Délmagyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-10 / 8. szám
Péntek. 19.78. január 18. 3 Pártmunkások a T/is za part ján Kommunisták tevékenysége a Hajójavítóban a párttitkártól és az ü. b.elnöktől, és azután dönt. Ezzel a munkamódszerrel kapAzért jöttem ki, ide a Tisza titkár örömmel újságolja partjára, a tápéi hajójavító munkatársainak az eredmételepre, hogy összegyűjtsem: nyüket. miként dolgoznak az üzem — Mit jelent ez nekünk? csolódik az igazgató az üzem pártmunkásai. Úgynevezett _ kérdi az egyik fiatal. pártmunkásainak közmegelé"új módszereket« keresek a — Megbecsülést — feleli gedést kiváltó összefogásába, pártéletben, a kommunisták Oláh Laci —, és az egész magatartásában, a gazdaság- üzem számára több nyereség- llr vezetésben, az emberekkel részesedést, való törődésben. A valóságot A kis kollektíva, — a nagy fürkészem a csúszós parton, kollektíváért dolgozott. Egy pártmunkás vezetésével. a hideg lemezeket hegesztő, az esöben-fagyban dolgozó, a rőt lángnál kovácsoló munkások között. Tizennyolc kommunista dolgozik az üzemben. Néhány epizód megvilágítja tevékenységüket. * Hideg szél fúj. A hajójavító telepen reggel 7 óra előtt 5 perccel csengetéssel adnak jelt a munkahely elfoglalására, majd a második csengetés a munka kezdetét jelenti. Szél Illés, idős , , , . ... lakatos már dolgozik, de dolgozo munkaido utan meg_ , . , pci-nalna Reszelnek a munsegitotarsa Szabics János kaAz egyik hódmezővásárhelyi vállalat vezetői tartózkodnak a telepen. — Ezt a munkát sürgősen meg kellene csinálni — mondják az igazgatónak —, a pénz nem számít. — Nem tudjuk elvállalni — felelik nekik —, mi is határidőre dolgozunk. — Valamit tenni kellene — tanakodnak. Felvetődik az a gondolat, esetleg néhány zánkovács még távol van. Mérgelődik Szél elvtárs, s amikor több mint negyedórás késésssel megérkezik Szabics, számonkéri tőle hollétét. — Áh, — feleli a kazán- . ..... .,,... kovács -, minek jöjjek - J&*^tL^t^. csinálná. Beszélnek a munkásokkal, akik elvállalják. El is készítik a kért dolgokat, határidőre leszállítják, s várják az érte járó pénzt. Telnek a hónapok. A munkások reklamálnak az igazgatónál, olyan korán fagyoskodni. — Igen —, hümmögi az öreg —. Könnyebb cigarettázni a melegben, meg duhajkodni, mint helytállni a munkában. — Jár az órabér így is — fölényeskedik Szabics. Szél Illés mérges lesz. A sárhelyi vállalathoz továbbítják a panaszt: nincs eredmény. Azt a választ kapják: -drága*, meg "maszek« munka volt, bizonyos értelemben. A dolgozók elégedetlenkednek, zsörtölődnek, méltatlankodnak. húzódik az ügy intézése, de a vezető elvtársak Ünnep van: pénzjutalmat osztanak a telep dolgozói között. A jó munkáért. Nagy körültekintés előzte megk hogy ki kapjon, — vajon helyes volt-e a kiválasztás? Az ünnepség után Mészáros István, Nagy P. István. Iván Iván e szavakkal fordulnak a párttitkárhoz: — örülünk a jutalomnak, öt év óta nem vettek észre bennünket. Most a korábbi hibákat is eldobják. Ugy látjuk, maguk helyesen értékelik az embereket... Ugy érzem "új módszereket* nem találtam. Mert a tápéi hajójavító pártmunkásai úgy dolgoznak, ahogyan Lenin tanította, miként már sok szegedi kommunista évek óta cselekszik. Talán azért annyit mégis levonhatunk a felsorolt történtekből: nem szabad elfáradni az emberekkel való törődésben. S a zárszót mondja el Ádám elvtárs: — Nem vagyunk elégedettek munkánkkal. . Markovits Tibor cAz íu omi etika aédelme Az értelmiséget érintő kérdések közül né- orvosok nagy többsége is szorgalmaz. Le-;; hány ismét felszínre került az egészségügyi galábbis a miniszter előadását követő hozminiszter minapi szegedi előadásából. Ter- zászólásokban ez tükröződött dr. Baracs;; mészetesen, főként speciálisan az orvoso- Marcell gyermekorvos felszólalásából, szólkat érdeklő problémák bukkantak fel. helyesebben nyertek megfogalmazást felelős ember által. De ne is kerteljünk sokat, mondjuk ki kereken: az orvosi etikáról, helyesebben annak a védelméről is szó esett. Az orvosi etikát felváltja-e a rossz ^értelemben vett kereskedői etika? Általánosítani e kérdésben nyilvánvalóan nem lehet, ennyire nem állunk rosszul, de már a puszta gondolat feltevése is meghökkenti az embert, s önkéntelenül Cronin: "Réztábla a kapu alatt« című, híressé vált regényének orvos »hősé«-re gondolunk, aki rosszabb volt a kuruzslónál is. Egyáltalán nem véletlen, hogy dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter előadásában elhangzott; "Minden orvos cselekedetében az orvosi etika legyen a döntő és ne a már lábrakapott kereskedői etika*. A hiba keresendő, valahol valamit nem va az orvosi kar morális válságáról, az orvosi etika tekintélyének sürgős védel-! I mérői, s a gyakorlatból mégis felmerülő problémák megtárgyalásáról, amit orvosokból álló bizottság végezne el. Az értelmiségnek a szocialista társadalmi rendszer teljes odaadással való szolgálatához hozzátartozik, hogy az új, a minden eddiginél magasabbrendű társadalom jobban megbecsüli, mint bármikor, a hozzá hű értelmiségieket, köztük az orvosokat is. Az érem másik oldalát nézve viszont a társadalom természetesen és joggal megkívánja, hogy mindezért a tár-;; sadalom haladása és az egyének érdekében egyaránt lemondjunk az olyan individumrói, amely kirántja és eltávolítja az egyént a társadalmi közösségből. Az új, az egészséges individum teljes önkéntes alapon kapcsolja bele az egyént;; a közösségbe — hangsúlyozta előadása;; kapcsán dr. Doleschall Frigyes miniszter,:: jól csináltunk, ha az orvosi gyakorlat vo- emlékeztetve egy, a Népszabadságban natkozásában erről beszélni kell, mert hiszen az orvostudományi egyetem katedráiról hangzott és hangzik el legelőször minden ifjú medikus hallgatónak címezve, hogy az orvosi pálya hivatás és nem egyszerű kenyérkereseti lehetőség. Durván fo;: galmazva valahogy ez így is hangzik el. S annak a gondolatnak, amelynek az egyetemen valósággal vérré kell oldódnia a hallgatóban, hogyan változhat át később a gyakorló orvo6 praxisában desztilláltján vizzé. Ebből megint nem vonható le általánosítás. Tény és való viszont, hogy a »vér vízzé válik« gondolattal találkozha tunk a gyakorlatban meg nem engedett, illegális orvosi praxis formájában. S hogy a legális és illegális praxist elválasztó és élesen megkülönböztető határvonal hol van, az még nem eldöntött kérdés, de sürgősen eldöntésre vár, amit éppen az megjelent Révai-cikkre. Nyilvánvalóan mindez vonatkozik az orvosokra is, akik annak idején fogadalmat tettek az orvosi etika betartására — és tegyük hozzá —, betartására. Fontos erre emlékeztetni, hogy a fogadalom meg- \: szegése egyetlen orvosra se vethessen ár- ~ nyékot, hogy a hivatást és elhivatottságot ne válthassa fel a rossz értelemben vett kereskedői morál, a bevétel, a nyereség-rovat irgalmatlan szemmel tartása, amely elhomályosit mindent és mindenki mást, csak a kapzsi individumot engedi szóhoz és lélegzethez jutni. A határok meghúzása — a legális . és • • illegális praxis közt — foglalkoztatja az orvosokat, akik jól tudják, hogy minden cselekedetükben az orvosi etika a döntő, ;; s annak is kell érvényre jutnia, telepen órabérben dolgoznak ^m térnek napirendre a doés ezéDDen elée visszásság- log felett: emberek ^e^ er" ra ad XiínS?A SSK- dekérő1 van szó! Végre" sok sértésről bizony sok szó esik az üzemben, párttaggyűlésen is beszéltek róla nem egyszer, hogy "egyesek húznak, mások meg lógnak*; — A munkával el kell készülnünk, milyen becsület az, utánajárással, a járási pártbizottság segítségével sikerül elintézni, hogy kifizessék a felkérésre, önként vállalt munkát. — Köszönjük szépen — mondják a munkások a pártAmiről a statisztika. és amiről egy szegedi üzem példája beszél Van-e kielégítő ismeretterjesztő tevékenység a szegedi munkások között? ha elmaradunk? — próbálja titkárnak —, hogy segített a szép szóval meggyőzni Szél párt nekünk. bácsi ifjú társát. De nem megy, az csak fellengösen visszabeszél. — Ide figyelj — mondja most már keményen —, ha én pontosan megkezdem a munkát, akkor te is legyél itt időre! A példamutatás már hatással van. Tettben és szóban. Azt nem mondja, hogy ő kommunista, — magatartása tanúskodik erről. És Szabics János a szóváltás óta rendesen dolgozik. * — Gyerekek! MegcsinálNe köszönjenek semmit — feleli szerényen Ádám elvtárs. Számtalan előadáson ..hangsúlyoztuk* már. értekezleteken ..kiemeltük"', „központi kérdéssé" tettük és ..irányt vettünk rá", hoev a Dolgozzanak to- természettudományi ismerelvább becsülettel. Mi is olyan emberek vagyunk, mint maguk, csak más kötelességeink is vannak: igazságot kell teremtenünk a dolgozók minden ügyes-bajos dolgában. Ennyi az egész. terjesztő munkát, a társadalomtudományi ismeretterjesztést. mint a tömegek nevelésének és öntudatosításának egyik hathatós és nélkülözhetetlen eszközét az üzemekben kiépítsük. A TTIT megyei elnökségének legutóbbi ülésén is elhangzott ilyen határozati iavasiat. s lapunk is úev írta: ennek az ülésnek egyik legfontosabb eredménye, hogv a társaság Évekkel ezelőtt Erdei Károly volt az üzem párttitkára. Most a telep vezetője. Fiatal korában kezdett dolgozni a Tisza partján, s az az üzemek és a munkáslakta időjárás viszontagságaival kerületek előadótermeiben juk? — kérdi Oláh László, dacolva, mint lakatos edző- megkezdi és megkeresi azoKlSZ-titkár a brigád csupa dött meg a többi munkások kat az ismeretterjesztési forfiatal tagjaitól, miután meg- között. Végig küzdötte a hor- mákat, amelvek népszerűek. beszélték a feladatot. thysta idők keserveit és — Majd megmutatjuk — egyik kovácsolója volt a jefelelik, s hangjukon érződik, hogy felébredt bennük a xnunkásvirtus. S hozzá kezdenek a fogaskerék-szekrények készítéséhez, két prototípus alapján, a budapesti HÉV számára. Oláh Laci szervezi a munkát: melyik brigádtag mit tud jobban, gyorsabban csinálni, hol lehet takarékoskodni az idővel, anyaggal. Elkészülnek az első sorozat gyártásával, s a számításoknál kiderül: a tervezettnél 35 százalékkal olcsóbban állították elő a szekrényeket. A KISZlenlegi szociális intézkedések — a napi háromszori forró tea, a vattaruha. az esőkabát, az üzemi konyha, az új öltöző, mosdó, melegfürdő stb. megvalósításának. Együtt lemk mostanaban az tsme amelveket a dolgozók szeret nek. szívesen látogatnak, s amelvek a társaságot cél iának betöltéséhez hozzásegítik. Nézzük meg. hogv Szeged egv nagyüzemében, a Szegedi Jutagvárban mi toréit, s ütötte a vasat a telep dolgozóival: tanult tőlük és tanította őket, A pótolhatatlan tapasztalatokat használja fel most, mint igazgató. Soha nem dönt emberek ügyében anélkül, hogy minden oldalról meg ne vizsgálná a felvetett kérdéseket. A jelentős gazdasági intézkedésekben mindig javaslatot kér Ma a Kenderfonógyárban is befejeződik az üzemi tanács választása Szeged egyik legnagyobb üzemében, a Kenderfonógyárban is megkezdték tegnap az üzemi tanács megválasztását. A délelőtti szakmány dolgozói munka után összegyűltek és leadták szavazatukat azokra a munkásokra, akikben legjobban bíznak, akik alkalmasak lesznek arra, hogy a munkásvélemények alapján részt vegyenek az új üzemi vezető testületben. A tegnap megkezdett választás ma folytatódik. Az éjszakások ugyancsak műszakvégzés után, a nappalosok pedig délután fél 3-kor jönnek össze. Ezzel a választási munka be is fejeződik. A Kenderfonógyár 101 tagú, nagy üzemi tanácsa hamarosan munkához is lát. Alakuló ülését január 15-én tartja. Február elejére terveznek egy másik, rendkívüli ülést, amelyen ismertetésre kerül az 1957. évi mérlegbeszámoló. Ennek alapján a tanács negyedévi munkaprogramját is összeállítja rendkívüli ülésén; retteriesztő munka felfrissítésére. II tervszerűség hiánya A szakszervezeti irodában Bárkányi Ferencné üb.-tae. Nagvevörav Imre párttitkár és Csergő Istvánné kultúrfelelős éppen nagv tanácskozásban vannak Azt tár gyaliák. hogv a KISZ farsangi karneváliához hogvan adhatnak segítséget — Miiven kapcsolata van a kulturális munkában itt dolgozó elvtársaknak a TTIT szerveivel, vagy a tanács népművelési csoportjának ismeretterjesztési előadójával? — így hangzott a kérdés, amelyre azt a választ adták, hogy sem a szakszervezet, sem a párt nem tud ilyen kapcsolat létezéséről. Bizonyos ismeretteriesztő előadások mégis voltak az üzemben az elmúlt negyedévben. Az üzemi bizottság és az üzemi orvos egészségügyi előadásokat szervezett az anya- és csecsemővédelem, a fertőző betegségek, a rákkutatás kérdéseiről. Földrajzi, irodalmi, történelmi, természettudományi, technikai, politikai ismeretterjesztő előadások az elmúlt negyedévben, sőt az ellenforradalom óta az üzemben nem voltak. A szakszervezet a maga elképzelései szerint filmvetítésekkel igyekszik ezt a munkát pótolni. Filmvetítés minden héten kétszer van az" üzemben, a filmet a szolnoki kölcsönző küldi a vállalatnak. Lenne érdeklődés — S az elvtársak véleménye szerint lehetne-e az üzemben különböző témájú ismeretterjesztő előadásokat szervezni? — Erre a kérdésre pedig az a válasz, hogy véleményük szerint lenne érdeklődés a dolgozók körében az ilyen előadások iránt. Sok olyan aktuális -kérdés van, amiről a dolgozók egymás között is beszélnek, s amiről egy-egy színvonalas — filmmel, vagy érdekes szemléltető módszerrel illusztrált — előadást meg is hallgatnának. A szakszervezetnek nem sok munkába kerülne az ilyen kérdések összeállítása, d^ eddig még nem is nagyon tudták, hogy kérdéseikkel hova forduljanak. Eddigi tapasztalataink szerint az a meggyőződésünk, 'nogy az ismeretterjesztés ügye más üzemekben sem áll jobban, mint a Szegedi Jutaárugyárban. Ezért nagyrészt nem is az üzem kulturális irányitói a felelősek, hiszen ők a maguk elképzelései szerint egyet, s mást megvalósítanak. A baj az, hogy a TTIT — mely egynéhány művelődési otthonban valóban nívós munkát végez — eddig nem hívta össze az üzemek kulturális munkásait, nem hallgatta meg igényeiket, programjának elkészítésénél nem vette figyelembe azokat a lehetőségeket, amelyeket az ismeretterjesztési munkában az üzemek nyújtanak. A TTIT munkája így bizonyos mértékben légüres térben folyt eddig, nem támaszkodik a tömegekre, s bár az elmúlt évi előadások statisztikája megnyerő, ez a statisztika mégis csalfának látszik. Meg kell találni a kapcsolatot Tudjuk, hogy a TTIT az ellenforradalom után nehéz légkörben kezdte meg munkáját. Ügy gondoljuk, hogy néhány feladatot sikeresen oldott meg, ahhoz azonban, hogy a TTIT munkája továbbra is a fejlődés képét mutassa, hogy jelentős előrelépés történjen, meg kell találni — mint ahogy igen őrvendetesen már tervbe vették — az üzemekkel való kapcsolat megteremtésének módját. Ehhez szükséges a népművelési csoport és a TTIT közötti tervszerű együttműködés is, hiszen egyik szerv sem képes önmagában a munka áttekintésére és ütőképes szervezésére. (sz.) Tavasszal is lesz vetőmagfelújítási akció A Földművelésügyi Minisztérium kollégiuma legutóbbi ülésén több fontos határozatot hozott. Az állam központi készletből ad a termelőknek a vetőmag felújításához szükséges tavaszi búza, tavaszi árA termelőszövetkezeteknek és egyéni gazdálkodóknak a nemesített, a fajtiszta, valamint a rövid tenyészidejű kukorica vetőmagvakért azonos súlyú csereterményl, a fajtahibrid (Övári 5-ös) kupa és zab nemesített vetőma- koricáért másfélszeres, a belgot, továbbá fajtiszta, belte- tenyésztéses hibrid kukorinyésztéses hibrid, fajtahib- cáért (M 5-ös) kétszeres rid és rövid tenyészidejű ku- mennyiségű szokvány vetűkorica vetőmagot, hasonló- ma8°t kell adni. A mesterképpen a szerződéses ter- !fgese" "árí0t°tt hibridkuko. rica vetomagot március 15meltetéshez szükséges vető- jg mindenütt megkapják a magvakat termelők; Gyár lesz az egykori laboratóriumból Tiranában. Albánia fővárosában 1948 márciusában kezdte meg munkáját a gyógyszerészeti laboratórium, amely az első évben kezdetleges felszerelésével és mindössze néhány szakember irányításával 15 gyógyszerféleséget gyártott. A Szovjetunió önzetlen testvéri segítségével évről évre fejlődött és korszerűsödött a kis laboratórium. A Szovjetunió és a különböző népi demokráciák egyetemein, valamint a tiranai egyetemen befejezték tanulmányaikat az első fiatal gyógyszerészek és gyógyszeripari technikusok, akik már a legkorszerűbb felszerelések mellett láthattak munkájukhoz a tiranai laboratóriumban. Nemcsak a hazai gyártmányú gyógyszerek választéka bővült, hanem hamarosan új üzemrészben indult meg a munka: megkezdték különböző egészségügyi és kozmetikai cikkek hazai gyártását is. Jelenleg a tiranai gyógyszeripari vállalat 200 különböző gyógyszerféleségből teljesen biztosítja a hazai szükségletet. Legutóbb például megkezdték különböző katciuminjekciók és B 12 vitamininjekciók gyártását is. Á kozmetikai cikkeket gyártó üzemrész ma már nemcsak oúdert, parfümöt, illatszereket. krémeket és fogpasztát gyárt, hanem ajakrúzst, arcfestéket. és hajfestéket is. A tiranai gyógyszeripari vállalat számos műhelye már november 7-én teljesítette évi tervét. Az új esztendő még nagvobb feladatokai jelent ennek a lelkes kollektívának. hiszen több mint 50 új gyógyszerféleség hazai gyártását kezdték meg. Haiétüz, repülöösszelitközés A norvégiai Bodoe kikötőjében szerdán tűz pusztított a 2098 tonna "Eriing Jarl* partmenti személyszállító hajón, amely 200 utassal fedélzetén Trondheimből útban veit észak felé. A tűzvésznek eddigi jelentések szerint 14 halálos áldozata van. A nyugat-németországi Stuttgarttól 4o kilométerre keletre szerdán a hóviharban összeütközött két amerikai lökhaitásos repülőgép. Mindkét gép egy hegyoldalra zuhant. A szerencsétlenségnek 15 halálos áldozata van;