Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-05 / 103. szám

SZEGEDI SZE? SZO líadas MJf/etn&ec November 2-án a ködös, esőre álló nappalt koromsötét éjszaka követte. Ebben a sűrű éjszakában vad dörömbölés űzte tova a főtéri csendet. Kísértetiesen visszhangzottak a szorongva lapuló kisvárosi házak között ezek az ütések, s a rendőrségen ügyeletet tartó altisztek és tisztek rossz sejtelmek között rakosgatták le a kezükben szorongatott kártyát, mellyel az éjszaka feszültségén akartak enyhíteni valamelyest. Fegyverükhöz kaptak, s egyikük, egy hosszúranyúlt, enyhén meggörnyedt hátú hadnagy, pisztollyal a kezében ment ajtót nyitni a zörgetőknek. Tépett egyenruhájú, csapzott hajú szakaszvezető bukott be az ajtórésen. Tántorgott pár lépést, mint a részeg ember, majd a társakra vetve elkarikásodott szemét, lihegve szólalt meg: — Körösd községből jövök, árkon-bokron át futottam idáig. A „nemzetőrök" váratlanul megrohanták a rendőrőrsöt, leszerelték az embereket, felfegyverkeztekA fejetlenség az úr a községben, meg egy Toroczky nevű, börtönből szabadult mészároslegény . t. Az ügyeletesek összenéztek. Szemük, akár a parázs, állkapcsuk izmai vibrálnak. Ügy látszik, elkezdődött a tánc..; — Ki ismerős a községben? «— tekint széjjel a hórihorgas hadnagy. Törékeny alhadnagynő szólal meg az asztal végén; — A férjem, hadnagy elvtárs. Ö a községből való. Minden rokona ott él. ö biztosan vállalja.Mindjárt idehívom. S már siet ls az asszony, amennyire telik tőle, a néhány házzal odébb emelkedő honvéd parancsnokságra. Nyomába két bajtársa szegődik, nehogy baja történjék. Hisz drága terhet hordoz, a komor napok nehéz terhén felül: új életet a szíve alatt. mivel vízzel dagasztotta fel az általa árusított disznózsírt. S most a zűrzavarban, büntetését le sem töltve, kiszabadult, s 6 az atyaisten a községben, élet és halál ura. No hiszen, az ö családjának, öreg Peteleiéknek nincs mit tartani tőle, — nyugtatja önmagát, — az öreg egyszerű tsz-tag csupán. Robog, robog a két katonai autó a vaksi éjszakában, s Petelei százados egyre öszszébb húzza szemöldökét. Tizenhét honvéd-újonc, öt sápadt képű, napok óta alig alvó rendőr, egy golyószóró ... Az ellenfél 80—100 főnyi, s fegyverrel, lőszerrel bőven ellátott ... Bízhat-e a fiúkban, saját lélekjelenlétében, bizhat-e a falu támogatásában? Száguld a két katonai autóKörösd község felé, s Petelei százados feje körül sokasodó kérdőjelek cikáznak a sötétben. Éjfél körül jár, amikor a minden oldalról bekerített községházára behatolnak Peteliék. A kivilágított tanácselnöki szoba ajtaját maga a százados rúgja be, s kemény szóval dörren a fegyveres suhancokra, akik öt, falfelé fordított arcú embert őriznek, a székeken bóbiskolva, — Kezeket fel! A suhancok szempupillája tágramered, moccanni is elfelejtenek meglepődésükben A falnak fordított csizmás emberek egyike megfordul hirtelen és kitárt karokkal, sírva-nevetve lép a százados elé: — Fiam, kisfiam, i, Apám! döbben meg Petelei, — hogy kerül ide? — Magam sem tudom, fiam. Ide cipeltek... Félóra múlva Toroczkyt vasra verve vezetik Petelei elé. A százados pillanatra elveszti önuralmát. — Gazember — markolja meg a hentes gribancát. — JVfit akartál az apámmal?! Toroczky nagy lélekjelenléttel vigyorog — Négyszemközt azt is elmondhatom. Petelei kiinti a