Délmagyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-18 / 41. szám
1 Kedd. 1958. február 18. Gazdag „lialtermés" Fehértón — A tavakból 9 ezer niázsa halat halásztak ki — A Tisza idei "tavaszi* jég- nem fértek el a visszama- hogy a jövőben ne a tavon zajlása már a múlté, pedig radottak a telelőkben, hanem keresztül folyjon le a belvíz, "felé " ' fin a* jégtáblák.™ d telelökhöz kÖ2el fekvő ta" mert a halak nyugalmát kátíszai élet lényegében már vakban maradtak. Ezek a rosan befolyásolja. A vadmeg ls kezdődött azzal, hogy kétnyaras pontyok kerülnek vízlevezető munkálatokhoz a halászok kivetették kece- m0st piacra. szükséges duzzasztóberendelÍy^a^nba^^'a "ftéíg A ^.gazdaságban jelentős zésekre köze. 200 ezer foahol még öt-hat napja jég kacsatenyésztés is folyt. Há- rintot fektet be a halgazdafeküdt a tavakon. Lassan romezer darab 2,30—2,40 ki- ság. Ezenkívül még egy jeazonban itt is beköszönt az logrammos úgynevezett pe- lentös kiadásra is áldoztak, igazi tavasz. Apart- és gát- csenye-kacsa "indult útnak* amely rövid időn belül sokvédelml munkálatok jofor- . „, . mán már befejeződtek s az orszag minden tájára, ki- szorosan megtérül. A nagyfelkészültek a belvizek fel- logrammonként 25 forintos üzemi gazdálkodásban eddig fogására ls. Egyelőre azon- áron. furcsán hatott, hogy az odavaszi"áradásakor tócíkán £ A fehértói halgazdaság idei érkező nagy mennyiségű szivattyúznak vizéből a Fe- haltenyésztési tervezése kö- magvas takarmányt vállon hértóra is, mert sok víz kell zel hét és félezer mázsát zsákolták, rakták kl és be a haltenyésztéshez. tükröz, egyelőre papíron. Ha az emberek. Most S ha már halat említet- „. ,„ ... „„ „ _„_,,„„ tünk, beszéljünk tényleg a minden 101 megy' 8Z augusz" Fehértó múlt esztendei hal- tusban kezdődő nagyhalászaállományának gazdagságáról, tok majd ismét jelentős terSimon Pál igazgató tájékoz- méstúlteljesítésről beszélnek, tatása szerint Nagy lehetőségek állanak a szegedi daloskultúra előtt Jugoszlávia legbékésebb faluia A tengerparti Kotor város közelében levő Muo halászfaluban laknak Jugoszlávia legbékésebb polgárai. Hivai talos adatok szerint a falu lakosai közül 150 éve senkit beszereztek egy fúvóberendezést, gabonaamely egyszeriben hat ember korábbi munkáját teszi feleslegessé, helyesebben ezek Ezt azonban sok előfeltétel, a lí hatalmas tóból. Illet- sok munka és anyagi befekve tórendszerből kerek kl- Többek kö_ az emberek most más soros — -a— » munkákat végezhetnek a halszeretők, no meg a hfzött épül, CÁUIuíhU n+ohtán lencczer mázsa halat halásztak le, 2 ezer mázsával többet, mint amennyit terveztek. Ennoka mennyiségnek jelentős része exportkivitelünket, illetve nemes valutánkat növelte, míg a másik része Szeged, Kecskemét és Budapest lakosainak halellátását szolgálta. Mindez pedig 2 millió forinttal emelte a fehértói halgazdaság vállalati nyereségét. A Fehértón folyó nagyüzemi haltenyésztés meg- Lapunk február 12-1 szászüntette a korábban nagy máb -Segítsünk egykérokat okozó halbetegsé- " , geket. Csak a gazdaságban mason*< rovatban tobb olvatenyésztett és kikísérletezett sónk a kereskedelemmel b%iv^cveazc,ő,Óga1ta£a ka^k bekében. (1) ivadékkal gazdálkodnak. A haltáplálék beszerzésében sem volt fennakadás, mert a Szovjetunióból érkezett árpa korlátlan mennyiségben