Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-19 / 115. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI mvt. A MAGYAR S Z O C I A L I S T A MUN KÁSPÁRT LAPJA XIII. évfolyam, 115. szám Ára: 50 fillér Vasárnap, 1957. május 19. 200 000 tő egynyári virág díszíti | néhány hét múlva Szegedet Uj színhatású virágágyások — Szökőkút a Temesvári körút sarkán \ A múlt évinél sokkal több,; Csütörtökön megkezdődött Szegeden a bel- és külterüle­ti parkokban, az előre elké­szített ágyásokba a virágpa­lánták kiültetése. A Kerté­szeti Vállalat az idén még­inkább szépíteni akarja a köztereket. Az eddigi szokástól eltérő­en, a korszerű parkosítás el­vei szerint a természetesség­re törekednek. Így egy-egy nagyobb virágágyásba nem soronként váltakozó fajtájú és színű virágot terveztek, hanem a virágokat szabálytalan színfoltokban csoporto­sítják. Az ágyás egyik szakaszán például csupa piros, mellet­te csupa sárga, majd fehér, kék, stb. színű virág nyílik majd. A színek összhangjára is ügyelnek. Ezzel olyan lesz egy-egy nagyobb ágyás, mint többszínű darabokból ösz­szeállitott hatalmas sző­nyeg. A Széchenyi térre a süly­lyesztett kertekbe természe­tesen kikerülnek a hatalmas Musak is, amit a köznyel­ven banánfának hívnak a szegediek. Az idén ez a rész néhány pálmával is gyara­podik. A szovjet hősi emlék­művek körül szabályos ágyá­sok lesznek, de a posta előtt, a központi villamosmegálló­nál, a Deák-kertbe az előbb említett „folt hatású" ágyá­sok kerülnek. Nagyon szép lesz a múze­um előtti Móra-park. A ró­zsák körül kiszedték a buk­szusokat, helyükbe a közön­ségesen „jégvirágnak", je­gecskének ismert sokszínű virág kerül. A múzeum feljáratának két támfalára állandóan virágzó, tölcséres, világos­kék Ipomeát futtatnak. A múzeum mögötti részen is teljes erővel dolgoznak. Itt a járdák mellé ürömi kőből lámfal készül. (A cserjék ki­ültetésére már késő van, ezért arra csak őszre kerül sor. Egyébként e részt június végére el szeretnék készí­teni.) Űjszegeden a Népkert és a Temesvári körút sarkán, ahol a villamos kanyarodik, egy padokkal, szökőkúttal el­látott parkrészletet készí­tenek. Ide kerül egy ivókút is, amelyhez az illetékesek sze­relik is a csöveket. A Viga­dóval szemben lévő parkrész­letbe két körágyás kerül többek között. A belső parkoktól nem ma­radnak el a többiek sem. Folthatású virágágyások lesznek a Roosevelt téren, a Valéria téren', de a külső ré­szeken is: az Április 4 útján, az Indóház téren, a Klapka téren, a Kálvária téren, a II. kerületi tanács székháza előtt stb. A ki ül tetősekkel párhuza­mosan egyébként fokozott gonddal ápolják a parkokat. A sok eső hatására nagyon szép a pázsit. Megkezdték a szövőlepke elleni védekezést is. mintegy kétszázezer palán-,* ta, egy-nyári virág díszíti • ez évben városunkat, : s szerez majd örömet a s<yj- • pet kedvelőknek. Június vé- í gére már látható lesz e -mos- ; tani nagy munkának ered- : ménye — a virágos utcájú * Szeged. A kereskedelmi állandó bizottság osztja el a motorkerékpárokat ezután A városi tanács kereske­delmi osztályához beadott motorkerékpár igényeket ezentúl a kereskedelmi osz­tály mellett működő, a ta­nácstagokból álló állandó bizottság — mint testület — vizsgálja felül és osztja szét a motorkerékpárokat. Az ál­Iandó bizottság — tekintettel a sok kérelemre — nem tud minden igénylőt értesíteni. * Azok kapnak értesítést," akiknek igényét a bizottság \ jogosnak találja, s motorke-; rékpárt ad. A beadott igé-í nyekkel a bizottság folyama-] tosan foglalkozik. i Mao Ce-tung a magyar nép győzelméről ÜLÉST TARTOTT AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A személyzeti munka néhány kérdésérői m Nagyarányú visszaélés a NIVÖ KISZ-ben / íúU a pacadicwn A Szovjetunió nagyváro­sainak e®úk legkomolyabb problémája a gyorsan nö­vekvő lakosság élelmiszer­ellátása. A fejlődő szovjet élet a lakosságot a téli idő­szakban is el kívánja látni a szervezet számára nélkü­lözhetetlen vitaminféleségek­kel. A nagyvárosok mellett ezért sorjában épülnek a melegházi zöldségtermelő telepek. A Szovjetunió egyik legnagyobb melegházi kom­binátja Novoszibirszkben van, a hatalmas üvegház­telep egész évben ellátja a nagyváros lakóit friss zöld­ségfélékkel. A képen szedik a paradi­csomot a novoszibirszki me­legházi kombinátban. Nyilvánosságra kerülnek Szeged város gazdasági és társadalmi életére vonatkozó statisztikai adatok Felkészültek Szeged jégellátására A Központi Statisztikai ként ls tartalmazni fogja. Hivatal Szeged Városi Igaz- Az adatgyűjtemény felöleli általában a város gazdasági, társadalmi és kulturális éle­tének egészét abszolút szá­mokban, viszonyszámokban és grafikus ábrázolásokban. A mintegy 200 oldal terje­delmű évkönyv terjesztésé­vel a Központi Statisztikai Hivatal Szeged Városi Igaz­gatósága a múlt évben már készített egy adatgyűjte­ményt, amely általában 1952, évtől 1955. évig bezárólag is­mertette a város életére vo­natkozó fontosabb statiszti­kai adatokat. Ez a korláto­zott példányszámban megje­lent adatgyűjtemény azon­ban nem került a nyilvános­ság elé. Hivatalos használat­ra készült és főleg a gazda­sági és társadalmi szervek és intézmények vezetőj kap­ták csak kézhez. A múltban követett, gya­korlattal szemben a városra vonatkozó statisztikai ada­tokat a szegedi Statisztikai Igazgatóság 1957. évben ké­szülő évkönyvében nyilvá­nosan is kiadja. Az évkönyv mos-tanácsa tegnap reggel több évre visszamenően is- fél 9 órakor hozta meg ítéie­merteti a város népességé- tét a szegedi lakáspanamázók nek számát, népmozgalmi bűnügyében. Az elsőrendű adatait, épület- és lakásvi- vádlottat, dr. Bertényi An­szonyait, a közművesítésnek, dort, a MÁV volt lakásügyi a közlekedésnek, a beruhá- előadóját egyrendbeli üzlet­zásoknak adatait. Foglalko- szerűen elkövetett árdrágí­zik az ipar, a mezőgazdaság, tás, egyrendbeli vesztegetés, a kereskedelem helyzetével, háromrendteli ajándék til­az egeszsegugy, a muvelodes- tctt eifogadása, egyrendbeli ugy es a munkaugy jellemző közokirathamisítás, egy­mutaloival stb. Az adatokat rendbe]i hamis tanúzásra va­nemcsak osszevontan, hanem ló feibujtás. négvrendbeli a lehetosegekhez merten tutott ajándékozás és két_ példányszámot a megrende­lésektől teszi függővé és az igényeket az előre megren­delt mértékben fogja kielé­gíteni. Megrendeléseket az igazgatóság vesz fel — intéz­ményektől, vállalatoktól és megánszeméíyektőL is — írásban, vagy egyéb megke­resés útján (Cím: Központi Statisztikai Hivatal Városi gatósága foglalkozik. Az Igazgatósága Szeged, Széche­igazgatóság a készítendő nyj tér 11, telefon: 35—88). A Hűtőipari Vállalat II. sz. telepén — a Bocskai utca 5 szám alatt — napról nap­ra nő a forgalom. A gyár termelését, termékének fo­gyasztását az időjárás hatá­rozza meg. A hűtésen kívül műjéggyártással is foglal­koznak itt. Szegedet és kör­nyékét 2 jéggyár — ez és a vágóhídi — látja el jéggel. Az elmúlt télen felkészültek a nyárra, kijavították az el­a nyárra, kijavították az el­avult csőrendszert. Ezek a ítélet a lakáspanamázók ügyében A városi bíróság dr. So­vállalatonként, intézményen­A nukleáris fegyverek eltiltásáról lesz szó a szegedi békenagygyíáBésen rendbeli csalás kísérlete bűn­tettében mondotta ki bűnös­nek a bíróság, s ezért dr. Bertényit háromévi börtönre, mint főbüntetésre, mellék­büntetésként pedig egyes jogoktól négy évre való el­tiltásra és 500 forint vagyon­elkobzásra ítélte. Péter Pál másodrendű vád­lottat egyrendbeli üzletszerű árdrágító üzérkedés, két­rendbeli befolyással való üzérkedés, háromrendbeli csalás és egyrendbeli csalás kísérlete bűntettében mon­dotta ki bűnösnek a városi bíróság, s ezért 2 év hathó­napi börtönre, egyes jogoktól háromévi eltiltásra, valamint 500 forint vagyonelkobzásra ítélte. Vincze József harmadren­dű vádlottat, a CSOMIK volt munkatársát egyrendbeli befolyással való üzérkedés és hatrendbeli ajándék til­tott elfogadása bűntettében fc^v mondották ki bűnösnek, s ezért 18 hónapi börtönre, va­lamint egyes jogoktól 3 évi eltiltásra ítélte a búróság. Hegedűs Károly negyed­rendű vádlottat egyrendbeli tiltott ajándékozás bűntette miatt 1800 forint pénzbünte­tésre ítélték. munkálatok közel 50 ezer fo­rintba kerültek. Most már jöhet a nyár. Á januárban és februárban gyártott jeget tárolták, a nyári "csúcsforgalom* ide­jén használják fel. A gyárak jelenleg kapacitásuk felét használják ki, naponta 2000 2500 tábla jeget gyártanak. Fokozatosan — az időjárás diktálja az ütemet — térnek át a 24 órás üzemeltetésre, ekkor 3800—4000 tábla jeget készítenek; A vállalatok, a közületek kiszolgálásával egyidőben a magánháztartások jégszük­ségletét is kielégítik. Na­ponta sok száz vevő keresi fel a telepeket, s itt két fo­rintért kapnak egy tábla je­get. A háziasszonyok munkáját négy vállalkozó ember köny­nyíti meg, kézikocsin meg­rendelésre házhoz szállítják a jeget. Jöhet a nyár, lesz jégbehűtött sör — jég van bőven — csak sör legyen! Megnyitották a légoltolmi kiállítosf­Szerte a földkerekségen a becsületes emberek követelik a nukleáris fegyverek eltil­tását, s készülnek a colombói béke-világtalálkozóra. Eb­ben az erősödő békemozga­lomban részt vesznek a sze­gedi emberek is és minden bizonnyal szót emelnek a legfontosabb kérdésekben a jövő héten rendezendő sze­gedi béke-nagygyülésen. A Juhász Gyula Kultúrott­honban május 22-én, szer­dán délután 5 órakor, — az októberi események után el­ső ízben — kerül sor a sze­gedi béke-nagygyűlésre, ame­lyen a legfőbb kérdés a nuk­leáris fegyverek eltiltásáért folyó harc lesz. A béke­nggygyűlés előadója Parragi György Kossuth-díjas újság­író. Beszámolóját vita követi. E héten sem akadt 5 találatos szelvény a lottóban A lottó 11. játékhetében 5 találatos szelvény nem akadt. Négy találatos szelvényt 15 fogadónak sikerült kitölteni, amelyekre egyenkint 144 645 forint nyeremény jut. A háromtalálatos szelvé­nyek száma 2382. a nyeremé­nyek egyenkint 461 forint, a 67 020 kéttalálatos szelvény­re egyenkint 16 forintot fi­zetnek. A két- és háromtalálatos szelvények nyereményeinek kifizetését május 22-én, a négytalálatosakét pedig má­jus 27-én kezdik meg. Tegnap délelőtt 10 óra­kor nyitották meg a ME­TESZ kiállítási termében (a Széchenyi tér 2/a. sz. alatt, ahol az elmúlt hetekben a vasutas újító kiállítás volt) a szegedi Légoltalmi Pa­rancsnokság által rendezett légoltami kiállítást. Nagy Miklós, a városi ta­nács v. b titkára, megnyíló­jában méltatta a kiállítás jelentőségét, amely egyebek között arra is hivatott, hogy eloszlassa azt a minden ala­pot nélkülöző hiedelmet, mi­szerint az atom- és hidrogén­fegyverek ellen nincs ment­ség. Ez a kiállítás — mon­dotta — szemléltetően és igen meggyőzően bizonyítja, hogy — jóllehet, sokkal na­gyobb fáradsággal és költ­ségek árán épült védelmi erődítmények, óvóhelyek ré­vén, de — ezek ellen is épp­úgy védekezhetünk, mint a hagyományos fegyverek el­len. A továbbiakban még arról is szólott, hogy a népi de­mokrácia hétéves légvédelmi mozgalma történetében most új szakaszhoz érkezett. Ed­dig a méltatlanul elhanyagolt lógoltalmat most igazi jelen­tőségének megfelelő gonddal akarjuk fejleszteni. A megnyitó szavak elhang­zása után dr. Kerényi Mi­hály főhadnagy ismertette meg a látogatókkal a kiállí­tás anyagát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom