Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-28 / 200. szám

2 Szombat, 1957. augusztus 6. ATLÉTIKAI TANULSÁGOK Irta: Or. Monostori Tibor I. Az olimpiai láng pokikul ezelőtt kialudt már Melbournebcn, de a világ szak­sajtójában még mindig nem tértek napirendre az atlétikai szakemberek reflexiói a XVI. olimpián tapasztaltakról. Mik megjavítása még mindig elkép­zelhető. Az ember élelmegnyii­vánulásánuk csaknem minden területén fejlődik, tökéletesedik. Szüntelenül keresi a jobbat, a magasabbrendűt Igy van ez a sportban és ezen belül az atle­hóna- kozó különbségekben keresen- képez átmenetet. A rövidtávfutó dő. Abban, hogy az amerikaiak „ők között testalkat szempont­az olimpia előtt aránylag rövid jából jelentős különbségek vol­idő alatt ismét legjobb forrná- tak. Az egyik csoportba tartoz­jukba lendültek, nagy szerepe tak az angolszász, a másikba volt kitűnő általános erőnlétük- elsősorban a szovjet és német nek. Ka nemcsak a nagy mun- futónők. Utóbbiak látszólag erő­voltak az okai ennek? Melyek kabírásban, hanem az idegrend- sebbek voltak, mégis mozgásuk azok a szempontok, melyeknek szer terén is megmutatkozott, sokkal nőiesebb volt, mint az alapján a jövő fejlődése szinte Kevés kivétellel mind végtele­már az emberi teljesítőképesség nül nyugodtak voltak, nagy­halárát súroló világcsúcsok szerűen birták az olimpián annyira fontos összpontosítást. Reálérve inost a részle­tekre, a laza, lendületes, gaz­duságos futótechnikára való törekvés a vágtától kezdve, minden távon tapasztalható volt. Az amerikai rövidtávfulók tikéban is. A mozgások techni- napi edzésének leglényegesebb kája csiszolódik, az edzésrend- része a gyorsasági munka rajt­szerek javulnak. A szűkembe- gyakorlatok formájában. Gim­rck a kisegítő tudományágak nasztikájuk nagymértékű kila­segitségévcl keresik, kutatják a zulásra irányul. Nem végeznek lyán. jövő fejlődésének útját rövid repülőrajtokat, hanem he- A közép és hosszútávoknál A világversenyek mindig hoz- >ye»ük sok hosszabb, 100-150 szembetűnő volt hogy még az nak valami újat Ez termesze- íokozodd fo'"84 ugy, hogy 5-10 km-es futók sem tgen mert az e"yre nagyobb C 02 utols(' 50 meteren kez" alkalmaztak a nálunk Csaplar eredményre törés egyre jobb d?n(* ^obb sebességgel fut- nyomán egyidőben kialakult és technika és módszertani elve- Kzekkel elsősorban a laza tgen nepszeru, úgynevezett ta­rutast igyekeznek megfelelő posó-guruló futást. A kétszeres iramban beidegezni. E futáso- hosszútávfutóbajnok szovjet kat egyénileg, rajtgyakorlatok Kuc mozgásánál jelentős szere­előtt, vagy utána végzik. A 400- pet játszott, hogy régebbi jel­asok edzése hasonló, fokozódó legzetcs, erőből történő futását futásaikat megnyújtják. Min- mar lényegesen könnyebb, len­den edzésükön legalább 15—20 dülctes, gazdaságos technikájú raj (gyakorlatot végeznek, míg mozgás váltotta fel, melynek se­az európaiak ennél jóval keve- gítségével taktikai elgondolásá­gerincét képező atlétikai- sebbet Rajlgyakorlataik 40—50 nak megfelelően tudta barmi­33 versenyszámban m hosszú, teljes iramú futásból kor változtatni a fután ritmu­előbbické, akiket a gyors, rop­pant energikus és teljesen fér­fias mozgás jellemzett. Ez kü­lönösen a rajtoknál tűnt szem­be. Az angolszász futónők erő­teljes, hosszú lépésekkel fut­nak, karmunkájuk is erőtelje­sebb, mint mondjuk a némete­ké. Az ausztrál sprinternők ed­zéseik fő részét a rajtgyakorla­tok alkotják. Lényegesen többet edzenek, mint a férfiak, általá­ban heti öt alkalommal, majd­nem az egész éven át, füves pá­sp Négy város versenyzői indultak az ünnepi kerékpárversenyen ket alakit ki.- Megkísérlem váz­latosan az utlélika baráti szá­mára lerögzíteni azokat a kardi­nális tanulságokat, melyeket a Melbourne-i olimpia hozott, melyeknek alapján a jövő kon­túrjai kibontakoznak. Melbourne ben az olim­piák versenyek kerültek megrendezésre. Ezek állanak, a kifutás során fcltű­közül az Es/akamcrikai Egye- nően törekedve a lazaságra. A sült Államok 16, a Szovjetunió 400-asok ugyanolyan sokat raj tolnak, mint a gyorsfutók. A közepes rajttámla-nllást hasz­nálják. Az első 10—15 m-en még csípőből betörve futnak. A 400-asok rajttámla állásai liosz­szahbak, mint a gyorsfutóké. A világ leggyorsabb futói a hosz­szú lépésre törekszenek, ez mintegy következménye is az 5, Ausztrália 4, ha európai és két tengeren túli ország egy­egy olimpiai bajnoki aranyér­met nyert, összefoglalva: a ten­geren túli országok 22, míg az európaiak 11 olimpiai bajnoksá­got nyertek. A küzdelem mére­teire és az atlétika fejlődérére jellemző, hogy Melbourneben 5 világ, 22 olimpiai, igen sok erős elrugaszkodásnak. Tapos­világré-z és országos csúcs lett va, gurulásszerűen futó spnn­megjavftva. A fentiekből látha- tert egyáltalában nem lehetett ló, hogv a tengeren túli orszá- látni. Testhelyzetük kissé előre­po'k fölénye nvomasztó az eu- döntött. A nagy, 400-asok kö­rópaiakkaí szemben. Ennek nz zül Jenkins és Jones (USA) oka elsősorban a testnevelési hosszú, nyújtott lépésekkel fut. rendszerek, a technikai és ed- Haas (NSZK) és Hellsten (finn) résrendszerbeli felfogások, to- lépései rövidebbek. A ket cso­vábbá az erőnlét terén mutat- port között a szovjet Ignatyev sát Az angol Pirié futómozgá­sa egy klasszikus 800-asra em­lékeztetett. Még a marathoni futók között is kevés poroszká­ló, guruló technikájú versenyző akadt, mert ezen a távon is a kiöregedő 5—10 km-es futók kerülnek előtérbe. A gyors rajt és a helyezkedési harc döntő fontosságú. Az erős felkészülés és ke­mény edzés hívei inkább arra törekedtek, hogy a versenyt tak­tikailag irányítsák és a hajrá­ban győzzenek. Azok a ver­senyzők, akik eredményeiket elsősorban nagy képességeiknek köszönhették, általában élvezet­lel és nagy győzniakarással át­hatva versenyeztek. (Folytatjuk) Slli A Szegedi Vasutas sakk­csapata az elmúlt héten nagy küzdelemben vívta ki magá­nak az NB I-be jutást jelentő első helyezést a vidéki csapa­tok részére kiírt osztályozó mérkőzésen. A Pécs, Miskolc, Szolnok, Tatabánya és Ka­posvár legjobbjaiból álló csa­patok számóra egyesületeik a komoly versenyzés vala­mennyi előfeltételeit biztosí­tották: szállodai elszálláso­lást, élelmezést stb. Sajnos, a szegediek e tekintetben nagy hátrányban voltak