Délmagyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-01 / 282. szám

XIII. évfolyam, 282. szám Ara: 50 fillér Vasárnap. 1957. december 1. Terven felül gyárt a Szalámigyár: a Paprikafeldolgozó: Népfőiskola nyilt Kisteleken negyven vagonnal több] szalámiféleségei hétmillió forint érlékűj paprikái Lassan el kon nak az év hó­napjai. Most léptünk az utol­sóba. Ez a ténv arra készteti üzemeink vezetőit, hosv szin­te napról napra fieveliék a tervteliesítés alakulását, ügyeljenek. nehoev elmarad­janak. Több helven naevon neki kell avürkőzni. hoev adóssás nélkül lépiék át az úi esztendő küszöbét. Má­sutt viszont már jelentik, vasv jelentették, hosv befe­jezték éves tervüket. Ezt les­több helyen azzal érték el. hosv a vállalat munkásai, vezetői összefosva, s minden erejüket latbavetve vésezték munkájukat. Itt-ott azonban az is közrejátszott, hosv laza terveket adtaik egyes minisz. tériumok a vállalatoknak. A tervteljesítés rácáfol a hi­letlenkedőkre. a munkások­lelkes munkája választ adott a kétkedőknek. Ma már el­mondhatjuk. Szeseden igen szép eredmények Várhatók az év végére. A hét vésén két szesedi nasyüzem. a Szalámi, gyár. s a Papnkafeldolsozó Vállalat jelentette éves ter­vének teljesítését. Néhánv napja érdekes sta­tisztikát készítettek a Szese­di Szalámigyárban. Ebből ki­tűnik. hosv 1950-ben hatvan­hat és fél vason szalámit és hentesárut készítettek a svárban. Ez is ióval több. mint amennyit Pickék ideié­ben termelt az üzem. 1953-ra már ez a mennvisés 151 va­téti könyuuásár Ma kezdődik az ország minden városában, falu­jában az egy hónapig tartó téli könyvvásár, amelyre a szegedi könyvesboltok is felkészültek. A vásár alatt sok-sok szép, jó könyv várja a boltok polcain a szó­rakozásra, tudásra vágyakozókat. Nem mindig volt ez így. Kazinczy Ferenc még azt panaszolta: »Gyalázatos dolog, hogy a mi Magyaraink még ezen Magyar Epo­chában sem olvasnak. Híjában vádolta Szatsvai azzal ez írókat, hogy drágán szabják könyveik árát" A kis példányszántban megjelenő könyv akkor és még később is viszonylagosan drága volt. A múlt század közepén a Pesten megjelenő Poli­tikai Újdonságok 1857. évi március 25-iki számában a következő hír jelent meg. »Szegedi tanyákon történt, hogy egyik gazda a szomszédos tanyatulajdonostól egy kopott könyvet kapott olvasgatni, mellyet végig forgat­ván úgy megkedvelé, hogy mindenkép szerette volna azt birtokába keríteni; mivel pedig az igazi tulajdonos előtt is nagy becsben állott a könyv, végre megalkud­tak egy mérő tiszta búzában, a mellynek árába, a könyv ú) korában koránt sem került. Ez eset is tanúskodik népünk olvasóvágya felöl, csakhogy még sokan nem tudják, minő könyvet kellene megvenni.* Krúdy Gyula írta 1915-ben: »Hazánkban a könyv még mindig a legnagyobb luxus-cikk. Valóban rend­kívüli jó termésnek kell lenni, vagy derék kártyajárás­nak, hogy Magyarországon az új könyveknek vevője akadjon." Mennyire csodálkoznék Kazinczy Ferenc, Pákh Albert, a Politikai Újdonságok szerkesztője és a lap­kiadó Heckenast nyomdászmester, Krúdy Gyula, ha itt járna az idei szegedi téli könyv-vásáron. Milyen nagy lett az az olvasnivágyás, és nem kell már egy mérő tiszta búzát adni egy kopott fedelű régi könyvért. A társadalom fejlettségi fokának egyik ismertető jele a könyvszükséglet mértéke. Ez minő nagyobbá és nagyobbá válik napjainkban. Az egészséges olvasni­vágyás, a tudásszomj úgy igényli a könyvet, mint a test az életfenntartásához elegengedhetetleniil szüksé­ges tápanyagokat. Minél nagyobb számban és minél jobb könyv jelenik meg egy országban, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy fiai nagyobb tudásra tegyenek szert. És erre manapság különösen szükség van. A jó könyv a szocialista kultúra csendben dolgozó szervező munkásu, Nem kell már nagy árat fizetni, anyagi ál­dozatot hozni a könyvért, amelyet valaki olvasni kí­ván. A magyar könyvek soha nem sejtett példány­számban hagyják el a nyomdát és olcsó áron lesznek a könyvek barátainak tulajdonává. Arany János Toldi­trilógiája százhúszezer példányban jelent meg az Olcsó Könyvtár századik köteteként. A magyar és a világ­irodalom remekművei filléres árakon vásárolhatók míg ebben és más sorozatban. Minél magasabbrendű a kul­túra, annál fokozottabb az igény az örökéletű remek­művek. a tudást adó szakkönyvek iránt. A dolgozó embernek kedves pihenője, szórakozta­tója a könyv. Tóth Árpád megénekelte a fiatal, munká­ba menő leányt, aki reggel a villamoson derült arc­cal regényt olvas, s ez »letörli egy sorsocska árva köny­nyét". A könyv azonban nemcsak szórakoztató, hanem tanítómester is. Mégpedig a legtürelmesebb, a legfá­radhatatlanabb. a legmegértőbb tanítómester, aki min­dig rendelkezésünkre áll. nem büntet, a hűtlenségért szemrehányás nélkül megbocsát és mindig csak ad. Van­nak könyvek, amelyekkel vem szabad cswoó.n múló is­yv CTptsénet k'U—i- rövid. idóxe n könvvtr-kAi T-i T-r vo—>t .mert ezebv-k mi—din ké--l kelt Je—rlök. TTti­társaink s ezért tninidn—xinkk" kel1 vál"*"'1". Nem ob'an réren, a marmar vidéken a Komáromi Kalendá­rium volt ar egyetlen olvasmány, ma azonban n leg­távolabbi faluba is sok-sok szórakoztató, tanító könyv jut el, hogy ne maradjon a nép tudás nélkül. dr. J. Gy. sonra emelkedett. A multj évben annak ellenére, hosv a í termelésben itt is érződött bi- í zonvos mértékis az elleníor-J radalom hatása. 215 vason { árut készítettek. Az idei éves? tervük annvi volt. mint a) múlt évi teljesítmény, de már < november vésére teljesítet-1 ték tervüket. Előreláthatólag í mintegy 19 millió forint ér- : lékű áruval termelnek töb­bet. Ez mennyiségben mint- j esv negyven vagon szalámit! és húsféleséget ielent • A ió paraszti munka, a kedvező időjárás meghozta eredményét a paorikaterme­lésben is. Más esztendőkhöz , viszonyítva az idén iobb ter-f mést takarítottak be. s álta-5 Iában időben adták át a fel- f dolgozó vállalatnak. Állami ? gazdaságok, termelőszövet- s kezetek és egyénileg dolgozó í parasztok is. Az átvételek-! nél usvan voltak zavarok, de | ez is csak többnyire abból 1 adódott, hosv a termelők egy ! része, különösen Csongrád J megye északi községeiben és * városaiban nem akarták fel­fűzni az átadás előtt a papri­kát. ömlesztve viszont a vál­lalat. nem tudott minden mennyiséget rövid egv hét alatt befogadni. A ió termés nagyban elő­segítette. hogv a vállalat no­vember 28-án teljesítette ter­melési tervét. Természetesen ez a szép eredmény a válla­lat dolgozói ió munkájá­nak köszönhető elsősorban. Most úiabb vállalást tettek a munkások, elhatározták, hogy az év végéig mintegy hétmil­lió forint értékű árut állíta­nak elő terven, felül. Igv akarnak több paprikát biz­tosítani belföldi fogyasztásra ás az exportszállítások részé­re is. Szép eredményeket ért el már eddig is az export­szállításban is a Paprikafel­dolgozó Vállalat. Az év de­cember elseiéie terjedő ter­vét 175 százalékra teljesítet­te. A belföldi szállítási köte­lezettségét is túlteljesítette 14 százalékkal. Kádár János elvtárs felszálalása a vasasok kongresszusán Tiszakutató-nap Szegeden m %a$y nyeremények •; a lottón Milyen a téli divat?; "A CSILLAGOK FELÉ­Moszkvában november 7-én megnyílt össz-szövetségi Művészeti Kiállításnak nagy sikere van. Képünk a kiállí­tásról készült. Előtérben Posztnyikov "A csillagok felé* című szobra Naponta csaknem háromszáz vagon cukor készül A cukorgyárak nagyszerű [eredménnyel dolgoznak. Most E naponta negyven vagonnal • több cukor készül, mint az ! (ttoző években, s ígv a naoi E össztermelés háromszáz va­[ gon körül mozog. Az ipar > már 170 millió kiló cukrot ké­{szített. fi társadalmi tulajdon megvédéséről, a kulturális nevelömunkáról és a bizalmihálózat működéséről tárgyalt a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Elnöksége nak elnöke, hogy idén, a A közel hárommillió forintos múlt évhez képest általában költséggel épült derekegyházi csökkent a leltárhiány, jólle­Tegnap, szombaton délelőtt ülést tartott a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának Elnöksége. Az ülés napirend­jén időszerű társadalmi és szakszervezeti kérdések sze­repeltek. Megtárgyalták a többi között a KPVDSZ terü­leti bizottsága elnökének je­lentése alapján a társadalmi tulajdon védelmében végzen­dő szakszervezeti feladatokat — különös tekintettel a ven­déglátóipari és kereskedelmi munkahelyekre. A beszámoló ismertette azokat az intézke­déseket, amelyeket az állami és szövetkezeti kereskedelem vezető testületeivel közösen foganatosított a szakszerve­zet a társadalmi tulajdon fo­kozott megvédése érdekében. Anyagi kedvezményeket élveznek azok, akik egész évben leltárhiány nélkül dolgoznak —, ellenben min­denféle jutalmazásból ki­rekesztik azokat, akiknél a negyedévi elszámolás so­rán leltárhiány mutatkozik. Ismertette Kókal elvtárs, a KPVDSZ területi bizottságá­IHtWHHHHHWtUIHHWt Hétfőn Szegedre érkezik a Franca Kommunista Párt küldöttsége Kedves vendégek érkeznek hétfőn Szegedre. A Fran­cia Kommunista Párt hazánkban tartózkodó küldött­sége városunkba is ellátoga* és előreláthatóan egy napot töltenek itt horry amennyire Idejük engedi. meglsmerked­ienck Szegeddel. s a város dolgozóinak életével. Kedden Hódmezővásárhelyre látogatnak át. Szeretettel köszöntjük városunk tan a francia kom­munisták. a francia munkásosztály élcsapatának képvise­lőit. akik nehéz harcot folytatnak hazájukban a mun­kásosztály akcióegységének megteremtéséért, a dolgozók életkörülményeinek megjavítása, az algériai hétté kivívá­sa. s a francia nép boldog, békés jövőjének biztosítása ér­dekébea, het néhány esetben bírósági eljárást kellett indítani becs­telen boltvezetők ellen. Ja­vasolta. hogy élesszék újra a társadalmi bíróságokat és al­kalmazzák a megszégyenítést a népvagyon fosztogatói el­len. Ezzel párhuzamosan — mondotta — fokozni kell a társadalmi ellenőrzést és a nevelőmun­kát. A kereskedelemben a társa­dalmi tulajdon ellen elköve­tett vétségek legtöbbször a vásárlók rovására is történ­nek, éppen ezért apellálni kell a szélesebbkörű ellenőr­zés megszervezésére. Második napirendi pont­ként a szakszervezetek kultu­rális nevelőmunkáját tár­gyalta meg az elnökség, meg­állapítva, hogy ezen a téren generális változásokra van szükség. Mindenekelőtt együttműködésre kell töre­kednie a szakszervezetnek a művelődési munka álla­mi vezető fórumaival. Természetesen ez a törekvés csak akkor lesz eredményes, ha mindkét részről megnyi­latkozik. Sajnos, a meghívott testületek közül csupán a megyei tanács művelődés­ügyi osztálya képviseltette magát ezen a fontos értekez­leten. Szóba került a beszámoló és a hozzászólások elhangzá­sa során, hogy több helyen — főként meg­felelő vezetés hiánya miatt — nem használják ki a drága pénzen megteremtett művelődési lehetőségebet. művelődési otthonban egyál­talán nem folyik semmiféle kulturális tevékenység. A Pankotai Állami Gazdaság könyvtára felügyelet nélkül pusztul, ugyanakkor senki sem adja a munkások kezé­be a könyvet. Számos helyen pihennek a keskenyfilm­vetítő készülékek. Felmerült annak a gondo­lata, hogy a szakszerveze­tek szegcdi művelődési ott­honait valamilyen formá­ban szakmaközivé kell tenni. Utoljára a szakszervezetek bizalmi értekezletein elhang­zott felszólalások és pana­szok alapján tett intézkedé­seket ismertette Juhász Nagy Antal elvtárs, majd az elnök­ség megbeszélte a bizalmiak tájékoztatásának módját és a tőlük eredő panaszok, beje­lentések kivizsgálásának gyors és hathatós elintézése mellett foglalt állást. Nemzetközi­bélyegkiállítás Budapesten A FIP, a Nemzetközi Bé­lyeggyűjtő Szövetség leg­utóbbi kongresszusán úgy ha­tároztak, hogy 1961-ben Bu­dapesten tartják a nemzet­közi bélyegkiállítást, s a szö­vetség évi kongresszusát VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKi

Next

/
Oldalképek
Tartalom