Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-17 / 192. szám

6 Szombat, 1957. augnsttta W. Palackozóval, tariósílóval és tárolóval gyarapodik a szőregi szeszgyár Az elmúlt néhány hónap eredményei bebizonyították, helyes gondolat volt a sze­gedi MEZÖÉK vezetőitől, hogy az egykori szőregi pet­róleumfinomító leromboló­dott épületeiben szeszfőző üzemet létesített. Az első új üzemrészleg, a pálinkafőző, március 27-én kezdte el a munkát. Azóta a termelési kimutatások szerint nem ke­vesebb, mint egymillió 248 ezer forint tiszta jövedelmet hozott a népgazdaság "kony­hájára*, bár az állam szá­mára átadott pálinkát a fo­gyasztói árnál alacsonyabb, 60 forintos áron számolják. Ha azokat a pálinkakészle­teket is felszámoljuk, melyek a MEZÖÉK tulajdonában maradtak vissza, akkor a tiszta jövedelem körülbelül megközelíti a kétmillió fo­rintot. Az egykori romhalmaz, téglarengeteg rideg képe szé­pen simul, a düledező épüle­tek lassan kicsinosodnak, s a »pálinkagyár* mellett szé­pen kialakul most már a tar­tósító üzem arculata is. Pe­dig egyelőre még csak 600 ezer forintot ruháztak be. A Szegedi Építőipari Szövetke­zet dolgozói ebből a pénzből elkészítettek már egy igen csinosnak, korszerűnek mondható palackozót, to­vábbá üvegraktárt és egy nagy, közel 600 négyzetmé­ter alapterületű zöldség­gyümölcstartósító munka­termet. Az üzemhez még külön üveg­mosóhelyiség is van. A régi gyár környékén el­tűnt már az állandóan pá­rolgó kátrány-, nyersolaj­szag, pedig itt van az ÁFORT telepe is. Helyette az erjedő gyümölcsszag, a pá­linkagőz érzik mindenfelé, de ez is megváltozik nem­sokára. Több százezer forin­tos költséggel a pálinkafőzés­hez szükséges nyersanyag, cefre, erjedő gyümölcs részé­re földalatti tárolóhelyeket építenek. Az első 16 vagonos, több­rekeszes földalatti meden­ce építése pár bét múlva be is fejeződik. A nyersanyag földalatti tá­rolása tovább könnyíti a ter­melést. Eddig sok esetben nem tudták kihasználni a modern szivattyúberendezé­seket, mert a főzésre kerülő cefre az üzemtől kisebb-na­gyobb távolságra, kisebb-na­gyobb hordókban volt tá­rolva. Mint említettük is, a kü­lönböző új üzemrészek, a pa­lackozó és a tartósító építése már befejezéséhez közeledik. őszre ezekben a helyisé­gekben vagonszám dolgoz­zák már fel a káposzta­termést; savanyú káposztá­nak. Gyártanak sok ecetes uborkát és savanyú pap­rikát is. Eddig az időről időre felsza­porodó nagy állami pálinka­készleteket hónap végén te­hergépkocsikkal mindig Bu­dapestre szállították. A mos­tani építkezések befejezése után már erre sem lesz szük­ség. A hordókban tárolt pá­linkát itt a helyszínen aro­másítják, palackozzák, s in­nék jut el a megye külön­böző kereskedelmi vállalatai­hoz, talán még külföldre is. Állandóra megbízha­tó bejáró főzőmin­denest felveszek. — Maisai. Kálvária tér S/a. 83t'° Brüsszeli krt. 20. sz. ház esetleg tele ls gwón eladó. »30» Április 4 útja 22. sz­ház eladó, tele ré­sze ls megvásárolha­tó. beköltözhető la­kással. 8306 Veszek szőlődarálót és 7—8 hektós kádat. Eladó kis szőlőprés. Halász u.^30. x Ház eladó, víz, vil­lany. szép beállított kert. Újszeged. To­rockól u. 10. Fő fa­sor végén. x Háromszobás ma­gánház (2x1 szobás) teljes lakásátadással, kerttel, melléképü­letekkel eladó. Fecs­ke u. 17; x Gém u. 18, számú ház eladó. x 20 Kg-os új Rex gyorsmérleg. 250-es Vlllieits Jáva motor­kerékpár olcsón el­adó, Dorozsmai út 112. X8317 250 cnfi JAP motor­kerékpár príma álla­potban olcsón eladó. Alkalmi vétel. Pctö­fltelep Eli ú. 21. X8308 Kifogástalan' .Pan­nónia" motorkerék­pár eladó. Erd. va­sárnap és hétfőn Zrínyi Oj 5, fldsz. 1. 8316 Eladó 3 db fonott kertiszék. 2 db kár­pitozott széki 1 konyhaasztal, két hokedlival, 1 db lét­rás-lalicska. egy SOx 200 Eternit-lap, egy 100 kg-os mázsa. Jó­zsika u. 26—28. 8314 Zongora, rövid, fce­reszthúros, eladó. , Bécsi" Jeligére ki­adóba. 8311 Kombinált szoba, komplett, eladó. — „Modern" Jeligére kiadóba. 8312 3 szoba, összkomfor­tos belvárosi lakáso­mat elcserélem két szoba, belvárosi össz­komfortosért. „Sze­mélyzeti szobás" je­ligére kiadóba. 8313 Ház eladó 3000 n-öl földdel. Rókusi íeke­teíöld 26. Béketelep mellett. Domonkos János. 8310 Eladó nagy fehér Meidinger-kályha disznóetető vályú, erős horganylemez­ből, 25 literes hordó. Bocskai u. 9. mfldsz. 8 8307 Elveszett Nagyállo­mástól Galamb ut­cáig vörös drapp tropikál flúkabát. — Megtalálója jutalom ellenében adja le Galamb u. 13. 8290 Kis szólóprés, Hof­íer gyártmányúi el­adó. Tímár u. 9/b. fldsz. Föidiepcr-palánta el­adó. Újszeged, To­roekól u. 10. 1400 db mezei cserép eladó. Szentmlhály­telek. Iskola u. 5. Két értelmiségi dol­gozó bútorozott szo­bát keres sürgősen ágynemű nélkül, le­hetőleg a Belváros­ban. „Víz, gáz van" Jeligére Takaréktár utcai Hirdetőbe. Magánház beköltö­zéssel eladó. Uj-Pe­lőfitelep 52. u. 1285. Hűtőszekrény. ház­tartási, vadonatúj, eladó. Arany János u, 5. I. 16. Pianinót bérbe ve­szek. Bocskai u. 1L I. 8/a. Ház eladó Petőílte­lep. 46. ti. 1283. Kéte szer egyszoba. kony­ha. kamra. 254 n-öl telek gyümölcsfák­kal. esetleg kisebbért elcserélhető. Erd. Al­földi u. 4. • v fzvezetékszerelést és autógénhegesztést vállalok. Stein Sán­dor, Szeged. Hajnal u. 27. m Jó állapotban levő telepes rádió fűtővel, anóddal eladó. Hul­lám u. 8. fldsz. 1. KŐMŰVES, ács szak­munkásokat. segéd munkásokat, ácstar nulókat azonnalra felveszünk Szeged és Szeged környéki munkáinkra. Csong­rádmegyei Tatarozó Vállalat 1. sz. Epltö­vezetősége, Szeged, Lenin krt. 61. H Szép magánház fele takásátadással eladó, vagy nagyobbért el­cserélhető. Érd. du. 3-tól Szatymazi u. Eladó egyéves süldő. U1 szeged. Bérkert u. 103. m Fehér, mély gyer­mekkocsi eladó. Du­gonics tér 11. I. em., 1. altó. Egyéves, hizlalni va­ló sertés eladó. Zár­da u. 1. Eladó egy szép fél hálószobabútor, nagy mángorló, páfrány és gyöngyike tövek. — Retek u. 1/b. Modern konyhabú­tor eladó. Érd. va­sárnap ls. Szabad­saltó u. 64. Modern konyhabú­tor és komblnált­szekrény eladó. — Érd. vasárnap te. Pille Ui 34. Háztartási zsiradékját szln­szappanra BECSERÉLI Szapnanfózö Szövetkezet. Szabadsajtó u. 72. (alsóvá­rosi temető mellett). Ugyan­olt nlJ-Iúg permetezésre és súrolásra állandóan kapha­tó. Telefon: 31-76. x DÉLMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáb" párt szegedi lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Szeged) Sztálin sétánv 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér Sí Telefon: 31-16 és 35-00 Terjesztik a megyei postahlvntal hírlaposztálya és a hírlapkézbe­sítő postahivatalok Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezetői Vincze Gyöto Pályázati felhívás! A Szegedi Kéziszerszám­gyár Vállalat (Szeged Rigó u. 38. sz.) kovácsműhely művezetői állásra pályáza­tot hirdet. Feltételek: Leg­alább 10 éves kovács szak­mai gyakorlat. A gyakor­is. mellett technikumi vég­zettséggel rendelkezők előnyben részesülneki Fizetési feltétel 1800.— Ft. Nagykereskedelmi Vállalat áruforgalomban Jártas munkavállalót felvesz. Jelentkezéseket Írásban Sze­ged, Postafiók 43-ra. APRÓHIRDETÉSEK Magánház beköltö­zéssel, sok mellékhe­lyiséggel eladó. — Hattyú utca 53. Dongó motorkerék­párok sebességfoko­zásának speciális be­állítása, Csepel mo­torkerékpárok hen­gercslszolása, elekt­romos ívhegesztés, mindennemű gépek szakszerű Javítása Fekete motorüzem­ben. Liget utca 22. Telefon: 48-06 (Pos­tás Kultúrotthonnal szemben). X7969 Disznó tartásos szo­ba, konyhás laká­som elcserélem ál­lattartásnélküll ha­sonlóért, vagy na­gyobbért. Borbás u. 26.. Bálint. 8262 Beköltözhető magán­házat vennék 15-20 ezer Ft készpénzzel és havi 1000 Ft rész­letre. „Kertes" Jeli­gére a kiadóba. 8260 Három új ablak, 140X 160, vászonredönycs, négyméteres gömb­fa teliajtó eladó. Hétvezér u. 19. 8258 Belső-Baktóban 1100 n-öl beherézett föld. ugyancsak a Gumi­gyár mellett 600 n-öl házhely eladó, de parcellánként ls le­het. Érd. öthalom u. 21. 8234 Bútórozott vagy üres szobát keresek. — „Nagymama'' Jeligé­re Kiadóba. X8233 Elcserélném 250 n-öl gyümölcsöst két la­kásos lakóházzal együtt Budapest kör­nyékivel. Érd. Pető­fitelep, HL u. 74. 8231 Masszív, kétlángú gázrezsó gumicsővel eladó. Bethlen u. 29. 8232 Eladó féderes kétke­rekű lapos kéziko­csi. Pacsirta u. 13., Szabó. 8236 Eladó Faragó u. 9. számú ház felerésze készpénzért. fele életjáradékkal. Tu­dakozódni ugyanott. 8238 Teknő eladó. Bajcsy­Zs. U. 22.. I. 5. 8240 600 literes export és két 100 literes boros­hordó eladó. Alföldi u. 9. Nyőriné. 8241 Eladók Gyevl-teme­tflben sfrkeretek, egy kettő és három személyesek. Sándor U. 40. 8244 Egy üj 120x160-as ablak eladó. Újsze­ged. Asztalos u. 16. 8245 Magánház eladó la­kásátadással. Szent­mthálytelekl sor 12. Rendezőnél. Egy Jókarban levő sparherd eladó. Sze­ged, Üstökös u. 7.. udvarban. Rókuson főbérletl kis szoba, fáskamrás lakásom elcserélném szoba, konyha, spelz, fáskamrásért, meg­egyezésseL Tavasz u. 18/b. NŐI fodrászatom megnyílt. Hideg, me­leg krémpakolásoS tartós hullámok ga­ranciával vállalom. Petőfitelep VL u. 241. Módra Ferencné női fodrász. Figyelem! Kútgyűrü, permetezőkád, ce­mentvályú, sírke­reszt, kéményajtő, és egyéb beton-, mű­kőáru kapható. — Londoni krt. 4. Pe­tőfi-laktanyával szemben, Bozsó: X 8 kat. hold föld ta­nyával klaHó. özv. Papdi Józsefné. Do­maszék 623. Érd. Katona Antalné. 