Délmagyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-254. szám)

1956-10-07 / 237. szám

WTTAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKJ 1 v ii • ' : TÓm TMműSWÉk. 1MMm (-eveik:v: • • • .-V 1 SZEGED VAROS ÉS A SZEGEDI JARAS DOLGOZÖINAK LAPJA XU. évfolyam, 231 szám Ara: 50 fillér Vasárnap, 1956. október 7. Hatalmas részvét mellett temették el a párt nagy halottait Az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjai megbeszélést folytattak az MDP Központi Vezetőségének küldöttségével Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Párt* jának Központi Bizottságában A. L Mikojan és M. A. Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjai cktóber 6-án megbeszélést folytattak Gerő Ernővel, a Ma* gyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkárával, Kádár Jánossal és Hidas Istvánnal, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Politikai Bizottságának tagjaival és Szántó Zoltánnal, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagjával. A megbeszélés a két testvérpárt között fennálló őszinte barátság és teljes kölcsönös megértés szellemében folyt le. Szombaton délután a Kerepesi temetőben a párt és a munkásmozgalom nagy halottai közé örök nyugalomra helyezték a párt mártírjait: Eajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, dr. Szőnyi Tibort cs Szalai Andrást. A gyászdrapériákkal övezett Kossuthmauzolcum előtti téren ravatalozták fel a mártírok koporsóját Nemzetiszínű, vörös és fekete zászlókat lobogtatott a szél a koporsók körül; mögöttük a Magyar Dolgozók Párjának jelvényét helyezték el. A koporsók előtt vörös bársonypárnán nyugodtak Rajk László, Pálffy György, dr. Szőnyi Tibor és Szalai András kitüntetései, amelyeket a haza és a párt szolgálatában szereztek. Pálffy György altábornagy koporsóján ott volt tábornoki sapkája és kardja. Géppisztolyos harcosok álltak a koporsók mellett, gyászkarszalagos tisztek álltaik sorfalat a ravatalhoz vezető úton s a ravatalnál a néphadsereg díszzászlóalja sorakozott fel, gyásszalagos csapatzászlóval. Pontban 12 órakor a gyászinduló hangjai mellett megindult Budapest népének menete, hogy elvonulva a ravatal előtt, megadja a végtisztességet a párt mártírjainak. Három órán át sűrű sorokban, végeláthatatlan menetben tisztelegtek a gyárait munkásai, az értelmiségiek, a néphadsereg tisztjei és harcosai, az egyetemek és a főiskolák hallgatói — mintegy 150.000-en haladtak el a ravatal előtt. A mártírok koporsójánál 5 percenként váltották a díszőrséget. A díszőrség tagjai között ott voltak Rajk László, Pálffy György, dr. Szőnyi Tibor és Szalai András legközelebbi barátai, harcostársai, a spanyol szabadságharcban részt vett magyar önkéntesek, a párt sok régi katonája, a magyar társadalmi élet kiváló vezető személyiségei. Díszőrséget álltak az írók, a tudósok, a művészek, az újságírók, a tömegszervezetek vezetői, a néphadsereg tábornokai és tisztjei, a párt harcosai. A ravatal előtti téren percről percre gyűltek a koszorúk, a virágcsokrok, amelyeket a budapesti dolgozók hoztak, hogy lerójják végső kegyeletüket a mártírok előtt. Három óra előtt 10 perccel a koporsók mellett a Magyar Dolgozók Pártja vezetői álltak díszőrseget: Apró Antal, Ács Lajos, Hegedűs András, Kovács István, Kiss Karoly, Marosán György, Szalai Béla, Bata István, Gáspár Sándor, Piros László, Egri Gyula, Vég Béla. Három órakor vége szakadt a budapesti dolgozók néma tiszteletadásának; megkezdődött a gyászszertartás. A gyászolók hatalmas tömegében olt voltak a mártírok hozzátartozói. Eljöttek a párt vezetői, ott volt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, megjelent a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács számos tagja, a tömegszervezetek vezetői, a politikai, gazdasági és a kulturális élet kiváló személyiségei, a tábornoki kar tagjai. Megadták a végső tisztességet a mártíroknak egykori munkatársaik és barátaik, a spanyol polgárháború magyar szabadságharcosai. Hatalmas tömegben vettek részt a temetésen a Magyar Dolgozók Pártjának tagjai, a főváros lakosai. A gyászinduló hangjai után elsőnek Anró