Délmagyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-16 / 64. szám

SZEGEDI SZÉP SZŐ »^É M r ir H^ | ^ J ^ •C-T' O ü V^ A rató Sándor ültében is egyre a cigányt ** biztatta. Olykor körülszalajtotta szemét a halványzöld étterem közönségén is, de minduntalan visszakanyarította a prímás hegedűjére. Régi, kedves hallgatók lopakodtak onnan elő. Olyik-másik sziruposan kacskaringós nóta volt, ám valamennyi nagyon vágott Arató hangulatához. Harmadik napja téblábol ebben a vidéki városban. Szabadságát tölti testvérnénjénél. Verust, a feleségét is magúval hozta. Bár ne hostfa volna. Nem mintha nem szeretné a feleségét. A szeretettel nincs baj. Az asszony részéről sem. Sőt olykor már túlzásbamenően rátelepszik az asszony Aratóra. Pedig most, hogy harmadik napja pesti lakásukon pihen a honvédfőhadnagyi egyenruha, minden lehetőség meglenne rá, hogy az ember mundérbamerevült tagjait feloldozná kissé, s a civil ruhához Illő kötetlenséggel nyújtózkodnék ki ezen a nyári estén. Ez lenne az igazi pihenés egy katonának. Dehát Verus olyan nyársat nyelt tartással üldögél itt mellette, mintha a vakáció idejére átvette volna férjétől a katonai szolgálatot. — Vigyázz, megmerevedik a nyakad, addig bámulod — figyelmezteti most is mosolyogva férjét. S Arató meglepődve konstatálja. hogy különös ez a mosoly. Mintha ideges Vibrálással vegyülne. — Ritka jóképű cigány. — Nacsak ne add a bambát. Tudod te azt Jól, hogy nem a cigányra értettem. — Hát ki az ördögre? — Hát erre a pucér nőre ni, a szomszédban. Le nem veszed róla a szemed, mióta ideült. Arató arra kapja fejét, amerre Verus int szemöldökével. Csakugyan. Amolyan harminc év körüli szőke asszony. Mélyen kivágott, halványzöld ruhában üldögél. Ugyanaz az almazöld tónus, mint a falakon. A nő mereven nézi Aratót már jónéhány perce, s most, hogy a férfi is rápillant, elmosolyodik s ráperzsel kihívó tekintetével. Arató önkénytelenül ls végigsimít kissé összekuszálódott haján. Zavarban van. Ki lehet ez a nő? S mi a csodát akarhat tőle? »Nem nehéz kitalálni: tetszel neki- — szólal meg benne a férfiúi hiúság. P

ohara után nyúl s egyhajtásra issza ki a konyakot. A halványzöld-ruhás kivillantja fogait. Alig észrevehetően biccent s mintha ingerkedve Aratóra köszöntene: szintén fenékig hajtja féligtelt poharát. Verus elsápad, majd fokonként lepik e! a paprikásodás stigmái. Egyszercsak felemelkedik s odasistergi sógornőjének: — Gyere, Klára. Ribancoknak nem statisztálunk. Mire Arató nénje ls pattan felfelé s máris Dér Cndre : A „PUB // eltűnnek a csikorogva forduló éttermi ajio mögött. Sándor értetlenül bámul utánuk. Bolondok ezek?... Azt se mondják: fapapucs, s csak úgy süvítenek az ajtón kifelé. Megfoghatatlan, mi bújt ebbe az asszonyba. Mindig olyan csendes és meggondolt... S ráadásul Klára is az asszony partján van. Megvetése jeléül el sem köszönt öccsétől, szó nélkül »húzta a csíkot- a megkótyult feleség után. Sándor saját maga előtt is adja a flegmát. Vállat von s int a pincérnek: — Még egy kupicával. S csak azért is, egyre nagyobb érdeklődéssel ürgeti-forgatja szemmel a szőke nőt. Mégsem találhatta telibe Verus a foglalkozását — gondolja — mert az lopva, alig észrevehetően át-át les a harmadik asztalhoz is. Ott egy elhízott, kopaszfejű kereskedőféle tárgyal előrehajolva két soványabb ipsével. Öt lesi olykor a szöszi. Valami maszek lesz a kopasz, borkupec tán. Azok még most is annyit keresnek, amennyi a feszülő bőrük alá fér. Lám, itt a kávéházban is a seft jár az eszében a kopasznak, ahelyett, hogy a szöszivel foglalkozna. Aki láthatóan nem unatkozni szeret ilyenhelyt, hanem szórakozni. Guszta kis teremtés. Kipirult arc, ültében is izgő-mozgó csípő. A szőkéknek nyilván nem a lustábbik, hanem a vérmesebbik fajtájából. S egyre Sándorra villog. Leplezetlenül és kihívóan. »Mi lesz már, te golyhó!- — meredt tágra a szeme. Pajkosan, érzékien igazgatja lábát is. Hogy a szoknyája minél feljebb csússzék. Csak úgy, véletlenségből. Sándorban furán dolgoznak a további konyak-kortyok. Ködlő folttá oldódik a zenekar — az oszlopok — az asztali abrosz. A vendégek s pincérek képe is álombeli füstbe mosódik. Am a szőke nő tus-szerűen éles kontúrokkal rajzolódik elő. A szája külön él. Vörösen vonagló, bv'ijtó, sütős. A zenekar már vagy öt perce tánczenére váltott át. Sándor elhatározottan emelkedik fel. Kicsit - imbolyog, de igyekszik katonásra igazítani lábafejét. Pár merev lépés — s a szőke asztaláig jut. Bemutatkozik. — Szabad egy táncra asszonyom? f* sodálatos, a szőke nem áll fel. Megmercvedett. Csak a szeme repked ide-oda. Rémülten, mint akinek torkán akadt a falat. — Menjen innen, részeg disznó —, morogja a kopasz. Észrevétlenül az asztalnál termett, s most Arató kabátja ujját markolassza. De úgy, hogy Sándor a csontján érzi szorítását. — Nem hallja? Mit akar a feleségemtől? Jobb lesz, ha kotródik szépszerével. Mert aztán meglehet, hogy a taknyán csúszik kifelé. Sándornál? fejébe szalad a szeszkergette vér. — Kuss az anyád istenit, piszok civil. — Részeg disznó. Takarodjék! Sándornak görcsbe rántja kezét az indulat. Mégse sújt. Pillanatra józanná tisztul a feje. Botrány azért ne legyen. Egy ilyen kis kokott miatt. Hanem a pasast meg kell tanítani móresra. „ Szülők — Jöjjön ki — pöki a foga között Sándor. — Otf majd megbeszéljük. Indul kifelé s a kopasz szó nélkül utána. Kint valamivel több az oxigén, mint a fülledt teremben. Sándor nagyot lélegzik. Hirtelen szembefordul a kopasszal Megragadja gribancát, megrázza istenesen. Johnjával farzsebéhez nyúl, s ráfogja a kopaszra a »stukkert-. Hadd egye a fene ... — Az úristenedet rohadt burzsuj. Mond meg annak a kis ringyónak: ha nagyon unatkozik, a pincsijével játsszon odahaza, ne velem. A kopasz gyakorlott mozdulattal kapja el Sándor csuklóját. Fájdítót csavar rajta. Marka, akár az acél. Szakértően szedi ki a tárat — akárcsak hajdan, aktív tiszt korában, tizenöt éve —, úgy adja vissza az üres fegyvert. Arató az eszét veszti ekkora megalázástól. Marokra fogja a csövet. Vak dühvel kólintja fejbe a kopaszt. i ni annak eszeágában sincs összeesni. Bírja, mint a bivaly. Megrázza fejét, s váratlan pofon csattan. A kopasz adja. Arató állja. Vagy csak áíiná, ha tudná. Ha nem lenne labilis a talpazat. A falhoz tántorodik s ez megmenti az összecsukódástól. — Baj van, őrnagy úr? — lép melléjük az étteremből két ipse. Akikkel a kopasz odabenT tárgyalgatott. A