Délmagyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-254. szám)

1956-10-10 / 239. szám

" nieriln. 1956. október 19. 5 DÉLMIGYflRORSZAG GUBERÁLOK I °ar»TAN I ts í; utolsó kocsik most érkeznek a városból. Nagy port vernek a lovak s nehéz kivenni, hogy a porfelhő mögött hányan kocognak jobbról is, balról is — asszonyok, gyerekek, rtalicskákkal, zsákokkal, vödrökkel. Itt a telepen utóiérik a kocsikat, előkészülnek a szedegetéshez és várják, hogy a hosszú szemeteskocsik uszályából kiboruljon a város szemete. S azután ... 25—30—40 asszony és gyerek lepi el a hosszú szemétkocsikat. Rongyok, vasak, mocskos papírok, bőr- és gumidarabok — íélig kiégett kox és hriket — ez a szemétben a "dió", ezekkel telnek meg a szatyrok, vödrök, zsákok. A krajcáros ócskaságokat azután görnyedt derékkal elviszik a guberálók a MÉH gyűjtőhelyére és beváltják aprópénzre, az aprópénzt meg sóra, kenyérre, hagymára, krumplira..: Ez a guberálás — ez a rókusi szegénység néma felvonulása. Nincs ennek semmi romantikája — nem találtak itt még soha se pecsétgyűrűt, se karkötőt, de ezek a szegény emberek nem is ezt keresnek, csak filléres ócskaságokat kapkodnak el egymás elől. — Hasznos szolgálat ez a népgazdaságnak, elvtárs! — möndja egy politikához is konyító asszony, de guberálás közben 6 maga se a népgazdaságra gondol, hanem a hideg tűzhelyre, a szerény vacsorára, lakbérre, egy pár harisnyára .. .• Csakhát szépen hangzik ez: népgazdaság — szebben, mint az, hogy szegénység. két aszszony, aki játékot keresnek maguknak a város szemétdombján. Nem csőcselék, nem lump, nem lezüllött munkásasszor.yok szedegetnek itt: szegények. S bár ez a szeméttelep egészen eldugott helyen van, nem lehet őket letagadni — igenis vannak emberek, akik a város szemetéből élnek. Nem milliók, nem is ezrek, mint régen, de mégis vannak, akik — erejük és múltbeli érdemük nem lévén •— kimaradtak a gondoskodásból. S most itt turkálják a szennyes szemetet. Rajtuk nem segít se törtörvény, se jog — s mivel ők se segíthetnek a társadalmon, nem kellenek senkinek. A boldog emberi életet csak a szemétdomb roncsain keresztül tudják elképzelni — álmukban talán hozzáképzelik a húsos papírhoz a húst. a dinnyehéjhoz a dinnyét. Szegények voltak életükben, s mivel gyengék voltak, azok is maradtak. Lehetne-e rajtuk segíteni valahogy? Van-e szándék és mód a segítségre? Néhányuk már hivatásos szedegető — körülbelül öten engedélyt is kaptak erre. A többiek — akik szintén szükségből jönnek ide, nem rendelkeznek ilyesmivel, s következésképpen sem orvosi vizsgálatban, sem védőoltásban nem részesülnek. ra — a másikat talán mis szükség kergette ide. Persze, a szegénység egy kicsit relatív dolog is. Mellettük olyanok is szedegetnek itt, akiknek a férje do'gozik, keres. Ahogy jönne* az asszonyok, úgy sorolja a felügyelő, kinek-kinek mi lyen a családi helyzete. — Ennek az asszonynak a férje gépész, amazé börtön őr. Az ott egy vasutas felesége, mögötte egy fürészgyiri munkásé, még hátrább egv MÁVAUT-os dolgozó és egy kocsis asszonya jön. Ök miért járnak ide? Egyiket esetleg a férje zavarja, a másik gyerekének akarna venni valamit. Talán mindmind meg tudná mondani. Csupa asszony a guberálók serege. Sokan munkaképesek, helytállnának akármelyik gyárban is — de hova forduljanak? Egy asszonv, egy anya itt Szegeden nehe zen talál munkát. NEM IS ITT VAN két terhes asszony is — két-két élet, — a tífusz, a tbc., a tetanusz és száz más betegség kórokozóinak tengerében. Az egyik azért került ide, mert terhesen sehová nem vették fel munkátudom, most. végezetül, hogy jót akarok-e ezeknek a szegény embereknek, vagy rosszat — de ki kell mondani: a tanács tiltsa meg a guberálást, — azokon kívül, akiknek erre igazolványuk van és orvosi kezelésben részesülnek, semmiesetre se szabadjon senkinek mindenféle nyavalyákban konyákig turkálni! Emberek egészségéről, családok egészségéről van szó — itt szükség lesz az adminisztrációs intékedésekre. Ugyanakkor azonban azt is lehetővé kellene tenni, hogy ezek az asszonyok tisztességes, emberekhez illő munkában foglalatoskodjanak! Simon István A MÁSIK belekapcsolódik a beszélgetésbe, nem törődik a népgazdasággal. ök csak azt íudják, hogy aszerint vacsoráznak ma, amint szedegetnek. Életszükségletből csinálják — vagy egyik-másik esetleg azért, hogy néha-néha hús is akadjon a kanálba. Vallatóra fogom a két aszszonyt. — Hetvennyolc éves vagyok, teljesen egyedül élek. A várostól kapok havonta száz forintot, öregségemben nem kellekk senkinek. Innen élek — aszerint, hogy mit tudok összeszedegetni. Tegnap 3 forint 25 fillért kaptam — egy kis krumplit, meg hagymát vettem rajta, az volt a mai ebédem. Hét éve élek így ..; egyik napról a másikra. A másik asszony fiatalabb •— negyven éves lehet. Ül a talicskáján és a szedegetett dolgokat osztályozza. Neki nemcsak egymagára van gondja. Otthon négy gyermeke van — közülük csak egy dolgozik még, a legidősebb — és az ő gondjaiba szakadt az egyik öreg szülő is. Különben ő maga súlyos idegbeteg, hat hónapig kezelték az idegklinikán. Még most sem gyógyult meganynyira, hogy rendszeres, állandó munka után nézhessen. — Hat forinttól húszig keresek naponta, s ha a kislányom is kijön, néha harminc forintot is sikerül összekaparnunk. Egyik kisfiam beteg. a másik még fiatal és keveset keres. SziVemből utálom ezt a szemétdombot, — de mihez kezdhet egy ilyen szerencsétlen asszony? Férjem régen elhagyott, mit csináljak a sok gyerekkel? Nekem kell őket felnevelnem. HIREK Ezen a héten elmarad a „Miről írjon a Délmogyarország ?" című ankét Szerkesztőségünk belső tatarozása miatt elmarad a péntek délutáni szokásos megbeszélés. Máshol nem tudunk megfelelő helyet biztosítani, ezért a szerkesztőbizottság úgy határozott, hogy egy héttel elhalasztja a megbeszélést A legközelebbi ankétunkat október 19-én, pénteken délután 5 órakor tartjuk meg a szerkesztőségünk klubhelyiségében (Lenin u. 11.). Kérjük lapunk olvasóit, levelezőit, tudósítóit, addig gyűjtsék össze javaslataikat, észrevételeiket. Hajnali 'ócjacat a Tisza pattján A HORGÁSZOK NYOMÁBAN Szerkesztőségi Szenet Kérjük, hogy a "Műszaki értelmiség problémái" címmel szerkesztőségünkhöz írt levél írója, aki magát névtelen mérnöknek nevezi, keresse fel szerkesztőségünket. | A hozzánk küldött cikkével teljes egészében egyetértünk, csupán néhány kiegé| szítésre lenne még szükséI günk a lapban való közlés | előtt. — A Kolozsvári Állami Román Operaház három művésze ma este a Trubadúr | előadásában mutatkozik be a ! Szegedi Nemzeti Színházj ban. Luna grófot Ccnstantin | Ursulescu, Leonórát Stella Simonetti Állami-díjas kii váló művész. Manricot pedig : Theofil Carabiberi alakítja. I Pénteken a Tosca előadásában lépnek fel ismét a román művészek. Tosca: Stella Simonetti Állami-díjas kiváló művész, Cavaradossi: Theofil Carabiberi, Scorpia: Constantin Ursulescu. KÉTSÉGBEESÉS és belenyugvás. De tényleg, mihez kezdhetnek, mit csinálhatnak a mi munkára szervezett társadalmunkban azok a tehetetlenek, akikből az idő és a betegség kiszívta az erőt? A maguk csekély erejéből sohasem fognak magasabbra emelkedni. A semmiből élnek — itt turkálják az ezernyi nyavalyát