Szegedi Néplap, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-18 / 14. szám

RÖVIDEN Januári gyöngyvirág" Egyik nai> tiszta hó szállt — Másik nap olvadott, Tavaszi szellő kószált, Elűzvén a fagyot, A januári télben Kinyílt a gyöngyvirág, S intett: a nép szívében Nyit már az új világ. Kobzos FOKOZODO HTDEQ, FUVASOK HO­FEJENEL ÖSSZENŐTT IKERPÁR operációját végezte el tavaly november 28-án Péter Rött­gon professzor, a nyugat-né­met ideggyógyászat egyik legkiválóbb specialistája. Az operáció csak részben slke­< rtllt. Az egyik ötéves kis­leány ugyanis rögtön a 10 órás operáció után meghalt; Az AFP jelentése szerirt ikertestvére, a kis Rosama­rie, a gyógyulás útján van. Mlndaemellett az operáció helye meg most sem hegedt be, JELENTÓS árpa-szállítmány érkezik a Szovjetunióból a Sze­gedi Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat állatállományának ta­karmányozásához. Póttakarmí­nyokból a szükséges mennyisé­get a helyi malmoktól folyama­tosan kapják. — A Szeged! .Jutaárugyár szö­Vödéjében áramkorlátozás miatt étidig heti 45 órás műszakot dol­goztak. Hétfőtől megszűnik ez az akadály, igy Itt is áttérhet­betnek a heti 48 órás munkát Időre, — A NAGY SIKERT aratott Lakmé bemutatója után már a második bemutatóra készUl eb­ben a hónapban a Szegedi Nem­«eti Színház. Január 25-én Le­bár Ferenc: »A mosoly országa­című háromfelvonásos, romanti­kus nagyoperett bemutatásával gazdagítja eddigi sikereit. Ren­dező: Kertész Gyula. Vezényel: Rtihanyi Vilmos és Szalatsy Ist­ván. A főbb szerepeket kettős Szereposztásban Iván Margit és Herdál Valéria, Kovács Gyula és Bende Zsolt, Dómján Edit és Balogh Rőzsa, valamint Megyest Vál, IVIucsi Sándor és Benkő Bé­la alakítják. KET UJ KAZÁN beszerelésén dolgoznak a Szegedi Bútorgyárban, Eddig egy kisteljesítményű kazárj, volt az üzemnek, ami a szá­rításra és az üzem fűtésére nem volt elegendő. Most az egyik kazán majd a szárítás­hoz szükséges meleget szol­gáltatja, a másik pedig a fű­tést biztosltja. A központi fűtéshez szükséges csőhálóza­tot most szerelik, — Szőlőkaróval verték agyon az országúton hazaté­rőben Mezőkomárom határá­ban Pál József 45 esztendős földművest. A rendőri nyo­mozás még semmi megnyug­tató eredményre nem jutott a tetteseket illetően. A Meteorológiai Intézet Jelenti: A Földközi-tenger vidékét, valamint Norvégiát kivéve, Európa-szerte hideg az Idő. A Fekete-tengertől és a Ká.spitótól északra eső területeken az éjszakai órákban —20—24, a Cseh­medencébcn, Németország­ban és Lengyelországban —12—17 fokig hűlt le a le­vegő. A Szovjetunió euró­pai területén és a Balkán­félszigeten több helyen to­vábbra is havazik, Dél­Olaszországban esik az eső. Várható időjárás: Változó felhőzet, néhány helyen, főleg a déli-délnyugati me­gyékben kisebb havazás. Elénk északkeleti-keleti szél. Hófúvások, A hideg fokozódik. 1957. Január 18, péntek MOZI Szabadság: Délután fél 5 és fél 7 órakor: Emberek a havason. — Magyar film (január 23-ig), Vörös Csillag: Délután 4 és 6 órakor: Emberek a havason. — Magyar film (január 23-lg), Fáklya: Délután fél 5 és fél 7 órakor: Beszterce ostroma. — Magyar film (január 20-ig), NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 5 órakor: LIU bárónő, — Szelvénybérlet, ÉPITÖK FILMSZÍNHÁZA Véletlen találkozás. Vígjáték, i és 6 órakor, (Ma utoljára), KÖNYVTARAK Egyetemi Könyvtár Olvasóterem: Hétköznapon­ként 10—18 óráig. Központi köl­csönzés hétköznaponként U—17 éráig. Ifjúsági Könyvtár (Dózsa Gy, u. 18/a) Hungária-szállóval szem ben.) Hétköznaponként 13—16 óráig. A Fiókkönyvtárak a szokott Helyen és időben folytatják köl­csönzési szolgálatukat. Somogyi Könyvtár Kölcsönzés: Hétfőn 14 órától 11.45 óráig, keddtől péntekig 12 órától 17.45 óráig, szombaton 10 órától 12.45 óráig. Olvasóterem: Hétfőn 14 órától 17.45 óráig, keddtől szombatig 10 órától 17.45 óráig. A Juhász Gyula Művelődési Ott­hon könyvtárában kölcsönzés na­ponta de. 10 órától du. 4 óráig. SZAKSZERVEZETI TANAC8­ADO SZOLGALAT A Szabad Szakszervezetek Csongrádmegyei Szövetsége ta­nácsadó szolgálatán ma Hajas Lászó és Péter Lajosné fogadja a dolgozókat délután 17—20 óráig a Szakszervezeti Székházban (Tolbuchin sugárút 14..) ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területén 1957. Január 12-től január hó 19-lg reggel 6 órától este 6 óráig első segély- és nehézellés eseté­re inspekciós Palotás Gyula ál­lami állatorvos. Lakása: Parti­zán u. 7, Telefon: 48-91. Az ál- céljából. A bőrhulladékból öve­hívó „„, Mi'Xíearádióban? -Alkony a Tisza hídján ., címmel Juhász Gyula verseiből közöl összeállítást háromnegyed hatkor a rádió. Nem hinnénk, hogy bárkinek is be kellene mutatnunk Szeged nagy költő­lét, a hangulatok, s az érzések nagy varázslóját, Juhász Gyu­lát, ki annyi versben énekelte meg városát s a Tiszát. Elég er­ről csak annyi, hogy hallgassuk meg szeretettel örökbecsű ver­selt, — s ezzel ls ismerjük meg még jobban s teljesebben költé­szetét; azt a költészetet, mely a maga világóval felbecsülhetet­len értéke nemcsak nemzeti iro­dalmunknak. de az európai kul­túrklncsnek is, A RADIO HOLNAPI MŰSORA 4.39 Hírek, 4.35—«-ig Reggeli zene, közben: 6 Falurádió, 6.30 Egészségügyi tanácsadó, 7 Hírek, 8 Műsorismertetés, 8.08 Operett­egyvelegek, 9 Gyermekrádió rejtvénypályázata, 9.30 Hang­verseny gyermekeknek, 10 Hí­rek. lapszemle, 10.15 Zenekari hangverseny, 11 Ludas Matyi. Elbeszélő költemény, 11.40 Ma­gyar fúvószene, 12 Harangszó, bírok, 12.15 Zenekar, 13 Falurá­dió, 13.10 Budapesti Madrigál­kórus. 13.30 Répaóriás. Mesejá­ték, 14.15 Szórakoztató muzsika, 15 Hírek. Közlemények. 15.10 Wagner-operarészletek, 16 Anyó­ka. Verses irodalmi müsur, 16.20 Zenés hétvége. 17 Hírek. 17.10 Sporthíradó. 17.25 Kodály: Háry János — Intermezzo, 17.30 Bál után. Elbeszélés, 18 Rlportmú­sor, 18.15 Hanglemezek, 18.45 Stan Getz quintett játszik, 19 Hí­rek a nagyvilágból, 19.15 Hege­tmmuzslka. 19.24 .Jó éjszakát, gyerekek! 19.30 Napról napra . . . 29 Hírek. 20.10 Az első szívdob­banás. Rádióoperett. 22 Hírek. 22.50 Tánczene, 24 Hírek, 0.10 Himnusz, latorvos kiszállításáról a fél köteles gondoskodni, — Brüsszelben bemutattak egy kás rádiókészüléket, ami napenergia segítségével mű­ködik. A készülékbein 32 fo­tocella alakítja át a napi­fényt elektromos árammá. Ha nincs napfény, egy 100 wattos körte fénye is elegen­dő, — Az ellenforradalmi erők a magyar októberi esemé­nyekben című kiadvány meg­érkezett a vásárhelyi Petőfi könyvesboltba. — Az angol repülőgép­iparban a munkanélküliség komoly veszélye fenyeget az egyiptomi kaland miatt. Ki­lenc hónapon belül az Am­strong-művektől 5—600 mun­kás elbocsátása várható. Co­ventry-ben húszezer gépko­csiipari munkás nem teljes munkahéten dolgozik, három­ezer pedig teljesen munka­nélküli. — Toscanini. .korunk egyik legnagyobb karmestere szer­dán New Yorkban 90 éves korában elhunyt. A Szegedi Fodrász Szövetke­zet és a Szegedi Fodrász Vál­lalat férfi, női és KOZMETIKAI részlegei regge 7 órától este 7 óráig tartanak nyitva. ket, óraszíjakat és hasonló cik­keket készítenek. A mintadara­bokat hamarosan bemutatják a kereskedelemnek. Ha kapnak megfelelő rendeléseket, négy-öt embert tudnak foglalkoztatni eb­ben a munkakörben. ^ÚtvasiuU,-, hogy Budapesten „archi­vum"-mozi nyílik, amely­ben a második világháború előtt nagy sikert aratott magyar hangosfilmeket ve­títik. A „Meseautó", a „Lila akác", a „Havasi napsütés" és a Karúdi Katalin „karri­erjét" megalapozó „Halálos tavasz" kerül előrelátható­lag a mozi vásznára napi hat előadásban. A régi magyar filmek mellett külföldi filmeket, ső( némafilmeket is láthat majd a budapesti közönség. JAVASOLJUK, hogy a szegedi mozik vala­melyike is kövesse a pél­dát. Az energiaellátás javu­lásával hetente két-három alkalommal délelőtt 10 órai kezdetlel lehetne „archi­válni" előadást tartani. A hétköznap délelőtt dolgo­zók részére pedig vasárnap délelőtt tegyék lehetővé, hogy Csorlos, Rátkay, Som­lay, Kabos, Charlie Chap­lin és Pola Negri művésze­tében gyönyörködhesse­nek ..: UJ KIVITELŰ Mt'BÖR­KABATOK várják rövidesen a vásárló­kat a Szegedi Ruhagyár szak­embereinek tervei alapján. A speciális kivitelű mübőrka­bátok tetszetősnek Ígérkez­nek és ami igen fontos, me­legek lesznek, mert teveszőr­béléssel is ellátják. A jövő héten készülnek az első da­rabol:. Ezekből hatszáz a szegedi üzletekbe kerül. — Egyedül tört be Sztojka András 17 éves cigánygyerek a Lehel utcában az új év első nap­ján, — amint lapunkban beszá­moltunk róla. A nyomozás során kiderült, hogy Rostás —, akivel Sztojka a betörés előtt összeve­szett — nem -falazott- neki. A kihallgatások igen sok érdekes tényre derítettek fényt: a fiatal cigánygyerek megelőzőleg már hAróm betörést követett el Kis­kunfélegyházán Ajtai nevű cigá­nyokkal. Sztojkát átadták a fél­egyházi rendőrhatóságoknak, •» NYITVA HAGYTA >z elő­szobáját Békési Béláné szegedi lakos, amig a szobájába ment. Ez idő alatt (gondatlanság, óh!) (50 forint értékű ruhaneműjét lopta el ismeretlen tettes, — Eltűnt a Gőzfürdő közös öl­tözőjében Kovács Lászlónak 200 firlntja. Mégis csak Jó az ér­tékmegőrző a pénztárnál, — RESZEG EMBEREKET állí­tott elö a járőr a Roosewelt téri Halászcsárdából. Dékány Margit — aki most szabadult a börtön­ből részegcskedéséért kocsmai viselkedéseiért — Szólát Imrével és Kőműves Mátyással részegen hangoskodott a vendéglőben. Kőműves Mátyás az asztal mel­lett elaludt és közben 100 fo­rintja eltűnt -, • BIGAMIAT KÖVETETT EL K. L. szegedi őrmester. Első feleségétől még 1946-ban kü­lön vált, egy másik asszony­nyal élt évekig, akitől három gyermeke született. Később K. L. elvalt első feleségétől, megesküdött a második fele­ségével. Október 23-a után K. L. megismerkedett P. M. nevű nővel, akinek házassá­got Ígért, majd a lány szü­leinek lakhelyén, Kocsór kózsegben az első feleségé­től való elválásakor kapott hivatalos Irattal megesküdött p. M.-mel. A két feleségnek mindig azt hazudta K. L„ hogy -szolgálatban- van ... Az eljárás folyik a bigámiát elkövető őrmester ellen, — KÉZIGRÁNÁT gyutacsot ta­táit három gyerek Tiszaszigeten. Nem tudták, mi az, — galamb­gyűrűt akartak belőle készíte­ni. Aztán az egyikük mégis rá­jött, hogy robbanószer: papírba csomagolták, kő alá dugták, meggyújtották a papírt és elsza­ladtak. A gyutacsok felrobban­tak, a gyerekeknek semmi bajuk nem történt, az eset azonban óva Inti a szülőket és a gyere­keket .. • — Ellopták a dinamót Várako­zó Sándorné, az Ujszegedi Ken­der-Lenszövő Vállalat dolgozójá­nak kerékpárjáról. A kerékpár a gyár megőrzőjében volt, mlg Várakozóné dolgozott. Nagyobb figyelmet a kerékpár megőrzé­seknél 1 , i — HULLADEKFELDOLGOZO részleget állítanak fel a Cipő­gyárban, munkaerő megmentés A platánfák alatt... Alitok büszkén égnek meredő óriás vesszöseprűként a téren. Nyáron hívogattatok az árnyas padokra, ősszel velünk koptatok, s most a télben velünk fagyos­kodtok. Ki csodálja szépségte­ket, most, mikor torzképei vagy­tok lombos önmagatoknak. Még se sajnáljátok nyári lombotok, s ne sirassátok a múltat, mert ha­marosan tavasz lesz újra. Letarolt sok mindent az ősz, a tél, de tudjuk, hogy új tavasz bimbózik. Emberi próba is most minden nap, álljuk is em­berül, mint a vas. Jöhet még hó­vihar, fagy és szél, de enyhíti, szelídíti majd ezt összefogásunk melege, erefe. Vállaljuk a próbát, amelybe fájdalmak, kétségek, re­mények és örömök keverednek majd. Vállaljuk a jobbért, a ta­vaszért, Rójulc a Széchenyi téri sé­tány a platánfák alatt Ólmos esők, hópelyhek fényesítik, éke­sítik a meztelen ágakat, de a fák gyökereiben az éltető nedv kering, s benne az új levelek, vi­rágok sokasága. Csak a kikeletre várnak. S ha már nem lesznek hótól vattázottak, ólmos esőtől sí­kosak az ágak, akkor majd is­mét kipattannak a rügyek. El­jön ez is nemsokára. Addig is sétálunk, vagy sietünk, hogy időben érjünk munkahelyre, ott­honunkba. Egyre erősebb léptek­kel haladunk el a fák alatt, mert erőt, biztonságérzetet ad kormá­nyunk, pártunk céljainak nagy­sága, tisztasága,»• Hd-) HabcLeUU A washingtoni Fehér Há­zat 1800-ban építették. Ez volt az akkor még fiatal amerikai főváros egyik el­ső épülete. Nevét onnan kapta, hogy hófehérre me­szelték. Az azóta eltelt 150 év alatt a Fehér Házat többször bővítették, s új­jáépítették. Amikor az an­golok 1816-ban elfoglalták Washingtont, a Fehér Há­zat is felgyújtották. Már a következő évre ismét fel­építették. 1834-ben beve­zették a vízvezetéket, 1848­ban a gázvilágítást, 1881­ben személyfelvonót épí­tettek benne, majd 1891­ben bevezették a villany­világítást is. Az utóbbi években a modern köve­telményeknek megfelelően teljesen átépítették. Mivel nem akarták megváltoz­tatni külsejét, két földalat­ti emelettel bővítették. • Szulejmán szultán 1532-ben harmadszor is támadást indí­tott Magyarország ellen. Bécs felé vonuló hadseregét azon­ban az osztrák—maauar hatá­ron fekvő Kőszeg vára feltar­tóztatta. A várat Jurisics Miklós horvát származású Jcapitány védelmezte. Ezerfő­nyi csapata magyarokból és horvátokból állott. Ibrahim nagyvezér 22 napi ostrom után sem tudta elfoglalni a szultán által „disznóólnak" nevezett váracükát, s végül tárgyalásdkat \kezdett Juri­siccsal, Sisics horvát törté­netíró szerint a nagyvezér a világtörténelemben példátlan ecvezményt kötött a vár vé­dőivel: Jurisics megengedte, hogy néhánv török katona ki­tűzze a félholdas zászlót Kő­szeg tornyára. Ezzel Ibrahim megmentette fegyverei becsü­letét. de a vár továbbra is a védők kezében maradt. Juri­sics a török hadsereg feltar­tóztatásával megmentette Bé­cset. • A Peking közelében lévő Su Ku Tien mészkőbányá­ban 1921-ben a munkások egy emberi csontváz marad­ványait találták. D. Black, a pekingi egyetem orvostudo­mányi karának tanára hosz­szas tanulmányozás után megállapította, hogy a ma­radványok egy addig ir m retlen ősember csontjai vol­tak. Nemsokára ugyanezen a helyen még mintegy 40 férfi, női és gyermekcsontváz ma­radványait ís felfedezték. A tudományos világban sokáig vitatkoztak a leleten, s végül megállapították, hogy azok az ősember, a Szinantropusz maradványai. Ideiglenesen felfüggesztették a Magyar írók Szövetségének működését A Belügyminisztérium megállapította, hogy a Magyar írók Szövetségében a Magyar Népköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenység folyt, ezért a belügyminiszter a Nép­köztársaság Elnöki Tanácsának az egyesületek feletti fel­ügyeleti jogkör gyakorlásáról szóló törvényerejű rendelete alapján a Magyar írók Szövetségének működését ideiglene­sen felfüggesztette. A kormány az írószövetség figyelnek intézésére kormánybiztost nevezett kl. Még egyszer a vízisporttelepről "Vizes bánat víz mellett- cím alatt az elmúlt héten foglalkoztunk az ifjúsági vízisporttelep kudarcba fulladt tervével, amelynek kivitelezését a gyakorlatban számos objektív körülmény tette lehetetlenné. Cikkünkkel kapcso­latban írt levelet szerkesztőségünknek Soós István posta­műszaki felügyelő, aki a legteljesebb mértékben védelmébe veszi a vízisporttelep tervét, azzal az indokolással, hogy ez a szegedi evezőssport fellendülésének feltétlenül fontos elő­feltétele. Soós István levelével kapcsolatban szeretnénk kijelen­teni, hogy az evezössport fellendítése nekünk éppúgy szív­ügyünk, mint neki. Véleményünk szerint azonban ennek a sportágnak a felélesztését nem egy több százezer (esetleg millió!) forintos beruházással építendő vízisporttelep léte­sítésével kell kezdeni, hiszen abban véleményünk nem egy szakember véleményével megegyezik, hogy az evezősöknek jelenleg egy nagyobb méretű csónakházzal megoldható a problémájuk. Nem hisszük — és ezt Ismételten hangsú­lyozni szeretnénk —, hogy az evezőssport mai elmaradott­ságának oka éppen egy nagyszabású vizisporttelep hiányá­ban keresendő. Ugyanakkor számolni kell azzal ls, hogy a« evezős­sporton kívül városunkban működik nem egy olyan vízi­sport, amelynek színvonalát semmivel sem emelné maga­sabbra egy ilyen vizisporttelep, sőt meggátolná felvirágzá­sukat éppen azzal, hogy elodázná az ezen sportágak szem­pontjából oly fontos fedett uszoda felépítésének tervét. Van azonban Soós sporttárs levelének egy olyan kité­tele, amelyről külön kell szólni. Soós István ezt ír ja: "...arra kérem a szerkesztő sporttársat, hogy "Vizes bánat- című cikkén olyan formában módosítson, hogy a vízitelep való­suljon meg mondjuk négy év alatt-. Meg kell mondanunk, hogy a magunk részéről ezt sem tartjuk helyesnek. A jelenlegi lakásviszonyok között sem­miképpen sem tartjuk elsőbbrendűnek egy ilyen irányú építkezés tervét olyan építkezésekkel szemben, amelyek több családnak jelentenének otthont —, vagyis a lakásépít­kezésekkel szemben. Ugyanakkor azonban meg kell mon­danunk, hogy a vízisporttelep létesítésének terve nem a Szegedi Néplap- cikkén hiúsult meg. Ez a cikk csupán egy konkrét helyzetet jellemzett, amelyen — még ha akar­nánk — sem tudnánk változtatni. Ez a helyzet a vízisportteleppel, amellyel kapcsolatban csupán azt szeretnénk következtetésként levonni a jövőre nézve: ezután sokkal jobban meg kell gondolnunk, mire adunk ki súlyos százezreket. Legyen vízisporttelep is —, de csak a maga idejében! Függőben a Flamengo— Honvéd mérkőzés Az AFP Rio de Janeiró-i je­lentése szerint kánikulai hőség ben kezdte meg dél-amerikai ed­zéseit a Honvéd-együttes A Fla­mengo elleni mérkőzés lejátszá­sának szombati időpontja is bi­zonytalan, mert szó van arról hogy a mérkőzést elhalasztják. Ennek oka az, hogy a Brazil Labdarúgó Szövetségnek Időt engedjenek arra. hogy az egyik képviselőjét Zürichbe küldje közvetlen tárgyalások folytató­éra a FIFA vezetőivel. A Flamengo—Honvéd találko­zónak még egy különös akadá­lya van: nem találnak játékve­zetőt. Eddig már két játékveze­tővel folytattak tárgyalásokat, de a szankcióktól való félelmükben mindketten visszautasították a mérkőzésen való bíráskodást. Az AFP egy másik — Monte­videóból származó — Jelentése szerint a montevideói Nációnál együttese ls elhatározta, hogy pályára láp a Honvéd ellen. Az Uruguay Labdarúgó Szövetség a mérkőzés megtartása ügyében érintkezésbe lépett az argentin és n brazil Labdarúgó Szövet­séggel. Vasárnap tartja első edzését a SZAK A Szegedi Atlétikai Klub (SZAK) szerdán délután Játékos­értekezletet tartott, amelyen megbeszélték a következő évi részletes felkészülés tervét. Er.­r.ek megfelelően a SZAK első ezidet edzését vasárnap délelőtt 10 órakor tartja az újszegedl SZAK-pátyán. APROHIRDETESEK Használt bútorokat megvételre keresek. Klein: Marx tér 1. Nép­bolt mellett. Vidékre is megyek. 1351 Egy-két szobás, belvárosi la­kást. vásárlási engedéllyel meg­vételre keresek. Tolbuchin sgt. 4. Szrenka. 1355 G izzat dlsznópürkölést válla­lok. Zákány u. 50. 1354 Aknás Gyöngy-kályha, női sö­tétkék, gyapjú téli kosztüm ru­hafélék eladók. Glück, Jósika u. 28. szám. 1382 Jókarban levő hálószoba eladó. Steged, Lengyel u. 29/b. Farkas. Erd.: du nap. Két szoba, konyha teljes be­rendezés eladó. (Modern szekré­nyek, recamiék, edények, stb.) Szeged, Lenin u. 16. II. em. 11. 1366 Fájdalommal tudatjuk. hogy | GFllO DEZSŐ hirtelen el­hunyt. Temetése pénteken 12 órakor a belvárosi temetői kupolacsarnokából. 13591 Gyászoló család SZEGEDI NÉPLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja. — Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. — Szerkesztőség: Sze­ged Móra Ferenc sétány 10. — Telefon: 35-33 és 30-03. — Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. — Telefon: 31-16 és 35-00. — Terjesztik a megyei postahivatal hfrlaposztálys és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: a vállalat munkástanácsa Bejárónőt a reggeli órákra fel­veszek. Gutenberg u. 3. I. em. Háztelek eladó. Nyil u. 19. Sze­ged-Alsóváros. 1367 Üzlethelyiség felerészben át­adó. 3+1 modern világvcvő rá' dió 900 Ft. Dugonics tér 1. Sző­nyegjavitónál. 1369 Egy jó állapotban levő tOO-as motorkerékpár eladó. Szabad­s.jtó u. 22. szám. 1378 Bútorait és egyéb Ingóságait, a lakásán megveszem. Clm: Kos­suth L. sgt. 32. egyes ajtó. 1380 .Jól felszerelt 9 holdas szauk­móricgátl szőlős tanyás birtoko­_ mat. gvümölcslclepltésre alka!­5-től," vasárnap egész mas földdel, elcserélném szegedi 1363 összkomfortos családi házén, esetleg Szeged környéki kisebb Dirtokért. Levélcím: özv. Orbán­ná, Balástya, 93. 1338 Bőrkabátját alakíttassa vizhat­tan bőrpuhító festéssel Csordás Lőrruhakészítönél, Szt. Miklós u. 7. (Felsőváros). Kovács- és lakatos szakmun­kásokat felveszünk. Jelentkezni április 4 útja 9. alatt. Mérleg­javltó KSZ. Egy 140 kg hízott sertés el­adó. Petőfitelep VI, u, 306,

Next

/
Oldalképek
Tartalom