Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-19 / 115. szám

TEREMTSÜNK RENDET a természetbeni juttatások „DZSUNGELJÉBEN" 1 V / ELI ALOM r a tt — s egynéhány gondola!-a szegedi közkórhá zba n v y A

természetbeni juttatás nem új dolog az üzemi munkások életében. A felszabadulás előtt 1öbb iparágban és vállalatnál "divatos* volt a gyár termékeiből kedvezményes, vagy "ingyenes* természetbeni juttatásban részesíteni a munkásokat. Ma különösen azok előtt, akik abban ;iz időben nem részesültek ii.ven juttatásban, furcsán hangzik, de mégis úgy volt, hogy a munkások szervezett erejükkel harcoltak ezek ellen a kedvezményes, illetve ingyenes juttatások ellen, .lói tudták ugyanis, hogy ezek árát a tőkés a munkabérükből fogja le. Hiába kapott a késgyári munkás bicskát természetjuttatásként, meg nem ehette, pedig neki eleiemre kellett volna a kereset. Odahaza sem volt szüksége a sok bicskára, így hát árusítani kezdte. Hogy azután meg is vegyék tőle, rendesen olcsóbban adta a piaci áraknál. Neki pénz kellett volna, tisztességes bér, amiért dolgozott. A tőkésnek azonban könnyebb volt árut adni, mert annak értékesítésével sem kellett vergődnie. A felszabadulás után, amikor a kormány egységes keresetet állapított meg az iparágakra, akkor munka szerinti elosztás elve alapján rendezték a természetbeni juttatásokat is. Ez a rendezés a munkások további jogos követeléseinek alapján történt, úgy, hogy megszüntették a természetbeni juttatást és annak ellenértékét a bérezésnél vették figyelembe. Ezt helyeseltél; is a munkások, hisz a legfontosabb közszükségleti cikkeket, mindazt, amit vállalataiknál termeltek, zavartalanul megvásárolhatták. M

égis többször kérték az elmúlt években a természetbeni juttatás visszaállítását némely iparág munkásai. Az ilyen igények akkor éledtek fel, ha az áruellátásban zavarok jelentkeztek. Ez azonban csak az egyik hajtóereje volt a követeléseknek. Másik az volt, hogy így akartak béremelést kapni, mert természetesen béren felül várták ezt a juttatást. Ebből az indítóokból lépett fel különös erővel az igény az októberi ellenforradalmi napok után még ott is, ahol semmi hagyománya nem volt a természetbeni juttatásnak. Élesztgették, szították ezt ez igényt a munkástanácsok és a szakszervezetek, nemritkán egymást túllicitálva. Még alig hangzott el itt-ott a szakszervezet helyeslő véleménye, máris némely munkástanács — élén az ellenforradalmárokkal — népszerűsége érdekében bőkezűen adakozni kezdeti. Mit sem törődtek az állami szervek hozzájárulásával, hanem a "jófiú* szerepében sütkéreztek. Sok szabálytalanságot követtek el a vezetők is, ezért a jelenlegi nagy összevisszaság, káosz a természetbeni juttatások körül. I ellemző például a szalámigyári/ eset. A húsiparban a felsőbb szervek hozzájárulásával hetenkint egy kilogramm húst és zsírszalonnát adnak a munkásoknak térítés nélkül. A Szalámigyárban a napi többszöri étkezés mellett mé£ újabb juttatásokat is nyújtottak. Ha egy kocsikísérő rakodómunkás külszolgálaton volt, napi természetbeni juttatásként egy rúd szalámit kapott. Mehetünk tovább a példákkal. A textil- és ruházati iparban fogyasztói áron számolva ezer forintos utalványt kaptak 250 forintért a dolgozók. A Szegedi Cipőgyárban úgynevezett kompletteket, felsőrészt, talp stb. kaptak a munkások. Olyan is előfordult egyes vállalatoknál, hogy egymással cserélték terméket, csakhogy juttatásként adhassanak. A faiparban a tűzifán kívül építő faanyagot is kaptak saját használatra. Hogy hányan használták fel ezt a juttatást saját maguk? Erről nincs kimutatás, de nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, a természetbeni juttatásban részesítettek 90 százaléka eladta a kapott faanyagot, nemritkán felárral. Tehette, mert ifjen keresett cikk a fürészáru. Így "paszszolták el* a Szőrme cs Bőrruhakészítő Vállalat dolgozói a műbőrkabátokat is. Volt, aki kettőt-hármat is,— attól függött, milyen ismeretségben volt a munkástanács vezetőivel. Mit szólnak mindehhez az olyan gyárak munkásai, ahol nem kaptak semmit? Sok vállalat olyan terméket állít elő, amit a munkásember házatáján, napi életében nem használhat fel. Az Építőipari Vállalatnál mégis fellelkesülve a példákon, építőanyagot kértek a munkások. Sok elégedetlenséget szült az iparágakban a természetbeni juttatás. Ott. is merültek fel követelések, ahol kaptak valamit. Többnyire úgy, hogy összehasonlították a más gyárban kapottak értékével, és ha "könnyűnek találhatott* a sajátjuk, akkor újabb követeJéssel állottak elő. Mások, ahol nem tudtak kérni a gyár termékeiből, mert nem tudták annak hasznát venni, pénzbeni térítést követeltek. H

a mélyebben vizsgáljuk a természetbeni juttatások "dzsungelját*, láthatjuk, mennyire fellazította ez a kereseti arányokat. A bérarányokat ugyanis a kormány készpénzben alakította ki. A természetbeni juttatás költséghatárát — ami Szegeden például 7—8 százalékos béremelkedést is jelentett az előző negyedévben — nem számították bele a béremelésbe. Sok vitát folytattak a szegedi üzemekben is, hogyan, miként adják a természetbeni juttatást, milyen feltételek alapján. Egyik helyen egyévi munkaviszonyt írtak elő, másutt az is számított, hogy van-e igazolatlan mulasztása. Ismét másutt pedig elég volt csupán, hogy a gyár állományába tartozzék valaki. A leginkább kialakult gyakorlat nyomán egyenlősdiség jött létre, függetlenül a termelőmunkától. Ez természetesen csorbítja a munka szerinti elosztás elvét. Sorolhatnánk tovább a problémákat, amelyek egymást érik, s ma már sürgetően követelik, minél előbb teremtsenek rendet ezen a téren állami, szerveink. Szá-> mol jók fel a természetbeni juttatások béren kívüli kezelését, állítsák helyre a mai viszonyokhoz és lehetőségekhez mérten a leghelyesebb kereseti arányokat. Ezt kívánja az állami érdek, ezt kívánja a munkások igazságérzetének kielégítése is. i i u n i i i n m r.TT:"( Azért kórházi riport, mert a kórházról szól, meg a kórházban is írom, mert mit is csináljon a betegségve kárhozott ember egy kórházban, ahol annyi érdekest lát, hall, hogy csak győzze "megemészteni*. Még riportom címét írtam, amikor rámnyitja az ajtót városunk egyik legidősebb ..bútora*, dr. Erdélyi Jenő, a híres gége-specialista. Erdélyi főorvos annyira hozzátartozik városunkhoz, mint a ..hírős közkórház*, amely ezernyolcszáztízben, Pozsonyi Ignác ..hospitál* című alapító leveléből ítélve — ezelőtt száznegyvenhét esztendővel ! kezdte meg működését városunk és környéke lakosságának a javára. Ebben a >.hospitál«-ban már fél százada dolgozik Erdélyi főorvos. Termelési eredménye többek között: negyvenezer mandula-műtét. (Szeged lakosságának a 'fele). — ötven év alatt miért nem épült itt egy négyemeletes modern kórház? — kérdezem Erdélyi főorvost. — Azért, mert a kiutalt pénzen a régi városvezetés a Fogadalmi templom, a püspöki dóm építését kezdte el. Azután meg az egyetemi klinikák kerültek előtérbe — válaszolja. Szóval kórház helyett templom. Igaz, nagy értékű műkincs a dóm, de abban nem lehet meggyógyulni, teszem azt, epebetegségből. Sok érdekesség van itt. v w » > w ' HAZA AKAROK MENNI! HAZA akarunk jutni! Diuzidáltafi kéfiéglxeeiett jajkiáltásai hazájukhoz Qlörüéqiábél, Helyűimből, az őggiiüll cAllamokból műsorát. Szeretnék én is üzenni édesanyámnak, de ezt megtenni nincs módomban, mert olyan gondjaim vannak, hogy lesz-e a jövő héten mit ennem. Már idestova 3 hónapja munka nélkül vagyok. Mostani anyagi helyzetem a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem engedi meg, hogy pénzt tudjak küldeni. Egy szerencsétlen körülmények között külföldre távoNagyon szeretnénk haza- zott fiatalember kéri a Mamenni. Férjemnek és nekem semmi bűnünk nincs ..: Beismerjük nagyfokú könnyelműségünket, amellyel tönkretettük életünk szabadságát, boldogságát, kicsiny gyermekeink meleg fészkét... J Idehaza is sokan ismerik a budapesti rádió „Szülőföldem" című adását, amelyet kezdetben a messzi idegenbe szakadt magyaroknak szántak, hogy az éter hullámain keresztül küldjenek hírt hétköznapjaink eseményeiről, pirosbetüs ünnepeink hangulatáról. Ez év első napjai óta ez az adás azután nemcsak a régen külföldre szakadt magyarok számára jelentett sokszor egyedüli kapcsolatot hazájukkal, hanem a Npugatra disszidáltak tiz-' ezrei is hallgatják rendszeresen. A budapesti rádióhoz százával érkeznek levelek ezektől. az „új" hallgatóktól, akik egyre kiábrándultabban írnak ottani benyomásaikról és egyre kétségbeesettebb hangon rimánkodnak segítségért. íme néhány idézet a május 1—10. között érkezett levelekből: Négy kisgyerekkel löbb ezer kilométerre 1 Norvégiából írja egy családanya: „...Talán ott kezdem. hogy november 28-án disszidáltunk férjemmel és négy kicsiny gyermekünkkel együtt. Ausztriai tartózkodásunk után ide, Norvégiába jöttünk. Itt egyhónapi lágerélet után férjem kapott munkát és hozzá lakást. Bekölíöztünk tehát új otthonunkba. Megkezdődött az új élet. Két kis berendezett szobából és konyhából áll a lakásunk. Egyébként olyan tanyaféle hely ez, ahol embereket csak ritkán láthatunk. Magyarok csak ml vagyunk, senkivel nincs kapcsolatunk. Vajon csakugyan új életnek nevezhetem ezt? Számomra és családomnak nagyon-nagyon új. És. hogy otthonunkká vált-e valóban az új lakás? Érre már azt kell válaszolnom, hogy nem. Mintha életem legboldogabb csúcsáról potytyantam volna le. Kisírt szemekkel az új otthon falai között Ila arra gondolok, hogy még egy évvel ezelőtt otthon nézhettem a boldog, vidám május 1-i felvonulókat a pápai kórház ablakából (mert legkisebb fiacskámat ott segítették világra, gondos, szerető kezek), a bánattól roskadozva, állandóan kisírt szemmel rejtőzöm áz új otthon falai közé. Eszembe jut, hogy a kapott virágaimat mind az ablakba raktam ki annak jeléül, hogy én, aki új életet hoztam a világra, ha testben nem is, de lélekben együtt vagyok velük. Haza vágyódom, kiskertembe 1 Hiszen, ha egyszer otthon lehetnénk, nem tudna talán boldogabb lenni nálunk senki. Üjra mosolyra derülne állandóan szomorú arcunk. Vidáman dolgoznánk, gyermekeink is, akiket olyan nagyon megszomorííottunk, biztosan ujjonganának az örömtől. Csak még egyszer kezdhetnénk ott, ahol abbahagytuk. Hiszen mindenünk megvolt, csak egy hiányzott: a hazánk és otthonunk iránt való hűség. Most már megtanultuk, hogyan kell szeretni azt a drága hazát, mely szabadságunkat, otthonunkat és boldogságunkat biztosította. Nem is tudnám leírni, hogy mit vesztettünk el könnyelműségünk folytán. Vádolom magam szüntelen, sóhajtozom, gyötrődöm. Már beteggé gyötörtem magam. Hazavágyom otthonomba, kiskertembe, ismerőseim közé". összeszorult Jorokkal, fájó szívvel Belgiumból írja egy fiatal: ..Minden vasárnap délután in is összeszorult torokkal és fájó szívvel hallgatom a iávolban a Rádió rövid magyar „Sziv küldi a távolból" című gyar Rádió szerkesztőségét, liogy a megállapított díj elküldése nélkül kérésének legyenek olyan kedvesek és tegyenek eleget. Az üzenet a következő lene: „Kedves édesanyám, nagyon sokszor gondolok haza ís csak az tartja bennem a reményt, hogy mindig arra gondolok és az lebeg előttem, hogy micsoda boldogság lesz az mindkettőnk számára, ha egyszer újból majd beállítok, és azt mondom, hogy itt vagyok, Anyukám!" Még egyszer kérem, ha lehetőség van ré, legyenek szívesek és közvetítsék az üzenetemet. Egy szerencsétlen fiatalember kéri önöket". Egy-egy nagy vizit alkalmából előkerül dr. Szabó Dénes elvtárs egyetemi magántanár, a sebészet főorvosa, ö magyarázza, hogy ez a kórház már nem az, ami régen volt. — Ide tartozik a II. számú kórház is (a volt Honvédkórház) és bizony /etentös egészségügyi komplexust ez, összesen nyolc osztályon ötszázhúsz ággyal mü ködünk. Éppen elég gonddal, bajjal jár az igazgatása. Várunk már egy új igazgatót, aki jó szakember is, és rendelkezik megfelelő helyi ismeretekkel, — mondja Szabó elvtárs. Magamban mindjárt odagondoltam a mondottakhoz, hogy miért nem szünteti meg a város egészségügyi szerve a kórház cs a rendelőintézet függőségi viszonyát? Hiszen egy háromrzáznegyven órás napi forgalommal működő hatalmas rendelő önálló egység. Az eredeti elképzelés áz volt, a megboldogult Zsoldos minisztersége alatt, hogy az ambuláns rendelés cs a kórház szerves egészségügyi egység. Igen, de cz csak olt céíszerű, ahol a járóbetegrendelés és a kórház egy épületre van építve cs ugyanaz az orvos kíséri végig a beteget, áki gyógykezelte járóbetegként s kórházi fekvőbetegként. Ez viszont Szegeden megvalósíthatatlan, s másutt is — ezért már eleve halva született kooperáció volt cz évekkel ezelőtt is. Nem is terjed ki másra, mint gazdasági függésre, vagyis a gondnoki hivatalok kooperációjára és adminisztratív igazgatásra. Szegeden különösen nincs semmi jelentősége, hiszen az ctiésv.ségügyi potenciál nagyobbik felét az egyetemi klinikák nyújtják, s a járóbeteg fektetés esetén zömben a klinikákhoz kerül. Na, de nem is erre akartam én kilyukadni — ezt a Lantos—Molnár-duó helyett majd megoldják az illetékesek —, hanem Ealla János elvtárs, az MSZMP kórházi intéző bizottsága elnökével folytatott beszélgetésre. — Fiát az ellenforradalom — mondja kérésemre Balla elvtárs — itt nem ütött olyan tüzet, mint általában. Bár itt is akadtak "hőzöngök*, de azokat lecsillapítottuk, s közülük a legpimaszabbakat pedig eltanácsoltukt Azonban ha még néhány napig húzódik az "ügy*, itt is elöntötte volna a gyűlölet hulláma az értelmiségi és nem értelmiségi fejeket. Szerencse, hogy túl vagyunk rajta. — Pedig az orvos, ha kommunista, ha más felfogású — a kórházban orvos, ember, humanista, aki a kórházba belép az már nem ilyen, vagy olyan világnézetű, hanem — beteg ember. S azt az orvost, aki másként mer ítélkezni, minden teketória nélkül fel kell akasztatni. Semminő orvosi erkölccsel nem fér össze, hogy világnézeti felfogás alapján kezeljenek betegeket. Ha a beteg gyógyításán kívül világnézeti szempontok Nyugdíjas vasmunkások szakssserve&eti gyűlése A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete szegedi helyi csoportját megalakították 1957. május 4-én azok a vasmunkások, akik az állam gondoskodása folytán máinem dolgoznak ipari üzemeinkben, hanem nyugalomba vonultak. Ezen az alakuló ülésen a nyugdíjas vasmunkások több olyan problémájukat