Szegedi Néplap, 1956. december (1. évfolyam, 11-35. szám)

1956-12-02 / 12. szám

KÉT TŰ! R várakozókhoz Az ajtót becsuklak, s hirtelen csenil letL Vajila Péter a szoba közepén állt, a légáram kavarta füstfelhő közepén és értetlenül bámult a semmibe. Itt hagyták. A falinaptár betűi vad táncot roptak a szeme előtt, alig tudta felfogni a dátumot: 1952. augusztus 24. Két éjjel egy szikrát sem aludl. virrasztott a felesége ágyánál. Három bele hazaküldték az asszonyt a tüdőszanatóriumból, bogy itthon haljon meg. A gyerek technikumba jár a városba, neki itt von a hivatal, szegény asszony tán nem is él már, Az anyja ott kucorog mellette igaz, de nagyon öreg, ba leül, alig bir felkelni. Még egy pohár vizet sem tud adni a lányának. És ő most nem mehet haza. Tegnap úgy tett a járási titkár, hogy az ilven tanácselnök, aki megalkuszik, beleesik a tömegek uszályába, a friss levegőt sem érdemli. Csak pár percig volt itt és azzal távozott: — Ha holnap nem intézkedik a hátralékosok dolgában, megüli a bokáját elnök elvtárs! Megszokta már az ilyen nyilt fenyegetőzést is. de a nyers hang most verni kezdte a dobhártyáját, mintha kifeszített hólyagpapírra zuhogna az eső. Eső? Hogy jutott eszébe? Hiszen már nem is emlékszik, milyen az üdflő eső. Több mint két hónapja felhőtlen az ég és esak n feneketlen por kavarog, rátelepszik a fűre. x falevelekre, hogy megfojtson mindent, ami élni szeretne. Már rég hehúzatott az utolsó gép is, könnyen elverték, ami termett és most nincs semmi. Az emberek is mintha megkukultak volna. Ha találkozik velük nz utcán, már mrszsziröl földnek szegik n fejüket és szó nélkül ellépnek mellette. Ha köszön nekik, nem fogadják, csak makognak, morognak valamit Érzi, napról napra bizonyosabban érzi a gyűlöletet, a sanda tekinteteket Hányszor, de hányszor odament egy-egy susmogó embercsoporthoz a piactéren, megpróbált úgy diskurálni velük, mint amikor még jókomák voltak. Nem akart agitálni egyáltalán, csak együtt szeretett volna hahotázni velük a legénykori csinveken, de egymásután elszállingóztak mellőle. Egyedül maradt— . | messzebb kell látniok A vezetőknek | a t5megeUnél _ biz. tatta önmagát és hangosan olvasta a szoba falára tűzött plakát vastagbetös szövegét: „Az első gabonát a hazának! A begyűjtési tervek maradéktalan teljesítésével, előre a szocializmus győzelméért!" Nem érzett semmi lelkesedést, csak a torkát kaparászta valami. Az előszobában kattogott az írógép, a járási titkár szavait ismételte szaggatottan, de makacs kíméletlenséggel: Megüti.:! a bokáját::: elnök elvtárs!" Nem gondolt most saját méltóságával, hogy ilyen hangon beszélnek ővele, aki az figv érdekében tette tönkre az idegeit és vagdalta el sorba a barátokhoz kötő szálakat. Az zúgott a fejében, bogy a község csak hetvenkét százalékra áll a gabonabeadással és többre nem is igen lehet számítani. Semmiféle agitációval. Itt már csak hatósági erőszakkal jöhet be valamennyi. Ha bejön. Azért is hívta össze az állandó bizottsági tagokat, meg a végrehajtókat, hogy menjenek és hozzák befelé, amit találnak ínég. És itt van ni. Elmentek, kerek-perec kijelentették, bogy itt egye meg a fene az egész begyűjtést, ők nem pofátlankodnak olyan helyre, aliol már így sincs se kutya, se macska, csak egy rakás gyerek: Most mit csináljon? Tizenkettő elmúlt; haza kellene szaladni, megtudni mi van a feleségével. De nem lehet Itt áll reggel óta két berendelt kocsi az udvaron, azokkal kell menni, különben ::: Megint hallotta a járási titkár rideg, utasíté hangját. (

„, , 77 I nz ablakon, a néptelen piac? funesett | (érre Egy agszonyt irtott t-sak, a fehérlábú, mindig sápadt Dórikát, Tarján Ferenc földbirtokos özvegyét, amint két kanna vizet cipelt. Lábán félrelaposott, befűz.etlen bakancs,- idétlenül csusszogott benne. Muszáj volt rajta nevetni. Csak cipeld, a fene n húsod — gondolta —, eleget cipelte helyetted a felesegem. Most miattatok áll egyik lábbal a sírban. Igen. haza kell menni hozzá, csak éppen annyi időre, hogy megvigasztalja, megsimogassa a homlokát. A malacot is arrébb kell pányvázni a gyepen, a tyúkok is éhesen kárálnak azóta. Deliát nem lehet, várnak a kocsik. Az íróasztalon papírok hevertek szanaszét Elnyomta a cigarettavéget és kezébe vette a hátralékosok névsorát Kulák egy sem volt köztük. Már mind a kilenctől elhozták, ami megfogható volt Hanem ez a sok szerencsétlen! Ahogy böngészte a neveket, képzeletben megint terepszemlét tartott a szűk udvarokban, a padlásokon, a kamrákban. Az egerek is megdöglenek, olyan üres minden. Kovács Pistáéknál a tavasszal árverezték cl a tehenet adóba. Egy hold termése volt, termett neki bárom mázsa és vannak hozzá négyen. Már beidéztette vagy ötször, próbálta megértetni vele, bogy első a beadás, hogy a begyűjtés így törvény, meg úgy törvény, de az istennek se volt hajlandó kőiéinek állni. Azt mondla, ha van miből, adja ő is, dc most inkább vitessék el. vagy üssék agyon, nem adja be azt a kicsit. Hát ez a Tóth Ilalázs? A múltkor voltak kint nála. és azt jelentették, bogy takaros balom búzája van lr.iintve a gangra. Dchát nem volt szívük elhozni, mert a hat gyerek úgy állt ott sorban, ebesen, mint az orgonasipok. Mindegy. Az apjuk szidta a demokráciát és jóban van a kulákokkal. őrsre. Aztán zsebbe | To'ofená't tett néhány kimutatást és bezárta az irodát. A tanácsháza udvarán beszélgetett a két kocsis. Ahogv mpglátták Pétert, szélmentek. Sunvi népek ezek a küzépparasztok — gondolta, amikor kezei nyújtott nekik. Nem látszik rajtuk, mi van a lelkükben, de bizonyos, hogy két lelkük van és ingadoznak, mint az elmélet mondja. TTiába adtak be mindent lesír róluk, hogy inkább a kulákokkoz búznak. Még nem Az egyiket elküldte haza, bogy majd küldi a kisbírót, ha szükség lesz rá, Fekete Mészárosnak meg azt mondta: — Tóth Balázsokhoz megyünk. Ehun, éppen a rendőr elvtárs is. F.lindultak. Valami négy kilométerre laktak Tóthék a szárazdombi tanyasoron. Már az udvaron ordított a nincs. Szanaszét minden szemét. A kút melletti porsaras gödörben bárom mezítelen gyerek bempergette egymást, olyanok, mint az ördögök. A esutkatetejű esöpp góré oldalán lógott ínég néhány podvás léc. körülötte elszáradt talicskakerék, lyukas fazekak és egyéb vasdarabok. Aprójószágnak híre sem volt, esak egy kutyaorrú koszos malac gurigázott a porban egy megsárgult, satnya tököt. Az. elnök leugrott a kocsiról és odament a saraskodó gyerekekhez. — Apátok merre van, te? A legnagyobb végighúzta kezefejét az orra alatt, amitől még morcosabb lelt és vékony madárhangon énekelte: — Édesapám dolgozni van, édesanyám odabent van, Ralázs, Palkó meg Fercsi iskolában. — Hívd ki anyádat, eredj. tudta, mit mondjon Szekeres Annusnak, akinek udvarolt hajdan, meg is kérte, de kosarat kapott Vőle. Rátarti lány volt. Az apja hat holdjára csak ketten voltak, nem kellett neki egy rongyos kubikos, akinek két ujja is hiányzott a balkezén. Lapáttal nyisszentettek le véletlenül a nagyháti csatornaépítésnél. Meg aztán egyébként sem volt olyan egyenes, hetyke legény, mint Tóth Balázs. Kicsit púpos hátú, csapott vállú most is, lebúzta a sok talicskázás, a nyakló, és úgy maradt a tartása. Belátta, hogy nem való a Szekeres-lányhoz, és különben sem versenyezhet Tóth Balázzsal. Aztán Annus férjhez ment, ő is megnősült, de ha találkoztak, úgy köszöntek egymásnak, bogy szerbusz. Most hat gyereke van Annusnak, elnyüvődött, kész öregasszony lett belőle, éppen a múlt héten látta, mikor bent járt a tanácsnál. •— Mit akarnak? Annus ott állt a gangajtóban, kezét csípőre téve, látszólag nyugodtan, mint egy felkiáltójel. A sötét, piszkos kartonruha úgy lógott rajta, mintha nem őrá szabták volna, száraz volt, mint a piszkafa, az arca vén. Egy pillanatra átsuhant az elnök fején, hogy mit tudóit szeretni rajta, még ba húsz évvel ezelőtt volt is, aztán földnek szegett fejjel ballagni kezdett közelebb. — IIáf nem ismersz. Annus, hogy magázol? Az asszony mozdulatlan maradt, mint a szobor. Csak a szeme mozgott, villámlott élesebben, amikor megismételte; • —-— — Mit akarnak? Rendben van = gondolta Péter =, ha te fgv. akkor én is így. Legalább hamarabb végzünk. = Tartoztok az államnak hat mázsa harminc kilóval. — mondta és szája szélét harapdálva felnézett a kéken szikrázó égre. Csakhogy nc kelljen az asszonyra nézni. — Most beszállítjuk! — Be ám az isten ::: = És az eddig nyugodtnak látszó asszony sivalkodni, jajveszékelni kezdett. — Zsiványok, gyilkosok, isten álkai, n/f akarjátok, hogy rakásra dögöljünk, szakadjon rátok a világ, átkozottak. Emberek vagytok ti, vagy állatok? Nem tudok egy rongvot akasztani magunkra és ők kivájják a szánkból az utolsó falatot. Nem engedem! Puskával jöttök? Lövöldözzetek agyon engem is, a gyerekeket is, de míg én élek, innen semmit.;. semmit el nem visztek::: „ . „ T zihálva szedte a leveElhallgatott. | gSt „ gzeméb„ fész. kelte magát a rémület. ínyét felhúzta és látszottak vicsorgó, sárgás fogai. Anya volt, a gyerekei életéért lihegő, mindenre elszánt anya. Az elnök nyugodtan szólalt meg, hátamogctl tudva a hatalmat: — Ne csinálj magadnak bajt, Annus: Az asszony feszült idegzete mintha szétpattogott volna erre a hangra. lerogyott a küszöbre, olyan volt, mint egy rongycsomó és zokogott, hogy majd megfulladt bele. A három pucér gyerek is ott sikítozott inár körülötte és rémülten nézték, hogy az anyjuk elkezd köhögni, fuldoklani. Péter ijedten nézett köriil, a szája széle remegett, mintha fázott volna. A malac egykedvűen csámcsogta a tököt. Fekete Mészárost nem látta a kocsi körül, nyilván elment a tanyaház mögé, hogy ne lásson semmit. A rendőr a kútnál állt, melyen belehajolt a kávába, mintha ott valami érdekeset látott volna. Csak ő állt ott az ajtóban, nem tudta mit szóljon, mihez kezdjen. Belátott a rücskös földű gangra, a konyhaajtó mellett simult a fnl mellé vagy négyöl zsáknyi szemetes búza. Kéznél volt egy vödör is, csak fel kellett volna merni Fekete Mészárossal, de nem volt képes megmozdulni, hangot kinyögni. Annus már elcsendesedett, csak a teste rángatózott, a gyerekek meg lekucorogtak mellé és sírva ölelgették, cirógatták. És Péter egyszerre rádöbbent, hogy nincs, nem is lehet igaza sem őneki, sem a járási titkárnak. És senkinek nincs igaza, aki megríkatja az ilyen roncsokat, mint Annus. Deliát a törvény, a nép törvénye! A népé? Annus, jó törvény az, hogy elviszik tőletek, ami úgyis kevés? Szólj már Annus, ne izélj már Annus. Először vonta kétségbe a törvény jogosságát, először kezdlc megsejteni, hogy nem kellett volna ide jönnie. A feleségére gondolt, aki halni készül, mert nem vihette idejében szanatóriumba, mert évek óta nem ért rá törődni vele. leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy rohanjon haza hozzá álkarolni, bocsánatot kérni tőle és boesán-ttot kérni mindenkitől, akiket meghántott. a kocsihoz, öregesen felült és várta, hogy összeszakadjon | Odcment körülötte a mindenség. v* jem azolkhoz szól ez az ]_ \ írás, akiknek meggyőződése nem bírta ki a nagy társadalmi megrázkódtatást, s midőn a hajót merülni vélték, más, új hajókra pályáztak el. s nem is azokhoz, akik 'kommunista meggyőződésüktől vezérelve már beléptek az újjászülető munkáspartba, hanem azokhoz a becsületes, elvhű elvtársakhoz. akik magukban akarnak élni egyelőre az igaz eszmének, s magukban akarják megőrizni az eszme tisztaságát. És gondolkoznak és várakoznak, mondván: attól tesszük függővé belépésünket, hogy győz-e a pártban az új szellem, hogy milyen programot hirdet majd a Magyar Szocialista Munkáspárt és kik lesznek a vezetői. Egy ember politikai nulla — s bármennyire is híve a tiszta marxi—lenini eszméknek, ha csak önmagában hordozza az eszmét és lemond a politikai aktivitásról, ha csalk gondolataiban viaskodik a szocializmusért és félre húzódik a tettektől. — nem segít a nagy 1közös ügyön. A várakozás ma a legkényelmesebb álláspont. Tagadhatatlan, hogv a kavargó társadalmi események, a múlt, a jelen és a jövendő összevetése nemcsak bizaütodást. hanem kétségeket is szül. s az sem ikétséges. hogy ti. elvtársak, akik ma még várakoztok, gondolkoztok és magatokban vívódtak, a múlthoz képest jobbat akartok. Igazi demokratizmust óhajtotok az állami- és közéletben és a munkáspártban is. Azt szeretnétek. ha a párt nemcsak önmagáért, hanem az egész dolgozó népért tevékenykedne és igazán alkotó politikai testületté válna, Azt szeretnétek, ha raffinált statisztikák helyett a munkáscsaládok asztalán mutatkozna a jobblét. Í-i, elvtársak, mikor gondolataitok csigahéjába húzódoztok és várakoztok — figyelitek, hogy mindezt zászlajára írja-e a párt, s hogy a zászló alá azok sorakoznak-e, akik mindezt veletek együtt óhajtják, arra nem gondolcok. hogy minden ilyen szándék biztosabban reálissá válnék közreműködésetekkel? Arra nem figyeltek, hogy tiszta kommunista meggyőződéssel otthon ülni, vagy félrehúzódni vétek — éppen, az ellen, amit becsületes szívvei és kommunista hittel vártok és óhajtotok? Vagy vívják meg mások a í harcot helyettetek is. s akkor majd közénk álltok? Nem agitációs szándékkal készül ez a levél — csupán a •kommunista lelkiismeretre és kötelességre akar figyelmez•• tetni. Azok, akik a munkáspártba sorakozva tiszta céj lókra, tiszta eszközökkel \ akarnak küzdeni, akkor is örömmel fogadnak majd benneteket. ha a nehezén túl lesznek. Jogtalan lenne manl bármilyen szemrehányás, hiszen a múltban annyi kommunistától elvették az életet, kiölték belőlünk a bizakodás szellemét és annyi egészséges 1kommunista törekvést, kezdeményezést megfojtottak egy bűnös klikk hatalmi helyzetének megtartása érdekében! És most, a széles társadalmi hullámokon feltörő bűnös elemek hány kommunistát fosztottak meg az élettől, hány embert tették tönkre és hányat gyaláztak meg? A történelemnek ezek a tragikus példái nem szólítanak bennünket cselekvésre? Elég ezek után csak gondolkodni kommunista módon? Nem, elvtársak, most tenni kell! Most a vívódásők csigaházából az emberek közé kell lépni és bátran ki kell mondani. hogy sem a közelmúlt, sem a regmúlt bűneit nem szívlelhetjük, nem tűrhetjük* s minden épületet magasabbra akarunk emelni, amelv alá a múltban is szilárd alapot rakott a név és minden bálványt le akarunk dönteni. G

ondolkoztok és várakoztok? Gondoljátok meg ezt is! Gondoljátok meg. hogy miként adóztok becsülettel az eszmének és a nagyszerű céloknál;: visszahúzódással, vagy igaz.;. kommunista tevékenységgel? Az orszáa súlyos sebeket •kapott, s a kommunista lelkiismeret is. Az ország sebeit közös tevékenységgel be fogja gyógyítani a nemzet — pártonkívüliek, más párt beitek, kommunisták — mi, magyarék. De a kommunista lelkiismeret Rákosiék okozta sebeit begyógyítja-e a csöndes magányosság? És még valamit! Azok « főfö felelősök, akik fennen hirdették, hoau mindenért, ami ebben az országban történik, mi, kommunisták vagyunk a felelősek, ránk. apró párttagokra hárították ennek vállalását. Igaz, mi kis pont voltunk, s a magunk kis állásaiból megpróbáltuk védeni a népet, de azért ebből a fe? lelösségből csak testálódott ránk is valami. S most meneküljünk el, húzódjunk vissza? Most, amikor egy bajbajutott ország talpraállításában, s egy bajbajutott nép fölemelésében kell oroszlánrészt vállalnunk? T) efejezésül hadd apilJj láljak még egyszer igaz meggyőződésetekre és becsületes szándékokra, elvtársak! Nem csalogatás ez. hiszen épül. erősödik a munkáspárt, de ha a ti erőtök, gondolataitok és cselekvőképességetek párosul a már pártbeli tiszta szándékú erőkkel, higgyétek el. hamarabb valóra válik az a nagyszerű eszme, amelyet most is magatokban hordotok! (—im—j . Thália gyermekei visszatértek Nagy István Az utóbbi hetekben nagy némaság honolt a Szeged Nemzeti Színházban is. A máskor oly hangos próbatermekben feszes húrként feszült a csönd. Thália pajkos gyermekei elmentek haza, legtöbbjük a megtépázott Budapestre utazott, ahol szétzilált családjukat öleltél: magukhoz a megrongálódott lakás- és bútordarabok romjain. Thália gyermekei azonban erős szívűek. Bátorságot és hitet öntöttek budapesti szeretteik szívébe és máia már visszatértek a Tisza partjára — Tömörkény, Móra és Juhász Gyula birodalmába —, hogy művészetükkel is szebbé, igazabbá formálják a megújult magyar életet. A művészbejáróból futó lépcsőházban ritmikus kalapácszuhogás kíséri végig a látogatót a folyosókon az irodáig, ahol kellemes mészillatot lehelnek a frissen festett falak. Festők dolgoztak a női kari öltözőkben, az irodákban és a fodrásztárban. Az elmúlt napokban pedig úi férfizuhanvozó bontakozott ki a kőművesek és a vízvezetékszerelők munkája nyomán. A színpadon viszont a díszletek sora engedelmeskedett a díszletesek rendteremtő akaratának. A színház nyáron kapott általános külső tatarozását jelentős belső csinosítás követte mostanában, ha ez a csinosítás nem is terjedt k' a nézőtér szebbétételére. Arra majd máskor, legközelebb kerül sor. A zavartalan művészi munkában mari'sokat jelent a kisebb belső „renoválás"; a frissen meszelt, jószagú falak is otthonosabbá tették a színház belső életét. Ezt bizonyítják a „Lakmé" és a „Mosoly országa" megindult próbái, s majd a szinte egymásután következő bemutatók is december hónapban. A kicsit is megújult színház művészi munkája azonban nagyobb, alaposabb, igé nyesebb, hitelesebb és igazabb nyilvános értékelést kíván a jövőben — jut eszem be egy színésszel való nem régi beszélgetés, ahogy lefelé haladok a ritmikus kopácsolást visszhangzó lépcsőházban. . Hitelesebb és Igazabb értékelést, vagy még többet: a leplezetlen teljes igazság kimondását és nem kevesebbet kell meghonosítanunk! — folytatom tovább a nemrégen kimondott gondolatsort. Igen, ez kell, ez hiányzott eddig a mi életünkből, az egészből, s az egésznek a részeiből is, a színházból is! A művészi munka hitelét és értékelését soha többé nem határozhatják meg a nyújtott alakítások előtt és után az írott és íratlan különféle nyilvántartások, kartonlapok, a zagyva és dilettáns sutyorgások, a magyar kulturális életben olyannyira elszaporodott és elfajzott pápák és félpápák. Csak az érző. csak a hozzáértő okos gondolkozás és gondoskodás párosulhat Thália gyermekeinek játékával: itt semmi más külön okoskodás nem boldogít többé senkit és semmit. A teljes igazat, a teljes valót, a megifjult érzelem-, éá gondolatvilág sokhúrú skáláján! Igen, ez kell ma. holnap, holnapután és azután is, mindig, mint a'falat kenyér! Enélkül nincs teremtő alkotás, bizalom, hit, emberség és megbecsülés, enélkül ingoványra épül az égigérft gyáróriás is, enélkül kihűl az embertáplálta meleg: az élet. Lődi Ferenc Az aiaHpttfúk Ui&táuáia Történt ily' dolog. A nép nagy ínségben szenvedett. Fordult is az urallcodó zsarnokhoz vala, mondván, hogy az ne ron gálja őket. A kerekképü, nyájasszavú, gömbölyű, zömök uralkodó így válaszolt vala: „Húzzák összébb a nadrágszíjat és ne együk meg azt a tyúkot, amely holnap aranytojást tojik." „Bölcs beszéd" mondták az udvaroncok és nyelvükkel fényesítették az aranytyúkot, hogy annak ragyogásával elvakítsanak minden ember fiát. teste is a nyomorgatott nép az elefántcsonttoronyban lévő aranytyúk fenekét,hogy mikor nyomja k. az arany tojást. Bizony, csak görbék hullottak vala. Így ment ez éveken át. Az aranytojást mindig holnap tojta a tyúk, — de erről mit sem tudott a nép. Az udvaroncok a sötétben kiloptak a tyúk alól az aranytojást, egymásnak gurigázták, mígnem az eltörött, szétfolyt vala. Legyintettek rá egyét, és kiírták a várakozók ajtajára: „Holnap..." És várták az emberek a holnapot, hogy majd csak tojik az a tyúk aranytojást* Biz' hiába lesték végtelen türelemmel, amely egyre fogyott vala, mígnem fölkelt a nép, ledöntötte az elefántcsonttornyot, széttörte vala az arany tyúkot és akkor látták, hogy üres a bel* seje.., Azóta ily históriának nem hisz a nép eltökélte, hogy nem húzza össze a nadrágszíjat, hanem a maga nevelte tyúkból paprikást eszik. (s—r) Mikulásra és karácsonyra készül az édesipar Az édesipar szorgalmasan készül Mikulásra és a karácsonyi ünnepekre. Különféle figurákat, csizmákat, több ezer mázsa szaloncukrot és fomdantból készült úgynevezett függelékeket gyártanak. Mivel csak megrövidített munkaidőben dolgoznak, az igényeket még nem tudják teljesen kielégíteni. Vasárnap, 1958. december J.