Szegedi Néplap, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-12 / 35. szám
SIKERREL MUTATKOZOTT BE „A tifasúlp owt&áya'' uj szereposzfása is Szinte premier hangulata volt a Szegedi Nemzeti Színház szombat esti „A mosoly országa" előadásának, amelyen a nagysikerű daljáték négy főszerepében új énekesek léptek fel. Egy második szereposztás felvonultatása dul az operett kissé felszínes örökségétől, akkor SzuCsongjában több méltóság, kisugárzó egyéniség alakul ki. Énekében elismeréssel szólhatunk árnyalt, hajlékony frázisainak gondos mintázásáról, mindig ízléses gol tiszt (Frederic) alakítása hibátlan színészi teljesítmény. A Don Jüan Masettoja pedig meggyőzött arról, hogy ebben a fiatal énekesben kiváló komikai képességek lakoznak. A daljáték szíveket hódító, ifjú katonanemcsak azért indokolt, mert mértéktartásáról. Áriái bizo- tisztjét sok kedvességgel te— mint. Lehár Ferene szín- nofttib- •>„ a,A:a. *„_ J , Kedvességgel, re mint Lehár Ferenc színpompás daljátékával — a színház hosszú életű repertoár darabra számít, hanem azért is, hogy a fiatal erőket nevelje, hálás szerepekben képességeik kibontakoztatásához segítse és ezzel az operai és operett utánpótlást biztosítsa. Az új erők fellépésének zenei jelentőségét csak emelte az a körülmény, hogy Rubányi Vilmos zeneigazgató vezette az előadást, körültekintő gondossággal és forró lendülettel. nyitják, hogy az átélés fóriásában születettek. Megérdemelt sikert aratott. BALOGH ROZSA BERDAL VALÉRIA, Mi, a kis kínai leány alakját azzal a jó színpadi érzésekkel és őszinte átéléssel hozta a közönség elé, amelynél a meghatódás és emberi rokonszenv egy csapásra megteremtette a figurával való benső kapcsolatot. Játékához és rugalmas, friss ritmusú táncaihoz simult énekelőadásának kellemes hangulata és finom színe is. Liza megszemélyesítője, kimagaslik a szereplők közül. Rövid szegedi működésével az operai együttes élvonalába emelkedett. Elsősorban énekkultűrája, zenei biztossága, előadásának közvetlensége és természetessége azok az értékek, amelyek vezetőszerepre predesztinálják. A lehári muzsika szívbe és fülbe lopódzó dallamainak könnyed formálásával teljes mértékben megfelelt a primadonnával szemben támasztott zenei igényeknek. Csengő, jól kiegyenlített hangja, szárnyaló magassága és tiszta szövegmondása BENDE ZSOLT Pottenstein-Hatfalusy huszárfőhadnagy szerepében új oldaláról mutatkozott be, mint énekes-táncos komikus. Már a Lakméban megállapíthattuk, hogy az egyik anszes mozgással és eleven arcjátékkal emelte fel a szokvány operettszintről a vígoperáig. Persze a tánc még nem az igazi eleme, de bőségesen kárpótolt énekének muzikális hőfokával, fiatalos tüzével. Bende a szegedi énekes együttes jelentős értéke. A jól pergő előadás többi szereplői ezúttal is megtették a maguliét a siker érdekében. Ki kell emelnünk, hogy az előadáson nem érződik a sorozatos játék folytán oly gyakran fellépő tempó lazulás és zenei pongyolaság. A szegedi színház magasszínvonalú zenei munkájára felfigyelt a Magyar Rádió is, amely a napokban készített felvételt a „Lakmé"-ről és „A mosoly országá"-ról. Reméljük, hogy a rádió műsorában hamarosan gyönyörködhetünk a szegediek operaprodukcióiban. Szatmári Géza BESZÉLJÜNK a pedagógusok helyzetéről Népi demokratikus államunk messzemenően megbecsüli a pedagógusok fontos munkáját. Vannak azonban még olyan kérdések a pedagógusok életében, amelyek megoldásra várnak. Ezeket fejtegeti hozzánk beküldött alábbi levelében Márta Mihály szőregi tanár. Vasárnap délelőtt megtelt a Szabadság-mozi a TIT irodalmi mntinéjára. A megnyitót Osváth Béla, a TIT megyei titkára mondta el. A közönség nagy érdeklődéssel várta a matiné műsorát. Ez azt mutatja, hogy a TIT irodalmi matinéinak a han III irodalmi matinéjáról ben juttatott szénnel, fával, élelmiszerrel, ruházattal stb. nyújtanak kedvezményedcet. Az egy hold föld belterjes megművelése csakis a tanítás, az önképzés rovására mehet. Hiába végeztetünk főiskolát tanítóinkkal, ha más elfoglaltsággal kötjük le idejüket, vagy fizetésük miatt kénytelenek erre vállalkozni. Cokan, kik nem ismerik ** eléggé a pedagógusmunkát, a közalkalmazottakkai azonosítják őket, megfeledkezve arról, hogy a nevelők munkája otthon kezdődik a felkészüléssel, a házi leckák stb. ellenőrzésével, az önképzéssel, családlátogatásokkal stb. S mindezit a tanítóknál 786, tanároknál 944, illetve 1004 forintos kezdőfizetéssel értékelik. Ezek az összegek össze sem hasonlíthatók a hasonló végzettségű mérnökökével, tanítók esetében a technikusokéval, s legfeljebb megközelítik a segédmunkások keresetét. Ez utóbbit fejtegette Simó Gyuláné pedagógus is a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes intéző bizottsága 1957. január 16-i ektívaülésén. A nem pedagógus pályát választó egyetemet végzettek gyakorlóévük, vagy éveik eltelte után 2—3 év múlva már oly keresethez jutnak újabb beosztásuk révén — nem is beszélve a premizálásról, tiszteletdíjról, s egyéb juttatásokról —, meHídavatásáról és József Attila lyet ritka esetben közelít Ódájával Móra Szeptemberi csak meg a 3—4 évt'zedig emlék című elbeszélését nagy ru- dolgozó tanárok fizetése. Az tinnal, de kevés gondossággal és előzően említett különbségesok memóriahibával adta elő. ken nem változtatott a mlnKovács János eddigi szereplései denkire, így a pedagógusoiea TIT irodalmi matinéin sokkal ra is kiterjedt régebbi fizegondosabbak, művészileg is ma- tésrendezés. Az ehhez havagy igen minimális érték- lekedetek tisztasága, a csaL| anapság sok sző esik 1 1 arról, miként teljesedik napról napra a munkásság kívánsága. A pedagógusok helyzetének gyökeres megváltoztatásáról egyelőre keveset hallunk. Ügy látszik, legfontosabb feladatnak ma az iskola-politika rendezését, így a többi között a tanítóképzés vitájának megoldását látják. E javaslat felvetésének helyességét most nem kívánom 'vitatni, de föltétlenül szólnom kell a pedagógussors égetően fontos kérdései megoldásának szükségességéről. A Pedagógus Szakszervezet egyéb javaslatai között 10—15 százalékos béremelést, egy katasztrális hold föld használatát, óraszámcsökkentést, pedagógus-lakások építését stb. kéri. Egyrészt tehát javasolják csökkenteni a szakmunka idejét, s ugyanakkor fizetéskárpótlásként újabb, nem szakmai munkalehetőségekhez kívánnaf.c juttatni, míg másutt ingyenes, Iád, a nép, a haza forró szeretete, az áldozatvállalás ön* tudata, az élet szépségének tudatos keresése, egyszóval mindaz, ami emberségünk alapvető követelménye? A szakszervezet pedagógus-lakások építését is szorgalmazta. Ez föltétlenül helyes volt. Nézetem szerint azonban ez csak másodrangú célkitűzés lehet. Feladatul azt kellene állítani, hogy pedagógusaink családi házat építhessenek, vagy vehessenek. S zeretném megemlíteni, nem látom indokoltnak a lényegesen csökkentett óraszámban tanító igazgatók, s a teljes óraszámban tanító nevelők közötti aránytalan fizetéskülönbséget. E mesterséges szakadékállítást ma semmiféle politikai indokok sem igazolhatják. Hasonló az igazgatóhelyettesek helyzete is. Szükségtelen az adminisztrálás munkáját óraszámcsökkentéssel is, fizetéskülönbözettel is a nevelés munkája fölé emelni. Vagy az egyik juttatást, vagy a másik kedvezményt, de ne mindkettőt! Ma különösképpen szükség van a pedagógusok aktív lelkesedésére. fáradhatatlan tevékenységére. Ehhez azonban e munka méltó jutalmazásra, az anyagi gondoktól és egyéb elfoglaltságoktól való mentesítése szükséges, hogy — Ady szavaival — "... kik hivatottak vezérül [a népnek ne maradjatok gyáva [csőcseléknek úri gazságok jobbágy őréül.* szerepről szerepre fejlődik, gyománya ma már nagy tömege- kerűlő, a vers filozófiai mondani- gasabb színvonalúak voltak. sonló rendezéseit nem oldják Ami a jellemalakítás elmé- k°t vonz- A mintegy ezer főnyi valóját is kiemelő szavalataiért Kiss Ferenc és Lontay Margit meg a pedagógusok gazdasályülő nagyvonalúságát a sze ,la,,ftat6,í6 B70nb"rl- nmcly az Kiss Fcrcncet a közönség mele- „Bánk bán" párjelcnetében Lon- gi helyzetét, ami miatt bárelőadáson részt veit, bizonyos — Tej- és tejtermékek árusítását kezdték meg Január 10-től a dorozsmai, és a szőregi) tejgyüjtő helyiségekben. — Tavaszi újdonságok már . gon ünnepelte. A szereplő szege- tay hibája miatt nem nlakulha- milyen végzettséget szerezze- most készülnek. Divatos krepprep tervszerű felépítését 11- csalódottsággal távozott Sajnos ,]; művészek közül kiváló telje- tolt ki a kellő drámai légkör. Ezt nek is nevelőink, nem lesz- nylon női kesztyűk érkeztek és leti, ebben az évek gyakor- a művészek nem adták az előző BÍiményt nyújtott Dómján Edit a közönség is megérezte. nek képesek hivatásuknak a lata fogja őt előbbre vinni. boltokban máris kaphatók. A férfiak számára ls tesz meglepeMUCSI SÁNDOR közlésekben meghirdetett mű- finoman árnyalt, érzelmileg rend- A versek között Nagyné Var- megfelelően áldozni kulturá- tésr Megkelték a nyári^anama sort. Elmaradt Petőfi Egy gon- kfVyl gazdag előadásmódjával, jú Irma zongoraművésznő adott lis célokra, s főleg elenged- apacsingek öt szlptjep ,valú gyárdolat bánt engemet cimű verse, Dómján Editet a színpadon is zongoraszámokat. Magas techni- hetetlenül fontos szakmai, tását. Arany Hídavnlása, József At- sokoldalú művésznőnek ismertük kával, átélt líraisággal játszott, s ideológiai stb. könyvek betila ódája, Petőfi költői levele c,l(]jg versekkel még kevésszer « közönség meleg elismerését szerzésére, pályájának jelentós állomá- Arany Jánoshoz. A versek ltima- i,-,pett közönség elé. Vasárnapi váltotta ki. | tt gyökeres reformra sához érkezett Szu-Csong radása szürkébbé tették az elő- szereplésével azonban a hallga- Feltétlenül szükségesnek tart- van szükség, amely fiherceg komoly egyéniséget adás műsorát. A rendezés sem tóság mint versmondót is szívé- juk, hogy a TIT tovább folytas- gyelembe veszi a nevelők ervolt olyan sima, gördülékeny, bo zúrta. 1 ÍT - — •k- ^J kívánó szerepében. Lírai tenorja megérdemli, hogy megfelelő szerepekben, operai vonalon is, szerepeltessék. Színészi munkájában égyszei ű eszközökkel ér?ékeltette a herceg megnyerő emberi vonásalt. Ha majd felszaba(8) ' ' ' A törvényszéki orvosbizottság, amelynek el kellett döntenie, hogy Svejk elmeállapota lehetővé teszi-e, vagy sem mindazokat a bűncselekményeket, amelyekkel vádolják, három rendkívül tekintélyes úrból állt, és a bizottság minden egyes tagjának nézetei mindig nagy mértékben különböztek a másik két tag nézeteitől. Három különböző tudományos iskola és pszichiátria fcljogás volt itt képviselve. Ha Svejk cselében ezek az élesen szemben álló tudományos táborok mégis a legteljesebb egyetértésre jutottak, ez tisztára csak annak a lenyűgöző hatásnak tudható be, amelyet Svejk az egész bizottságra gyakorolt, amikor belépve az elmeállapotának megvizsgálására kijelölt terembe és megpillantva az osztrák uralkodónak a falon függő képét, így kiáltott fel: — Uraim, éljen I. Ferenc József császári Teljesen világos volt ez az eset. Svejk spontán megnyilatkozása fölöslegessé tette a kérdések nagy részét, csak a legfontosabbak közül maradt még egynéhány, hogy a válaszokból a doktorok megerősítthesséh első benyomásukat, melyet dr. Kallcrson, dr. Ilcveroch és az angol Weiking pszichiátriai rendszere alapján alkottak Svcjkről. — Nehezebb a rádium az ólomnál? — Meg sohasem mértem meg, kérem — felelte Svejk, a tőle megszokott kedves mosolylyal. — Hisz maga a világ végében? — Hát azt előbb látni kéne — válaszolt könynyedén Svejk — de az biztos, hogy holnapra még nem s'árom. — Ki tudná számítani, hogy mekkora a földgolyó átmérője? — Azt sajnos nem tudnám — felelte Svejk — dc én is feladhatnék önöknek, uraim, egy találós kérdést: van egy háromemeletes ház, ennek a háznak minden emeletén van nyolc ablaka. A háztetőn van két padlásablak és két kemény. Minden emeleten két bérlő laliik. Us most tessék megmondani nekem, uraim: melyik évben halt meg a házmester nagymamája? A törvényszéki orvosok sokatmondóan összenézlek, mindazonáltal az egyik még fel,ette a következő kérdést: — Nem tudja, hogy mi a Csendes-óceán legnagyobb mélysége?. mint egyébkor. Lontay Margit és Osváth A legmaradandóbb művészi László csalódást keltettek. Ketélményt Kiss Ferenc versmondá- tőjük közül Osváth László volt sai jelentették. A „Szeptember a mértéktartóbb, s a rokonszenvégén" előadása és a rendkívül vcsebb is. sa irodalmi matinéinak sorozatát, kölcsi, politikai oktató-neveEzek az irodalmi matinék átgon- Icrnunkájának jelentőségét, doltnbb műsorpolitikával, a ter- Épülő társadalmunk erejét, vezett műsorhoz ragaszkodással boldogságát nemcsak az hasznos segítői lehetnek azoknak anyagtermelés aránya, érté«z erőfeszítéseknek, amelyek a kelése jelenti. Mit ér ez, ha a — NYLONHARTSNYABOE márts jobb az ellátás, mint néhány héttel ezelőtt. Ezenkívül pamutból és nylon alapanyagból készült gyermek, női és férfi bolcaflxek szintén nagyobb menvnylségben érkeztek, melyek a tavaszi Igények zavartalan klelé-, gitését jelentik. sok buktatókat magában rejtő Lontay Margitnak, úgy gon- lelkek megbékélését, a szocialista szíveket nem hatja át az „Az őrült" bemutatása különö- doljuk, a versmondás „nem lek- konszolidáció létrejöttét céloz- őszinteség, a humanitás, a sen elményszámba ment. Fi- szik". Kovács János két nagy zák, kötelességtudás mély érzése, nom, minden hatásvadászatot verssel maradt adós, Arany (Sz.) a gondolatok, érzéseik és cseZSEBPUMPA Csehszlovákiában újtipusú kcréUoárpumpát hoztak forgalomba. Ez kényelmesen elfér n nadrágzsebben, hossza mindössze 11.5 centiméter. Éghctetlen műanyagból készül és önolajzó berendezéssel ls el van látva. J. HAS EK'- $ — Azt kérem, nem tudom — hangzott a válasz — de úgy gondolom, hogy biztosan nagyobb, mint a Moldváé vysehradi szikla alatt. A bizottság elnöke röviden csak azt kérdezte: — Elég? — De az egyik bizottsági tagnak volt még egy kérdése: — Mennyi 12 897-szer 13 863? — 729 — felelte Svejlt szemrebbenés nélkül. — Azt hiszem, ennyi tökéletesen elég — mondta a bizottsági elnök — visszavezethetik a vádlottak helyére. — Köszönöm szépen, uraim — mondta udvariasan Svejk — nekem is tökéletesen elég. Távozása után a háromtagú kollégium egyhangúlag megállapította, hogy mindama természeti törvények alapján, melyeket a pszichiátria tudorai hitaláltali, Svejk notórius hülyének és idiótának számít. A vizsgálóbíróhoz küldött jelentésükben többek között ez állott: „Alulírott törvényszéki tírvosszaliérlők a teljes gyengeelméjűség cs vele született kretenizmus állapóit'ilhn találták • a fentnevezett bizottság elé utalt Josef Svéfket, miután az „Éljen I. Ferenc Jóésef császár" szavak hangoztatása kellőképpen megvilágította Josef Svejk elmeállapotát és tökéletesen elegendő volt notórius hülyévé nyilvánitósához. Alulírott bizottság ennélfogva javasolja: 1. Szüntessék be a vizsgálatot Josef Svejk ellen: 2. Küldjék Josef Svejke.t megfigyelés céljából pszichiátriai klinikára, hogy megállapítást nyerhessen, mennyiben veszélyes elmeállapota a környezete szempontjából". Míg az orvosok a jelentést fogalmazták, Svejk így nyilatkozott rablársainak: — A Ferdinándot hagyták a fenébe, és még nagyobb marhasággal szórakoztattak. A végén azt mondtuk egymásnak, hogy amit eddig meséltünk, az tökéletesen elég, és elbúcsúztunk. — En senkinek se hiszek — jelentette hi a törpeforma kis ember, ákinek a földjéből véletlenül kiáslak egy csontvázat. — Gazember az egész világ. — Gazember is kell a világba — mondta Svejk, elhelyezkedve a szalmazsákján. — Ha mindenki csak jót akarna a másiknak, már rég agyonverték volna egymást az emberek. 4. SVEJKET KIDOBJÁK A BOLONDOKHÁZÁBÓL Ha Svejk később megemlékezett a bolondokházában folyó éleiről, mindig a legnagyobb elismerés .hangján szólt róla: , — Igazán nem. tudom, miért olyan dühöseit . .a bóloiufoh, hogy ott tartják őket. Ott az ember meztelenül lejekhet a padlóra, üvölthet. mint a saltál, 'dühönghet és haraphat. Ha valahol hint a sétatéren csinálná, mindenki csodálkozna, de odabent ez a legtermészetesebb dolog a világon. Olyan szabadság van olt. amilyenről még a szocialisták se álmodtak soha. Ott az ember azt i> mondhatja magúról, hogy 0 az atyaúristen, vagy a Szűzmária, vagy a római pápa, vagy az angol király, vagy a császár öfenségd, vagy Szent Vencel, habár ezt az utóbbit állandóan megkötözték és meztelenül bedugták a különzárltába. Volt egy másik is, aki azt ordítozta, hogy ő a hercegérsek, de nem csinált egyebet, csak folyton mart, meg még valamit, bocsánat, ami rimel rá, de azt olt nem szégyelli senki. As egyik meg éppenséggel Szent Cirillnek cs Metódnak adta ki magát, hogy dupla porciót kapjon. Egy úr pedig teherbe esett és mindenkit meghívott " keresztelőre. Volt ott lecsukva egy csomó sakkozó, politikus, horgász, cserkész, bélyeggyűjtő és amatőrfényképész. Az egyiket valami ócska fazclc miatt hozták be, amire azt mondta, hogy hamvveder. Egy másikat mindig kényszerzubbonyba dugtak, hogy ne tudja kiszámítani, hogy mikor lesz vége a világnak. Találkoztam olt néhány professzorral is. As egyik mindig odajött hozzám és kijelentette, hogy a cigányok bölcsője a Krehonose hegységben volt, egy másilc meg azt magyarázgatta, hogy a földgolyón belül van még egy golyó, sokkal nagyobb, mint a külső. Ott mindenki azt mondhatta, amit akart és ami éppen a nyelvére jött neki, akárcsak a parlamentben. Néha meséket mondtak egymásnak, cs összeverekedtek, ha valami királylánynak nem úgy sikerült a dolog, ahogy kellett volna. Legvadabb volt az az úr, aki az Oltó-lexikon tizenhatodik kötetének mondta magát, és mindenkit megkért, hogy nyissa öt ki és keresse meg benne a „Kartonvarrónő" címszót, mert különben cl van veszve. Csak akkor nyugodott meg, amikor ráadták a kényszerzubbonyt. Azt hitte, hogy könyvkötő-présbe tették, és boldog volt, csak azt kérte, liogy modern mintára vngjált körül a széleit. Egyáltalában: úgy éltünk olt, mint a paradicsomban. Lehet olt üvölteni, hörögni, dalolni, sírni, mekegni, bőgni, ugrálni, imádkózhi, bukfencezni, négykézláb járni, jél lábon ugrándozni, körbefutkom!, táncolni, •.cigánykcrckrt hányni, egész nap guggolni és falra mászni. Nem jön oda senki nzzal, hogy: ..Ezt nnh sz'ábad, uraim, ez illetlenség, szégyellje magát, htagá' 'egy művek ember?" Igaz, vannak ott egészen csendes bolondok is. Páldául volt egy nagyon művek jeltaláló, aki állandóan ás orrát túrta, és naponta csak egyszér mond'a, hogy „Épp most találtam fel a villamosságot". Szóval nem is lehet szebbet elképzelni, mint egy bolondokháza, ás az a néhány nap, amiu ott töltöttem, életem leggyönyörűbb korszakai közé tartozik. (Folytatjuk.)