Délmagyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-14 / 62. szám

6 Csütörtök. 1958. március 20. . Fiatal tudósok egy fiatal tudományág fejlesztéséért A Szegedi Tudományegye. tem egyik épületében, a Bo­lyai Intézet földszintjén egy 53-ban létesített laborató­rium van. Néhány munka­társ dolgozik itt még csak: a munka vezetője Szántó adjunktus, Buzágh Aladár Kossuth-díjas professzornak — akit világszerte a kol­loidika legnagyobb élő szak­értőjének tartanak — tanít­ványa. O és munkatársai — tapadási hatásuk, mint az anyag, amire a zsír és egyéb foltok rátapadtak. Sokan azt hiszik, ha nagyobb a szap­panoldat koncentrációja — több szappant használunk — jobban tisztul a ruha. Ez pe­dig nem igaz. Nem nagyobb a mosókópessége a sűrűbb szappanoldatnak, sőt kisebb, mert a molekulacsoportok gez. S van ennek a tudo­mányágnak még egy, nem jelentéktelen tanulsága, ami­re Várkonyi tanársegéd fel­hívja a figyelmünket A kol­loidika bizonyítja legjobban a marxista filozófia egyik alaptételét, a mennyiségi és minőségi változá­sok összefüggései­nek tételét. Ezeknél az nagyobbakká válnak, csök- anyagrészecskéknél, melyek ken a felületi energiájuk, s Várkonyi Bernát, Veres Sán- nem tudják az elválasztó ha. dor, Gilde Ferencné és Ba- tást kiváltani. ranyi Béla — egy új tudo­mányágnak, a kolloidikának szegedi munkásai. Ez a tu­dományág a világ nagy or­szágaiban is rendkívüli fel­lendülést mutat az utóbbi évtizedekben. Születése egy­idős a sugárzástannal, s az atom szerkezetét tanulmá­nyozó tudományokkal A kolloidika ». az anyag szerkezetét és különösen az anyagnak azokat a tulajdonságait ku­tatja, amelyek túl vannak a kémiai és innen a mikrosz­kopikus vizsgálatok határan. A kolloidika hidat ver a ké­mikus tudományok és azok között a tudományágak kö­zött, amelyek a szemmel, vagy mikroszkóppal látható szerkezetekben dolgoznak. Ha az anyagot aprózzuk, megnövekszik az anyag fe­lülete. A felületnövekedés­sel együtt jár a felületi ener­giák növekedése is. Az úgy­nevezett szubmikroszkopikus tartományban, ahol a mole­kulacsoportok nagysága az egy és ötszáz millimikron között, tehát a fény hul­lámhosszánál kisebb távol­ságokban változik, a felületi Szántó adjunktusnak már vissza kell mennie az órá­jára, s Várkonyi Bernát ta­nársegéd megmutatja az in­tézetet. Igen érdekes dolgok­kal találkozunk. A laborató­rium két anyaggal végez kí­sérleteket. Egyrészt a bitu­men szétbontását végzik a hazai bitumenek kolloid­szerkezetének megállapítá­sára, másrészt egy egészen új anyaggal, Várkonyi ta­nársegéd szavaival, a XX. század csodájával, a ben­tonittal végeznek kísér­leteket. — A bentonit ezermester­anyag — mondja Várkonyi tanársegéd. Magyarország leggazdagabb ásvány­kincse. Kiváló lelőhelyei vannak, ma a világpiacon már kezdi kiszorítani az amerikai ben­tonitot — Mi ez a bentonit? — Egyszerű fehér agyag, de különös tulajdonságai vannak. Az egyik üvegben például többhónapos bento­nit kolloidoldatot mutat Vár­konyi tanársegéd. Az anyag még egyáltalában nem ülep­szik. Más koncentráció mel­energiák az anyagokbaTC lett viszont úgynevezett olyan mértékben megnöve­kednek, hogy az anyag belső energiájához képest többé a felületi energia nem elha­nyagolható. Ezek a mole­kulacsoportok rendkívül ér­zékenyek, mivel energia­maximumuk van; ezt az energia-maximumot kiegyen­líteni igyekszenek, emiatt tehát rendkívül változéko­nyak. Várkonyi Bernát