Szegedi Néplap, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-14 / 37. szám
9 ást vett f A Szegcdi Ruhagyár tervében már korábban, október 23-a előtt is f/crepclt az üzem létszámának, lényeges emelése, azonban az események miatt erro csak hónapok ulán, napjainkban kerülhetett sor. A napokban és tegnap 130 munkást vett fel a Ruhagyár a numkaerőgazdálkodási csoport útján. Az új dolgozók március elsején állnak munkába; cs hat heti betanítás után könynyükonfekriós munkára osztják be őket Főként fiatalok; 16—32 éves lányok, fiatalasszonyok nyertek felvételt, de számosan vannak közöttük hasonló kori férfiak is. Október 23 óta egyébként nem ez az első eset orra, hogy új munkásokat vett fel a Ruhagyár. Az említett dolgozókon kívül január 1 óta 31 ember kapott itt munkát, a ha november l-ig megyünk vissza, ez a szám 54-re emelkedik. Ilyenformán az ellenforradalmi események óla itt alkalmazott dolgozók száma megközelíti a kétszázak Az üzem vezetőségétől nyert értesüléseink szerint április elsejétől kezdve szövetötiönyök gyártására egy újabb szalagot helyeznek működésbe, de sajnos ez az üzemhővilós legfeljebb csak szakmunliásfelvételt tesz lehetővé annak idején; A mostani felvételek azonban jelentősen csökkentették a szegedi munkanélküliek számát, s főként nőknek adtuk elhelyezkedési lehetőséget, akik közül jelenleg is sokan varrnak még munka nélkük — a szakszervezeti elnökségig I Fejezetek egy csaló politikai kalandor életéből Megemlékezések Glinkáról A Béke-Vüágtanáes határozata alapján február 15-én megünneplik Mifiail Glinka, nagy orosz zeneszerző, halálának 100, évfordulóját A méltó ünneplés érdekében a Szovjetunióban még inkább a nép közkincsévé teszik Glinka zenéjét A legnagyobb városokban me.grendezik az „Orosz —Szovjet Zenei Het"-et, arpelynek keretében szovjet zeneszerzők emlékeznek meg majd Glinka életéről és alkotásairól. Moszkvában, Leningrádban és több más városban ünnepi üléseket tartanak; A nagy zeneszerző halálának 100. évfordulója megünneplésére alakult bizottság tagjai elutaznak a Srmolenszk-területi Novoszpaszkojo faluba, ahol Glinka született, éa gyermekkorát töllőtte; Az emberek sohasem adták olcsóbban a bizalmat és a szavazatot, mint az október-novemberi zavaros ellenforradalmi napokban. Aki jó hangosan tudott követelni és értett a követeléslisták összeállításéhoz, éllo, vas lehetett, mégha egyenesen Horthy, vagy Szálasl mellől pottyant is az ismeretlenségbe. De nem is volt soha ennyi "pártfogója* a népnek! Háborús bűnösök, csendőrök, nyilasok, mindmind úgy léptek fel, mint nepbarátok, jóllehet a történelem más szerepet tart nyilván tőlük. Elég az hozzá, hogy akkortájt rátelepedtek a közéletre és valamennyi vezető fórumra és még máig sem sikerült őket kiverni mindenhonnan, mert az új helyzetnek megfelelően újabb és újabb csöndes manőverekkel még ma is meg tudják téveszteni az egyszerű embereket. Egy ilyen "népbarátról* és viselt dolgairól lesz szó most is, iöriéneii sorrendben. A felszabadulás' előtt vasalt zöld ing és nyilaskeresztes karszalag feszült Németh Imrén, Aktív szervezője volt a világ leggyalázatosabb szerepű pártjának. Népellenes és emberségellenes politikai tevékenységéért később, miután szerepe tisztázódott, és szökése ellenére utolérte az igazságtevő karhatulom, több évre megszabadították tőle a társadalmat. De büntetését kitöltötte és közönséges szélhámoskodásba kezdett, 1935 nyarán az Erdőgazdasági Szállító Vállalathoz került raktárosnak és azt híresztelte, hogy az egyik megyei pártvezető (akivel azonos családi nevük volt) közeli rokona. Ezt az emberek állandó meséi után elhitték neki, de nemsokára lelepleződött- De később is feltalálta magát, s mint a Mérleggyári Vasöntödében számon tartották — ahol szintén dolgozott —, a társadalmi bűntény közönséges formájától sem idegenkedett és különböző visszaélések , fűződnek nevéhez. Itt is forróvá vált lába alatt a talaj s egyszercsak a Szegedi Gőzfűrésztelepen kötött kl. S hamarosan bekövetkezett október 23, a zöldingesek és sarkantyús csizmások pünkösdi királysága. Németh most i politikus leit • — talán azért, mert feltámadtak régi politikai ambíciói. Ha sztrájkot hirdettek az ellenforradalom vezérei, akkor sztrájkot szervezett nagy aktivitással. Válogatott badarságokkal vette rá az embereket a munkátlanságra. Szinte egyedülálló leleményességet igazol az a felszólalása, amelynek lényegét így lehetné summázni: — Ne dolgozzunk emberek. Az amerikai munkások na nj kétórai keresetüket ajánlották fel a magyar munkásoknak; Lesz most már dollár:.. Es az emberek nem álltak (munkába; Később tanult az eseményekből. Mikor már látta, hogy a munkások torkig vannak a sztrájkkal éa a bizonytalansággal, — a munka mellett szónokolt; Ezt éppen nem rójjuk fel neki —, de azt feltétlen számon tartjuk, hogy erre a lépésre az új szituáció, az egészséges közhangulat kényszerítette rá; Mikor ugyanis a józanabb hangok egyre nagyobb megértésre találtak, ő sem tartotta szerencsésnek az uszítás nyílt formáinak alkalmazását és rejtettebb, kevésbé átlátszó eszközökhöz folyamodott Elhatározta, hogy éket ver a dolgozók s a munkástanács közé. Ea n taktikai lépés azért tetszett neki. mert látta, hogy a munkástanács vezetősége és többsége nem ápolja az ellenforradalmi célkitűzéseket. De sajnos ehhez az akcióhoz nemcsak módja, még beosztása is volt; A -népszerűség* lépcsőjén meg korábban bevonult a szakszervezeti üzemi bizottságba. Bérkérdésekkel kezdett foglalkozni, és állandóan elégedetlenséget igyekezett szítani a munkások között, még a béremelésekre vonatkozó kormányi ntézkedósek kihirdetése után iS; ígéri fűi, fái s azután, mivel ígéretei nem válhattak be, a munkástanácsot és a kormányt szapulta, azok ellen ingerelte az embereket, mondván: "Látjátok, én akarom, én küszködök érte, de az a 311 munkástanács, meg a kormány!* Megsokallta ezt az üzemi bizottság elnöke, a köztiszteletben, közmegbecsülésben álló Varga Lajos, aki a legtöbb szavazatot kapta a választáson és elhatározta, hogy lemond.- Lemondási szándékán Németh kapvakapott, s mivel már korábban kinevezte magút az üzemi bizottságban "titkárnak, elérkezettnek látta uz Időt arra, hogy maga üljön ebbe a fontos pozícioba. Nagy sebtjben napirendre tűzte a lemondást. Időközben Varga Lajos rájött, hogv nem volna helyes, ha lemondana, hiszen élvezi a dolgozók bizalmát s ugyanazon az értekezleten bejelentette, hogy visszavonja korábbi kijelentését; De Németh hajthatatlan volt, ezt lehetetlennek tartotta és visszautasította Varga kijelentését, mert ekkor már volt új elnök, s nem más, mint tulajdon maga. Azóta tehát ó az üzemi bizottság első vezetője. Varga Lajos nedig egyszerű póttag. Egv*>lőre kellemes ez Némathnek. mert így a "párttól független* üzemi bizottság élén módot remél arra, hogy intézményesen támadjon a munkástanács