szobából embereit, de pisztolya agyát mindenre készen markolássza. — Beszélj. — No öreg, kedves-e az életed?! — taszítja oldalba öreg Peteleit puskatussal a mészáros. — Ha igen, add elő a fiadat. Vagy azt mondd meg legalább, hol találhatom meg? Némi beszédem volna vele. öreg Petelei feje' a válla „ közé ereszkedik. Egő szem- Reszlel egy keszulo hosszabb kollemenybol mel hallgat. A fia, a honvéd- , O, csodás este suhogott, fekete-színes báli [bársony csodás este... százados fia... Csak itt lehetne. Azt nem köszönné meg Toroczky mészáros ... Dehát a fiú messze van, hiába rücsköl a padkán szegény öregasszony, munkában összetöppedt életpárja. El sem búcsúzhat tőle, Toroczky csontos ököllel lökdösi kifelé: — Előre, öreg. Majd a nép vasárnap ítél fölötted. Petelei honvédszázados autója sebesen hasítja a sűrű országúti ködöt. A százados összehúzott szemmel gondol, kodik maga elé a volánnál. Toroczky... Osztálytársa volt az inas-vállas hentes, együtt jártak elemibe. De sokszor összeakaszkodtak az utcán egy-egy bakó-csatára. Erőszakos volt Toroczky már gyereknek is, pökhendi, s a kisebbeket abriktoló. Hányszor összeillesztette a jobblába fejét Toroczkyval..-. Megmarkolták egymás kezét, s aki a másikat kivetette alapállásából, az győzött... Később, 44—45 telén, a MADISZ-ban ügyködtek együtt néhány hétig. Amíg Toroczky össze nem lopkodta a MADISZházba gyűjtött rádiókból az alkatrészeket... Legutóbb, úgy hírlik, azért ültették le, 4 forgott a farsangi világon — és táncolt, libegett lefelé hószálak lenge lajtorjáin a vendég-fények égi tarkasága;. , Meg-megpihentek arcodon, a hajadban kamasz-csillogások — , * eltikkadt csitri hópihék is tánctól pihegtek tiszta szádon, 4 álmodozván az ismeretlen, titkon-parázsló nyári tűzről: amire én, csak arra vágytak: én nevét is tudtam: szerelem — s becézve halkan, úgy vigyáztam, hogy ajkaink remegő nyarában mindig olvadjon szépen el egy boldog, közös hópehely .. i Igen, csak ezen gondolkoztam, erre ügyeltem, semmi másra: hogyan lesz ringó egyedüllét két ember szoros simulása — karjaink kötő-anyagával erős határként hogyan épül a bizalom, a legszebb magány; két ember boldog árvasága, s milliárd magány sarkkörében hogyan lesz forró menedékül.., Igen, csak ezekre ügyeltem: az estére, a karjainkra, arcodra, a havazásra — és olyan szép volt, jó, hatalmas, tudni, hogy te is erre gondolsz, hogy nem is gondolhatsz semmi másra — hogy milliárd páros árvaság közt kőzÖ6 ritmusú lépteinkben két, fonódó test hogyan érzi saját magányát Egynek, Mindnek ... Nagyfalusi Tibor + «WHM«n>MH — Tedd csak el azt a pisztolyt, komám. Arra fogd, aki az ellenséged, ne a barátodat akard kinyírni. Az öreged köré olyan betyár hangulatot szított a csőcselék, hogy — az ő érdekében — gyorsan őrizetbe kellett vennem. Saját magam mentem ki hozzá, hogy semmi baja ne essék, a legmegbízhatóbb emberekkel őriztettem. Ha én nem vagyok, rég szédszedte volna a tömeg az öregedet. Most pedig eressz szabadon, hadd beszéljek az emberekkel, mert az egész falu talpon van, le kell csitítanom őket. Énrám hallgatnak. Apádéknak a haja szála se görbül meg, garantálom. Miután a Toroczky-banda minden tagját lefegyverezték, a százados — a vérontás elkerülése végett — csakugyan szabadon engedte Toroczkyt. Három emberét a faluban hagyta a golyószóróval, aztán ismét nekivágtak a sötét országútnak, A szomszédos községekben is körül kellett nézniök. Toroczky barátságos arccal búcsúzott, ez azonban a századost nem nyugtatta mtg. Rossz érzések között rótta különítményével a megyét. Egyre a fejében lüktetett a kérdés: Mi lehet otthon?.,. A presszó sarkában Másnap éjjel, mikor édesapjáék ugyanolyan csapzottan, akár előző éjjel a rendőrszakaszvezető, bebuktak az ajtón, ezt is megtudhatta Petelei. Toroczkyék a szomszéd község rendőrőrsét rohanták meg, onnan szereztek fegyvereket, s pár órán belül ugyanott volt a falu, ahol az előző éjszakán... Petelei százados megint a faluja felé robogott éjjel — de ekkor már nem engedte ki markából Toroczky gribancát :.. S ma, a viharok elültével mosolyogni is van kedve öreg Peteleinek, ahogyan — unoká. ját ringatva a rugékony babakocsival — ezt az igaz történetet mesélgeti nékem. — Kicsin múlott, hogy az unokámat soha meg ne lássam. Pedig nagy kár lett volna: mindenki azt mondja, szakasztott a nagyapja.., Dér Endre nemcsak feketekávét lehet inni. Akinek türelme van, szeret megállni az élet jelenségei előtt figyelő szemmel, a sarok nyüzsgő kis életében szinte lepárolva, sűrítve szürcsölheti az élet egy-egy területének ízét. . íme itt ez a három asszony. Feleségek, — a ••nagy kaszt«-hoz tartozó férjek asszonyai. A "kaszt* egyik tagja előszeretettel fogalmazta meg saját maga és kollégáinak gyülekezete nevét a következőképpen: "Szeged város legmagasabb erkölcsű Testülete*. Az asszonyok mindenképpen méltók ehhez a Testülethez. Hallgassuk csak szenvedélyes vitájukat. — Hallottad? X "lecsatlakozott*! — Szörnyű ez, kérlek. Ennyire semmibe veszi a Testület egységét. Mert kérlek, közülünk mindenki "tartja magát!* — Én alapjában véve nem értem ezt a szerencsétlen X-et. Mit akar ez? Hát nem tudja, mi lesz itt félév múlva? És mit szólnak hozzá Nyugaton? Villannak a karkötői-:, csillan a gyűrűk köveinek fénye, szisszenve hajlik a selyem a gyors, türelmetlen mozdulatok nyomán. Mert szörnyű a felháborodás! X lecsatlakozott! X szintén a Testület tagja, Azé a Testületé, mely az emberiség haladásának, művelődésének, a társadalmi igazság megvalósításának szolgálatára tett esküt, mikor a Testületbe való tartozását elfogadta. X hü az esküjéhez, s évek hosszú során tett nyilatkozataihoz. Mégis ő a lecsatlakozó. Akik esküdtek, de hit nélkül, akik beszéltek, de őszinteség nélkül, akik október 23 után úgy "átcsatlakoztak* mindahhoz, amit azelőtt gyűlölni látszottak, — a becsületes tömb!? Nincs itt valami hiba? Ez az emlegetett "fél év múlva mi lesz* azt mutatja, hogy van. A Testület vár valamire. Spekulál. Mit vár? A szocialista rend megszilárdulását? A lelkek megnyugvását? A növekvő bizalom erőteljes kibontakozását? Ha ezt várná, nem bírná a tétlenséget. Ha ezt várná, a lelkesedés, a becsület hajszolná munkába. A várakozók másra várnak. Fordulatra. Talán még világégés árán is. A várakozók előtt, mint az ígéret földjének megteremtője, dicsfényben ragyog a Kobalt-bomba képe; Ez a bomba hódolóit is elpusztítaná. Eddig a mi akaratunk fogta le a rombolás bombáját eldobni akaró kezet. Ezután is le fogja majd. A mi kezünk, a kommunisták, az életet szeretők keze, akarata, akik forró és elszánt szívvel, hideg fejjel néznek szembe a pusztítás fanatikusaival, s