Délmagyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-254. szám)
1956-10-24 / 251. szám
A Magyar Dolgozók Pártja Szeged Városi Bizottságának felhívása Szeged lakosságához A Városi Pártbizottság közli Szeged lakosságával, hogy az egyetemi ifjúság alapjában véve egészséges kezdeményezésével teljesen egyetért és a tegnap esti szegedi tüntetés nyugodt, fegyelmezett, erőt sugárzó egységét — amelyben maguk a pártbizottság tagjai is részt vettek — helyesli. Ugyanakkor sajnálattal állapítja meg, hogy ezeket az egészséges kezdeményezéseket a fővárosban rendzavarásokra használták fel ellenséges elemek. A Központi Vezetőség éjszakai ülésének határozatai és az új párt- és kormányvezetés teljes megelégedéssel tölti el a pártbizottság tagjait és különösen melegen üdvözlik NAGY IMRE, LOSONCZI GÉZA, LUKACS GYÖRGY, KÁLLAI GYULA és több eddig mellőzött elvtárs beválasztása a Politikai Bizottságba, valamint NAGY IMRE elvtársnak, a miniszterelnöki székbe való visszahelyezését. A sajnálatos vérontás pedig mély fájdalommal tölti el a pártbizottság egész testületét, annál is inkább, mert korábbi helyes intézkedésekkel erre bizonyára nem került volna sor, amiképpen a Központi Vezetőség éjszakai határozata is megnyugtatóan hatott. A Városi Pártbizottság kéri Szeged lakosságát, őrizze meg nyugalmát, annak teljes tudatában, hogy az új Központi Vezetőség kidolgozza azokat az intézkedéseket, amelyek megteremtik az ország lakosságának megelégedését kiváltó életfeltételeket. A MAGYAR DOLGOZÖK PARTJA SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGA Szeged dolgozói fegyelmezetten végzik munkájukat SZERDARA VIRRADÓRA Budapesten a fasiszta, ellenforradalmi bandák — amint erről külön kiadásunk más helyén beszámoltunk — fegyveres támadást intéztek a középületek, az üzemek ellen. Szeged dolgozói mór szerdán, kora reggel értesültek az eseményekről s teljesen érthetően, a kialakult helyzetről sokat beszélnék. Szeged üzemeiben a hangos beszélőket általában mindenütt bekapcsolták és közvetítik a rádió által leadott híreket. Városunk munkásosztálya és a dolgozó nép elítéli az ellenforradalmi tevékenységet, ám ugyanakkor kívánja a demokratizálási folyamat meggyorsításét, az életkörülményéknek a lehetőségek szerinti javítását. A munkásosztály és a szegedi dolgozók, az értelmiségiek., diákok, minden becsületes ember a hasának ennek a nehéz, válságos óráiben fegyelmezetten végzi munkáját. Szeged népe megőrizte nyugalmát. A nagyüzemekben — például a Szegedi Kenderfonógyárben, « Űjszegedi Kender-Lenszövőben — is tájékoztatják a munkásokat, műszaki értsjmii+gáektti a történtekről. Rendben halad a termelés. A SSKOSfcí hivatalokben és iAolákban az a vél. w, helyee, nogy Nagy Imrét válaeeto . : meg a Minisztertanács elnökéül. Fettétl rcül helyes az is — és múlhatatlanul sz^. égés is —, hogy AZ ország vezetői határozottan világos uial jelöljenek meg. Különbözőképpen, dc a lényeget tekintve azonos tartalommal beszéltek erről mér szerda délelőtt a szegedi dolgozók. Ezzej együtt félreérthetetlenül kifejezésre juttatták, hogy akarják a szocializmust és kiállnak érte. A munkásosztály •áteménje jut kifejezette aijfcap, aj^it Z«igei János, a Szegedi Kenderfonógyár egyik legrégibb dolgozója így fejezett ki — A fasiszta, reakciós bandák budapesti fegyveres támadását a dolgozók elítélik. Üzemünkben dolgozunk. Rendkívüli nagy érdeklődéssel kísérjük az eseményeket. A demokratizmust, a szocializmust akarjuk... Bánt bennünket mindaz a veszteség emberéletben és anyagiakban, amely a fegyveres összetűzés következtében keletkezett. A szegedi általános és középiskolákban is érdeklődtünk. Azt a megnyugtató választ kaptuk: mindenütt a legnagyobb rendben folyik a tanítás. A Szegedi Nemzeti Szinházban minden nyugtalanság nélkül tartották meg szerdán délelőtt a pénteken bemutatásra kerülő LaJ'.tmé főpróbáját. A SZEGEDI POSTA dolgozói is fegyelmezetten végzik munkájukat. A telefonszolgáltatás és a táviratok küldésének szerda délelőtti helyzete: az ország minden részébe, Budapestre ig lehet táviratot küldeni. Telefonálni az ország minden részébe lehet, kivéve Budapestet. A MÁV szegedi igazgatóságának dolgozói is fegyelmezetten, magabiztosan kezdték a roujjfcat szerda reggel. Az igazgatóság területén . zerdári is teljesen zavartalan a forgalom. Érdeklődésünkre közölték, hogy a budapesti reggeli, illetve kora délelőtti vonatok szerdán II óráig nejv érkeztek meg. A szegedi állomásról. Budapestre tudnak vonatot indítani rendesen, Se összeköttetés hiányában azonban nom tudják, hogy Budapestre befuthat-e a vonat. Szeged termelőszövetkezeti tagjai és egyéni parasztjai is rendben, fegyelmezetten végzik munkájukat. A baktói Kossutn Termelőszövetkezetben, a rókusi Dózsa, a SásvéíÍTt^epi TáBC|$6 ég 8? Pj Élet Termelőszövetkezetekben reggel megtárgyalták a munkába érkező szövetkezeti tagok a budapesti eseményeket. Telefonon közöltéi: szerkesztőségünkkel, hogy mélységes felháborodásukat fejezték ki a budapesti ellenforradalmi bandák tevékenysegével szemben. Ezután valamennyien — egy ember sem akadt kivétel — a földeikre mentek végezni a soron lévő munkákat. A legtöbb szövetkezetben teljes erőve] vetik a búzát és sziántják a répatermést. A Rózsa Ferenc I. típusú termelőszövetkezeti csoportba tömörült gazdái: — mint ahogy erről délelőtt a csoport elnöke tájékoztatta a tanácsot — szintén fennakadás nélkül, szorgalmasan végzik a sürgős őszi vetési, betakarítási munkákat, Fodor Gábor kétszeres Kossuth-díjas nyilatkozata a rendkívüli eseményekről — A szegedi egyetemi ifjúságról szeretnél: elsősorban beszélni. Egyetemistáink a tegnapi események során bebizonyították, hogy higgadtan, megfontoltan, az ellenséges elemeket mindig idejében lokalizálva, fellépnek minden olyan erő ellen, amely egy esetleges provokációt akar kirobbantani, — A ma reggel történt javaslatok a Politikai Bizottság és a Minisztertanács személyi változásairól — biztosíték arra, liogy a rendkívüli helyzet hamarosan feloldódik. — Az egyetemi ifjúság tartsa magát e kiadott rendeletekhez és kerüljön el minden megmozdulást 1 Zavartalan a% áruellátás Szegeden A szegedi élelmiszerüzletekiben a délelőtti órákban kisebb mértékű felvásárlás ielei mutatkoztak. Főleg cukrot és lisztet vásároltak a szegedi lakosok kisebb, nagyobb tételekben. Az üzletek vezetői kijelentettek: áru bőségesen van a kért élelmiszerekből, a kiszolgálás zavartalan. Teljesen szükségleien a 'háziasszonyoknak az az igyekezete, hogy felülve az adódott helyzetben, a rémhíreknek, túlzott mértékben igyekszenek vásárolni. — Elmaradnak Szegeden a mai színházi és mozielőadások. Hasonlóképpen elmarad a középiskolások mára meghirdetett gyűlése is a Tolbuchin sugárúti székházban. A szegedi írócsoport vezetőségének nyilatkozata A magyar irodalom szegedi munkásai őszinte örömmel üdvözlik ifjúságunk és egész népünk nagyszerű kiállását a sztálinista restauráció utolsó kísérlete ellen. Örömmel tölt el bennünket az utóbbi hónapok igaz és indokolt követeléseinek beváltása, az MDP Központi Vezetőségének éjszakai határozata. Üdvözöljük Nagy Imre elvtársat a Politikai Bizottság új tagjaként, n Minisztertanács élén. Üdvözöljük a 5ítÁlipi|ták által eddig háttérbe szorított kiváló kommunisták, Lukács Gvörgy. Losonczi Géza, Kállai Gyula, politikai bizottsági taggá választását. Bizalommal tekintünk e tehetséges és népszerű elvtársak további intézkedései elé Bizunk bennük és támogatjuk ókíet célkitűzése.kben. hogy a nemzet minden haladó rétegét összefogva mincl hamarabb felszámoljuk a múlt átkos maradványait, s egész népünk jólétét biztosító gaadasagpoliükát dolgozzijr.k ki Ugyanakkor határozottan elítélünk minden emberellenes provokációs törekvést. A vérontás ellentétben áll tiszta emberi követeléseinkkel. Bízunk Szegednek Móra, Tömörkény, Juhász Gyula és Radnóti humanizmusának szelleméi ápoló és továbbfejlesztő dolgozóiban, bizunk abban, hogy a demokrácia, az emberiesség diadalt arat városunkban. AZ ÍRÓCSOPORT VEZETŐSÉGE 4 "