Antal, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott gyászbeszédet az MDP Központi Vezetősége és a Minisztertanács nevében. i Apró Antal elvtárs beszéde — Tisztelt Gyászoló Közönség! — Tisztelt Elvtársak és Elvtársnők! — Soha nehezebb és tragikusabb kötelességet nem teljesítettünk, mint most, amikor pártunk, kormányunk, a Hazafias Népfront nevében, a szocializmust építő forradalmi magyar munkásosztály és egész dolgozó népünk nevében búcsút veszünk kiváló elvtársainktói, barátainktól, Rajk Lászlótól. Szőnyi Tibortól, Pálffy Györgytől, Szalai Andrástól, akiket 1949-ben provokációs, hamis vádak alapján halálra ítélitek. Becsületbeli, elvtársi kötelességünknek teszünk eleget most, amikor elvtársaink földi maradványait a magyar munkásmozgalom, az 1919-es proletárdiktatúra mártírjainak, az illegális harcok hősi halottjainak sírjai mellé temetjük. Utolsó aktusát végezzük el annak a rehabilitációnak, amelyre pártunk Központi Vezetősége határozatai és népünk akarata kötelez bennünket, Keserűeég és bánat íölti el szivünket Elvtársak! Tudatában vagyunk annak, hogy még a legteljesebb rehabilitáció sem teheti meg nem történtté azt, ami történt, hogy drága elvtársainkat nem tudjuk feltámasztani, bármennyire megadjuk is emléküknek a nekik járó tiszteletet. Nem tudjuk teljesen begyógyítani azit a sebet, amelyet haláluk ütött családtagjaik szívén és amely — ha időlegesen is — sok százezer magyar dolgozóban gyengítette meg a hitet a szocializmus magasabbrendű erkölcsében és igazságában. Keserűség és bánat tölti el szívünket, amikor mártírhalált halt elvtársaink sírja előtt állunk, mert hitelt adtunk hét évvel ezelőtt a hazug rágalmaknak és nem tudtuk megvédeni életüket a haza, a párt üdvére. Mélységesein fájlaljuk, hogy a súlyos hibák és bűnök elvtársaink tragédiájához vezettek. Az ő mártírhaláluk is hozzájárult ahhoz, hogy — ha hibákkal és késve is — ráébredjünk arra, hogy dolgozó népünknek a szocializmus, az új Magyarország építése során elért nagyszerű eredményei melleit építőmunkánkban mélyreható komoly politikai hibák jelentkeztek. 1953 előtt pártunk, államunk vezetésében sok esetben a szocializmustól teljesen idegen vezetési gyakorlat kerekedett felül, sokszor megszegték a szocialista törvényességet, megsértették alkotmányunkat, az emberi szabadságot és ennek következtében a szocializmus építésének ügye és a szocialista humanizmus eszméi sok esetben elváltak egymástól. Ez mérhetetlen károkat okozott nemcsak belpolitikai életünkben, hanem sokat ártott nemzetközileg is népi államunknak, pártufik tekintélyének, más országokban élő barátaink, jóakaróink között is. A párt- és állami vezetésben felelősségre vontuk és vonjuk azokat, akik ezeket a szégyenteljes törvénytelenségeket elkövették. Rajk László és mártírtársai haló porai is örök emlékez'tetést jelentenek. Sohasem felejtjük el, hogy a szocializmus építésének minden időben a humanizmus teljes győzelmét is magával kell hoznia az élet minden területén: A mi pártunk hosszú évtizedeken át az elnyomatás legnehezebb esztendeiben is mindig a magyar haladásért, a magyar nép szabadságáért folytatott küzdelem élén járt. Sok áldozatot hoztak a magyar kommunisták a nép szabadságáért. A felszabadulás után egyetlen párt voltunk, amelynek világos programja volt, amely nem ingadozott, szervezte, vezette a munkásosztály, az egész dolgozó nép harcát, hogy a háborút vesztett, lerombolt ország talpraálljon. A dolgozó nép részéről tisztelet, megbecsülés övezte a pártot, mert soha nem volt a pártnak a nép érdekeitől eltérő politikája. Mindig báitor hirdetői voltunk a dolgozók nemzetközi összefogása, a bélre • megvédése ügyének is. Annál fájdalmasabb, Tisztelt Elvtársak, hogy ilyen jelentős sikerek után olyan tragédiák fordulhattak elő, mint amelyeknek mártírhalált halt elvtársaink áldozatul estek. De most sem fél a párt kimondani az igazat, nyíltan beszélünk, rámutatunk a hibákra, visszaélésekre. A párt, a kormány mélyen elítéli a történteket. Elvtársaink sírja előtt valamennyi magyar kommunista nevében megfogadjuk, hogy tanulva a múlt hibáiból, mindent