Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-26 / 251. szám
2 Szombat. 1957. október 12Megkezdődött a KISZ első országos értekezlete ' (Folytatás az I. oldalról.) Kívül álló fiataloktól, ellenkezőleg, a ml feladatunk, hogy elősegítsük az egész magyar ifjúság nevelését. Együtt kell élnünk a szervezeten kívüli ifjúsággal, segítenünk kell vágyaik, terveik valóraváltását, jogos érdekeik védelmét. Ügy érezzük, hogy országos értekezletünk legfontosabb feladata mindenekelőtt . ezekben a Kérdésekben állást foglalni. Az -együtt az egész ifjúsággal* jelszó azonban egyáltalán nem jelenti, hogy elvi engedményeket teszünk. Együtt akarunk menni az •'gész ifjúsággal, de nem békélünk meg a fiatalok egyes csoportjainál meglévő ellenséges és téves nézetekkel, nem adjuk fel osztályharcos szemléletünket. Teljesen helytelen az a néhány szervezetben fellelhető nézet, hogy »aki nincs velünk, az ellenünk van*. Ilyen és hasonló nézetekkel nem tudjuk az ifjúság döntő többséget a párt ügyének megnyerni. és javítani. Üzemi szerveze- hozni n« ifjúsági brigádokat módja van. A KISZ-vezetők tő igazságról, hogy teinknek éppen ezért egvik és munkacsapatokat, az elsődleges feladata, hoev elő- egészséges és helyes verseny segítsék az ifiúmunkások szellem termelési feltételeinek javítását. Határozottan kell harIHHHIHH vetelődzés. nemtörődömség, a zeteknek is minél több alkale tekintetben is legyenek nélkül kezdeményezők és ami a leg- gyünk, kibontakozására, fontosabb gyakorlati mun- párt vezetésével Sokat kell foglalkozni a pa- kánkban, soha ne feledkez- győzhetetlenek rasztfiatalok szakmai képzé- zünk meg arról az alapve- (Nagy taps.) sével, ehhez a KlSZ-szervepért semmire sem mea párt útján járva, a viszont levagyunk. V VFSR népi vagyon elherdálása ellen. Az ifjúsági szervezetnek remteniök fontos feladata, hogv a oárt- rasztifjúság szervezetek vezetésével, a mat és lehetőséget kell teJelenlős a patéli gazdasági tanfolyamainak rpegszervezé4 KISZ-tagság nem jelenthet kiváltságot Komócsin Zoltán elvtárs tünkben meglévő nehézségek ezután a KISZ további fej- oly mértékben változnak, jalesztésénck feladatairól szólt. Erősíteni kell a szövetség kommunista jellegét, eszmeipolitikai egységét, a demokratikus centralizmus alapján ki kell építeni és meg kell szilárdítani belső életét. Nyomatékosan hangsúlyozzuk: A KISZ-tagság nefn lehet "beutaló* egyetemre, vagy jobb állásba. Azért, mert vulnak és szűnnek meg, — úgy lesz több és szebb lakás, jobb ruha, és minden, ami a fiatalok kívánsága —, amilyen mértékben mi valamennyien, közösen — a fiatal generáció is — harcolunk ezért. A munkáról és a munkára nevelésről kétféle érte-* lemben kell beszélni. Egyrészt meg kell értetni s valaki KISZ-tag, magánéle- fiatalokkal, hogv a tanulás is tében, egyéni viszonyaiban munkának számít, másrészt semmiféle kiváltságot és az önként vállalt társadalmi előnyt nem követelhet — munka, közösen, a köz iamondotta. vára végzett munka a legEzzel együtt azt Is hang- fJS^i^iesrtl" súlyozzuk, hogy a KISZ-tag- (lolko'£as é" eizés kl£ejieSZt° ság hátránnyal sem járhat. A beszámoló ezután az új tagok felvételével kapcsolatos kérdésekkel, az ifjúsági sére, a közösségi, társadalmi élet megszerettetésére. — Mindezekből következik — folytatta —, hogy szövetsegünknek a korábbi ifjúsági Beszámoló a KISZ szervezeti szabályzatáról, hozzászólótok Ezután Borbély Sándor, a gának tagjai is. Megkezdődött szakszervezetekkel egvütt be- se. de az is. hogv a falusi KISZ Országos Szervező Bi- a vita a két beszámoló felett, voniák a munkaversenvbe a KISZ-szervezetekben minél zottságának titkára mondotta Korcsog András, a műszaki KISZ-tagokat és a szerveze- több szakelőadást, tájékozta- el a szervezeti szabályzatról értelmiségi fiatalok közötti ten kívüli fiatalokat is. Néav tót tartsanak a fejlett agró- szóló beszámolót. munkáról beszélt, bírálta a fő versenymozgalomra kell és zoótechnikai eljárásokról. Felhívta a figyelmet a szer- fiatal lányok és asszonyok különösen ügveini: az ex- A szakmai tudás fejlesztése vezeti szabályzattervezetének között eddig végzett munkát, portbrigádok versenvére. to- igen fontos a mezőgazdaság néhány új vonására. Ilyen a Ugyancsak erről a kérdésvábbá « gazdaságos termelés- szocialista átszervezése szem- fogadalom, amelyet sok fia- ről szólt dr. Széli Éva, szegere. az önköltség csökkentésé- pontjából is. őszintén meg tal üzemekben, városokban di orvos, ért és a takarékosságért fo- kell mondanunk, hogy mi és fulvakban már le is tett. Nagy taps fogadta szavait, lyó versepymozgalomra. vé- mindenben támogatjuk az Igen fontos része a szabály- amikor arról beszélt, hogy gül oedig a minőség iavítá- egyénileg dolgozó parasztfia- zatnak, hogy minden KISZ- pártunk, kormányunk tására irányuló versenvekre talokat és számítunk ráiuk. tagnak kötelessége konkrét maszkodjék jobban a7 értelAz ifjúsági szervezetek kez- Dc a parasztifjúság felemel- munkát kifejteni, nem lehet- miségnek arra a fiatal, új rédeményezzenek szakmai elő- kedése, művelődése, az or- nek a szövetségnek formális tegére, amely a népből jött, adásokat, tapasztalatcseréket, szag jövőjének sorsa a falu tagjai. s már a felszabadult országankétokat cs szakmai tanfo- SZ0CiaHsta fejlődésével a Ebédszünet után folytatta ban srereztemeg tudását lyamokat a fiataloknak. To- nagyüzemi gazdasagokkal, a , ... ...... Ezután tobb felszolalas födjenek az ifjúmunkások szövetkezetekkel függ össze, munkáját az értekezlet. A del- hangzóit még el. A KISZ jogos érdekeinek védelmével j+a perspektívát mutatunk a utáni ülésen" részt vett Fehér első országos értekezlete és fordítsanak nagyobb fi- parasztfiataloknak, ez nem Lajos és Somogyi Miklós, az szombaton reggel folytatja gyeimet az ipari tanulókra is. lehet más. mint a szocialista MSZMP Politikai Bizottsá- munkáját. Külön szólt az ifjúsági szer- mezőgazdaság perspektívája. vezetek és a szakszervezetek Ebből következik, hogy a fa- " viszonyáról, hangsúlyozva, ius[ munkában a mezőgazdahoav az idős és a fiatal mun- szocialista szektorára, a kasok szoros egysegenek termelőszövetkezetek, a gépmegteremtése, erősítése az állomások és az állami gazifjúsági szövetség célja is. A daságok fiataljai problémáiszakszervezetek és a KISZ nak megoldására kell fordíszoros együttműködése az tani a legnagyobb figyelmet, egyik legfontosabb alapfel- De fontos terület a tanyavitétele előrehaladásunknak a iag |s> és fel kell figyelni a mUnASdoSrök'~,fiata- Sfk'daSáébrdekvédeímé°vtó OteWwk folytak Ausztria szervezetek tenyekedését. * A dolgozo parasztliata fiatai0k érdekeimével Kommunigla Pártja és a Mu- ért a két párt megbízottai Ausztria Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt közös nyilatkozata 1957. október 18—24-ig tár- elítélik a magyar fasiszta vezetők kiválasztásával fog- í^^ akciók és brigád- 1<* mm^itmm^ ^^TJa^oS^ ST^i^unkáspárt üdvözlik az Ausztriában megnak mePgavLó.ttPrf Sytt SSÍteft küldöttségei között.. Megtár- jelent és a Magyar Népköz lalkozott. mozgalmak tapasztalatai A szervezetek belső életé- alapián úira országos jelennek elemzése után Komócsin tőséaű akciókat és munkaZoltán elvtárs a KISZ-tagok, mozgalmakat kell kezdeméaz egész ifjúság munkára nveznie Országos akcióvá nevelésének feladatairól szólt, kejl fejlesztenünk az ifiúság Az Ifjúság egésze, de elsősor- takarékossági mozgalmát, ban a tanuló és az értelmi- _ Másik ilven mozgalom ségi ifjúság előtt becsületet a fásítás. Iflúságl szövetsékell szerezni a fizikai mun- aünk vállal ia. hogv az elkökának. Még me is élnek, és^Tefftéző években társadalmi hatnak annak- -a—burzsoá- •muttkával száwnillió facseszemléletnek maradványai, métát ültet el. tott harcnak kell alárendelni Egyes heiyeken ezeket a — folytatta és rámutatott arra. hogy a mezőgazdaság szo- ^^HHH cialista szektorában létre kell kizsákmányolják. gyalták a jelenlegi nemzet- társaságot támadó »Ut és célközi helyzet és a nemzetközi című ultrafasiszta lapnak az gyermekeket embertelenül munkásmozgalom fontos kér- osztrák kormány által való déseit és a két nép kapcso- betiltását. latait. Tájékoztatták egymást A magyar pártdelegáció _„ , . . . , . > i.||, a két párt belső életéről, vé- megköszöni Ausztria Korarau4 KISZ feladataI a kozeptSHOlaKOan Íeménycserét folytattak egyes nista Pártja összes tagjának és az egyetemeken — Az ifjúsági szövetségnek különös figyelmet kell fordiamely szerint a fizikai mun- _ Fontos feladat a társa- tania a középiskolákra, az szélt ezután Az ifjúsági szövetség nemzetközi kapcsolatairól beka alacsonyabb rendű tevé- dalrr)i tudaidon védelme is. kenység. A KISZ kötelessé- Helves lenne, ha az ifiúsfá ge, hogy harcoljon az ilyen „övetsés széleskörű mozgalszemlélet ellen, becsületet te- niat kezdeményezne a társaremtsen a fizikai munkának dalmi tulajdon védelmére, és a fizikai munkásoknak, hiszen a jólét csak munka útján lehetséges. Alakítsa ki a KISZ új nemzedékünkben azt a tu- tolni datot, hogy a gazdasági éle- ni. kérdésekben, megegyeztek a és funkcionáriusainak a nemkapcsolatok és az együttmű- zetközi proletárszolidaritás ködös továbbfejlesztésében. azon megnyilvánulásait, ameEgyöntetűen megállapítot- iyeket 1956. októbere óta a ták, hogy a nemzetközi íe- magyar dolgozó népnek nyújszültség az imperialista körök tottak. Üdvözlik azokat az Szólt arról is. hoev a szövetségnek igen nagy figyelmet kell fordítania arra, hoev az ifjúság szeret sporszórakozni. művelödmei, a politikai harc a téves, az ellenséges nézetékkel szemben. 4 fiatalok szocialista nevelése alapvető fontosságú egyetemekre és főiskolákra _ Szoros testvéri együtt- agresszív politikája következ- erőfeszítéseket is, amelyekei is. Elsősorban feladat az esz- működést kell kialakítani — lében tovább éleződik. A fe- a2 osztrák kommunisták az a proletár internacionalizmus. egymás segítése, tapaszkölcsönös kieseré* lyoi tuslyutst teremtett. Mu A kozepiskolas fiatalokat lése aiapján a Szovjetunió rópában pedig Nyugat-Ne a tanulásban kell segíteni, és Kína vezetla szocialista metország katonai újrafel hogy magasfoku általános tóbor országainak ifjúsági fegyverzésének erőltetett táműveltséget szerezzenek, a szervezetével. * A Komszo- mogatása, a német hadsereg- legfontosabb feladaténak tetechniltumokban pedig meg- mol gazdag; tapasztalatai igen nek nemcsak hagyományos, kínti a VA^ egymás mellett tftsanak7<fl AT egyetem 1 szer" nagy ^forrást > jelentenek hanem atomfegyverekkel va- étóg elősegíté6évei maximálmsanaK el. AZ egyetemi szer-f szamunkra. 'A szoviet es a>U felszerelése. komolyan fe- ^ ^ hozzájárulni a béke bizszültség éleződése a Közel- és önként hazatérni kívánó diszKözép-Keleten rendkívül sú- szidensek, különösen a gyermekek és fiatalkorúak hazatérése érdekében kifejtettek. Mindkét párt a jelenlegi Segíteni kell tehát a fiatalokat ilven iránvú igénveinek kielégítésére. De mind a sportban, mindpedig a tömegkultúrában ügyelnünk kell az ifiuság szocialista szellemű nevelésére. A kultúrmunkában határozottan léDiünk fel a kulturális életben eluralkodott koz.mopolita szellem, a fércművek. a giccs és a nacionalista tendenciák ellen A sportban pedig érvénveslteni kell a kommunista soorterkölcsöt. A kulturális és sportmunkát általában az állami és a szakszervezeti szervekkel egvütt kell végezni, és nem velük rivalizálva. A KISZ-szervezetek mindenütt hozzanak létre Hiúsági kultúresoportokat. énekkarokat. zenekarokat, szín látszó- és tánccsoportokat az egész ifjúság száméra. cs ezek az ifjúsági kulturális. művészeti csoportok használják fel a szakszervezeti és az állami művelődési otthonok nvúitotta lehetőségeket. Az ifjúsági művészeti együttesek, csoportokon belül. hozzunk létre különböző szakköröket, szakosztályokat. Szorgalmazzuk a KISZ közvetlen vezetése alatt álló ifjúsági házak, ifjúsági klubok létesítését is. amelvek gazdag programot biztosítanak a művelődésre vágvó ifjúságnak A falun most sok iflúsági művelődési csoport működik. függetlenül a KISZ-től. Arra Kell törekednünk. hoav az összes ifiúsági iellegű művelődési csoportok Politikai nevelése éa az ifiűsági művelődési munka tényleges iránvitása a KISZ kezébe kerüljön. Részletesen szólt arról is. miiven feladatok várnak a KISZ-szervezetekre a sportmozgalom. a sportélet fellendítésében létrehozzák az országos ifjúsági sport bizottságot — a KISZ Központi Bizottsága mellett —. amelynek feladata lesz. hogv az egves ifjúsági rétegeknek megfelelően segítse a szervezetek sportmunkáiának kialakítását és fejlesztését. vezetek mindent tegyenek *magyar ifjúság" -U barátsága-fnyegeti a békét. Mailag* jó{ felfeí0ga? *vábbí >» Agresszlós politikájáról is- fásához. Támogatjak a t u d o m á n y o k 1 rá n t érdeklődö, pontosabb, leiadatunk. blzonysá?tteU a7,fl. If^^^^ Zl a szocialista hazához hű 1 Baráti viszonyt akarunk a hogy megszakította a diplo- és hidrogénbombákkal való szakemberek hagyják el az országok haladó ifjúsá- máciai kapcsolatot Jugoszlé- kísérletek felfüggesztésére, egyetemeket Az" egyeteme- Si szervezeteivel is. A KISZ , viával. A német militarizmus előállításuk megszüntetésére ken és a főiskolákon különö- nemzetközi > tevékenységének. mind az osztrák, mind a ég & meglev6 készletek megsen nagy figyelmet kell for- szélesítése a magyar ifjúság • magyar népet már kétszer « .... íránvll,A 1a. dítanl a marxista—leninista széles tömegeiben«a béke és katasztrófába sodorta, ennek semmisítésele irányuló jaoktatásra 3 barátság érzését • erősítse, újjáéledése olyan veszély, vaslatait. Mindkét párt támoKülönös jelentősége van a seg'tse elő az ifjúság prole- amelynek elhárítása mindkét gatja az összes idegen csapaKlSZ-szervezetelc munkájá- 1-ár internacionalista nevelését népnek közös érdeke. nak a lányok és a fiatalasz- fs. ,még tevékenyebb részvé- ,y- A nyilatkozat következő szonyok között. Fel keli ké- telet atók-ert folyó J nagy részében leszögezik, hogy az szíteni őket a családi életre, a gyermeknevelésre. Ki kell alakítani a speciális szervezési formákat is. Igy például talun leányköröket és leánykoszorút kell szervezni. Általában az üzemi és különö- Komócsin nemzetközi harcban., tok — amelyek a NATO, vagy a varsói szerződés értelmében idegen területen találhatók —i kivonására vonatosztrák pártdelegáció örömmel látta azokat a nagy eredményeket, amelyeket az kozó szovjet javaslatot. 1956-os októberi események óta a munkás-paraszt korA KISZ a párt ifjúsági szervezete Beszéde befejező "részében mény és az MSZMP támogaelvtárs * hangsú- tásával a magyar nép elért, tasaiba, a bzovjetuntonoziaio A szocializmus eszméibe, a marxizmus—leninizmus tanísen a falusi szervezetekben lyozta. hogy a KISZ minden majd hangsúlyozza, hogy a helyes megteremteni m ___ I _ _ nyok és fiatalasszonyok kü- erősítsék a párt vezetését" szocializmus építésének foiymegbonWjatatlan barátságba és a nemzetközi proletariálá- szervezetében és szervében Magyar Népköztársaságban a fL t,0ndaritásába vetett köfi „ orőcítcói.- „ ttis szoiioaruasapa veieu no zös hit képezi a két párt ^ ^enységének-szerve- _ A párt, vezetése a mi tatása és ^ztósit^a nagy je- ^^t^ala^T^ tra a legdöntőbb erő. lentőségu a nemzetközi mun- ^ Droblémáirni „AU W~ i n ft-iözl-t a párt hozta létre "„kásmozgalom, különösei MaiJ'^^L..!^.,^"": ' és egész eddigi fejlődésünk-'Ausztria munkásosztálya szá fz'űttörómolrr f0elalk?ZO" ben alapvető és döntő az a az uttoromozgalom seg.tesé- segitség. amelyet „ párt támara. közvelten vezetését. ez igen 4,yKI6Z ^agvar Népköztársaság követaéefemind^Sethilftc. ^ZÖ" SVakoroltak azok a gazdag A Ket orszag xarsaaaim. nSnTúsági vezetőre Ma é,eUfpaflalalok' , amelyeket rendjének különbözősége cl- Magyar Szocialista Munkásmár 3500 úttörőcsapatban az ®.ln?ult hónapokban adtak lenére, az ilyen viszony mind- párt nevében: Marosán 300 ezer pajtás tömörül ACku,nk a part, harcosai. két ország érdekében áll és György, a Politikát Bizottság A KISZ feladata hogy meg ti Pf,rCi°, Ve bu,SZ" hozzájárul Európa békéjének iagia. a Központi Bizottság igen nagy tagjaira Magyar Népköztársaság köbenyomást rött^ jószomszédi « Központi Bizottság titkára, a Az osztrák küldöttség meghívta az MSZMP küldöttségét ausztriai látogatásra. 'Űrt Ausztria Kommunista Pártja nevében: Franz Honner. a Politikai Bizottság tagja. 4 legfontosabb ifjúsági réteg ax üzemi mnnhásif/úság kén vallottuk Ezután részletesen beszólt az egves ifiűsági rétegelt között végzendő speciális KISZmunka nóhánv kérdéséről. Természetes, hogv a legfontosabb Ifjúsági réteg az üzemi munkásifiúság. Szövetségünknek egész tevékenységében elsősorban a munkásosztály ifiú nemzedékére kell támaszkodnia. Fellesztenünk kell a munkásViúság oszlálvöntudatát. hogv tudatosan megértse és vállalia a munkásosztály történelmi -hivatását. Nem szabad megfeledkezni arról, hogv a mai ifjúmunkásoknak nincs közvetlen tapasztalatuk a kapitalizmus ncpelnvomó viszonyairól. hiszen a felszabadulás óta gyökeresen megjavult az ifiúmunkások helyzete. őszintén meg kell azonban mondanunk a munkásfiataloknak. hogv az elért életszínvonalat csak iobb munkával tudjuk megtartani találja a helyes formlkat "az magunkat biztosításához is. Az MSZMP titkára írták alá a közös nvitovtahhV; kommunista szervezetnek. A kénviselöi is a béke és meg- latkozatot. tov dppiej- part jfjusag, szervezetének, értés fontos tényezőiét látják 5 P7 nntfu OIV\(- nrittét. n ™: • úttörőmozgalom •e Azíllúsáci nevelés felada- iX.^ ad°U tainak megoldására a KISZ a szülök, a felnőttek segítségét kéri. Igen sokat, segíthetnek — hangsúlyozta — a különböző Jatilag állami, gazdasági vezetők vállalati igazgatók, tanácselnökök, hasonlóan sokat segíthetnek az írók. a tudo- ™Vnista mány. és a művészet reprezentánsai és döntő mértékben a pedagógusok. mi Ausztria függetlenségében és semlegességében. Pénteken hazautazott Aus^;— További sikereink for- A remlegesség. amelyet az ria Kommunista Párton.A küldöttsége, amely Buda. c-ten a Magyar Szociallü»a rása is csak a párt vezetése osztrák nép macáénak vall lehet. A pártvezetés gyakor- összeegyeztethetetlen azzal mindenekelőtt a hogy Ausztria egy szomszéd Munkáspárttal pártközi táiKIBZ-ben dolgozó kommu- ország ellen irányuló hideg- gyalásokon vett részt. Eúmstak utján vafósui meg. A háború aktusaiban részt ve- csúztatásukra megjelentik KlbZ vezetői kérjenek kom- gyen. vagy ilyet eltűrjön. Az Marosán György Somozái munista megbízatásokat a osztrák kommunisták fellép- Miklós, az MSZMP Politikai helyi pártszervezetektől. nek az Ausztriában Magyar- Bizottságának tagjai és S<fn— A partvezetés gyakor- ország ellen, a sajtó és rádió dor József, az MSZMP Knzlati biztosításának számos útján történő uszítás ellen, ponti Bizottságának tagja.