8165 Béketelep, Nagy­szombat út 49. szá­mú ház, 15 éve adó­mentes. Ugyanott egy sötét hálószoba eladó. 8175 250 cm' Csepel kifo­gástalan állapotban eladó. Érd. délután kettőtől. Faragó u. 21. fldsz. 7: 8196 Politúrozott kőrlsfa rekamié és hozzáva­ló kicsi' fehérnemüs szekrény eladó. Par­tizán u. 8. em. 8210 Kombinált szobabú­tor. festett, eladó. — József Attila krt. 46. sz. m. em., 15. ajtó. 8207 Hálóbútor, használt gyermekágy eladó. Dugonics tér 4. ud­var. 8272 Modern vajszínű komblnáltszekrény kétszemélyes reka­mléval eladó. Hajnó­czy u, 4. L em. 4. 8274 Elcserélném 2 szo­bás, összkomfortos lakásomat, gáz. vlz, villany, központi fű­téssel, 3 szobás össz­komfortosra térítés­sel. Megtekinthető mindennap délután 4—8-ig. Indóház tér l/a. 8276 Magánház sürgősen eladó, azonnali la­kásátadással. Zá­kány u. 45. 8284 Beköltözhető belvá­rosi 2 szobás, kom­fortos, házrész, (gáz, víz, bent) eladó. — Révai u. 5. Gyenes. 8285 Magnéziumsavas fé­met vennénk. Orás KTSZ Szeged, Pa­csirta u. 25. Petőfitelep VI. u. 295. sz. alatti sarok­t)áz eladó. Elcserélném szoba, konyha, speizos, fás­kamrás petőfitelepi lakásom hasonló sze­gediért, jószágtar­tásra alkalmas. Érd. Petőfitelep Vn. u. (Vadas Márton) u. 38. Eladó 125-ös Danu­via motorkerékpár Sáti műszerésznél. Szent István tér 6. Kossuth u. 17. szám alatt szoba, konyha, spelz, víz villany elcserélném alsóvá­rosi vagy felsővárosi jószágtartásosért. — Erd. délután 3-tóL Egyszobás, komfor­tos lakásomat elcse­rélném kétszobás, összkomfortosért, ráfizetéssel. Osztrov­szky u. 17.: L 6. 8212 Idősebb egyénnek eltartást adnék 20— 25 ezerért. „Gondta­lan" jeligére a Ta­karéktár u. Hirdető­be. , Eladó ház Hunyadi térnél lakásátadás­sal, esetleg kedvező fizetés mellett is. Gőz u. 1/b. Nagyállo­másnál, emeleten. 8247 Választási mai icok eladók. Megtekinthe­tő: vasárnap, hétfő, keddi napokon. Sze­ged. Zákány u. 34. 8248 Kétajtós jégszekrény eladó. Batthyány u, 17. 8249 Teréz u. 25. sz. ház eladó, azonnal be­költözhető. 8255 Gyermekszerető asz­szonyt keresünk másfél éves kisfiunk fél vagy egész na.pl gondozására. Érd. délután 5-től. Petőfi­telep IX. U: 558,'a. Visnvel. 8243 Elcserélném két szo­ba, konyha, spelz és jőszáetartásos laká­som hasonlóért. Éld. Cserzv Mihály u. 31/b. Kór.yáék. 81 rí 12(10 kvadrát föld fe­ltből kiadó. Rákóczi u. 57. sz. 8180 Kisebb ház eladó, vagy elcserélhető. Londoni krt. 6. Pe­tőfi-laktanyánál. 8269 Középkorú, magá­nos. bentlakó nőt háztartásom vezeté­sére felveszek. „Er­zsébet" kalapttzlet. Kárász u. 8214 Elcserélném szolnoki központi' fekvésű szoba, konyha, spelz, mellékhelyiséges la­kásom szegediért. Telefon: 44-01. 8379 Kűbekházi 2 szobás, kertes, jószágtartá­sos magánházat sze­gediért elcserélném. Erd. Szeged. Mik­száth Kálmán u. 13. I. em. Erdelné. 8219 Elcserélném kétszo­bás. komfortos nagy­lakásom, egyszobás összkomfortosért. — Csendes lakás" Je­ligére Takaréktár u. Hirdetőbe. Hattyastelcpen, Szt. Imre téren gyümöl­csössel beállított háztelek eladó. Szt. Imre tér 6. 2 db hízott sertés, 160—170 kg, eladó. — Csongrádi sgt. 32. 47 kéve száraz rőzse eladó. Jankovlcs u. 2: Verest Eladó egy ház 800 n«j>l gytlrnölcsQ*kert­tel. Kertészkedéshez nagyon alkalmas. — Újszeged. Fürj u. 84. Boroshordókat és kádakat vásárol a MEH. Atvevöhely: Szent István tér 12. szám és Béke u. 4. szám alatt. Eladás: Szent István tér 12. szám alatt. x Berugós 125-ös Szaksz motorkerék­pár eladó. Békete­lep, Tapolcsányi u. 7. szám; 8211 Uriásszemű, korai földleper-palánta na­gyobb mennyiségben ls kapható. Fő fasor 45. x8215 Nád eladó. Békete­lep, Rengei u. 10. 8220 Eladó egy ház, 750 n-öl gyümölcsös, 400 n-öl szőlő. 5 kat. hold föld. Cím: Ka­mancl Lajosné, Drá­vaszerdahely. : Bara­nya megye. X8302 Keresek szoba, kony­liás lakást, bármi­lyen megegyezés szerint; Szabadsajtó u- 50. X8265 Petőfitelep XIII. u. 783. sz. alatti ház el­adó. Érd. lehet Vaj­da Ui 14/bi alatt. X8292 Kis magánház el­adó. Petőfitelep, XIV. 817. X8294 Emeleti szoba kony­ha. speizos lakásom elcserélném hasonló­ért, vlz. villany bent van. Vasasszentpéter u. 3. sz. 8266 Bor, saját termésű, literenként ls kap­ható. Veresács u. 38 8270 Szlvó-nyomó szi­vattyú eladó. Töltés u. 56. (volt Szt. Ró­zái u.) 8269 Társaság hiányában megismerkednék 45 —50 éves intelligens férfivel, házasság le­hetséges. „Boldog otthon" Jeligére ki­adóba; 8268 4 db 16 hónapos sül­dő eladó. Érd. Dam­janich u. 11. sz. 8271 Eladó príma kétsze­mélyes Epedás re­kamié csak igé­nyesnek, továbbá Grttzner sttlyesztős varrógép. József At­tila krt. 42/a. II. 2. Szombaton délután­tól* 8273 Családi ház eladó, vagy egyszoba, kony­ha, kertes házért el­cserélhető. Bihari u. ts/a. 34 éves, 181 cm ma­gas elvált férő kere­si csinos, hozzáillő nő Ismeretségét há­zasság céljából). — Fényképes levélre válaszolok. ^Komoly szándék" jeligére Takaréktár o. Hirde­tőbe. Baktól kiskertek Ladvánszky u. 4. sző­lő. gyümölcsös háí­helyemet eladom. — Értekezpj. hétfőn helyszínen. Eladó Felsővároson magánház lakását" adással, gazdálkodó­nak alkalmas, víz, villannyal. Kemes u. 10/a. Eladó Petőfitelep VI. utca 297/a. számú ház. Azonnal beköl­tözhető. Asztalos tanulót fel­veszek. Szeged, Marx tér 17. Használt cserépkály­hát veszünk. Dr. Né­meth, Berzsenyi u. 1/b. Szoba, konyha, spei­zos iakásom elcse­rélném kettő szobá­sért, megegyezéssel. Szentháromság u. 32. Varga. Csendes u. 12. szá­mú ház eladó. Ter­hes Dezső, Szenthá­romság u. 19. Házasság céljából megismerkedne 58 éves, magános özv. férfi 45—55 éves, széparcú, középma­gas, kissé molett, barna nővel. Lakás, bútor megkívántatik. Diplomám van. Tel­jes című fényképes leveleket Szeged Ta­karér , Hirdető­be kérem rövidebb életleírással. „Dolgo­zó nő" jeligére. 80 basszusos váltós tangóharmonika el­adó. Bihari u. 4. I. 1. Ház eladó Tápén, esetleg félház lakás­átadással Széchenyi tér 8.. Kosoczkyné. Két kisszobás, kertes lakásom, villamos­nál elcserélném ha­sonló nagyobbért vagy városiért ráfi­zetéssel. Újszeged, Bal fasor 1. Családi házat ven­nék életjáradékkal vagy adóssággal, — készpénz 20 000 Ft. Újszeged, Bal fasor 1. Ház eladó, egyszoba konyhás, lakáscseré­vel, olcsó áron. Pe­tőfitelep 34. u. 1036/b. Határút. Eladó egy mosógép és egy garnitúra 2 személyes, krómnik­kelezett csőbútor. — Szeged, Kállay D. u. 6.. I. 2. 8383 Megbízható bejáró­nőt keresek. Berzse­nyi u. l/a. I. 5. 8303 Feles bérletbe kiadó 4 kat. hold Jó ter­mőerőben levő szőlő és gyümölcsös. Két­felé ls osztható. — Prunkl Miklós, Já­nosszállás Gulyás­tanya . közelében. X8199 ASZFALTUTEPITÖ Vállalat orosházi munkahelyére azon­nal alkalmaz kubi­kosmunkában jára­tos segédmunkáso­kat. Szállás, ebéd Orosházán biztosít­va. Jelenékezéo Asz­faltútépitö Vállalat szeged, Oroszlán u. 2. Bőrkabátját most festesse, alakíttassa Csordás bőrruhaké­izítőnél. Szt. Miklós u. 7. Felsőváros. x 1 db 125-ös motorke­rékpár, teleszkópos, eladó. Príma álla­potban. Érd. Deszk. 1H. u. 9. 8381 Hárll motorkerékpár feladó, vagy kiseb­bért elcserélhető. — Újszeged, Rózsa Fe­renc sgt. 7. L emeleti kétszobás komfortos lakásért adnék 2x1 szobásat, egyik emeleti utcai, másik udvari, kert stb. Londoni krt. 7. Szeptember l-re két diáklány családi ott­hont kaphat. Kos­suth Lajos sgt. 27. 1. em. 2. Szövődé. Érd. szombaton 2—6-ig, vasárnap egész nap. NSU 100-as motorke­rékpár eladó. 2500 Ft. Javításra szorul: — Szeged. Liliom u. 12. Azon 55—60 körüli özvegy, egészséges nő. aki nyugodt ott­honra vágyik és né­mi keresete. Illetve nyugdija van és az életet megosztani akarja velem nekem házam van, az há­zasság céljából írjon „Unalmas az éle" egyedül" Jeligére Ta­karéktár u. Hirdető­be. Baktóban 520 n-öl gyümölcsös eladó. — Erd. Szt. Mihály u. 3., em; 125-ös Csepel motor­Kerékpár lgéiiyesnek eladó. Sziliért sgt. 27. Beköltözhető, két­szobás magánház el­adó, gazdálkodónak alkalmas. Etelka sor 23. Felsőváros Ügyes rajzoló na­gyobb fiúnak mun­kát adnék .„Rajzo­ló" Jeligére Takarék­tár utcai Hirdetőbe. /25-ös Csepel motor­kerékpár Jó állapot­ban és egy teliajtó tokkal eladó. Liszt u. 19: 250 em' Csepel mo­torkerékpár, kifo­gástalan állapotban eladó. Háring órás­nál, József Attila krt. 57* Hajtókat és rakodó kat felvesz a Szege­di Belsped. Jelent­kezés: Bajcsy-Zs, u. 22. sz. alatt. X Príma Pannónia el­adó. Ilona u. 25. X8333 Gépíró és Gyorsíró iskolában (Sztálin sétány 14.) az új tanévre a beiratko­zások megkezdőd­tek. x Épület horogfa és tetőléc eladó. Béke u. 18. sz. X8325 Gyálaréten egy hold föld eladó. Erd. Mi­Uálytelek, Dózsa u. 37. szám. X8337 Középkorú, Jólelkű vidéki asszony né­mi' hozománnyal megismerkedne hoz­záillő férfivel. „Há­zasság céljából" jéli­gére kiadóba. 8358 Kombinált szoba, konyha, 4 fiókos an­tik sublót, képek el­adók. Szenthárom­ság u. 4/a., 6 . ajtó délután 4—6 között. 8374 Eladó 100 db nagy lapos tetőcserép. — Kossuth Lajos sgt. 85., cipész. 8373 Nagyon kérem, aki kék borítékban egy holttányilvánítási okiratot talált a Szé­chenyi tér környé­kén. jutalom ellené­ben szíveskedjen le­adni Tömörkény u. 8. alá. 8371 Kisteleki két szobás, kertes lakásom el­cserélném szegedi belvárosi kétszobá­sért. Erd. Csomik­nál. 2 db jó állapotban levő használt ajtók és egy ablak, 300 méter új tetőléc, 2 db 6 méteres új gömbfenyő szarufa és 1 collos ÚJ desz­kák eladók. Fodor­telep, Tölgyes u. 3. 8357 Főttkukorica állan­dóan kapható. Üze­meknek. viszontel­adóknak, mozgóáru­soknak. Gogol u. (Polgár) u. 34 . 8356 Különbejáratú búto­rozott szoba kiadó értelmiségi férfi ré­szére* Partizán u. 32. 8353 Elcserélném szoba, konyha, speizos ház­felügyelői lakásomat. Gáz, víz, villany van hasonló főbérletíért. Kárász u. 10. 8355 Eladó stabil benzin­motor. Érd. Szivár­vány u. 35. Papp. 6320 Szántó, öthaíml dombnál 980 n-öl eladó. Vőnekl, Jó­zsef A. krt. 55. 8335 Petófltelep 17. u. 910. számú ház és 2 db kert Baktóban el­adó. Bocskai u. 14. 8351 Nagykirálica dűlőben 1 hold 20 n-öl szán­tóföld klshaszonbér­letbe kiadó, vagy eladó. Érd. Móra u. 16. 8354 Eladó gerenda, tető­léc és sárléc. Pap­rika u. 18. 8350 Deszkák, 5—6 m, col­los, eladók. Pálfl u. 90. 8349 Akác feldolgozási rönk eladó. Újsze­geden 395 n-öl gyü­mölcsös házhely el­adó. Érd. lehet Al­sóvároson, Nyíl u. Háztartási élelmisze­rek darálása, cukor, morzsa, mák, dió. Vadász u. 3. 8347 Kétlángú gázrezsó és egy tűzhely eladó. Bajcsy-Zs. u. 22. III. em 27. 8346 Eladó 11 m (külföl­di) bútorszövet. Ba­üajavítást, újra meg­kezdtem. Lenin krt. 38/a. 8345 Komblnáltszekrény, politúros rekamié, asztal, 6 szék. Jég­szekrény eladó. Kor­mányos u, 22. I. em. 8367 3 db hízottsertés el­adó. 140 és 150 kg. Nyíl u. 56. 8368 Jó állapotban reka­mié sürgősen eladó. Attila u. 4„ udvar balra. 0369 Uj tégla, használt ajtók tokkal eladók. Újszeged, Jobb fa­sor 26. 8365 Elveszett Tigris ne­vű farkaskutya, há­tán fekete csíkkal, Felsővároson. Megta­láló magas jutalmat kap. Zsótér u. 1/c. házba hozza. 8364 Élettársat keresek Idősebb értelmiségi1 férfi személyében. Házam. lakásom, nyugdijam. „Jövő" jeligére kiadóba. 8363 Kályhát keresek na­gyobb szobába, prí­ma állapotban. — „Koksz" Jeligére ki­adőba. 8362 Udvartöltéshez föld behordó munkást felveszek. Topolya sor 1. 8361 Klailó n hold föld felesbe vagy kisha­szonbérbe. Móraha­lom, Remény u. 4. 8360 Szép politúros háló Igényesnek eladó. — Tábor u. 5.; em. 8359 Figyelem! Sparherd­ja füstöl, nem süt, vagy kiégett, vagy samottozasra szorul, szakszerűen, felelős­ség mellett kijaví­tom. Kérésére saját lakásán Javítom meg. Pölös István tűzhelylakatos. Mű­hely: Petőfi S. sgt. 83. szám. Lakás: Korda sor 16. sz. 8344 KombináKszekréuy, diófa politúros, nagy fürészporos kályhák morzsadaráló, pult, száz és húsz kg-os tizedesmérlegek, — függőórák eladók. — Bercsényi u. 17., 1. em. 3. 8343 Táska írógép eladó, öthalom u. l/a. 8342 Társbérletet keresek. Címet a kiadóba ké­rem „Háztartást nem vezet" jeligére. 8341 Eladó szép ebédlő Pásztor u. 13. 8370 Hálószobabútor el­adó. Nemestakács u. u 8375 Keveset használt 125­ös Danuvia. collos és félcollos vascsövek, csapágyak, lakatos­mühely-asztal el­adók. Pulcz u. 23. 8376 Villámgyors szem szedőgép új, eladó. Bécsi krt. 14. sz. 8340 Használt kerítés drótfonat eladó. Ve­resács u. 22. 8339 Újszegedi iparos kis­kertekben. 400 n-öl gyümölcsös eladó. — Érdeklődni lehet Ka­maratöltési Busz­megállónál a Pali' bácsinál, 8338 350-es DRW oldalkb" csival, teherrrend­számmal eladó. Meg­tekinthető vasámap­tóL Szeged. Felhő^u* Eke, fogas borona* féderes ülés. kukori­ca góré eladó. Rá" kóczl u. 16. 8334 Idősebb házaspárt vagy magánost, há­zért vagy öröklaká­sért eltartanék. kész­pénzzel megegye­zünk. Választ „Gondtalan öregkor 1957" Jeligére kiadó­ba. 8332 Rádió 4+1 vllágvevó eladó. Szekeres u. 8. 8331 BMW 350-es motor­kerékpár oldalkocsi­val vagy anélkül ls kifogástalan állapot­ban sürgősen eladó. Szeged, Postagarázs. Kis szoba, konyha, spelzből álló laká­som elcserélném na­gyobbért, ráfizetés­sel. Árva u. 22. 8329 Fökönyvelő megis­merkedne intelli­gens nővel. Válaszo­kat „Házasság" jeli­gére kiadóba. 8327 Ságváritelep. Csanta­vérl u. 17. sz. 244 n­öl kertes családi ház sürgősen eladó, lehe­tőleg lakáscserével. 8328 Szoba, konyha, kam­rás lakásom elcseré­lem ugyanilyenért. — Csográdl sgt. 65. Jó­szágot lehet tartani: 8324 Egy kisebb méretű ablak eladó. Tápéi u. 39/b. 6323 Arvfz u. 54, számú ház szép kerttel* gyümölcsfákkal, la­kásátadással eladó. 8323 Kállay fasor 75. sz* sz. 536 n-öl gyümöl­csös eladó. Érd. le­het Újszeged. 1 Nép­kert sor 13. alatt. 8320 Házaspár keres sze­rény bútorozott szo­bát. Cini: Fodorné. Balástya. 8319 Egy db 4 éves belgá­ié eladó. Földművés u. 40. ___ 8264 18 kalapácsos daráló villanymotorral együtt ciklonnal, tel­jes üzemben • eladó* Gyártmánya M. 1* típusú. Teljesítmény 6—7 q óránként. — Gonda Mihály. Sán­dorfalva. Modern komblnált­szekrény, kétszemé­lyes rekamié, 2 db kétaknás kályha nagyméretű gyapjú­szőnyeg eladó. Kis­kundorozsma. Árpád u, 33, szám alatt. 8288 Gudlln-féle tűzhely és nagy ebédlőkre­denc eladó. Imi-e u* 1/b. 8287 Eladó 3 db sertés 120—130 kg-osak. Tol­buchln sgt. 32. 8288 Príma gyermek sportkocsi igényes­nek eladó. Alsónyo­más sor 24. Érd* vasárnap egész nap, hétköznap 5-től. 8178 Kézi és géphimzést; elörajzolást. szem­szedést, átkötést. — zoknik gumizását vállalom. Müller Er­zsi. Károlyi u. 4. 8289 Igényesnek szép po­litúros teli hálószo­babútor eladó. Érdi délelőtt kilenctől. — Pásztor u. 22. sz. 8291 Teljesen megbízható* jól főző, tiszta, ma­gános gyermektelen, hatvan éven felüli asszony elmegy Sze­ged, Hódmezővásár­hely, vagy Szentes­re. értelmiségi híá­házaspárhoz, ahol csak egy iskolás­gyermek van. szep­temberbe. Lezárt le­veleket Nagy részé­re, Csongrád. Leóin u. . 43. sz. 8293 Sásgyékény, fattíze­lésű kályha, nvug­ágy. használt djót­fonat ajtó. ablak eladó. Újszeged, — Töltés u. 16. sz. 8295 Eladó használt szo­ba- és konyhabútor, férfi télikabát, sző­nyeg. porcelánedé­nyek és egyéb ruha­neműk. Hétvezér UJ 49/b. Érd. délután 5 óra után. 8297 Komblnáltszekrény eladó. Bercsényi u 17.. IL 6. 8299 Belvárosi nagymére­tű egy szoba, fás­kamrás lakásom, (víz, villany bent) elcserélhető külyáno­sl. Jószágtartásos: szoba konyhás la. kásért. Magas térí­téssel. Haánóc-zy uj l, szám* 8299

Next

/
Oldalképek
Tartalom