Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-27 / 199. szám
VlLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK A MAGYAR SZO C1ALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XIIL évfolyam, 199. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1957. augusztus 2X Megkezdték a földgázlefejtő állomás építését Július közepe táján hírt adtunk arról, hogy a város gázellátásának javítására augusztusban földgázlefejtő állomás építését kezdik meg Szegeden. A Budapesti Vízműépítő Vállalat szegedi kirendeltsége már meg is kezdte a nyomvonal kitűzését, a vízszint- és a talajméréseket. Ezzel egy időben megkezdődött a vállalat felvonulása is az építkezés színhelyére. A lefejtő állomást a Rókusi-pályaudvar közelében, az Izabellahíd mellett, a körtöltésen belül építik. Még ez évben mintegy 750 ezer forintos beruházással folyik az építkezés, amely a jövő évi beruházási keretből tavasszal folytatódik. Előreláthatólag ez évben megépül a fővezeték a Pulcz utcán végig a Teréz utcáig, s innen a Gázgyárig. Ezen jut el a gáz majd a keverőállomásig és innen a hálózatba. A lefejtő állomás felépítése után — amely körülbelül 1958 első felében fejeződik be — megvalósul az a korábbi terv, miszerint földgáz hozzáadásával növelhetjük Szegeden a gázmennyiséget. Felújítással és hálózatbővítéssel mintegy 50 százalékkal növelhetjük majd Szegeden a gázfogyasztók számát. Ezért kísérik nagy figyelemmel a „kisgázmű* építését Szegeden. Szegedre érkezett a román szakszervezeti művészegyüttes Ma este tartják előadásukat Több nagysikerű budapesti és vidéki fellépés után tegnap éjjel Békéscsabáról Szegedre érkezett a 73 tagú román központi szakszervezeti művészegyüttes. Fővárosi és vidéki szereplését mindenütt hatalmas örömmel fogadták és nagy tapssal jutalmazták a nézők, s ezért mi is nagy művészi élményt várunk az együttes mai szereplésétől. Szeged dolgozóinak érdeklődését csak fokozza az a körülmény, hogy a testvéri román néppel régi történelmi nács fogadást rendez az együttes vezetőinek tiszteletére. A fogadáson részt vesznek a szakszervezetek és a kulturális intézmények meghívott vendégei is. Délután — ha az idő engedi és a vendégek egyetértenek a számunkra tervezett programmal — kisebb csoportokban megtekintik városunk nevezetességeit, a szakszervezetek megyei tanácsa elnöksége tagjainak kalauzolásával. A színházban ma este V29 órakor kezdődő előadásra jegye kapcsolataink vannak és nép- ket a Filharmónia kirendeltművészetünkben is sok a rokonvonás. A mai bő, kétórás műsorban a román népi kultúra legszebb ének-, tánc- és zeneszámaival ismerkedhet meg városunk közönsége. Ma délelőtt a városi taségénél és az üzemek közönségszervezőinél válthatnak az érdeklődők. A Szegedi Közlekedési Vállalat intézkedett, hogy este 11 órakor, a hazatérő színházlátogatók érdekében az l-es, 3-as és 4-es vonalakon biztosítson villamosjáratot Téli, diétás és paprikás szalámit küld a brüsszeli világkiállításra a Szalámigyár X Szegedi Szalámigyár hónapról hónapra teljesíti terveit. Kielégíti a bel- és külföldi keresletet egyaránt. Sőt ha külön megrendelést kapnak, mindenkor készek árut küldeni. Most egy különleges megrendelés érkezett a gyárba. Az exportfeladatok teljesítése mellett a brüsszeli világkiállításra kell készíteniük a híres szegedi szalámiból. A hathónapos kiállításon nemcsak bemutatják a gyár termékeit, hanem árusítják is a téli, a diétás és a paprikás szegedi szalámit. A gyár vezetői és dolgozói a brüsszeli világkiállításra küldött áruikkal ismét ki akarnak tenni magukért, s ezen túl a szegedi szalámi jó hírnevéért Ügy tervezik, hogy a szállítási határidőknek megfelelően folyamatosan készítik el az árut. Teszén önköltsége is jóval kevesebb lesz. hát minden hónapra külön mennyiséget küldenek Brüszszelbe. Azt akarják, hogy ha a kiállítás látogatói, s a magyar szalámi vásárlói különbséget tesznek majd az olasz, a jugoszláv és más országok szalámiféleségei és a szegedi szalámi között, akkor egyöntetű legyen a vélemény: nincs párja a szegedi szaláminak. Arany Jánosemlékbizottság alakul Szegeden A Hazafias Népfront városi elnöksége és a városi tanács művelődésügyi osztálya megkezdte az előkészületeket nagy népi költőnk. Arany János halála 75. évfordulójának megemlékezésére. Az október 22-i szegedi emlékünnepség méltó megrendezése érdekében még e héten létrehozzák az Arany János-emlékbizottságot, amely kidolgozza az ünnepség programját. Automatagép készül az Autójavítóban Érdekes automatagép készítésével foglalkozik Csurgó László, a Szegedi Autójavító Vállalat országos hírű újítója. Néhány hónapja elvállalta, hogy elkészít egy olyan gépet, amellyel egy ember könnyedén készítheti az autószelepsapkákat. Ismeretes, hogy az Autójavító Vállalatnál készítik az országban egyedül az autószelepsapkákat. Az idén háromszázezer darabra kaptak megrendelést. Jövőre már hatszázezer darabot kell -készíteniük, hogy ki tudják elégíteni a megnövekedett igényeket és ne kelljen más vállalatnak is átadni a gyártást. Ezért vállalkozott Csurgó László, a gyár újítási felelőse egy autorríatagép elkészítésére. A gép rövidesen elkészül, amellyel a számítások szerint könnyedén gyárthatják majd az autószelepsapkákat, ha kell jövőre még hatszázezernél is többet. Új egészségház épül Ságváritelepen Szeged-Ságváritelepen — amint lapunkban már jelentettük — társadalmi munkával új egészségházat építenek. A harmadik kerületben a mihályteleki egészségház után a Ságváritelepen lesz az a fontos, az emberek gyógykezelését elősegítő létesítmény, amelyet a dolgozó emberek öszszefogásával teremtenek meg. Képünk a ságváritelepi új egészségházat ábrázolja már felhúzott, de még vakolatlan falaival. A tetőszerkezetén lévő zöld ág is azt jelzi, hogy az épületet nemsokára átadják szép rendeltetésének. I Nagyobb lehetőség > egyetemeken az ide * nyelvek elsajátítá Durvasággal nem lehet |ó mun fegyelmet tarta m Sokai erősödő a színház oper Qárdája Egy pontot szerezhetett vol a SZEAC e* .. Örök időkre szóló tanulság Eddig 25 ezren tekintették meg Szegeden a „Magyarországi ellenforradalom" című kiállítást A hozzávetőleges,! de szerény. túlzás nélküli számítások szerint körülbelül huszonötezren nézték meg eddig a Horváth Mihály utcai Múzeumi Képtárban azt a kiálA legtöbb látogató azonban csak névaláírást hagy a vendégkönyvben. A könnved. képek iszonyatát viszik ma-< gukkal egy életre szóló elrettentő példaként, hanem meg, _ állnak azok előtt a tablók gyakorlott, ugves kez rótta előtt is. amelyek betűkkel és autogrammokból pedig épp- sokat mondó ábrákkal adiák úgy nem lehet a mögöttük maradt gondolatokra követtudtunkra az örök tanulságot. Megállnak a második emeleten a című amerikai Az arcokról azonban már sokkal inkább. Hiszen ezek — Newsweek lap november 12-i számának fotókópiája előtt is. amelynek eredeti angol nyelvű vezércikke mellett magyar fordításban többek között az alábbiakat olvashatják: „Az Egyesült Államok rálítást. amely korabeli, cáfol- keztetni ^ a nehézkes, rehatatlan hitelű dokumentu- megő kézzel akadozó betűvemokkal. megrázó erejű, vád- tésfiel karion családi és ló fényképfelvételekkel szem- keresztnevekbóL lélteti a múlt esztendő magyar tragédiáját Nem tudhatom, kinek-kinek. személy szerint mit jelentenek a feltámadt veszedelemnek eme tükörképei hiszen a pirosfedelű. vaskos tem a latottaK inss Denvo- ket ^ egyes adóállomások vendégkönyv fehér lapjaira a másat tükröző emberarcokat egymástól függetlenül hanlátogatóknak csak kicsiny komor tekintetükben min- eoztattak rendkívüli módon . „..,,., , „ hasonlítottak azokhoz a kohányada jegyzi fel a gondo- dennél vadlóbban izzott a vetelésekhez amelyeket előlatait. amelyek az ellenforra- viharos szenvedély. De iöt- ^^ a Szabad Európa Rádió dalom egyöntetű elítéléséről, tek édesanyák, őszülő, sokat mondott be. A magyar felkea párt és a munkás-paraszt Próbált munkásasszonvok. lés— mondotta egy magvar kormány mellett való határo- akiknek könnytől csillogott a zott kiállásról tanúskodnak, szemük, és fojtogató érzéstől mint mondani szokás — a lé- dióadói számára fontos volt lek tükrei. S ahogy elnéz- ^SiS vaskos tem a látottak friss benvoHIDRAULIKUS BANYA EPÜL KIRGIZIÁBAN Dél-Kirgiziábaii, a Tas-Kumir-i bányavidéken megkezdik az első olyan bánya építését, ahol a gazdag szénrétegeket hidraulikus módszerrel fejtik. A tervek szerint a bányában naponta két és félezer tonna szenet fognak kitermelni. A bányában fele annyi munkás fog dolgozni, mint a közönséges bányákban, a munka termelékenysége viszont háromnégyszeresére emelkedik, A < > A gyermekbénulás elleni védőoltásokról | Dr. Ivánovics György egyetemi tanár nyilatkozata A gyermekbénulás elleni védőoltásokkal kapcsolatban az. alábbiakban ismertetjük dr. Ivánovics György szegedi egyetemi tanár nyilatkozatát: A helybeli közegészségügyi hatóságoktól szerzett értesüléseim szerint a gyermekbénulás elleni védőoltás iránt nem mutatkozik az az érdeklődés, mint amilyenre joggal számítottak, A lakosságnak ez a közömbössége, vagy talán a védőoltások iránti aggálya semmiképpen sem indokolt. A felhasznált oltóanyagok a legmegbízhatóbb külföldi laboratóriumokban készültek és az ottani hivatalos szervek igen gondos ellenőrzése után kerültek csak forgalomba. Még orvosaink körében is elterjedt az az alaptalan felfogás, miszerint járványos időben a védőoltás veszélyt jelenthet. Ez a téves felfogás a külföld^ tapasztalatok alapján megcáfolható. A múlt hónapban a Genfben tartott Nemzetközi Poliomyelitis Konferencián alkalmam volt beszélni erről a kérdésről számos igen ki* borult kínba az arcuk. És : [jöttek meglett férfiak, megrendülten. hogy szinte félelmes keménységbe dermedt a lelkük tükrén a háborgó indulat; Z Ezek az emberek saiát felkelő — tisztára a magyar nép műve volt. de a Nyugattal meglevő rádiókapcsolat mutatta meg. mely úton haladjon. mit reméljen, mit követeljen"; A napnál világosabb tanúság ez arról, ki avatkozott hazánk belügyeibe. Szívhez és értelemhez szóló tanulság. Soha nem felejthetjük el! Huszonötezer ember értetváló külföldi szakemberrel Maga Salk profeszSzor, továbbá Payne dr., az Egészségügyi VL te meg ett eddig a ..Magyar,, . , . .. . , -gyilkosságok pokoli jeleneteit országi ellenforradalom" szelágszervezet gyermekbenulas-szakérto,e es má-• [ábrázoló felvételeket. Látták gedi kiállításán. És jönnek sok is egyértelműen ugy nyilatkoztak, hogy János Kálmán István újabb ezrek és ezrek, tíz- és : •, ' , ,„ ,, , százezrek megérteni a nagy ::es Vaszil József államvédel- történelmi leckét. [ [mi őrök szétroncsolt és megmór sokan részt oltási veszély még a járványos időben sem áll fenn. A konferencián ehangzott előadásokban be- . [gyalázott Közülük üzemi vétót arcáról készült számoltak arról is, hogy a múlt évben Chica- fényképeket, a miskolci szov- mUnkósgyűléseken góban és a Hawai-szigeten fellépett gyermek- [ j jet emlékműre felkoncolt emeltek, tiltakoztak az ENSZ bénulási járvány idején is alkalmazták a vé-Y. Gáti Gyula rendőralezredes dőoltást. Annak semmiféle káros következmé-;; és a mellette lógó Freimann nyét nem tapasztalták. Temészetesen előfordul-'. [ Gyula gombügynök képét. hat, hogy az oltottak között is lehetnek meg-;; Rémképek, az október 30-án betegedések, ha az oltás már a betegség lap- rendezett Köztársaság téri pangási idején nyert alkalmazást, vagy nem > •vérfürdő képei tűnnek a néző közgyűlésének napirendiéről. volt elég ideje a szervezetnek a védettség ki-<\szemei elé. Vádlón, elégtételt, „^g volt^ alakítására. Ezért helytelennek tartom, ha va- [[halált kiáltva a gyilkosok laki nem használja fel azt a lehetőséget, amit;; fejére. kormányzatunk a védőoltások bevezetésével a'Y A kiállítás szegedi látogabetegség leküzdésére biztosit, Ztói azonban nemcsak a rémötös bizottságának az úgynevezett „magyar ügyről" tett hazuk jelentése ellen. Követelték és követelni fogiák a „magyar kérdés" azonnali levételét az ENSZ rendkívüli ügyeibe való jogtipró beavatkozásból. elég a nemzetközi feszültség szításából. Ne tovább! (magyar)