állt rendelkezésünkre. Annyi haluk "termett* a múlt esztendőben, hogy a A városi tanács kereskedelmi osztályának intézkedései adó valóban udvariatlan magatartást tanúsított. Ezzel kapcsolatban intézkedéseket hoztak, hogy ez a jövőben ne forduljon elő. A MEZÖKER 4-es sz. zöldség-gyümölcs boltjában megállapították, hogy a hordó tetején 2—3 cm-es rétegben a kapcsolatban apróbb hiányosságokat említett meg. A városi tanács kereskedelmi osztálya a cikkek nyomán vizsgálatot indított. A hogy a Széchenyi téri 40-es az elnugymérctü szállítások után számú húsárudában vizsgálat megállapította, káposzta elszíneződött, illetve barnás, mivel nem éri a káposzta leve. Ez az elszíneződés egészségre ugyan nem ártalmas, de utasították a vállalatot, hogy ezt a réteget naponta távolítsák el és ne hozzák forgalomba. A fűrészreszelő — aminek hiányát Pluhár Pál kertész kifogásolta — 1950 óta részleges hiánycikk. A kereskedelem többször sürgette a Moliére9 a nagy alkotó ÉRDEKES, nagy alkotáso- A MOLIEREI ABRAZOkat teremtő élet ért véget LAS éles, szatirikus és ön1673. február 17-én, a pári- gúnyoló is. A költő számára esi Palals-Royal színpadán, az élet bőven termi a megA költő, akinek utolsó, jó- írandó alakok sorét. A kor kedvtől áthatott darabját tele van álszentekkel, aktk játszotta színháza, sok harc- a régi rend normáit külső- reszelők ipari gyártását. UtaAz ellenforradalom igen goznak, színvonalas énekkart nagy károkat okozott a sze- lehetne szervezni. Gondolunk gedi kulturális munkában is, itt elsősorban a Ruhagyárra, nem kevésbé énekkari vo- a Textilművekre, a Konzervnalon. Több jó eredménnyel gyárra, a Paprikafeldolgozó működő énekkar hullott szét, Vállalatra. Szegeden . felvevagy vesztette el tagjainak tődötl száztagú férfikórus nagy részét. Mégis az ellen- megszervezésének gondolata sem állítottak bíróság elé. forradalom leküzdésével ta- is. E kórus jelentós szerepet A faluban mindenki békésen valy év elején megkezdődött töltene be a kiemelkedő ün- végzi munkáját sem lopásra, az üzemi énekkarok mun- . kála a lelkes énekkari ta- nepségek alkalmaval. gok kezdeményezéséből. El- A fentieken is végigtekint sőnek a MÁV, a DAV, a ve azt láthatjuk, hogy Sze- , példa a hosszú évtizedek Szegedi Kenderfonó, az üj- geden Van alapja és jövője ' alatt. A fiatalok nagy tiszSdvaSnT2VAlUirnko; a kultúrának. Érdemes Munkás Dalegylet és a Bar- ezzel minél gondosabban fogtók Kórus kezdte meg a lalkozni. Mint már emlitetpróbákat. Hogy munkájuk tem, az énekkarok karnanem volt hiábavaló, bizo- gyalnak és vezetőinek jó nyitja — a többi között az elmúlt év nyarán meg- tavalyi dalosfesztivál is birendezett dalosfesztiválon zonyltja. Helyes lenne, ha a való jó szereplésük. E nagy- tanács népművelési csoportja szabású dalostalálkozó egyéb- is többet foglalkoznék ként a várakozáson felül sl- énekkarok munkájával került. Ez azt is mutatja, így jó együttműködésben hogy a daloskultúrának Sze- még szebb eredményeket ér- j retet és a tisztességes élet ; sem gyilkosságra vagy komoi lyabb verekedésre nem volt telettel és szeretettei veszik körül szülőiket és általában az idősebbeket. Az öregebb halászokat már nem engedik dolgozni sem, hanem bősémunkáját egyebek között a I gesen gondoskodnak róluk. A 700 lakosú kicsiny halászfaluból elkerült fiatalok közül többen mérnökök, cgyeaz temi tanárok, orvosok, vagy és j tengerésztisztek. Muo falut messze földön az emberszegeden vannak hagyományai nénk el és azzal érdemes foglalkozni. Az ünnepség rendezési munkájához az énekkari karnagyokon és kulturális aktívákon kívül már a Hazafias Népfront is jelentős segítséget nyújtott. A szegedi énekkarok közül egyébként a MAV és a DAV énekkara az ország több városában is Jurka József példaképének tegintik. (A -Politika—bői) ANYAKÖNYVI HÍREK I. KERÜLET Házasság: Halálozás: Bittera Gyuláné Iván Erzsébet 80 éves, KakusziEdit Ünger József és Dudás 1 éves, Jénosity István 1 naViktória, Nagy Pál és Né- pos, Kopasz Ferencné Benszerepelt. Az ott elhangzott p^y Terézia Mária. Tápai esik Anna 79 éves, Kiss-Pakritikák szerint csak öregbí- András és Molnár Éva Et* tik József 1 napos, Kopasz tették a szegedi dalosok Jó zsébet, Telek László és Bar- Istvánné Olejnyik Erzsébet tucz Erzsébet Anna. Születés: Fodor Szilveszter és Na55 éves, Daróczi István 2 éves, Muszlafa Imre 39 éves, Herllcska Mihály 67 éves. Kalmár Józsefné Maszlag Erzsébet 72 éves. Szántó Isthírnevét. Sajnos, igen nehéz a helyzet a két kendergyár énekkaránál, ahol három műszakban dolgoznak. Ez nagymértékben gátolja a felké- zsuzsannának Ferenc Artúr, szülést. Ennek tudható be, Hudacsek István és Weisz hogy az Üjszegedi Kender- Máriának Julianna. Kiss gyár énekkara tavaly, fenn- Jstván f* Vigh Erzsébetnek nT'Námirth" Anna"" 74"éva. állásának 25 éves jubileu- l'asAo István' Dimovlth Gó csa Máriának Szilveszteri vónné Révész Erzsébet 76 Balog Ferenc ré dr. Tako éyes Zahorón György 57 éves. Balda János 79 éves. Papdi Józsefné Papdi Julianna 45 éves, Süli Andrásbor és Rafai Katalin TeréRácz Mátyásné Ráfi Rozália 43 éves, Hajnal Teréz 71 éves. Fogli András 1 napos, „ , /tkwI.i Bogdánv Mórné Katz MalviFerenc és K "8 73 ^ » tói, méltatlan hántástól, de ségekben veszik át, semmisok sikertől, gazdagon alko- ben sem hisznek, de játtó élettől búcsúzott néhány- szák a hívőt és az erényest, órás haláltusájában. A fösvény ls tipikus alakja Moliére — családi nevén ennek a kornak: a pénzhajJcan Baptiste Poquelin — hász, aki előtt semmi sem jól élő polgárcsaládot, biztos szent. ha pénzről van szó. polgári jövőt hagyott ott a Moliére nagy ábrázoló eröszínjótszásért. Tizenkét éven vei, utolérhetetlen jellemzőét járta társulatával „i fran- készséggel viszi szípadra ko- annyi hozzáfűzni valónk van, eia vidéket, megismerte az rának valamennyi típusát, hogy üdvözlendő az illetékesították a Kiskereskedelmi Vállalatot, hogy ha áru érkezik, levélírónak juttassanak reszelőt. A városi tanács kereskedelmi osztályának fenti közléséhez a magunk részéről megismerte egész francia életet, majd Ezek a típusok a mai színPárizsba kerülve — mikor padon ls az eleven életszeszínháza már sikeres, jól rűség erejével hatnak. MI a jövedelmező színházzá vált titka ennek az "örök időszekapcsolatba került az ud- rűségnek*? Mi a titka vari körökkel is. nak a sikersorozatnak, ami Az európai színpad ezek- Moliére müveit kíséri — ben az évtizedekben élte lassan azt mondhatjuk, évii ialakulásának nagy kor- századok óta —, az európai szakát. Shakespeare halha- színpadon? tatlan tragédiái ekkor már Moliére jellemábrázoló uralták az angol színpadot, módszereiben van a moliérei Spanyolországban, Lope de vígjáték sikereinek kulcsa. Vega színpadi munkái jel- A keretek, amiben a művei zik a színművészetnek és játszódnak, 300 évvel ezelőtti Irodalomnak nagy forron- társadalmi keretek. A csegását, néhány évtizeddel lekmény során ennek a régi később Olaszországban Gol- kornak szokásai tükröződdoni birkózott a Commedia nek, ezek között a keretek del' Arte hagyományaival, között élnek az emberek ez új olasz dráma megte- olyan egyénítésben, ameremtéséért. lyek egy-egy erény. vagy A feudális élet kereteit a egy-egy hiba általános emfejlődő polgárság ezekben az béri érvényű megfogalmazáévtizedekben már át, meg sát adják. Az emberi jellem áttörte. A mélyben a társa- alakulásának és változásaidalmi forradalom gondolata nak törvényeit épp úgy isr érlelődött, az utcán, a köz- merte a költő, mint kora tereken, a Piacon, a színpa- törvényeit, s volt ereje műdön, a köznapi élet terüle- vészi, alkotó bősége ahhoz, tein egyre inkább felbom- hogy alakjait hitelesen keltlott a feudalizmus világné- se életre, zetének fegyelme. Az egy- MOLIÉRE-elöadást nézni, ház egyre kevésbé tudott ma is ünnep a nézőnek, Momegbirkóznt az új szellemet liére-alakot formálni ma. is követelő erőkkel. A francia kitüntető feladat a szfnészszinpadon Moliére tolla, nek. Halhatatlan művészete, Moliére művészete ábrázolja áradó jókedve, az emberi e polgárság életkedvét, paj- hibákat ostorozó szatírája, zanságát, életerejét, de cso- Moliéret mindörökre a legtiálatosképpen torz vonásait nagyobb európai alkotók so. ts. réba emelték. hogy sek ilyen gyors intézkedése az észlelt hibák kijavításával. mát nem tudta kellőképpen ziának JánoSi Konkoly Lés* megünnepelni. ló Emil és Ecsekl Kata Az énekkari kultúra fej- Unnak lesztése előtt Szegeden még Sak'l^VKuS évos további nagy lehetőségek áL József és LaCZj Annának lanak. Nagyobb üzemeink- József, Török György ós Babén, ahol férfiak, nők egy- logh Ilonának Mária, Vass aránt nagy létszámmal dol- Imr* 68 Holmly Gizellának István, Bódi János és Hangai Ilonának János Csaba, Julianna, Szűcs Sándor és Szűcs László és Mucsi Ve- Karácsonyi Ilona. Nagy ronikának Zsuzsanna, Ko- Adám és" Rókus Karolina vács Lajos és Bangó Rozá- Róza. kis liának Ilona Rozália, Böröcz II. KERÜLET Házasság: Soós József és Hájas Ilona A 23. GYERMEK.. Halálozás: Franciaországban, a Espennes faluban új világ- József és Papp Ilonának Jócsúcsot állított be a 47 éves zsef, Nagy Sándor és Kő- Kasza János 79 éves, Kern Madeleine Deveaud asszony. házi 'lR"anak Iatvá?' FarJ Mihályné Volfort Anna Iloi „f kas Mihály Gyula cs Olah na 54 éveíg Miklós Sándor A munkasno most hozta vi- Ilonónak Gyöngyi, Füz Gé- ,9 6ves Noel Antal 76 éves lágra 25. fiúgyermeket. Hu- ^ Ferenc és Németh Er- k0réban. szonöt fia közül kettő kis- zsébetnek Katalin Ilona, korában meghalt, öt viszont Börcsök Antal és Horváth „, „ . _ . Máriának Mária, Papp Lászmár nos ember. A Deve- ... ., . .„', .. . ... ló és Szikszai Máriának Maria Rozália, Kovács József István és Szász Irénnek Tibor. aud-család a falu lakosságának pontosan egytizedét teszi ki. III. KERÜLET Házasság: Szünet van a sándorfalvi központi általános iskolában. Az apró gyerekek majszolják a maradék uzsonnát, visonganak, élvezik a tízfél napig az övé mind. Vajon viszonozzák-e áz 6 odaadását? ... — Tessék már ezt megenni, tanító néni I — fordul hozzá az perc örömeit A leg- ják meg gondolatai• kezét, akkor hamar- egyik szőke hajú kiskisebbek tanító néni- ban a gyermekei. jában cukorral csil- lány. je azonban már a — Ö, dehogy — lapította a rívókat. — Köszönöm, nem tanteremben ül. Né- mosolyodik el, s ki- Igy kezdődött. Az- kell — hárítja el zegeti a füzeteket villannak fehér fo- tpn másnap ismét Mária és akkor látnagy gonddal, tűre- gai. Megsimogatja a cukorkával ismer- ja, hogy kis ke nyelemmel. kérdező fejét és kedttk egymással, ren májashurkával Pedig mindössze 20 eszébe jut, hogy ez ellenőrizte, hojy kínálja a csöppség. tves. Kerek, kedves a kis Dezső volt el- mindenkinek van-e De rogacua ső -bírálója-. Meny- füzete, ceruzája, erősködik a nebutó, nyi kedves emlék ... könyve, s ekkor tzoarcit vídre modern. rávágott, szőke koronázza. Ala- Amikor a képzőt is lalt meg mély hangtuhaj csony termetű. Barna kitűnően elvégezte ján Dezsőke: köpenyén monogram Szegeden és otthagy- — Hallja-e. tanifó Mí"mmí" díszlik: B. M. Bulla ta a kollégiumot, ál- néni, nekem is mond- oratlMária. Neve altkor landá izgalomban élt: jon már valamit. — Tanító néninek került először a sán- hová helyezik? Mi- Mert véletlenül szántam dorfalvi iskola tanu- lytn szerencséje volt; hozzá nem szólt sem- — Nem baj, az ls lóinak névsorába, ide került, ahol nyolc mit, mivel rendben jólesik, hogy Ilyen amikor a község ha- évig tanult — tanita- volt minden holmija, aranyos vagy -— vátárához már közeled- nil Egykori osztály- A gyerek azonban laszol Bulla Mária, tek a felszabadító főnöke, igazgatója, kívánja a vele való miközben helyére veszovjet csapatok. Ne- tanára felnőtt em- foglalkozást és ha- zeti a kedveskedőt. velőanyja vitte ké- bérként fogadták ma- mar megérzi, ha nem És a padon észrevezenfogva először az guk közé. s biztat- törődnek vele. Az szi a kislány aranyiskolába és csak só- ták: ne félj, Marika, elkövetkező hóna- szívét: öt hurkával hajtozott: -Mi lesz segítünk. Amikór pókban mindent kínálta a kis szöszbe, belőled, kicsi Mari- szeptemberben. 5 cts megtett, hogy köny- de neki csak üres kám?...« 6 évesek közül töb- njjen tanuljanak ír- kenyér maradi vol— Tanító néni, ben bömbölve en- ni, olvasni, számol- na... szomorú? « zavar, gedték oi édesanyjuk ni gyermekei. Mert M. Ti Szakái Tibor és Tombácz Mária. Tóth István és Gulyás Éva, Turi Bálint és Bartus Jolán. ; Születés: : Kiss Rudolf és Bódj Irénnek Rudolf, Herczeg István ;éa Sáfár Irénnek Irén. Fo;dor Nándor és Vass Máriáinak Mária, Szűcs József éa iCsillag Ilonának Katalin, IKöimöczi Kálmán és Tiha!nyi Juliannának Sándor, Csűri József és Horváth Zslkó Matildnak Irén. Ferenczl Imre és Frank Erzsébetnek Erzsébet, Nagy László és Patik Veronikának László, Börcsök Szilveszter és Barát Irénnek Tibor, Bcfcor Ferenc és Bozsó Erzsébetnek László, Kis Mihály és Bite Ilonának Sándor, Bránylk Gyula és Lantos Gizellának Zoltán, Farkas Ferenc és Marta Teréziának László. Halálozás: Fodor Béla 68 éves, Lef>tich Antal 68 éves, Proháazka Imre 57 éves, Vágvölgyi Jánosné Szerafim Mária 71 éves, Ábrahám Antalné Berta Terézia 81 éves, Palásti István 68 éves, Dobai Mihály 73 éves, Barta Jánosig Kovács Terézia 78 éves, Pálfi Erika 1 napos korában,