vidéki el­lenfeleikkel szemben, mert a háromnapos budapesti tar­tózkodás alatt minden ver­senyzőnek saját magát kel­lett élelemmel ellátnia, azon­kívül az elszállásolás sem biztosította a zavartalan pihe­nést. A sakkszakosztály ve­zetője, Fadgyas László, ko­moly erőfeszítéseket tett, hogy a csapat valahogy ki­húzza a három napot. A csapat tagjai: Dózsa, Ott, Tarnai, Rieger, Mosonyl, Kárpáti, Eperjesi, Boga, Ko­cziha. Szöllősi, Bottlik, Var­ga, Rendes, Papp és Szántai tudásuk és lelkesedésük leg­javát nyújtva, már az első fordulóban 8:4 arányú győ­zelmet arattak az első helyre leginkább esélyes pécsiekkel szemben. A második forduló­ban 6' ,:5'/« arányú vereséget szenvedtek a miskolci csapat­tól, de a harmadik forduló­ban a tatabányaiak elleni 9l/2:2'/2 arányú győzelmükkel komoly előnyre tettek szert, mivel a versenyt úgyneve­zett olimpiai rendszer szerint rendezték, ahol a csapaton belüli egyéni győzelem szá­mít. A negyedik fordulóban Szolnok ellen nagy küzdelem után 6:6 arányban döntette­SAKK, i i a nül végződött a mérkőzés, s az utolsó forduló előtt a Vas­utas előnye másfél pontra csökkent Szolnok és Miskolc előtt. Az utolsó fordulóban mind Szolnok, mind pedig Miskolc csapata vereséget szenvedett, a Vasutas pedig 7Va:4Vj arányban győzött Ka­posvár ellen, s így 36'/a pont­tal megérdemelten nyerte a versenyt. Második lett a Szol­noki MTE 32V2, harmadik a Miskolci MTE 32, negyedik a Pécsi Mecsek 31V2. ötödik a Tatabányai SC 26, hatodik a Kaposvári Spartacus 21Va ponttal. A szegediek közül legjob­ban Papp László szerepelt, aki öt játszmából 4Va pontot szerzett. Igen értékes Bottlik Iván teljesítménye is, aki öt játszmából négy pontot ért el. Az első táblán Dózsa Pál jól megállta helyét, erős el­lenfeleivel szemben három és fél pontot szerzett öt játsz­mából. Az október közepén kez­dődő NB l-es mérkőzésekre a Szegedi Vasutas vezetősé­gének komolyabb versenyzé­si előfeltételeket kell terem­tenie csapata számára. 11 i wm a ü 11 4 i n A W> §§ '/wm a fl II a 1 a 1 * m ÜK 1 m épp m % E Világos: Ka2, Vc2, Bht, Hgl, Fc6, gyalogok: b3, h5, (')• Sötét: Kb8, Vfl, Bc8, Hg5, Fh8, gyalogok: a7, a6. c7, (8). Fenti állásban sötét indul és nyer. Megfejtésként öt lé­pést kell beküldeni. A helyes megoldásért fejtőink három pontot kapnak. Gáncdafest a Vigadóban Ma, szerdán este 8 órai kez­dettel KALUDY MARIA fel­léptével táncdalestet rende­zünk. Belépés díjtalan A Bordányi Fmsz. igazgató­sága pályázatot hirdet az fmsz. számvitelében jártas főkönyvelői állás betöltésére. írásbeli ajánlatokat az fmsz. igazga­tóságának címezve. Bordány. Háztartási zsiradékját szln­szappanra BECSERÉLI Szappanfőző Szövetkezet. Szabadsajté u. 72. (alsóvá­rosi temető mellett). Ugyan­ott alj-lúg permetezésre és súrolásra állandóan kapha­tó. Telefon: 31-76. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi lapja Veszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Szegedi Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3; Telefon: 31-16 és 35-00 Terjesztik a megyei postahivatal hírlaposztálya és a hírlapkézbe­sítő postahivatalok A Délkerületi Kerékpáros Szövetség az elmúlt vasárnap ünnepi kerékpáros versenyt rendezett a szeged—buda­pesti országúton az alkot­mány ünnepének tiszteleté­re. A szegedi sportkörök ke­rékpáros szakosztályain kívül részt vettek a versenyen Bé­késcsaba, Szentes és Gyula kerékpáros sportolóinak leg­jobbjai is. Eredmények: Versenykerekes I.—II. oszt. Táv: 100 km. 1. Galyas Ist­ván (Szegedi Kinizsi) 3 óra 1 perc, 2. Juszkó János (SZVSE) rajta. 3. Hódi Ká­roly (SZVSE) rajta. Versenykerekes III. oszt. Táv: 100 km. 1. Péter M. László (SZEAC) 3 óra 5 perc, 2. Szabó János (SZVSE) rajta. 3. Kun János (SZEAC) rajta. Versenykerekes ifjúsági. Táv: 100 km. 1. Csala László (Szeged* Kinizsi) 2 óra 58 perc, 2. Katona Gyula (SZEAC) rajta. 3. Gaál Béla (Békéscsabai Pamut) rajta. Versenykerekes serdülő. Táv: 50 km. 1. Misik Rezső (Szegedi Kinizsi) 1 óra 21 perc, 2. Németh Gyula (Sze­gedi Kinizsi) 1 óra 22 perc. 3. Szabados István (Gyulai Pe­tőfi) 1 óra 23 perc. Versenykerekes idős (se­nior). Táv: 50 km. 1. Elek László (Szegedi Postás) 1 óra 32 perc, 2. Jánosi Imre (Gyu­lai Petőfi) 1 óra 36 perc, a. Kucsera János (Békéscsabai Pamut) rajta. Vaskerckes felnőtt. Táv: 50 km. 1. Pekó Sándor (Szegedi Postás) 1 óra 43 perc, 2. Csu­kás László (SZEAC) rajta, 3. Horváth József (Gyulai Pe­tőfi) rajta. Vaskerekes ifjúsági. Táv: 30 km. 1. Fodor Béla (SZEAC) l óra 2 perc, 2. Frányó István (SZTC) rajta, 3. Tá'uorosi Péter (SZTC) rajta. Vaskerekcs serdülő. Táv: 30 km. 1. Bánfi Imre (Sze­gedi Postás) 1 óra, 2. Kaku­szi Lajos (SZEAC) rajta, 3. Sashegyi Árpád (SZEAC) rajta. Fellendülőben az élet a szegedi evezősöknél A szegedi evezősök köré­ben erősen megélénkült a versenyzési kedv. Egyre töb­ben kapnak kedvet ehhez a szép sportághoz, ami az eve­zős-sport közeli nagyméretű fellendülésére mutat. A városi sportfelügyelőség a SZEAC és az SZTC eve­zős szakosztályát kérte fel a legutóbbi, alkotmánvünneoi kajak- és szkiff-versenvek megrendezésére. A versenv célia egyrészt a vízisport iránti érdeklődés felkeltése, közelebbi célia pedig az ifiú­ság ezen egészséges és nemes sport iránt való megnyerése volt. A versenyek igen iól sike­rültek. A Tisza két oldaláról mintegy tízezer ember nézte végig a csónakokat és gyö­nyörködött a mindvégig iz­galmas. sportszerű küzdel­mekben. Eredmények: 1000 méter fc~fi egyes ka­jak: 1. Simon Fiala Tibor (SZEAC). 2. Pusztai Ferenc (SZTC). 3. Vöneki Mihálv (SZTC). 4. Tárnok Károlv (SZEAC). 5. Balassa András (SZEAC). 6. Masánszkv Lász­ló (SZTC). 1000 méter PK női egyes: 1. Vikor Gabriella (SZEAC). 2. Zarka Éberhardtné (SZTC). 3. Renkó Vera (SZTC). 4. Lu­kács Edit (SZEAC). 5000 méter PK férfi kettes: 1. Török Attila—Balogh Ar­túr (SZEAC). 2. Szécsi Imre— Váradi Benő (SZTC). 3. Misz­lai Gyula—Szőcs László (SZTC) 4. Lebák Sándor­Farkas József (sportkörön kí­vül). 1000 méter PK női kettes: 1. Renkó Vera—Zarka Éber­hardtné (SZTC). 2. Lukács Edit—Vikor Gabriella (SZE­AC) 1Ó00 méter PK férfi kettes: 1. Török Attila—Balogh Ar­túr (SZEAC). 2. Oraveez Bé­la—Molnár Ferenc (SZTC). 3. Szécsi Imre—Váradi Benő (SZTC). 4. Tóth Ferenc— Csűri László (SZTC). 5. Misz­lai Gyula—Szőcs László (SZTC). 