okozó szemelet. Két terhes asszony is van köztük s itt szédeleg három aprócska, éhes kisgyerek is. Az egyik segít — a másik kettő még kicsi ahhoz-, ők — Rembrandt-emlékestet rendez csütörtökön este 7 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Otthonban a TTIT és a Hazafias Népfront városi bizottsága. Piaci árfolyam A szegedi piacon kialakult árak alapján október 10-től a Piaci Árm egállapító Bizottság a következő legmagasabb fogyasztói árakat határozta meg kilograinonként: Karaláb, kék, 1.40—1.80. fehér 1 20—1.50 fehér tölteni való paprika 3.40 pirosodó és kesely 1.60 fejeskáposzta 1.80 —2.20, vöröshagyma 2.60, kelkáposzta 2.80—3.40, karfiol levesnek 2.00—2.60, tisztított 3.00—3.60, sárgarépa 1.10—1.40, szőlő, csemege 5— 6 forint. A többi árak változatlanok. Á külváros és a közlekedési szabályok Egy munkából kiöregedett bácsi panaszolja a többiekkel nagy egyetértésiben a következőket: — öreg vagyok már. ki-kiülök a ház elé. A külvárosiban így érintkezik a magamfajta öreg a világgal. Ahogy ott üldögélek a kapuban majd nekemhajt egy biciklista. Aztán a másik, a harmadik. Akad olyan szemtelenebb is, amelyik nekem fordítja a kormányt, ijesztget; Máskor meg kézikocsit húznak el a kapu előtt és nagyon helyezkednem kell, ha nem akarok magamnak bajt. Egyszer-egyszer a suhancok versenyezve kergetik egymást biciklivel a járdán. Ha olyankor ugrana ki egy aprócska gyerek a kapun ... De rendőr nemigen jár ám arra. Pedig, ha jól megbüntetnék őket, mikor rajtakapják, majd meggondolnák. Ha itt a korzón nem szabad a járdán biciklizni, meg motorozni, akkor a külvárosban is tilos. Csakhát erősebb ellenőrzés kellene, Ügy bizony 1 T/asárnap kora hajnalban, mikor még a ' kalkasok is sokat ásítoznak kuikorékolás közben, s még nem csilingel a villamos, a néptelen, csendes utcákon itt is, ott is felvillan egy-egy kerékpárlámpa. Kik az éjszaka titokzatos utasai? Két dologról biztosan fel lehet őket ismerni. Bármelyik utcán suhannak nesztelenül — céljúk a tiszapart és vagy a kerékpárra erősített hosszú botok, vagy balkézben tartott hosszú, vékony vászontáska árulja el — bősz horgászok ők, akik versenyt futnák a víz felé, mikor eljő szentheverdel napja ... Vágtatnak bizony, hogy elrúgván magúktól e hitvány szárazföldet mielőbb ladikba szálljanak s a „beetetett" vagy megszökött helyükön mihamarabb beralkják horgaikat, átadva magukat — szerintük — o legnemesebb szenvedélynek, mely valaha is buzogott férfi szűben mióta létezik az emberiség e boldogtalan sártekén.. S ki tudja, hogy egy ilyen hajnali ^kirándulást mily lázas tevékenység előz meg? Csak egyet-kettőt a sok közül: Szombat délután a horgász ásóval a •• • vállán, zsebében jókora üres konzervdobozzal nekiindul titökzatos útjának, amely valamelyik nyitott utcai csatorna bűzös partjára vezet... Es estefelé, mint egy 80-as évekbeli alaszkai aranyásó, aki zacákóba rejtve viszi kincsét, misztikus mosollyal hazatér. Elvonul egy csendes szegletbe, s többször egymásután óvatosan kinyitja a konzervdobozt, s úgy elgyönyörködik a félmaröknyi föld között teker vényező gilisztákban, mint ahogy a gazda abban a kocájában, amelynek tucatnyi emlőin megannyi rószaszínű kismalac cuppog... Gyenge hasonlat. Mint kertész egy-egy nemesített rózsafajta pompázatos nyílásaiban, s eközben szinte csettint nyelvével: „Ö, édes harcsáim, márnáim, kecsegéim, nem is tudjátok, hogy holnap micsoda finom falatolcat viszék néktek, igazi ünnepi ebéd lesz, de jöjjetek ám érte..." Majd bevonul a konyhába, ahol egy marék kukoricalisztet ugyanannyi rozsliszttel összekever (van, aki még petrezselyem levelet is vagdos a menübe) s az egészet vízzel jó keményre meggyúrja, majd a pogácsaszerű micsodát kifőzi, alkár a nokedlit..; „Ezt az én aranyos pontyocskáimnak viszem" — morfondíroz imígyen, majd fele- ' ségétől számonkéri azt az egy cső főtt kukoricát, amit délben félre kellett tenni az ő számára, s végül a horgász kisfia is beszolgáltatja felsőbb atyai parancsra azt a 20 darab valódi házilegyet, amit a konyhában fogdosott (eközben két poharat és egy tányért tört össze). Minek a légy? A csúkáik, süllök és a szürke-harcsák ínyencfalatja a kishal! Ezek pedig így őszelőn azt a bolondságot veszik fejükbe, hogy sem a kenyérgalacsinra, sem a kukacra nem kapnak, csak a légyre... t~ke nézzük csaik, hol köt ki sporttársunk, kinek úgy ötven méterről a nyomába karikázunk? Hát persze, hogy a Tisza partján. Övalos ember, kerékpárját is beemeli csónakjába, s lassú evezéssel lejjebb kerül egy hangulatosan vízrehajló lomb alá... Lassan követjük a parton a bokrok sűrűjében. Mind erősebben virrad s a szembeni part házainak vonalai már tisztán kivehetők .., Percek alatt — mesteri fogások közben — a három, drága peremorsós botról már mélyen benyúlnak a nylonszálak, amelyeknek végén horgók, s azokon a szadista kéjjel feltűzdelt, még ficánkoló giliszták, vagy jámbor főtt kukoricaszemek, egyiken eleven 'kishal, s a botok dugója ott ringatózik a Tiszán... Igen ám, de nagy a szúnyoginvázió. Legalább százzal több zümmög az ember feje 'körül, mintsem kívánatos volna. Mesterünk azonban hékubába sem veszi a szúnyogokat. Azaz: erre is felkészült (mi mindenre nem gondol egy igazi horgász?) és fejét máris valami olyasféle szúnyogálarc borítja a melléig, mint egy vívómaszk... Mi pedig nem győzzük cigarettával elűzni e szemtelen fenevadakat. A füst azonban kevés. Folyton hadonászni kell, 'különben felfalnak ezek a parányi bestiák ... De nini csak! Horgászunk megnyújtja nyakát és feszülten figyel. Mi nem kevésbé, ö úgy tízpercenként olyan mozdulatot tesz jobbkezével, mintha óvatosan meg aikarná fogni a botot, de aztán sorozatosan letesz eme szándékáról... I/agy félóráig megy ez így. Már teljesen ' megvirradt. Ö les, mi is. Szó sem zavarja a parti csendet. Az áhítat, a szenvedély, a feszült várakozás csendjét... De most! Nahát, ezt már képtelenség megállni szó nélkül! A szélső bot nagy piros dugója, amely eddig lassan keringett képzelt tengelye körül, most, mintha megbolondult volna, idegesen kezd ide-oda láncolni. Mint a Vezúv lávája, tör ki belőlünk: — Viszi! — s beléreszSket egész valónk, mire ö lassan hátrafordul felénk, fölényes nyugalommal, mint egy olimpuszi félisten csak ennyit mond: — Ugyan kérem, a kishal dolgozik ... Ott a közelben a ragadozó és ától igyekszik menekülni az én kishalam.., Igen, igen, úgy látom kissé nekiiramodott. — Neki-iramodott? Miért, maga nern^futna, ha hátáoa szúrnának egy horgot és a sűrűből egy tig* ris közeledne maga felfé? (Meg kell hagyni, van fantáziájuk a horgászoknak ...) De ebben a pillanatban a középső bot kékszínű dugója megindul és már merül is. A horgász előrehajlik, két kézre markolja, a botot. Mi pedig lélegzetvisszafojtva: "- Azt a kéket is viszi! — Ez harcsa, — suttogja. — Ezen firi-* liszta van. A következő pillanatban „bevág1". A nyél hátralendül, majd kiszalad kezéből, a nylonzsinór repül, s pont mellettünk esik le a partra a horog s rajta ... Nem is merjük kimondani, ml volt rajta. Egy hal, egy halacska, amit a Duna mellett paptetűnek, a Tisza tájon dürgencsnék neveznék, s amit a horgászok mindennél jobban gyűlölnek és útálnalk, mert úgy viszi a pecálót, mintha isten tudja, micsoda példány lenne. S az egész 5 cm hosszú, súlya még kevesebb — dekában.. i Horgászunk elsápad, s mi is jobb szerettünk volna a jelenetnek nem tanúi lenni... Valami lelepleződött most itt.., Berántja a zsinórt a csónakba, nem veszi, de letépi a halacskát a horogról, amelynek aránytalanul nagy feje, s szája van, s úgy vágja a partoldalhoz, hogy a tüákéshátú halacska többé meg sem mozdul ... Csendben elvonulunk, hogy vagy ötven lépésnyire megtaláljuk a második számú áldozatot, akinek nem voltak finom orsói, csak amolyan kőrisnyelei. Szintúgy egy megszállott fétisimádóhoz hasonlóan, szobormozdulatlanságra merevedve lest dugóit a csónak orra előtt.., HorgásZköszöntéssel üdvözöljük: — Van kapás? — Nem is egy — az Algyői Állami Gazdaságban. De most ott kukoricát törnék, — feleli. Ahá! Ez egy vicces horgász, — gondoljuk. Itt gyorsan megtelepszünk. Ügy i* lön. S egy teljes óráig nem történt semmi. A dugókat csak a reggeli éledező szellő rezegtette meg néha. Kezdett az ügy felettébb unalmassá válni. r- Nem unja szomszéd? — szóltunk. — Látott már maga olyan horgászt, aki unja? A kibicek igen, de mi?! Es mesélni kezdett: — Ma egy hete ideül a hátam mögé, ahol On ül most, egy idősebb szaki. Teljes két órán át figyel engem, illetve a pecálóimat. Végre megszólal: „Mondja kérem, — bocsásson meg, hogy megkérdezem, — hogy van türelme itt ülni órákon át? „Hogy bírja ki?" Mit gondol mit feleltem neki? — Visszakérdeztem: én csak kibírom, mert én nemcsak nézek, de pecázok is, de hogy birta ki ön, hogy két óráig itt kibicelt szótlanul mögöttem? Hiszen láttam jól, hogy feszülten figyelte a botokat. A szaki elröstelte magát, valamit motyogott, aztán továbbállt. jl/tikor ideért a horgász, az egyik dugó L'* hirtelen víz alá bukott. Már be is vágta és kirepült a vízből egy alhkora dívérkeszeg, amiből legalább 20 darab nyom egy kilót... — Csakhogy megvan! Az első? kérdezzük szerényen. Mire ö bicskával darabokra szelte a a kis dévért, s egy darabot azon nyomb in horogra tűzött, ily szavaik kíséretében: — Erre jön a nagy törpe ... — Ha törpe, hogy lehet nagy? — kockáztattuk meg félénken, mire barátunk hátrasandított úgy, hogy jobbnak láttuk halkan meglépni. Harmadik szám. — Ne dobogjem annyira a parton, — így fogadott. — Pontykapásom van. Mi egyébként lábujjhegyen közeledtürik... ö „fárasztotta" a potykát. amelyről, mikor kimerítette, kiderült, alig negyedkiló lehet, tehát a rendelkezések értelmében ... A potyka ott vergődött markában. Ügy véltük, tán vissza akarja dobni, mondván, hadd nőjjön tovább. De minti'a, metöötlete támadt volna. — ön is horgászik? — kérdezte tőlünk, nem minden hátsó gondolat nélkül. Soha. — Méreten aluli ponty — mondta és hanyag mozdulattal bedobta a — ladik fenekére ... Délre járt az idő, mire qégigrazziáztuk a Tisza partját, s már majdnem a Maros torkolatig értünk, amikor egy hazafelé tartó horgásszal találkoztunk, aki jobbkezében botjait, balkezében két pompás pontyot cipelt. Legalább másfél kilósak lehettek egyenként. — Ez igen! — áradoztunk. — Megérte a fáradságot. Szép zsákmány! Erre a horgász: — Maga is „foghat" a halászoknak Kilónkint 20 forintért. S hozzám hajolt bizalmasan, pedig teremtett lélék nem járt arra: 'Tudja, ha hal nélkül megyek haza. az asszony kiszekíroz a világból. Ma hajnalban is murizott, hogy eljöttem. „Mikor hozol már valami komoly halat, a sok apró vacak után" — ezt kiáltotta utánam a kapuból. Hát ez elég komoly, nem? De hogy elsejéig mit fogok szívni, nem tudcrm, mert minden pénzem ráment a potykákra... (URBÁNi J