Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-23 / 118. szám
Párizsi politikai körök szerint Hosszabb kormányválságra lehet számítani Franciaországban A Biztonsági Tanács tovább tárgyal|a a francia előterjesztést - Tito elnök Jugoszlávia és a kelet-európai Államok v.szonyárél LESZAVAZTAK GUY MOLLET KORMÁNYÁT. Kedden este került sor a francia nemzetgyűlésben arra a bizalmi szavazásra, amelynek végső eredményeként a nemzetgyűlés 463 tagja közül 250 a korttiány ellen, 213 pedig a kormány mellett szavazott. A szavazás végső fokon csali az adóügyi törvényjavaslatok elvetését jelentette és nem a kormány iránti bizalom megvonásét, mert az utóbbi csak akkor következhet be, ha a nemzetgyűlés abszolút többsége, azaz legalább 208 képviselő szavaz a kormány ellen. Guy Mollet a szavazás eredményének ismerete után a köztársasági elnökhöz hajtatott és benyújtotta lemondását. — „Igaz — jelentette ki Mollet —, liogy az alkotmány értelmében nem vonták meg . • bizalmat a kormánytól. Megértem azokat a nehézségeket, amelyek az új kormány megalakítása előtt felmerülnek. De ismételten leszögezem: eltökéltem, hogy fenntartom a magam és az egész kormány lemondását". Coty, francia köztársasági elnök nem nyilatkozott, hogy Mollet lemondását elfogadja-e, vagy sem, mivel az alkotmány előírásai szerint, ha a nemzetgyűlés nem vonja meg a bizalmat a kormány elnökétől, úgy annak lemondását a köztársasági elnök csak az ilyenkor szokásos tanácskozások befejezése után mérlegelheti. Párizsi körökben máris soknevet emlegetnek, olyan politikai személyiségek neveit, akik miniszterelnökként számításba jöhetnek, egyelőre azonban ezek csak találgatások. Bizonyos, hogy a Guy Mollet lemondáséval kezdődő francia kormányválságot nem egykönnyen fogják megoldani. A BIZTONSÁGI TANACS VITAJA. A Biztonsági Tanács kedden este tárgyalta a francia kormánynak a Szuezicsatorna kérdésével kapcsolatos előterjesztését. Ausztrália, a kuomintang-Kina és Colombia támogatta a francia álláspontot, majd Omar Lufti, egyiptomi delegátus jelentette ki, hogy nincs hozzáfűznivalója hétfűi nyilatkozatához, sem pedig kormánya április 24-i kommünikéjéhez, amelyben az egyiptomi kormány a csatorna újbóli megnyitása alkalmából leszögezte: a csatorna üzemeltetését továbbra is az 1888-as konstantinápolyi egyezménynek megfelelően kívánja biztosítani. Cabot-Lodge, az Egyesült Államok delegátusa, a Biztonsági Tanács e havi elnöke azt állította, hogy az egyiptomi kormány április 24-i nyilatkozata nem egészen felel meg a tanács múlt év októberében elfogadott hat alapelvének, mivel többek közölt nem utol a csatornát használókkal való együttműködésre. Szerinte pontosabban kellene körülhatárolni az átkelési illetékek kérdését, jobban meg kellene világítani a volt Szuezi-csatorna Társaság kártalanításának problémáját, és az egyiptomi kormánynak ki kellene jelentenie, hogy ellentét esetén elfogadja a döntőbíróság ítéleteit, Pineau francia külügyminiszter felszólalása után — aki ismét kérte, hogy a tanács félreérthetetlenül szögezze le az áprilisi egyiptomi nyilatkozat „ideiglenes" jellegét —, újra Cabot-Lodge szólalt fel. Kifejezte reményét, hogy az egyiptomi kormány „fontolóra veszi a kételyek eloszlatására alkalmas konkrét intézkedéseket" s kijelentette, hogy a Biztonsági Tanács továbbra is napirenden tartja e kérdést. TITO ELNÖK NYILATKOZATA. Tito elnök a jugoszláv ifjúság napja alkalmából az Omladina című jugoszláv lapnak adott nyilatkozatában foglalkozott Jugoszláviának a Szovjetunióval és a kelet-európai államokkal való viszonyával. Hangsúlyozta többek között, hogy a jugoszláv dolgozóknak nem szabad kiábrándulniok és elveszteni bizalmukat a keleteurópai országok népeivel szemben, ha pillanatnyilag nehézségek vannak ezen országokkal fenntartott kapcsolatokban, hanem állandóan a kölcsönös megismerésen, a közeledésen és az egymás közti bizalom erősítésén kell munkálkodniok. — Eljön az idő — és lehet, hogy nem is olyan sokára —, amikor a Szovjetunióval és a kelet-európai országokkal jók lesznek a kapcsolataink — mondotta. — Erre sor kell hogy kerüljön, mert másképpen nem lehet. Ezek a kapcsolatok már most is javulnak, és ha reálisan nézzük, azt látjuk, hogy a jóviszonynak ki kell alakulnia. Mi mindent elkövetünk, hogy erre sor kerüljön. — Jelenlegi kapcsolatainkat a szocialista országokkal fejlődésükben kell vizsgálnunk, egy hosszabb időszak lencséjén keresztül, amikor is fokozatosan felszámolódnak az államközi kapcsolatok régi módszerei és felfogásai. Ennek során türelmeseknek kell lennünk, nem szabad türelmetlenkednünk és elkeserednünk — fejezte be nyilatkozatét Tito elnök. flz indiai Kommunista Párt ülése Űj-Delhi (Üj Kína). Az Indiai Kommunista Párt Központi Bizottsága a múlt héten tartotta első ülését a legutóbbi választások óta. A Központi Bizottság ülésén hozott határozat egyike kimondja, hogy az Indiai Kommunista Párt azonnali hatállyal kampányt indít annak érdekében, hogy az év végéig megkétszerezze taglétszámát. A Központi'Bizottság állást foglal a költségvetés új adójavaslataival szemben. A megyei képviselőcsoportok elnökeinek értekezlete A megyei képviselőcsoportok elnökei szerdán tanácskozásra ültek össze az Országház épületében. Megvitatták az országgyűlés legutóbbi ülésszakának munkáját, tanulságait, majd megtárgyalták a legközelebbi ülésszak előkészítésével kapcsolatos teendőket. A vita során a képviselőcsoportok elnökei több olyan javaslatot tettek, amelyek elősegítik az országgyűlés munkájában a demokratizmus továbbfejlesztését és lehetővé teszik a legközelebbi ülésszak napirendjére kerülő népgazdasági terv, költségvetés és egyéb javaslatok alapos előkészítését, megvitatását. A képviselőcsoportok elnökei elhatározták, hogy megyéjükben néhány napon belül összehívják a képviselőket, hogy az ülésszakra készülve megbeszéljék a rájuk háruló felelősségteljes feladatokat. • HIMHmHMtHHOIMHMMMHr, TE&IMT (80) — Akkor menjen gyalog — mondta ki a határozatot — hadd csukják le az ezredénél, amiért elkésett; ki a fene fog itt bajlódni vele. — Hiába minden, pajtás — mondta Plánek tizedes Svejknek, amikor kijött az irodából — gyalog kell, hogy menjél, fiam, Budejovicébe. Van az őrszobán egy vekni komiszkenyerünk, azt veled adjuk az útra. S egy félóra múlva, miután Svejket még feketekávéval is megitatták és adtak neki a komiszkenyéren felül még egy csomag katonai dohányt is útravalónak az ezredéhez, Svejk a sötét éjszakában elhagyta Tábort, amely csak visszhangzott úti nótájától. Egy régi katonadalt énekelt: Mikor mentünk Jaromerbe, elhiszed-e, nem hiszed-e .»a .1 az ördög tudja, hogyan történt, de Svejk, a derék katona, ahelyett, hogy déli irányba haladt volna Budejovice felé, mindig csak egyenesen nyugatnak tartott. Ment a havas úton. a fagyban, katonahöpenyébe burkolózva, mint a napóleoni gárda utolsó tagja visszafelé jövel a monkvsi hadjárattól. pusztán azzal a különbséggel, hogy Svejk vidáman énekelt: Sétálni mentem egymagam a zöld ligetbe ki. S a behavazott erdők olyan visszhanggal válaszoltak az éjszaka csendjében, hogy a falvakban leiugattok a kutyák. Amikor megunta a délolást, Svejk leült egy kavicshalomra, pipára gyújtott, s miután kipihente magát, tovább ment budejovicet anabazisának új kalandjai leli. SVEJK BUDEJOVICEI ANABAZISA Xenophon, az ókori harcos keresztülment egész Kis-Azsián. és isten tudja, hová el nem jutott térkép nélkül. A régi gótok szintén minden topográfiai tudás hiján hajtották végre expedícióikat. Mindig csak előre masírozni: ezt hívják anabázisnah. Utat törni ismeretlen tájakon. Ellenségek közé kerülni, akik lesik az alkalmas pillanatot, hogy kitekerjék a nyaltad. Ha valakinek jó feje van. mint Xcnophonnak, vagy a sok rabló törzsnek, amely isten tudja honnét, a h'aspi- vagy az Azovi-tengertől jött Európába, akkor bizony csodákat művelhet út kőiben. Caesar légiói is térkép nélkül jutottak el valahová északra, a Galliai-tengerhez, s egyszer csak elhatározták, hogy visszamennek Rómába, egészen más úton masírozva, hogy még érdekesebb legyen a kirándulás. Es szépen haza is érkeztek. Valószínűleg azóta mondják, hogy minden út Rómába vezet. Hasonlóképpen, minden út Ceské Budejovicébe is vezet: Svejk, a derék katona legalább is szentül meg volt győződve erről, amikor a budejovicei táj helyett milevtkói falvak tűntek fel a szeme előtt. Mindazonáltal rendületlenül haladt tovább, mert hiszen semmiféle Milevsko nem akadályozhat meg abban egy derék katonát, hogy egyszer mégiscsak el ne jusson Ceské Budejovicébe. S így Svejk Milevskótól nyugatra, Kvetovban bukkant fel, miután már végigénekelte a masirnzáisal kapcsolatos katonadalok egész repertoárját, úgyhogy Kvetov előtt kénytelen volt újrakezdeni a sort a következő dallal: Elmasiroztunk, komám, sirl utánunk minden lány . s > Kivégezték a Miskolc környékén megöli szovjet katona gyiikosait A debreceni katonai bíróság mint rögtönítélő bíróság Miskolcon tárgyalta annak a rablógyilkos bandának a bűnügyét, amelynek tagjai megölték és kirabolták egy Miskolc környéki házban Ny. G. Petrovics szovjet katonát. A bíróság Kiss Sándor elsőrendű és Szróg Sándor másodrendű vádlottat halálra, Fodor Mihály harmadrendű vádlottat pedig 10 évi börtönre és 5 évi jogvesztésre ítélte. Kiss Sándoron és Szróg Sándoron — mivel a bírói tanács egyiküket sem találta kegyelemre méltónak — az ítéletet végrehajtották. A KÜLPOLITIKA HÍREI rövidé ! Párizs (Reuter). Ismét megkezdte tanácskozásait a COCOM tizenöttagú albizottsága, amely a Kína elleni kereskedelmi embargó enyhítéséről tárgyal. Az ülés elé — hír szerint — amerikai kompromisszumos javaslatot terjesztenek. Tájékozott körökben azt mondják: Anglia, Franciaország, Belgium és Japán el van szánva arra, hogy saját szakállára megszünteti az embargót, ha az albizottságban nem sikerül megegyezést e jutni. • Amman (MTI). Az AFP jelenti, hogy Szaúd-Arábia kedden másfélmillió dinárt fizetett ki Jordániának, mint első negyedévi összegét anA tiszaszigeti Okos Kata Bábszínház újabb sikeres szereplése A tiszaszigeti Okos Kata Bábszínház a napokban előadást tartott a község művelődési otthonában. A már nagy közkedveltségnek örvendő gyermek-bábosok zsúfolt ház előtt mutatták be új műsorukat. A játszott bábjátékdarabok nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem a gyermekek a megfelelő erkölcsi tanulságot is levonhatták. A községi tanács a bábszínházat pénzben! támogatásban részesítette, mert az a törekvése, hogy a második-harmadik osztályos tanulókból szervezett bábcsoport a gyerekek nevelésében továbbra is betöltse azt a hasznos szerepet, amit eddig is vállalt. Rácz József, a község MSZMP titkára is támogatja a csoportot. Saját kocsijával szállítgatja a kis bábosokat a szomszéd községekben rendezett előadásaikra. A csoport vezetője, Kapronczai Emiiné tanítónő szintén elismerést érdemel a bábcsoport szervezésében és betanításában végzett munkájáért. nak a támogatásnak, amely az arab szolidaritási egyezményből folyik. Az egyezmény megszabja, hogy Jordánia évente ötmillió dinárt kap Szaúd-Arábiától, ötöt Egyiptomtól, öt és felet pedig Szíriától annak a pénzügyi támogatásnak pótlására, amit Nagy-Britannia nyújtott és amely megszűnt az angol—jordániai szerződés hatálytalanítása pillanatában. a Bécs (Reuter). Ausztria és Franciaország, hivatalos közlés szerint, megegyezést kötött, amelynek értelmében 1957. június 1-től kezdve a két ország utasforgalmában megszűnik az útlevél-kényszer. A franciák Ausztriába, és az osztrákok Franciaországba egyszerű személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak. a Bécs (TASZSZ). A Volksstimme című lap közlése szerint május 18—19-én Bécsben ülést tartott az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülésen F. Fürnberg tartott beszámolót az elnökválasztás eredményeiről és a jelenlegi politikai helyzetről. A központi bizottság megtárgyalta a politikai és gazdasági harc kérdéseit a tőkések újabb terveivel kapcsolatban és erre vonatkozó egyhangú határozatot hozott. A kommunista pártok együttműködése Egy öregasszony, aki a templomból tipegett hazafelé « Kvetov Vráz-i úton. amely változatlanul nyugat leié vezet, keresztényi köszöntéssel megszólította Svcjket: (Folytatjuk.) t értettek meg azon keresztül A z eddigiekben főleg a kommunista pártok közötti együttműködés elméleti, ideológiai oldaláról volt szó, olyan kérdésekről, melyekből teljes világossággal következik, hogy a kommunista pártok együttműködésének ma is, mint mindenkor, legfőbb elve a marxista—leninista út követése, mert minden més út csak a reformizmushoz és kapitulációhoz vezethet. A szovjet—magyar pártközi tárgyalás leszögezi, hogy „Mindkét párt határozottan sikraszáll mindennemű kísérlet ellen, amely revízió alá veszi a marxizmus—leninizmus olyan alapvető tényeit, mint a proletárdiktatúráról, a párt vezető szerepéről szóló tanítást: harcolni fog a marxista—leninista ideológia bármilyen elferdítései és meghamisítása ellen, bárhonnan jövő különböző kísérletek ellen, amelyek arra irányulnak, hogy az ideológia területén széttépjék és elkülönítsék a szocialista országokat, azok kommunista és munkáspártjait". Ez vonatkozik azokra a próbálkozásokra is, amelyek a kommunista mozgalmon belül arra irányulnak, hogy „sztálini" és „nemsztálini", „régi" és „új" irányzatokra oszszák a kommunista mozgalmat és részvevőit. A valóságban a próbálkozások is tagadják a proletár nemzetköziség elveit és a mozgalom egységét akarva, nem akarva bomlasztják. De az elveken nyugvó együttműködés próbája a történelem. A magyarországi események bármilyen tragikus jeliegűek is voltak, hozzájárultak a kommunista pártok nézeteinek egybehangolásához és az egység szorosabbra zárásához. N em véletlen, hogy a kommunista pártok határozataikban, nyilatkozataikban, egymás közti tárgyalásainak közleményeiben állást kellett, hogy foglaljanak a magyarországi eseményekben, mert ezzel állást foglalnak a már említett elvi kérdésekben is. A kommunista pártok nézetei a magyarországi kérdésben egyben azt is tükröhngv milyen mértékben zik. a nemzetközi munkásmozgalom legégetőbb kérdését: az egységet, annak megvédését, az imperialista agresszió minden megnyilvánulásával szemben. A francia—csehszlovák, a francia—lengyel, a kínai—szovjet, a szovjet— olasz és más tárgyalásokon fontos helyet foglalt el a magyarországi ellenforradalom megbélyegzése és ebből következőleg a nemzetközi proletár internacionalizmus alapján nyugvó együttműködés megerősítése, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány gyors megsegítése és mindenfajta revizionizmus elvetése. A kommunista pártoknak ez a mindinkább egységes és közös nézete áthatotta a baráti szocialista országok kormányküldöttségeinek, mint állami érintkezésnek tárgyalásait is. Így például a kínai—lengyel közös kormányközlemény ezzel kapcsolatban a következőket mondja: „A két ország küldöttsége eszmecserét folytatott a magyarországi eseményekről és kijelenti, hogy a Kínai Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság támogatja a Kádár János vezette magyar forradalmi munkás-paraszt kormányt, támogatja a kormány programjai, erélyesen szembeszáll az imperialista erőknek minden olyan kísérletével, hogy beavatkozzanak Magyarország belügyeibe, továbbra is segíteni kívánja a magyar népet nagy nehézségeinek legyőzésében. A két küldöttségnek szilárd meggyőződése, hogy a magyar népnek lesz annyi ereje, hogy legyőzze a múlt hibáinak következményeit és a jelenlegi nehézségeket, s megszilárdítsa a szocialista rendet". A nemrégen lezajlott francia—jugoszláv tárgyalásokon — bár a magyarországi események jellegének megítélésében fennmaradtak különbségek, de a forradalmi munkás-paraszt kormány támogatásának szükségességében megegyeztek. A kommunista pártok tárgyalásai során kiadott közlemények, nyilatkozatok tehát nem formálisak, hanem elvi jellegűek, hiszen a magyarországi kommunista mozgalom sorsa az egész kommunista mozgalmat és annak egységét érintette. A kommunista pártok együttműködését súrgetőleg írja elő az is, hogy a nemzetközi Imperializmus wp mint nap újabb és újabb agresszív ideológiai, politikai, vagy kifejezetten diverzáns lámadásba lendúl a szocialista tábor és Nyugaton a kommunista mozgalommal szemben. a magyarországi ellenforradalom beköszöntője volt egy széleskörű, szervezett kommunistaellenes kampánynak. A nemzetközi munkásosztály ezt a harcot nem vívhatja meg győzelmesen, ha elvi-politikai kérdésekben nem egységes. A nemzetközi reakció a legkisebb eltérést és hézagot is felhasználja és bomlasztó tevékenységével hatol be soraink közé. Vezetó imperialista politikusok, ideológusok egy lehetőséget sem mulasztanak el, hogy bírálják, támadják, mocskolják a kommunista pártokat. Ezek mostanában nem egy alkalommal fejezték ki elismerésüket a szocialista tábor Oldaláról elhangzott olyan nyilatkozatok iránt, amelyek bármilyen halványan is, de a kommunista pártok egységét gyengítették. Ez a hirtelen fellobogó szimpátia nem véletlen. Ezek a politikusok nagyon jól tudják, hogy semmi nem segítené jobban imperialista céljaik valóraváltását, mint a kommunista párlok egységének megbomlása. Már Lenin is világosan megmutatta, hogy az imperializmus egyik legravaszabb taktikai fogása az. hogy a kommunista pártokhoz legközelebb álló ellenzéket támogatja a kommunista pártokkal szemben. Ez a fogás nemzetközi méretekben is igen hatékony. Innen adódik, hogy örömmel üdvözölnek minden, a kommunizmust ugyan még nem tagadó, de az egységet bomlasztó irányzatot. Ezt kell megérteniük a jószándékú, de túlzottan rövidlátó szektásoknak és reviziontzmussal kacérkodóknak egyaránt. A magyarországi események olyan történelmi leckét kell, hogy jelentsenek a nemzetközi munkásmozgalomnak. az egyes kommunista pártoknak, hogy ne csak belső következtetéseket vonjanak le, hanem egymással is szorosabbra zárják soraikat, kl tudják védeni a nemzetközi imnerializmus ismétlődő támadásait. (Vége.)