meghátrálásra kényszerítik őket Az életet szeretők és oltalmazó kezek közt ott van X. keze is. Ezért szürcsölhetik a Testület asszonyai feketéjüket, s forgathatják az édes cukorszemeket nyelvük hegyén. (—»") : ismét megindul M a Szegedi Szép Szó, a Délmagyarország irodalmi melléklete. Olvasók, s a szegedi írók régóta várják megjelenését, bár versek, elbeszélések már sokszor jelentek meg lapunkban. A szegedi Irodalmi élet az ellenforradalom előtt hosszú időn át támadások céltáblája volt. Az egyre erősödő revizionista és nacionalista demagógia károkat okozott a szegedi irodalmi életben is. Hosszú ideig zavarodottság uralkodott, s a „nem megszólalni" hamis jelszava is hatott. A Szegedi Szép Szó azonban azt bizonyítja, hogy a szegedi irodalom — élő, alkotó, tenni vágyó irodalom. Szektás és opportunista hibák, az ellenforradalom embertelen erői ellen, a szocialista építés sikeréért harcolni az irodalom eszközeivel, — erre vállalkoznak a Szegedi Szép Szóban a Szegeden élő írók. üdvözöljük harcbaállásiikat, segítségünkről biztosítjuk őket. Délmagyarország szerkesztőbizottsága ! ••HHIIMHIHI Anyóka megy az úton át... Anyóka megy az úton át, és dünnyöget magában: napocska süss, a télen át oly sokat, sokat fáztam, Ügy dünnyöget, mint kedves cirmos ha simogatják hátát, Hol elhalad, felhőkalapjuk megemelik a nyárfák. Napocska, süss, süss, dúdolom, sugárzó melled hagyd kibontva. Érik a táj és illatára lurkó-szellő kél feldonogva. Napocska, süss, süss, dúdolom, az anyóka is dönnyöget, s mint unokája, pajzánkodva szél borzolja a deres fürtöket. ... Anyóka ment az úton át, lassudad léptei nyomán öröm fakad a szürke porból — éppen olyan, mint nagyanyám! László Ibolya Anyám nem csókol meg puha szájjal, Nem néz gyönyörködve utánam, Nem vígasztal apám, sose törli Tréfáival már le könnyeimet, Mindez elmúlt és nincs soha többé. Bátyám se oktat már szelíd szavakkal, Okos szeme örökre lezárva, Nővérem se ölelget, meleg karja Kihűlt és tán pota sincs már. Mindez elmúlt és nem lesz soha többé. Nekem belőlük csak a füst maradt. Füst, hamu, s a koromfekete emlék. Füst, mely csak gomolyog, de nem ölel meg, Hamu, melyet szétvitt a lenge szél, Emlék, mely egyszer meghal majd velem. II. Emlékezem anyámra... Ringatott Lágyan meleg, puha ölében S dúdolta: Aludj, kicsi szívem, S megitatott édes tejjel üvegemből Valahányszor kértem. Anyuka leste a szívem verését, Ügy nézett rám, mint hiú nő szokott Tükrébe nézni. Meg is csókolt lágyan, S itatott tejjel, szíve melegével Valahányszor kértem. Hol van most Anyuka? hol a bölcső? Kérném szíve melegét én most is, Szomjas vagyok most is, éhes, De hát ki itat meg? Csak a csend felelget; Ha valamit kérek. I Sötét szobában vagyok, s egyedül, ízetlen vizet iszom szomjasan. De mar nem kéiek semmit. Anya meghalt... III. Miféle vadállat ragadott el téged? Vérééitől részegen nyeli Pokol gyomrába áldozatok testét! Feni fogát, agyarát rám is. Miféle vadállat ragadott el? A krematórium tüze nyelte be Drága tested, ott hamvadt el a; lángok Izzó torkában. Sose tudtam: Melyik az Anyuka lángja? Hiába kérdeztem. Nem felelt senki. Ott égett és szállt, csak szállt a füst... Holnap talán már majd magam is égek? Krematórium ... pokoli állat!... Ki a bűnös, hogy ilyen árva lettem? Füst marja szememet... Hol a bűnös? BIRNFELD ALI£E