tarfejű egykori őrqagy legyint, s ballag vissza az étterembe. Arató magáhoztér lassan. Igazít ruháján, úgy lépked vissza asztalához. Fele úton lehet, mikor az őrnagy, s a szőke elhúz mellette.' Magasra tartott fejjel lép el Arató mellett a nő. Hangosan és megvetően mondja, hogy jól hallhassa a mögötte lépkedő férje. — Paraszt. A kopasz a ruhatárhoz lépked. S míg a ballonokkal vesződik, a szőke visszafordul Sándorhoz, s mosolyog. Félig fölényesen, félig biztatással: — Mulya voltál, Pubi. ' Gépfogta s marta zubbonyomban értettek, tudták, mit teszek; (a gépekben ott volt a munkám: fényes csavarok, tengelyek.) »Azokra lehet ránevetni, azok a jövő, fundament« — mondták, fiukat így dicsérve, ki mégis más utakra ment. Szakadt ruhámért nem pörölne!:, sose pörölnek, sose már. Mosdóvízzel se várnak este. s nem néznek össze: »Merre [jár?» ... Azon a körön túlrepültem, mit küzdve szántak énnekem, s amit átfognak értelmükkel merészen még, nem félszegen. Olajból, vasból nem hagy fotlot ruhámon, amit most teszek, s folyton riadnak, azt keresve: nem rosszak-e a »tengelyek«, a gondolatok tenger-hossza, mely egyszer már, jaj, félre vitt, (s van is mit érte szégyenülni, lelkem bánások égetik.) Gépfogta s marta zubbonyomban hisznek, s hiszik, hogy értenek, akár rügyet a tölgyfa ága — A rügyböl is majd ág ered. . Túlszálltam látó-távolukból, s én látom már csak őket, én: nagyobb gond lettem vénségükre., mint volt az a kis maszatos llegény. LODI FERENC Géza albérleti szobája. Középen és jobboldalt ajtó. Baloldalt, elől, ágy, mellette éjjeliszekrény. A szekrényen néprádió. Középen kerekasztal, rajta egy üveg rum, két pohár, egy dobozban cigaretta. Az asztal mellett két szék. Géza izgatottan sétál. Időnként végignéz a szobán, megigazítja nyakkendőjét, rendezgeti a székeket, a poharakat. Látszik, hogy vár valakit. A rádióból Verdi Trubadúrjának Miserére-je hallatszik. DITTA: (kopogás nélkül lép be, szinte besurran a középső ajtón. Sietett. Fáradtan nekitámaszkodik az ajtónak, kezét a mellére szorítja) Ó ... GÉZA: (kicsit rntyhajol) Csókolom a kezét, örülök, hogy eljött. DITTA: Ne haragudjon, hogy kopogás nélkül rontottam be. Nem akartam zajt csapni. Tegnap elfelejtettem megkérdezni, fogadhat-e maga hölgyvendégeket. Tudja, ezek az albérleti viszonyok ... GÉZA: (a jobboldali ajtó felé int) A néni olyan süket, mint az ágyú. Felőle akár énekelhet is. DITTA: Olyan izgatott vagyok. Soha nem voltam még férfi lakásán. Nem is tudom, hogyan kell viselkednem. GÉZA: Mindenesetre: jöjjön közelebb. Foglaljon helyet. DITTA: (az asztalhoz megy, meglátja a rumot, a cigarettát. Felemeli az üveget) Mi ez? Rum. Méghozzá portoriko. No, ennek igazán örülök. Cigaretta. Milyen kedves fiú maga, Géza. Tegnap vette? GÉZA: Igen. Miután megbeszéltük ... DITTA:.,. hogy én feljövök magához, (jókedvűen leül. Géza a másik székre telepszik) Szereti a rumot? GÉZA: Nem. Nagyon erős. Magára gondoltam. Maga olyan, hogyismondjam, olyan modern nő. Tudom, hogy azok rumot isznak. DITTA: Az én kedvemért? Igazán? Nagyon kedves. (Géza ügyetlenül tölt) Hogyan is gondolhattam, hogy ilyen rendes fiú. mint maga, rumot iszik! Hiszen maga az előadások anyagát is leírja. Míg a többi fiú unatkozik vagy levelezget a lányokkal, maga folyton jegyez. Sokszor elnéztem az órákon, hogyan ír. Láttam, hogy élvezettel, BÉCS ERNŐ: Üzenet a költőknek Óriási műhely lett a Föld. Büszke árnyéka nő koromnak: Radarsugár úszik a térben. S tébolyult protonok forognak. Csodái-hozón hever előttünk Buggyanó emlővel a világ. Elektromos folyamokban Teremtésünk lánria lobban. Izzanak az energiák! E mormogó mindenség fölött Igazság nyilát hullatni el. Szárnyalni rímes énekeddel — Tépd meg költő arany köntösöd Kenyér-e. vagy kovásza a vérnek? Ez álljon a Múzsák mérlegén! S márványtömbfi városoknak Karcsú tornyán felragyog a fény »«• A TRU] szórakozva. Ne is tagadja, magát érdeklik a képletek. Rendes fiú maga! (nevet) Biztosan jó férj lesz magából! Mi? GÉZA: Parancsoljon, (isznak, Géza köhécsel. Ditta rágyújt, a fiú ügyetlenül tüzet ad, de ő nem cigarettázik) DITTA: Gondolom, csodálkozik, miért jöttem fel magához. Csak így. egy szóra. GÉZA: Dehogy. DITTA: Egyáltalán: tudja, miért jöttem fel? GÉZA: Mert hívtam. DITTA: (nevet) Csacsi. Nagy csacsi maga, Géza. Mert hívott? Ugyan! Mit képzel? Azért jöttem ide, mert maga nagyon rokonszenves nekem. GÉZA: (mosolyog) De ha nem hívom ... DITTA: (keményen, határozottan) Akkor hívott volna máskor, (az előbbi hangon) Én sok fiút ismertem már. Mind szemtelen volt és cinikus, (érzelmesen) Maga annyira más. (a zene erősödik) Udvarias. Kedves. Mint egy középkori lovag, mint egy trubadur. (fokozódó érzelmességgel) Szeretek magával lenni. Tudia, engem nem sokra becsülnek a világban. Még otthon se. Az egyetemen folyton szidnak, hogy jampi vagyok, meg hogy kozmooolita vagyok. Maga mellett egészen másképp érzem magam. F.ev kicsit úgv. mintha királynő lennék. Igazi királynő a középkorból, aki egy trubadúr szíve-szerelme. és ak'bez a szerelmes lovag eoedő verseket ír. GÉZA: Tetszik tudni, Dittácska... DITTA: (mérgelődve) Jaj! Tudtam. Előre tudtam, hogy közbeszól és butaságokat mond. Tetszik tudni, tetszik érteni! Nem vagyok a nénikéje! így csak öreg nőkkel beszél az ember. Nem fiatal lányokkal. Engem ezzel halálra lehet idegesíteni. GÉZA: Bocsásson meg. DITTA: Azt se mondja nekem többé, hogy Dittácska. A Ditta maga is becenév. Minek azt még tovább becézni? Olyan falusias ez. Egyáltalán: maga nagyon falusias. Ez a hibája. (megenyhülve) Na, ne haragudjon, hogy így szidom, dehát maga olyan ... olyan bumfordi trubadur. GÉZA: (tölt) Parancsoljon. DITTA: (kezében pohár) De nem haragszik? (koccint) Arra, hogy nem haragszik! GÉZA: Csókolom a kezét! (isznak, Géza feláll) Most pedig mutatok magának valamit. DITTA: (csodálkozva) Mit csinál? GÉZA: Mutatok valamit. Azért hívtam ide. Emlékszik? DITTA: Ja, igen. (Nem emlékszik) Mutat? GÉZA: Igen, mutatok. DITTA: (nem érti) Jó. Kicsit szokatlan. Dehát így is lehet. Oltsa el a villanyt. GÉZA: Mit csináljak? DTTTA: Oltsa el a lámpát! GÉZA: (tanácstalanul) Dehát akkor nem fogja látni. .. DITTA: Csinália. amit mondtam! Egyébként ne félien. Látni fogom, (érzelmesen) Olyan szépen világít a hold! GÉZA: Ahogy akarja, fa villanykapcsolóhoz megy. Kattanás. Félhomály lesz rt szobában.) D'TTA: (becsínve) Tudia Hogy paevon jó ez a rum? Nagyon jő! GÉZA: Százhúsz forintért vettem. DITTA: (hátradől a széken, lehányja a szemét) Na, most már mutassa. GÉZA: (az ágyhoz lép, kihúz alóla valamit) Tessék. DITTA: Micsoda? GÉZA: Itt van. Nézze. DITTA: (felriadva) Mi azT GÉZA: Itt van, amit mutatni akartam. Ez az. DITTA: Nem látok semmit. Minek oltotta el a villanyt? Csináljon világosságot! GÉZA: Kérem, (felgyújtja a lámpát. Az ágy előtt egy láda. Tele szalmával. Tyúk ül rajta) DITTA: (elképedve) Hát ez mj? GÉZA: Tyúk. Kotlóstyúk DITTA: (nevet) Ezt akarta nekem megmutatni? GÉZA: Igen. Ezt akartam. DITTA: Dehát az isteh szerelmére, mit csinál maga ezzel? GÉZA: Csibéket keltetek. DITTA: (nevet) Keltet? Egyetemi hallgató léttére ilyesmivel foglalkozik? GÉZA: Igen. Elsős gimnazista korom óta. Amióta a városban lakom. Azóta minden tavasszal tyúkfészek van az ágyam alatt. DITTA: Dehát, miért csinálja? GÉZA: Nagyon szeretem a csibéket. Nem is képzeli, milyen helyes és vidám jószágok. Különösen, amíg picik. Itt totyognak az ágyam előtt. DITTA: Ilyet még nem is hallottam! Maga ezzel szórakozik? GÉZA: Ezzel. Ezzel is. Azt hiszi, egyszerű dolog csirkét keltetni? Tudomány! Valóságos tudomány, (büszkén) Egyszer magam költöttem ki egy tojást! DITTA: (megrémülve) Jóságos ég! Talán ráült? GÉZA: Dehogy. Egyik alkalommal egy tojás nem kelt ki. Már a kotlós is lemászott a fészkéről. Sajnáltam azt a tojást. Az egy jövendő csirke volt. Elhatároztam, hogy én kiköltétem. Odatettem hát az asztal! lámpa körtéiéhez. Annak a melege költötte ki. Feész éllel ott virrasztottam mellette. De reggel egv eleven kiscsibe mászott ám ki a tojásból! DITTA: Micsoda egyetemi hallgató maga! GÉZA: Ha egy tyúkalja kt" <}nuli> kel, a mamán bejön érte és hazaviszi. Vagy eladja itt benn a piacon. Jó pénz az. DITTA: A pénz, a pénz! Megint itt a falu! Borzasztó« hogy maga mennyire falusi! GÉZA: Nemcsak a pénzért csinálom. DITTA: (ásít) Na, tegye el azt a ládát. GÉZA: Egy pillanat, (az ágy alá tolja a ládát. Ditta közben rumot tölt). DITTA: Igyunk egy kicsit. GÉZA: Csókolom a kezét, (isznak). Tudja, a lakásadók nem nagyon szeretik a tyúkjaimat. Azt mondják, sok velük a piszok. Szó se róla. Van ebben igazság. De azért én verekedni szoktam a csibéimért. A legtöbbször azonban mennem kell. Képzelheti, milyen nagy gond ez a mai lakás-szűk világban. Uj lakást szerezni! DITTA: (ásít) Ugyan hagyja már azokat a tyúkokat. Unom a témát. GÉZA: Hallgasson csak meg. A kotlós miatt (a jobboldali ajtó felé int) ez a npni is kidobott. Holnapután el kell költöznöm. Nagy bajban vagyok. Négy nap múlva kelnek a csibék. Nem tudok velük, mit csinálni. Arra gondoltam, megkérem magát, beszéljen a mamájával. Fogadiák be a kotlósomat. Nagyon kérem. Csak amíg másik lakást találok, (a rádióból egyre erősebben hallatszik a toronyária). DITTA: (feláll, kezdődő haraggal) Ezért hívott ide? GÉZA: Ne haragudjon. Tudom, nagy kérés ez. Féltem is elmondani. De maga olyan aranyos volt. DITTA: (haragosan, félig sírva) Szóval ezért hívott engem ide? Ezért vett cigarettát? Ezért vett rumot? Ezért...?! GÉZA: (letérdel a lány elé, meofogia a kezét) Igen, ezért, (könyörögve, szenvedélyesen) Ditta! Nagyop kérem, fogadják be a csibéimet! Ökrös László