Szegedi Néplap, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-14 / 37. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! II. évfolyam, 37. szám A MAGYAR SZOCIALISTA MON KA8PART SZEGEDI LAPJA Csütörtök, 1957. február 14. Ara: 50 fillér a renoDoniöK enen "sen szilárdította A Szovjetunió | jegyzéke fellépése a oupiag! i anyuagatT i hatalom | kormányához * | 00 | A varsói t szerződés Nyflvqniqrtésba veszik a iwunkanélitiih'ekef • Eljárás indul g közlekedés­rendészeti esőirásot ellen vé»ő kerékpárosok, kocsisok elten • A rendőr­járőrök a jövőben f qyelmez'eub a járdát piszkoson hagyó háztulajdonosokat, házmestereket A városi tanács végrehajtó bizottságának határozatai A városi tanács végrehaj­tó bizottságának keddi ülé­sén Tombácz Imre v. b.-el­nök megnyitója után Nagy Miklós v. b.-titkár beterjesz­tette a városi munkaerőgaz­dálkodási csoport jelenté­sét a munkaközvetítés prob­lémájáról és a munkanélkü­liség kérdéséről Szegedem A jelentés a többi között rámutat arra, hogy az ellen­forradalmi események okoz­ta súlyos gazdasági helyzet­ben jelentős munkanélküli­séggel lehetett számolni, de a hathatós kormányintézke­dések és a munkásosztály, főleg a bányászok jó mun­kája eredményeképpen a munkanélküliség országosan kevesebb lesz a vártnál. Az energiahelyzet javulá­sa folytán a szegedi nagyüzemek, fő­leg a textilüzemek nem bocsátottak el nagy szám­ban munkást, sót munkájukat úgy szervez­ték meg, hogy rövidesen szakmunkásokat is vesznek fel. A munkanélküliség Sze­geden elsősorban az állam­apparátusból elbocsátottak között mutatkozik. Ezenkí­vül nagyobb számban nők vannak munkanélkül. A helyzetet nehezíti, hogy nagy számú a vidéki jelent­kező is. Január hónap — s ez a legnehezebb Idő — fo­lyamán a jelentkezők mint­egy tíz százalékát sikerült újra munkába állítani. A jelentést követő vita so­rán Bárdos Miklós, az épí­tés- és közlekedési osztály vezetője bejelentette, hogy március elején mód lesz közmunkák kezdésére. el­Á vita során a Szegedi Ken­derfonó, a Textilművek, az Űjszegedi Kender munkás­tanácsának meghívott kép­viselői is ismertették üze­mük munkaerőhelyzetét. Több felszólalás után Vereska András rámutatott arra, hogy az ellenforrada­lom bűnös tevékenysége, po­litikai és gazdasági romboló munkája folytán itt Szege­den is munkások, becsüle­tes dolgozók maradtak — ha átmenetileg is — munka nélküL Azokat kell most elbocsá­tani. akik okozói az ilyen gazdasági helyzetnek. Amit az ellenforradalom főzött — azt most egye is meg. A munkába állításnál is elsősorban azt kell figye­lembe venni, hogy — míg a munkanélküliséget teljesen felszámoljuk — valóban munkások becsü­letes emberek kapjanak elsősorban munkát, olyanok akik bérből él­hek, ne pedig azok szivárog­janak vissza, akik ezt a ne­héz gazdasági helyzetet okozták; A végrehajtó bizottság a vita végeztével hozott hatá­rozatában leszögezte, örven­detes, hogy a nagyüzemek komoly erőfeszítéseket tet­tek a munkanélküliség ki­szélesítésének elkerülésére. Ennek ellenére Szegeden munkanélküliség van s ezért most felhívással fordul a sze­gedi üzemekhez, hogy a Hangszerkészítő Vál­lalathoz hasonlóan igyekez­zenek újabb munkalehetősé­geket biztosítani; Kéri a nagyüzemeket, hogy azokat a munkahelyeket, amelye­ken csökkent munkaképes­ségűeket kell alkalmazni, valóban ilyen dolgozókkal töltsék be. A tanács ezt a tanácstőr­vény felhatalmazása alapján ellenőrizni fogja. Felhívja továbbá az üzemek figyel­mét. ügyeljenek arra; nehogy a proletárdiktatúra álla­mában azok maradjanak munka nélkül, akik örök­ké a munkából éltek. A végrehajtó bizottság ez­zel kapcsolatban elrendelte, hogy a munkaerőgazdálko­dási csoport fektessen fel a munkátkeresőkről névsze­rinti nyilvántartást. Mison Gusztáv, az I. kerü­leti Tanács munkájáról, a végrehajtó bizottság és a kerületi állandó bizottságok működéséről, a tanácstagok tevékenységéről terjesztette be jelentését. A jelentést követő vitá­ban a felszólalók közül Pozsgai Gyula kérte, hogy a kerületi tanács adjon se­gítséget az Űjszegedi Ken­derszövő dolgozóinak a gyárhoz vezető közlekedés megjavítására. Állítsák vissza az autó­buszjáratot, ha csak reg­gel. vagy a váltás idejé­re is. Kérte, engedélyezzék; hogy a kerékpárosok felvihessék gépeiket a hídfőn lévő lépcsőkön Az I. kerületi Tanács munkájával kapcsolatban hozott határozat után Vincze Zoltán rendőrszáza­dos, a városi rendőrkapi­tányság vezetőie számolt be Szeged közrendjének és köz­biztonságának jelenlegi ál­lapotáról. 1956. novembere óta fo­kozatosan szilárdul a köz­rend és a közbiztonság vá­rosunkban. A karhatalom kemény fel­lépése az ellenforradalmi elemek, rendbontók ellen komoly eredményeket ho­zott, bár — így például a lakás­foglalások terén — mutat­koznak még törvénysérté­sek. A város rendjét meg­zavarták az elmúlt hetek­ben elszaporodott, elsősor­ban budapesti és más vidé­ki disszidálok is. A határsáv helyreállítása, valamint a rendőri karha­talmi szervek foganatosí­tott intézkedései nyomán ez a jelenség jelentősen csökkent. A* rendőrség munkáját jellemzi, hogy gyilkosság az elmúlt hóna­pokban Szegeden nem for­dult elő, rablás is egy eset­ben, azt is egy börtönből szökött egyén tette. Az álla­potok szilárdulására jótéko­nyan hatott, hogy azonnal erélyes intézkedéseket tet­tek az ellenforradalom so­rán börtönből szabadult bű­nözők ellen. Az elmúlt hónapokban a zsebtolvajlások viszont na­pvon elszaporodtak. A bör­tönből szabadult zsebtolva­jok kihasználták többek kö­zött a felvásárlási láz ide­jén az üzletekben mutatko­zó nagy zsúfoltságot. A rendőrség több zsebmetszőt vett őrizetbe, de szükséges, hogy a lakos­ság továbbra is vigyázzon és segítséget adjon a rendőri szerveknek. A közlekedés terén főleg a kerékpárosakra van soffl pa­nasz. Legtöbbször őrizetlenül, vagy lakat nélkül hagyják gé­peiket és nem tartják be a közlekedésrendészeti előírá­sokat. járdán, vagy este tóm. pa nélkül közlekednek. Sok kocsis is részegen hajtja jár­művét, s így könnyen hal­esetet - okozhat. A rendőrség a jövőben a közrend további szilárdítása érdekében szigorú eljárást indít a fe­gyelmezetlen kerékpárosok, hajtók ellen. A közutak, járdáik is na­gyon elhanyagoltak — álla­pította meg a rendőrkapi­tányság vezetője. A rendőr­járőröket, utasították, hogy figyelmeztessék a hanyag háztulajdonosokat, házmes­tereket, s ha ez eredménytelen lenne, tegyenek feljelentést a mu­lasztók ellen. Az elmúlt hónapokban a szegedi üzemekben nem vé­delmezték eléggé a társadal­mi tulajdont. Felelős szemé­lyek nem adtak mindig felje­lentést a társadalmi vagyont megkárosítók ellen. Ha személyt tulajdonban esik kár, azonnal sietnek a rendőrségre, viszont a tár­sadalmi tulajdon esetében nem ilyen gyorsak. A feljelentési kötelezettség elmulasztói ellen a jövőben azonnal eljárás indul. A végrehajtó bizottság — meghallgatva a jelentést — több határozatot hozott a rendőrség munkájának meg­könnyítésére és egyben kö­szönetét fejezte kd a rendőr­ség, a karhatalom szerveinek az elmúlt hónapokban kifej­tett munkájáért. Ezenkívül még számos ügy­ben született döntés, Siflis József felvétele Szűcs lstv&n kézbesítő, mdr a reggeli órákban házhoz szállítja az újságot, hogy aztán később ismét megjelenjék a további „jó hírekkel", és levelekkel, esetleg egy kiadós Totó-nyereménnyel. Mindig derűs hangulatban végzi mun­káját s egy-két jó szóval lecsillapítja a kedélyeket, ha tör­ténetesen „elúsztak" a pesti lapok, vagy késik a vártja, várt levél a távollévő kedvestől. Becsülik, szeretik is az olvasók Felsővároson, a Retek utca környékén. és hazánk szabadsá­gának ügye 00 Fejezetek egy csaló politikai kalandor életéből 00 Tavaszi mozaik 00 Totó­tanácsadó fytftfiyttff tff tffff f t>fqf t^ftyy^i Meleg baráti légkörben zajlott le szegedi szovjet—magyar találkozó SZMP szegcdi ideiglenes katos Géza zenekarának kísére- a találkozón részt vett szövi Az MSZMP szegcdi ideiglenes intéző bizottsága és Szeged vá­ros tanácsa tegnap este a Hungá­ria-élteremben ünnepélyes baráti találkozót rendezett a Szovjet Hadsereg városunkban tartózko­dó alakulatainak tagjaival. A ta­lálkozón a szegedi dolgozók minden rétegének képviselői részt vettek, közlük a munkás­mozgalom régi harcosai, párlakti­visták, az új MSZMP-szerveze­tek legtevékenyebb tagjai. Kiss Károly, ar. MSZMP sze­gedi ideiglenes intéző bizottsága elnökének megnyitó szavai után a szovjet hadsereg zenekara a magyar és a szovjet himnuszt játszotta. Tombácz Imre, a vá­rosi tanács v. b. elnöke mondott ezután üdvözlő beszédet. Lacsán Mihály, cipőgyári dolgozó, Sito­hurszkij szovjet őrmester, dr. Szilárd János klinikai orvos, majd Gycktárj szovjet alezredes mondott beszédet. A nagy figye­lemmel én tetszéssel hallgatott felszólalásokat többször szakítot­ta félbe a lelkes taps, amellyel a megjelentek a szovjet—magyar barátságot, a szovjet hadsereg és a Magyar Szocialista Munkáspár­tot éltették. A találkozó első részének meg­kapó befejezése volt, liogy a szovjet katonazenekar kíséreté­vel egyszerre szárnyaltak fel ma­gyarul és oroszul az Internacio­nálé lelkesítő dallamai. A találkozó második részében színes kulturális műsor szórakoz­tatta a megjelenteket A bőséges tapsokkal jutalmazott táncos, zenés, énekes vidám műsort a szovjet hadsereg Szeged területi egységeirek művészeti csoportja adta, ezenkívül fel'épett Bá­nyász Ilona szavalattal és ma­gánszámmal, valamint Szabady István, a Szegedi Nemzeti Színház művésze énekelt La, katos Géza zenekarának kísérés a találkozón részt vett szovjet tó vei. katonák és szegedi dolgozók* A taika, szórakoztató műsor L.^rtator . Xaiakmó még utan rendkívül közvetlen, _ . ^ meleghangulatú baráti beszélge- tartott Bővebb ismertetésére lésen maradtak még soká együtt visszatérünk* Rövidesen elindul Szegedre a hrnői dolgozók küldöttsége Szeged csehszlovákiai testvérvárosa, Brnoi nemzeti bi­zottsága az elmúlt héten bejelentette, hogy már biztosítot­ták mindazon nyersanyagot és cikkeket, melyet a szegedi városi tanács küldöttsége brnói látogatásakor a tanácsi üze­mek részére kért. Brna vezetői kérték a szegedi tanácsot,' hogy segítsen megszerezni azokat a kormányengedélyeket, melyek e cikkek behozatalához szükségesek. A tanács illetékes szervei eljártak Budapesten s a ma­gyar kormányhatóságok megadták a szükséges hozzájáru­lást. Az erről szóló értesítés már elment Brnóba, úgyhogy előreláthatóan rövidesen Szegedre indul a brnói dolgozók küldöttsége, hogy átadják ajándékaikat ^ ^fr Javul Szegeden a vízellátás Percenhént 1000 liter vizet edá ártézi ku:at fúrtak Szegeden, különösen a nyár kezdetével zavarok mu­tatkoznak a vízellátásban, főleg az emeleten levő laká­sokban. A vízszolgáltatás megjavítása városunkban je­lentős lépéssel haladt előre. A városi tanács új ártézi kutat fúratott. A munkálatokat a Szegedi Víz- és Csatornaművek dol­gozói végezték el, viszonylag elég gyorsan. Áz új ártézi kút a Londoni körúton készült és kétszáz­hatvankét méter mély. Per­cenként ezer liter vizet ad. Ez azt jelenti, liogy körül­belül 10 százalékkal növeli a vízszolgáltatás mennyisé­gét. Az új ártézi kútnál jelenleg még úgynevezett tisztítási munkálatokat folytatnak, s körülbelül egy hónap múlva kapcsolják be a központi há­lózatba. Az új ártézi kút tehát már a nyár kezdetére az embe­rek szolgálatába áll, és hozzá­járul a vízellátás javítása* hoz, ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom