Délmagyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-16 / 139. szám
Történetek a hétköznapokból kék /egű A% emberi segítés útján Az újszegedi gyermekotthon életébői Bzedves. IA fiú karcsú n^gas, 1 mű és Az idén kapja meg a vegyészi oklevelet, s jövőre már mérnöke lesz valamelyik vegyikombinátnak. Arcán az értelem sugárzik, magatartásán a határozottság és a fiatal erő, S ha valaki ívest látja és figyeli derűs mosolyát, vidám tekintetét, talán el sem hisz), milyen sok-sok szomorúság fűződik ennek a fiúnál; az életéhez. 1 Iosszú, hosszú történet is az. Az ember nem is tudja, hol kezdje el. Mert ha kissé 6zéles mederre fogja, akkor regényt is lehetne belőle írni. Regényt bizony. Egy igen-igen összekúszált regényt, melyben talán több lenne a magyarázat, mint a cselekmény.Igy van ez. Legtöbbször bonyolult história egy gyermekvédő otthoni kis lakónak az ügye. Szülői felelőtlenségek sorozata, az emberi könnyelműség sok-sok változata szövődik eggyé furcí-inál furcsább történetekkel. Iszákosság, züllöttség, vagy ebből fakadó nyomor ássa alá a család életét, s ennek szenvedő alanya mindig, mindig a gyermek. Felnőtt hősei pedig legtöbbször azok az emberek, akii; a művelődés útján megálltak a kezdeti pontnál, s szenvedélyeik rabbilincsénél nem jutottak tovább. | líd ró Jancsi - e történetnek hő1 se — pincelakásban látta meg a világot. Négyen voltak testvérek, ő volt a negyedik. Minden gyereknek más-más férfi volt az apja; Elvették feleségül az asszonyt, majd gyerekszülés után otthagyták. (Legalább is így mondja ezt a régi jegyzőkönyvekben a fakuló írás.) Négy gyerek, 4 apa! Bizony nehéz história. A jegyzőkönyv azt mondja, hogy Jancsi apját az anyja kergette el, mert iszákos volt és munkakerülő. Hogy igaz-e? Nem tudni! Ily hosszú idő távlatából mindezt már éppúgy nem kérheti számon senki, mint ahogy azt a két gyereket se, akik — a négy közül — a háborús évek nehéz napjaiban ott pusztultak el a pincelakásban. Az élet nehéz volt, nagyon keserves. Az anya dolgozni járt. Hol itt, hol ott kapott munkát. A gyerekre nem volt sok gondja. Azokat a házmesterné nevelte, meg az utca. Az évek pedig gondosan növesztették, érlelték őket, és egyre inkább betegessé, fáradttá tett ék si SBJ^tMég váiságősab&Tiff azonban áTtély. zet, amikor kórházba került az anya. Szerencsére ekkftr már véget ért a háború, s így a kórház nem került egy fillérbe se. De a két gyerek magára " maradt, pedik azokra is ráfért volr.a némi törődés. kis iskolakerülők élete? Elég változatos. Ott szereztek pénzt, ahol tudtak. Néha kéregettek, néha csentek; volt olyan eset is, hogy az egyik MÉH Vállalattól ellopták a vasat és eladták azt a másiknak. A lehetőségeknek hatalmas tere volt a piac, a mozicsarnok, a strandfürdő és a kocsma. A hazulról ellopott holmik pedig a „zsibre" jutottak. Persze, ott se kérdezte senki, hogy honnét valók a holmik. Így hát csurrant-cseppent a pénz is, — és a naplopásból kényelmesen meg tudtak élni. A bűnben azonban már ott lappang a bűnhődés csírája .A szerencse nem tart sokáig. Csak ideig-óráig él szabadon a tolvaj, elébb-utóbb lebukik. Így volt ez a két gyerek esetében is. Amikor az egyik kabinból elemelték a pénztárcát, a felügyelők észrevették a lopást. Nehezen bár, de mégis csak elfogták őket. Miután az ügyből kifolyólag több ízben hiába keresték a lakásán az anyát, a hatóságok mind a két gyereket az otthonba adták. A már kissé elfakult jegyzőkönyvek megőrizték az érkezés napját és a gyerekek szűkszavú vallomását. „Kenyeret ettünk tegnapelőtt és tegnap..; Ma még nem ettünk semmit..." — vallották. „Nekünk nem főzött otthon az anyánk.-.. nem is sokat törődött velünk ..." Ingük szakadt volt, ruhájuk elnyűtt. Az elhanyagoltság lerítt a ruházatukról és az arcukról egyaránt. A magukrahagyott, elfelejtett gyerekek szomorú példái voltak az új jövevények. 11 I Furcsa volt az első két hét> a I rend és a fegyelem. Nehezen ment. Meg is szöktek a tizedik napon. De azután visszajöttek újra. Éheztek. És már nem mertek lopni..; Jancsi esetében azonban az éhség — mely visszakényszerítette — mintha a sors keze lett volna. Délelőtt érkezett, 6 már este nyomta az ágyat. A forró láz elöntötte a testét, és tüzes |£rre aondolok "í0®1' ab°gy karikákat táncoltatott a szeme előtt a I 2 nézem Máro csülik. Ügy érezte, ő is ember, olyan ember, mint a többi. Azt is érezte, hogy meg kell hálálnia, amit érte tettek. Az élete megmentését, meg a 60k kedvességet amit kapott. Elhatározta, hogy tanul, Ezzel mutatja meg, hogy érdemes volt a szeretetre .., Sem a szándékban, sem a tettben nem volt hiba. Könyveket kapott és füzeteket. Még tolltartója is került; virágrajzzal a két oldalán és futballistával a közepében. Még a többiek is irigyelték. Szénási igazgató bácsi még aktatáskát is kerített neki a nagy raktárból, hogy belépakolhassa a könyveit. Meg volt mind az, ami csak kellett. Jancsi valóban szeretett tanulni. Nem ls maradt ez titokban. Az otthonban még nagyobb lett a becsülete, s azzal egyenes arányban nőtt az emberek szeretete is. De segítették, ahol csak kellett. Az igazgató is sokszor odaült melléje, s elnézte egyszerű, kissé még szegletes betűit. El-elbeszélgetett vele. Meg-megkérdezte mit szeretne, mi az óhaja. Panaszkoni is engedte, ha néha-néha pityergésre keseredett a szája. Szóval, úgy biztak benne, mint az édesanya a legkedvesebb gyermekében. A középiskola padjába már úgy ült bele, mint kiváló tanuló. Fájt otthagynia a megszokott környezetet, de így kellett annak történnie. Am szombaton és vasárnaponként hazament:. (A kollégiumból csak ekkor volt eltávozás.) S ilyenkor mindig úgy lépett be az otthon kapuján, mint gyermek a szülői házba. A dolgozó ember és a fiatal felett repül az idő. Hipp! Hopp! Mór el is múlt egy év! Észre se veszi, már itt az érettségi. Gyorsan peregnek a napok.., Az egyetemi felvételi vizsga is sikerül! S maholnap diplomás ember lesz » az a kisfiú, aki tegnap még ott ült az iskolapadban:.. most, ahogy RÖVIDEN DERÜLT, SZARAZ IDO Közép- és Nyugat-Európában tovább tart a leszálló légmozgások következtében kialakult derült, száraz Időjárás. A Kelet-Európát elárasztó sarki légtömegek a Kárpátok vonulatát megkerülte, lassau a medencébe szivárognak mérsékelve az eddigi erőteljes felmelegedést. Várható ldójárás vasárnap estig: kevés nappali ieutőzet, keleten legfeljebb néhány helyen záporeső, merséKClt, majd kissé megélénkülő északkeleti-keleti szél. A hőmérséulet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: keleten 20—23, nyugaton z3 —26 fok között. 1957. június 16, vasárnap MOZI — TERZENET ad vasárnap délelőtt 11 órakor Szegeden, a Széchenyi téren a hódmezővásárhelyi helyőrség fúvószenekara. A 32 ttrgú együttes műsorán Fucslk, Bizet. Jacobl, Ljlsztov művei szerepelnek. A térzenét Hegyes György karnagy, főhadnagy vezényli. A műsorról a Magyar Rádió hangfelvételt készít és azt következő műsoraiban fogja sugározni. — Mesedélelött lesz ma 10 órakor a Juhász Gyula Művelődési Otthonban. Az Ordas uram hivatala c. mesét mondják el és a Buksi c. diafilmet vetítik a gyerekeknek. Minden kispajtást szeretettel vár a művelődési otthon vezetősége, — TELEVÍZIÓ BUDAPEST rímmel rendez hangversenyt bolnap, hétfőn a Magyar Rádió tánczenekara. Jú lao esetén fél 9 órakor az újszegedi Szabadtéri Színpadon, kedvezőtlen idő esetén pedig délután fél 6 és este fel 9 urakor kezdődik az előadás. A műsorban fellép Gencsy Sári, Hollós Ilona, Kovács Erzsébet, Szabadság: Fél 4, háromnegyed Putnoki Gábor. Konferál Murá6 és 8 órakor: Megosztott sziv, nyl Lili. A programot a kaitól— Angol film (június 19-lg). dt szereplésükről hazuérkezett Vörös CslUag: Fél 4, háromne- magyar artisták egyik csoportjagyed 6 és 8 órakor: Tánc és sze- nak számai tarkítják, relem (ma utoljára). Hétfőtől: Háromnegyed 6 és 8 órakor: Vlz- HIÉNA POBAZON kereszt, vagy amit akartok. — Magyarul beszélő szines szovjet film. Fáklya: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Nehéz anya nélkül. — Csehszlovák film (június 17•g). Délelőtt fél 11-kor matiné a Vörös Csillag-moziban: En és a nagyapám. — Magyar film; a Faklya-moziban: Timur es csapata, — szovjet film. A legfrissebb párizsi divathóbort megkívánja, hogy a dámák ne pekingi pincsit sétáltassanak porázon, hanem hiénát, annál ls Inkább, mert hiénát is ugyanolyan áron. 250 000 frankért lehet vásárolni, mint a pekingi pincsit. karikákat táncoltatott a szeme előtt világ. Rövedesen megérkezett hozzá az orvos, egy kedves, Idős bácsi. Odaállt az igazgató bácsival együtt az ágya mellé és aggodalmasan nézte. Figyelte lélegzetét és megnézte a torkát. „Diftéria!'' — mondotta végül, és felírta az orvosságot. Jánost, a férfivá érett hajdani gyereket. Vajon hitte volna-e valaki még akkor, hogy vegyészmérnök lesz a kis csavargóból?! Azt hiszem nem! Boldog öröm tölt el most, ahogy Máró Jancsi jelenére és jövőjére gondolok. .Magasztos . és gyönyörű dolog Atta~* Perctől fosva \A két syereknek mégsem naI _ gyon hiányzott az anyjuk. Megszokták, hogy nélküle élnek. Egy év korkülönbség volt közöttük, s így anya nélkül is nagyszerűen megértették egymást. Az anyjuk betegeskedése idején tág lehetőség nyílott az öntevékenységre és az iskolakerülésre. Mikorra visszatért közéjük, már idegenek is voltak hozzá, mintha . mostoha gyermekei lettek volna. Hogy milyen volt a továbbiakban a rűn ott látta igazgatóját az ágya mellett. Nézte őt, nézte, s féltő szeretettel megsimogatta. Vigasztaló szót is mondott mindig. Ugy beszélt vele, mintha csak ő lett volna az édesapja, A doktor bácsi is sűrűn jött. Vigyázott rá. Gyakran mérte a lázát, és adagolta az orvosságot. Azután észrevette azt is, hogy örültek, amikor már múlani kezdett a láza. S mikor mán jobban érezte magát, még cukrot is kapott. Mintha mindenki C6ak az ő kedvét kereste volna.., \S attril a naptól kezdve | , — félt. Már nem érdekelte a régi felelőtlen szabadság. Valami különös, jó érzés fészkelődött be szívébe; annak a visszhangja, hogy szeretik és megberiyüjtjá minden elesett felé' Ür kezét; hogy ne Vesszen el áz ember, hogy megmaradjon: minden:" 'emberi éériéK.Ne legyen a kis elhagyatottakból munkakerülő vagy börtöntöltelék, hanem találják meg az utat az emberi 6zeretet és megbecsülés felé. Szép dolog embereket nevelni, fogékony, fiatal szíveket szépre és jóra tanítani. Iagaz, hogy nem könnyű és egyszerű dolog. Nehéz, türelmes munka ez, mely nagyon nagy felelősséggel jár. De azért megéri. És ilyenkor, ha Máró Jánosokról hallok, mindig örül a szívem, s egyre erősebb és szilárdabb lesz bennem a hivatásomba vetett hit, s egyre inkább vallom, hogy van ereje a szónak, az emberi cselekedetnek, a nevelésnek. Bánfalvi József — Nagy érdeklödis közepette rendezte meg tegnap, szombaton este a Ruházati elolt divatbemuPOSTAS MOZI tiliojat a Tiszti Klubban. ízléses .. . nyári ruha, valamint klskoszÜnnepi vacsora (magyar film); tum-mooeUeket mutattak be. A j es 7 orakor, műsorban Komlóssy Erzsi, a SzeEPITOK MŰVELŐDÉSI , fé^tl?^ ^^ mÜVÉ8ZC OTTHONA PEU '' Az élet háza. Nyugatnémet t( ~ film; kísérőműsor: Muzsikus " eSte a b2egedl fazálloda- és De ka. (Fél 4, fél 6 és fél 8 órakor). NEMZETI SZÍNHÁZ \ endegtató váltulat parié- és íagylaltbemutatója. A magyar és csehszlovák vendégek elismeréssel nyilatkoztak a cukrászok készítményeiről, Délután 3 órakor: Csetepaté, - "Szegedi Szislieeti bérlet ' Nemzeti Színház dolgozója keEste 7 órakor: Bástyasétány Iti^t^l^^ " UJ" 77. — Bérletszünet szegedre menő villamosba. A 18-ón; 3: Csetepaté, - u Diák s7KlífJvsértö 3érü" kisebb arcbérlet ' K sérülést szenvedett. Dr. Szabót Este' 7: Fidelio. - Csokonai Sfabalysértésért vonják íelelősbériet *,ac"°' *- Csokonai ségre> mert j^iytelenul közlekéía-énj 7: Csetepaté, Déryné kercaparjavai, il-án 7- Bástyasétány 77 - , -"elkészül a bodoml átjáró Madách bérlet ktaövezese és felújítása néhány 2l-én 7- Csetepaté _ K-an™, ,,ap mu'va- A hordási rounkálaJ bériét ' Kat0na takat lovaskocstküal ezen az .'22-én 7- Csetenaté — uto» is zavartalanul végezhető, bériét P ' °dry ezentúl A javítási költség . .. • ezer forintot tesz ki, MÚZEUM ~ Jelentkezni (ehet a Tartóst! to és Húsipari Technikum levc-; Fehértó élővilága, Móra Ferenc lező és dolgozó tagozatára. A emlékkiállítás. Szeged és a J reenucézéshéz VIII. alt.' iskolái " magyar irodalom 1648-tól nap- 1 "gy ezzel • egyenértékű végzett- f jalxncig. Gyermekjátékok egykor ség, kétéves szakmai gyakorlat, és most iKoosevelt tér). Nyitva vagy segédlevél, illetve a Jelenhéttő Uiveteiével mindennap de. leg szakbavágó üzemi alkalma10-től este 18 óráig. Európai íes- 2as szükséges. Jelentkezés és botészet a XV1I1. szuzadban. A ma- vebb felvilágosítás az Iskola igazgyar festészet utolsó százötven gató„ágán. Szöged, Marx tér 7 -ve (Muzeumi Képtar, Horváth szám, ' •M. u. B.j, nyitva hétfő kivételével mindennap du. 16—20 óralg. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT — A FÖLDMŰVES UTCAI iskola három tantermének felújítására is rövidesen sor kerül. Elkészülnek ezenkívül a meglevő terasz javítási és a berendezések felújítási munkalatai ls. A tanács 20 ezer forintot költ az iskola £aaíg.L hangulat a szegedi Liszt Ferenc zeneiskolában A vizsgák után növendék-hangverseny a Tiszán és holt ágaiban ad számot az eredményekről "éPes, horgászcsoportok űzik kedvelt sportjukat. Az elA Liszt Ferencről elnevezett megy nap mint nap, amíg tart múlt napokban, igaz, kevés Ali. Zeneiskolában nagy az izga- a növendéksercgből. volt azoknak a száma, akik A vizsgák tanszakonkint is zsákmánnyal tértek haza. A naponkint felváltva folytatód- téli kikötőben néhányan vilnak, hogy a tantíroknak alhal- iantóval balinokat fogtak, s muk legyen elvégezni az utolsó „harapott" a dévérkeszeg is. simításokat a hátralevő tanitvá- A Szúnyogosban főképpen mjaih produkcióin. A vizsgála- törpeharcsák akadtak a hotok utáni. növendék-liangver- rogra lom mind a növendékek, mind a pedagógusok részéről, hiszen a közös érdek: a vizsga lázában élnek valamennyien. A soronlevő növendékek a művészszobában, a tanárok a nagyteremben gyülekeznek, s csak a zárt ajtókon átszűrődő hegedű-, sennyel egybekötött ünnepélyes A horgászok örömére kötanévzárót június 20-án, CJÜzongora- vagy énekhangokból következtethetnek a kintrekedt szurkolók, szülők és növendéUek, hogy /ti vizsgázik éppen. A növendékek egyenként lépnek a hangversenytermében. Erre a zölhetjük, hogy a helyi halászati felügyelő javaslatára törtökön délután o órakor tart- a Földművelésügyi Minisztéjált a Zeneművészeti Szakiskola ri.um Szegeden és környékén [Z június 13-tól kezdve felfüggesztette a horgászás! tilal*porondrahogy bemutassák, alkalomra minden növendéket, n)at pon(yra> marnára keazok hozzátartozóit, s az érdek- csegére és harcsára is. Terlödüket szívesen látja a Liszt niészetesen a tilalom feloldáFerenc Ali. Zeneiskola igazgató- ™ "tan,-is. "ak » 1n?er,etnck 0 0 megfelelő halakat lehet szakolni. mennyit gyarapodott az idei tanévben hangszeres tudományul;. Nehéz dolog az ilyesmi. .1 növendéknek látszólag teljesen magára hagyatva kell helyt- sága. állnia saját magáért. Ez az elhagyatottság azonban csak látszólagos, mert a szellemi és érzelmi kapcsolat a tanár részéről éppen ekkor a tegberuöségesebb. Csali rá kell orxapitanysag szegedi varost Ka- töfl Sándor sgt. páros oldala, Jónczni a tanár arcara, amikor a pltánysága értesiti a város la- zsef A. krt. páratlan oldala, Ernövrndékp vi-í iázik s az min- kosságát, hogy a személyi Igazol- zsébet rakpart. Bánomkert sor, keh egy-egy kisebb csoportja elmuzsikálta a vizsga-anyagát, egtg bttimH 5clsö utca lahöi nek személyi igiiolvány éraény'esitése végett személyesen kell A személyi igazolványok érvényesítése , . ,, A B. M. Csongrádmegyei P.end- 1937. június 21-én és 23-én: Peru rum. örkapitányság szegedi városi ka- tOfl Sándor sgt. következik a közös kihirdetése, amely a növendé pontokban történik: oldala által határolt belső utca 1957. június 17-én: Petöfitelep lakői részérc. XVI. utcától a XXXVIII. ut- Minden IC. éven felüli személy fr h.-I.K iit.a IdKKI -«- «-—• ... eredmény részére. vvVÍvn'U? re",án: ,P,?'1'iie!ep megjelennie a városi kapitánykeh számára talán még izgalma- tZZJTa *• »?^ba„. "lápéi rét lakói részére A életévüket betö,tö 1957. június 19-én és 20-án: UJ- nak katonakönyvet, tartalékos ,,,..,, , , szeged egész területén lakók ré- "szti vagy alkalmassági igazolporlok következnek, s ez így szére, ványt kell magukkal hozni. sabb pillanatot jelent, mint maea a vizsga. Majd újabb cso_ > DOBAí MIKLÓS dlvattervel A nehezen várt, de végre mégiscsak megérkezett nyári kánikulával együtt, itt a fürdőruhagond is a nők szániára. Bár a strand )lás mindenféleképpen jólesik, mégis néhány újszerű divattanáccsal szolgálunk a női olvasóink számára. Az első ra/z egy strand-komplét mutat be. A háromnegyedes pcllerin elöl kétoldalt karlyuk nyílással készül, s hozzá sütéiszinű úgynevezett halásznadrágot használunk. A második ra/z egyberészcs fürdőruhát mutat be. Fehér, vagy világoskék mosóanyagból készülhet. A jelsőrész és a vele szimetiikus vonalú alsúrész Június hó 15-től 22-lg este 6 renure-onú ira órától reggel 9 óráig (vasárnap leni"-e"<«a3ara. nappal is) elsűsegely és nehéz- — Ezekben a napokban kézbecllés esetére inspekciós Palotás sitik a 111. kerület lakossága réGy. la állami állatorvos. La- szére az ez évi adóiveket ° Fon| kása: Partizán utca 7. Telefon: tos, hogy az adóívek kéztiezvé48-91. Az állatorvos kiszállítása- tele után mindenki nézze meg a ról a hívó fél köteles gondos- bejegyzett földterületet és a klkodnl, vetett adó helyességét, mert reklamélások. t esak 15 napon belül fonndnak el. Fontos az adóív hátlapján levő tudnivalók tanulmányozása, mert onnan tájékozódhatunk a búzaföldadó nagyság'.ról és teljesítéséről, ELADÓ EGY TENGERALATTJÁRÓ A svédországi ICarlskrona hadikikötőben kiállítottak egv egy 67 méter hosszú és 8.5 méter széles tengeralattjárót. A búvárhajót a svéd haditengerészet el akarja adni, mert már nem felel meg a modern hadviselés követelményélnek. A tengeralattjárót bárki megvásárolhatja. Egyelőre még nem Jelentkezett vevő. — Az Úttörők Országos Vezetősége 23 csomagot adott Csongrád megye táborozásra készülő úttörőcsapatainak. A csomagokban élelem van, többek között 40—50 kg liszt, 15—20 kg lekvár, 3—4 kg vaj, 10 kg köles stb. x A zenei általános iskolába a felvételek Június 19-én reggel 8-tól és du. 3-tól a Rókusi Altalános I.t olában. Június 20-án reggel 8-tól és du. 3-tól a Ped. Főlsk. gyakorlóban lesznek. x Babinecz Andrásné 1957. június 14-én meghalt. Drága hatottunk temetése f. hó 17-én, hétfőn délután fél 3 Orakor lesz az alsóvárosi temető . kápolnájából. Gyászoló család x Mesedélelött az Építők Művelődési Otthonában ma délelőtt 10 órai kezdettel. Műsoron: Ali baba és a 40 rabló, — Hüvelyk Matyi és az Elelántkölyök c. mesefilmek. dőruha modellhez hátul rejtett zippzárat. hasznúinak, 1957. június 16.