megteszünk azért, hogy scha többé olyan szörnyűségek elő ne forduljanak, mint amelyeknek drága elvtársaink áldozatul estek. Tudjuk jól, hogy amikor pártunk Központi Vezetősége nyíltan feltárta az elkövetett súlyos törvénytelenségeket, nyilvánosan felfedte a viszszaéléseket, voltak sokan a jószándékú emberek között olyanok, akik a párt, a szocializmus iránti hitükben meginogtak és a szocialista építés egyes vezetőinek vétkeiből magának a szocializmus eszméinek az esendőségére következtettek, kétségbe vonták a munkás- és parasztállamot irányító pártnak vezető szerepét a szocialista átalakulásban. Voltak, akik elvesztették a jövőbe vetett hitüket és a szocializmushoz vezető utunk helyességát, alapvető irányvonalát vonták kétségbe. Sok százezres párttagságunk, munkásosztályunk, népünk többsége azonban nem ingott meg. Az erőseket, akik továbbra is urai és építői akarnak lenni a szocialista hazának, ha meg is rendítette, meg is rázta az, ami történt, egyben meg is edzette, fel is vértezte. A kommunista munkások, parasztok és értelmiségiek döntő többsége nem egyszerűen sopánkodott, siránkozott az elkövetett hibák és bűnök felett, hanem előre, a jövőbe nézve kereste annak biztosítékait, hogy a Rajk elvtárssal és a többi mártírhalált halt elvtárssal történtek soha többé ne fordulhassanak elő. Sokakban felmerül a kérdés, hogy „vajon md a biztosíték arra, hogy hasonló törvénytelenségek, törvénysértések a jövőben nem fordulnak elő?* Ez jogos kérdés. Erre a kérdésre népünk színe előtt kötelesek vagyunk válaszolni. A biztosíték erre a párt, a biztosíték mi, kommunisták vagyunk, pártunk sok százezres tagsága, mert megvan bennünk a képesség és a szilárd elhatározás, hogy tanulunk amútt hibáihói és ha 1953 után voltak is még ingadozások — mert voltak — ezeket határozottan felszámoltuk és felszámoljuk. Bizonyíték erre a Központi Vezetőség júliusi határozata, annak végrehajtása. A mi pártunkban megvan az a képesség és akarat, hogy nyíltan beszél hibáiról, ugyanakkor előre mutat, vezeti, szervezi tovább a harcot új győzelmek felé. Ezt a törekvésünket segíti, támogatja minden hazáját szerető dolgozó. Biztosíték továbbá a magyar dolgozó nép, amelynek fokozott részvétele az állam, a gazdaság, a társadalom ügyeinek intézésében további fejlődésünk érdekében életbevágóan fontos és szükséges. Biztosíték továbbá közéletünkben a szocialista demokrácia széleskörű kibontakoztatása és erőteljes folytatása a szocializmus építésének. Biztosítani kell a néptömegek kezdeményezését és ellenőrzését társadalmi életünk minden területén. Ugyanakkor fokozzuk éberségünket nemcsak népi demokratikus rendünk még meglevő ellenségeinek aknamunkájával szemben, hanem azokkal szemben is. akik gátolni próbálják a következtetések bátor levonását az elkövetett hibákból, valamint azokkal szemben is, akik az elkövetett hibákat űrügyül akarják felhasználni a szocialista demokratizmus kereteinek áttörésére, hogy így utat nyissanak a polgári demokrácia és vele a kapitalizmus visszaállítására. Mindent megteszünk azért, hogy törvénysértések soha főbbé ne fordalhassanak elő Elvtársak! Fogadjuk meg Rajk László és a többi elvtárs sírja előtt, hogy mindent megteszünk a biztosítékok megteremtésére annak érdekében, hogy hasonló törvénysértések soha többé ne fordulhassanak elö, hogy a párt és a nép — a munkásosztály és a nemzet —, a szocialista építés és a humanizmus ügye soha többé ne válhasson el egymástól. De ez a fogadalom elvtársak, nem ment fel bennünket az alól a kötelességünk alól, hogy választ adjunk: hogyan történhetett mindez? Ha azt mondjuk, hogy mindennek a személyi kultusz volt az oka, akkor igazat mondunk ugyan, de az igazság túl általános ahhoz, hogy valóban megmagyarázzuk a történteket. Nyilvánvaló, hogy a történtek egyik fő oka a sztálini hibákban, azok(Folytatás a 2. oldalon,) Gyászol a magyar nép Budapest, október 6. Budapest ma gyászol. Kora reggeltől már fekete zászlókat verdesett a 'házakon a csípős őszi szél. Sok ember kabáthajtókáján gyászkeretes vörös kokárda. De a déli órákban a tömegek nem a Batthyány emlékmécs felé zarándokoltak, hogv emlékezzenek az 1849-ben ártatlanul kivégzett aradi tizenháromakra, hanem a Kerepesi temetőbe, hogy utolsó búcsút vegyenek az éppen száz esztendővel később 1949-ben mártírhalált halt hazafiaktól. A mai kivonulást senikisetn szervezte, sehol sem láttunk irányított meneteket, de a sok-sok mellékutcából összegyűlt emberáradat a Kerepesi temető főbejáratán már tízezrével vonult be. Még egyetlen harang sem ütötte el a delet, amikor már megindult a pesti néo csendesen gyászoló menete. Jókai, Vörösmarty, Arany sírja mellett visz az út a monumentális Kossuth-mauzoleumhoz. A kegyelet és a hála e robosztus épületét fekete, vörös és nemzetiszínű zászlók borítiák. A mauzóleum homlokzata előtt a fekete bársonnyal fedett díszes ravatalon né<?v egyforma fekete koporsó. Előttünk nyolc nagy ezüst kehelyben az emlékezés és a kegyelet lángjai lobognak. Rajk László, Pálffy György. Szőnyi Tibor és Szalai András koporsói előtt zarándokol a tömeg. Ma mindenki reájuk gondol. Hét esztendeje, hogy fiatalon és ártatlanul a kegyetlen halál lett osztályrészük. A hét évvel ezelőtti október újabb mártírokat írt be a magyar nép történelmébe. A mauzóleum mellvédjéről nézem a végeláthatatlan sorokban hömpölygő tömeget. Ismeretlen emberek, hétköznapjaik más és más gondot parancsolnak reájuk, de ezekben a percekben közösek a gondolataik. Emlékeznek, gyászolnak, s őszinte részvéttel együtt éreznek a legközelebbi hozzátartozókkal. Fél egy előtt néhány perccel lépett a rávatai mellé Rajk László felesége és kisfia, s velük a többi közvetlen hozzátartozó. A családi kegyelet mellett az ország legjobb fiai állottak három órán keresztül díszőrséget a ravatal két oldalán. Ott állotta* az egykori jóbaratak. a volt munkatársak, kiváló dolgozók éppúgy, mint pártunk vezetői, a Minisztertanács tagjai. Ott állottak, s közös részvéttel búcsúztak szeretett drága elvtársainktól. Joggal jegyezte meg az egyik idős. fefkezsinóros magyar ruhába öltözött gyászhuszár, hogv ilyen temetést még nem látott a Kerepesi temető. Száz és száz koszorú, virágcsokor borította a ravatal előtti füves teret. Sokan csak egy kis csokrot vagy éppen csak egy szál virágot hoztak. Ügy mint az a feketekendős. töpörödött nénike, aki egv szál rózsával a kezében kilépett a sorból és sírva csóikolta meg Rajk elvtárs feleségét . V' A gyászszertartás búcsubeszédekkel kezdődött. Többen szóltak, de egy értelemmel: scha többé ilyen elő nem fordulhat. Nem akarunk soha többé kisírt szemmel, őszinte fájdalommal ártatlanul kivégzettek koporsói előtt állni. A fekete koporsók P földbe kerültek. Háromszor dördül a katonai sortűz maid felhangzik a munkásosztály himnusza. Esik az eső. viharosan fúj a szél, tíz- és tízezer ember áll hajadonfővel a frissen hantolt sírok körül. A végső búcsú percei ezek. Még kézben a könnyektől nedve? zsebkendő, még mereven a négy fejfát nézzük, s mégis ezek a búcsúnercek már a remény és a bizalom órái is. Búcsú az ártatlanul megölt hazafiaktól, remén*' és bizalom egv olyan iövó iránt, amely soha többé nem ad nemzetünknek új mártírokat. Sömjén Péter Az MDP Központi Vezetőségének üdvözlete a Holland Kommunista Párt XVIII. kongresszusán Mekis József, a Magyar ban felolvasta a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bi- Dolgozók Pártja Központi zottságának tagja, aki részt Vezetőséaének alábbi üzene. vesz a Holland KP XVIII. vezeK>segeneK aiaDOi uzene kongresszusán, felszólalásé- tét: „HOLLANDIA KOMMUNISTA PÁRTJA XVIII. KONGRESSZUSÁNAK. Kedves elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége forró testvéri üdvözletét küldi Hollandia Kommunista Pártja XVIII. kongresszusának. Meg vagyunk győződve, hogy a kongresszus munkája nagymértékben elősegíti mindazon feladatok megoldását, amelyek a holland dolgozó tömegek megnyeréséért, jólétük emeléséért, a munkásegység megteremtéséért és a népek közötti béke megőrzéséért a párt előtt állnak. A pártjuk előtt álló feladatok minél előnyösebb megoldásához kívánunk sok sikert és gyümölcsöző munkát. Kommunista üdvözlettel: A MAGYAR DOLCOZÖK PARTJÁNAK KÖZPONTI VEZETŐSÉGE*