Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-24 / 249. szám
CsBWrHJk, 1957. október M. 3 As emberek egészségéért Mikor kerül sor a szegedi rendelőintézet bővítésére? • • • Józanul gondolkodó emberekhez manapság nem illik a türelmetlenség anyagi kérdésekben. Az ellenforradalom súlyos milliárdokkal rövidítette meg az államkasszát, s az idei gazdasági évben sem született még olyan nemzeti jövedelem, ami leibátorítana bennünket egyes építkezések vagy más gazdasági megoldások türelmetlen sürgetésére. Hogy ennek ellenére mégis olyan dolgot hozunk most szóba, aini egy takaros összeg erejéig megterhelné az állami költségvetést, annak sem valami meggondolatlan buzgóság az oka: egyszerűen szerelnénk felhívni az ügyben érdekelt vezető testületek figyelmét, szeretnénk jóindulatukra és megértésiikre apellálni. Háromszoros igénybevétel 1 Az SZTK városi rendelőintézetét 23 évvel ezelőtt építtette az OTI. Akkor Szegeden mindössze 23-30 ezer biztosított dolgozót számláltak. Most 70— 80 ozerre tehető azoknak a dolgozóknak és családtagoknak a száma, akiket betegség esetén az SZTK gyógykezeltet. 1938-ban a város lakosságának csupán egyharmada élvezhette a társadalombiztosítás előnyeit, ma viszont több, mint kétharmadaNagymértékben kiszélesedett a családtagok jogosultsága is. A számok hitelesen igazolják, hogy a dolgozók egészségvédelme hatalmas méreteket öltött az elmúlt tizenkét-tizenhároru esztendőben, s annak során "kinőttük* ezt az épületet, ezt sz egészségügyi intézményt. Teljes zsúfoltság A statisztika csalhatatlan adatai mellett azonban naponta is meggyőződhetünk erről. A rendelőintézet szinte egész nap zsúfolt. Különösen reggel és délután a betegek tömegei szoronganak a folyosókon és a várószobákban. Munkavállalás előtt a felvételre jelentkező dolgozók is idejönnek szűrővizsgára. Egyes szakrendeléseknek egyáltalán nincs várószobájuk. 1 egsólyosabb példaként azt említhetnénk meg, hogy az ideggyógyászati rendelésre váró betegek is a folyosón álldogálnak, várakoznak. Ennek a szakrendelésnek még vetkőző fülkéi sincsenek. A betegek a hosszas várakozás után ingerülten kerülnek az orvoshoz — s ez az ingerültség egyrészt zavarja a vizsgálatot, másrészt a beteg gyógyulásának rovására megy. Évről évre növelte ugyan az Egészségügyi Minisztérium a szakrendelések óraszámát, gondoskodtak is azok párhuzamos működtetéséről, de most már tényleges megtorpanást okoz az épület teljes zsúfollsága. \ laboratóriumot is „kinőtték" már Két kis helyiségből áll a rendelőintézet laboratóriuma. Valamikor, az elhanyagolt közegészségügyi viszonyok között ennek ls örülhettek a betegek, de azóta ezt is "kinőttük* már. Ebben a két kis szobában zajlik !e a város betegei kétharmad részének az összes laboratóriumi vizsgálata. Az orvostudomány fejlődésével ezek a vizsgálatok mind sokoldalúbbakká váltak és jóval nagyobb műszeres felkészültséget is igényelnek. Csoda-e ezek után. hogy a betegnek sokat kell várnia a vizsgálat eredményére? A város összes dolgozóinak érdeke és közős óhaja, hogy az itteni gyógyítómunka zavartalan feltételeit minél előbb biztosítsuk. Az első lépések... A rendelőintézet korszerűsítésének gondolulát, s e korszerűsítés szükségességét nem mi taHatározat a járványos influenzában megbetegedett személyek házi ápolásának biztosításáról A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a járványos influenzában megbetegedő személyek házi ápolá- tag útján gondoskodni sának biztosítása érdekében tud. a következőket határozza: A dolgozónak — kérelmére — az 1958. évi rendes sza- terjedő rendkívüli szabadság badsága terhére rendkívüli engedélyezhető abban az szabadságot lehet lyezni, ba a közös háztartás ban élő családtagja járvá- kihirdetése napján nyos influenza megbetegedé- tályba. Ma Károlyi Lajos emlékest a szegedi képtárban Károlvi Lajos. Szeged idén 80 évo született és 80 éve meghalt naev festőiének emlékezetére ma. csütörtökön este 6 órai kezdettel Károlvi Lajos-emlékest lesz a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihálv utcai képtárában. Az estet a Hazafias Népfront szegedi bizottsága, a TTIT szegedi titkársága, a Képző- és Iparművészek Csongrád megyei Munkacsoportja, valamint a Móra Ferenc Múzeum rendezi Károlvi Lajosról Szeles! Zoltán műtörténész tart előadást, s előadását tárlatvezetéssel kapcsolla egvbe a Károlvi Latos mintegv száz festményét és több emléktárgyát bemutató kiállításon. Az esten Károlvi kortárs-barátainak megemlékezéseit is hallhatjuk. Iáltuk fel elsőnek. Tudomásunk vau arról, hogy a rendelőintézet és az SZTK szegedi alközpontja a székház bővítésének ügyével a városi tanácshoz fordult, s az ügyet az egétzségügyi osztály is minden erejével támogatta. A városi tanács is megállapította a terv teljesülésének égető szükségességét és ezért tavasszal ki is jelölte az új épületszárny helyét a Felszabadulás utca 3 szám alatti telken. A megépítendő 14 méteres szárnyépületben korszerű elhelyezést nyerhetne a laboratórium, a bővített rendelők és a várószobák is. Szerepel ez a fontos építkezés a közelebbi tervekben is, de csak 1959-re tudta ígérni a városi tanács pénzügyi osztálya a hitelkeret folyósítását. Ez a terminus kissé bosszú az ügy fontosságához képest, s az lenne a célszerű, ha már 1958-ban módot találnának az említett körülbelül másfélmilliós — hitelkeret megnyitására. A pénzügyeinkben járatos vezetők jobban tudják, hogy mit lehet és mit nem — viszont azt is jobban tudják, hogy egy ilyen fontos építkezéshez hogyan lehetne már 1958-ra előteremteni az anyagi fedezetet. A fontossági sorrend feltétlenül szól a rendelőintézet; a zavartalan gyógyítómunka mellett is. Alaposan körül kellene nézni, hátha az első lépéseket hamarosan követhetné a második és harmadik is:;i (mn) Aktívaértekezlel Budapesten Az MSZMP Központi Bizottsága és budapesti bizottsága szerdán délután a Sportcsarnokban tartotta Ausztria Kommunista Pártja küldöttségének és Budapest dolgozóinak baráti találkozóját, amelyen négyezerötszáz aktivista vett részt. A nagyaktíva elnökségében foglalt helyet Ká* dár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának számos tagja. Az emlékest rendezősége minden érdeklődőt szívesen lát. — BARATI találkozót rendezne a Ládagyár dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából. A találkozót október 26-án, szombaton este 7 órakor tartják meg az üzem kultúrlielytségében. — Szavalóverseny lesz ma délután fél négy órakor a Juhász Gyula Művelődési Otthonban. Az Arany János-szavalóverseny városi döntőjére mindén érdeklődőt meghívnak a szavaló fiatalok. a Hazafias Népfront és a luvetndesü<'.yt Osztót; Fájó szívvel tudatjuk, hogy I drága jó férjem, felejthetetlen édesapánk PERNYÉSZ ISTVÁN életének 45. évében elhunyt. | Temetése f. hó 24-én 15 órakor lesz a rókuul temető-1 ben. Gyászoló család I piszkas UaptHp, Uultá Uafezat, Látogatás néhány élelmiszerüzletben, italboltokban a PélmagyarorszáB olvasóankétján elhangzott panaszok nyomában Miért nem szól a vásárló? Miért fogadja el az árut? Naiv kérdések, örül, hogy végre rákerül a sor, hiszen siet haza, várja a család, a munka. Ez az igazság. Még sohasem hallottam, hogy valaki vásárlás közben figyelmeztette volna a kereskedőt ..: Ne vágjunk azonban a dolgok elébe, nézzük sorjában .. j 10-es fodortelepi árudat mo6t javítják, korszerűsítik. Az "új* üzletekben cementpadló, ésszerű berendezés, mosdó, öltöző nagyobb raktárhelyiség szolgája a kereskedők kényelmét, biztosítja a tisztaságot. De tart még az "átkos örökség*: sok üzlet vár felúj'tásra. Fehér és fekete Korszerűsített üzletek Az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat néhány éve vette át a "Népbolt* elavult, korszerűtlen üzlethálózatát. Kívülről ugyan jól mutatott héz rendet tartani. Az asztalok mellett senki sem ül, ez nem is csoda, hiszen a viaszosvászon ooros. Diszkós, az asztalokon elhelyezett hamutartók megteltek cigarettavéggel körülöttük ujjnyi-vastagon áll a hamu. Az ablakban sörözgető két vendéget figyeltem. Az egyik elszívta cigarettáját, a nagy dohányos mozdulatával a földre dobta. Jól irányzott sercintéssei oltotta el dz égő cigarettavéget és a biztonság kedvéért lábával jól a cementlaphoz dörgölte. A süteményes vitrinben legyek tivornyáztak a friss süteményen és a tegnapi faKádár János elvtárs fogadta a Japán Szocialista Párt küldöttségét Kádár János elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt KözEz természetesen nem jogosítja fel a kereskedőket arra, hogy az üzletekben a legapróbb higiéniai követelményeket se tartsák be. Egy kőrútunk során. sajnos ugyanis a sok szépen, tisztán tartott üzlet mellett többfelé mHFSZJZ a kékszínű felírat, a reklám, akadtunk ilyenre is. Az Élei- sirozotU>n A pad10 is p,szkos' Sajnos belülről annál szegé- miszerkiskereskedelmi Válnyesebbek voltak. A leg- lalat 32-es számú (Tolbuhin több üzlet hajópadlós. Ezek sugárút) üzletében például nehezen tisztántarthatók, kora délután, három órakor ezenkívül rágcsáló-veszélye- "Viziteltünk*. Két vásárlót, sek is. Sok üzletben a leg- három kereskedőt, egy pénzelemibb higiéniai követel- tárost és elég nagy rendetmény, folyóvíz sem volt. Az lenséget találtunk az üzletÉlelmiszerkiskereskedelmi V. ben. A padló régen látott vimár eddig is sokat tett az zes ruhát, az áruk is rendeelavult üzlethálózat felújítá- zetlenek A hentesáruk vitsáért, korszerűsítéséért. Nem- rinjének függönyét talán még régen adták át a 79-es áru- a "csúcsforgalom* idején dát a Felszabadulás útján, az lebbentette fel valamelyik 58 -ast a Mátyás téren a 46- gyorskezű kereskedő és azóos a Petőfitelepen, a 7-es és ta — úgy felejtették a legyek 8-as Széchenyi téri üzlete- legnagyobb örömére. ket és nemrégen újították fel A csinos, fiatal szőke se- .„„ _ .. „B„ a 31-es és az 55-ös Kárász g^nőfrizurája teljes díszben üzleteit. Itt csupán a kiszolutcai üzleteket valamint a pompó/°t> a nyakkendő-kes- gálást figyeltük. A szép tiszüdéteket, valamint a keny fehér esik éppen csak ta üzlethez viszonyítva megosszefogta a göndör fürtö- állapítottuk: ez nem elsőrenket. Es milyen volt a "fehér- dű. A hentesáru-osztályon köpeny* a kereskedőkön?! túlsókat használják a keresNehéz lenne leírni, de Inkább kedők a kezüket. Sehol egv a hordó körül tócsa. A forgalmas utcán is hordók sorakoztak. Vajon Itt tárolják az italt, vagy csak elszállításra vártak az üres hordók?! Bármelyik is, mind a kettő szabálytalan. Ne mosolyogjon a többi italbolt vezetője a 11-esen. Mert sajnos ugyanezt elmondhattuk volna a 4-esről, a Négy lám pásról és még néhány másikról is. S a Csemege Hogy egyetlen egy kereskedelmi vállalat se maradjon ki, nézzük meg a Csemegéket is. A város legkorszerűbb fekete, mint fehér, Hasonló kép fogadott bennünket az 54-es árudában is. Az 53-as árudában (a Nagyállomással szemben) fogadconti Bizottságának első titkára, szerdán délelőtt fogadta tak mégis a legpiszkosabb köpenybe. Az üzlet jól fésült barna fiatalembere nyugodt lelkiismerettel dolgozott sapka nélkül. Az üzlet öt dolgozója a Japán Szocialista Párt Katajama Tecu vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttségét. A foaadáson részt vett Marosán Györav államminiszter. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A magyar államférfiak és a Japán Szocialista Párt képviselői hosszantartó, szívélyes hangú beszélgetést folytattak a nemzetközi helyzetről, a két nép viszonyát érintő kérdésekről. Választ kaptak a japán politikusok többek között a múlt őszi magyarországi eseményekre, a jelenlegi helyzetre vonatkozó kérdéseikre. kétágú villa, lapát — a kereskedők mindezeket a fontos eszközöket kezükkel helyettesítik. A Kárász utcai Csemege cukorka-részlegének csinos, szőke elárusítónője is előszeretettel használja a kezét a cukorka, a nápolyi és a keksz mérésénél. Miért nem szól a vevő? közül csupán egynek a fején Miért nem mondja meg, hogy nem kell az összefogdosott sajt, szalámi, cukorka, sütemény. Miért nem teszik szóvá, hogy az elárusító kendő nélkül dolgozik, hogy piszkos a köpenye? Hiszen látják és el is mondják mindenhol — díszelgett a kötelezően előírt fehér sapka. Hz italboltok Megnéztünk néhány ital' foltot is. A látottak azt mutatják jó lenne, ha mielőbb RÖVIDEN se miatt házi ápolásra szorul és a családtag ápolásáról a dolgozó más alkalmas családnem Az előbbi bekezdés alapján összesen legfeljebb hat napig engedé- esetben, ha a dolgozó az ez évi rendes szabadságát már igénybe vette. A határozat lép haHUVÖS, ESŐS ir»o A Balkán-félszigetein keresztül enyhe szubtrópusi levegő halad észak, felé, ugyanakkor a brit-szigeteken . át északnyugat felöl hűvösebb óceáni légtömegek nyomulnak Közép-Európába. A két légtömeg találkozása a Kárpát-medence, valamint az Alpok vidékén tartós esőzést okoz. A nappali folmelegedés Nyugatéi Közép-Európában 10—17 fokig terjedt. helyenként azonban a 10 fokot sem érte el. Várható Időjárás csütörtökön estig: felhős, hűvös idő, több helyen eső. Elénk nyugati, északnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön nyugaton 9—12, keleten 11—14 fok között. MUZEUM Fehértó élűvilága, Móra Ferenc emlékkiállítás. Szeged és a magyar lr-dalom 1848-tól napjainkig. Gyermekjátékok egykor és most (Roosevelt tér). Nyitva héttő kivételével mindennap de. 10től este 18 éráig Múzeumi Képtár (Horváth Mihály u. 5.) nyitva hétfő kivételével mindennap de. 14 órától 18 óráig. alaposabban.- ket a2 „apróságokat„ köve_ A "Il-es Italbolt*, Tolbu- teljük meg mindenhol és hin sugárut. Piszok, kosz mindenkitől a rendel és a mindenfelé. Itt valóban ne- tisztaságot. Négynapos kirándulást rendez Budapestre a TTIT A TTIT az IBUSZ-szal kőző- zeumi belépőjegyek, tehát az sen négynapos kirándulást rrn- átkelésen kívül minden szolgáidra: november 9-12 kőzött Bu- tatás benne van. Központi könyvtárban kölcsön- !laPes!r.c- A "^Mpoi kirándu- A kocsi Szegedről november rés hétköznapokon de. 10-12. és lus sorun az országjáró Ikarusz- fl-én reggel 5,30 órakor indul a cl 11 2 R-ia OlirnaStorn. I „M-rin. —...'.1 1 " > *__»£'! ... . . KÖNYVTARAK Somogyi Könyvtár du. 2—o-ig Olvasótermi szolgálat autóbusz körutat tesz a festői hétköznapokon de. to-től este Duna-kanyarban, a részvevők A Járási Könyvtár Széchenyi tér megtekintik a türténplmi és mű9' a7?m "la"' helyiségében' fel- emlékekben gazdug Visegrádot, nőttek részére: hétfőn, szerdán - - - * és pénteken, az ifjúság részére: kedden, csütörtökön és szom1257. október 24, csütörtök MOZI szabadság: 8 és 8 órakort Gyermekbíróság. — Francia film. október 30-lg. Vörös Csillag: 8 és 8 órakor Szerelmes trombitás. — Bolgár film. Október 30-lg. bnton .0—14: délután 2—6 óráig tart Irtnyvkőlcsönzési szolgálatot: A fiókkönyvtárak a szokott helyen és időben folytatják kölcsönzési munkájukat. Egyetemi Könyvtár Kölcsönzés: hétfőn 14 órától 17 Klauzál térről é» ugyanide érkezik vissza 12-én este 21 órakor. Érdeklődni ós jelentkezni a TTIT lilkársngún lehet, (Kárász ti. 11., I. em. telefon: 20-22) » ugyanott részletes felvilágosítási adnak, Fáklya: 6 és szett nyom. film. 8 érakor: Elve— Csehszlovák POSTÁS MOZI 7 órakor: Dr. Danwltz házassága. Nyugatnémet orvosfllm. DUGONICS MOZI Építők Művelődést Otthona 6 és 8 óra: Sanghaji profeszszor. Kínai film. Kísérőműsorral. Esztergomot és Dobogókőt. A program szerint november 9-én, szombaton a Nemzeti Galéria kiállítását tekintik meg, este a Magyar Néphadsereg Színhazában a most bemutatott •Teaház az augusztusi holdhoz* u.aiv. ii c" síndarabot nézik meg Pé6ra 45 percig: Keddtől péntekig ger Antallal és Ruttkai Évával 12 órától 17 óra 45 percig, szóm- a főszerepben. Vasárnap, 10-én baton 10 órától 12 óra. 45 percig, j, , • , _ , T „ i „„ Olvasóterem: nyitva hétfőn 14 a b"<lai hegyekben lesz A KJSZ ^^ Dankó órától 19 óra 43 percig, keddtől körutazás, délután a Nemzeti p:.ta cioánuzeealroe., szombatifi 10 órától 19 őra 45 per- Mózcumol a várat este pedig í, t"-dnvzeneKai«t a ctg és vasárnap 9 Órától 12 óra ' íf ,'- j- V , Csongrád megyei ünnepi he»3 percig. az Operuhuz "Aida* eloadasát tek keretében ma csütörtöOUhonUkÍnvvtá?aUla Mavelödésl hallgatják meg Simándy József- kön este 7 órai kezdettel beMindennap - Péntek kivételé- íel ís TaUc' Pau,4val a mutatja nagy magyarnóta£ - • ll.„„ IT,'. I f Jín niMipin hnr ™ f, • »:i.. Dankó Tista fieQedilje Dorozsmán vei —. délután 1—6 óráig, csönzés mindenkinek. Köt- repekben. Hétfőn, november műsorát a dorozsmai film11-én Dobogókő, Esztergom és színházban. Ebből aa alkaVisegrád történelmi és műemlé- lombői kiemelik a múzeumi ki nevezetességeiben, a Duna- vitrinből Dankó Pista hegekanyar festői szépségeiben gyö- dűjét is, hogy újra megszónyörködhetnek a részvevők. 1 tiltassák Dorozsmán. A zeKedden, november 12-én Duda- neltart a "Szocialista kultúpest építkezéseinek és a rsepeli ráért* jelvénnyel kitüntetett nngykohó megtekintése szerepel Lakatos Géza vezeti. MűvéNEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. — Erkel bérlet. BÁBSZÍNHÁZ 3 órakor: János vitéz. — Mackó bérlet (1). ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területén Október hó 19-től 26-ig este órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és neliéz'•llés esetére Inspekción dr. Far- '"»- , " "í szeii vezető- id T akit™ n kas Dezső állami állatorvos. La- a programban, az autóbusz visz- j 1'dKatos U|Jkása: Deák Ferenc u. 22. II. em. szafelé a késő délutáni órákban la; Közreműködnek a nótaindul vissza. esten szegedi színészek és . , ,,, nepdalenekesek is. Pesti Ella A gazdag programot felölelő ég Szabadv Igtván „ Szegedi országjáró ut részvétel. díja Nemzeti Színház tagjai D 360 Ft, amelyben az autóbusz, junker K1ára előadóművész, a szállodai szobák (Béke Szálló), és Szegedi Ábrahám Antal a színház- és operajegyek, mú- népdalénekes is fellép Telefon: 43-17 szállításéról a gondoskodni. Az állatorvos kihívó fél köteles — SVEJK című regényfolytatásunk a mai számból anyagtorlódás miatt kimaradt.