2000 méter PK női kettes: 1. Renkó Vera—Zarka Éber­hardtné (SZTC). 2. Lázár Irén—Császár Ibolya (SZTC). 5000 méter PK férfi egyes: 1. Kováts László (MTTE). 2; Simon Fiala Tibor (SZEAC). 3. Pusztai Ferenc (SZTC). 4. Balogh Artúr (SZEAC) 5; Tárnok Károlv (SZEAC). Szkiff-verseny: 1. Török Attila (SZEAC). 2. Imre Gé­za (SZEAC). 3. Varga Miklós (SZEAC). Végezetül meg kell emlé­keznünk az evezős-sport fá­radhatatlan harcosairól, akik hol mint edzők, hol mint versenybizottsági tagok, ver­senyzők. propagandisták mű­ködtek közre a kitűnően si­került versenvén. A sok kö­zül említsük meg Soós Ist­ván. dr. Lengyel Sándor és Kiss Jenő nevét. Ma délután: SZEAC-KAC • edzőmérkőzés A szombaton Budapesten, a Népstadion­tan sorrakerüló Vasas elleni mérkőzésre készül a SZEAC. A vasárnap elszenvedett balszerencsés vereség nem törte le a csa­patot, azon igyekeznek, hogy a Vasas ellen is jól megállják a helyüket. A felkészülés során ma délután 5 óra­kor a felsőtiszaparti stadionban a szegedi NB l-es csapat a Szegedi KAC megyei baj­nokságban szereplő együttesével játszik kétkapus mérkőzést. Temesvári ötödik lett a húsz kilométeres gyaloglásban Tegnapi számunkban közöltük az orszá­gos vidéki bajnokságon Pécsett kiemelkedő eredményt elért szegedi atléták helyezé­seit. A húsz kilométeres országos vidéki gyaloglóbajnokságot azonban nem Pécsett, hanem Budapesten a népligeti Vasas-pá­lyán rendezték meg, amelyen a szegediek jóképességü marathoni futója, Temesvári Gyula is elindult és 1:50,54 mp-es idővel az ötödik helyet szerezte meg. A 400 m-es síkfutás fl Szegedi Textiles Club hírei a legnehezebb atlétikai számok közé tar­tozik. Gyarmati Dénes (SZVSE) már három éve versenyez ezen a távon. Eddigi legjobb eredménye 50,9 mp, ami már országos vi­szonylatban is figyelemre méltó. Felvéte­lünkön Gyarmati két kiskunhalasi atléta előtt fut egyik legutóbbi versenye közben. M (Metzger Károly felvétele) A Magyar Tekézők Szövetsége elfogadta az SZTC női csapatának nevezését az NB I-be. Igy az asztaliteniszezökkel együtt már két NB l-es szakosztállyal rendelkeznek a textilesek. A Club vezetősége újra felvette a kap­csolatot a kelet-németországi Zittaui Szö­vőgyárral, az Aradi Vörös Lobogóval és a Szabadkai Asztalitenisz Szövetséggel. Kopasz Lajos tekéző az országos egyéni bajnokságon 839 fával kitűnő eredményt ért el. Az Országos Szövetség az elért teljesít­mény alapján a magyar B-válogatott edzé­seire hívta meg a kiváló szegedi verseny­zőt. Három ifjúsági tekéző is szerepelt Bu­dapesten az országos ifjúsági versenyen. A 62 induló közül Bitó 413, Martonosi pedig 407 fával az elsők között végzett. A szentesi II. osztályú teniszversenyen i várakozáson felül szerepeltek a szegedi textiles teniszezők. A férfi egyéniben Nagy B. az elődöntőig küzdötte fel magát. Férfi párosban a Nagy B.—Galgóczy páros a döntőben 6:2, 6:2 arányú vereséget szen­vedett a szentesi Pólya—Berezvai pártól. A vegyespárosban 1. Galgóczy (SZTC)—Dó­czyné (SZVSE), 2. Nagy B.—Galgóczyné. A női egyéniben Galgóczyné a 4. helyen végzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom