Délmagyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-22 / 45. szám

Szombat, 1958. február 22. A PÁRTÉLET eseményeiből A társadalmi tulajdon fo­kozottabb védelméről és az ezzel kapcsolatos feladatok­ról tanácskoztak a Szegedi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat kommunistái. He­lyesen, feladatuknak tartják a leltárhiányok megelőzését fokozottabb ellenőrzéssel, to­vábbá ügyelnek, hogy súly­csonkítások ne forduljanak elő. Természetesen a kom­munisták a társadalmi tu­lajdon védelmének jelentő­ségéről elbeszélgetnek a pár­tonkivüliekkel. * Röszkén ls — miként a szegedi járás több más köz­ségében — kisgyűléseket tartanak. A röszkei kisgyü­Iéseken a kommunisták most főképpen a mezőgazdaság kérdéseiről beszélgetnek el a dolgozó parasztokkal, — a tenyavidékeken is. Az em­berekkel folytatott beszélge­téseket a pedagógusok is segí­tik. * Az SZTK pártszervezeté­nek vezetősége és az SZTK főorvosa foglalkozott a szak­rendelések és a körzeti or­vosok munkájával a beteg­ellátás további javításáért, s a táppénzcsalások meg­szüntetéséért. A megbeszélé­sen foglalkoztak a dolgozók észrevételeivel is. amelyek az SZTK munkájára vonat­koznak. Tiszaszigetein a pártszer­vezet kezdeményezésére ba­ráti beszélgetésre gyűltek össze a volt termelőszövet­kezeti tagok. A pártszerve­zet tagjai a mezőgazdaság kérdéseiről elbeszélgettek a volt tsz-tagokkal. akik közül többen hangot adtak annak, hogy ők újból szeretnék a szövetkezés útját járni. Ér­lelődik már az elhatározá­suk. hogy új szövetkezetet alakítanak, mert így talál­ják meg a legjobban számí­tásukat. * A Szegedi Tervező hoda pártszervezete a volt MDP tagokkal, most pártónkívüli­ekkel baráti eszmecserét folytatott. Igen helyesen tet­ték ezt, hiszen az MSZMP­hez a volt MDP-tagok áll­nak a legközelebb. S a volt MDP-tagok — mérnökök, technikusok is — örömüket fejezték ki azért, mert a pártszervezet vezetői is el­beszélgettek velük. Hangoz­tatták, hogy szívesen vesz­nek részt különféle társa­dalmi munkában. * Az Erdőigazgatóság párt­szervezetének tagjai beható­an foglalkoztak a társadal­mi tulajdon védelmével, a falopások megakadályozásá­nak kérdéseivel. Elhatároz­ták, hogy beszélgetnek a pártonkívüliekkel, miért fon­tos őrködni a társadalmi tu­lajdonra. * A szegedi Pedagógiai Fő­iskola pártszervezete rend­szeresen foglalkozik a ne­velői munkával, a tanulás és a diákotthonok kérdései­vel, azoknak a megoldásá­ért beszélgetéseket is foly­tattak a pártonkívüli taná­rokkal és nfm restek ja­vaslatokat tenni. A népfrontmunika kérdé­seiről tárgyalt a szegedi belvárosi pártszervezet. A kommunistáknak az eddi­gieknél jobban kell segíteni­ük a népfront munkáját. En­nek megvalósításáért a párt­szervezet kijelölte azokat a kommunistákat, akik a ke­rület népfrontmunkájának­további javításához segítsé­get adnak. A népfrontról, annak jelentőségéről és cél­járól pedig elbeszélgetnek a lakossággal, kérve a nép­frontmunka javításához se­gítségüket, javaslatukat. Borsó fej tő, paradicsompürétöltő, szikvízkészítő, fafúró gépek Új gyártmányok a Szegedi Vas- és Fémipari KISZ-ben 1958. február 22, szombat MOZIK Szabadság: Fél 6 és fél 8 órakor: Csendes otthon. — UJ magyar filmvígjáték. — Február 26-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Csendes otthon. — Uj magyar filmvígjáték. — Február 26-ig. Fáklya: Fél 6 és fél 8 órakor: Az UJ ember kovácsa. — Ma­gyarul beszélő színes szovjet film. Február 23-ig. DUGONICS MOZI Építők Művelődés) Otthona Kossuth Lajos sgt. 53. 5 és 7 órakor: Dani. UJ ma­gyar film. (16 éven felüllek­nek). Kísérőműsorral. POSTÁS MOZI 6 órakor: Benderátl eset. — Német film. A HŐMÉRSÉKLET KISSE CSÖKKEN A Finn-öböl és Skandi­návia felett nagykiterjedé­sű ciklon helyezkedik el és különböző hőmérsékletű le­vegővel árasztja el Európát. Igy változékony és sok he­lyen csapadékos az Időjárás. Várható időjárás szomba­ton estig: felhőátvonulások, több helyen havas eső, ha­vazás. Élénk délnyugati, nyugati, később északnyu­gati szél, a hőmérséklet kissé csökken. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet szombaton: 0—plusz 3 fok között. A közel 250 szakmunkást foglalkoztató Szegedi Vas­és Fémipari KTSZ számos speciális szerszámot és gé­pet gyárt. Murka István gyártásvezető kíséretében tettünk látogatást a gép­gyártó részlegben. A Győri Konzervgyárnak három da­rab borsófejtő-cséplőgép ké­szül a Nagykőrösi Konzerv­gyárban használatos fej tógé­pek mintájára. A KTSZ leg­több megrendelést a hazai konzervgyáraknak készít. Többek között 10 darab pap­rika és paradicsompüré töl­tőgépet, valamint kéthenge­res gyümölcsíztöltőt. Az utóbbi gép a konzerviparban egy nap alatt 30 ember munkáját látja el. A megrendelés hat ilyen speciális gépre szól. Hatvan­ba viszont paradicsomszele­telő- és paszírozógépet gyár­tanak. Külön érdemes szólni az ezekhez a gépekhez hasz­nálatos sebességcsökkentő­berendezésről, amely tetszés szerint csökkenti, vagy emeli menet közben a speciális gé­pek fordulatsebességét.-Egye­lőre húsz ilyen berendezés készül, tízezerötszáz forintos darabonkénti áron. Az asztalosiparban hasz­nálatos félkész, vagy készülő speciális gépek gyártásával is találkozunk. Itt készül például egy nyolc fafúróval egyszerre dolgozó sorozat­fúrógép is. A mintadarab el­készülése után jön a "soro­zatgyártás*. Országosan nagy érdeklő­dés nyilvánul meg a még csak mintadarabnak szánt kétszivattyús szikvíz­készítőgép iránt is, amelyet a szegedi szikvízüzemnek gyártanak közel 150 ezer fo­rintos áron. Ha a konstruk­ció beválik, a többi ilyen gép gyártását is megkezdik, mert az ország több szikvíz­üzemének is nagy szüksége van rá. Az építőipari vállalatok­nak 15 darab 250—500 ki­logramm teherbírású csörlő is készül, ezenkívül egész sor kisebb gépekre, szerszá­mokra vonatkozó megrende­lések is realizálódnak: pél­dául háztartási kalapácsokat — a nyélben komplett kis­szerszámokkal — gyártanak exportra. A műszaki és anyagrajzo­lók munkáihoz sok ezer darab úgynevezett ponto­zót készítenek. A különböző fogók gyártásá­ban egyébként országos hír­re is szert tett a szövetke­zet. Az úgynevezett bécsi csípőfogóbóí is ötezer dara­bot gyártanak, valamint négyezer darab, a kerékpár­iparban használatos kónusz­fogót, valamint 12 ezer da­rab speciális emeltyűs csí­pőfogót. A felsoroltak azonban csak egy részét képezik a Szegedi Vas- és Fémipari KTSZ mostani gyártmányainak. Nemrégiben több milliós megrendelésnek tettek eleget és szállították le a szüksé­ges berendezéseket a Chi­noln Gyógyszergyárnak. NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Fiúk, lá­nyok, kutyák. — i. Diákbér­let. i Este fél 8 órakor: Víg öz­vegy. — Bérletszünet. KAMARASZINHAZ Este 7 órakor: A szabin nók elrablása. NAPJAINK k z elmúlt napokban, egymásután többször