Délmagyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-10 / 289. szám

4 Kedd, 1957. december 19. II. Ha megjön a munkából ala- SIKLÓS JÁNOSt gosan ümosdlk. néha léi órát siöszmölúl, amíg a politúrt le- *jp J JK^ J^J ~JT súrolja kezeiről fogat mos, Azelőtt ilyesmit nem csinált, Üjabban a legszebb ruhát veszi magara, harmadnaponként tiszta inget ker, pedig csak esténként viseli az ünneplő ingeket. Szó nélkül megy el, azelőtt mindig megmondta az utjat. Hiába kérdezi: — Hova megy ilyen elegánsan, fiam? — Sétálni — válaszolja kurtán-furcsán. Ferkónál a második hete tart az eredménytelen séta. Nem találja Katókát, pedig néha órákat ácsorog az utcájukban. Hasztalan. — Legalább tudnám, melyik házban lakik? Meg a vezetéknevét? Vagy becsapott? Lehetetlen, olyan őszintén beszélgetett ... egyetemista, csak nem szélhámoskodik, mint a Gíza — rágták az ellentmondásos gondolatok. Egy eredménytelen séta végén bánatosan ment a korzón és a melegtől meg az unalomtól beült a nagy cukrászda teraszára. Egy adag fagylaltot rendelt. Kanalazgatta a csokoládés-puncsot és magában éppen átkozta ostoba hiszékenységét, amikor a harmadik asztalkától csilingelő hang kérdezett rá: — Nem árt meg a sok fagylalt, fiatalember? — Katóka — villant agyában a hang nyomán a lány vonalbeli képe. Oldalra nézett, a kijárat melletti asztalkánál ült Katóka hófehér ruhában, barnább arccal, széles napszemüveggel, egy idős néni társaságában. Hirtelen nem tudott válaszolni, a szive olyan hangos dobogásba kezdett, hogy hallani vélte. — Bemutatom a legügyesebb halászt — mutatott feléje s ezzel átsegítette a váratlan találkozás zavarán. Ügyetlen, szegletes mozdulatokkal kelt fel az asztaltól. Illedelmesen bemutatkozott. — Édesanyám. — Tisztázódott a helyzet. — Foglaljon helyet és mesélje el pesti tapasztalatait. Sután, zavartan beszélt, néha össze-vissza, sületlen dolgokat. A hangja is megremegett az idegességtől. Nem így képzelte, ilyen váratlanxtl a találkozást. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor végre elvált Katókától a kapujukban. Ujjongott, olyan könnyűnek, gondtalannak érezte magát, mint amikor kezébe kapta az iskola elvégzésének végbizonyítványát. De nyomban, átmenet nélkül szakadtak rá a szégyen nyomasztó terhei. Egy óráig ültek ott hármasban és nem tudott semmi értelmeset mondani. Miket zagyvált össze, hát az borzasztó. Mit gondolhat az a néni. Biztosan mondja már: — Katókám, kislányom, kl ez a bamba kölyök? Ez még beszélni sem tud, csak makog, mint az állatkerti majmok. — Mit felelhetett erre Katóka? — Ugyan, anyukám. Ez egy nagyon helyes, okos fiú. Hallottad volna a vonaton, milyen szabályosan társalgott. Megkönnyebbült arra a gondolatra, hogy Katóka biztosan megvédelmezte, pártjára kelt. — Miért nem kérdeztem, hol volt eddig? Barnább az arca, mint a múltkor, biztosan strandolt — merült fel bensőjében egy újabb kérdőjeles gond. — Most már mindegy, majd megkérdezem máskor — és elébe tódult kéthetes hiábavaló mászkálásának eredménye: — Holnap délután a strandon .., csónakázunk — ez volt az utolsó mondata. Gyötrelmes éjszaka volt. Mindig felébredt, az órát nézte. Az meg olyan lassan járt, alig haladt. A nappal még rosszabb volt. Nem ért a munkája egy hajítófát sem. Nem szóltak neki, talán az apjára tekintettel, vagy nem vették észre. Fáradtnak érezte magát, olyannak, mint ötödikes korában, amikor a késet vörheny után először kelt ki az ágyból. Idegesen mordult a -srácokra-, ha tréfálkoztak vele. Az egész üzem felfordult, nem olyan, mint máskor. Ma nem megy haza, egyenest a strandra. Az anyja is szidta, hogy ünneplőben megy dolgozni, nem keres 6 még rávalót. Jobb is, hogy nem megy haza, mert nagyon megmondogatná. Magában azért igazat adott az anyjának, de mit csináljon? Végre ott ültek egy kis szandolinban. Katóka evezett, ö meg a támlának támaszkodva ült és elfelejtett minden bajt, bonyodalmat, csak nézte ezt a csuda-lányt. Nem hitte, hihetetlen... hihetetlen, hogy ő, Kiss Ferkó itt ül egy egyetemista nő csónakjában. Bámulta Katókát, valami megfoghatatlan, eddig soha nem érzett gyönyörrel megbűvölten, tiszta szívvel és még tisztább gyermekes szent gondolatokkal. Kicsit napégett arcát, úszósapkája alá csavart haját, hosszú, feketéllő haját, amely hasonlít az anyjáéra. Nem olyan, mint a többieké, juj dc útálatosak a rövid kutyafarkú frizurák. — Milyen pici a szája, rózsaszínű, üde, mint a frissen szedett földieper. Kerek, gömbölyű az álla, baba-arcának hamván finom selyempihék csillognak — nézte áhítattal, már nem a szemével, hanem mindenével. összepillantottak. Ferkó önkéntelenül elfordította a fejét, az estébe hajló délután tiszavirágait nézte, ezerszámra röpködtek körülöttük a víz felett. Később helyet cseréltek. ÉVES Ferkó evezett. Olyan sebesen, erőteljesen húzta a lapátokat, hogy Katóka rászólt: — Mi az. Ferike, rossz kedvében húzza ennyire? Ráérünk.., Elszégyellte magát, meglassította a tempót. Katóka beszélt mindenféléről. Saját magáról. Félárva. Apja mérnök volt. Elhalt nyolc esztendeje. Azóta anyja nevelte szerény tanítói fizetéséből. Hála az államnak, hogy ösztöndíjat ad, másképp nem lehetne orvos. Nehéz körülmények között élnek. Ferkó száján akarat ellenére kiszaladt a gondolat, ügyetlenül. — Mit segíthetek, hogy könnyebb legyen az élet? — Maga aranyos kis csacsi. Semmit. — és olyan szeretettel, megindultan nézte az evező fiút, hogy az elvétette a lapátolási ritmust. Azután még hozzátette: — Jószívű, helyes fiú maga Ferike. Meglátja, könnyen boldogul az életben. Mellettük a parton egy asszony zavarászta serdülő lányát, trágár szavakkal, ország-világnak kiabálta anyai átkát. — Látja, Ferike, manapság az a baj. hogy a szülők értetlenek, Ha ez az anya tudná, hogy milyen érzékeny a gyermeklélek, milyen finoman kell játszani húrjain, nem ringyózná a lányát mindenki füle hallatára. A serdülő lányoknak olyan fontos a baráti tanács az anyák részéről, mint a növénynek a víz. Az ilyen anya soha többé nem kap őszinte szót a lányától. Hiszen ő maga kényszeríti hazudozásra a saját gyermekét. Az én anyám ebből a szempontból már évek óta olyan, mint a barátnőm. Mindent megbeszélünk és rendszerint megértjük egymást. — Nálunk nem így van — szólt közbe Ferkó —, az én anyám úgy bánik velem, mintha tízéves lennék. Otthon nem mondhatok el semmit. Tanácsot se kapnék, mert apám ilyesmivel nem foglalkozik. — A szülői meggondolatlanság annyi beteglelkü gyerek létrehozója. A gyerek az örökös családi cívódásokat látja, sok helyen brutálisan, vagy a kapzsi, számító ravaszkodást, -vesszen a világ, csak én éljek jól- gondolkodás elvét, sok helyen a részegen tántorgó családapát — folytatta Katóka elgondolkozva. — Nagyon okos lány — állapította meg talán már századszor. Besötétedett mire a mólónál kikötötték a csónakot. Ferkó hazakísérte Katókát. Ettől kezdve minden nap megismétlődött a strandolás. Vasárnap már ebéd után. Annyira megszokták egymást, a közös csónakázást, beszélgetéseket, hogy ha Katóka valami miatt nem jött, emez sem találta helyét a strandon. Ha meg rosgz idő volt -« mert ilyen is előfordult kétszer — Ferkó egészen beborult, jobban mint az ég. Ilyenkor megvárta az éjféli jelentést is, hátha mond valami biztatót az időjárásról. Már két hete élvezték a kellemes nyarat, a szép délutánokat, amikor este hazamenet Ferkó minden átmenet nélkül megpuszilta Katóka arcát, úgy, ahogyan aanyjál puszilta gyermekkora óta. — Ferikém udvarlásról szó sem lehet. Szépen pajtáskodunk, úgy, mint eddig. — Miért? — kérdezte a gyerek rekedt, lihegő hangon — én magát mindenkinél jobban... — harapta el az utolsó szót. — Mert én nem vagyok orvos, tanító! — közölte szilaj indulattal átváltott gondolatát. — Nem azért. A társadalmi különbség semmi. Különösen ma. De mi tanulók vagyunk mindketten és egyébként maga még kisfiú — válaszolt erélyes hangon a lány. Leforrázottan állt a gyerek. Megvetetten, megalázva érzéseiben. — Kisfiú vagyok — dobolták halántékán az erek. Szó nélkül mentek tovább, a kapuban ridegen elköszönt. Hazament, lefeküdt vacsora nélkül, hangtalanul. Másnap reggeFanyja a szokásos időnél korábban ébresztette. — Fiam, beszélni akarok veled — közölte a bágyadtan ébredő, rosszkedvű gyerekkel. — Mit? — kérdezte kurtán, álmosan nézte az ismerős bútorokat, mintha még soha nem látta volna. Révedező tekintete megakadt a fányira nőtt, könnyező pálma levelein. — Mi bajod? Beteg vagy? Valami bajt csináltál? Nem eszel, sárga vagy, gyötört az arcod. Kilenc után jössz haza minden nap. Mondd, hát mi történt veled? — kérlelte az anyja. Nem felelt. Percekig nézték egymást Indulataik néma forrásával. — Felel), ha kérdezlek, amíg az én kenyerem eszed, felelni tartozol — csattant az anyai kitörés. — Nem felelek, semmi köze az én dolgaimhoz. — Tán gyereket.., szégyent hoztál ránk — támadt rá fékevesztett haraggal. Hallgatott. — Ringyókkal jársz, züllött lettél. [ Szép siker! aratott az állami Zeneiskola kamara-estje Wasárnap délután az ifjúsági bérletsorozat első hangversenyeként magas szín vonalé kamarazenében gyönyörködtünk a Liszt Ferenc nevét viselő Állami Zeneiskola nagytermében. Lelkes, muzsikára áliitozó diáksereg és a hozzátartozók megtöltötték a hangversenyterem formájában debütáló, tavaly átépített, modernizált helyiségei. Elsősorban Zucker Hilának. az intézet kitűnő, agilis igazgatójának érdeme az. a szembetűnően muzikális szellem, amely ezt az egyre fejlődő zeneiskolát áthevfti és a vasárnapihoz hasonló produkcióra képesiti, A műsort Scbindler Józscfnó tanár ismertette. A stílusokról, formaszerkczclckről és a klaszszikus mesterekről példumutuló közvetlenséggel beszélt az ifjúságnak, amely egyszeriben átfogó képel nyert a korszakról, s megismerte a társadalmi folyamatok és a muzsika belső összefüggéseit. A műsor első felét két preklasszikus szonáta töltötte ki. Corelli e-inoll kamaraszonátájátFöldemé Szilágyi Magda és Stanics Béla mutatta bc összeforrt, jól kiegyensúlyozott előadásban. Slanics hcgcdűszólamában dicsérettel emeljük ki az éneklő szólamvezetés finomságát. Földcsné kíséretnek számító csembnlójátékában a tétel szinte önálló kamarazenévé magasodott. A soron következő Haendel F-dúr szonáta a történelmi fejlődést érzékeltette: a nagy német mester mondanivalója magvasabb, mélyről jövőbb. A barokk zenei betetőzését jelző impozáns remekmüvet Mociainé Molnár Athcna és Halmomé Peterdy Ildikó tolmácsolta hibátlan zeneiséggel, figyelemreméltó technikai készséggel. Mo zart háromtételes B-dúr szonátájával indult a szép műsor II. része. Ez az opusz a zongoramüvek sorúból való, a hozzáadott hegedűszólóm avatott művész kezére vall és a remekmű népszerűségét bizonyítja. Mocsainé a billentés finom árnyalataival, a kifejezés bensőségével pompás kamarazenésznek mutatkozott. Partnere Peterdy Ildikó is egyéniségéhez illó feladathoz jutott. Zárószámként Beethoven 1 )dúr hegedű-zongoraszonátáját hallottuk Földesne Szilágyi Magda és Stanict Béla lendületes, magával ragadó előadásában. A XIX. századra előremutató, hangszerszerűségóben meglepően újskálájú, tartalmában lírai remekmű. bő alkalmat ad az előadóknak képességeik mcgcsilloglatásárn. A pompásan vezető zongorista és az igen fejlett hegedűs jól kiaknázta a kínálkozó zenei lehetőségeket. A hallgatóság meg-megújuló tapsai a kitűnő előadókon klviil a rég óhajtóit, sikeres vállalkozásnak is szóltak. Köszönet érte n Filharmóniának, miután cz a kezdeményezés az igazi kultúraterjesztés. Szatmári Géza Kihúzom nyerő számait Á" Vegyen LOTTO szelvény fi (Folytatjuk) A horgászás szerelmesei ilyenkor is hódolnak kedvenc sportjuknak. A befagyott vizek sem jelentenek akadályt, mert segít a lékvágás. A körtvélvesi Holt-Tisza-ágat is jó néhány sporthorgász felkereste. Ott volt Bercczki János is, a Szegedi Kenderfonó dolgozója. Hat léket vágott és élő kishalakkal fi csukát fogott 8 kiló 20 deka súlyban. SÜLLÖFOGAS Tegnap, hogy enyhe volt az idő, a jég eltűnt a szegedi téli kikötőről is. Többen úgynevezett kis körömvillantckkal szép eredményt értek el és takaros süllőket zsákmányoltak. AZ ÜJ IIOKGASZENGEDELYEKET december 15-től kezdi kiadni a Szegedi Horgász Egyesület. Az új cvre természetesen befizetéseket mór elfogadnak. 1958. január 1-től csak azok horgászhatnak, akik új engedéllyel rendelkeznek. (234) Vanek szátpvivő őrmester azonban n szavába vágott: — Ezt később is elmesélheti, Svejk — majd a bíróhoz fordult: — Nahát, riadó, kvártély, egykettő! A bíró remegni kezdett, dadogott valamit, hogy ő a legjobbat akarta a jóságos uraknak, dr ha máiképpen nem megy, tahin mégiscsak talál valamit a faluban, liogy az összes ural; meg legyenek elégedve, mindjárt hozza lámpását. Kiment a szobából, melyet egy kis petróleumlámpa világított meg igen gyéren; a lámpa fölött valami szentkép lógott, a szent úgy kuporgott rajta, mini egy nyomorék óriásgyerek. Cliodounsky most váratlanul jelkiáltott: — Hová lelt Baloun? Dc még mielőtt jobban körülnézhettek volna, halkan kinyílt a kemence melletti ajtócska, amely valahová kijeié szolgált, s Baloun osont be rajta, körülnézett, hogy nincs-e olt a bíró, majd szuszogva megszólalt, mintha roppant tiátlia kínozná: — Kitint vhnham a khnmrliában. bhelenyúltham vhalamlúbe, a sshájhambha thlimlhem. es mhost mhindlien rluirhagadth a szhájpadhlásnmhra. Nhem shós, nlicm is cdhes, hanem kl tenyherlésztha. Van^k szÁmvivő őrmester rávilágított a villamos zseblámpájával, és valamennyien megállapították, hogy soha életükben nem hittak még ilyen összekent osztriíl; katonát. Aztán megijedlek, mert észrevették, hogy Baloun zubbonya kidudorodik, mintha a terhesség utolsó hónapjában volna. — Mi történt veled, Balonn? — kérdezte Svejk résztvevőén, megbökve Baloun felpüffedt hasát. — Uborka — hörögte Baloun. fuldokolva a tésztától, ami nem akart se feljönni, se lemenni — vigyázat, savanyú uborka Ilármal megettem a kamrában, a többit elhoztam nektek. Baloun sorra kihúzta zsebéből az uborkákat és szétosztotta társainal:. A küszöbön már ott állt a bíró a lámpással, » látva ezt a jelenetet, keresztet vetett és felnyögött: — Moszhali zabrali i nasi sabirafom. (A muszkák elvitték, a mieink is elviszik.) Mindnyájan bementek a faluba, egy egész falka kutyától követve; a kutyák Báláimhoz ragaszkodtak a legmakacsabbul s állandóan a nadrágzsebékez kapkodtak, ahol Baloun egy darab szalonnát szorongatott; ezt is a kamrában szerezte. de mohóságában hitszegő módon eltitkolta bajtársai elől. — Mit akarnak tőled ezek a kutyák? — kérdezte Svejk Balounlól. Hosszas megfontolás után Baloun igy felelt: — lirzilc bennem a jó embert. Arról azonban hallgatott, hogy szalonnál szorongat a zsebében, s hogy az egyik kutya folyton csillogtatja a fogát arra u kezére.. . .1 szálláskereső körút során megállapítást nyert, hogy Liskowier nagyközség ugyan, de a háború forgataga valóban csaknem mindent kipréselt már belőle. Tűzkárokat nem szenvedett, csodáljtosképpen egyik hadviselő fél sem vonla be a hadműveletei: szférájába, viszont ide hurcolkodott át néhány közeli megsemmisített /"'", < hyrHw, Grabósv és llolubhi lakossága. Egyes kunyhókban nyolc család is lakott; a legnagyobb nyomorban éltek, annyi mindentől megfosztotta őket ez a rablóháborít. amelynek egyik szakasza úgy söpört át fölöttük, mint az ái i íz vad hullámai. .4 századot egy elhagyott kis szeszgyárban kellett elhelyezni a falu túlsó végén: a század jele bejért az erjesztökamróba. A többi katonái tízesével szállásolták be néhány birtokra, ahová a jómódú nemesei; nem fogadlak be a koldusbotra jutott, hajléktalan szegények söpredékéi. t századtürzs a tisztikarral. Vanek szómvti ó őrmesterrel, a fisztiszolgákkal, a tclejonistával, a szanilécekkel, a szakácsokkal és Svejkkel a plébános úrnál helyezkedett el, aki szintén nem fogadta bc a környék cgi/etlcn nyomorba jutott családját sem, úgyhogy bőven volt nála hely. A plébános magas, sovány öregúr volt, kifakult és mocskos reverendát viselt, s fukarságból úgyszólván semmit sem evett. Apja nagy gyűlöletre nevelte az oroszok ellen, ez a gyűlölet azonban hirtelen elszállt belőle amikor az oroszok kivonultál: s a bevonuló osztrák katonaság felfalta összes libáit és csirkéit, melyeket az oroszok békén hagylak, pedig hány bozontos hajkáhmtúli kozák lakott nála. Aztán még jobban megharagudott az osztrák hadseregre, amikor magyarok szálllak meg a jaluban és az összes méhkasaiból kiszedtél; a mézet. Must is nagy gyűlölettel fogadta hívatlan vendegeit, s nagyon jólesett neki, ha taldlhozott valamelyikkel és vállát vonva azt mondhatta: — Nincsen semmim. Koldus vagyok, nálam egy szelet kenyeret se találnak, uraim. Valamennyiül: közül persze Baloun volt a legszomorúbb; csoda, hogy el nem sírta magát e nyomor láttán. Valami bizonytalan elképzelés kísérteit a fejében, egy szopósmalacról, amelynél; rezesre sült bűre ropog a szálában és pompás illatokat áraszt. Baloun most a plébános úr konyhájában szundikált; időnként benézett hozzá egy hórihorgas kamasz, a plébános úr cselédje, aki egyben a szakácsnő szerepét is betöltötte, s most szigorú parancsot kapott, hogy jól nézzen a vendégek körmére. Baloun nem is talált semmit a konyhában, csuk egy kis köménymagot, papírba csomagolva. sótarlmbögrcn; mindenesetre teletömte vele a szóját, s n köménymag aromája ízes hallucinációliat ébresztett benne a szopósmalatról. A plébánia mögötti kis szeszgyár udvarán tűsek lobogtak a tábori konyhák kondérai alatt, a kondorokban már /őtt a víz, és a vízben nem fölt semmi. A tzámvivö őrmester meg a szakácsul: bejárták az egész falut, de egy árva disznót sem talállak. Mindenült ugyanazt a választ kapták: a muszkák mindent megettek cs elvittek. FelliöltOtték a zsidó kocsmárost ls, aki ríhatni kczillc a pajeszát, és roppantul fájlalta, hogy semmivel sem szolgálhal a katona líráknak; végül kényszerítene őket, hogy vegyenek meg tőle egy százéves öreg tehenet, egy dögrováson levő sovány jószágot, amely csupa csont cs bőr volt. (Folytatjuk) «