Délmagyarország, 1957. november (13. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-16 / 269. szám

Puiiiiliil, ÍÍ57. MrcidSff 19, EGY ISKOLA GONDJAI ^iMMMiiiiin^ a növekedés nehézségei 1955 őszén kilenc osztállyá], «gy épületben kezdte meg mű­ködését a város második általá­nos gimnáziuma, a Ságvári Endre Gimnázium. A fejlődés, amit az iskola a két év alatt megtett, szinte lélegzőt elállító ütemű a ssámok tanulsága szerint ii. Keserves éa sokszor alig megoldható helyzeteket te­remt azonban ez a nevelők ée a diákok számára is a pedagógu­sok panaszai, az igazgató csön­des humorú elbeszélése szerint. Lássuk először a számokat. Mint már irtuk; 1955 őszén kileno osztállyal, egy épületben indult meg a munka. Az 1956/ 57-es tanévre már 17 osztály iratkozott be a Ságvári Gimná­ziumba. Az osztályokat lehet szaporítani, az épületet azonban hiába serkentjük növésre. Az eredetileg kiválasztott épület sem vette tudomásul az osztá­lyé*. számának növekedését, maradt akkora, mint az 1955/ 56-os tanévben volt. Az osz­tályok egy részét a Vegyipari Technikum Marx téri épületé­ben, más részét a Bolyai Inté­zet épületében helyezték el. Az idei tanévre az osztályt* szá­ma megint kilenccel nőtt, s is­mét helyet kellelt keresni a "hontalanul születelt" osztályok számára a jelenlegi helyzet te­hát a következő: Az iskolának van 26 osztálya, ebből a főépü­letben végzi a munkát 10 osz­tály. A Bólvai Intézet épületé­ben 7 osztály; a Vegyipari Technikumban három osztály, a Tanítóképzőben hat osztály. Ez még eddig csak valahogy megvolna, de mi van például a Tanítóképző Intézeten belül el­helyezett osztályokkal? A földszinten van a tornate­rem, az első emeleten a tanári szol*; a második emeleten két osztály, a harmadik emelet manzárd szobáiban 4 osztály. Ez a négy osztály is kettéosz­tottságban van, hiszen külön­külön lépcsőházon lehet őket elérni. Elképzelhető, hogy milyen gond ilyen körülmények közölt a fe­gyelem fenntartása. De ez csak az egyik kérdés, ami mellett a megszámlálhatatlanul sok többi sorakozik fel. Körülbelül másfél órája ülünk Bánfalvv Ferenc igazga­tóval, Kovács Lajosné pártlil­kárral és Darók Miklós ICISZ­titkárral az igazgatói irodában és még mindig nem értünk vé­gére ezeknek a kérdéseknek. Az igazgató azt kérdi: Hogyan ala­kítsuk ki négy helyen történő oktatással a 49 főből álló tan­testület egységét? Hogyan vé­gezzük jól, hathatósan az irá­nyítást? Hogyan érjük el a ne­velői munka ellenőrzésének va­lóban célravezető, nevelőt és diákot egyformán segítő mód­ját? A KtSZ-rilkár az ifjúsági mozgalom kérdéseit feszegeti. Mindenütt egy-egy külön KISZ­szervezetre volna szükség, kü­lön KISZ-vezctő tanárra. A párttitkárnő azt moudja: A tan­testület legnagyobb része csak a konferencián találkozik, nem ismerjük egymást, hogyan vé­gezzünk céltudatos, tervszerű politikai munkát? A pedagógusok pedig azt mondják: Kicsi a szertárunk, megesik az, hogy egyidőben mind a négy iskolarészlegben fizikaóra van. Mi szívesen ci­pelnénk a fizikai felszereléseket a központi iskolából, akár a Marcc térre, akár Alsóvárosra is, de nincs elég felszerelés. Kevés a történelmi, földrajzi atlasz. Kiesi a tanári könyvtár, az if­júsági könyvtárban sincsenek meg • kötelező olvasmányok nem tudjuk velük ellátni az if­júságot. Igaz ugyan, hogy a vendéglátó iskolák minden segítséget megadnuk, fizikai szertárukat, előudó ter­meiket, tornatermeiket a Ság­vári Gimnázium tanulóinak ren­delkezésére bocsátják. Az is igaz, hogy az egyetem fizikai intézete kéthetenként lehetősé­get ad arra, hogy a "Bólyai­rószleg" tanulói az egyletein fi­zikai oktatótermeiben láthassa­nak bemutató kísérleteket Mindez azonban kevés. Külön gond az iskola vezeté­se is. Ez a »aégylakiság" úgy tertni, a bürokráciát, mint a jó televény eső után a gombát Láttunk körözvényeket, ame­lyektől elállt a szivünk verése, t ámuldozva néztünk a köz* ponti épület tanári szobájában egy nagy falitáblát: a kombina­tív órarendet, amin csak hosszú hetek tanulmányozása után le­het eligazodni, hiszen több mint 700 jel jelzi, hogy melyik ta­nárnak hol van éppen órája. Mi van akkor, ba valaki helvette* sít?! Az iskola nehézségei a növe­kedés nehézségei, de ez nem je­lenti azt, hogy megnyugodjunk azok láttán, éa ne igyekezzünk megoldani őket Mi itt a teendő f Igazgató, pedagógusok, a a ' művelődésügyi osztály is azt mondja, az igazi megoldás az építkezés. Volna egy átmeneti segítség is, ha a volt piarista gimnázium első-második eme­letét megkapná a gimnázium, akkor két helyen lenne meg­oldható a tanítás. Ügy gondol­juk, a művelődésügyi osztály helyesen teszi, ha mind a két megoldást szorgalmazza, min­den erejét latba veti, hogy en­nek az új gimnáziumnak, mely­re az ifjúság nevelésének ügyé­ben továbbra is nagy feladatok várnak, a lehető legsürgőseb­ben biztosíthassa a valóban nor­mális munka feltételeit. (>*• g.) ffifytrwUfa..... TÉVIBOfeS Egészségügyi ankét a Kenderfonógyárban ízlésesen díszített asztalok mellett jöttei: össze a Kender­fonógyár tanácstermében a gyár és más vállalatok egész­ségügyi aktívái az elmúlt év egészségvédelmi munkájának, a Vöröskereszt működésének megbeszélésére. Az ankéton dr. Berkes Pál főorvos, dr. Salgó Gábor főorvos, dr. Szűcs László és dr. Csenne János üzemorvosok is részt vettek. Az ankét beszámolóját dr. Balassa Miklós, a Szegedi Kenderfonógyár üzemi orvo­sa tartotta, aki ismertette az elmúlt évben elért eredmé­nyeket a Kenderfanógyár egészségügyi ellátottságában. — Különösen nagy ered­ménynek könyvelhetjük el — mondotta —, hogy a párt se­gítése és a vállalatvezetőség áldozatkészsége folytán egy évvel ezelőtt megnyithattuk házikezelésben működő iszap gyógyfürdőnket, valamint fénykezelő berendezésünket is beállíthattuk, mellyel az eddigi infrasugárzáson kívül az idei ősztől fogva napfény­besugárzást is eszközölhe­tünk. Ismertette a vállalat terveit is, ennek során elmon­dotta, hogy a légzőszervi be­tegek részére légkezelő épí­tésének terve és anyagi kere­te szintén jóvá van hagyva, s az inhalatórium építkezését is megkezdik a közeljövőben. Beszéde további részében ismertette a Vöröskereszt üzemi munkáját. Elmondotta, hogy az ellenforradalom nap­jai a Vöröskereszt üzemi mű­ködését is szétzilálták: Ma már újra él és dolgozik a Vö­röskereszt a Kenderfonógyár­ban. A régi aktívahálózat munkába állt és új tagokkal is gyarapította a Vöröskereszt szervezetét. Kiemelte, hogy az üzem Vöröskereszt-titkára, Bohata Józsefné elvtársnő jól végezte az elmúlt Időszakban munkáját és nagyrészben ne­ki köszönhető, hogy a vér­adó hálózat Ismét elvégzi fel­adatait az üzemben. Az ankét részvevői számos hozzászólásban fejtették ki véleményüket és hasznos észrevételeikkel járultak hoz­zá a felvetett kérdések tisztá­zásához. Végezetül, dr. Móró József főorvos, az ózdi Ko­hóművek főorvosa meghívta a Szegedi Kenderfonógyár munkavédelmi bizottságát és Vöröskereszt szervezetének vezetőségét tapasztalatcserére Ózdra. ty* * ­>Na, és a születésnapomra tntt kapok tőled, Kázmér? Itat, november 19, raombat MOZIK Szabadság: Fél I ís W • óra kor: A vasárnap gyilkosai. — Iz­galmas hajsza egy Mercedes uta­gainak életéért. — Francia fllm, November 20-lg, Vörös Csillag: Fél « és fél « órakor: Tlzennyoleévesek. — C-ehizlovák fltm. November 17­lg­Fáklya: Fél f és fél * órakor: Boszorkány. — Francia film, No­vember 17-ig; DUGONICS MOZI BpflOk Művelődési Otthona Kossuth Lsjos sgt B3; Zalamea! biré. (16 éven felü­lieknek.) Kísérő műsorral. Elő­adások kezdete 6 és 7 órakor. POSTÁS MOZI 6 órakor Bel Ami című francia film. 16 éven felülieknek, NEMZETI SZÍNHÁZ Este fél 8 órakor: 810 holttest. — Frkel-bőrlet, . KEVÉS FELHŐ, HIDEG IDO A Szovjetunió európai te­rületein keresztül újabb hi­deg légtömegek áramlanak Ukrajna és a Havasalföld fe­lé. Hatásukra az Ural észa­ki vidékein még a mínusz ..z, a Fekete-tengertől és a Káspi-tcngertőt északra eső területeken pedig a null fo­kot sem érte el a nappali felmelegedés. Ezzel szemben a Földközi-tenger medencé­jét még meleg levegő bo­rltja. A nappali hőmérséklet Itt 18—20 fokig emelkedett. Várható Időjárás szomba­ton estig: kevés felhő, párás, helyenként ködös idő. Gyen­ge keleti, délkeleti légáram­lás. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem lesz. Legmagasabb nappali hő­mérséklet szombaton öt­nyolc fok között. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A nagy né. MUZEUM Fehértó élővilága, Móra Ferenc­emlékkiállítás Szeged és a ma­gyar irodalom i84C-tól napjain­kig. Gyermekjátékok egykor és most (Roosevelt tér). Nyitva hét­fő kivételével mindennap de. ló­tól este 13 óráig. Múzeumi Kép­tár (Horváth Mihály u. 5.) nyitva hétfő kivételével mindennap de. 14 órától 18 óráig. // Megajánltam de megbántam n A Csongrádmegyei Építőipari Vállalat kálváriája egy gép körül Szeged új ipari öveze­tének egyik létesítmé­nyeként szemmel látha­tóan épül a Dorozsmai út mellett a Csongrád­megyei Építőipari Vál­lalat előgyártó telepe. Már költözködőben van a városból a mozaik­gyártó részleg is. A vá­rosi tanács kártérítést fizetett a vállalatnak a Mérey utcai telep lebon­tásáért — itt épül ugyanis az egyik új la­kóháztömb —, s ezen áz összegen már meg ls kezdték az áttelepítést. Modern üzemrészt épí­tenek az új telephelyen, s érthető törekvés, hogy a vállalat a mostani át­építést szeretné felhasz­nálni a műszaki tovább­fejlesztésre is. A régi, korszerűtlen és ráfize­téssel dolgozó mozaik­préseket például szeret­nék újjal kicserélni. A vállalat az Építő­ipari Minisztériumhoz fordult, — kérve egy modern mozaikprést. Tekintve, hogy itt nin­csenek ellene a jobbnak, a minisztérium intézke­dett. Megajánlotta a se­gítséget, mégpedig oly formán, hogy a Békés­csabán jó ideje heverő modern gép Szegedre történő diszponálására rendelkezést adott ki a csabai és a szegedi vál­lalatnak. Indokolt lépés volt ez, mert Békéscsa­bán egyelőre nem építe­nek mozaiklap-gyártó üzemet, ebből az építő­anyagból viszont ország­szerte hiány van. Nem ellenkezett a bé­késcsabai vállalat veze­tősége sem, s egy hatal­mas autó, megfelelő ap­parátussál elindult az importált gépért Békés­csabára. Rendben volt minden —, hanem az ér­dekelt telepvezető és né­hány munkás, fittyet hányva a minisztérium rendelkezésére ós az igazgató utasításéra, megtagadta a gép kiadá­sát. Később híveket sze­reztek eljárásuk támo­gatásához magasabb po­litikai fórumokon is — mondván, hogy az a gép kell Békés megyében, s addig is, amíg csiszoló­gépet szereznek hozzá, cementlapot préselnek vele. Közben meg lehetne kérdezni: miért csak most jutott az eszükbe? Emellett azonban aria is hivatkozni kell, hogy az állani! építkezések­hez már nem használ­nak cementlapot, hanem az értékesebb mozaik­lapokra van nagyobb szüksége az építőipar­nak. Ezt az építőanyagot általában deficittel ké­szítik országszerte. Sze­geden minden feltétel meg lett volna az új géppel ahhoz, hogy a rá­fizetés megszűnjön. Az Építőipari Minisz­térium a csabai "ellen­állásra" valahogy így tett: "Hát legyen!" Megbánta a megaján­lást. De hogy mégis ele­get tegyen Szegednek, határozottan megígérte, hogy Heves megyéből, vagy Kecskemétről fel­tétlenül ad egy modern mozaikprést. No és fia ott "is ellen­állnak? Akkor ismét megjár nagy költséggel egy kálváriát a Csong­rádmegyei Építőipari Vállalat. Vagy határo­zott lesz a miniszté­rium? Mindegy, hogy végűi­ig milyen intézkedés tör­ténik, de egy bizonyos: a minisztérium jelenlegi eljárása nem növelte te­kintélyét, de nem segí­tett hozzá a gazdaságo­sabb munkához, a mo­dern gépek teljes kihasz­nálásához sem. (mn) KÖNYVTARAK Somogyi Könyvtár Központi könyvtárban kölcsön­zés hétköznapokon de. 10—12. éa du 2—6-ig. Olvasótermi szolgálat hétköznapokon de. 10-töl este 7-lg. A Járási Könyvtár Széchenyi tér t; szám alatti helyiségében fel­nőttek részére: hétfőn, szerdán és pénteken, az ifjúság részére: kedden, csütörtökön és szom­baton 16—12, délután 2—6 óráig tart könyvkölcsönzési szolgála­tot. A fiókkönyvtárak a szokott he­lyen és időben folytatják köl­csönzési munkájukat. Egyetemi Könyvtár Kölcsönzés: hétfőn 14 érától 17 óra 45 percig. Keddtől péntekig 12 órától 17 óra 45 percig, szom­baton 10 órától 12 óra 45 percig. Olvasóterem: nyitva hétfőn 14 órától 19 óra 45 percig, keddtől szombatig 10 órától 19 óra 45 per­cig és vasárnap 9 órától 12 óra 45 percig; A Juhász Gyula Művelődési Otthon könyvtára. Mindennap — péntek kivételé­vel —, délután 1—6 óráig. Köl­csönzés mindenkinek; VIDÁM TEMETÉS SZERBIÁBAN A szerbl-I Lapovoban most halt meg a 80 éves Lepa Krsz tics. Az Idős parasztasszony egész életében rajongója volt a zenének, a táncnak és a vi­dámságnak. Halálos ágyán lelkére kötötte hozzátartozói­nak, hogy zenekar kisérje utolsó útjára és a sírgödör­nél kedvenc dalait éa táncze­nét húzzanak a cigányok. A halott végakaratának megfe­lelően az egész gyászmenet táncraperdülti — otthagyta budapesti munka­helyét Zsiga László. Budapest. I^ndler Jenő utca 31 szám alat­ti lakos még áprilisban, majd te­ruccant Szegedre, ahol folyama­tosan papírárukkal, borítékkal, levélpapírral. Irodát szerekkel ..foglalkozott", azaz az üzletek­ben vásárolt papírárukat három-, négyszeres áron adta el házalás­saL Ilyen módon több ezer forin­tos árdrágítást követett el, ezen­kívül apró bűncselekményekből tartotta fenn magát, TGIIETETLEN PAPIROS Egy német vegyésznek sike­rült olyan paplro6t előállítani, amely nem fog tüzet. Ez az ég heteUen papiros a feltaláló sz-­rint semmiben sem különbözik a közönséges papírtól. Gyártá sa sem költségesebb, mert ezt a feltűnő tulajdonságot, egy ti­tokban tartott kémiai folyamat segítségével ért el. Az éghetel­len papiros még hétszáz fokon sem gyullad meg, pedig ezen a hőmérsékleten már némelyik fém is megolvad. Érdekes tu­lajdonsága az éghetetlen papi­rosnak az ls, hogy nagyon rossz hővezető. Ha egy éghe­tetlen papirosból készült töl­csérbe egy közönséges újság­papírt teszünk és a tölcsért a gázláng fölé tartjuk, nemcsak hogy az éghetetlen papiros ma­rad meg épen, hanem a benne lévő újségpaplros sem pörkölő­dlk meg. — EGY LAROCHE nevű francia orvos tanulmányozta a zöldség­félék és a gyümölcs hatásat a/, emberek lelkivilágára. Megfigye­lései szerint a burgonya meg­nvugtatóan hat, a körte elóse gitt a logikus gondolkodást, a sárgarépa és paraj elosztja a depressziót és a zöld saláta fel­kelti a vágyakozást a gyengéd zene után. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területén November hó 9-tól november hó 16-ig este G órától reggel « óráig (vasárnap nappal ls) első­segély és nehézellés esetére in­spekciós dr. Tiboldi Béla állami állatorvos. Lakása Maros u. 42. Telefon 35-51. Az állatorvos ki­szállításáról a hívó fól köteles gondoskodni. — Erich Euström orvostanár többéves kutatómunkája eredmé­nyeként azt állítja, hogy egyre több a balkezes gyermek. Az ál­tala megvizsgált gyermekeknek 15 esztendővel ezelőtt csak 5 szá­zaléka volt balkezes. Ma mar u""anannyi gyermek közül 11 százalék ir balkézzel. Egy 194ci ban végzett körkérdés eredmé­nyeként megállapította, hogy a fiúk között több a balkezes. KESZUL A VILÁG LEGNAGYOBB REFLEKTORA Erlangerben elkészült a vi­lág legnagyobb reflektora. Fényereje 80 millió watt, pf­rabolaalakú tükrének átmérő Je 60 centiméter. Fényereje oly nagy, hogy sötét éjszaka­ban 3 ktlóméter távolságban újságot lehet olvasni fényé­nél. — Szerelmi bánatában cíánká­liumot Ivott és meghalt O. Julta 21 éves harmadéves gyógyszerész­hallgató. Tettét a kollégiumban követte el. A fiókjában egyéb­ként jelentős mennyiségű szub­llmátot ls találtak. Két héttel ez előtt a leány már natvan darab Sevenalettát ls beszedett, de ak­kor még megmentették az élet­nek. — MA; SZOMBATON este 8 órakor az Egyetemi Diákotthon­ban (Dugonics tér) fiatal szegedi írók, fiatal zenészek találkoznak egymással és a közönséggel. A műsorban Dér Endre, József At­tila-díjas és Andrássy Lajos — az egyelem fiatal írói: Bárdos Pál, Fésűs András, Gál Sándor, Hatvani Dániel, Magdii Lucián. Móczár Albert, Nagy-falust Tibor, Papp Lajos —, a Zenekonzeri tórium fiatal zenészei, énekesei­Fekete Győr István, Balázs Al­iiért. Bordás György és Dömö­tör István szerepelnek. — A ZENEMU VESZETI Szak­Iskola nagytermében ma, szom­baton este 7 órai kezdettel a Wieniawsky-verscnyre készülő fiatal művészek: Vas Tamás es Sepsel József hogeclilhangyersenyt tartanak. Minden érdeklődőt szí­vesen lát a rendezőség. — Tűz keletkezett építési hiba fol-tán dr. Geréb György, Al­földi utca 3. szám alatti lakos lakásán a mosókonyhában. A berendezés teljesen meggyulladt, a szegedi tűzoltók gvors kivonu­lása és oltása akadályozta meg, hogy a tűz kiterjedhessen a te­tőszerkezetre, illelve az épület többi részére. A kár azonban így is több «2áz forint értékű. x Kereskedelmi Pénzügyi és Vendéglátóipart Dolgozók Szik szervezetének Központi Kultúr­otthon Könyvtára (Tolbuhin su­gárút 14.) nyitva: kedd. csütörtök, péntek délután 4—7 óráig. Könyv­Kölcsönzés mindenkinek díjtala­nul; x — Mint bedolgozó, folyamato­san sikkasztotta a Eonalmentö. Vállalattól kapott nyersanyagot Tóth Istvánné Nádor u. 12. szánt alatti lakos, aki a sikkasztott, el lopott társadalmi tulajdonból pulóvereket kötött s azokat el­adta. Társadalmi tulajdon ellen elkövetett sikkasztásért kerül bí­róság elé Tóthné. /főruüelü/ etéfye/ ftfc / '

Next

/
Oldalképek
Tartalom