is, |g " megjelent lapunkban egy hirdetés. A Szegedi g 1 Szálloda és Vendéglátó Vállalat a nyárra, ideiglenes = fj munkára felszolgálókat, illetve fagylaltárusokat keres, g Ü Az alkalmaztatás feltétele: érettségi. Ez a hirdetés azóta városszerte beszéd tárgya. = g Kommentálják jóindulatúan, humorosan, epésen, gú- g H nyosan — miért ne? —, rosszakaratúlag is. Hadd mondjam el én is a véleményemet. A mi rendszerünk lényegéből fakad, hogy az gj g általános kulturális színvonal állandóan emelkedik, s s A felszabadulás óta elértük, hogy az általános iskola g g nyolc osztálya mindenkire nézve kötelező legyen. || s Egyre több a középiskolát — gimnáziumot, techni- gj g kumot — végzett fiatalok száma, annyira, hogy sok §= g érettségizett fiatalt szakmára irányíthatunk. A rá- M g dióműszerészségtől a kozmetikáig sok az olyan szak- = = mák száma, ahol már elengedhetetlen az az g A éltalános és szakmai műveltség, amit a gimnázium, §§ H illetve a szakiskola nyújt. A kereskedelemben, a vendéglátó iparban is na- = j| gyon jó volna, ha mindenütt már érettségizett el- g g árusítók, kiszolgálók dolgoznának, hiszen egy villa­= mossági szaküzlet vevőinek is előnyére válik, ha a I vásárolt rádió, magnetofon kezelésére magas általá­g nos és szakmai intelligenciával rendelkező alkalma­id zott tanítaná be. Nem beszélve a könyvesboltokról, g az olvan szállodákról, éttermekről, ahol többek kö­g zött külföldiek is megfordulnak. Kicsit kiélezve a dolgokat azonban, az egy-két g forintos fagylalt árusításához Szegeden érettségit ki­g kötni egy kicsit túlzás. Viszont dicsérendő, hogy a vendéglátó a nyárra g — akár ideiglenesen is — munkalehetőséget ad a gj fiataloknak. Ezt azonban ne szűkítsük le csak az J érettségizettekre. Mert — mint a jelen esetben is — = egy kicsit előre szaladunk ... (németh) PfiilUllllllillllllllllllilllllllllllllllllllUillllUllllllilllllllllllilH x A mezőgazdasági Ingatlant használók, valamint a lótulaj­donosok az általános Jövedelem­adó 1958. évi kivetéséhez 1958. február hó 28-ig adóbevallást kötelesek adni a lakóhely sze­rint illetékes kerületi tanács v. b. pénzügyi osztályénak. Te­kintettel arra. hogy még so­kan nem tettek eleget beval­lási kötelezettségüknek, a torlódások elkerülése végett felhívjuk az érdekelteket, hogy sürgősen adják be bevallásu­kat. mert 50 százalékig terje­dő felemelt adótételt kell al­kalmazni azzal szemben, aki határidőre nem adja be beval­lását. MUZEUM Fehértó élűvilága. Móra Fe­rene-emlékkiállítás. Szeged és a magyar irodalom 1848-tól nap­lalnkig. Gyermekjátékok egy­kor és most (Roosevelt . tér). Nyitva hétfő kivételével min­dennap de. 10-től este 18 óráig. Múzeumi 1 éptár (Horváth Mi­hály u. 5.) nyitva hétfő kivé­telével mindennap de. 14 órá­tól 18 óráig. KÖNYVTARAK Somogyi Könyvtár A központi könyvtárban köl­esönzés hétköznapokon 10—12 és 14—18, olvasóterem 10—19 óráig. Széchenyi tér 9. sz. Ifjúság észére: kedd. csütörtök, szom­bat, felnőtteknek hétfő, szerda, oéntek 10—12 és 14—18 órakor. Petőfi S. sgt. 81/a. sz. hétfő, szerda, péntek 15—18 és vasár­nap 10—12 órakor. A fiókkönyvtárak a szokott időben kölcsönöznek. Egyetemi Könyvtár Kölcsönzés: hétfőn 14 órától 17 óra 45 percig. Keddtől pén­tekig 12 órától 17 óra 45 percig, szombaton 10 órától 12 óra 45 percig. Olvasóterem: nyitva hétfőn 14 órától 20 óra 45 per. ctg, keddtől szombatig 10 órától 20 óra 45 percig és vasárnap 9 órától 13 óra 45 percig. Coménius-kiállítás délelőtt 10­lől este 9-ig. A Juhász Gyula Művelődési Otthon könyvtára Mindennap — péntek kivé­telével —. délután 1—6 óráig. Kölcsönzés mindenkinek. x Közérdekű hirdetmény. Fel­hívom az érdekelt vállalatok, építők és építtetők figyelmét, hogy bontásból kikerülő, kizá­rólag törmelékanyagokat tartal­mazó anyagokat Szeged város területén a Szabadkai út Jobb­oldalán lévő körtöltésén kivül, Ságvári Endre-telepen a Jobb­oldali szérű bejárati útja és ki­alakult kiserdő közötti terület­re lehet deponálni. A kijelölt területen kivül Szeged város te­rületén egyéb helyre építési törmelékanyag szállítása szigo­rúan tilos és az egyéb helyre való tárolással szemben megtor­ló intézkedéseket teszünk. MJ. tanács v, b.-elnöke. X Vásártartási hirdetmény. A városi tanács Szolgáltató Üze­me közhírré teszi, hogy a sze­ged—dorozsmai úti (rókusi) vá­sártéren 1958. évi március hó 1-én, szombaton havi állatvá­sárt tart. Szeged területéről és egyéb vészmentes helyről sza­bályszerű marhalevéllel minden­féle állat felhajtható. Iparosok és kereskedők lparlgazolvényu­kat hozzák magukkal, mert a vásár alkalmával azt a ható­ságii közegek felhívására fel kell mutatni. VASAKNAP A SZOVJET HADSEREG TISZTELETERE SORRA­KERÜLO ÜNNEPSÉG FOPROBÁJA A szovjet hadsereg fenn­állásának 40. évfordulója al­kalmából hétfőn este dísz­ünnepség lesz a Szered) Nemzeti Színházban. Az ün­nepség műsorának főpró­báját holnap, vasárnap dél­előtt 9 órai kezdette! tart­ják a színházban, hétlön délelőtt 10 órától pedig ugyanott összpróba leaz. A városi pártbizottság agtt.­prop. osztálya ezúton Is ké­ri a műsor valamennyi sze­replőjét, hogy mindkét pró­bán feltétlenül jelenjenek meg. Kért az üzemek, hi­vatalok vesetóit is, hogy a szereplők megjelenését te­gyék lehetővé. — Nem a vörös kakas repült fel tegnap délelőtt a Szegedi Bútorgyárban, hanem a tűz­oltók tartották ott szokásos technikai gyakorlatukat, hogy komolv esetekkor időben én eredményesen helyt tudjanak állni. x Mesedélelóttőt rendez va­sárnap 10 órakor a Pedagógus Szakszervezet a szakszervezeti klubban. „A rest és a dolgos" cfmű mesét hallhatják a kis­pajtások. Diafilmvetítés is lesz: a „Tündér Ilona" és a „F*­roaka és a farkas" mesékről készült színes mesefilmeket ve­títik. X Gyerekek, figyelem! Va­sárnap délelőtt 10 órakor me­sedélelőtt az Építők Művelő­dési Otthonában (Kosauth La­jos sgt. 53.) Bemutatásra ke­rül Gólya kalifa és a Csiz­más kandúr színes mese dia­filmek, valamint egy mozgó mesefilm ls. Az öthalmi Kísérleti Gazdaság részes munkavállalókat szerződtet cséplésre, aratásra, kukorica, vöröshagy, ma és kendervágás munkáira. Tovább® időszaki és állandó munkásokat növénytermelése és szállí­tási munkák végzésére. Ugyanott több ezer kéve kukoricaszár eladó. Az érdekeltek az öthalmi Gazdaságban reggel 7­töl délután 4-lg jelentkezzenek. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére: Február hó 22-től március hő l-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsőse­gély és nehézellés esetére In­spekciós Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Partizán u. 7. Telefon 48-91. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél kö­teles gondoskodni. Figyelem! A Szegedi Vegyesipari KTSZ felkéri Csongrád me­gye területén levő állami vállalatokat, közülete­ket és egyéb szocialista szektorokat, hogy a tu­lajdonukban levő kézi tűzoltókészülékek javítására, karbantartására és ellenőrzésére megrendelései­ket a fenti szövetkezetnek mielőbb küldjék be, mivel 1958. I. negyedévtől kezdődően a Szegedi Vegyesipari KTSZ, Szeged, Lenin krt. 54. Telefon: 33—90 végzi Csongrád megyében a fenti munkálatokat. Méhkaptár készítéséhez alkalmas gyalult faanyag sürgősen e'adó. Petőfitelep 34. u. 1007. (határút). Érd. vasárnap. x MIHALYTELEKI Móricz Zsigmond Művelődési Otthonban ma du. 6 órakor bemutatásra kerül a „Véletlen találkozás" e. szovjet film. Késsül as új hásirend Figyelembe veszik a többi város tapasztalatait A szegedi városi tanács titkárságának jogi csoportja most dolgozik azon a taná­csi rendelettervezeten, amely Szeged város területén a la­kóházakkal, lakásokkal kap­csolatos rendelkezéseket tar­talmazza. Az új házirend az érvényben lévő lakásügyi rendeleteken alapszik és részletesen szabályozza majd mind a bérbeadók, mind a lakók kötelességeit. A ter­vezet összeállításánál figye­lembe veszik a többi megyei jogú városok — főleg a Sze­gedhez hasonló jellegűek, mint Pécs — érvényben lévő házirendjének alkalmazásá­nál szerzett tapasztalatokat. E házirend kidolgozásában — amely előreláthatólag több, eddig vitás kérdésre ad választ — részt vesz a váro­si tanács jogügyi állandó bi­zottsága is, amelyben több bírósági szakember közre­működik. A jogügyi állandó bizottság véleményezése után a rendelettervezet a tanács végrehajtó bizottsága elé ke­rül. Ha az a tervezetet jó­váhagyja — valószínűleg a következő negyedévben ese­dékes —, tanácsülés mondja ki az "utolsó szót* az új sze­gedi házirendet tartalmazó tanácsi rendelet ügyében. DELMAGYARORSZAQ \ Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Szeged. r tálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Ét szakai telefon: 35-06 és 34-30 ""'adóhivatal: Szeged Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 35-00 .erle—tik a megyei nnstahivata) hírlaposztálya és a hírlapkézbe­sítő postahivatalok Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vineze György Felhívás ! Felkérjük a Partfürdőn lévő kabinok tulajdono­sait, hogy az .előrelátható tavaszi áradás "miatt veszé­lyeztetett kabinjalkat helyeszék biztonságba, mert azokért vállalatunk nem vállal felelősséget. Szegedi Fürdők és Hőforrás V. Köszönetet mondok mind­azon rokonoknak, ismerő­söknek, a 2. sz. Posta összes dolgozójának, kik szeretett férjem HABEL JÁNOS temetésén megjelentek, fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek. özv. Kábel Jánoané Kovácsmestert keres az Állami Kordélyozási Vállalat. Szeged. Rákóczi u. 29. Fűrészpor kapható a Szegedi Tüzép Felsőti­szaparti telepén, lakosság és közüleU szervek teljes évi szükségletüket már most beszerezhetik, mert igen jó fűrészpor nagy mennyiségben kapható. Kőműves és asztalos szakmunkásokat felve­szünk. Jelentkezés reggel 8 órakor Szegedi Ingat­lankezelő Vállalat. Jósika u. 21. A Szegedi Konzervgyár ér­tesíti a termelőit, hogy be­üvegezett melegágyi ablak a begyüjtőhelyeken minden mennyiségben kaphaté. Ugyanitt paradicsom és egyéb aprómagvak kiosztá­sát megkezdtük. F. hó 23­án, vasárnap délelőtt 18 órakor Asotthalom község­ben a kultúrotthonban a paradicsom korai termesz­tésével kapcsolatban elő­adást tartunk és a vető­mag kiosztását ls megkezd­jük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom