Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-12 / 239. szám

Szombat. 1937. október 12. Hruscsov A külpolitika hírei — röviden „Ha az Egyesült államokban megvan a hajlandóság, akkor nincs olyan kérdés, amelyben ne egyezhetnénk meg" N. Sz. Hruscsov, az SZKP zést. hogv a genfi kormánv­Központf Bizottságának első föi értekezlet — 1955 köze­titkára október 7-én fogadiá ne -— óta a nemzetközi helv­.fames Ueslont. a.Noe Yorlt zet az enyhülés irányába Times című amerikai lat) mutat. A nyugati hatalmak | diplomáciai főmunkatársát azonban mindent elkövetnek amelyben ne egyezhetnénk é* válaszolt az amerikai úi- annak érdekében, hogv a meg' ságíró kérdéseire. Az inter* nemzetközi feszültség ne jútiak az ad különös jelentő- enyhüljön. A nw/aatl hatal­sépef, hogy azokban a na- mak állásfoglalása néhány ltokban került rá sor. ami* esetben a viláaháború kirob­kor az egélz világon a Szov- bontásának veszélye elé ál­jétunióban sikeresen kipró- Htotta a világot — mondot­téit interkontinentális rakó- 1a Hruscsov, maid példaként ta és a vár nappal etelölt fel- felhozta a Szíria ellen fo­bocsátott szovjet mestersé- Ivó nvugati fenyegető hadlá­íits hold a leaiontosabb be- ratot. amelyben az angolok. szédtéma. Hruscsov tnterlú- franclék és amerikaiak te­áának tényleges fontossága kintélves szerepet kívánnak azonban természetesen az. iuttatnl Törökországnak ls. hogv azokban a Icafontosabb Törtikorszáa — mondotta •nemzetközi kérdésekben feltl Hruscsov — szomszédunk és kl a Szovjetuilló álláspont- a Szovjetunió Inti a török . _ ját. amelyek ma az eaész kormányt elhamarkodott lé- este pedig délnyugat—észak. emberiséget foglalkoztatják, pésektöl. keleti irányban halad Ma­Nvilatkozata eleién Hrus- Heston ezután Idézte az gyarország felett. Reggel 6— ctov a békés egymás mellett amerikai szenátus cgvlk. VA- 10 óra között, este pedig éléssél kapcsolatban klfeitet- senhower elnököt mindenki- fél 9—11 óra között száguld te. hogv e cél megvalósítása nél lobban Ismerő taglónak át nz ország felett. Budapest kilelentését. E szerint Kisen- térségét reggel 8 óra körül, hower egyetlen dolgot kíván: este pedig 22 órakor érinti. megegyezésre jutni a Szov- Mellékelt térképünk rau­jelunióval. Hruscsov erre azt tatja a szovjet tudósok által válaszolta, hogv ha az amerí- fellőtt mesterséges hold egyik kat elnököt tényleg a Szov- pályáját, mely Budapest le­jelunióval való meaeayezés lett vezet át. hanem azért.' óhaja vezeti, akkor tegyen háború a kor- meg mindent a békét fenye­Belgrád. A jugoszláviai lá- polgárháború kirobban!ásóra legutóbbi években vívták ki logatáson tartózkodó G. K. irányult Szíriában, függetlenségüket. Ezeknek az Zsukov marsall, szovjet hon- * országoknak a képviselői ér­védelmi miniszter és kísérete Moszkva. A Pravda cikket tékes munkát végeznek az péntek reggel Zágráb kőfnyé- ír* az ENSZ k'őzgyülése hó- ENSZ-ben. kén meglátogatott egy kato- romhetes leszerelési vitéjé- * nai egységet, majd gépkocsin ról. s megállapítja: változat- London. Csütörtökön Lon­Rijeka felé folytatta útját. lanul a leszerelés köti le leg- donban összeült a Szocialista , ...... • inkább a közgyűlés figyelmét, internacionálé irodája. Az ISI l/riitóf'fc Damaszkusz. A szíriai had- A felszólalók hangsúlyozták, ülésen többek között részt megoiaaera. ugy teijuu na ^ BZÓVivője csütörtökön hogy a kérdés megoldásának vesz Ollenhauer, a Német meavan n lLlamlósáa ak I WzMte, hogy leleplezték a további halogatása tűrhetet- Szociáldemokrata Párt elnö­kor nincs olyan kérdés. I feloszlatott és Illegalitásba len. Különösen messze hang- ke, Caitskcll. a Brit Munkás* kényszerült • szíriai néppárt zlk azoknak a keleti orszú- párt vezére, Mollet, a francia mondotta Hruscsov. ! újabb összeesküvését; amely goknak a szava, amelyek a szocialisták vezetője. —»- • i Naponta hatszor érinti Magyarországot a szovjet mesterséges hold Újabb jelentések a Jioldbébirőr Tájékoztatás szerint a mes­terséges hold naponta két pe­riódusban, hatszor érinti ha­zánk területét. Reggel észak­nyugat-délkeleti Irányban, daláról. Ei rendkívüli jelentősé­gű lenne a tudomány Szamára. A szovjet mesterséges Iiokl felbocsátása óla eltelt hét nap alatt — mint Fodinsihji szovjet professzor megállapította - még séges hold a már Államok haditengerészete kutató laboratóriumának dolgozói csütörtökön közöl­ték, hogy a szovjet mester­ismerő n démikus cikkét. A szerző megállapítja, hogv már a legközelebbi esztendőkben előállíthatók olvan mester­séges holdak, amelyek a föld egyetlen meteortest som okozott „hip-hip" jeleken kívül most felült tér 6} több ezer kilomé­észrevehclö kárt a "kis n szovjet békepolitika egyik legfőbb törekvése. — ..Mi nem azért kívánjuk a békés egymás mellett élést — tette hozzá Hruscsov —. mart gyengék vagyunk, s nem azért, mert félünk az impe­rialistáktól, mert egy új szerű, halálos fegyverfajták getil bűnös kéz eltávolltásá­blrtohában sok-sok millió ra. FAsenhowernak — mon­ember pusztulását és szá- dotta Hruscsov — mindenről •mos emberöltő munkájával létrehozott hatalmas anyaai értékek tönkretételét jelen­tené". Hruscsov ezután kérte Regfont. tolmácsolja országa közvéleményének. hogv a szovjet nép és állam békét akar. de csak egyenlő felté­telekkel és nem fogadhat el semmilyen javaslatot, amelv a Szovjetuniót hátrányos helyzetbe juttatja. Arra a kérdésre, hoev a Szovjetunió miért nem je­lentette be előre a mestersé­ges hold felbocsátását. Hrus­csov azt válaszolta: ..Ha elő­re jeleztük volna a mester­séges hold felbocsátásának időpontját, akkor Ismét az- Szovjetunió zal vádoltak volna bennün- dP" szinten kell tudnia, mert Dulles semmit sem tehet az 6 bele­egyezése nélkül. Nyilatkozata befelező ré­szében Hruscsov hangsúlyoz­ta. hogv a Szovjetunió állha­tatosan törekszik az 1 Egye­sült Államokkal való viszo­nyának megjavítására — ..Reméljük — mondotta —. hogy a közeljövőben kezdő­dő. az érintkezés fejlesztését célzó szovjet-amerikai tár­Olfalások építők lesznek". Arról hogv ~é tanácskozá­sokon kik képviselik n Szov­jetuniót. PMÍSCSOV nnnvit mondott? ez attól fuga. mi­Wen' rangúak lesznek az amerikai küldöttek. ..A ha'AnnAri mln­tárgyalni A mesterséges hold megfigye­léseinek újabb érdekessége, hogy pénteken hajnalban, 4,56 óra­kor Magyarországon is látható s olt a mesterséges holdat sz.ál­rakélónak utolsó fokozata. ^^^^^^ a Iv a mesterséges holdéval ^ben Htre,8i>S meteor­közel azonos pólyán kering. A tuhatagon, az onom­lioldban*. Ez azt jelen­ti, hogy még egyetlen nagy obb melcortrst sem ütközött össze vele. En­nek alapján ki lehel számítani a romboló na­gyobb meleorlestck va­lószínű távolságát » vi­lágűrben. Különösen ér­dekesek ebből a szem­pontból nz október 20. és 23. közötti napolt, amikor Földünk a Hal­ley-üstökös részleges szétbomlása következ­het. hogv o tókés országok húzta alá Hruscsov —. csak népeire gvakorlandó lélek­tant hatás érdekében fecse­günk. hoev ml dicsekszünk/. Szerepelt a kérdések kö­zött a német probléma ls. amelyre vonatkozóan Hrus­csov megjegyezte, hogv a Szovjetunió azt szeretné, ha közös erővel akadályoználc meg a német militarizmus ismételt kibontakozását. Hestpn egvik kérdésére vá­laszolva Hruscsov annak a vezessenek oda ezek a tár­gyalások. hoou az emberek nyugodtan alhassanak. Eb­hez el kelt ismerni a befefg­rett tényeket: A Szovletunió létezik, mint szocialista ál­lam. Az a véleményünk, hoou a vitás kérdéseket tárgyalások útján kell meaaldanl. hábo­rú nélkül. Ha idela-órút'i nem sikerül meoeayezésre jutni valamilyen kérdésben. mesterséges holdul követő raké­tát északnyugat, délkelet, keleti irányba vonulva a lá'úhatár fe­leli harminc fokra, a Göncölsze­kér rúdja alatt leheléit látni. A megfigyelést Budapesten hívül Debrecenből.- Nyíregyházáról és Szombathelyről is jelenlelték. Piccard professzor, az. ismert sztratoszféra- és inélylciigerku laló a legnagyobb hangján méltatta a szovjet mes­terséges hóidat.' Kz.l a típust fej­lődőképesnek tartja a más boly­gókra való vflágflrulazás pers­pektívájában. .Még nem leltet vá­laszolni arra a kérdésre — mon­dotta l'iccard —. hogy mikor ' utazhat ember először a világűr­be. A legnagyobb nehézség itt is az. hogy an biztosítsák nz űrhajó sértetlen visszatérését a Földre. ÍJ űrhajózás szempontjából — fűzte hozzá — nem jelent gya­korlatilag veszélyt a kozmikus sugárzás és a meteorokkal való találkozásnál: itt kicsiny a való­színűsége. Elképzelhető — hangsúlyozta Piccard —, hogv kürülrepülésscl televíziós felvételeket készítsc­Úáh közelébe fut. Anafolij Bhg onravov ollábornagy, vezető szovjet rakéta szaktu­dós, rstllörlökön látoga­tást telt nz. ENSZ New York-i székházában, nliol kijelentelle, Hogy a legközelebbi szovjet mesterséges bolygót elismerés ''gll hónap múlva ké­szülnek ltilőni. Ez a bolygó tudományos esz­közüket fog magával vinni a kozmikus sugár­zás és a meteoritek ta­nulmányozásának elő­segítésére. Kijeién lelte a tudós, hogy a Hold­ba való repülés egyelőre 'vöké­kevésbé elméleti kérdés, cíe re­méli, hogy még az ö iíttiiin megvalósítható lesz. „lvn-hm'\ valamint pazT' jeleket is ad. véleményének ndott kifeie- türelemmel kell lenni és fo- nek a Hold eddig ismeretlen ol­A szovlet lapok továbbra is részletes láiékoztatót ad­nak a mesterséges hold útié­ról és ennek vlsszhanalóról. | ..Mtavetettük a viláoürreott­New York-i Reuter-jelentés, lések alapját" címmel közli a rébői. elérkezik a holdig és amely szerint az Egyesült Pravda. Ambarcumian aka- körülrepüli azt. Bővült a világűr nyelvé­nek szókincse Erre utal egv ..pszt- teres távolságra keringenek majd bolyaónk körül, s mű­szerek, berendezésük segít­ségével rendkívül érdekes tudományos méréseket vé­gezhetnek. Az egyik követ­kező lépés — mondotta — olyan rakéta előállítása, amely kijut a Föld vonzók/f­l (187) A távolodú Svejk még egészen világosan hul­lotta Dub hadnagy elet hangját: — Ismernek engem?!.. . i En meg azt mondom, hogy nem. ismernakl... De máid megismernek!... , Lehet, hogy u: fú oM'aiomról ismernekI.... En mondom, hogy majd. megismernek a fossz oldalamról is!... Slafd in megríkatom magukat, szamarak!... Van testvérül:.1... Biztos azok is olyan nagy marhák, mint ma pikl... Hol szolgált a testvérük?... A Irén­nél? . . , Ntt fó . ., Ve feledjék, hogy katonái:. .. Maisul: csehek? . .. Tudják, mit mondott Pu­laeky? Hogyha nem volna Ausztria, ki keltem találni... Ablrclcn .. ..' Düh hadnagy körsétája azonban végül is nem járt pozitív eredményeidül. Megállított még vagy károm katona-csoportot, de "meg­ríkató" nevelői igyekezete teljesen kudarcot vallott. Ez a frontra merni anyag olyan fajta emberekből állt. akiknek -a esőméből Dub hau­nagy kiolvasta, lm gy valami nagyon kellemet­len dolgot gondolnak róla. Dub hadnagy tértve éiezte magát büszkeségében, s éppen <miatt kérte meg a törzsvagonban a vonal induUU a elölt Ságner kapitányt, hogy csukassa le Sir/ ket. A derék katona elkülönítéséi megokolandó. In számolt Svejk különös, támasz magatartása­rVif. s az utolsó kérdésre kapott választ epés megjegyzésnek minősítene. Ila e: Igu megy to véibb. a tisztikar elveszti minden lek-mélyet -i legénység előtt, ebben •: tiszt urak bizonyán: valamennyien egyetértenek vele. A háborít elöl­ő már beszéli erről n lárási kapitány úrral, es ' kifcjtelle abbeli véleményét, hogy minden fel­jebbvalónál: határozati respehtust kell tartania az alantasaival szemben. A járási kapitány úr ugyanezt a nézetet s-a>­tolta. Különösen most a háborúban, minél kö­zelebb kerülnek az ellenséghez, valósággal ret­tegésben kell tartani a katonákat. Ezért kéri, hogy Svr/ltet részesítsék fegyelmi büntetésben. Ságner kapitány, aki tényleges tiszt lés-cn gyűlölt minden tartalékos tisztet, a különböző eis-il foglalkozásukkal együtt, figyelmeztette Dub hadnagyot, liogy az ilyen bejelentés csakis raporl formájában történhetik, nem pedig Igy. szatócsmódra, mintha a krumpli áráról disku­rálnának. Ami a nevezeti Svcjkct illeti, az első hatóság, amely alá ez a Svejli tartozik. Lukás főhadnagy úr. A: ilyen ügyek csakis raporlon intézhetők el. A század felterjeszti az ilyen ügyeket a zászlóaljhoz, a hadnagy úr bizonyára hallott már erről. Ha Svejlt elkövetett valamit, akkor sz-ázadraporl elé kerül, és ha feliekbez. akkor zászlóalirapart elé. Dr lm Lukás főhad­nagy úrnak úgy tetszik és Dub hadnagy úr el­beszélését hivatalos feljelentésnek tekinti, sem­mi kifogása nincs nz ellen, hogy Svcjltet re­jensé-1: elő és hallgassák ki. Lukás főhadnagynak sem volt ez ellen sem­mi kifogása, csupán annyit jegyzett, meg, hogy Svejk elbeszéléséből maga is föl ttuljo. hogy Svejk fivére valóban tanár volt és tartalékos tiszt. Dub hadnagy megingott és azt mondta, hegst ö csupán tágabb értelemben kérte a büntetést és lehet, hogy a nevezett Sveih mm tudta jól kifejezni magát és válaszai azért keltik a sz.'rn telenséa. apéssée és a lelirhhvalédthal szembeni tiszteletlenség benyomását. Különben is a neve zen Svejl: egész magatart-'- '-béd látható, hogti •• mariméul. Ezzel Svaik feie fölött elvonult a vihar, egy ,,•«.!. ,,/.'»yl. A zászléinlj iroda- rs raktárvagonjában Bautaif-1 •• mali-"Atzh'mlj számvivfl őrmeste­re, rendkívül nagylelkűen, marokszámra oszto­gatta a zászlóalj hét Írnokának ama szájpasztil­lákat, amelyeket a legénység közölt kellett volna kiosztani. Megszokott jelenség volt, hogy mindaz, ami a legénységnek járt volna, ugyan­azon a szükségszerű műveleten ment keresztül a zászlóaljirodán, mint-ezek a szerencsétlen pasztillák. Ez annyira általános volt a háborúiban, hogy ha valahol a szemle történetesen nem állapí­tott meg lopást, azért az összes elképzelhető iro­dákban minden számvivő őrmester erös gyanú alatt állt. hogy túllépi a költségvetést, s azután újabb svindlikkel hozza egyensúlyba. fgy luít mindannyian teletömtélc magukat e paszlillákkal. hhgy legalább felhasználjál: vala­mire ezt a nyavalyát, ha már semmi mást se lehet a legénységtől lopni, aztán Baularizcl a következőképpen nyilatkozott mostani utazá­sul: szomorúi körülményeiről: — En már végigcsináltam két marsbataliont, dc ilyen nyomorúságos utam. mint most. még nem vak —hol. Barátom, akkor még meg se étkeztünk Ejierjcsre. dr már rakéisbnn volt mindenünk, amit csak el ttid képzelni az em­ber. \'nlt nekem elspórnlva tízezer mrmjiszem. kél korong ementáli sajtom, háromszáz konzer­vem. és aztán, amikor Bártfára mentünk a lö­vészárokba, az oroszok Musinából elvéigtéil; az összeköttetést Eperjes felé, akkor azlárt lehe­tett üzleteket csinálni. A látszat kedvéért eey tizedrészt leadtam a marsbntalionnak. mintha megspóroltam vnlna a töhhit meg eladtam a Irénnél. Volt egy Sojka nevű őrnagyunk, naey disznó volt. Nem akaródzott neki hősnek lenni és a legszívesebben nálunk csellengett tren­• éd. mert ndede-- 'ii'"iillek a gobtith és rob­bantak a srapnel: k. Ez mindig odaiött hozzám rzznl rz ürügglf-l. ln;eu megnézi. rendesen lőznek-e a halakon legénységének, Okimkor szokott lejönni hnzzétid;. ha azt a hirt hapták hogy ' J oroszok nptgrfl készülnél, valamire: remegett, mint n kocsonya, rumot kelleti igyon a konyhán és csal: azután meót szemlére az összes tábori konyhákhoz, amik a trén körül álltak, mert az állásokba ncm lehetett leijutni és a menáztit éjszaka küldtük oda. Olyan hely­zetben voltunk akkor, hogy valamiféle tiszti menázsiról szó se lehetett. Csal: egy éit volt még szabad hátrafelé, azt a birodalmi németek szálltáli meg és mindent visszatartottak, ami jót a hadtáptól mihozzánk küldtel: és ők za­báltál: meg, úgyhogy minekünk már semmi se maradt; né,lünk „ Irénnél senki se kaphatott tiszti menáztit. Az egész idő alatt semmit se tudtam szerezni magunknak az irodára, csak egy malacot, amit aztán megfüstöltünk, és hogy a Sojka őrnagy meg ne találja, elküldtük egy órányira a tüzérséghez, nlwl volt egy is­merősöm, egy feuerwcrlter. (Tűzmester'. Szóval ez az őrnagy, amikor lejött hozzánk, mindig az­zal kezdte, hogy megkóstolta a levest, a kony­hán. Igaz. sok húst nem lehetett főzni, csak ami disznót vagy sovány leheltet összeszedtünk a környéken. Bénulásul még a poroszok nagy konkurrenciát csinállak nekünk és kétszer uuy­nyit fizettek- a rekvirált jószágért. Az egész idő alatt, amíg Bártfa alatt álltunk, nem sokkal többet spóroltam meg a markavásárlásnál, mint ezerkétszáz koronát, azt is csak úgy, hogy pénz helyett a legtöbbször elismerrcnyeket adtunk a zászlóalj bélyegzőjével, különösen a végén, ami­kor már tudtuk, hogy tőlünk keletre az oroszok már Badvnnyban vannak, nyugatra meg Podo­linban. A legrosszabban megy a dolog az olyan néppel, amilyen ntt van és nem tud Írni-olvasni és három kereszttel írja alá magát, amit a mi intendanturánk nagyon is fúl tudott, úgyhogy amikor pénzért küldtünk az intendanlurára, nem küldhettem mellékletbe hamisított nyug­iéhat, hogy én arra kifizettem a pénzt, ezl csal: ott lehetett csinálni, ahol a nép műveltebb és am tudja írni a nevét, (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom