes, elismerő oklevelét kapta odaadó munkájáért. Hétvégi sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS SZAK-pálya: 2 órakor Sz. Építők—Szőregi Rákóczi, ifjúsági, Megyeri (Kuhn); 4 órakor Sz. Építők—-Szőregi Rákóczi, NB III, Roosnyai (Szegedi, Somogyi). Kinizsi-pálya: Negyed 3 órakor Sz. KAC—Klszombor, ifjúsági, Gyimesi (Vadász, Halász); negyed 5 órakor Sz. KAC—Kiszombor, megyei I. o., Csepregi (Halász, Vadász). Juta-pálya: Fél 4 órakar Sz. Juta—Spartacus, tartalékbajnoki, Vörös B. (Barna, Kozár). Textilmüvek-pálya: Fél 5 órakor Sz. Textiles—Újszeged! TC, tartalékbajnoki, Rácz Gy. (Veres L.). TEKE Este fél 8 órakor NB l-es női mérkőzésre kerül sor a SZAK-pályán az UTC és a Kecskeméti* TE csapatai körött. TORNA Délután 3 órai kezdettel a Pedagógiai Főiskola tornatermében rendezik meg az általános iskolások tornászbajnokságát. SZAK-pálya: 2 órakor SZAK—MAV-MAK, ifjúsági, Pintén I. (Kovács A., Márkus); 4 órakor SZAKMA V-MAK, megyei I. 06zt., Süle (Kovács A., Pintér L.). Szabadság tér: Fél 9 órakor Alsóvárosi MAV-SZAK, tartalék bajnoki, Párkányi (Fórián, Károlyi). Szőreg: 4 árakor Szőregi Rákóczi—Erdőgazdaság, tartalékbajnoki, Harmati (Gilicze). Sándorfalva: Sándorfalva —Előre, megyei II. oszt., Bárdos (Szász, Sebestyén). RöszJce; Fél 4 órakor Röszke—Gőzfűrész, megyei II. o., Somogyi (Farkas). Pusztamérges: Pusztamérges—Szegedi VSE II., megyei II. oszt., Ábrahám. Algyö: 3 órakor Algyő— Ül lés, megyei II. o., (Harkai). . Mórahalom: 3 órakor Mórahalom—Ujszentiván, (Halász). KOSÁRLABDA A Rókusi Tornacsarnokban délelőtt 9 órakor kerül sorra az Sz. Postás—Budapesti VSC NB l-es férfimérkőzés, majd utána negyed 11 órakor játsszák le a Szegedi Postás—Szolnoki Meteor NB Il-es női mérkőzést. TEKE A Postás-pályán 9 árakor: Építők—Nyíregyházi KISE, NB l-es férfirnérkőzés. A SZAK-pályán reggel 8 órakor Spffirtacus-Vasas— Gyulai Hunyatú, NB Il-es férfirnérkőzés. Az SZVSE-pályán reggel 8 órakor: Szegedi VSE—Bp. láng Gépgyár, NB Il-es férfimérkőzés. VASÁRNAP LABDARÚGÁS SZVSE-pálya: 2 órakor SZVSE—Szentesi Spartacus, ifjúsági, Rácz J. (Fórián, Selmeczi); háromnegyed 4 órakor Szegedi VSE—UTTE, NB II, vezeti Tausz. Dorozsma: Fél 3 órakor Dorozsma—Csongrád, ifjúsági, Ungi (Vörös B.); fél 5 órakor Dorozsma—Csongrád, NB III, Hollai dr. (Ungi, Vörös B.). Dózsa-pálya: 9 órakor Sz. Dózsa—Sz. Juta, ifjúsági, Vadas (Bacsó, Rácz Gy.); húromnegyed 11 órakor Sz. Dózsa—Sz. Juta, megyei I. o.. Király (Rácz Gy., Vadas). Textilmüvek-pálya: Fél 9 órakor Sz. Textil—Alsóvárosi MÁV, ifjúsági, Sebestyén (Herczeg, Mader); fél 11 órakor Sz. Textil—Alsóvárosi MAV, megyei I. o., Újhelyi (Sebestyén, Bárdos). Kinizsi-pálya: Negyed 3 órakor Móravárosi Kinizsi— Deszk, ifjúsági. Fodor (Megyeri); 4 órakor Móravárosi Kinizsi—Deszk, megyei I. o., Kuhn (Megveri, Fodor). UTC-pálya: 9 órakor Üjszegedi TC—H. Spartacus, ifjúsági, Fórián (Hegedűs, Bodor); 11 órakor Üjszegedi TC—H. Spartacus, megyei I. o.. Molnár J. (Bodor, Fórián). Vasutas-pálya: Negyed 10 órakor Sz. Postás—Kistelek, ifjúsági, Sebők L. (Rácz J., Selmeczi); negyed 12 órakor Sz. Postás—Kistelek, megyei l o., Farkas (Rácz J., Selmeczi). Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtökön reggel 7 óra után pár perccel Székkutas határában. Jó Józsefné, 38 éves, Székkutas-puszta 1084 szám alatti lakos a műúton hazafelé tartott kerékpárján. Előtte hat kocsiból álló szekérsor haladt, amit előzni akart. Előzés előtt azonban nem győződött meg arról, hogy vele szemben nem jön-e más jármű. A szekérsor mögül hirtelen kihajtott, ugyanabban a pillanatban pétiig feltűnt előtte néhány méterrel egy személygépkocsi, amelynek vezetője mar nem tudott fékezni. A személygépkocsi a kerékpáros asszonyt elkapva messze kirepítette, s