tanárse­géd adta meg az eddigi fel­világosításokat. Most az óra­tixotrop tulajdonságot mu­tat. Ha nem éri rázkódtatás, egy bizonyos koncentrációnál a bentonit kolloidoldatát, megszilárdul. Ujabb mecha­nikus hatásra azonban ismét folyékonnyá válik. Az ás­ványolaj feltárásánál Ilyen sűrűségű kolloidoldatot cir­kuláltatnak a fúrólyukban. A fúrólyuk oldalába beszivá­rogva ez a folyadék nyugal­mi helyzetbe jut, tehát meg­szilárdul. Nem engedi át a vizet. Ha fúrótörés adódik közi szünetben bekapcsoló- elő, akkor a fúrólyukban levő dik a beszélgetésbe Szántó Ferenc adjunktus is. Arra a kérdésre, hogy ez a tudo­mány, mely a mikroszkóp­pal nem látható anyagszer­kezetek tulajdonságait vizs­gálja, miért jelentős, Szántó adjunktus ezt a választ adja: — A kolloidika praktikus tudomány A gyakorlati rendszerek zö­me kolloid rendszer. A fe­hérje molekulák például egy meghatározott méretben kez­denek élni. A celluloze, a keményítő, a műanyagok, a szappan, az olaj, a talajnak minden lényeges tulajdon­sága a kolloid-rendszeren alapul. Például nem elég a talaj kémiai alkotóelemeinek meghatározása ahhoz, hogy a talaj tulajdonságait meg­ismerjük. A valóságos talaj­struktúra felépítése a lé­nyeges, ezt például a kol­loidika vizsgálja. A mű­anyagipar, sőt a textilipar is sok vonatkozásban igényli a kolloidika támogatását. A szilárdság, a dermedés, a festhetőség elsősorban nem kémiai-fizikai tulajdonságok, hanem az anyag kolloid­szerkezetén múlnak. Renge­teg kérdésben nyújt eligazí­tást a kolloidika. Hogy egy egészen köznapi példát mond­jak: a mosás egy rendkívül egyszerű folyamat, mindenki mosott már életében. Nos, a mosás a kolloid-rendszerek sajátosságain alapul. A szap­pan a vízben kolloidoldatot képez, az egyes molekula­csoportok elkeverednek a vfzben. Ezeknek a moleku­láknak egy bizonyos oldat­sűrűség mellett megvan az a >ó tulaj­donságuk, hogy a különböző szennye­ződésekre, ami a ruhaanya­got bepiszkolta, nagyobb a bentonit megszilárdul, nem ofnlik be a fúrólyuk fala, s nem engedi leülepedni a fú­rófej által képzett törmelé­ket. Ha a fúrás újra meg­indul, a mechanikus hatás a megszilárdult kolloidoldatot ismét folyékonnyá változ­tatja. Ez a tulajdonság al­kalmassá teszi a bentonitot nagy víznyelőképességű tala­jok csatornázásánál a csa­tornafalak vízhatlanítására, árvízvédelemnél fel lehetne használni. A gátak bentonit­tal való szigetelése a legol­csóbb és a legbiztonságosabb. Felhasználják a szövőgyár­ban a szálak védésére, az acélöntödéknél a formák ön­tésénél a homokformák sta­bilitásának növelésére. Nagy szakítószilárdságú filmkép­ződésre képes, mely kibírja a négyzetcentiméterenkénti 300 kilogrammos nyomást. A kozmetikában a száraz kré­mek bentonit alapanyagból készülnek, s a rómaiak mos­tak is vele, mert a külön­böző szennyeződések tapa­dása nagyobb a bentonitra, mint a szövetre. Felsorolhatatlan ennek a csodálatos anyagnak rengeteg tulajdonsága. Az olvasó máris láthatja, hogy ez a fiatal és egyelőre még nem terjedelmes labo­ratórium milyen gyakorlati­lag is hasznos munkát vé­állandóan szinte izegnek-mo­zognak, minden mennyiségi változás azonnal minőségi változásokban jelentkezik. Fiatal Intézetben fiatal tu­dósok egy fiatal tudomány­ág fejlesztésén fáradoznak. Ügy hisszük, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek ez az új kutató laboratóriuma egy nagy eredményeket hozó új tudományos kutatóintézetnek az alapja. Karambol farkaskutyával Eljárás Indult súlyos testi sértés büntette miatt Takó Péter, Kistelek, Bezdán Já­nos utca 17. szám alatti la­kos ellen. Takó egyik nap kora délutánján farkasku­tyáját az utcán szabadon en­gedte, sétáltatta. Mogyorós József kisteleki lakos éppen akkor haladt el arra motor­kerékpárján, mire a kutya eléje ugrott a motornak. Mogyorós gépével felbukott és súlyos testi sérülést szen­vedett, nem is beszélve ar­ról, hogy több száz forint értékű kár keletkezett a mo­torkerékpárján az esés kö­vetkeztében. A keletkezett kárt a kutyatulajdonosnak kell most megtérítenie amel­lett, hogy súlyos testi sér­tés bűntette miatt eljárást is indítottak ellene. Ámít a szépségápolásról tudni kell Érdekes előadássorozat kezdődik Szegeden A KISZ Szeged városi bi- »A szép arcbőr«, »A kendő­zottságának lányok és fia- zés művészete«, »Haj-, kéz­talasszonyok tanácsa a rend- és lábápolás« című előadá­kívüli érdeklődésre való te­kintettel március 25-tőJ több előadásból álló előadássoro­zatot rendez »Amit a szép­ségápolásról tudni kell« címmel. Az előadásokat március 25-től kezdve kéthetenként tartják az Ifjúsági Házban. A részvevők »Az egészséges r,ő és a helyes táplálkozás«, sokat hallgathatják majd meg. Az előadások érdekes­sége közé számít a gyakor­lati bemutató. Az előadások meghallgatá­sára március 20-ig lehet je­lentkezni a KISZ Szeged városi bizottságánál (Sztálin sétány 10). Részvételi díj személyenként 1 forint. Gyermekbénulás elleni oltások a szegedi járásban A szegedi járás területén hétfőtől kezdve megkezdik a gyermekbénulás elleni védő­oltásokat. Azok a gyerme­kek, akik az elmúlt hónap folyamán, vagy korábban ré­A kereskedelem már felkészült a közelgő ünnepekre Déligyümölcs, sok vaj, édességféle — A nagytakarításhoz elegendő tisztítószer és sok új kölni kerül forgalomba Mit ígér a szegedi keres- A húsvéti sonka és kol­kedelem a felszabadulási és bász mellé kívánatos tojás a húsvéti ünnepekre? — ez nagyban függ a piaci felho­a kérdés már jóelőre felme- zataltól. Remélhetőleg a most rül. Ebben az ügyben ke- fodrozódó böjti szelek már restük fel tegnap a városi tanács kereskedelmi osztá­lyát, hogy idejében hírt ad­junk olvasóinknak a húsvéti nagy vásárlás lehetőségeiről. Kezdjük a tejtermékekkel. Ezekből a legmesszebbmenő igények kielégítésére is fel­készült a kereskedefem. Csak példának: 1956 első negye­dében 90 mázsa vajat mér­tek ki Szeged élelmiszer­üzleteiben. Ezzel szemben a mostani esztendő első negyedében 200 métermá­zsa vaj kerül közfogyasz­tásra. Húskészítményekből sem lesz hiány: kötözött és pácolt sonka lesz elegendő, hason­lóképpen a húsvéti tojás mellé kolbász is. A sertés­húsnál kisebb zökkenők mu­tatkoznak, ez a zavar azon­ban — az ígéretek szerint — hamarosan eltűnik. Az el­múlt hét szombatján pél­dául már 70 százalékkal több sertéshús került közfogyasz­tásra, mint az előző hetek­ben. Húsvétra pedig ennél is jóval több kerül fogyasz­tásra. Borból, sörből és egyéb szeszes italokból minden fo­gyasztási igényt kielégítenek, sőt italkülönlegességekből is jelentős mennyiség kerül a belső piacra. is — különleges kölnik és parfümök kerülnek forga­lomba: a Kék nárcis, a Soire de Paris, az Apoge, a Divi­nia, az Opera, a Dorsey, a Carmen stb., valamint a Fa­vorit krém és kölnivíz, az Amor pempőkrém és a tava­szi szeplőkrémek, mint a Harmat és a Vermentina. A szegedi kereskedelem Teljesen új színekben ke­déligyümölcsöt Is ígér erre rülnek forgalomba az egyes és hármas számú Caola-rú­zsok. A fürdőtabletták közül eddig csak a Fenyőillat volt kapható, újabban pedig a 471 l-es, a rózsa, a levendula, a Caola es még más illatúak is. Ezek után már csak vá­lasztani kell... nem zavarják meg a tyúko­kat, s így minden remény megvan arra, hogy tojás is lesz elegendő, éspedig nem túl magas árcn. az időszakra. Még ezen a héten forgalom­ba kerül az üzletekben a harmadik 60 métermázsa té­telű citromnaennytség. Közel 50 métermázsa kínai édes mandarin is forgalomba ke­rül. Közvetlenül pedig a húsvéti napok előtt ismét na­gyobb mennyiségű citrom és narancs kertil az üzletekbe. Végezetül néhány sorban arról is: mit, ígér húsvétra a Kiskereskedelmi Vállalat? A háziasszonyokat elsősorban érdeklő, a tavasz! nagytakarítások­hoz szükséges háztartási cikkek bő választékát. S ami ismét csak a nőket érdekli elsősorban — ter­szesültek a gyermékparalízis elleni első számú védőoltás­ban, hétíőtől kezdve kapják meg a második számú oltást, amit mindenütt a körzeti orvosok végeznek. Az isko­laköteles gyermekek az ol­tást a helyszínen, tehát a* iskolákban kapják meg, a körzeti orvos a helyszínre megy. Az iskolaköteles kor­határon túl lévők pedig má­sodik oltásukat az illető körzeti orvoshoz tartozó egészségházban kapják. A gyermekbénulás elleni védőoltás első adagját azok a gyermekek kapják most a járás területén, akik 1957. március l-e és augusztus 31-e közötti időben szület­tek. Az oltásokon részvevők, illetve azok hozzátartozói minden esetben vigyék ma­gukkal a beoltandó gyerme­kek oltási lapját az esetle­ges félreértések elkerülése végett, vagyis, hogy a nyil- v vántartásba vételt ezzel is könnyebbé tegyék. Kedvezmény termelőszövetkezeteknek Az idén életbelépett új Iánk a termelőszövetkezet. hitelrendszer egyebek között hiteltartozásából törli, vagy pénzügyi kedvezményt biz- ha hitele nincs, a számláfá­tesít a termelőszövetkezetek- ra kifizeti. Ha például a nek abban az esetben, ha termelőszövetkezet éves át­termelésükhöz az istállóira- lagában katasztrális holdan­gyázás mellett műtrágyát ként legalább 100 kiló ma­használnak, vagy zöldtrá- trágyát használ fel, a vétel­gyázást vezetnek be. Ilyen árból nitrogénműtrágyánál esetben a felhasznált mű- 25. százalékot, foszfornál 50 trágya, vagy a zöldtrágya­mészelesen a kedves ajéndé- vetőmag vételárának jelen­kokkal kedveskedő férfiakat tös részét a Magyar Nemzeti százalékot, kálimütrágya fel­használása esetén 75 száza­lékot térít mag a Magyar Nemzeti Bank. V* A szov'el interkontinentális rakéta célzási pontossága A Tyehnyika Mologyozsi című szovjet folyóirat egyik cikke megállapítja, hogy a szovjet interkontinentális ballisztikus lövedék célzási pontossága mellett a robba­nófej maximum 10 kilomé­ternyire esik le a kitűzött céltól. A leírás szerint a lö­vedék több mint ezer kilo­méteres magasságba emel­kedik A lövedék több száz kilométer távolságon át rá­dióhullám-nyalábok mentén halad abból a célból, hogy a rakéta utolsó lépcsőié legfel­jebb 10 kilométer távolság­ra csapódjék le a kijelölt céltól. Mórc'us 15-1 ünnepségek az iskolákban Pénteken március 15-1 ün­nepségeket rendeznek az is­kolákban. Az általános isko­lákban a tanítás befejezése után külön az alsó és külön a felső tagozat szerint déli 12 órakor, délután 4 órakor, a középiskolákban pedig déli 12 órakor tartanak ünnepsé­get. DICSŐSÉGES NAPOK Száz veszély kötött A nantár 1919~et mutatott, A téli lldpial hó elolvadt, s nesztelen léptekkel eljött a rügyet fakasztó tavasz. Szeged forrongott, pezsgett, és erősödtek a proletárforradalom hajtásai. Egy egye­nes tartású, tiszta pillantású ember, Ka­tona András, a vasút munkásai között járt. A Kommunisták Magyarországi Párt­jának városi szervezete küldte őt, amely­nek a tagja volt. Az utcán, az egyszerű munkáslakásokban beszélgetett az emberekkel. A szocializ­mus eszméit, igazságait hintette el. Mert ezek adtak reményt, jövőbe vetett bizo­dalmat a kegyetlenül cudar munkáséle­teknek. S a vasútnál is szaporodtak azok az emberek, akikben harcos elszántsággá nőtt az akarat: ha összefog a nép, maga alakíthatja sorsát. Teltek a napok. A fiatálember, Katona András közvetlen szavával, jókedélyév, a dolgos emberek között volt továbbra is. Elment a diákok közé. Beszélt nekik haza­szeretetről, a szocializmusról. Szava elju­tott az úri csemeték fülébe is, és egy al­kalommal ezek vezetésével egy diákcso­port megtámadta. Nem hátrált meg. Csak állt szilárdan, mint a tölgyek. Nem mer­ték bántani. A szócsatában, — 6 győzött. Eljött 1919 március 21-e. Az országban és Szegeden kikiáltották a Magyar Ta­nácsköztársaságot. A tiszaparti városban erőszak és vér nélkül győzött a proletár­forradalom. A nép ujjongott. S megalakí­tották Szegeden a forradalmi végrehajtó­bizottságot. Tagjai között ott volt a lel­kes és áldozatos munkásember, Katona András is. A városházán — amelynek erkélyéről az emlékezetes március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot — tanácskozott a forradalmi végrehajtó bizottság. Tagjai között természetesen értelmiségiek is vol­tak. A forradalmi végrehajtó bizottság, illetve a direktórium a város népéhez in­tézett kiáltványában elsősorban a dolgo­zók szociális helyzetének javítását tűzte célul. Tervbe vették munkáslakások épí­tését. Kimondották, hogy három szobánál nagyobb lakása senkinek sem lehet. Gon­doskodtak a közélelmezésről. Katona Andrást megbízták az OTI el­lenőrzésével is és ott dr. Holló Jenövei és Bernáth Andrással működött együtt. Közben az utcákon, a munkásházakban arról beszélt az embereknek, hogy mit akar a proletárforradalom megvalósítani. Vitte az emberek közé a Szegedi Vörös Újságot, amely igazi hazaszeretetre, pro­letár internacionalizmusra is tanította a népet. A proletárdiktatúra, a direktórium azon­ban Szegeden tényleges hatalmat csak öt napig gyakorolt, mert március 27-re virradóra a nemzetközi ellenforradalom intervenciója megbuktatta. ¿7 ollonálláo céltalan lett volna nL GliGllalIdo az óriási túlerőben levő imperialista csapatokkal szemben. A tanácskormány utasítására a direktórium, és tagjaival együtt Katona András is a demarkációs vonalon túlra, Szeged-Felső­központra tette át a székhelyét. Onnan tevékenykedtek. Oda ment pártmegbíza­tásból Katona András is, majd Szeged­Alsóközponton átvette a közigazgatás ve­zetését. Munkáta, élete ezután is nehéz volt, száz veszéllyel Járt. Kötetnyit lehet­ne róla írni. Azokban a nehéz napokban a tanyák között párttitkár is volt. A dolgos paraszt emberek gyakran megfordultak nála szíves beszélgetésre. Ismerték és szerették. Spiclik és provokátorok azonban akkor is voltak. Több falusi értelmiségit — föld­birtokosok uszítására és júdáspénzére —

Next

/
Oldalképek
Tartalom