Délmagyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-14 / 163. szám

Hla: • Az Egészségügyi Minisztérium hivatalos tájékoztatója Lt A szegedi járási ' pártaktivisták tanácskozása Disszidensek levelei VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI XIII. évfolyam, 163. szám Ára: 50 fillér Vasárnap, 1957. július 14. Huszonöt szegedi villanyszerelő Ingf&iláS előtt fényt ad az elvándorolt szegedieknek - Tázláron minden gépkocsi motorját alaposan átvizsgálják a szerelők a Szegcdi AKÖV műhelyénél, s általános revízióval veszik elejéi az útközi hibáknak. Képünkön az egyik szerelő éppen az IKARUS 55-ös autóbusz motorját vizsgálja — a gépkocsi motorházában. Alkotmányunk ünnepére gyullad ki a villany Tázlár. Kis község Bács- villanyszerelők érkeznek a Kiskun megyében. Kiskun- falunkba, akik szállást tud­halas és Soltvadkert között nak adni a munkásoknak, fekszik. Vasútvonala nincs, azok még ma jelentkezzenek autóbusszal lehet Kiskunha- a tanácsházánál, las felől megközelíteni. Ho- Futótűzként terjedt a hír: moktenger közepén épült ez villanyszerelök érkeznek, a kis község és nem a temp- Végre lesz villanyunk. Pár lom köré — ahogy mondani perc múlva sorba álltak a szokták —, mert a templo- tanácsháza előtt. Jöjjenek mot most építik. Lakóinak csak és lakjanak azok a sze­zömét a kivándorolt, helye- relők. Minél előbb legyen sebben az elvándorolt szege- villanyunk, régóta várjuk diek alkotják. Posta, tanács- már. háza, iskola, az »Űj Élet* filmszínház, ezek a középü- Hogy előbb elkészüljön létei. A község rendezett, széles, egyenes, fásított utcái Megjelentek. Nagy teher­vannak. A községtől másfél autókon oszlopokat és huza­kilométerre fekszik az-öreg* lókat szállítottak a faluba. — az eredeti Tázlár, hivata- A Délmagyarországi Áram­losan Felsőtázlár. Itt 30—40 szolgáltató Vállalat szegedi üzletigazgatóságának 25 vil­lanyszerelője a múlt héten Tázlár községben megkezdte ház és egy iskola épült Sorbanállás a vendégekért a munkát Körmöczi Mátyás, építési osztályvezető irányí­tudok tásával. Az elmúlt hét közepén Körmöczi Mátyás és Györki György, Varga Lajos műve­zetők felkeresték a szegedi vezetőjót, dolgozók Mindössze ennyit Tázlárról és még azt, hogy nagy dolgok történnek nap­jainkban ebben a kis falu­ban Az elmúlt héten a kis­bíró a szokottnál is nagyobb üzletigazgatóság fontoskodással megpergette a tolmácsolták a dobjáít: munkavállalását: augusztus _ Közhírré tétetik: holnap 20-ra befejezik a község vil­lamosítását. Az üzletigazgatóság veze­tői meglepődtek ezen a beje­lentésen. Mindjárt össze is ültek a szakemberek és meg­vizsgálták, mire vállalkoztak ezek az emberek. Az ellen­forradalmi események előtti normát alapulvéve 37 fő 160 százalékos teljesítmény mel­lett tudná teljesíteni ezt a l/icág-&$ UUadás az újszegedi kertészetből Nyílik a szép Gloxinia < a Kertészeti Vállalatnál. • Ez a tetszetős virág pi­ros, fehér, kék és rózsa-; szín színekben már kap-Q vállalást. Nagy dolog ez! ható is a virágüzletekben. E napokban folyik a Cineririák magvainak vetése. 26 fajta lesz be­lőle, pompásabbnál pom­pásabb színekben. A CalnoláriÁt vagy papucs­virágot pedig most tűz­delik. Calnoláriából szin­tén 26 fajtát nevel a Kertészeti Vállalat. Nem­csak Szeged és környé­két szépítik vele, hanem szerte az országban szá­mos megrendelést elé­gítenek majd ki a jelen­legi több ezer darabos készletükből. Már most gondolnak az ősz és a halottak nap­ja virágjára: a krizan­ténra. 70 ezer tő kri­zantém ültettek el a Kertészeti Vállalat dol­gozói. Ebből nagyobb mennyiséget Budapestre ls szándékoznak küldeni. Huszonöt dolgozó, 37 ember magas teljesítményű munká­ját végzi el! És, ha ez sike­rül, 17 ezer forint munka­bért takarítanak meg. Dolgozik a fúrógép Ezt alaposan meg kell be­szélni a "tázláriakkal*. Ko­vács János üzletigazgató és Rostás Gergely, a DÁV MSZMP alapszervezetének titkára oda utazott. A dolgo­zók lelkesen ragaszkodtak eredeti elképzeléseikhez; au­gusztus 20-ra kigyullad a vil­lany. Alaposan megbeszélték és megszervezték a munkát, ök teljesítik, rajtuk nem mú­lik, de az üzletigazgatóság biztosítsa folyamatosan az anyagot. Az üzletigazgatóság ezt vállalta. A rövid megbeszélés után ismét munkához láttak. A Ságvári utcán a nagyfeszült­ségű vezeték betonoszlopai; állítgatták. Gyorsan halad a munka, modern gépek segí­tik a nehéz munkát. A daru­gépkocsi öt-hat perc alatt he­lyezi a lyukba a 15 mázsás betonoszlopot. Négy-öt perc alatt fúrja ki az oszlop helyét a DÁV által készített fúró­gép. Egy kérés a szegedi Villanyszerelő KSZ-hez A főutcán, de már a legki­sebb utcában is, a nagylom­bú fák közt büszkén állnak az oszlopok, hirdetik: hama­rosan világosság költözik eb­be a faluba. Konoróth István tanácsel­nök és Lénárt Antal, a köz­ségi MSZMP titkár, nagy örömmel fogadták a hírt; au­gusztus 20-ra lesz villany a községben. Konoróth elnök, amikor megtudta, hogy a sze­gedi villanyszerelők munká­járól cikk jelenik meg a sze­gedi lapban, megkért ben­nünket, hogy tolmácsoljuk a szegedi Villanyszerelő Ksz­nek a következőket: "Minél előbb kezdjék meg az épületek belső villamossá­gi berendezésének szerelé­sét, mert azt szeretnénk, ha augusztus 20-án a lakások­ban is kigyulladna a villany. < És mit hirdet a fény ? A Délmagyarországi Áram, szolgáltató Vállalat Tázláron lévő valamennyi dolgozója becsülettel, nagy szorgalom­mal dolgozik. Lelkiismeretle­nek lennénk, ha egy-két dol­gozót külön kiemelnénk. Mind a huszonöt ember nevét fel kellene sorolni, az pedig sek helyet foglalna el. Nagy­szerű munkájukat jelentős mennyiségű összeggel jutal­mazza majd az üzletigazgató­ság. Nagy munka vár még rá­juk. Augusztus 20-ig 6 kilo­méter kisfeszültségű és 9 ki­lométer nagyfeszültségű hu­zalt kell felszerelniük és eh­hez megfelelő transzformátor állomásokat. Augusztus 20-án, alkotmá­nyunk ünnepén újabb falu­ban gyullad ki a fény, és az a fény büszkén hirdeti, élünk, dolgozunk. H. Zs. Irány Moszkva ! A Német Demokratikus Köztársaság ifjúsága is nagy lelkesedés­sel készül a VI. Világifjúsági Találkozóra. A Zwickaui Automobil­művek dolgozói a képünkön látható gépkocsit készítették ajándék­képpen a találkozóra. A fiatalok idősebb szaktársaik segítségével munkaidő után dolgoztak az autón. A szállítóüzemek dolgozói az ajándékautó minden alkatrészét ingyen szállították. A svájci nők továbbra sem szavazhatnak A svájci szövetségi bíróság az elmúlt napokban elutasí­totta több mint ezer nő fel­lebbezését több kantoni kor. mány (Svájc kantonok szö­vetségéből létesült állam) döntése ellen, amely nem volt hajlandó őket felvenni a sza­vazók listájára. Svájcban ugyanis a nőknek nincs vá­lasztójoguk. A fellebbezők ar­ra alapították petíciójukat, hogy az alkotmány kimondja a nők és a férfiak törvény­előtti egyenlőségét. A szövet­ségi bíróság szerint a törvény előtti egyenlőség nem jelenti egyben a választójog szem­pontjából való egyenlőséget is. Igazi meggyőződésből • •. Az MSZMP alapszervezetek Szegeden is az ellenforradalmi erők ellen vívott harcban szü­lettek meg. A pártszervezetek újjászervezésé­nek nagyszerű korszaka lezárult. Az MSZMP városunkban levő szervezeteinek jelenleg 5612 tagja van. Jelentős szám ez és a volt MD1' tagságának 41,2 százalékát teszi ki. Bátran és nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy a párt — bár Szegeden is kevesebb taglétszámú, — mégis sokkal erősebb, mint a volt MDP. Az MSZMP szegedi szervezeteire is az az egyik legjellemzőbb, hogy tagsága igazi meggyőző­désből lépett a pártba, őszintén magáénak vall­ja a marxizmus—leninizmus győzhetetlen esz­méit. A párttagság harcos, kérlelhetetlen az ellenforradalmi erőkkel szemben vívott harc­ban, ugyanakkor türelmes a dolgozó emberek­kel szemben és erősíti, keresi a minél tartal­masabb kapcsolatot velük. A kapitalista sajtó és rádió, s persze a hazai reakció, nagy lármát csapva azt is szajkózza, hogy az MSZMP a különböző funkcionáriusok pártja. Nos, kereken megmondhatjuk, otromba rágalom ez. Az MSZMP tagságának túlnyomó és döntő többségét Szegeden is a munkások, a közvetlenül termelőmunkát végzők alkotják. Egészen pontosan 65,7 százaléka a párttagság­nak az olyan elvtárs, akinek eredeti foglalko­zása munkás. Ez a szegedi adat is mutatja, hogy helyesen, jól és ahogyan kell: az MSZMP elsősorban a munkásosztály pártja. Természe­tesen egyben az egész dolgozó népé is. Elcsa­pat jellegét a. többi között — természetcsen a párt helyes marxista—leninista politikáján kí­vül — az is adja, hogy a munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek legöntudatosabbjai vannak soraiban. Továbbra is az kell, hogy Szeged pártszervezetei elsősorban a munkások­kal erősítsék a párt sorait, törődve a párt nö­vekedésének kérdésével. Fontos az is. a kerü­leti pártszervek több és nagyobb gonddal se­gítsék, hogy a dolgozó parasztok — tsz-tagok és egyéni gazdák —, akik arra érdemesek, meg­találják az utat a párthoz• A szegcdi párttagság 29,9 százalékát a nők alkotják; munkások, pa­rasztok, értelmiségiek, s alkalmazottak is. Meg kell mondani azt is, hogy a nők arányszámá­val nem lehetünk elégedettek. A pártszerveze­teknek segítséget kell adniok ahhoz, hogy a dolgozó nők soraiból új tagjai legyenek az MSZMP-nek. Az MSZMP megbecsüli és értékeli az értel­miségiek tevékenységéi. Elmondhatjuk, hogy a párt cselekedetei alapján még a »viszolygó* élteimiségiek is mind több bizalommal fordul­nak a párt felé. Természetesen az értelmiségiek legjobbjait ott találjuk az MSZMP szegedi szervezeteiben is, és hasznos segítséget adnak. Szegeden a pálttagság 9,4 százaléka értelmi­ségiekből tevődik össze. As értelmiségiek ará­nya — éppúgy, mint a munkások aránya — szintén jobb, mégpedig 1,5 százalékkal, mint a volt MDP-ben. Ez a szám arra is fényt vet, hogy a leghaladóbb gondolkodású és különböző területeken dolgozó értelmiségiek tevékenyen, a párt többi tagjaival együtt segítik az egész nép javát szolgáló feladatok megvalósítását. Nagyon örvendetes tény Szegeden is, hogy megfelelően találjuk a párt tagjai között a munkásmozgalom régebbi és új harcosait. A munkásmozgalom régi harcosainak tapaszta­lata, okos tanácsa, és munkássága igen sokat jelent. A szegedi párttagságnak közel 30 szá­zaléka olyan elvtársakból tevődik össze, akik jóval a felszabadulás előtt, vagy közvetlenül a felszabadulás óla tagjai a kommunista párt­nak. Ez igen iá hatással van a pártszerveze­tek harcos helytállására, s arra is, hogy jó kapcsolatok épüljenek ki a pártonkívüli em­berekkel. S ha valaha igaz volt, ma ezerszere­sen igaz: a párttagság nem jelenthet ilyen, vagy olyan kiváltságokat. A párttagság éppen azt jelenti, hogy nagyobb és felelősségteljesebb feladatokat kell elvégezni, az önként vállalt fegyelem álapján. A párttagság — ha úgy tet­szik — bizonyos áldozatokat is jelent, s ezt is önként vállalják. Nem cél, hogy az MSZMP taglétszámát ak­korára növeljük, mint az MDP létszáma volt. Éppen az ellenforradalmi események is meg­mutatták, hogy a magas taglétszám önmagá­ban véve nem adja az erőt. A párt számbeli növekedésérc és erősítésére azonban gondol­nunk kell. Legelőször az üzemekből, aztán a földekről, a különféle értelmiségi munkahelyek­ről adjunk módot ás lehetőséget a kitűnt em­bereknek, hogy az MSZMP-be kerü'jcnelt. Az 5612 szegedi párttag közül 426-an új tagol;. A szegedi pártszervezetek összlétszáma, az új ta­gok aránya arról is képel ad, hogy a párt nö­vekedésének kérdése rendben halad városunk­ban. Ám. vigyázzunk, hogy ne juthasson a kommunisták soraiba karrierista, képmutató egyén. Ha pedig esetleg egynéhány pártszerve­zetben kiderülne ilyesmi valakiről, bizonyos, hogy a tagság egységesen és határozottan lép­ne jel velük szemben. A párt tisztasága létfon­tosságú. Ezen őrködni nemcsak joga, hanem kötelessége is minden párttagnak. A pártot crösílsüli tovább! Tegyük ezt úgy is, hogy szervezeteibe felvesszük azokat az embereket, akik életükkel, magatartásukkal és munkájukkal rászolgáltak erre. Öférps is volt már a tegnapi piacon! Vásárok alkalmával min­dig sokkal élénkebb a piac. így volt ez tegnap is, nagyon sok árus és még több vásár­ló volt a Marx téren. A fel­hozatalra sem lehet panasz, mert gyümölcsből, zöldségfé­léből egyformán sok volt. Számos vidéki kereskedő is volt a vásárlók között, ök inkább gyümölcsféléket vásá­roltak, de vettek paradicso­mot és fpzőtököt }s. Két te­herautó árut Pécsre, eggyel Bajára, lovaskocsikkal pe­dig a közelebbi helyekre vit­ték a portékát. A tojás még mindig tartja az árát. darabjáért 1,30 fo­rintot kértek. A tej, túró, tejfel ára nem változott. Te­jért 3,50, tejfel literiéért 20— 22,—, túró csomójáért 4,50— 6,— forintot kértek. Baromfiak közül csirkéből volt a legtöbb, pária 40—60 forintig kelt. Gyenge kacsa párja 60, liba 120—140 fo­rintba került. Űjárpából is volt már a tegnapi piacon, mégpedig te­kintélyes mennyiségben, bú­zából és kukoricából is kap­hattunk szépen. Az árpa ára 300—320 forint között moz­gott, a búza 330, a kukorica mázsája pedig 350—400 fo­rintba került. >v, lllllll (Liebmann Béla felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom