Délmagyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-21 / 44. szám

4 Péntek, 1958. február 2T. Ma kezdődik a megyei színjátszó fesztivál — Több szegedi csoport is részt vesz a bemutatókon — Csongrád megye tanácsa v. b. művelő­dési osztálya az idén először rendezi meg a Csongrád megyei színjátszó fesztivált. E fesztiválnak egyrészt az a feladata, hogy tapasztalatcserét valósítson meg a csopor­tok között, másrészről pedig az öntevé­keny színjátszók művészi fejlődését, isme­reteinek bővítését is elősegítse. A csopor­tok részvétele meghívásos alapon történt es így a megye legjobb ö-'evékeny szín­játszó együttesei mutatják De tudásukat, összesen 12 együttes, köztük négy szegedi csoport lép fel a bemutatók során. A színjátszó fesztivál ma, pénteken Ma­kón, a városi művelődési* házban kezdő­dik és március 4-ig tart. A tervek szerint az ezután évenként megrendezésre kerülő fesztivált minden esztendőben a megye más városában bonyolítják majd le. Az ünnepélyes megnyitót ma este 7 órai kezdettel tartják a makói városi műve­lődési házban. Ez alkalomból a makói központi színjátszó együttes Barta Lajos: Szerelem című, négyfelvonásos színmű­vét mutatja be. Ugyancsak ma délután a makói József Attila Múzeumban a bu­dapesti Színháztörténeti Múzeum rende­zésében színháztörténeti kiállítás nyílik m<A szegedi színjátszó csoportok közül a Móra Ferenc Művelődési Otthon szín­játszó együttese vasárnap este fél 8 órai kezdettel Szigligeti Ede: A cigány című, háromfelvonásos népszínművét mutatja be Bárány Pál rendezésében. Pénteken, február 28-án este 7 órai kezdettel a szegedi Ady Endre Gimnázium színjátszói Szilágyi Pál rendezésében, Katona József: Bánk bán című drámájából mutatnak be részleteket, utána a DÁV szegedi színját­szó együttese, Jurka József rendezésében Breitnik: Lázadók című egyfelvonásos színművét adják elő. Március 2-án, va­sárnap este 7 órai kezdettel a Szegedi Kenderfonógyár színjátszó együttese Ida Evald: Rogozin-ügy című egyfelvonásos színművét adja elő, Jároli Jenő rendezé­sében. A színjátszó fesztivál műsora nemcsak a résztvevő csoportok fellépéseiből áll, hanem több érdekes színháztörténeti előadás is gazdagítja, ezenkívül kiemel­kedő művészi eseménynek ígérkezik a fesztivál befejezéseként meghirdetett mo­dern drámai est, amelyen fővárosi szí­nészek: Ladányi Ferenc, Kossuth-díjas kiváló művész, Gobbi Hilda Kossuth­díjas, Kállay Ferenc, Berek Katalin, Tit­kos Ilona és Temesy Hédi működik közre. Az ast műsorában részleteket mutatnak be Ibsen: Peer Gynt, Gorkij: Vaszja Zseleznova, Shaw: Warrenné mestersége, Pavlenko: Boldogság, O'Neil: Medea, Pi­randello: IV. Henrik és Garcia Lorca: Bernarda háza című színművekből. A Csongrád megyei színjátszó fesztivál a megye színjátszó életének továbbfejlő­dése szempontjából azért is jelentős határ­kő, mert ez alkalommal kerül majd sor a Csongrád megyei drámai kör megala­kulására is. Az alakuló ülést most va­sárnap délelőtt 10 órakor tartják a ma­kói József Attila Klubban. Előzetes jelentés az idei báli szezon „<eredményeiről99 — Mennyit forgalmazott a jelmezkölcsönző? - Milyen jelmezek voltak „divatban" az eddigi mulalságokon ? — "Hivatalosan* tulajdonkép- 35 forint. Ehhez jön még teket, a díszes bizánci öltö­nen véget ért a farsang en- az egyéb kellékekért járó zékeket, valamint . , j J,,A « #!_*„,!„ A R frtrintnvi fisjj­a török kaftánokat. Az elmúlt két hét szinte nek a "hétnek a keddjével, fizetség 4—5 forintnyi az úgynevezett "húshagyó*- szegben, keddel. A régi szokások sze • - , . ., Érdekes: a néger jelmezben rint ezután már nem volna minden egyes napján az lamennyl bilon el_ szabad bálázni. De hol van- úgynevezett farsangi csúcs- s6 nyertek a viselőik> öreg, ásatag forgalomban, akik a ruha vlsszaadásakor sorban álltak el-eldlcsekedtek sikerükkel. Még nincs teljes adat arról, tók valamikor a fiatalok a bálázni, farsangolni akaró hogy mennyi bálát rendez­lelkületét? A mai fiatalok fiatalok a jelmezkölcsönző tek az idén Szegeden, s előtt. Megtörtént, hogy a azokon hány ember vett kívül várakozókat hatósági részt, de hogy mindegyik figyelmeztetéssel kellett fe- rendezvény jól sikerült, "azt gyelemre inteni, mert más- a jelmezkölcsönzök tudják képp tán rátörték volna az legjobban bizonyítani, akik . . .. . üzletajtót szerencsésebb tar- távolról sem zárták le — heti, a jövő heti sőt meg a saikra) akik mór bejutottak legalábbis a forgalom ezt március eleji bálrendezések. a kölcsünZ()be, a hosszú sor- mutatja — a farsangot. banállók közül. Érthető is ez a nagy buzgalom, hiszen '' ' rövid a farsang, s bizony a táhcoslábú fiúk és lányok nak már az szokások, a babonás hiedel­mek, amelyek beskatulyáz­bizony meg­megtoldják a farsangot, legalábbis ezt mulatják a A tiszti klub még csak ez­után rendezi meg hagyomá­nyos farsangi bálját, már­cius 1-én viszont a szeged­környéki községek és fal- közü"fTenki sem akar'kima . vak KISZ-flataljai rendez- radni belóle Netn egyszerj nek bálakat. Ezt pedig on- valóságos - meleg váltás-salj nan tudtuk meg, hogy a Le- történtek a ruhák és a kel-J Ilin körúti jelmezkölcsönző ,ékek kicseréiése> kölcsönző-! vezetői* meesueta nekünk. Akik bálak utón visz. ! Oktatás és nevelés járjon pgyütt az iparitanuló-képzésben is Ma legfőbb pt-oblé- tanuló részére külön satu­máink asztal, szerszámos fiók. A egyike ifjúságunk nevelése, szerszámos fiók felszerelve amelyhez szorosan és elvá- lakatos kéziszerszámokkal, laszthatatlanul hozzátartozik melynek egy részét ^tasu­ipari tanulóink képzése és lók maguk készítették (pél­nevelése. Ilyenkor figyelem- dául: vágók, kalapács). A mel kedl kísérni nemcüak a szerszámok elhelyezése, kar­nagyüzemi tanulóképzést, bantartása jó és célszerű. A ahol az iskola és tanműhely tanulók gyakorlati oktatását egységes terv szerint dolgo szakoktató vezeti. A gyakor­zik, hanem a magániparo- lati oktatás tervszerűen, az soknál, kisipari szövetkeze- iskolai oktatás menetéhez teknél és a kisszámú tanulót hasonló sorrendben történik, foglalkoztató állami üze- A tanulók gyakorlati mun­meknél folyó oktatást és ne- kaját rendszeresen osztá­velést is. lyozzák. Ezzel párhuzamo­Ennek érdekében időkö- san figyelemmel kísérik az zönként elmegyek műhely- iskolai osztályzatokat is és látogatásra az állami és szö- mindezt szemléltetően he­vetkezeti vállalatokhoz, va- lyezik el a műhelyben. Igy lamint a magániparosok mű- a tanulók fejlődése hétről helyébe. Ezek során sok "ér- hétre, hónapról hónapra le­dekes* dolgot volt alkalmam mérhető, ellenőrizhető, megfigyelni. A szövetkeze­teknél és a kislétszámú ta­nulót foglalkoztató állami üzemeknél a legtöbb helyen munkáról munkanaplót ve­A tanulók gyakorlati úgy oldják meg a tanuló- zetnek. A munkanaplóba be­képzést, hogy beosztják a tanulókat megfelelő képessé­gű -szakmunkások mellé dol­írják a végzett munka ada­tait (mnkadarab megnevezé­se, műveleti sorrend, mun­gozni. Ez a megoldás nem húra adott idő, munkára for­mondható a legszerencsé- dított Idő, munkadarab raj­sebbnek, mert a tanuló itt za, mérete, végül a munkára alkalomszerűen találkozik a kapott osztályzat). különböző munkafolyama­tokkal, nincs meg a tervsze­A jó szakmai oktatás mel­lett igen nagy gondot fordí­rű oktatás, hogy az alapmű- tanak a tanulók Jellemének veletek elsajátítása után ke- alakítására, erkölcsi, eszté­rüljön sor az összetett mű- tikal nevelésére. A műhely­veletek elvégzésére. A szak- ben és a munkapadon mun­mai oktatás mellett kevés ka közben is példás rend gondot fordítanak a fiatalok van. Figyelemmel kísérik a jellemének formálására, a művelt, szocialista ember ki­tanul ók egymáshoz való vi­szonyát, egymással való be­alakítására. Sok helyen dur- szélgetését, a felnőttekkel ván bánnak a tanulókkal, szembeni viselkedését. Nem vagy nem törődnek kellően nézik el a legkisebb lazasá­foglalkoztatásukkal. Igy ata- got és fegyelmezetlenséget nulók elíasuinak, cinikussá sem. Ha valami randellenos­válnak, a fegyelem "szük- ség történik, nem mechani­séges rossz* a számukra, kusan, csak rendszabályok megszokják a lógást. igye- alkalmazásával oldják meg keznek kibújni a munka és a problémát, hanem megma­kötelességteljesítés alól. Alig gyarázzák annak esetleges várják a tanulóidő leteltét, következményeit is. A szü­, , . , lökkel való kapcsolat js pél­S7Pflft(lP,n k/VfLuyeí damutató. Az üzem negyed­MCIJCUCH foglalkoznak ^^t tart szülői értekez­olyan példamutatóan a tanú- letet> ahol közösen megbe­lok szakmai oktatásával, ós SZÍLik a tanulók fejlődését, jellemük pe velősé vei, mint a Szegedi Kenderfanógyár­ban. Itt 15 géplakatos, 2 tergályos, 1 kovács, 1 lanyszerelő tanuló van, s ezek mindannyian sek magatartását. A tanulóknak Czemi ellen­esz- őrző könyvecskéjük van, vil- amelyen keresztül a gyakor­lati oktató állandó kapcsola­elsőéve- tot tart a szülőkkel. A ta­nulók szociális ellátottsága munka adódik, amit a tanu­lók a nagyműhelyben végez­nek, megkapják a megfejelő balesetvédelmi kioktatást. A tanulók egy része, ta­nulmányi eredmnéyeiktöl függően, részt vesz az üzemi KISZ-szervezet kultúrcso­portjának munkájában. Sport- és kultúrfoglalkozá­sokon csak akkor vehetnek részt a tanulók, ha tanulmá­nyi eredményük közepes­rendűn felül van. Ezek a tények azt bizo­nyítják, hogy a vállalatveze­tőség és a tanulók oktatásá­val megbízott szakemberek tudatában vannak annak, hogy hazánknak jól képzett, művelt szakemberekre van szüksége, akik megbecsülik, szeretik hazájukat, szakmá­jukat, munkahelyüket. Az ilyen körülmények kőzött tanuló fiatal — ha az első hónapok nehezek is számá­ra —, megismeri a rend és munkafegyelem előnyeit, megszereti a szakmát, a munkahelyet, oktatóit, mun­katársait. A kenderfonógyári tanuló­képzést azok elé akarom pél­dának állítani, akik a tanu­lók munkájából csak hasz­not akarnak húzni, akik — ha úgy, ahogy, meg Is ta­nítják a szakmát —, nem törődnek a fiatalok szocia­lista szellemben való neve­lésével, jellemük alakításá­val. Szerelném, nulót foglalkoztató üzemek, szövetkezetek, magániparo­sok, hogy a szakma megta­nítása mellett az is köteles­ségük, hogy következetes szigorral, emberséges bánás­móddal és végtelen nagy tü­relemmel jól képzett, mű­velt, egyenes jellemű szak­embereket neveljünk. Répák Jánosné, a szegedi iparitanuló­képző intézet tanára. A tanulók jól berendezett sem szenved csorbát. A tan­tanműhelyben dolgoznak, műhely egészséges, tiszta, megfelelő szerszámkészlet világos. Munkaruha, fürdő áll rendelkezésükre. Minden biztosítva van. Ha olyan SORSARA HAGYTAK vezetője megsúgta nekünk. Igy tehát tudunk arról is, szavitték a ruhákat, azok* Szegedhez naavon üzem elé° jó1 kereső mun- zett. Két _ _ hét múlva ott­zeli'község- kása. Két nagyobb lányukat hagyta apja üzemét ahol -- rendes munkát adtak neki. hogy a kiszesek március el- k ébm valósógga, 'klszed.jben lakik de hallgassuk el ^ kiházasxtották, egy kit- „ efckor haaytak sejére 150 különféle jelmez- J® azokflt Q várakozók, ^kiskorúságára valA tekintet- _ ^ Sekkor sorsára hagytak, ruhát jegyeztettek elő, Illet­ve foglalóztak le. Egy-két adat a jelmezköl- _____ csönző statisztikájából be- jelmezekhez jussanak, szél arról is, hogy milyen volt az idei farsang. Csak egyetlen hetet — nem is a „m . ,41r „ H._it4at *ltel a 17 esztendős Ilona tel- fiú mé0 otthon- mey az nem törődtek vele. Az iránta Iáit rókább Mindazt maguk! nevét, noha a szülei meg- Hona. S mint ahogy me- tanúsltott korlátían engedé­vállálták csakhogy £ "a r^UévZ^ """töménységgel párosult szeretet címerekhez iussanak. • JJ™* " „ ™ te, a ket kisebb gyerek ele- mlűiöletté. maid kö­S < • vemberében az egyik rwp AZ íaen legnagyooD siKe-j azzal ment el otthonról, hogv - ...... - rük a püspök és apáca jel-! a lá:^ eredő legforgal masabbat véve zeknek volt, no meg a ba-jjgj^szSt^Sn. alapú: az elmúlt héten 20 rátcsuháknak. Sokan és szí-; A /iatai lánynak azonban JffiSÍ* vesen kölcsönözték a rokokó! nyoma veszett. Attól a nap az üzlet jelmezkölcsönzésből. Egy "ruha" kölcsönzési díja és biedermeier-kori ruhákatg g^Jgf^ meghatározott időtartamra a spanyol és a tiroli visele-Shon nem hiányozhatott sen- sűrűn elővették ugyan, meg­^w^wt ! kinek, hiszen eltűnését be verték> majá állítólag vas­tése, ruházása gondját is el­bírták tisztességgel. Ha szű­kösen is, de megéltek a ma­guk erejéből. Hogy az Iloná­ba azonban mi ütött, kinek a nyugtalanságát örökölte, azzal már keveset törődtek. lassan gyűlöletté, majd kö­zömbösséggé változott a szü­lőkben, s mindezek az érzé­sek benne is kifejlődtek szü­leivel szemben. elrontódott a lány nevelése Valahol A közeljövőben 15 vagon pétisó érkezik ! sem jelentették a rendőreé­s ezt senki sem vette otthon észre,/ csak most. Az anyja ugyan sírva tördelte ujjait, !gen. Később 5gyanalziüök szi0orral tartották kordában. mikor a lányát visszaadták ; hallottak híreket a lányul:- Mindennek vége mégis az neki Mindent a maga bú­mról, miszerint Hona az Uj- lett, hogy a lány az eszter- néül rótt je{ nona TOssz­3Mnnilk rll»errl2Ó™<ánvu g0mi lcán«neüeI0 Nézetbe útra kerülésében. Csakhogy A Műtrágya és Növény- ni termelök igényeit elégítiÍ^S JdrtSfc a keTÜlt' ah<mmn *aZ any]a ez egy kicsit késő, mert most „ egy idő múlva hazahozta, —• sayttr ­jétől szerzett alapján az idén is i.esciiin, ezeniuvui a feie mött iőz.e mos.e Tá bőséges sító — a kiskereskedelmi J^^j® ' ' 1 ' m0S 6 lesz az ellátás műtrágyából, vállalat, « magkereskedelmi J ^ ezalatf csa­Slma és szemcsés káHsó. véttatet es a^{^^"J varpoff. Hónapokon keresz­szuperfoszfát mar most vetkezet üzleteket aidval-!ttíl kötötte, majd széttépte nagy mennyiségben áll Évről évre nő az crdek-;^ríss ismeretségeit különböző raktáron. ,fidcs a műtrágya iránt. Z férfiakkal és barátnőkkel, A közkedvelt pétisóból a A termelőszövetkezetek Pél-!aWk egvt5l-egyig kihasznál­nanokban érkezik Swgedre dája nyomán egyre tobbJtáfc fiataisánát. Kocsmák és és környéke gazdái reszére Az idén is ]esz az elmúlt." tündére lett, míg végül is 40 vagon pétisót szerez be évhez hasonlóan linzi só ! a rendőrség fiatalkorúak vé­ti vállalat. ^ZZpjrzr::^ iSzüleí nyelt műtrágyát. Tehát a mint a pétisó — könnyen!mép magát A termelöszö- Ezt a 20 5 százalékos pétisó-ideírni osztályán kötött ki. közvetlenül a val megegyező külföldi ke-; 40 vagon műtrágya az egye- szórfiató, nem elesettek. Anyja jól bírja a háztartásban, Sapja az egyik szegedi nagy­már nehezebb a lány lelké­hez vezető utat megtalálni, Kár volt, mert ezután sem de meglelhető. Talán akkor tudott igazán anyja és meg- kellett volna keresni, amikor hitt barátnője lenni a lányá- Ilona sebes lábával az SZTK­nak, akit a serdülő, kritikus ba ment és nem tért haza, bakfiskor különböző, számá- csak sokminden után... Ta­ra még ismeretlen problé- Ián előbb, de mindenképpen mákkal gyötört. S hogy oda- meg kellett volna találni az haza kicsi korától kezdve értelmes, hozzávezető utat, s nem szoktatták rá a rend- nem sorsára hagyni 17 esz­szeres munkára, s a munka tendös fővel, és már ennek megbecsülésére, az még több előtte is. Ilona útját most mi zavart okozott a lány lelké- kísérjük figyelemmel kísér­ben. Mindezt hirtelen, egy- jük, s egy idő múlva ismét szerre akarták pótolni, amit szólunk róla. Ilona nyűgnek, tehernek ér- Lődi Ferenc Elkészfilt a SZOT kongresszusi jelentése J Mint ismeretes, február 28j !és március 2. között kerül •sor a magyar szakszerveze­Itek XIX. kongresszusára. A nyilvánosságra bocsátott ha­tározati javaslat és az alap­szabály-tervezet nagy érdek­lődést váltott ki a dolgozók körében. A szakszervezeti tagság aktívaüléseken vitatja meg a javaslatokat és máris több száz levélben küld­S ték el észrevételeiket, mó­; dosító Indítványaikat Sa szakmai szakszervezetek­ihez és a szaktanács elnök­Iségéhez. A kongresszuson •607 küldött vesz részt, ezen.. !kívül 300 dolgozót hívtak • meg tanácskozási joggal. A JSzakszervezetek Országos •Tanácsa most készíttette el !172 oldalas írásos jelentését ;és a hozzátartozó statisztikai !táblázatokat, amit minden • küldött előre megkap, s így ! felkészültebben vehet részt ;a kongresszus vitájában. • | A jelentés mintegy klegé­; szítése a beszámolónak, ! amit a kongresszuson Gás­• pár Sándor főtitkár mond ! majd eL • ; A jelentés foglalkozik nép­igazdaságunk fejlődésével, az J ezzel kapcsolatos szakszerve­izeti feladatokkal, az élet­színvonal alakulásával, a • magyar szakszervezetek nem­zetközi tevékenységével, szer­ivezeti életével és a szak­szervezetek gazdálkodásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom