Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-12 / 239. szám

4 Szombat. 1957. október 12­s? varos Ha: Szeged kajak bajnokságának első napja A versenybíróság keddi ülésén ügy határozott, hogy a bajnokságot mindkét na­pon 3 órakor kezdi. A ver­senykiírás ezt megelőzően készült, azon 4 órai kezdés szerepel. Ezúton is felhív­tuk az érdekelt vezetők és versenyzők figyelmét a vál­tozott kezdési időpontra. A versenykiírásba géphiba mi­att szombaton 1 km kettes p, kajak szerepel 10 km helyett. A bajnokság megrendezése nagy örömet váltott ki a ver­senyzők körében. Szorgalma­san készülnek a versenyre. Előreláthatólag jó verseny lesz szép küzdelmekkel. Ügy tudjuk, hogy a SZE­AC, idén veretlen Török At­tila, Balogh Artúr kettőse csak 1000 m-en indul. Egye­temi elfoglaltságuk miatt ke­veset tréningeztek, s hosszú távon valószínűleg nem in­dulnak. Igy ezen a távon a bajnokság valószínűleg az SZTC-hez kerül, ahol Szécsi —Váradi, Molnár—Oravecz és az Iványi fivérek között dőlhet el az elsőség kérdése. Lehet, hogy Kis Jenő, az SZTC fiatal edzője is rajt­hoz áll. Ha jó társat kap, ő is beleszólhat a versenybe. Mindenesetre hasznos lesz indulása, mert technikailag és taktikailag sokat tanulhat tőle a fiatal gárda. Férfi egyesek mezőnyé­ben Simon—Fiala (SZEAC), Pusztai (SZTC) és Vőneki (SZTC) küzdelme lesz nagy a bajnoki címért. Sajnos női versenyző kevés van. Itt az élmezőnyt Renkó és Zarkáné (SZTC), valamint Táncos és Vikor (SZEAC) képviselik. Körhinta ll]l!!lll!l!!l!!!l!i!ll!llij|!llll!llimi!ilfliHIIilt RÁDIÓ­MŰSOR 1957. október 11-től 1957. október 20-ig ALLANDO MŰSORSZÁMOK: Kossuth-rádió: 4.15: Hírek, időjárásjelenlés. 5.00: Falurádió. 6.30: Színházak és mozik mű­sora. 6.59: Időjelzés. 7.00: Hírek, időjárásje­lentés. 7.43: Naptár. 7.59: Időjelzés. 8.00: Műsoris­mertetés, időjárásjelen­lés. 8.08: Technikai szil­nél. 10.00: Hírek, lap­szemle, időjárásjelentés. 11.57: Technikai szünet. 12.00: Dell harangszó, hí­rek, időjárásjelentés. 16.00: Hírek, időjárásjc­lrnlés. 18.00: Hírek, idő­járásjelentés. 20.00: Esti krónika, időjárásjelen­tés. 20.20: Jóéjszakát gyerekek. 22.00: Hírek, időjárás jelentés. 24.00: Hirek. időjárásjelentés. 0.30: Himnusz. Pctöfi-rádiQ: 6.35: Tor­na. 7.10: Falurádió. 8.00: Műsorzárás. 14.00: Hi­rek. Időjárásjelentés cs vízállásjelentés. 19.00: Hírek, idöjárásjcicntés 21.00: Hirek. 23.00: Mű­sorzárás. HÉTFŐ, OKTÓBER 14 Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Ifjúsági műsor. — 9.20: Filmzene. — 9.40: Mozart: B-dur trió. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallguttuk .. . — 12.10: Népi zene. — 13.00: lá­nyok, asszonyok... — 1310: Heti zenés kalendárium. — 14.20: Mit hallunk az. Ifjúsági Rádióban? - 14.30: ' oi'.rő híradó. — 14.50: Az Ifjúsági Rá dió műsora. — 15.30: Válaszo­lunk huSgatóinknuk. — 15.40: Kéméiiv Egon: Valahol Délen: — 16.J0: Sándor Judit és '/.»• vodszky Zoltán énekel. — 10.40: Simon Jalvón versei. — 10.50: Fúvószene. - 17.15: Ifjúsági őr­örömmel látnánk a szege­di kajakozók -veteránjait* is a bajnokságon. Szőcs—Misz­lai, és Farkas—Lebák kettő­sök a múlt versenyen is szép sikerrel szerepeltek, bár az utóbbiak még nem mondha­tók >-öoegeknek«, de Hor­váth é4 Rengei is eséllyel in­dulhatnának. mert nagy ta­pasztalattal rendelkeznek. Férfi szkiff-verseny úgy látszik, hogy a SZEAC házi­versenye lesz, bár szívesen látnánk a MÁV részéről Szentírmai indulását. Az augusztus 18—19-1 ver­seny díjait is most adja ki a versenybíróság. Ismét felhív­juk minden első, második és harmadik helyezett figyel­mét, hogy jelenjen meg a díjkiosztáson, vasárnap du. fél 6-kor. A részletes műsor a követ­kező: Október 12, szombat: 3 órakor 500 m női egyes p. Ír. (Rajt: közúti hídtól le­felé 250 m-re). 3 óra 15 perckor 10 000 ni férfi kettes p. k. (Rajt: volt vasúti híd, 5 kör). 4 óra 20 p-kor 1000 m férfi egyes p. k. (Rajt: Béke-für­dőház fölött 200 m-re. Október 13, vasárnap: 3 órakor 1000 m férfi ket­tes p. k. (Rajt: Béke-fürdő­ház fölött 200 m-re. 3 óra 10 perckor 5000 m férfi egyes p. k. (Rajt: köz­úti hídtól). 3 óra 50 perckor 2000 m női kettes p. k, (Rajt: vasúti hídtól). 4 óra 10 perckor 1000 m férfi szkiff (Rajt: Béke-für­dohóz fölött 200 m-re), LABDARÚGÁS SZAK-pálya: Negyed 2 órakor Sz. Építők—Szentes, ifjúsági. Márton V. (Farkas. ! Péter). 3 órákon Sz. Építők— : Szentes, NB III. játékvezető í más megyéből (Szegedi. Mé­száros). Textilművek-válya: 3 óra­kor Sz. Textil—Üiszegedi TC. megyei I. oszt.. Jurka (Bokor. Miskolczi). Juta-pálya: 3 órakor Juta —Szőreg. tartalékbainoki. Tárkónv (Szász. Harkai). Dózsa-pálya: 3 órakor Spartacus-Vasas—Móraváros, tartalékbainoki. Harmati (Rácz Gy.. Kasza). UTC-pálya: 3 órakor Üi­szegedi TC—Erdőgazdaság, tartalékbajnoki. KAJAK Szeged város kajakbainok­ságának első napja. A ver­senyeket délután 3 órától a Tiszán bonvolítiák le. a kli­nikák előtti szakaszon. T EKE NB Il-es férfi-tekemérkő­zés a SZAK-pályán: Szegedi Spartacus-Vasas—Ceglédi Vasutas, este 7 órakor. VASARNAP járat. — 17.30: Mozart: D-dur divertimento. — 18.10: Jo Staf­ford énekel. — 18.45: Emlékezés 1917 októberére. — 19.00: Tár­konyi Zoltán bemutatja Loowe: l'vgmalion c. operettjét, — 19.40: Sporthíradó. — 20.20: A szegény jobbágy. Arany János verse. — 20.25: Gorkij Artama­novok. Rádiójáték. — 21.25: Könnyű melódiák. — 21.50: Tu­dományos híradó. — 22.20: Salzburgi ünnepi Játékok 1957. — 0.10: Magyar nóták, Petőfi-rádió: 14.20: Tarka mu­zsika. — 14.50: Zenekari hang­verseny. — 15.40: A madarunk. Kaffka Margit elbeszélése. — 16.00: Népek zenéje. — 16.30: Riporlerszeirimel a világ körül. — 16.40: Schubert-müvek. t— 17.15: Tánczene. — 17.50: A. Reves mexikói költő versei. — 18.00: Bartók Béla a tengeren túl. Előadás. — 19.05: Az Ifjú­sági Rádió nyelvtanfolyama. —­19.15: Előadás Latinka Sándor­ról. — 19.35: Mozaikok a prágai Nemzeti Színház történeléből. — 20.35: Verbunkosok és népda­lok. — 21.25: Romantikus kó­rusok. — 21.50: Operettmuzsika. KEDD, OKTOBER 15, Kossuth-rádió: 8.10: Népi ze­ne. — 8.40: Indulók és dalok. — 0.00: Üttörő-htradó. — 9.20: Részletek a Rádió gyennekope­i óiból. — 10.10: A termelés is politikai (igy. — 10.20: Zenekari hangverseny. — 11.00: Az apos­tol. Pclőti Si'uidor elbeszélő köl­teménye folytatásokban. — 11.20: Ajándékhangverseny há­ziasszonyoknak és nugy-mamák­nak. — 12.10: Könnyű zene. — 13.05: Elbeszélés. ' — 18.20: Opcrarészlclek. — 14.00: Elő­adás Szlaszovról. — 14.40: A Gyecmekrádió műsora. — 15.00: Fiatalok sakkiskolája. — 15.10: Népi zene. — 16.10: Huckleber­ry Finn. Rádiójáték. — 16.52: Egy népdnlgyűjtő útinaplójából. — 17.15: Riportműsor. — 17.30: Szív küldi... — 18.10: Szóra­koztató zene. — 18.40: A Rá­dió Ipari rovatn jelenti. — 19.00: Slrauss-keringők. — 19.25: Orfeum a pokolban. Ai­dám, zenés műsor. — 20.25: Nyilvános kamarazene est. — 21.05: Arany János balladáiból. — 22.15: Tánczene. — 23.10: Szimfonikus zene. — 0.10: Nép­dalok. Petőfi-rádió: 14.20: Könnyű muzsika. — 15.00: Kamarazene. LABDARÚGÁS SZEAC-stadion: Negyed 2 órakor SZEAC—Pécs-Bara­nya. tartalékbainoki. Boldi­zsár. 3 órakor Szegedi EAC— Pécs-Baranya. NB í. Katona (Maior I.. Jakab). Szőreg: l órakor Szőreg— Kecskeméti TE. ifiúsági. Ri­— 15.35: A tigrisbőrös lovag. — 15.50: Nemzetközi kérdések. >-» 16.00: Operettmuzsika. — 16.50: Az ajándék. Karcolat. — 17.00: Szórakoztató muzsika. — 17.30: Rádióegyetem. — 18.00: Fú­vószene. 18.30: Bartók zon­goraművek. — 19.05: Az ifjú­sági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.13: Dankó-nóták. — 19.45: Műszaki krónika. — 20.00: Könnyűzenei együttesek. — 20.20: Mi a társadalmi haladás? Előadás. — 20.40: Opera- és hangverseny indulók. fúvósze­nekarra. — 21.03: Verbunkosok. — 22.00: Puccini operáiból. SZERDA, OKTOBER 16. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészJctck. — 9.00: Rádió­egyetem. — 9.30: Népi zene. — 10.10: Jégvirág. Verses mese. — 11.00: Könnyű zene. - 11.30: Kórusszvit. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszonyok.;; 13.10: Klasszikus operettek. — 14.00: Népi egy üttesek műsorá­ból. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15.05: Ifjúsági riport­műsor. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.45: A Ta­raffo-fivérck gitároznak. — 16.10: Szív küldi..; — 17.00: A forradalom vezérkarában. Uáthé György írása. — 17.15: Részlelek a "Sámson és Delila* e. operából. — 18.10: Ma negy­ven éve történt. — 18.15: Kóny­nyfl muzsika. — 18.43: Előadás a magyar híradástechnikáról. — 19.00: Magyarországon járt szovjet művészek hongsersenye. — 19.43: Szórakoztató zene. — 20.20: Tengeri-hántás. Arany Já­nos verse. — 20.25: Ilangver­sonyközvelltés a Jugoszláv Rá­dió IV. Könnyűzenei -fesztivál­járól. — 21.15: Szabadság, sze­relem. — 22.20: Lóversenyered­mények. — 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 23.25: Népi zene. — 0.10: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Dalok a moszkvai Gyermekrádió műso­rából. — 14.40: Zenekari hang­verseny. — 15.45: Vidéki stúdi­ónk jelentkezik. — 16.00: Ko­máromi farsang. Daljáték. — 18.10: Rádióegyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfo­lyama. — 19.15: Fúvóshangvcr­sonv. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Opeiarévzletek. — 21.03: Népi zene. — 21.30: Fürge uj jak. - 21.50: Mi így látjuk..; Színházi esték. — 22.00: Küny­nvü zene, sportműsor csán (Horváth P.). 3 órakor Szőreg—Kecskeméti TE. NB IIL játékvezető más megyé­ből (Horváth P-. Ricsán). Deszk: 1 órakor Deszk.— Kiszombor. ifjúsági. Dobos (Vida M.). háromnegyed 3 órakor Deszk—Kiszombor. megyei I. oszt. Molnár J. (Dobos. Vida M.). Röszke: 3 órakor Röszke— Ásotthalom, megvei II. oszt.. | Ábrahám (Farkas). A Juta—SZAK. az Alsóvá- I ros—MÁV-MAK és az Sz. Dózsa—Sz. Postás megvei I. ' oszt. mérkőzések időoontia egyelőre még nem ismeretes. : KAJAK Szeged varos kaiakbainok- , ságának második naoia a Tiszán, a klinikák előtti sza- ' kaszon. du. 3 órától; KÉZILABDA Az Építők-pályán: Fél 1 órakor SZEAC—Budai Pa­mut. NB Il-es férfimérkőzés. 2 órakor Sz. Építők—SZEAC. XI.. megyei bainoki férfi- I mérkőzés. KOSÁRLABDA A Rókusi Tornacsarnok­ban: Negyed 1 órakor Postás —Bp. Pamut. NB Il-es női mérkőzés. RÖPLABDA Az Építők-nálván: 2 óra­kor SZVSE—Kelenföldi Va­sas. férfi NB Il-es mérkőzés. TEKE NB l-es férfimérkőzés a | Postás-pályán: Postás—Kis- j text. fél 2 órától: NB l-es női mérkőzések a SZAK-oálván: | UTC—Bp. Előre. 12 órától; SZAK—HM-Petőfi. du. 2 órá­tól. NB Il-es férfimérkőzés a SZAK-palvan: SZAK—Z. Danuvia. negyed 5-től, — Mondd Béla, mióta sózod te a kávét* Tenisz „tízek" bajnoksága Lapunk csütörtöki számából téiesen kimaradt a Csong­rád megyei tenisz alszövetség "Tízek* egyéni bajnoksagai­nak végső sorrendje. Pótlólag az alábbiakban közöljük. pont 1; Büchelbauer F. SZVSE I • 11: 2 9 2. Vecsernyés dr, SZVSE t 1 2 13: 4 7 3. Dóczy dr; SZVSE 1 t I 15: T 7 4. Széli In SZVSE • ( 3 13: 7 4 5. Pintér K. SZEAC 9 9 4 11: 3 5 6. Dóczy J; SZVSE 9 • 4 12:10 5 7. Nagy Béla Sz. Text, 9 3 • 7:13 3 ». Nagypál I« SZVSE • I » 7:14 3 9. Almás K; SZAK • 1 3 3:10 1 10, Pataki J; SZEAC törölve 9 • 9 0:18 0 CSDTÖRTÖK, OKTOBER 17; Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvünk. — 9.05: Ifjúsági műsor. — 9.25: Aján­dékműsor gyermekek kívánsá­gára. — 10.10: Rádióegyelem — 11.00: Csendes Don. Részletek Solohov regényéből. — 11.20: Vaszy Viktor népdalfeldolgozá­saiból. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Móricz. Zsigmond két elbeszélése. — 13.13: Hangszer­parádé. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 14.40: Zenes beszélgetés az. Állami Népi Eggyültes tagjaival. — 15.20: A Gyermekrádió műsora. — 16.10: Népek zenéje. — 16.30: Mi tör­tént Zilahi Kossuth-díjas pro­fesszor találmányával? — 17.00: irodalmi kislexikon. — 17.15: Operett- és filmzene. — 17.55: Ma negyven éve történt. — 18.10: Könnyűzenei híradó. — 18.45: Riportműsor a kereske­delemről. — 20.55: Rendület­lenül. Aranv János verse. — 22.45: Tánczene. - 23.10: Ze­nekari hangverseny. — 0.10: Magyar nóták, Petőfi-rádió: 14.20: Fúvós­indulók. — 14.40: Népszerű ba­lettekből. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Tánczene. — 15.52: Glier: Kürt­verseny. — 16.20: Gyermekne­velés. — 16.40: A Gyermekrádió műsora. — 17.10: Atomkutatás a Szovjetunióban. — 17.25: Hí­res előadóművészek hangverse­nye. — 18.20: Válaszolunk 'nall­galóinknak. — 18.30: Rádió­egyelem. — 19.05: Az 1 [jósági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Verbunkosok. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Lehár Fe­renc'operettjeiből. — 21.05: Népi zene. — 21.25: A Buka­resti Rádió esztrádzenekara ját­szik. — 21.50: Megnyitotta ka­puit a Magyar Technika Háza. — 22.00: Hanglemezek. — 22.45: Fiatal magyar küllők Kárpát-Ukrajnában. PÉNTEK, OKTOBER 18. Kossuth-rádió: 8.10: Operetl­részlelek. — 8.50: Népi zene. — 0.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: ITivószeuc. - 11.00: Rá­dióegyetem. — 11.30: Zongora­művek. — 12.10: lánczene. — 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: Színes népi mu­zsika. — 14.00: Úttörő-híradó. — 14.20: Részletek Gluck ope­ráiból. — 15.00: Ifjúsági műsor. — 15.40: Hajdú Mihály: Szoná­ta. — 16.10: Könnyűzene. — — 16.50: A Szovjet Filmhetek­ről. — 17.00: Szív küldi..; — 18.10: Zsolnai Hédi és Csákányi László énekel. — 18.40: Ifjú Fi­gyelő. — 19.00: Legszebb opern­lemezeinkbűl. — 19.40: Sport­híradó. — 20.20: A tudós macs­kája. Arany János verse. — 20.25: Ezt hallgassák meg! Ké­ri Unüktő] Brachfcld Sirgfiied. — 21.13: Üs*i tájakon... — 21.20: Bartók-hangverseny. — 23.10: Közkedvelt melódiák. — 0.10: Liszt-dalok. Petőfi-rádió: 14.20: Tarka mu­zsika. — 15.00: Szabó Lőrinc verseiből. — 15.15: Magyar nó­ták. — 15.45: Rokon népek ze­néjéből. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 16.40: Ifjúsá­gi műsor. — 17.00: Tizenöt perc polka. — 17.15: Népszerű nyi­tányok. és előjátékok. 17.30: A világirodalom humora. — 18.25: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatói részére. — 19.05: Ope­reUegyvelegek. — 20.00: Kama­rakórusok énekelnek. — 21.05: Stan Getz együttesének műsora. — 21.20: Külpolitikai kérdések­re válaszolunk. — 21.30: Mezei rsokor. — 22.00: Tánczene. SZOMBAT, OKTÓBER 19. Kossuth-rádió: 8.10: Szimfo­nikus táncok. — 9.00: l llürű­liíradó. — 9.20: A Gveinickrá­dió műsora. — 9.40: Könnyű zene. — 10.10: Operetu észlelek. — 11.00. Csendes Hon. Részle­tek Solohov regényéből, — 11.20: Dalok és hangszerszólók. — 12.10: Népi zene. - 13.00: Mi van a könyvesboltokban? —• 13.10: Operarészielek. — 14.10: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Szív küldi... — 15.25: Kórusaink életéből. — 15.45: A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. — 16.13: Ze­nés hétvége. — 17.00: A ma­gyar anekdotakincs. — 17.15: Zenés képeslap. — 18.10: Ma­gyar népdalok. — 18.45: Ripoil­műsor. — 19.00: Népszerű zene­kari hangverseny. — 19.47: Ma negyven éve történt... — 20,20: Családi kör. Arany Já­nos verse. — 20.25: Bolondos éj­szaka. Rádiójáték — 22.15: Sporthíradó. — 22.32: Lóver­senyeredmények. — 22.35: Hanglemezek. WTYTTT! Petőfi-rádió: 14.20: Népek ze­néje. — 15.00: Kamarazene. —< 15.23: Motorosok ötpcrce. —4 15.30: Zenekari lmngversenv. -a 16.40: Fúvószene. — 17.00; Történetek nagv karmesterekről. — 17.40: Válaszolunk hallgató­inknak. — 17.50: Könnyűdalok. — 18.20: Lányok, asszonyok..: — 18.40: Szécsi Klára brácsá­nk. - 19.05: Tánczene. — 19.40: Ezer titok: élő ősállalok; — 20.00: Az opera mindenkié. — 21.03: Magyar nóták. — 21.50; Zenekari hangverseny. VASÁRNAP, OKTÓBER 20. Kossuth-rádió: 8.(0: Őszi tá­jakon ... — 8.20: Népdolcsokoi'. — 8.55: Édes anyanyelvünk. — 9.00: ligyejjük a zenél! — 10.00: Vasárnapi vers. — 10.10: A Overmekrádió műsora. — 11.10:' Tánczene. — 11.30: Va­sárnapi melléklet. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50; Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Népszerű operotldnlok. — 13.30: Rádiólexikon. — t4.0(): Nagy versenyművek. — 13.13: Hét nap a külpolitikában. — 15.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. — 17.10: Kin­cses Kalendárium. — 18.00: A Mag v»r Rádió tánczenekara játszik. — 18.30: Az operctlszer­kcsztő postájából. — 19.10: Hl ők szép melódiák. — 20.10: Boldizsár Iván tollrajzai. — 20.20: Népdalukkal a Duna mentén. — 21.10: 19(9 május. Rádiójáték. — 22.27: Lóver­senyeredmények. — 22.30: Ko­runk zenéje. — 0.10: Tánczene. Petóli-rádió: 8.00: Orgona­muzsika. — 9.00: Künnyődnlok. — 9.30: A Gyermekrádió mű­sora. — 10.10: Szív küldi...— 11.13: Szimfonikus zene. — 12.30; Mario és a varázsló. Elbeszélés. — 13.06: Művészié­mezek. — 14.15: A Gycímckrá­dió műsora. — 14.50: Cimba­lommnzsika. — 15.20: Muszorg­szkij: Borisz Godunov. — Népi zenedráma négy felvonásban. — I8.30: A magyar hon szépségei. — 19.15: Tánczene. — 20.00: Kamarazene. — 20.50: I it­könyv. — 21.10: Szórakoztató hangverseny. — 21.50: Régi németalföldi kórusok. — 22,13; Tánczene,

Next

/
Oldalképek
Tartalom