Délmagyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-30 / 176. szám

— A MEREGETOM — eredeti bemutatójával s önálló műsorával sikeresen mutatkozott be az ÉDOSZ szegedi együttese ••• <•"•>—'— Jelentős eseménye nem ls egy szempontból Szeged kulturális életének az az előadás, amelyet a szegedi Élelmezési Ipari Dolgozók Szakszervezetének népi együttese nyújtott szombaton a Szegedi Nemzeti Színházverbunk, de — amint már lok közös fergeteges táncoláemlítettük — valamennyi sával, mókázásával szórakoztöbbi szám is, köztük a la- tatja mindvégig a nézőt Tápunk első oldalán bemuta- Ián egyetlen hibája, hogy az tott Mátó Manyi cigánytán- egymást pergőn váltó részek ca, Mezey Károly dorozsmai nem elég szervesen függenek gyűjtései alapján, s a zene- össze a játék egészének logiban, Már magában véve az kar önálló számai is Szeged kai gondolatvezetésében. is dicséretes, hogy öntevékeny együttes önálló, egész estét betöltő műsorral lép a közönség elé. S ennek az egyébként is igényes műsornak még külön érdekessége is volt: egy táncjáték eredeti bemutatója, amelynek gyűjtött anyagához a művet öszszeállító szerzőkön kívül az együttes egynémelyik tagja is hozzájárult. Mindezekhez — a szakszervezeti öntevékeny kulturális mozgalom továbbfejlődése szempontjából — tegyük hozzá még azt, hogy ime itt a példa, menynyire megoldható ugyanazon szakszervezethez tartozó több üzem dolgozóinak kulturális együttműködése. Az ÉDOSZ együttesében ugyanis a Konzervgyár, a Szalámigyár és a Paprikafeldolgozó munkásai szerepelnek.; Bemutatkozásuk előtt Török László elvtárs, az ÉDOSZ Csongrád megyei területi bizottságának elnöke mondott megnyitó beszédet, amelyben a többi között vázolta a szakszervezeti öntevékeny kulturális csoportok legfontosabb feladatalt is. Érdeklődéssel fogadott megnyitója után kezdődött meg a műsor; Feltűnően szép volt, hogy minden számát — jogosan — megújráztatta a közönség. Az első részből külön ki kell emelni az apátfalvi leánytáncot és a sándorfalvi legényest. Mindkettő Waldmann József és Mezey Károly eredeti gyűjtései alapján készült, s a két faluban gyűjtött dalok, táncok, művészi feldolgozását, s megkapóan színes előadását láthattuk. A „Vásárfia" táncjáték (Kodály—Mezey—Markóvics) kedves humorával aratott sikert, amelynek nem kevésbé részese volt a két kitűnő táncos: Minyó Adám és Korpási Ibolya. Igen nagy sikert aratott az igazi fiatalos erőtől duzzadó Kisdorogi környéki népdalokkal és Dankó műveivel, valamint Rózsavölgyi Márk verbunkjának előadásával Az est kétségtelenül legfigyelemre méltóbb része „A merigetőn" bemutatója volt. A két képből álló táncjátékot Mezey Károly és Waldmann József írta és állította össze, saját maguk gyüjötte Szeged környéki, tápéi anyagokból. A táncjáték alapgondolatául a régi szegedi, tápéi merigető életét, hangulatos szokásait használták fel. A merigető az a hely volt (néhol még a század elején is), ahol az artézi kút megjelenése előtt a vizet merítették a Tiszából. Itt vasárnaponként, délutánonként összegyűltek a fiatalok, de az öregek is és az ifjú szerelem szálai szövődtek, nem egyszer a házasság erős kötelékévé. Sokszor a tragédiák színhelyévé is vált a merigető: a gazdag lány, szegény legény elszakítottsága miatt sokszor lett a Tisza a fiatalok temetője. Aszlnesváltozatosságú „A merigetőn" mély drámaisággal eleveníti meg a múltnak ezeket a keserű emlékeit, és élénk színességgel dolgozza fel a kedves hangulatokat a tánc, az ének, a pajkos népi játék nyelvén. Lírai finomságú verssorok vezetik be a történetet, amely után egy álomképpel elevenednek meg a vers sorai, s utána kezdődik maga a táncjáték. A mintegy negyvenperces mü percről-percre újabb ötletekkel, bájos népi humorral, tréfával, a lányok lágyringású táncával, a fiataNagy az érdem, Jelenet a matyó-táncból amelyet e táncjáték létrehozói a Szeged környéki hagyományok művészi feldolgozása, a népi értékek gyümölcsöztetése terén szereztek. Mezey Károly és Waldmann József hoszszú, fáradságos munkával gyűjtötték össze az anyagot, amelyet azután egységes játékba foglaltak. Mezey Károlyé elsősorban a koreografálás érdeme, Waldmann Józsefé viszont a versek megírásáé, a zenekarral, énekesekkel való foglalkozás, s mindkettőjüké a rendezés, művészi irányítás. Munkájukhoz lelkes, áldozatkész gárdát találtak. Az együttesnek szinte minden tagját egyenlő dicséret illeti: B. Kassai Margit, Balogh András, Mikola Emiiné, Pócz N. Jánosné, Bayei* Szilveszter, Csermák József, Nagy János, Korpási Ibolya, Minyó Ádám egyaránt részesei voltak a sikernek a tánckar lányaival, legényeivel együtt, Waldmann József pedig mint regélő, maga is részt vett — s igen hangulatosan — az előadásban. A nyolctagú zenekar jól hozzájárult a művészi összhatáshoz, szépen öszszefogott játékával, amelyből kitűnt egyes hangszerek (főként a cimbalom és bőgő) szólisztikus használata. Kár, hogy még egy klarinétosra is nem futotta. Kopasz József tiszaparti díszlete a játék hangulatos keretét szolgáltatta. Említsük még meg az együttes kulturális bizottságát: Sidlovszky Lászlót, Balogh Andrást, Keményvári Imrét, Csermák Józsefet is, hiszen az ő segítségük egyik feltétele volt a sikernek. A szerzők és az előadók közös munkájának dicséretes eredménye „A merigetőn" szegedi eredeti bemutatója. Mint kezdeményezést is örömmel üdvözölhetjük, s talán nagyot mondunk, de miért ne gondolhatnánk arra, hogy elindítója, vagy legalább is magja, kovásza lehet a ma még csak melengetett gondolatban létező magyar népi operának. (lőkös) (SifUs József felvételei) Teli korsókkal jönnek a tápéi lányok a m erieetőröl ÁMxa-tÓl az újszegedi Vigadóban A szegedi Általános Munkás Dalegylet hagyományos „Anna-bálja" sok ezer dolgozót vonzott ki szombaton a vadregényes Ligetbe. Bajó László megnyitója után a kórus jeligéje hangzott fel. Szép csillagos este messze szállt a „Munkásüdvözlet", majd a szokásos táncdal, Zöller: Tánc dala csendült fel: Rajta most kedvesem, tán[colni jer velem, Víg lesz az éjszaka, vége [soha! A dalra dallal válaszolt az Újszegedi Kender Énekkara. Révész Mihály énekkari felelős köszöntötte a fél évszázados kórust. „Igaz örömmel vettük tudomásul, hogy a dalkör megújhodásával Szeged eddig is számottevő ének. kari kultúrája újabb színnel gyarapodik. Szívből kívánjuk, hogy a régi hagyományokon nevelkedett ,öreg dalosok' és a ma fiataljainak összefogása sok sikert hozzon az együtteseknek s városunknak. Kívánjuk, hogy ez a találkozó közelebb hozza a két testvéri munkésénekkart és fogadják szeretettel a most felhangzó énekszámokat", A rövid bemutató után meleg tapssal köszöntötték a Munkás Dalkör tagjait és vezetőit, akik 1925 óta 33-szor rendezték meg az Anna-bálat, valamint az Újszegedi Kender dalosait. Az ünneplés nemkülönben szólt a két kiváló karnagynak: Garamszegi Józsefnek és Kertész Lajosnak. Ezután folyt a sörözés és vigalom a hajnali óráikig. A jókedvet nem befolyásolta a tánczenekarban kissé ízléstelenül „riogó piszton" sem, sőt a hűvösödő haj. nal meleg érzésekkel eltelt szórakozó közönségre virradt. szij — f^épeiíiéá, éh! Feltalálták a zeneszerző-gépei Y T9V látszik, beköYJ szöntött a műmuzsika ideje. Az Egyesült Államokban ugyanis olyan elektromos agyat találtak fel, amely zenét szerez. S ezért a „lombik-zenéért'' csak egy emeltyűt kell elfordítani! Az új gép feltalálói csak egy hónapot töltöttek az elektromos agy összeállításával Ilyen rövid időt! És egyáltalán: micsoda haladás! Mindössze négy hét alatt egy tökéletes zeneszerző! Köztudomású, hogy a muzsika nagy mesterei csak életük derekán alkottak tökéletes műveket. De hol vannak már a régi mesterek! Az új robotember — ha akar — négyezer zeneszámot komponál egy óra alatt. Mindezt azután, hogy egy hónapig nyomkodták belé az összhangzattan legfontosabb szabályait. A feltalálók matematikai képletekben fejezték ki ezeket a szabályokat, a képleteket mágneses impulzusokba ültették át, s megtöltötték vele a gép „agyát". Ezzel kész is. Azóta komponál a gép. De van egy vígaszunk... Az elektromos agyat mindenekelőtt könnyű, szórakoztató zenére állították be. Mi lesz azonban, ha a feltalálók átállítják a mágneses berendezést a könnyű műfajról a szimfóniára? De ki gondolná komolyan, hogy egy gépből Bach Vagy Beethoven válhat? Az ember által alkotott műveket szerencsére nem tudja pótolni a technika. Még az a gép sem, amelyet az USAban találtak fel, s amely oly szorgalmas, hogy 60 perc alatt négyezer zeneszámot komponál. VALLOMÁS - GÉPESÍTVE S

zeretsz? — Szeretlek, Csak rólad álmodozok, csak te tehetsz boldoggá ebben az életben ... íme, a szerelmi vallomások évezredek óta megszo1 kott szavai .. 5 Mindez azonban hamarosan a múlté lesz. Kevesebb 1 lesz a romantikus szerelmi történet és talán kevesebb > színfolt tarkítja majd a szerelmespárok ábrándozásainak mézédes szókincsét. Egy most szabadalmazott kaliforniai találmány sze- ! rint ugyanis a modern technika ma már annyira behatol a mindennapi élet legmeghittebb szféráiba is, hogy a négyszemközt folyó párbeszéd már nem maradhat ' 1 többé titok egy harmadik személy előtt. A találmány ; egy parányi rádióvevőkészülék, amely kényelmesen el- 1 1 fér zsebben vagy női ridikülben egyaránt. Antennának ; ' megfelel az esernyő fém nyele, vagy egy kutyapóráz. Ha ' a menyasszonyjelölt egy ilyen készüléket rejt el kézitás- ' 1 kájában", akár egy kilométer távolságig is kihallgathatja j ' a rádió segítségével a szerelmes vőlegényjelölt minden ; vallomását, minden ígéretét. Mondani sem kell, hogy a ' [ párbeszéd magnetofon szalagra is rögzíthető. Ez a ta- ' ' lálmány egyszersmindenkorra felszámolhatja a szerelmi • romantika, a könnyű ígérgetések korszakát. (131) Az őrnagy ugyanis visszatért az ezredhez, miután Szerbiában, a Drina mellett, megállapítást nyert teljes katonai tehetetlensége. Állítólag szétszedetett és elpusztíttatott egy pontonhielat, amikor a fél zászlóalj még a túlsó oldalon volt. Most a királyhidai katonai lövőtérre osztották be parancsnoknak, és rábízták a tábor gazdasági ügyeit is. A tisztek azt beszélték, hogy Wenzl őrnagy most újra megszedi magát. Lukás és Wenzl szobája ugyanazon a folyosón volt. Wenzl őrnagy tisztiszolgája, Milmlásek, egy himlőhelyes kis fickó, a hibát lóbálta és káromkodott: — A fene egye meg, hogy ez az én öreg zsiványom még mindig nem jön. Kíváncsi vagyok, hol csavarog egész éjszaka a vén gatember. Ha legalább ideadta volna a szobaltulcsot, lefeküdnék és elszopogalnék egy kis bort. Annyi van nclci, mint a fene. — Azt mondják, hogy lopja — jgyezte meg Svejk, aki nyugodtan szívta a főhadnagya cigarettáit, mivel ez megtiltotta neki, hogy a szobában pipázzon — neked mégiscsak tudni kéne, hogy honnét van borotok. — En oda megyek, ahová ö parancsolja — mondta vékony hangon Mikuláséit — ad egy cédulát, hogy faszoljak valamit a kórház számára, aztán hazahozom. — Es ha azt parancsolná — kérdezte Svejk —, hogy lopd el az ezredkasszát, azt is megtennéd? Itt, a falon túl, nagy a szád, de őelőtte reszketsz, mint a nyárfalevél. Mikulásek apró szemei hunyorogtak: — Azt meg kéne gondoljam. — Semmit se szabad, hogy meggondolj, te zöldfülű, te nyeszlett borjú! — kiáltott rá Svejk, de mindjárt elhallgatom, mert az ajtó kinyílt, és belépett Lukás főhadnagy. Rögtön látni lehetett, hogy igen emelkedett hangulatban van, mert fordítva volt rajta a csákó. Mikulásek úgy megijedt, hogy elfelejtett leugrani az asztalról, de azért ülve szalutált, ráadásul még arról is megfeledkezve, hogy nincs sapka a fején. — Oberlajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogy minden rendben van — jelentette Svejk, felvéve a legelöirásosabb szigoréi katonai tartást, bár a cigaretta a szájában maradt. Lukás főhadnagy azonban ezt nem vette észre, és egyenesen odament Mikulásekhez, aki dülledt szemmel figyelte a főhadnagy minden mozdulatát, s közben tovább szalutált és még mindig ott ült az asztalon. — Lukás főhadnagy vagyok — mondta a házigazda, miután egy nem túlságosan biztos lépéssel Mikulásek elé állt — és magát hogy hívják? — Mikulásek hallgatott. Lukás odahúzott egy széket Mikulásek elé az asztalhoz, leüli, ránézett, és azt mondta: — Svejk, hozza ide nekem a koffjerből a szolgálati revolveremet. Mikuláséit az egész idő alatt, míg Svejk a kofferben keresgélt, hallgatott, s csalt bámult nagy rémülten a főhadnagyra. Ha ráeszmél e pillanatban, hogy az asztalon ül, bizonyára méginluíbb kétségbeesik tőle, mert a lába hozzáért az ülő főhadnagy térdéhez. — Halló, hogy hívfák magát, ember? — kiáltott fel a főhadnagy Mikulásckre. De Mikulásek tovább hallgatott. Mint később megmagyarázta, salamiféle merevgörcsöt kapott a főhadnagy váratlan megjelenésétől. Le akart ugorni, és nem tudott, lelelrd akart, és nem tudott, abba akarta hagyni a szalutálást, és nem sikerült. — Oberlajtnant úrnak alázatosan jelentem — mondta Svejk —, hogy a revolver nincsen megtöltve. — Ahkor töltse meg, Svejk! — Oberlajtnant úrnak jelentem alássan, hogy egyáltalában nincsen itthon patronunk, és hogy nehéz lesz öt lelőni az asztalról. Legyek szabad megjegyezni, óberlajtnant úr, hogy ez itten Mikulásek, a Wenzl őrnagy úr puccerje. Ez mindig megkukul, ha valami liszt urat lát. Különben is szégyell beszélni. Ez egy olyan zöldfülű alak, vagy ahogy mondani szoktam, egy nyeszlett borjú. Wenzl őrnagy úr mindig hint hagyja őt állni a folyosón, amikor bemegy valahová a városba, ö meg ilyen gyászosan teng-leng a barakkbcK puccereknél. Még ha volna rá oka, hogy megijedjen, de hát nem . is csinált semmit tulajdonképpen. Svejlt kiköpött, s a hangja, valamint az a körülmény, hogy semleges nemben beszélt Mikulásekröl, világosan elárulta, hogy mennyire megveti Wenzl őrnagy szolgájának gyávaságát és katonához nem méltó viselkedését. — 1'essék megengedni — folytatta Svejk —, hogy megszagoljam őtet. Svejk lehúzta az asztalról Mikuláseket, aki rendülellen bambasággal bámult a főhadnagyra, s miután leállította a földre, megszagolta nehi a nadrágját. — Még nem — jelentette — de már kezdődik. Kidobhatom? — Dobja ki, Svejk. Svejk kivezette a remegő Mikuláseket a folyosóra, becsukta maga mögött az ajtót, s a folyosón így szólt hozzá: (Folytaljuk)