megtárgyalták, melyeknek elintézéséhez a szakszervezet segítségét kérik. A helyi csoport élére vezetőséget. választottak, melynek határozata alapján a helyi csoporthoz tartozó vasmunkások ma délután 4 órai kezdettel tartják meg első tag"vőtésüket a szakszervezetek Tolbuchin sugárúti székházában. A helyi csoport vezetősége kéri a nyugdíjas vasmunkás szaktársakat és a helyi csoporthoz tartozó szórvány tagságot, hogy a taggyűlésen jelenjenek meg és hozzászólásukkal, javaslataikkal segítsék kialakítani a helyi csoport helyes munkaprogramját. szerint ítélkeznének a betegek fölött, — akkor nem orvosokat, hanem Tóth Ilonaféle szadistákat nevelnének —, mondotta Szabó elvtárs. •Én igazat adtam. Budapesten egyik-másik kórházban (Koltói Anna, Péterffy Sándor utcai kórház) a sebesült AVH-sokat, kommunistákat, lefitymálték, immel-ámmal kezelték fiatal — bocsánat a szóért — koszos medikák. s asszisztensek "hőzöngve* köpkölőztek. Micsoda humánum szorult ezekbe az orvosjelöltekbe? Ezeken a tehetetlen, súlyosan sebesült embereken akarták kitölteni fasiszta világnézetükből fakadó bosszújukat. Szerencsére, hogy józan komoly orvosok másként ítélték meg a helyzetet ott is. Remélem már ott is kirugdosták — e lezüllött csürhét — az orvostudomány szent várából. Tehát tapasztalati tények alapján adtam igazat Szabó Dénes doktornak. Természetesen világnézeti felfogása van az orvosnak is. De a beteg, szenvedő ember meggyógyítása nem függ össze közvetlenül az orvos világnézetével. Inkább a szakmai képzettségével. A szegedi közkórház vezető orvosai közül a többség a marxista világnézetet vallja magáénak — s ezt tevőlegesen is bizonyították. Az elmélkedés folytatását megszakítja a műtét. Egy hetvennégy éves bácsit műt Szabó főorvos. Prosztata műtét. — Mint laikus kérdezem, — hogy mernek egy ilyen idős embert ennyire súlyos műtét alá vonni, hiszen ott marad az asztalon, nem ébred fel többé. — Nem lesz itt semmi baj. Figyelje meg ezt az embert, három hét múlva vígan fütyül — válaszolják ketten is. Nem értettem. Hiszen azelőtt koros embereket nem vettek kés alá, mert "nem bírja ki a szív« — hallottam az orvosoktól. Ez már a múlté. Azt is megmondták miért. Egyébként a beteget elaltatták, én kérdeztem, a beteg felelt, a műtét javában folyt. — Ez a hibernáció. azaz téli álom — mondották. Azután részletesen felvilágosítottak. A kétéltüeknél (béka, kígyó stb.) megvan a téli álom, a hibernáció. Ilyenkor a szervezet működése annyira lelassul, hogy az életfunkciók alig működnek, igen kismértékű az oxigénfogyasztás is. A téli álomhoz hasonló állapotot idézünk elő a betegnél — Largactyllal. Ilyenkor az életfunkciókat leszorítjuk, a normál hőmérséklet lecsökken amennyire szükséges, a a műtét helyét lokálisan érzéstelenítjük. A beteg ébren van, de nem tudja mi történik vele. — Nem mi fedeztük fel a Kolumbusz tojását — mondja Szabó elvtárs —, ezt mások is alkalmazzák. Igen egyszerű eljárás. — Mi az előnye a hibernációnalc, szemben az éteres altatással? — kérdezem. — Számtalan előnnyel jár ez a betegre nézve. Igen súlyos, nehéz műtéteket jóval könnyebben visel el a beteg. Sok — mondhatjuk nyugodtan —, eddig reménytelennek tartott esetekben siketül megmentenünk számos beteget. Míg Nyugaton inkább a komplikált gépi berendezésekkel való altatás n divatosabb, addig nálunk, a Szovjetunióban is, inkább helyi érzéstelenítésben operálunk, ami tagadhatatlanul kevesebb szövődménnyel jár — hangzik a szakvélemény. Nincs mit hozzátennem. Hiába, ha az ember nyitott szemmel jár, mindenhol lát valami újat. Siklós János \