Szegedi Néplap, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-08 / 32. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! J) II. évfolyam, 32. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1957. február 8. A Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottsága segít a kormány programjának megvalósításában Részletes tervezet készül a helyi kérdések megoldására — ehhez kérik a lakosság javaslatait A Lazio vagy a Fiorentina A Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottsága elnöksége dr. Búza László akadémikus, az egyetemi jogi kar professzora elnökletével ülést tartott, és egyhangúlag a következő határozatot hozta: A munkás-paraszt fórrat dalmi kormány nyilatkozatában lefektetett elvi programot elfogadja és magáévá teszi. Az elmúlt hónapokban lezajlott ellenforradalmi eseménytől elhatárolja magát. Okult a Kákosi—Gerő-féte vezetési módszerek hibáiból, és hazánk, városunk javára a jövőben úgy munkálkodik, hogy a maga területén az ilyen hibáik megismétlődését meggátolja. Az elnökség kijelentette, hogy az ellenforradalmi napokban a Népfront nevében mint a II. kerületben — minden megbízatás nélkül önkényesen fellépő egyes kerületi bizottsági tagokkal nem azonosítja magát. Az elnökség forró köszönetét nyilvánította a Szovjetuniónak és a többi népi demokratikus államnak azért a gyors segítségéért, amelynek jótékony hatását közvetlenül városunk is tapasztalta, Az ülésen az elnökség három tagját megbízták, hogy vizsgálják meg, melyek azok a konkrét helyi megoldatlan kérdések, amelyeknek megoldásával a Hazafias Népfront segítheti a kormány programjának megoldását és a kibontakozást. Az elnökség úgy határozott továbbá hogy saját sorait kooptálás útján kiegészíti, egyben utasította a városi irodát, hogy a legközelebbi ülésre már programot dolgozzon ki. A városi elnökség kéri a lakosságot, hogy javaslataival segítse e program kidolgozását. Az elnökség az ülésről a kormánynak a következő táviratot küldte: A Hazafias Népfront Szeged Városi Elnöksége február 5-i üléséről forró üdvözletét küldi a kormánynak. Az elnökség egyhangúlag elhatározta. hogy a kormány nyilatkozatában lefektetett elvi program megvalósítását munkaterületén minden erejével támogatja. Eredményes, jó munkát kívánunk hazánk felvirágoztatásában, a népjólét emelésében, a szocializmus építésében. Segítség a magánházépítőknek, termelőszövetkezeteknek Mór dolgozik a Műszaki és Terveié Szövetkezet (Liebmann Béla felvétele) győz-e most vasárnap » töprengtek a szegedi tippelők Totózó ideiglenes helyiségében. Sietve írták a kibic segítségével megszavazott x-et a szelvénybe, mert rövidesen itt lesz a Lottó, s akkor újabb fontolgatások következnek a nyertes szelvény megszerkesztésére. Segítség a magánház* építőknek Miért oly elzárkózó a Szegedi Kender munkástanácsa Ellenforradalmi garázdálkodás a Vágóhídon (II.) Lesz-e burgonya? fl szerződéses iermeivények árának felemelése Az országban eddig egyedülálló szövetkezet alakulta közelmúltban Szegeden építő- és gépésztechnikusokból és más műszaki, illetve tervező szakemberekből. A szözetési munkát is. Ez utóbbi különösen a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok számára jelent könynyebbséget, mivel ott munvetkezetet a kisebb értékű át- kaerő van az építkezéshez és alakítási, lakás-leválasztási általában a szakavatott műmunkálatok tervezésére, új vezetés okoz gondot a saját épületek, családi házak, gépi építkezésije" berendezések tervdokumentációinak elkészítésére, 3?í- Állami dlj'szabással tési művezetés elvállalására és szakértői munka elvégzésére alakították. Az új tervező szövetkezet nagy segítséget nyújt azoknak a magánosoknak, akiknek az építkezéshez szükséges tervek elkészítését az Állami Tervező Iroda túlterheltség miatt nem tudta elvállalni és a termelőszövetkezet, állami gazdaságok vagy ipari üzemek kisebb építkezéseinek meggyorsításában is segítenek. Lakásátalakifásiól — a bútortervezés g A nyolc taggal alakult új szövetkezet már megkezdte szektorától elfogadnak tervezési és egyéb feladatokat. A szövetkezet életrehívása természetesen elsősorban a kisebb építtetőknek — kisiparosoknak, magánházépítőknek — nyújt nagy segítséget. Ha a szövetkezet munkája bővül, a taglétszámot is megnövelik. A tervezési és egyéb munkálatokat az állami díjötszáz forintos tételen te- szabás által rögzített árakon lül a népgazdaság minden végzik. Szegedi ellenforradalmat veitek őrizetbe Őrizetbe vették Magay Lajos volt horthysta főhadnagyot, egykori bornagykereskedőt, akinek 600 holdas birtoka volt. A megyei ügyészség azért rendelte el Magay őrizetbevételét, mert az ellenforradalom ideje alatt ellenforradalmi tevékenységet folytatott. Az ügyben folyik a további nyomozás. Újból gyarapodnak a takarékbetét-könyvek Szegeden és kBrnrékén januárban naponta emelkedett a tafcaröXbetétsseX száma I falusiak Is szívesen adják pénzüket kamatra Az októberi események köz- sen helyezi el felesleges pénzét Algyőn különösen nagyobb száben Szegeden és környékén igen az állami pénzintézetben. A ja- mű betevő jelentkezett. Ez a sok takarékbetéltulajdonos ki- nuárban és e hónap elején elhe- betétgyűjtéssel megbízott postavette az Országos Takarékpénz- lyezett betétek mintegy negyven alkalmazottak jó munkájának és tárnál levő pénzét Ahogyan a százaléka falusi. Kiskundorozs- segítőkészségének is tulajdonítviszonyok normalizálódni kezd- mán, Ásotthalmon, Szatymazon, ható. tek, újból akadtak jelentkezők. akik részben felújították betétjeiket, részben pedig új betétkönyvet váltottak. Az elmúlt év végén már jelentős ősszegre rúgott a betétként elhelyezett ,,. „ , pénz a szegedi OTP intézet tett munkát és eddig 8 terv- E,etén; feladat kidolgozását vállalta. A tervezési feladatok között szerepel lakásátalakítás, szellőző berendezés tervezése a budapesti Orvostudományi Egyetemnek, új épületUj kisipari szövetkezet Szegeden Tagjcri: leszereli katonák, elbocsáioll dolgozók Megindul a Marxisto Esti Egyetem elsó évfolyama is A Marxista Está Egyetem második évfolyamálnak megindítása után több hallgató érdeklődött az MSZMP városi intéző bizottságánál, hogy mi-kor indul még az első évfolyam munkája is. Az agit-prop. osztály értesíti az első évfolyam hallgatóit, hogy február 12-én, kedden délután hat órára az első évfolyamot megindító tájékoztatóra jelenjenek meg. A megbeszélést az MSZMP városi intéző bizottságának székházában, a magasföldszínti tanácsteremben tartják meg. (Móra Ferenc sétány 10.) Minden érdeklődő hallgató megjelenésére számítanak. Gondoljunk a tavaszi vetésre! Mit kell tudni a vetfimagellátásrúl ? Az okos gazda gondol min- nem számíthatunk. Mit csidenre már jóelőre. A vető- náljanak mégis azok, akikmagot sem akkor szerzi be, nek nincs vetőmagjuk. Célamikor a körmére égett a szerű, ha máris megkezdik munka. A többféle és fajta valami úton-módon a vetővetőmagot rendszerint vás.l- magkészletek felkutatását és rolni szokták a termelők, megvásárlását. A takarékoskodás ilven normalizálódását előmozdította; Szegeden — főkéftt lesze- Ezenkívül hulladékfa-anyagbogy a beletek oktoberi-novem- relt katonák és hivatalok ból borotvakészlet dobozoben gyors visszafizetése megszi- „„„„„„ . . , ,, ... 001 u°roivaKesziet OODOZO lúrdítótta a bizalmat az Orazá- °sszevonasa folytán regl he- kat> fűszertartókat és más gos Takarékpénztár iránt, más- lyukon feleslegesse vált, kisebb háztartási eszközöket ... ... részt pedig számos kormányim szakképzettséggel rendelke- állítanak elő. Elkészítették rójz és három családi haz tézliedés szmetett ^ infláció meg- z° dolgozók — most asztalos már egy kétüléses vízibicikli tervezése. Apróbb munkák- ajíadáiIJOzásárai kisipari szövetkezetet alaki- tervét is izekből tavaszra kai is foglalkoznak, fénymá- janulsr hónapban tovább tottak. Egyelőre tizenöten akarnak több példányt késolással és költségvetések f0iytatódott és naponként emel- fogtak össze, s elsősorban a szl-teni a szegedi, illetve a készítésével. A későbbiek- kedett a betétíorgalom a szegedi tájigénynek megfelelő népi ben, amennyiben lesz érdek- QTP intézetben, az intézet be- bútorokat akarnak gyártani. lődés, vasipari, szakipari, tétgyűjtő és kifizető helyén, Tervük . szerint egyelőre villamossági, gépészeti és valamint a Szeged és a szegedi havonta húsz, hét darabból bútoripari tervezést is vál- járásban levő postahivatalokban, álló szobabútort és ugyantóinak, szívesen fogadnak fel Figyelemreméltó jelenség, csak húsz, nyolcdarabos fűrészgépeket kapott a mttn műszaki rajzolást és műve- hogy a falusi lakosság is szíve- konyhagarnitúrát készítenek, ka megindításához. balatoni strandolok számira. Az új ksz egy IUJZ-ÚÚV kívül álló malmot, gyalu- á.; Csak nagyon kevesen termelnek saját és mások szükségletére. Éppen ezért nem árt már előre figyelmeztetni a gazdákat, hogy ha általában biztosított is a'vetőmag, mégsem minden fajtát lehet majd beszerezni ebben az esztendőben. Van és lesz tavaszi búza. Külföldről mintegy 500 vagon tavaszi árpa, 500 vagon tavaszi búza és 200 vagon zab érkezik az országba. Ezzel körülbelül kielégítjük a szükségletet. Más a helyzet a takarmányrépa vetőmag körül. Ebből hiányok is lesznek. Például a szegedi járás szükséglete, mintegy 350 mázsa. Jelenlegi készlet 90 mázsa. Ha ehhez hozzáadjuk azt a mintegy 100 mázsát, amit a gazdák maguk termelnek meg, pének téli szorgalmát is búmég mindig hiányzik a szük- sásán hálálja majd meg az ségesből l»:o mázsa. Nincse- idei termés. Érdemes erőt nek ma olyan központi kész- nem kímélve fáradozni, hisz letek, amelyekből bármilyen ezzel is minden földművelő igényt, bármikor ki tudnánk saját maga, az egész nép jóelégíteni. Nagyobb arányú létét, szebb holnapját teremállami akcióra éppen ezért ti meg. A községi tanácsok ne várjanak különösebb felszólításra, hanem máris kezdjék összeírni az igényeket, s keressék a kapcsolatot a járási tanáccsal. Már előre is mondják meg félreérthetetlenül, nogy az igénylés feljegyzése nem jelenti azt, hogy biztosan kapnak vetőmogat. Ezért igyekezzenek a lehetőségekhez mérten csere, vagy vétel útján önmaguk keresni vetőmagokat a termelők. Bár még fagyos a föld, azért készülni kell, csak így biztosíthatjuk a vetés, a tavaszi munka gyorsaságát, zavartalanságát. Ez fontos tényezője lesz a nagyobb termésért folyó küzdelemnek. Csak jó felkészüléssel kezdhetjük meg időben és jól a tavaszi munkát. A falu nó-