Jó Józsefné a helyszínen azonnal meghalt. E halálos közlekedési baleset kapcsán nem árt megemlíteni, hogy az ilyen és az ehhez hasonló felelőtlen közlekedési mód milyen súlyos károkat okoz. A rendőrség közlekedési és gépjármű-ellenőrző csoportja mostanában több személy ellen indított bűnvádi eljárást, akik úgy vetlek részt a közúti forgalomban, hogy felelőtlenségükkel súlyosan veszélyeztették más emberek életét és testi épségét. Szeged belterületén például ittas állapotban közlekedett motorkerékpárján Kothencz Sándor, Retek utca 15 szám alatti lakos Kisteleken Veres József, Kistelek Kenderföld utca 15 szám alatti lakos gyorshajtással párosulva, ittas állapotban közlekedett motorkerékpárral. A csorvsti úton a mórahalmi rendőrőis járőre Bcdó Elek, Domaszék 317/a szám alatti lakost érte tetten ittas állapotban való vezetésen Az E. M. Csongrádmegyei Állami Építőipari Vállalat szegedi munkahelyeire kőműves szakmunkásokai azonnali belépésre felvesz. Jelentkezni lehet * Szeged Bocskai u. 10—12. száni alatt a munkaerögazdálkodason, ahol részletes felvilágosítást adunk a felvételről. 10—35 év közötti, 150 cmnél magasabb. Szegeden lakó dolgozókat felveszünk kalauznak. Jelentkezés f. hó 14—15-én de. 8—12-le a Szegedi Közlekedési Vállalat telephelyén, Külső-Pulcz u. 2. Szegedi Kútfúró és Kútjavító KTSZ Szeged, Csóktornyai u. 10. elvállal új ártézl kútak létesítését, kutak javítását és kertészetek részére Norton-kütak készítését. Köszönetet mondok mind-, azoknak akik felejthetetlen feleségem elhalálozásával részvétükkel fájdalmamat envhltették. Móricz Imre whrMjUu.... A marxista-leninista esti egyetem második és harmadik évfolyama hallgatói részére április 14-én, hétfőn este 6 órakor a szokott helyen előadást tartanak. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Esti egyetem vezetősége — Mihálytelcken ma, szombaton este 7 órakor az iskolában baráti beszélgetést tartanak a falu lakosaival a népfront városi bizottságának és a harmadik kerületi tanácsnak a vezetői az időszerű politikai és gazdasági kérdésekről. FELHÍVÁS A NAPPALI FELMELEGEDÉS KISSE FOKOZODIK Nyugat-Európa fölött nagykiterjedésű anticiklon helyezkedik el. Hatására szárazabbra, csendesebbre fordult az időjárás. Az éjszakai kisugárzás következtében azonban erősen lehűlt a levegő. így Anglia nagyrészén fagyott, Plaünben mínusz 8, Strassburgban és Münchenben 5, Bécsben és Prágában mínusz 4 fokos hidegek voltak péntek reggel. Várható Időjárás szombaton estig: változó felhőzet, néhány helyen futó zápor, a magasabb hegyeken helyenként havazás, mérsékelt északkeleti, keleti szél, éjszaka még gyenge fagyok. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 11—14 fok között. * avolabbi kilátások: kéthárom nap múlva az éjjeli fagyok megszűnnek. Felhí 'om az ebtulajdonosokat, hogy az 1958. évi veszettség elleni kötelező oltások április hó második felében lesznek. Az 1/1957. sz. rendelet úgy intézkedik. hogy csak azokat az ebeket lehet veszettség ellen beoltani, amelyek után az adót befizették. Az oltá alkalmával az adó befizetését Igazoló csekket az ebtulajdonosoknak el kell hozni mert anélkül az ebet nem lehet beoltani. Az oltás megtörténtét a postán visszaadott csekkszelvényen fogják igazolni. Ezért Ismételten felhívom 'az ebtulajdonosokat, hogy az ebadó befizetésére szolgáló csekklapokat április hő 15-ig vegyék át az illetékes kerületi tanácsok pénzügyi osztályánál és az adót még az oltások megkezdése előtt fizessék be. A be nem oltott ebeket a vonatkozó rendelet értelmében a hatóság kl fogja irtani. X V. b. elnök A lottó e heti nyerőszámai: 16. 26. 42, 44, 68 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság a lottó 15. játékhetére Zalaegerszegen, az Ady-filmszínházban rendoete meg a lottósorsolást. A 15. játékhétre mintegy 3 350 000 szelvény érkezett be, így egy-egy nyerőosztályra 1 250 000 forint jut. A szokásos technikai előkészületek után az alábbt számokat húzták ki: 16, 28, 42, 44, 68. 1958. április 12, szombat 51 O Z I K Szabadság: Fél 6 és fél 8 órakor: Az éjszaka szépei. — Francia film — Csak 16 éven felülieknek. Április 16-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Cimborák. — UJ, színes Homoki-film. Állatregény. Április 16-ig. Fáklya: Fél 6 és fél 6 órakor: Karneváli éjszaka. — Látván-os, színes szovjet film Április 13-ig. POSTÁS MOZI 6 és 8 órakor: Bakaruhában. Magyar film. DUGONICS MOZI Építók Művelődési Otthona Kossuth L sgt. 53 Ma nincs előadás. x Szombat esti vidám szórakozás. Legjobb, legszebb tánelemezek. melyekre szívesen táncolunk a KPVDSZ Központi Művelődési Otthonban (Tolbuhin sugárút 12—14.) 12-én este 7 órai kezdettel. x Gyerekek, figyelem! Vasárnap cfélelőtt 10 órakor nagy mesedélelőtt lesz az Építők Művelődési Otthonában (Kossuth Lajos sugárút 53). Bemutatásra kerülnek Csodabot, Szegény ember gyereke című színes mese diafilmek, valamint egy mozgó mesefilm is. NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Névtelen csillag, m. Diák-bérlet. F.ste fél 8 órakor: Bál a Savoyban. Katona J.-bérlet. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Az ezerkeitedik éjszaka. Halálos közlekedési baleset Székkutas határában Ifibb ittas állapotban vezető sofőr ellen eljárás indult Az ittasan közlekedő gépjárművezetők ellen megindult a bűnvádi eljárás. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek. akik STEIN MIKLOSNE Keck Ilona temetésén megjelentek és fájdalmunkat virágadományaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területén: Április 12-től április 19-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére inspekciós dr. Farkas Dezső állami állatorvos. Lakása: Deák Ferenc u. 22. n. em. Telefon: 43-17. Az állatorvos kiszállításáról a hivó fél köteles gondoskodni. A MERIGETON AZ ÉPÍTŐKNÉL Ma este 7 órakor a szegedi ÉDOSZ népi együttese előadást tart az Építők Művelődési Otthonában (Kossuth Lajos sugárút 53). Műsoruk I. részében zenekari, énekkari és népi táncok lesznek, a II. részben Mezey—Waldmann: -A merigetőn* című 2 ké_ pes táncjátékát adják elő. Az ifjúság részére délután 4 órakor tartjuk az előadást. Az esti előadás után reggel 4 óráig -tavaszi bál* a konzervgyári KlSZ-szervezet rendezésében. Jegyek elővételben a konzervgyári KlííZ-szervezetnél és az Építők Művelődési Otthonában kaphatók. (x) — A MA/HART értesíti az utazóközönséget: a Tiszán a magas vízállás miatt a Csongrád—Szeged és Csongrád—Szolnok közötti hajójá. rat április 9-től további intézkedésig szünetel. — A Vasutas Dolgozók Szakszervezetének nyugdíjas csoportja értesíti a MAV nyugdíjasokat és nyugdíjas özvegyeket, hogy április 15-én, kedden délután 2 órakor a Vasutas Művelődési Otthonban (Rákóczi utca 1. szám) taggyűlést tart. A taggyűlésen központi előadók az időszerű kérdéseket ismertetik. mUÍWUUWU Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, apánk és nagyapánk temetésén koszorú-, vlrágés részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. özv. Ordögh Istvánné és családja Rúzsa községi tanács v. b. keres mezőgazdasági felügyelői állásra agronómusi szakképzettséggel rendelkező személyt. Jelentkezni a szegedi járási tanács v. b. mezőgazdasági osztályánál lehet. ahol a fizetési feltételeket és a munkakört részletesen megtárgyalhatláic. HAZASSAG f saládtalan özvegyember feleséget keres 34—38 évig házam. szép otthonom van. „Boldogok leszünk" jeligére kiadóba; 3128 Harminchárom éves dolgozó nő berendezett lakással, keresi hozzáillő férfi ismeretségét. ki jó férj és jó apa lenne. — „Nyolcéves gyermek" jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe; 31 éves gyermektelen özvegyasszony házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő férfivel. „Belvárosi, lakás" jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe. Hatvanhárom éves férfi megismerkedne házasság céljából 55 óven felüli gyermektelen, molett nyugdíjas nővel. — .Nyugdíjas 500" jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspár* szegedi bizottságának lapja Szerkesz.. a szerkesztő bizottság: Siklós János (felelős szerkesztő). Nagy István (felelős szerkesztőhelyettes). dr. Lökös Zoltán (szerkesztő). Sz mkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 35-00 Terjesztik - megyei postahivatal hlrlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok Szeged. Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vlncze György 1 "megjelenésű, minden káros szenvedélytói mentes 40es férfi, ezúton kerest feltétlen csinos nő Ismeretségét házasság céljából. — Csak címmel ellátott levelet veszek figyelembe. Lakásom van. „Ismeretség hiányában" Jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe. A L L A S Fényképész, kl portré és műszaki felvételezésben jártas, állást keres. „Riporter" jeligére Taka réktár u. Hirdetőbe. Kultúrcsoport vezetését esetleg szervezését elvállalom. — , Kultúrán" jeligére a kiadóba. 3167 Idős beteg asszony mellé gondozót, szerény Igényűt, aki a háztartási munkát is elvégzi. bentlakással felveszünk. Jelentkezni du. 3tól Szentháromság u. 28/b. 3136 Nyugdíjas vasutas, ki utazásban jártas, ügynöki munkára jelentkezzen. „Vasutas" jeligére kiadóha. 3278 € sercpezőmestert keresek tető álra; káshoz. Jósika u. 33. Becsey. 3256 Betegápoláshoz idősebb nőt bentlakással azonnal felvesz Barnaék. Tolbuhin sgt. 55. II. em. Takarítást. mosást vasalást bérmunkában is. kertásást du. öt órától vállalok. — ..Bizalom" jeligére a kiadóba kérem. G V E B Rádiók, magnetofonok. elektromos és orvosi műszerek Javításai. karbantartás. átalakítás garanciával. Károlyi u. Lakwer. x Altalános középiskolai. technikumi tanulókat szakszerűen korrepetálunk. Erd. Ptd ó<»us Szakszervezetben, Április 4 útja 1. Tizenegy— három óra között. X3144 Kertjét felássa, a fait kiássa. Gál. Bécsi krt. 34. Hivatásos alapfokú gépjárművezetőképző tanfolyam Indul Szegeden f. év május hó 26-án. Jelentkezni lehet május l-ig szóban, vagy írásban a I<PM Autóközlekedési Tanintézete Szeged. Tábor u. 2 szám alatti Irodájában. x Petróleumfőzdk. benzlnfózök, Lakatosmunkák szakszerű javítása. Rubinfí.lvinál. Attila u. 6. 3071 Gyermektelen, idős, diplomás család középkorú Iskolázott nőt magához venne. Hmvhely Berkenye u 20. 3209 Idős asszony mellé nyugdíjas asszonyt keresünk. Tolbuhin sgt. 45. _ Szobafestők! Falfestókefék. mindenféle ecsetáruk elsőrendű minőségben készítőnél, Kőházi, Budafok. Plébánia u. M; Sparherdjavításokar vállalok, hívásra kimegyek házhoz ifi Pölös István lakatos. Korda sor 16. Salak elhord'ható. — Lenin krt. 77. 3249 Kombinált szobabútor. kétszemélyes rekamiéval bérbeadó. Béke u 4. F.gy Idősebb aszszonyt vagy férfit lakásért eltartanék. „Hullám* jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe. Szőrtelenítse lábát szőrtelenítő krémmel. bajuszát, arcát szőrtelenítő porral, '.'í-és. légre ártalmatlan 8 Ft. Vitaminos hámlasztó fehérítő szeplökrém Méhanyakirálynék táplálékából készült pempős arckrém 16 Ft Ránctalanító krém. Púderkrém, Fénwédőkrém. Barnitókrém. Száraz arcbőrre lemosókrém. Zsíros, miteszeres arcbőrre arcvíz. Szeplőhalvánvító viz, arCnakolőszerek. máifol'os arera. Gyöngyházköröm lakl.-ok megrendelhetők postán utánvét mellett dr. Ttabinek Aladár vegyészmérnöknél. — Székesfehérvár, Plae tér 63. r