és a kormány ellen. Hogy valójában lesz-e módja, az természeteden nemcsak rajta múlik, Kérdés, hogy „tisztes" politikai előélete és mostani viselt dolgai után megtürik-e majd maguk között a becsületes munkások? Hasek: Svcjk című regényének folytatása lapunk mai számából anyagtorlódás miatt kimaradt. Emel ük magasra a munkáshat-alom szimbólumát! „Mióta ember néz az égre. Vörös csillag volt a reménye" (Ady Endre) A haladásért, a munkásosztály hatalmáért küzdő népek testvéri szolidaritásának hosszú-évtizedek óta jelképe a vörös csillag, A Szovjetunióban a vörös csillag nemcsak azt fejezte éa fejezi ki, hogy a munkásosztály dicsőséges forradalma győzött, hanem azt is, hogy ez az állam a világ munkásosztályának reménye, a nemzetközi méretekben folyó osztályharc összefogó ereje. A második világháború után megalakult népi demokratikus országok szintén állami jelvényeik közé iktatták a vörös csillagot. A nemzetközi munkússzolidaritá^jeiképét. Üzemeinkre a munkások büszkén tűzték kí Emher vörös csillagát*. Az október 23-án keadödó ellenforradalom, mikor e ragyogó szimbólumok elten iáraadl, nem csupán egy állam ellen támadt. Az ellenforradalom a vörös csillagok eltávolításával kifejezte, hegy irtózik és fél a munkásosztály nemzetközi testvériségének gondolatától, irtózik és fél attól, hogy országunk a szocialista országok nagy, baráti közösségébe tartozzék, irtózik és fél attól, hogy az országban a munkások hatalma érvényesüljön ós fennmaradjon. A vörös csillagok eltávolításával az ellenforradalom a magyar munkásosztályt is meggyalázta. Hazánk üzemeiben egyre jobban felismerik east » munkások. A tatabányai bányászok kitűzték aknáik ormára a vörös zászlókat és a vörös csillagot. Szegeden ia megjelent már a rendőrség és a karhatalom épülete fölött a munkásfiatalom jelképe, a vörös csillag. Üzemeinkben is gondolkoznak a munkások, hogy újra magasra emeljék saját hatalmuk szép szimbólumát. Ne csak gondolkozzanak, cselekedjenek is! A lakosság iobb ellátására Hat új KTSZ alakult Szegeden Három kisipari szövetkezet alakulása most van folyamatban Ar. ellenforradalmi események cikkekkel, éa egyéb közvetlen Ide sorolhatjuk a Vegyesipari a kisipari szövetkezetek fölött szolgáltatásokkal segítették a la- Ktsz-t, amelv szerelési ós javisem haladtak el nyomtalanul, kosság ellátását. Ugyanakkor a tási munkák mellett új villamosOktóber 30 feló egyes helyeken lázas munka napjaiban nem berendezéseket is gyárt. A Tcra hangulatadók már oszlattak gyengült — ellenkezőleg: erösö- vező- és Műszaki Ktsz, épületek volna a szövetkezeteket, de a dött a kisipari szövetkezetek hátagság — annak ellenére, hogy lózatu városunkban. a szövetkezeti élet fejlődését a bürokratikus kormány intézkedésele erősen gátolták — nem a szövetkezetek szétrombolása, hanem megerősítése mellett döntött. Főleg a szövetkezetek önállóságúnak megsértése, a *zöMin<í a 23 szövetkezet együtt vetkezetek mellőzése és a szigorú és megerősödve újabb, kívülről normák sértették a tagok önér- bekerült szakemberekkel, önálló zatét. Legfőbb feladatuknak ezért szövetkezetet alakítottak. Ezek azt tartották a becsülete* sző; a szétválások rendszerint a lavetkezeti tagok, hogy az egészr kosság jobb ellátását ia elősegíti!; ségtelen kinövéseket a, kormány Uj szövetkezetek is alakullak segítségével lefaragják, és élet- «-• annak ellenére, bogy a matervezését és a kivitelezéseknél a szakértői munkát is elvállalja. Az Épület- és Bútorasztalos maradt — csupán egy olyan Ktsa főleg a falusi épületmun[ofyamal indult meg. hogy a kák elvégzését és festett bútorok nem összevágó profilú részié- gyártását tartja feladatának. Kigek — rentábilis működés biz- tűnő háziszappanárut gyártó új tositáta esetén — külön váK Szappanfőző- és Vegyiipari Szobi/<, vetkezetet már ismerjük. As érdeklődés nem csökkent, Tárgyalások folynak rgy épüÚtkarbantartó, egy kútfúró és egy iparművészeti ktsz életrehívásáról is, 'Tagadhatatlan; hogy a lendít* letet a minden szentpontból kh képes mozgalmukat megerősít-: gánkisipar is lényeges kedveamí- elégítő kormányhatározat sdla; súk. nyakét kapott. löSá óta új szói; ami a jövőben biztosítja a szöOktóbcr óta viszonylag rövid vetkezetek alakulását csak a votkezeleknek az önálló, gazdaidő telt cl, de ez a néhány lié- mostani időkből könyvelhetjük ságos termelést, az anyagellátást nap meghozta a szövetkezeinek el — most viszont egészen nagy és a szabad, sokoldalú gazdasági azt, amit a forradalmi munkásparaszt kormánytól vártak. A kormány határozatot hozott a kisipari szövetkezetekről, s ebben kimondja, hogy támogatja ezt a szektort, minden anyagi támogatást megad a szövetkezeti ipar termeléséhez, helyreállítja a ülcmben történik ez a folyamat. tevékenységet.Földterület-kijelölés: március 1-ig a őrizetbe veitek a kötekedőket Hétfőn este tíz óra körül az Arany János utca és a Horváth Mihály utca sarkán együtt haladó rendőrt és honvédőrmestert háromtagú részeg társaság szólította meg. — Ti magyarok vagytok? — kérdezték fölényéé, nagy hangom. A rendőrönueeter —1 aki egyébként elvitbem volt — látta, hogy a társaság három tagja italos, és csak úgy futólag megjegyezte: — Mi is magyarok vagyunk — S azzal tovább akartak haladni. A részegek közül Kiss Béla — 20 esztendőé, foglalkozásnélküli — durván szidalmazni kezdte a megszólított személyt, és megfogta a kabátját. — Kérem, én rendőr vagyok, vigyázzon kijelentéseire, és hogy mit csinál — figyelmeztette a (kötekedőt a rendőrőrmester. Kiss erre elkezdett kiabálni. — Vigyázzatok, pisztoly van nála! A felszólításra a részeg tarkaság másik tagja — Jenei István 23 éves egyetemi hallgató — hirtelen a rendőr mögé ugrott, annak hátracsavarta a kezét, és el akarta venni pisztolyát. A honvédőrmester, s a kö&= ben odaérkező lóét járőr megakadályozta a támadólkat cselekedetül kiben « riasztólövéseket is leadtak. A hatósági közeg elleni erőszakoskodók tvt őrizetbe vették. ^ A Népköztársáság ' Elnöki Tanácsának a mezőgazdasági ingatlanak tulajdon- és hasa^^^^^^^^^^^^^^^^•pálati viszonyainak ipar, szövetkezetek aulonomia- fcéról szó)ó törvényerejű ren»A4L. ÍIAI* l)it>«iaMilla n tseswsesl ntAA deletp többek között kimondta, hogy a folyamatos termelés érdekébon az 1956—57. gazdasági évben minden termelő résoére annak a törvéíeládatok hyesen kiadott földterületnek zavartalan használatát kell biztosítani, amelyen a rendelet hatálybalépésekor gazdálkodott, illetve, amelyet a ját, hatálytalanítja a sérelmes rendelkezéseket, csökkenti ez adókulcsot, tánwgatja exportitthat, Ezzel szemben felhívja a •Következetek dolgozóit: munkájukkal segítsék az országos megoldását; Helyi tapasztalataink alapján nyugodtan kijelentjük, hogy a kisipari gaövetkezotek ez utóbbi követelményű ok nemcsak most, termelőszövetkezetből történő hanem korábban is eleget tettek; kilépése esetén részére kijeAz áruellátás zavarait lényegesen enyhítették t bőrt- fis textilipari cikkekkel, bútorral, vastömegeikkej, háztartási és vegyi lőttek, vagy 1957. március l-ig kijelölnek. Ez azt jelenti, hogy márcins J-Ig * volt termeTAVASZI MOZAIK Még telet jelez a naptár, az idő azonban lavasziasra lordult, sok egyéb apró jelenség sejteti a kedves évszak közeledtét. Mindenütt tasaszi színek, tavaszi hangulat. Az Újszegedi Kertészet üvegházaiban — ahonnan az ország minden részébe küldenek virágokat — NYÍLIK A TULIPÁN. A korai virágnyíláshoz az utóbbi napok kedvező, najisütéses időjárása is hozzájárult. Az üveg' ázaliban alig kell már fűteni, mégis szépen fpjiődnek a növények. A virágboltokban már árusítják az idei első tulipánokat, amelyek a Juliannákat köszöntik, örvendeztetik névnapjukon. Tavaszi jelenlés érkezett a fehértói rezervációból. ahová megérkeztek a tavasz szárnyas hírnölzei. MEGJÖTTEK A VADLIBAK. a tundrák madarai, s nap mint nap csapatosan pihennek meg itt. De csak rövid ideig, mert igyekeznek hazájukba, lerakni tojásaikat, Az enyhe idö hazacsalta a réceféléhet is: a kanalas-, tőkés- és csőrgő-réeéhet. Ezek a madarak a Földközitenger partjait cserélték fel n hidegebb otthoni légkörért. TAVASZI kdbb, hogy lemossa a télen össze gyülemlett port és sarat. Utánuk sepröhoesik jönnek, s befejezik a „nagytakarítást" a tavasz furcsa, de tagadhatatlan hírnökei. KÉT MOZITFGY NAGVTAK ABIT * S A VAHOSHAN Szeged utcáin tegnap megjelent az idei első locsolóautó, — amint arról hírt adtunk lapunkba,!- — Egész nap munlaibaa volt. Persze nem azért locsolt, hogy hűtse az úttestet, éiMég egy színei kocka a mozaikhoz: nagy a forgalom a mozipénztáraknál. ÉBU fiatal leány — laínn nem is a sorbaállástól, inkább attól félve, hogy nem kap jegyei — megkéri szépen a sor elején álló fiút, váltson neki is. A fiú vált, s amikor átadja, megkérdi: „Nem baj, hogy a két jegy egymás mellé szól?''... Jfiába! Tavaszodik a természetben, és — ki. tilthatná meg — a szivekben is.„ Tóth Béla lőszövetkezeii tagoknak kl kell jelölni, melyik földterületen kezdhetik meg a* ej évi termelőmunkát. Ezzel kapcsolatban illetékes helyen felhívják a figyelmet arra, hogy a termelőszövetkezetekből kilépettek, vagy a feloszlott termelőszövetkezetek volt tagjai részére történő említett földkijelölés nem jelenti az illető volt tag esetében a rendelet Kiadása ejőtt keletkezett tulajdoni cs használati jogviták végleges rendezését. Erre csak február 28 után kerül majd sor. mint arról a rendelet későbbi szalloaszai intézkednek. Addig kell ugyanis a föld fekvése szerint illetékes községi tanácsokhoz az erre vonatkozó kérelmeket beadni. Ezt a két feladatot nem szabad összekeverni. Most március l-ig az 1950—57. évre kelj kijelölni a volt termelőszövetkezeti tagok részére a földteriileteket. Természetesen törekedni kell arra, hogy at illető lehetőleg már azt a földej kapja, amely részérc a tulajdoni és használati viszonyok későbbi rendezése során végleg kiadható lesz. De, ahol ez most nem lehetséges, ott a végleges rendezéstől függetlenül az ez évi használatra kell kijelölni a területet, mégpedig feltétlenül március l-ig. Ez most a községi tanácsok legsürgősebb feladata, annál is inkább, mert alig két hét van már csak hátra a kiszabott határidőig. De a termelés érdekei ta megkövetelik, hogy a volt termelőszövetkezeti tagok a kijelölt földön mielőbb hozzákezdhessenek a tavaszi munkához