Délmagyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-22 / 300. szám

6 Vasárnap, 1957. december 18. SZEGEDI SZÉP SZO Kiskundorozsma, Nádor utca 27. Alacsony, falusi'házikó. Szelíden olvad az utca szokványos házsorába. De ha belépsz, izgalmad megnő, kíváncsian lesve a Vele való találkozást. Merte ház lakója Haraszthy Lajos, kiről eddig csak azt tudtuk, ami az irodalmi lexikonok sorai közé húzódott, s amit Dutka Ákos, egyetlen élő holnaposunk legutóbbi könyvében róla írt, Ady első váradi barátai közé sorolva őt. •Haraszthy Lajos Ady Endre Napló-beli tündöklése idején egy házban lakott Adyval. Figyelte Ady minden lépését. Ö hozta közénk az első híreket a pacsirta-álcás sirályról. Tudott mindent: mikor jött haza. meddig alszik, mit olvas, ki mossa a fehérneműjét. Ady talán mit se tudott róla, hogy van egy nappali árnyéka is Szüts Dezsőn kívül*. «— Ezeket a sorokat olvashatjuk »A Holnap városa* c. könyvben, 9 annál különösebb, hogy tizenkét év óta csak most jutott eszünkbe fölkeresni szárzadunk irodalmi nagyjainak induló társát, Ady és Móricz barátját. Várad irodalmi fénykorának részvevőjét és szemtanúját — 1881-ben Siklóson születtem — kezdi a beszélgetés fonalát a köK& Hangja fátyolosan halk. 1896-ban kelült Váradra, s hét évvel később már együtt dolgozik a Nagyváradi Naplónál Adyval. 1901-ben jelenik meg első verskötete »Virágfakadás* címmel. Egy évvel később Dutka Ákossal és Antal Sándorral (a Holnap későbbi szerkesztőjével) közösen adják ki az "Előre* e. irodalmi lapot. — Szüts Dezsó mutatott be Adynak, ki azokban a hónapokban gyűjtögette verseit a »Még egyszer« kötetéhez. A nagy költő ebben az időszakban forrott, formálódott, s erre az évre esik (1903 nyarán) a Lédával való nagy találkozása is. A század legelején Ady inkább csak jótollú újságíróként jeleskedett, s első kötete nem mutatta még zsenialitásának, kivételes tehetségének oroszlánkörmeit. Magatartása, önérzetes fellépése. stílusa azonban már akkor is mindenkit megragadott. — Hogyan formálódott, milyen magból hajtott ki a holnaposok költői köre? — vetjük közbe «— A gondolat már jóval korábban megfogamzott, egy közös verskötet kiadásának tervével. De a megjelenés évekfg elhúzódott, s megvalósulásakor én már elkerültem Váradról. E szavaknál Haraszthy Lajos hangjából valami finom, lemondó szomorúság érződik. Érthető, hisz a sors különös gátat emelt tehetségének nagyobb érvényesülése útjába. Biztos a megérzésünk, hogy ha a költő Váradon marad, a Holnap körének száma egygyel több lett volna ... Mire alapozzuk föltevésünket? Verseinek eredeti és színes tehetségről tanúskodó sokaságára, melyek köteteiből, s az egykorú hírlapok hasábjairól áramlanak felénk, s ismeretükben joggal állítható, hogy a kifejező, művészi erő szempontjából, megjelenésük idejét tekintve, egyszíntűek a nagy együttes, Ady Endre "hetes-fogatának* (így becézték akkor váradi berkekben a holnaposokat) költészetével. »S ha majd az élet [elviharzott, s az ádáz harcok elpihennek, elém tűnnek a régi arcok, az elmúlt álmok és [szerelmek, és hazajár a förgeteg rég csitult, szelíd kísértete, marad, mi szép volt s szent: [az emlék, s e röpke, kicsi szócska: Te*. Egyetlen szakasza ez a ma már könyvritkasággá vált Haraszthy-kötetek egyikének, de tán a legjellemzőbb. Mert a kiforrott, markáns formáló erő mögött egy élet vallomása rezdül a sorokban. Szederkényi Anna "Amíg egy asszony eljut odáig* c. regényében állított emléket egy különös szerelemnek — szerelmüknek —, mely végül is nem állotta ki az élet próbáját. Az ígéretes tehetségű, sokra hivatott költő (Zalárd) és a váradi tanítónőképző szépséges növendéke (Judit) közé szövődött viharos szerelem pár év múltán keserű kiábrándulással kergeti külön utakra a szerelmeseket. Így jutott zátonyra Adyék költőtársa, s a század első negyede jótollú írónőjének útja, a meg nem értés szirtjein. E kis kitérő után menjünk vissza Váradra, a Kőrös utca 3. számú házba. — Itt laktam együtt Ady Endrével. Én Balogh néninél, ő Betzkay Artúrnál. De mindkettőnket özvegy Balogh Jánosné, egy irodalombarát. nénike kosztolt. Ady engem kért meg, a fiatalabb kollégát arra, hogy reggelenként a megadott időben keltsem föl, s mikor eljött az ébresztés ideje, lábujjhegyen lopózva szobájába, megfogtam kezét, s csendes szavakkal költögetni kezdtem ... Aztán siettem a szomszédos szatolcsboltba. ahonnét mindennap a szokásos törkölyadagot hoztam vizespohárban, mert az ébresztéshez ez is hozzátartozott. Esténként a szerkesztőségben találkoztunk, ahonnét ugyancsak minden este az Emke törzsasztalához siettünk. Ott volt az újságíróvilág gyülekezőhelye. És ott folytattuk tovább a napközben megkezdett témákat írókról és művészekről, művekről, s a pezsgő váradi élet ezernyi eseményéről. A költő szavai nyomán megelevenedik képzeletünkben a századelő mozgalmas, új utakat kereső szellemi élete. Ady kezdeti harcainak színtere. Juhász Gyula SS kor én már nem voltam Váradon — folytatja a költő. — 1904-ben Rudnyánszky Gyula lapjánál dolgoztam Debrecenben, s így vele csak később, egy Holnap-matinén ismerkedetem meg. a váradi városházán. Ám, ha nem is élhettem a Holnap fővárosában, kapcsolataim fennállottak később is Adyékkal. Egy ebben az időben Kaposvárott megjelent kisebb gyűjteméAki Ady- índiét UoUtyctU... Beszélgetés Haraszthy Lajossal a tegnapról és a Holnapról nyes kötetünkhöz Ady Endre írt előszót, s a címlapot Rippl-Rónai József illusztrálta. Fájdalom arra gondolnom, hogy a második világháború idején pesti lakásomban megsemmisültek e korszak legértékesebb irodalmi relikviái, Ady első kiadású, dedikált műve, levelei és saját kézirataim is. Emiatt aztán sok esetben igen nehéz csak az emlékezetre támaszkodva idézni vissza a több, mint félévszázados eseményeket. A néhány évi vidéki hányódtatás mindenesetre káros volt saját írói fejlődésemre, Csak 1907-ben jutottam végre Pestre, ahol 1908-ban a vármegyei monográfiákat kiadó vállalathoz kerültem, s hoszszú időn át e kiadványsorozat segédszerkesztőjeként dolgoztam. Aki ma felüti e fontos, kézikönyvnek számító vaskos köteteket, sűrűn találkozhat Haraszthy Lajos nevével, aki a kora kiváló magyar történészei közt szerepel várostörténeti tanulmányaival. Haraszthy Lajos hosszú időn át közismert alakja volt a fővárosi irodalmi életnek, s szinte nincs egy jelentősebb nevű író, vagy művész e korból, akivel ne kerülne kapcsolatba. E széleskörű ismeretség bizonyos mértékig érthető, sőt természetes is, ha meggondoljuk, hogy a költő 1929-től 15 éven át a Rádió irodalmi osztályán működött, sokáig műsorszerkesztői beosztásban. Az emlékek HARASZTHY LAJOS valóságos tárházává így lehetett e csendes, halkszavú és hihetetlenül szerény férfiú, oly sok írótárs művét segítette napvilágra, s a sajátjával arcképe az 1930-as évekből alig-alig törődött. Azt hiszem, helyesen fogalmazom meg állításomat: Haraszthy Lajosban a tehetség nem párosult kellően az alkotói becsvággyal. Adyra terelem a szót újból. — Pesten eleinte a Vészi József szerkesztette Budapesti Napló redakciójában találkoztam vele több ízben, s időnként a „Három Holló"ban, amit akkoriban egyszerűen csak „Ady-kocsmának" becéztünk. Egy ilyen alkalommal éppen Oláh Gáborral, meg Kosztolányi Dezsővel ültünk a vendéglőben, mikor berobogott Ady, s hosszú vita kezdődött Oláhnak az akkoriban megjelent „Keletiek Nyugaton" című müve körül. Ady, szokásához híven még nyáron is forralt bort ivott, s csak úgy áradt belőle a szó, mikor párizsi élményeiről beszélt. Ugyanilyen élénken emlékszem arra is, amikor Ady a Népszava szerkesztőségéből konflissal vitt át a Nyugat kiadóhivatalába, ahová versei honoráriumáért ment fel. Utoljára az Uránia moziban láttam őt, ahol Bertával s a vajdahunyadi piros csizmás lányka kíséretében jelent meg, az akkor már nagybeteg költő; Babits, Karinthy, Csóth Géza s később József Attila; ahány név, annyi emlékhalmaz. Ám sürget az idő s egy riport szűk kerete korlátozza sorainkat, így csak azt jegyezzük még fel, amit Rozsnyai Kálmánról mond a szelíd, halk rímek mestere. — Könyvtára unikumok és világhírű irók dedikált műveinek gyönyörű gyűjteménye volt. Ismeretsége külföldön is igen jelentékeny lehetett, nem hiába dicsekedett Wilde Oszkár barátságával. Első felesége Prielle Kornélia, Petőfi egykori menyasszonya volt, akit Kálmán kegyeletből Szabadszálláson temettetett el. Itt lakott az én nagybátyám is, ki gyermekkoromban sokat mesélt az öreg Petrovicsról, Petőfi édesapjáról, ki a szabadszállási mészárszékében a húst mérte ki egykoron; Szeretettel György nevét is, kivel rövid ideig együtt dolgozott a „Világ" szerkesztőségében s búcsúszavunk előtt mégegyszer Dutka Ákosról beszél a költő, akihez hatvanéves barátság fűzi. Egész emberöltőt állott ki e barátság, s tegyük hozzá, hogy közben lepergett? irodalmi életünk egyik jelentős korszaka is, hogy átléphessünk a szocialista művészet és irodalom új feladatokat, új világnézetet valló korába. Ám e nagy nemzedék élő képviselőitől sokat tanulhatunk ma is. Mert alkotói és emberi példájuk és magatartásuk mindig a haladás eszméjét, az emberi humánumot, s így végsősorban a fejlődés törvényeit szolgálták, vezérükkel, a forradalmi Adyval az élen. A beszélgetés végén megjelenik a költő-feleség szelíd alakja is. Féltő gonddal vigyáz férjére és tizennégy éves szöszke lánykájukra, Blankára, kit Szegeden a Ságvári gimnáziumban iskoláztatnak. A csilingelő-hangú gyermek, úgy látszik, apja nyomdokain jár, mert igen ügyes, apró elbeszéléseket ír, s nemrégiben fejezte be első színdarabját Ertsey Péter fTTOTf Éjszakai tűnődés a Tiszánál Ha szőke vize majd kiszárad egyszer a játékos Tiszának, ha a világ végére várva hűlő rom lesz a méla csárda, s nem kél versenyre többé bordal a sziporkázó csillagokkal, mert nem lesz, aki torkát tárja borszagú dalra, rikkantásra — lehull a hold is majd örökre, mert nem lesz sima, tiszta tükre, és leszakad az ég is zordon, mert nem lesz, mire visszhangozzon, és kihunynak a csillagok mind, mert minek fény, hol nóta, bor nincs, s üres, kietlen hajnalokból mindent elsöprő vihar tombol. De mig Tisza van, csárda s ének — • tiszaparton szép az élet. GURSZKY ISTVÁN A színház negyedik emeleti karzatán olyan tizennyolc éves-forma lány állt, halványkék opálbatiszt ruhában. Hosszú, sima, tömött copfját ez alkalomra koszorúba tűzte. Mielőtt elindult, még egy kevés kis púdert is csent az orrára -a nagyságos asszony készletéből. Nagyon készült az estére. Még soha sem volt színházban. Kezét a korláton pihentette, s nem titkolt álmélkodással hordozta végig tekintetét a freskókkal díszített menynyezeten, a hatalmas csilláron, s lenti páholyokba szállingózó, estélyiruhás hölgyeken, előkelő férfiakon. A színház mindig mesebeli képekben jelent meg elképzelésében, mikor esténként a nagyságos asszony gyöngyökkel hímzett selyemruhában színházba indult az őrnagy úrral. Amikor a szobákat takarította, s közben megütötte az orrát a párfőm illata, vagy a szomszédos ház nyitott ablakán keresztül eljutott hozzá egy zongoraszám dallamának foszlánya — pedig talán kicsit fals is volt —, titkon arról álmodozott, hogy egyszer ő is eljuthat a színházba. S most végre valóra vált az álom. Itt áll a színházban — igaz, csak a negyedik emeleten —, s bámulhatja a sok csodáinivalót..-. De az örömhöz egy. kis szomorúság is vegyül. A színházban sem egyformák az emberek, akárcsak a piacon, az utcán, vagy a nagy ruhásüzletben. Mielőtt elindult, s utoljára belepillantott a nagy tükörbe, nagyon szépnek találta magát. Igazán, még a nagyságos asszonynak sincs olyan szép, karcsú dereka! S az arca azzal a kevés púderral!... A nagyságos asszony ugyan mondta egyszer, hogy az ő arcára még kár púdert kenni, de azért neki is van magához való esze! Amitől a nagyságos asszony megszépül, miért ne szépülne meg a cselédlány is?... A ruha is illik az arcához! Igaz, másikat nem is vehetett volna fel, mert nincs miben válogatni. De az bizonyos, hogy jól választott, amikor ezt a halványkék anyagot vette meg. Mindenki dicsérte az ízlését... Igy érezte ezt, mikor elindult... De itt a színházban minden a visszájára fordult: a sok selyem között az ő kis opálbatiszt ruhája nagyon szegényesnek látszik, s így csillogó ékszer nélkül olyan ő itt. mintha a nagyságos asszony kanárimadara mellé verebet tennének a kalitkába. Tekintete a kezére tévedt. Ö, csak ezt ne vette volna észre! A mosogatástól és padlósúrolástól puffadt volt és vörös, a körmei letöredezettek. önkéntelenül levette a kezét a korlátról, s zavartan leereskette, majd hátratette Szerette volna eldugni, hogy senki se lássa meg. Amint dugta hátra a kezét, véletlen meglökött valakit. ta Bocsánat! =a rebegte halkan. SZÍNHÁZI TALÁLKOZÁS Hozzá hasonló lány állt mögötte, s mosolyogva hárította el a bocsánatkérést. Kis hallgatás után ő szólította meg az előtte álló, kékruhás lányt: —i Talán először jött színházba? — Ó, nem!.-r, Vagyis... igen — felelte amaz zavartan. — Én már egyszer voltam. A Toscát néztem meg. Gyönyörű opera volt — folytatta a másik, s előbbre lépett a kékruhás mellé. — En imádom a zenét! — En is... Csak oly ritkán hallgathatom, ha a nagyságos asszony játszik valamit a zongorán! — Az én nagyságám pedig nem is szokott játszani!... Ahol eddig szolgáltam, ott jó volt. Ott fiatal volt a nagysága és sokat zongorázott. A. színházba is ő vitt el. Ez volt a karácsonyi ajándék ... De akkor nem itt álldogáltam ám, hanem a földszinten ültem. Maga a nagyságos úr kísért le, s az előadás végén eljött értem, ök a földszinti páholyból nézték végig az előadást. Csudaszép este volt!... Ezek bezzeg még ide, a kakasülőre se vennének jegyet! Rettenetesen fösvény a nagysága! Még tíz fillért sem bízna rám. Ha bevásárolni kell, akkor jön velem a piacra, én pedig cipelem utána a kosarat. Ezt útálom legjobban!... Pedig nagyon gazdagok ám! A nagyságos úr a nyáron Abbáziában nyaralt. Mikor onnan viszszajött, hetvenhét inge volt a mosásban! De drága ingek ám! Nekem az egész havi keresetemért egy métert sem adnának abból az anyagból, amiből azok az ingek készültek! A nézőtéren hirtelen sötét lett. Felgördült a nehéz bársonyfüggöny. A szünetekben összebarátkozott a két lány, s előadás végén együtt indultak haza. Utána még sokszor találkoztak, s együtt töltötték a vasárnap délutáni rövid kimenőket. S egyszer vége lett a barátságnak. A csacsogó barátnő megismerkedett egy kendergyári lakatossal, s hamarosan asszony lett. Ez 1931-ben tőrtént. .. ATovember hetedikén, a Nagy Ok1 tóberí Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulójának estéjén ünnepi előadásra gyűltek össze a dolgozók a színházban. A szünetben vidám beszélgetés töltötte be az elsőemeleti társalgót. Az egyik sarokban karhatalmisták, gyári munkások és csengő hangú asszonyok beszélgettek. Egyszercsak ősz hajú asszony lépett a társasághoz, s belekarolt az egyik harhatalmista feleségébe. — Meg sem ismersz már, Terikém? — kérdezte vidáman. Az asszony csodálkozva nézett a másikra. — Ugyan!.. •, Hát én vagyok a Vica... Itt ismerkedtünk meg a színházban. A negyedik emeleten! — nevette el magát. — O, emlékszem már!,-.. Hogy vagy? — érdeklődött a karhatalmista felesége. — Jól — felelte a másik röviden; Majd hozzátette: — Te is szép vagy. S szép ez a ruhád. Jól illik még most is a kék szemedhez! — Ezt a lányomtól kaptam ajándékba! — jelelte büszkén az asszony, örült is, hogy dicsekedhetett ezzel. — Az én lányom bizony még nem vesz nekem ruhát. Legfeljebb a fiam.. > A kislánynak nekem kell még ruhát vennem! Nem is keveset!... A balettiskolában tanul, és a szereplésekhez sok ruha kell!.. . Most is fog szerepelni a >*Mesék a bécsi erdőről« című balettben. Majd nézd meg jól! Szép kislány ám az én Agneskám! Amikor a balettiskola növendékei léptek fel a színpadon, az asszony figyelmesen nézegette a fiatal leányarcokat. Nem volt könnyű lánykori barátnőjének a kislányát felismernie. De végül csak sikerült. Legalábbis ö úgy vélte. Az egyik karcsú, hajlékony, bájosarcű leányt kinevezte Agneskának. S akkor egy kövér könnycsepp kibuggyant a szeméből és lassan lepergett az arcára. ÜTe kedves, hajlékony termetű, bájos Ágneska! Talán meg sem érted ezeket a könnyeket! Te már természetesnek tartod, hogy balettiskolába járhatsz, szép ruhád van és a klasszikus művészettel ismerkedsz. Talán híres balett-táncosnő leszel, s majd felléphetsz külföldi színpadokon is. Igazad van. Ez ma már természetes. Ha tehetséges vagy, akkor jogod van hozzá! De sohase felejtsd el, hogy édesanyád, ilyen idős korában már urak szolgája volt! Az ő keze nem volt olyan fehér és finom, mint a tiéd — eldurvult a padlósúrolástól és favágástól. Ö is szeretett volna táncolni, de neki minden szórakozása az volt, ha a negyedik emeletről végignézhetett egy operettet. Ahhoz, hogy te balettiskolába járhass, el kellett hozzánk jönniök a nagy október országából a szovjet harcosoknak, s fel kellett szabadítaniok bennünket a sok ingyenélő nagyságos asszonyoktól, méltóságos uraktól, úri bitangoktól. Sallai Júlia