Délmagyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-254. szám)

1956-10-18 / 246. szám

Csütörtök, 1956. október 1*. lavKranuzK Teljes bizalmat a rehabilitált középparasztok iránt Az a becsületes dolog, hogy helyrehozzuk, ha elrontottunk valamit- Nem félig-meddig, hanem tökéletesen. A párt parasztpolitikájának alkalmazása közben kátyúba vitt bennünket az osztályharc szüntelen éleződéséről szóló hibás sztálini étel, és sok középparasztot kóláknak, osztályellenségnek kiáltottunk ki. Az idézetek szajkőzása, a betűrágás, a gondolatok száműzése eredményezte, hogy szinte minden falultan már-már nagyítóval keresték a párt (s állami vezetők a kulákokat, nehogy a felsőbb szervek azt fogfák rájuk, hogy opportunisták. Asolthalinon Széesi András elvtárs eleinte megpróbált az élet valóságából kiindulni az idézetek helyett, de csakhamar a fejéhez verték, hogy a kehlére ölelgeti az oszlályellenséget. A dogmatizmussal terhes légkör tehát arra késztette a pártfunkcionáriusok jelentős részét, hogy ne a saját szemük, eszük, szívük és lelkiismeretük szerint ítéljék meg az embereket, hanem szolgamódon rábólintsanak egyes — a helyi körülményeket sokszor nem ismerő — emberek kinyilatkoztatására: Szégyene volt ez az időszak rendszerünknek és a nép jogaiért annyi küzdelmet vívott pártunknak. Parasztpolitikánkban a törvénysértések, a beteges gyanakvások, a dolgozó parasztok lekul ákozása egyáltalán nem volt szükségszerű; ezek a mérhetetlen károkat okozó jelenségek a kommunisták tudatában elhatalmasodó szubjektivizmushó!, a személyi kultuszhói eredtek. Az S7.KP XX. kongresszusa és a mi pártunk júliusi határozata kellett ahhoz, hogy ledobjuk; vagy lerázzuk magunkról azt a gúnyát, amelyet — a többi körött — jóeskán besároztunk a középparasztok oktalan és alaptalan megrágalmazásával is: A Központi Vezetőség és a kormány határozottan intézkedett, hogy a lehető legteljesebben jóvá kell tenni a hibákat. A különböző rendeletek és irányelvek kimondták: vissza kell adni a kulákká minősített középparasztok becsületét; ennek megfelelően el kell törölni adójuk és beadásuk jogtalanul kivetett részét; lehetővé kell tenni számukra a tsz-be való belépést, a legszélesebb demokratikus jogokat — egyszóval a munkásosztály szövetségeseit megillető legteljesebb bizalommal kell lenni irántuk. Minden faluban a* most a kommunisták kötelessége, hogy a Központi Vezetőség júliusi határozatának, s az ebből fakadó kormányrendeleteknek becsületesen és maradék nélkül érvényt szerezzenek a gyakorlatban. Aki nem veszi komolyan a párt mély önkritikával megtisztuló parasztpolitikáját; és nem úgy bánik a rehabilitált középparasztokkal, mint a szocializmus építésének nélkülözhetetlen munkásaival, az készakarva, vagy nem akarva — ez teljesen mindegy — árkot ás a párt és a nép közé. S mivel az elmúlt években tapasztaltuk; hogy mennyire veszedelmes a merevség, a gondolkodás nélküli cselekvés, a párt teljes joggal vonja felelősségre azokat a tagjait, akik még mindig nem akarnak visszafordulni a zsákutcából. Szerencsére a szegedi járásban elég jól megértették elvtársaink, milyen nagy felelősség bárul rájuk a hibák jóvátételében. Méirahalmon, Pusztaszereit és másutt is igyekszik a pártszervezet és a tanács, hogy a megbántott középparasztok iránt teljes legyen a bizalom a községben. Legtöbb helyen a széles nyilvánosság előtt vitatták meg ügyüket, a lakosság tudomására hozták, hogy ezek és ezek az emberek nem kulák ok; nem is voltak azok soha, hanem tisztességesen gazdálkodó, megbecsülést érdemlő középparasztok. Do nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is elégtételt kaptak a megbántottak olyformáhan, hogy a mezőgazdasági fejlesztési járulék súlyos terhét letették a vállukról. Ezek az intézkedések általában jó hatást váltottak ki. Mórahalmon Papp Miklós középparaszt például nem sokkal azután, hogy igazságot szolgáltattak neki, saját elhatározásából belépett a termelőszövetkezetbe. De nemcsak erről van szó. Ha a vezetők minden faluban egész szívvel és odaadással munkálkodnak a júliusi párthatározat gyakorlati érvényesüléséért, akkor egvro többen lesznek, akik mindent elkövetnek, hogy növeljék a terméshozamot. A rehabilitált középparasztok között vannak és még bizonyára lesznek is, akik olyan követelésekkel jönnek, amit a legjobb szándékkal sem lehet teljesíteni. Előfordul, hogy igényt tartanak . olyan földterületre, vagy épületörökségre, amelyet már ivekkel korábban tagosítottak, s így szerves része valamelyik szövetkezeti gazdaság nak. Ilyen esetben sincs helye semmiféle bántó hangnak, vagy agresszív fellépésnek, hanem baráti módon végtelen türelemmel kell megmagyarázni, hogy a termelőszövetkezetet nagyon helytelen lenne és nem is lehet szétdarabolni, szétzülleszteni. Az ilyen középparasztnak mondjuk azt inkább: gondolkodjék,s ha semmiképpen nem akar más földet művelni, mint ami eredetileg az övé volt, akkor lépjen be a tagok sorába. Természetesen a legteljesebb önkéntesség alapján. A tsz-tagok is hasonlóképpen, érvekkel igyekezzenek meggyőzni mindenkit, aki avégett fordul meg gazdaságunkban, hogy földjét, vagy egyéb ingatlanát visszaszerezze. Csakis mindenféle adminisztratív eszközt félredobva, csakis szívós raeggvőződéssel lehet elérni, hogy a falu dolgozó lakossága '— benne a rehabilitált küzépparasztok is — magáénak vallja a júliusi párthatározatot, megnyugodva dolgozzék és, amennyire lehetséges, feledje a! régi bántalmakat. N. I. Lépjen előre a Tiszatáj! Megjegyzések az augusztusi számhoz Szegedi egyetemisták nagygyűlése A szegedi egyetemek és a főiskola hallgatói kedden este az Ady téri egyetem nagy előadótermében nagygyűlést tartottak. A gyűlésen inintegv másfélezer hallgató vett részt. A vita eredményeként új ifjúsági szervezetet alakítottak a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetségét, a MEFESZ-t, illetve annak szegedi szervezetét, amely a DISZ mellett működik, majd az alakuló gyűlés tömeggyűléssé változott át. A fiatalok élesen bírálták az idegen nyelvek, a marxizmus—leninizmus; a honvédelem tanításának mai formáját és rendszerét; ezenfelül elhatározták, hogy a a politikai élet egyes kérdéseivel kapcsolatban követelésekkel fordulnak az ország vezetőihez. A többi között követelik a halálbüntetés eltörlését, a törvénysértésekben, mindenekelőtt a R ajk-ügyben bűnösnek bizonyultak ügyének nyilvános tárgyalását, a fizetések arányba állítását, az alacsony bérűek fizetésének rendezését, a Jugoszláviával való szövetséget, a tájékoztatás javítását Sokan elmondták véleményüket a U'tsza tájról mostanában. A segítő szándék, a folyóirat szeretete jellemezte ezeket az írásokat, amelyek a szektás szellem béklyóitól akarták és akarják megszabadítani a szegedi irodalmi életet. Ha elolvassuk a Tiszatáj legújabb számát, akkor úgy érezzük, kemény harcot kell még megvívni a múlttal. Nem olyan írásokra gondolunk, amelyek megjelentek a Tiszatájban, hanem olyanokra, melyek még nem jelentek meg. A szektás szellem még poszhumus hatását kell feltételezni, a múlt nyomasztó légkörét, mely múltbeli erejével kivetődik a jelen irodalmi életére és nem engedi, hogy az írók merjék megírni, amit éreznek, a szerkesztő merje közölni, amit helyesnek lát. Erre pedig feltétlenül szükség van, mert enélkül nincs és netn lesz gazdag, virágzó irodalom. Akiben a szikrája él a bizonytalanságnak, a félelemnek, hogy a szektás szellem mégegyszer felütheti a fejét, aki nem mer, s nem akar ez ellen következetesen harcolni, az nem fog tudni igazi irodalmat írni és nem fogja tudni elősegíteni, hogy a tragikus hibák ne forduljanak többé elő. A folyóirat augusztusi számán már érződik, hogy szerkesztői új utakat keresnek. A folyóiratnak kezd kialakulni egy sajátos profilja, amely, ha meg fog erősödni, akkor a Tiszatáj felsorakozhat az ország legjobb irodalmi folyóiratai mellé. A XX. kongresszus a mi országunknak is segítségére volt, hogy hibáinkkal leszámoljunk és mutatott perspektívákat is, de minden hibánkat nem segített észrevenni. és minden utat nem tudott megmutatni. Ez természetes is, hiszen a mi viszonyaink sokban különbőz nek a Szovjetunió viszonyaitól. Ezt észrevenni és a kongresszus eszméire támaszkodva a magyarországi hibák ellen küzdeni és a magyarországi, közelebbről a szegedi helyes utat megtalálni — er a Tiszatáj feladata is. Ennek az útnak a becsületes keresése közben alakítsa ki a Tiszatái is irodalmi arculatát. örvendetes a Tiszatájnak az a célkitűzése, hogy helyet — fontos helyet — biztosít a szomszéd népek irodalmának. Szeged két határ közelében fekszik és ha erről Szeged irodalmi folyóirata elfeledkeznék, akkor nemcsak a lap lenne szegényebb, de lemondana arról a nemes törekvésről, hogy „rendezni végre közös dolgainkat". A Tiszatáj jó úton indult el, tegye ezt továbbra is bátran, következetesen. Még mindig van mit rendeznünk! Ne csak fordításokat és tanulmányokat hozzon, — írjon az élő, sokszor fájdalmas problémákról is! A Tiszatájon felismerhető: szegedi irodalmi folyóirat. Szegednek vannak haladó hagyományai és ezek ápolása nagy, szinte nélkülözhetetlen segítséget jelent a ma problémáinak megoldásában. A haladó hagyományok felhasználásánál azonban vigyázni kell, hogy ne essünk a múlt vulgarizáló, az előregyártott elvekhez erőszakolt helyi viszonyokat kereső dogmatikus szemlélet ingov-inyába — Kerényi György dolgozatánál érezni ezt még befejezetlenségében is —, mert ez hamis történelemszemlélethez, tudományt: lansághoz vezet. Sok szó esett eddig is a Tiszatáj régebbi számainál a prózai és kritikai anyag szegénységéről, laposságáról. Ami a kritikát illeti, itt nem változott a helyzet, összesen négy oldal (!) jutott a 80-ból a „kritika" rovatnak, amely a tartalomjegyzékben csak a „Szemle" rovatban kapott helyet. Ez kevés, hiszen a kritika az egyik leghatásosabb eszköz, amel". • lyel a folyóirat kialakíthatja, kifejtheti véleményét, álláspontját és a tények elemzésével, az összefüggések feltárásával utat mutathat alkotóknak, olvasóknak egyaránt. Valahogyan ki kell alakítani és felvirágoztatni ezt a rovatot, mert ahol nincs bírálat, ott tönkremegy, elsorvad az irodalom is! A próza területén sem változott sokat a helyzet, bár már mutatkoznak bíztató jelenségek. Gyurkó László elbeszélésében a ma emberének eddig rejtve maradt problémáit tudja feltárni még egyetlen, de feltétlenül erős írói tehetséggel. Szabó Pál regényrészletével csak gazdagodott az augusztusi szám. Fenákel Judit élő kérdésekről ír — naivan, csak a felszínt észrevéve. Dér Endre „elbeszélésében" öszszekevéri a publicisztika, az életkép és az elbeszélés műfajalt. Ez a keveredés azután gátja lesz a téma írói kibontakozásának. A próza gyengesége Szegeden — élő, hatalmas kérdés, amit sürgősen tisztázni kell! Ha az írók úgy érzik, hogy ez nemcsak tehetség dolga, akkor tűzze az Írószövetség ezt valamilyen formában napirendre. Szegeden ez az irodalom élet-halál kérdése, de nem véletlen, hogy az egész magyar próza is csak napjainkban kezd lábadozni. Vagy merészen igazat írni, vagy sürgős megbeszéléseket, ahol megjön a kedv és a bátorság a prózai igazmondáshoz! A legutóbbi szám lírai anyaga gazdagságának csak örülhet az olvasó. Ki kell közülük emelni Németh Ferenc gazdag gondolati líráját, Petrovácz István egyszerű, tiszta kifejezési formáját, Magyar V. László már majdnem egyéni és igen tehetséges hangját, Finály Olga természetes, asszonyossan lágy és érdekes hangvételét. Kónya Lajos verseiben a múlttal küszködő költő vívódásait mutatja be. Megrázó s „Számvetés". A költő rádöbben, hogy milyen borzalmas a hazugság és a néphez fordul új utak keresése közben. Csilük László verse szép gondolatra épül, Gurszky István napjaink „szélkakas" elvtelen embereit gúnyolja ki igen találóan. Berezeli A Károly, Andrássy Lajos, Márky Imre, Bónus István, Tunyogi Gábor és Ludányi Mihály verseikben még nem mutatnak jellegzetes költői egyéniséget. A műfordítások közül leginkább Márky Imre Eminescu-költeménye és különösen Nagyfalussy Tibor jugoszláv versfordításai figyelemre méltóak. A Tiszatájnak még sokáig legerősebb és legbiztosabb támaszai a költők lesznek. Támaszkodjon a jövőben is rájuk, merjen kísérletezni az „indulókkal", és támogassa mindenben a már „beérkezetteket". Így fogjuk észrevenni a jövő Juhász Gyuláját, aki már bizonnyal írja is verseit. A Szemle rovatban igen értékesnek tartjuk Bálint Sándor építészeti dolgozatát. Alapos, komoly munka. Molnár István Eminescu-portréja érdekesen és színesen mutatja be a nagy román költőt. összegezve: a Tiszatáj augusztusi számának legfőbb erénye, hogy igyekszik kiszabadulni a dogmatikus, vulgarizáló irodalmi ábrázolás korlátai közül. Sok helyütt ez sikerült és ez kell legyen a fejlődés útja. Közöljön ezután is a fővárosi költők műveiből, de elsősorban a szegedi írókra támaszkodjon, támogassa, segítse őket. Kezdeményezzen vitát a szegedi írók még mindig meglévő problémáinak megoldására és ezzel együtt a Tiszatá.i„kérdés" is meg fog oldódni. Hirdessen prózai irodalmi pályázatot, amely talán megoldaná Szegeden az elbeszélés-irodalom kérdését (hiszszük, hogy a város elő tud ná teremteni az ehhez szükséges gazdasági alapot). Kritikai rovata legyen élénk, használja ki a szegedi lehetőségeket, — színház, zeneestek, film, könyvek. Legyen a folyóirat nagyvonalú, bátor. Ha tud harcolni hazánk új politikájáért, akkor jó folyóirat lesz. A nyomdapapír is tiszta lap — ne kerüljön rá többé szektás „irodaimacska". Lépjen előre a Tiszatáj! Apor József „Miről írjon a Délmagyarország V Ankét a szerkesztőségben Értesítjük lapunk olvasóit levelezőit, tudósítóit, hogv szokásos megbeszélésünket „Miről írjon a Délmagyarország?" címmel október 19-én. pénteken délután 5 órakor tartjuk a szerkesztőség klubhelyiségében (Lenin utca 11. emelet). Román energetikus kiildöttság érkezett Szegedre A MTESZ szegedi Elektrotechnikai Egyesületének meghívására tíztagú egyetemi tanárokból, elektromérnökökből és technikusokból álló küldöttség érkezett Szegedre, hogy tanulmányozza a MTESZ működését, szervezeti felépítését és gyakorlat), a technika fejlesztését szolgáló munkáját A romén látogatók a szegedi tudományos egyesület tagjainak vendégei, s valamennyien a romániai műszaki tudományos egyesület (ASIT) tagjai. Változatos programjukban a Szegedi Erőmű, a Textilművek és a város megtekintése szerepel, ezen túl pedig Budapest és a Mátra vidéki erőmű lesz látogatásuk következő állomása. Kedden este az MTESZ-ben a két tudományos egyesület munkájáról beszélgettek a román vendégek a szegedi mérnökökkel és technikusokkal és számos tapasztalatot adtak át, s a szegediek viszont. A hasznos baráti beszélgetés után a színilázban a Lili bárónő előadásán vettek részt. Román vendégeink a szegedi szakemberek meghívására meghívással feleltek, s ilyenformán a magvar szakemberek küldöttsége előreláthatólag a hónap végén vagy a jövő hónap elején utazik hasonló céllal Romániába. — A ma, csütörtök este fél 8-ra meghirdetett »Japán szerepe a távol-keleti politikában* című előadás az előadó, Félix Pál külföldi útja miatt elmarad. — Megkezdték az újrendszerű légelzáró gyártását a Fogtechnikai Vállalatnál. Közel 40 ezer méter légelzárót rendeltek rövid idő alatt a különböző intézmények és kereskedelmi szervek. Körülbelül két hét múlva a szegedi üzletekben is lehet belőle vásárolni. — Szőke Mihály önálló tudományos kutató temetése ma délelőtt 9 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A miniszter nYilatkozata Kónya Albert oktatásügyi miniszter tegnap Szegeden járt, hogy megismerkedjen az egyetemi ifjúság aktuális problémáival. A déli órákban látogatást tett a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol éppen MEFESZ alakuló gyűlést tartottak a hallgatók. A miniszter délután a Dugonics téri Központi Egyetem rektori hivatalában találkozott az egyetemek karainak több vezető professzorával és az ifjúság képviselőivel, hogy széleskörű tájékoztatást nyerjen az egyetemi ifjúságot foglalkoztató kérdésekről. Lapunk munkatársának kérdésére Kónya Albert oktatásügyi miniszter közölte, hogy az egyetemi hallgatók által feltett tanulmányi követelések zömével egyet ért olyannyira, hogy ezen kérdések kidolgozásával és a Minisztertanács elé való terjesztésével nagyon komolyan foglalkozik napjainkban az Oktatásügyi Minisztérium. A megoldásra váró problémákkal kapcsolatos intézkedésekről hamarosan — talán már a jövő héten — módjában lesz sajtótájékoztatást adni — mondotta Kónya Albert miniszter. Egy film jutott ma az eszembe. Egy film, amelyet a napokban láttam. Sűrű indiai erdők fái bólogattak a vásznon, s titokzatos hindu mesékről zúgtak a bokrok. A menekülő hindu lány, a szép Ganga, rémülten bukik egy nagy fa oldalához, s segélykérően nyújtja {elfelé karjait. A kép nő, nő, egyre közelebb jön a nézőhöz, s a vásznon már csak a fa oldala látszik, s a lány két keze. S ekkor lenyúl fentről két erős kéz, s felhúzza, megmenti a veszélyben lévő lányt. Az utolsó percben ... Mondom, ez a film, ez a kép jutott az eszembe, mikor egy ismerősömből szokatlanul őszinte szavakkal tört ki a régi, elcsépelt frázis: — Borzasztóak ezek a mai fiatalok! Körülnézeüt, hogy hová verhetne le a cigarettahamut. Majd laslas rámnézett, s mivel várakozóan tekintettem rá, mesélni kezdett. AZ UTOLSÓ PERCBEN — Egyik este az alsóvárosi művelődési otthonban jártam. hivatalosan. Szétnéztünk már előbb egy-két szórakozóhelyen. „Különös tekintettel a fiatalságra". Így mondták. Hát elmentünk, bár tudtam, hogy túl sokat úgy sem tehetünk. Hogy miért? Várj, majd elmondom sorjában, mit láttunk. — Képzelj el egy zongoraszótól hangos, cigarettafüstös, zsúfolt termet. Nagyon sokan voltak. G—7 éves gyerekek is. Tanköteles gyereknek ilyen helyre nem szabad jönni, de a szülők nem tudják lőre hagyni. Hát elhoztál:. Mit csináljunk? Küldjük haza egyedül a gyerekel? A szülőket igazán nincs jogunk eltávolítani. De nem is ezekről akarok mesélni, voltak ott 15—16 éves kislányok is. Azt mondtam, kislányok? Hát igen, koruk szerint. . . Külsőre? >. j Mélyet szívott cigarettájából, s egy pillanatig kinézett az ablakon. Mikor visszafordult, szokatlanul homolyravák hangon folytatta: Elnéztem egy tiSyen kislányt. A bodros maximba frizura alatt keskeny, sápadt arcocska. Szemei alatt kékes árok mutatta, hogy nem először éjszakázik. Szája vérpirosra festve. Egy ablakmélyedésben állt, újjai közt cigaretta. s míg fontoskodva fújta a füstöt, kacagva dőlt egy katona karjaiba ... Némán figyeltem ismerősömet, de ő ismét elhallgatott. Sokáig nem ssofit semmit, aztán tűnődve folytatta. — Mit mondhattam volna neki? Kezdjek ott magyarázkodni? Prédikálni? Rám se hallgatna, vagy kinevetne. Mikor megkérdeztem, hány éves, gúnyosan, fölényesen válaszolt. — Mennyi cinizmus van ezekben a gyerekekben! — Már nem tanköteles, személyazonosságija ott volt. Nem tehettünk semmit, pedig éreztem, határozottan tudtam, hogy itt valami nagy baj van. Hogy ez a mi társadalmunkban nem mehet, így ... Mi lesz ezekből a lányokból? Ezekből a cigarettázó, éjszakázó, felnőttet játszó gyerekekből? Es hol vannak a szülők? Tudják hol a gyerekük? . . . Eszembe jut egy újságcikk, melyben egy 15 éves kis lány áll a bíróság előtt.. •. Eh, hagyjuk. Haragudtam ezekre a felelőtlen lányokra, de mikor elmenőben megütötte fülemet a cigarettázó kislány szaggatott, száraz köhögése, nem tudtam haragudni rá. Sajnáltam. Elhallgatott. S ekkor jutott eszembe az a kép a f ilmből... s ekkor lenyúlt fentről két erős kéz, s felhúzta, megmentette a veszélyben lévőt. .4; utolsó percben. • . Ezek a lány oh nem is tudják, hogy üli is veszedelemben vannak, hogy nekik is segítségre van szükségük. Erős kezekre, melyek megragadják, s felemelnék őket — legalább a jó ízlés magaslatáig. Hát tényleg nem akad itt eSU erős l:éz, hogy megmentse ezeket a szegény kis Gangákat? magyar Szentgyörgyi Katalin