Délmagyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-04 / 29. szám

6 Kedd, 1958. február 4. O / d(Q\.mulattunk Közel ezerkétszáz résztvevő, színvonalas műsor ós nagyon vidám hangulat volt az újságíróbálon Nehany nappal ezelőtt azt írtuk, hogy a magyar sajtó napja tiszteletére rendezett 11. szegedi újságíróbál nagy társadalmi eseménynek iger­kezik. A Hungária összes termeiben szombat estétől vasárnap reggelig lezajlott mulatság látogatottsága, a vendégsereg rétegeződése, hangulata mindenben igazol­ta ezt az előlegezett opti­mizmust. Szombaton már reggel ki­lenctől valóságos ostromnak volt kitéve a Délmagyaror­szág szerkesztősége és kiadó­hivatala. Percenként csengett a telefon, egymásután jöttek az érdeklődök személyesen. Ugyanis gyakorlatilag már péntek este le kellett állítani a jegyek eladását, olyan nagy volt az érdeklődés. Most a késve észbekapók mozgattak meg mindent egy-egy jegyért. „Csata" az asztalokért Délután négy óra tájban a Hungáriában folyt a -csata* tr- mégpedig az asztalokért. Némely család vagy asztal­társaság elküldte megbízott­ját, hogy idejében biztosítsa a helyet. Ezek az asztalfog­lalók zordon arccal védel­mezték meg negyedóránként állásaikat. Este hat órakor már az emeleti bálteremben sem volt gazdátlan asztal. Este nyolcra zsúfolásig volt a Hungária minden terme. (A becslések szerint ezerkét­száz személy jött el). Az asz­talok mellé száz és száz pót­széket »nyomtak« be. A sze­gedi KISZ-bizottság »dele­gálta« szemfüles rendezők is csak nehezen juthattak el a Hungária egy-egy zugába. Több mint 150 vidéki láto­gató volt. Hódmezővásárhely­ről külön buszok jöttek. Szö­vegről. Makóról, a Mezöhe­gyesi Cukorgyárból és más helyekről vonaton érkeztek a nagy eseményre. Vendégek vidékről A bál részvevői tényleg a társadalom minden rétegét képviselték. A szegedi párt­bizottság. a városi tanács számos vezetője jött el. Több egyetemi tanár: köztük dr. Greguss Pál rektor, orvosok, vegyészek, mérnökök mellett nagyon sok pedagógust lát­hattunk. A szegedi üzemek­nek: a Kenderfonónak, Kon­zervgyárnak, Szegedi Szalá­migyárnak. Vágóhídnak, a Nyomda Vállalatnak külön asztalai voltak a termek kü­lönböző helyein, ahol az üze­mek vezetői, a munkások mulattak közösen. Sok kis­iparost is lehetett látni, több termelőszövetkezeti parasz­tot, alsóvárosi gazdát is. A bá­lon. külön kedves vendég­ként, a szovjet egységek több tisztje is részt vett. Budapestről is sokan ér­keztek. A román nagykövet­ség sajtóattaséja. Podrumaru Virgil és családja. Burján Sándor, a Magyar Távirati Iroda titkárságának vezetője, több lap képviselője, igy a | Hétfői Hírek, a Határőr cimű lap. a Magyar Fotó munka­társai. Áll a bál! Kilenc óra ntiin néhány perc­cel n bál főrendezője diszrs vő­félybottnl u kezében vezette be i e Szegedi Ketulerfonógyár tánc­csoportját és a tíz elsőbálas ] lányt. Lakatos Géza zenekara rázendített a /mintásra és a • meggyszín zsinóros mentés le- : gémjek, a hófehér magyarru­hds lányok csoportja egymás után mutatta be a méltóságtel­jes láne szép figuráit. Ezután a hosszúruhás első bálás lányok ás a lánccsoportbeli fiiik ke­ringője következelt és máris állt a bál. Lent a nagyteremben a La­katoséi!, közismerten kiváló ze­nekara. fent a bálteremben a Pisaiam dzscsz pattogó muzsi­kójára '.mondjuk el elöljáróban, hogy c zenekar bemutatkozása átiitö sikerrel járt) nagyon so­kan láncra perdültek. A kar-, nutdik tánc után már megszü­letett az első bemondás: a tánc­parketta — ez az igazi szegedi népfürdő! — Mert mindenki izzadt a nagy zsúfoltságban. Közben az egyes asztaltársa­ságoknál vidám szerpentin, kon­fetti és »hólabda* csaták ala­kultak ki s a szemfülesek egy­másután durrogtatták ki az asztalokruíl a szines léggömbö­ket a nők nagy ijedelmére. Színészek műsora Tizenegyóra tájban Komlóssy Erzsi, a Szegedi Nemzeti Szín­ház tagja a felső teremben mu­tatta be táncdal-műsorának el­ső részét. A fiatalság bosszasati ünnepelte. Ugyancsak osztatlan sikert aratott lent a nagyte­remben, később a Szegedi Nem­zeti Színház művészeinek mű­sora: ívein József, Komlóssy Erzsi, Lehoczky Zsuzsa, Pesti Ella, Szabadt/ István énekszá­mai. Kovács János konferansza, ötletessége nagy tapsot váltott ki. Éjjel után került sor a nagy tombolára. Százötven értékes nyereményt sorsoltak ki, sok­szor nagy derültség közben, például, amikor egy pedagógus férji nyerte a kozmetikai »mű­veletekre« szóló utalványt. A Délmagyarország többgyerme­kes munkatársa a házassági ap­tóhirdetésre szóló másik utal­ványt. Egy elsőbálas leány a szintén kisorsolt díszes vőfély­botot. A Hungária pincére nyer- i te az »atrakciót«: a bőségko- \ sarat •.. Mozgalmas vasárnapi reggel Ugyancsak éjfél után jeleni I meg a »Szegedi Farsang« — az j iinnuir hagyományossá vált báli j újság. Két óra tájban a hangulat csak fokozódott úgyhogy reg­gel 4 éra után a pincérek nagy »agitációjára« volt szükség, hogy a zárórai rendelkezések érvényesülhessenek. Heggel 4 és 3 óra tájban igen mozgal­masak voltak a szegedi utcák: kis és nagyestélyi ruhás nők, szmokingos, sötét ruhás jóked­vű férfiak tűntek elö minden­felé. És a líaput nyitó házmes­terek kérdésére mindenütt egy I volt a felelet: igen, jól mulat­tunk . . : MEGÉLÉNKÜLŐ SZEL Közép-Európa felett meg­erősödött az anticiklon és tovább terjeszkedik Nyugat felé. E területeken még mindig párás, ködös és fő­leg a reggeli órákban hi­deg az. időjárás. Skandiná­viát cs a Balti-tenger kör­nyékét enyhe, óceáni lég­tömegek árasztották el vál­tozékony, enyhe időjárást okozva. Várható időjárás kedden estig: megélénkülő nyugati­északnyugati szél. Több he­lyen kisebb ónos eső, ha­vas eső, később kisebb ha vazások. A köd kedden ke­leten is megszűnik. Az éj­szakai lehűlés tovább mér­séklődik. a nappali hőmér­séklet alig változik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden mínusz 1—plusz 2 fok kö­zött. 1958. február 4, kedd MOZIK ANYAKÖNYVI HÍREK Szabadság: Fél 5. fél 7 és fél 9 órakor: A tettes ismeretlen. — Uj magyar film. — Február 5-ig. Vörös Csillag: 5 és 7 órakor: Berlin, Schönhauser sarok. — Német filmdráma. — Február 5-ig. Fáklya: Fél 6 és fél 8 óra kor: Vörös kocsma. — Francia film. — Csak 16 éven felüliek nek. — Február 5-ig. DUGONICS MOZI Építők Művelődési Otthona Kossuth Lajos sgt. 53. 5 és 7 órakor: Két Lotti. — Nyugatnémet filmvígjáték. Kf­sérömüsorral. I KERÜLET Házasság: Andó László és Trecker Katalin, Gárgyán István és Szekeres Ilona, Pap Béla és Gombkötő Rozália, dr. Ung­váry József és Tátrai Teré­zia, Ábrahám György és Rex Erzsébet. Születés: Tanács Károly és Szécsi Irénnek László. Kószó Imre és Csúri Teréziának Eva. Ju­hos József és Tóth Irénnek József. Maksa Lajos és Vin­cze Klárának György, Hala­sy Jenő és Motika Hajnalká­nak Jenő, Tóth István és Szi­li Erzsébetnek István, Herke János és Kecskeméti Anná­nak ibolya, Börcsök József és Móra Piroskának Tamás, Albert Ferenc és Egri Zsó­fiának László. Dékány István és Szél Erzsébetnek István. Lajkó Kálmán és Petró Ve­ronikának Vince. Papp József és Bitó Juliannának Julianna, Mészáros Géza és Juhász ibolyának Katalin. Szép La­jos és Papdi Máriának Já­nos. Balla József és Komár Jolánnak Anna, Nohel Vilmos és Kispéler Gizellának Gizel­la. Varga Imre és Szénási Máriának Imre. Pádár János és Ézsiás Máriának Gabriel­la, Mondovits János és l-'rtrtcK Margitnak Ágnes, Do bó Antal és Szabó Rozáliá­nak József. Tanács Imre és Nacsa Jolánnak Jolán. Ta­nács Ferenc és Vetró Matild­nak Ferenc. Szebenyi Károly és Laczi Piroskának Károly, Tótli Lajos és Király Etel­kának József. Földes József és Szaniszló Erzsébetnek Etelka. Halálozás: llovaf Mihályné Kispál Ro­zália 76 éves, Váradi Pál 72 éves, Bene Imre 81 éves, Páncsics Sándor 3 napos. Bokor Pálné Bohus Zsuzsan­na 64 éves, Csonka Bonaven­tura 78 éves. Fr'anek János­né Ország Veronika 56 éves, Vrankó Zsuzsanna 3 éves, Solymossi József 14 éves. Szűcs Ibolya 8 hónapos, Haj­pál Tibor ' 1 hónapos. Nagy Károly 82 éves, Tóth Antal­né Szirovicza Rozália 77 éves. Nagy Jánosné Bencsik Terézia 76 éves, Bodor Sán­dor 7 naoos, Popin Dömötör­né Törteli Rozália 68 éves. Hinel Janka 57 éves. Hódi Imre 42 éves. Dobó József 5 napos, Tóth József 3 napos. Hatvani Ferencné Mernyó Fmilia 77 éves. Hubertfafvi Kálmánné Mészáros Mária 72 eves. Cseh György 16 éves. II. KERÜLET Házasság: Horváth Béla és Terhes Viktória, Nagy Ernő és Csen­des Ilona. Halálozás: Tombácz AAártonné Temes­vári Etelka 83, Csáti József 79, Kostyán Józsefné Langer Ilona 63 éves korában. III. KERÜLET Születés: Tóth István és Joó Iloná­nak István. Bózsó József és Kispál Etelkának Piroska, Csókási János és Czirok Ilo­nának Ilona, Csiha Imre és Apró Máriának Imre, Varga Lajos és Kiss Juliannának Csaba Géza, Rózsa-Bakacsi Vilmos és Péter Borbálának Vilmos, Dohány László és Kollár Etelkának Edit, Do­hány László és Kollár Etel­kának Gabriella. Szekeres Jó­zsef és Bózsó Rozáliának Imre Géza, Gábor József és Gyeri-Varga Ilonának Róbert, Kiss István és /kovács Erzsé­betnek István József, Miklós József és Nyerges Máriának József. Domonkos Ferenc és Fülöp Ilonának Ferenc, Lá­zár Mátyás és Móra Margit­nak Margit, Harmat Imre és Rácz Máriának Róbert János, Komár Sándor és Goldmann Petronellának Margit Petro­nella, Szabó István és dr. Fe­kete AAártának Ágnes. Tóth Ferenc és Csiszár Irénnek László, Komáromi Ferenc és Gyuris Ibolyának Ibolya ne­vű gyermeke született Halálozás: Halász József 74 éves, dr. Láng Adám 71 éves. Molnár Mihályné Rácz Magdolna 60 éves. Patócz Mária 47 éves, Szélpál Antalné Balogh Ju­lianna 82 éves. Behány Jó-1 zsef 1 éves. Kiss István 1 napos. Pap Lajos Istvánné Ábrahám Etelka 76 éves. Ké­ri Józsefné Gárgiyán Piroska 66 éves. Bogárdi Sándorné Somogyi Mária 79 éves, .Mol­nár István Imre 63 éves ko­rában halt meg. DELMAGYARORSZAG \ Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Szeged. F-tálín sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Ét szakái telefon: 35-06 és 34-38 '""dóhivatal: Szeged Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 35-00 Teriesztik a megyei nostahivatai hírlaposztálya és a hírlapkézbe­sítő postahivatalok NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 orakor: Hunyadi László. — n. Diákbérlet. Este fél 8 órakor: Stuarl Mária. — Juhász Gy.-bérlet. KAMARASZINHAZ Este 7 órakor: A szabin nök elrablása. MUZEUM Fehértó élővilága. Móra Ferenc­emlékkiállítás. Szeged és a ma­gyar irodalom 1848-tól napjain­kig. Gyermekjátékok egykor és most (Roosevelt tér). Nyitva hét­fő kivételével mindennap de. 10-től est? 18 óláig. Műzeumi Képtár (Horváth Mihály u. 5.) nyitva hétfő kivételével min­dennap de. 14 órától 18 óráig. KÖNYVTARAK Somogyi Könyvtár A központi könyvtárban köl­csönzés hétköznapokon 18—12 és 14—18. olvasóterem 10—19 óráig. Széchenyi tér 9. sz. Ifjúság részére: kedd. csütörtök, szom­b..t. felnőtteknek hétfő, szerda, péntek 10—12 és 14—18 órakor. Petőfi S. sgt. <1/8. sz. hétfő, szerda, péntek 15—18 és vasár­nap. 10—12 órakor. A fiókkönyvtárak a szokott időben kölcsönöznek. Egyetemi Könyvtár Kölcsönzés: hétfőn 14 órától 17 óra 45 percig. Keddtől péntekig 12 órától 17 óra 43 percig, szom­baton 10 órától 12 óra 45 percig. Olvasóterem: nyitva hétfőn 14 órától 20 óra 45 percig, keddtől szombatig 10 órától 20 óra 4." percig és vasárnap 9 órától 12' óra 45 percig. A Juhász Gyula Művelődési Otthon könyvtára Mindennap — péntek kivételé­vel —. délután 1—6 óráig. Köl­-sönzés mindenkinek. — A HAZAFIAS NÉPFRONT Elnöksége nevében Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront or­szágos tanácsának főtitkára a magyar sajtó napján dísztáv­iratban köszöntötte a Délma­gyarország szerkesztőségét és munkájához Jó egészséget kí­vánt. — Jugoszláv gazdasági kül­döttség utazott Dél-Amerikába Ivan Barbalicsnek, a külkeres­kedelmi kamara főtitkárának vezetésével. — Az elmúlt 11 év alatt — dr. Heinrich Mass brémai sze­nátor szerint — a világ keres­kedelmi tengerészeti- 2222 hajót veszített összesen. 1956-ban és 1957 első felében 206 hajó ve­szett el: 54 elsüllyedt, 13 el­tűnt, 78 annyira megrongáló­dott, hogy nem lehetett kijaví­tani. 20 tűzvész áldozata lett. A BRÜSSZELI VILÁGKIÁLLÍTÁS HATALMAS REKLAMTORNYAT LEGALABB 10 EVIG MEGHAGYJAK Az idei brüsszeli világ­kiállítás 110 méter magas reklámtornyát, az Ugyneve zett atomiumot legalább in évig meghagyják. Mint il­letékes belga helyen a hét végén közölték, ezzel nem­csak a magas építési köll­gek amortizálódását segítik elő, hanem munkalehetősé­get adnak tudományos ku­tatószervezeteknek is. Az atomium a világkiállítás egyik legtöbb jellegzetessé­ge. 9 üveggolyóját (mind egyik 18 méter átmérőjű) 30 méter hosszú és 3.5 mé­ler átmérőjű acélcsövek kö­tik össze egymással. A leg­felső golyóban egy étter­met rendeznek be. A töb­biben belga és külföldi tár 1 saságok kiállításalt helyezik el. Egy golyót a Német Acélipari Egyesülés bérelt ki. Egy felvonó óránként 500 személyt képes a to­rony tejeiébe felvinni, ugyanannyi idő alatt moz­gólépcsők háromezer sze­mélyt visznek fel. — A TANCVERSENYEKRE február 1-én már megkezdőd­tek és március 10-ig tartanak a jelentkezések. Nevezési lapo­kat táncisoklákban. művelődé­si házakban. KlSZ-szervezetek­ben kaphatnak a fiatalok. Ha a területi döntőkön sok a si­keres versenyző, középdöntőket is tartanak. Az 1958. évi tánc­verseny döntőjét 20 lánrospár részvételével az Erkel Színház­ban rendezik meg, egybekötve a Bál 1958. cimű műsorral. A táncverseny első helyezettjei külföldi iársasutazással jutal­mazzák. — Az amerikai útinapló cj mű. a Juhász Gyula Művelő­dési Otthonba február 4-rc meghirdetett előadás az előadó közbejött külföldi útja miatt elmarad, az előadás új idő­pontját lapunkban közölni fog­juk. — Hazafelé menet elesett a Klapka tér sarkán Novi István 55 éves, Kecskeméti utca 5. sz. alatti lakos és eltörte bal fel­karját. A Sebészeti Klinikára szállították a mentők. — Rosszulléthez hívták teg­nap. hétfőn a déli órákban a mentőket Juhász Júlia 46 éves, Gogol utca 9. szám alatti la­koshoz. Hívásra a mentők azon nal indultak, de mire kiértek, a beteg meghalt. Juhász, Júlia esetében a boncolás deríti majd ki a hirtelen halál okát. — LEESETT a padláslétrárol szombaton délben Kopasz Já­nosné, petőfitelepi lakos es bordatörést, valamint agyráz­kódást szenvedett. A mentők a Sebészeti Klinikára szállították. — BÉKEBIZOTTSAG alakult a Szegedi 42-es Autóközlekedé­si Vállalatnál, hogy segítse a dolgozók béketörekvéseinek megvalósulását. A hattagú bé­kebizottság elnökévé Répás Re­zső szerelöt. többszörös sztaha­novistát választották. NAGY MAGYAR MUVE8ZEK ARCKÉPCSARNOKA — • ELŐADÁS Csütörtökön; február 6-án este G órakor rendezi meg a TTIT és a Juhász Gyula Művelődési Otthon a Nagy magyar színészek arckép­csarnoka című sorozat má­sodik előadását a művelő­dési otthonban (Vörösmarty u. 5.). Az előadást, amely Bajor Gizi, Odry Árpád és Márkus Emma művészi port­réját mutatja be, dr. Staud Géza. az ismert színháztör­ténész tartja. Az előadásnak, akárcsak az előbbinek ls. az lesz a különös értéke, hogy a hallgatók magnetofonról a címben szereplő művészek eredeti hangját is meghall­ják. Holnap az első üzemi ügyészí fogadonap Szegeden Korábban már írtunk ar­ról, hogy a szegedi városi és járási ügyészség a dolgozók­kal való jó kapcsolat ápolá­sa, a társadalmi tulajdon védelme, a törvénysértések napvilágra jutása és orvos­lása érdekében, a dolgozók sérelmeinek és panaszainak meghallgatására fogadónapo­kat tart. Az első fogadónap megtartására még ezen a héten, szerdán délután kerül sor. Első alkalommal szer­dán déli 1 órától 3 óráig a Szegedi Cipőgyárban, majd utána, 3-tól 5 óráig a Szege­di Szalámigyárban tart fo­gadóórát a városi és járást ügyészség. A közeljövőben több nagyüzemben, tsz-ben. gépállomáson is hasonlóan sor kerül ügyészségi fogadó­órák tartására. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Február hó 1-től február hc 8-ig este 6 órától reggel 6 óráig í (vasárnap nappal is) elsőse­gély és nehézeflés esetére ln­••pckciós Palotás Gyula állami i állatorvos. Lakása: ParUzán u. 7 Telefon: 48-91. Az állator­vos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. — SOK NYUGATNEMET tu­dós aktivan szembeszáll a Né­met Szövetségi Köztársaságban folyó atom- és rakétafegyver­kezéssel. Amint az ADN hír­ügynökség közli, a malnzl Bechért professzor felhívása élénk visszhangra talált a nyu gatnémet főiskolai előadók kö­zött. A nyilatkozatot eddig het­ven egyetemi tanár irta ala. Valamennyien egyetértenek az­zal a megállapításával, hogy a fegyverkezési politika fo'y tatá­sa következtében csökken Né­metország újraegyesítésének le­hetősége. Sajtóhibák Legutóbbi, vasárnapi la­punk két írásába — a 3. ol­daínn és a 4. oldalon — a gondolatmenetet megakasztó fordított sorok kerültek, il­letve soi csere történt. Ez úton közöljük olvasóinkkal, hogy a zavaró hibáért a la­punkai előállító Szegedi Nyomda Vállalat egyes fi­gyelmetlen dolgozói a felelő­sek. A Iapszedö részleg re­mélhetően a jövőben foko­zott figyelemmel igyekszik a hasonló hibáknak elejét ven­ni. MEGNYÍLT A SAGVÁRITELEPI AKCIÓ TERVEINEK KIÁLLÍTÁSA Tegnap este került sor a METESZ Széchenyi téri he­lyiségében a ságváritelepi munkás családiház-építési akció terveiből, makettjeiből összeállított kiállítás megnyi­tására. Breinovics Vilmos főmérnök megnyitó szavai után számos tizemi dolgozó tekintette meg a kiállítás anyagát. A kiállítás február 10-íg (esz nyitva, naponként 9—12 és 15—19 óráig. Csütörtököp délután 5 óra­kor a kiállítás anyagával kapcsolatban ankétot rendez­nek, amikor az építtetők, az erdeklödők elmondhatják ja­vaslataikat. Az ankét ugyan­isak a METESZ helyiségé­ben lesz. — Magyar disszidensek. akik 1956 októberében Brazi­liába kerültek, kampányt indítottak hazatérésükért. Sao Paolóban körülbelül 200 magyar disszidens részvéte­lével gyűlést tartottak. Va­lamennyien követelték: kap­janak lehetőséget, hogy ha­ladéktalanul hazatérhessenek. ApwUtidelé&ek Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vlncze György Fájdalommal tudatom is­merősökkel, hogy felejthe­tetlen jó feleségem 1958. január 31-én hirtelen el­hunyt. Temetése február 4-én 12 órakor a Gyevi­temetö halottashazából. Nagy Sándor ADÁS VETEL Két diófaágy. mat­raccal. sodronnyal eladó. Megtekinthe­tő du. 5-től. Halász Károly, Jóslka u. 9. IV. kapu. II. 1. 13638 Bőrgarnitúra (2 fo­tel. dívány) egészen út állapotban, el­adó. Somogyi u. 6. III; 2. 13650 Egy pár elsőrendű acélkorcsolya el­adó. Mérey u. 6'c. I. em. 13659 Róná u. 25. számú ház lakásátadással sürgősen eladó. — (Felsőváros). x Egy db 200 kg-os hízott sertés eladó. Zászló u. 11/a. Egy hal darabból álló csőbútor garni­túra. új. eladó. — Bercsényi u. 13. II. Mindenfajta gumi­cipők javítását és átdolgozását szak­szerűen vállalom. Meggyesi cipész. — Moszkvai krt. 29. Két orvostanhallga-' tónő keres bútoro­zott szobát. Fűtés nem szükséges. — .Minél előbb" jel­igére kiadóba. Eladó alig használt 39-es fekete antilop báránybéléses női cipő. Bakay u; 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom