Délmagyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-254. szám)

1956-10-06 / 236. szám

WttAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 SZEGED VAROS ÉS A SZEGEDI JARAS DOLGOZÓINAK LAPJA . XIL évfolyam, 236. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1956. október 6. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének közleménye A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága között levélváltás révén megállapodás jött létre a két párt képviselőinek találkozására. A találkozóra 1956. október 15-én Belgrádban kerül sor. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége részéről a megbeszéléseken Gerő Ernő elvtárs (a delegáció vezetője), Apró Antal, Hegedűs And­rás, Kádár János, Kovács István elvtársak vesznek részt. r "n Ötszáz bizony dalolva ment... (P. Z.) „...Hon nemzetünk legjobbjai hóhér keze által véreznek el a hazáért, vagy viselték és viselik a tömlöc rabláncait. A nemzet hű fiai, kik szabadsá­gért oly dicsőn harcoltak, ezrenként kényszeríttettem hazánk hóhérját fegyverben szolgálni, vagy idegen földön bujdosnak hontalan vándorként, a családokat gyász és siralom borította el, hazánk földje szétdara­boltatott, országos létünk eltöröltetett, szabadságunk porba tiportatott..." — írja Kossuth Lajos az 1849­es magyar állapotokról. 1849. október hatodikán, a második bécsi forrada­lom kitörése és a bécsi nép által felakasztott Latour osztrák hadügyminiszter halálának évfordulóján Ara­don kivégezték a szabadságharc tizenhárom honvéd­tábornokát — köztük Aulich Lajost, Damjanich Já­nost, gróf Vécsey Károlyt, Nagy Sándort, Kiss Ernőt legendás csaták legendás hőseit. S írhatta a költő: ötszáz bizony dalolva ment ( Lángsírba velszi bárd. De egy se bírta mondani Hogy: éljen Eduárd. — Hisz ekkor már közel egy éve Ferenc József ural­kodott, s csak néhány hónappal előbb jelentette ki Palmerston angol külügyminiszter a nemcsak hideg­vérre valló szavakat: „Végezzenek minél előbb" — mármint a cári intervenció a magyar forradalommal. Szomorú idők, történelmünk gyászlapjai ezek a na­pok, mikor „elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt". De szomorú volt a folytatás is: a Bach-rend­szer uralma alatt sokan árulták el a szabadságharc ügyét azzal, hogy hivatalt vállaltak és tevékenységük­kel kiszolgálták a népellenes osztrák hatalmat. S az­tán is, mikor kiegyeztünk, a polgári ál-sajtószabad­ság örvén egy bíráló szó sem illethette az „istentől felkent császárt és királyt" — a szabadságharc vérbe­fojtóját, a tömeges kivégzések jóváhagyóját, akit el­lenben „apostoli királyként" emlegettek. Szégyenteli idők voltak ezek, — a népet elnyomták az urak s árulták közben a hazát. A tizenhárom aradi vértanú emlékét is azok sajátították ki, akik elárulták a for­radalmat s a népet. Erre is emlékezünk október ha­todikán. Sajnos, az elmúlt évek során, mikor már a nem­zeti múlt egyszerű emlegetése is sokszor nacionalista búiü'iek Lzámílott kissé riíele-íkczt-'-^k errő] p* év­fordulóról. A méltó megemlékezést szürke és szokvá­nyos koszorúzgatások váltották fel és a sajtó csak itt-ott ejtett egy-két szót az ünnepről. Annál nagyobb örömmel szereztünk most tudomást arról, hogy a Hazafias Népfront országos és helyi szervei maguké­nak tekintik az aradi tizenhárom kivégzése százhetedik évfordulójáról való méltó, kegyeletteljes megemléke­zést és tevékenyen munkálkodnak az ünnepségek meg­rendezésében. •. , Történelmi időket élünk. Országunk, népünk éle­tében egymást követik most a változások, — a ki­bontakozó, szélesülő demokratizmus alkotó jegyei. S éppen ezekben a napokban nem árt kissé elgondol­kodnunk az aradi vértanúkra való emlékezéssel kap­csolatban. Emlékezzünk csak. A közelmúlt időkben bizony mi is keservesen fizettünk a személyi kultuszt tápláló éljenekért és tapsokért, milyen sok embernek hoztunk felesleges szenvedést, bajt s bánatot. Meg­történt — így volt. Hiábavaló lenne tovább elmélked­ni ezen, mikor rajtunk áll, hogy cselekedetekkel vál­toztassunk a múlt hibáin. De az aradi tizenhárom ha­lála évfordulójának mindig emlékeztetni kell ben­nünket arra a tanulságra, hogy egy nép, egy nemzet csak akkor lehet igazán erős és rendíthetetlen, ha mélységesen hisz az igazságban és minden veszélyt, szenvedést és megpróbáltatást kész vállalni érte. Az aradi tizenhárom honvédtábornok igaz ügyért har­colt s életét adta érte. Nem, nem akadt közöttük áru­ló, — nem volt, aki életéért könyörgött volna. Nem féltek a haláltól, mert tudták, hogy az igazság — túi életen és halálon — leigázhatatlan. Nagyságuk titka, hősiességük lényege épp ebben rejlik: a néppel tű­zön-vízen át, még a halálba is. Aki megalkuszik, aki bőrét félti és menti s tán anyagi jólét közepette vég­elgyengülésbén hal el, csak a maga szemétdombján lehet kakas, — hazafi, ember sosem lesz belőle. Aki nem szereti szenvedélyesen az igazságot, az nem em­ber. De nem elég szeretni az igazságot, s harcolni ér­te, — szembe is' kell nézni vele. Mélységes megren­düléssel értesültünk a közelmúlt eseményeiről. Csak a fájdalom hangján tudunk szólni az ártatlanul ki­végzettekről, az évekig börtönben sínylődöttekről, a meghurcoltakról és nyugtalanítottakról, azokról, akik testükkel és idegeikkel érezték a szocialista demokra­tizmus, az alapvető emberi > jogok hiányát. Sokan ezek közül már nem lehetnek közöttünk, mert éle­tükkel fizettek meggyőződésükért, vagy egyesek téve­déseiért. Szembe kell néznünk ezzel az igazsággal is Aki most elveszti fejét, cinikus lesz, vagy magába­zárkózó, az a nép, a haza számára elveszett ember. Ha nem érzi szükségét annak, hogy szívével, idegei vei, értelmével és munkájával harcoljon egy szabad, igazán új értelemben demokratikus, szocialista Ma­gyarország felépítéséért, nem hű fia többé népünknek s nemzetünknek. A cselekedetek korszakában élünk: és mindenkinek ereje megfeszítésével kell harcolnia egy szebb, félelemmentes, igazabb életért — a de­mokratizmusért, a szocializmusért. Van pártunk — van dolgozó népünk. S a párt, a nép erejének tudatában tudja, mit kell tennie a gyü­mölcsözőbb jövőért. S ennek a tevékenységnek leg­főbb alapja és szilárd támasza a párt egysége, s a né­pi-nemzeti egység. E két fogalom elválaszthatatlan egymástól, s csak mindkettő egységével érhetjük el a kitűzött célt: a múlt hibáinak gyökeres felszámolását, életünk jobbá tételét. S ezen a napon emlékezzünk rájuk — a Dózsák­ra, az Esze Tamásokra, a Rákócziakra, a tizenhárom aradi vértanúra, az ellenforradalom kora mártírjaira és Rajk Lászlóékra, akiknek élete — mind-mindé együtt — már a proletár utókoré... Életük, haláluk örök emlékeztető legyen! özv. Pálffy tíyőrgyné szül. Sármány Katalin és gyer­meke, Pálffy Katalin tudatja, hogy a törvényt gyalázó ön­kény áldozataként 1949. október 24-én mártírhalált szenve­dett férje, illetve édesapja; Gyászjelentések október 6-án 15 órakor helyezzük örök nyugalomra Budán pesten, a Kerepesi úti temetőben. SZŰNYI TIBORNÉ felesége, SZÖNYI PÉTER fia, SZABADOS OLGA és SZÖNYI ISTVÁN testvérei. PiÍJÍY György altábornagy, az MDP Központt yezetőségének tagja, a honvédelmi^Tni­niszter első helyettcséTlr-íf.agyar néphadsereg főfelügyelője, országgyűlési képviselő, a ÖHfcadság-rend ezüst fokozatá­nak, a Magyar Népköztársasági""" Érdemrendéi, fokozatá­nak; a Jugoszláv Zászlórend III. fokozataink, a Polónia Restituta Középkeresztjének; a Roipán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság érdemrendjénél; más kitüntetések tulajdonosa földi maradványait 1956. október 6-án 15 óra­kor helyezik örök nyugalomra, Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. , Élete, halála örök emlékeztető legyen. PALFFY GYÖRGYNÉ és PALFFY KATALIN Tudatjuk, hogy 1949. október 15-én ártatlanul kivégzett dr. Szőnyi Tibor, a magyar munkásmozgalom régi harcosa, a Magyar Dolgo­zók Pártja Központi Vezetőségének tagja, országgyűlési képviselő, a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatá­nak, a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozatának és más kitüntetések tulajdonosa földi maradványait 1956. Édesanyja, kisleánya és felesége soha el nem mút^ fáj* dalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret* ték, hogy Slzalai András, a Magyar Dolgozók Pártja káderosztályának helyettes veze­tője, a Magyar Szabadság Érdemrend, a Magyar Népköz­társasági Érdemrend, Tiszti Érdemrend Nagykeresztje és más kitüntetések tulajdonosát, akit a népeilenes törvény­sértések során fosztották meg harcos, fiatal életétől, folyó hó 6-án, délután három órakor kísérjük utolsó útjára a Ke­repesi úti temetőben. ÖZV. SZALAI LASZLÚNÉ édesanyja, ANNA kisleánya, ZORA felesége. Megrendülten értesítjük a mélységes bánatunkban ve­lünk együttérzőket, hogy 1949-ben 40. életévében mártírha­lált halt Rgjk László exhumált földi maradványait a Kerepesi úti temetőben he­lyezzük örök nyugalomra. Soha el nem múló örök szeretettel kísérjük utolsó útjára a gyászoló család, R júliusi határozatok végrehajtásának útján Kovács István elvtárs beszéde Csütörtököm délután a Ganz Vágom- és Gépgyár 8-as számú tanműhelyének rr.űveíőd^' termében Ko­vács István elvtárs, ország­gyűlési képviselő, az MDP Központi Vezetősége Politi­kai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára'több száz főnyi hall­gatóság előtt képviselői be­számolót tartott. Kovács elv­társ beszámolóját a júliusi határozatok értékelésével kezdte. Az elmúlt idők legfonto­sabb eseménye hazánkban kétségkívül a Központi Ve­zetőség júliusi ülése, s az ottt elfogadott határozatok vol­tak. Nemcsak párttagságunk, hanem az egész magyar dolgozó nép nagy megelégedéssel fogadta a Központi Veze­tőség júliusi határozatait, mert azok kifejezésre juttat­ják egész népünk érdekeit és óhaját. Július után még felszaba­dultabb légkör alakult ki a pártszervezetekben, az egész országban. Jelentősen meg­nőtt a dolgozó nép, köztük párttagjaink aiktivitása, megerősödött pártunk egy­sége, megnőtt a széles dolgo­zó tömegek bizalma pártunk politikája, s a pártvezetés iránt. A bizalom annál na­gyobb lesz, mennél többet va­lósítunk meg a júliusi hatá­rozatból az egész országban. Kovács elvtárs ezután ar­ról szólott, hogy a területren­dezés a megyék, járások és budapesti kerületek átszer­vezése, illetve összevonása — évi kétszázmillió forint meg­takarítást jelent. Hangsú­lyozta, hogy az átszervezés­sel felszabadult dolgozók megfelelő elhelyezéséről a párt, az állam, az illetékes szervek gondoskodni fognak. Ezután állami életünk de­mokratizálásáról, majd az új nyugdíj- és munkatörvény­ről, a termelékenység eme­léséről és a lakáskérdésről beszélt. A párt és a Központi Veze­tőség nyíltan feltárja, hogy még nagyon sok a nehézség, van visszahúzó erő is, amely akadályozza a nagyobb ered­mények elérését, a gyorsabb előrehaladást. Népünk megérti, hogy ter­hes örökséget cipelünk még átmenetileg magunkon, s nem lehet az éveken át el­követett hibákat hónapok alatt teljesein megszüntetni. De ugyanakkor tffliesnr- irtoyyj a türelmet­lenség afelett, hogy gazda­sági életünkben évek óta megismétlődő számos hiba kijavítása csak na gyen las­san, vagy egyáltalán nem történik meg. Lassan, vontatottan történik a kidolgozott új, helyes intéz­kedések végrehajtása. Pártunk és kormányunk — hangoztatta — igen komoly erőfeszítéseket tesz az anyag­hiány megszüntetésére. Meg­van a remény arra, hogy már 1957 első felében javulni fog az anyagellátás. A Központi Vezetőség, a kormány igyekszik mindent megtenni a júliusi határoza­tok megvalósítása érdekében, de ez egymagában nem oldja meg a kérdést. A júliusi po­litika minden téren való győ­zelemre juttatásához az szük­séges, hogy minden helyi szerv, minden párttag, a ma­ga helyén felelősen cseleked­jen, konkrét helyi intézkedé­seket tegyen a megvalósítás érdekében. Megjelent a KV közlemé­nye, hogy szombaton helye­zik örök nyugalomra az ár­tatlanul elítélt és kivégzett forradalmárokat, a munkás­mozgalom vezetőit, Rajk László. Pálffy György, Sző­nyi Tibor és Szalai András elvtársakat, akik áldozatul estek a törvénytelenségnek. Elvtársaink emléke a ma­gyar kommunisták, a dogo­zók szívében örökké élni fog. Megfogadjuk, hogy mi, kom­munisták, minden erőnket, tudásun­kat latbavetjük azért, hogy pártunkban és hazánkban soha többé semmilyen for­mában és senkivel ezek a hibák cs bűnök még egy­szer meg ne ismétlődhesse­nek. A Köziponti Vezetőség, az egész párt teljesen egységes abban és el van tökélve arra, hogy következetesen végig­vigye a harcot a szefrtaria­nizmus, a személyi kultusz ellen. Van-e akadály, nehézség ennek a megvalósításában? Van! Határozottan van! Nagy hiba lenne nem látni ezt és nem számolni ezzel. A párt, állami és tömegszervezeti funkcionáriusok túlnyomó többségéinek a Központi Ve­zetőség júliusi határozaitának megvalósítása egyrészt nagy örömet és megelégedést, más­részt komoly nehézséget is jelem. Nerií kotrfiyú feladat átállítani a munkát és az új követelményeknek megfele­lően kialakítani a helyes munkamódszereket. Nem könnyű és nem is lehet éve­ken át elkövetett hibákat — még, ha helyesen felismerjük is — máról holnapra meg­szüntetni. Sok még a begyökeresedés, a konzervatizmus, a régi. helytelen, szektás módsze­rekhez való ragaszkodás, amit nekünk le kell küz­deni. Minden kommunistának és öntudatos pártonkívülinek, bármilyen poszton is tevé­kenykedjen, világosan látnia kell, hogy a helyes júliusi ha­tározatokat, a régi, helytelen szektás munkamódszerekkel mégvalósítani nem lehet. Nagyobb bizalommal és megbecsüléssel kell dolgoz­nunk a tömegek között. A pártmunka fő módszere a tö­megek közötti állandó felvi­lágosító. nevelő, meggyőző munka legyen. Erősítsük, fej­lesszük bátran egész hazánk­ban a párt vezetése alatt a népfront-mozgalmat, mert ennek segítségével kiszélesít­jük, megerősítjük a párt, a munkásosztály vezető szere­pét, kiszélesítjük tömegbázi­sát. Az értelmiségi határozat következetes végrehajtásával méginkább ki kell fejleszteni és meg kell erősíteni a mun­kások és az értelmiségiek kö­zött a kölcsönös bizalmat, megbecsülést, egymás köl­csönös támogatását. Jobban kell támogatni az értelmisé­gieket, hogy tudásukat, al­kotó képességüket még na­gyobb lelkesedéssel és kedv­vei a szocializmus építésének szolgálatába állítsák. Az értelmiségi területen dolgozó kommunistákat ar­ra kérjük, hogy teljes erő­vel vegyenek részt és segít­sék elő az alkotó munkát. A kommunisták járjanak élen a szektarianizmus, a dogmatizmus, a sematizmus, a betűrágás elleni harcban. Alkotó vitákkal növeljék a párt eszmei, irányító szerepét. Biztosítsák e vüákban a szo­cialista világnézet érvém e­sítését, a marxista—leninis­ta elméletnek a magyar vi­szonyokra való önálló alkal­mazását. Az elkövetett hibákat sen­kinek sem szabad és nem is le Y'.'deh.'crrúe. Azt min­denkinek fel kell ismernie és meg kell szabadulnia tő­le, ha őszintén és követke­zetesen akar küzdeni a jú­liusi határozatért. A mi párt, állami és tö­megszervezeti funkcionáriu­saink sok nehéz csatában vettek részt. Sok, sok kö­mény harcban segítették diadalra vinni a párt, a munkásosztály, a szocializ­mus építésének ügyét, na­gyon nagy terhek voltak és vannak a vállukon és igye­keztek és igyekeznek most is kommunista funkcioná­riusokhoz méltóan becsület­tel helytállni és megoldani feladataikat. Legtöbbjüket hibáik ellenére — elismerés és megbecsülés illeti áldoza­tos, lelkes és eredményes jó munkájukért. Éppen ezért meg kell védeni a hibájukat kijavító, kötelességüket be­csülettel teljesítő derék elv­társainkat. Minden ellenük irányuló igazságtalan, jogtalan és méltatlan támadást a leg­határozottabban vissza kell utasítani. Látni kell, hogy a pártmun­kások, állami- és tömegszer­vezeti funkcionáriusok nagy többségében megvan az őszinte törekvés hibáik le­küzdésére. A pártmunkások járnak az élen és példát mutatnak a júliusi határozat végrehajtásában és ehhez a Központi Vezetőségtől kezd­ve meg kell adni nekik min­den támogatást. Előre meg lehet mondani, lesznek egyesek. akikben úgy begyökereztek a rég-, merev, szektás módszereit, hogy őket a párt, a szocia­lista demokratizmus érdeké­ben — ha bebizonyosul, hogy képtelenek munkájukon vál­toztatni, le kell váltani, ter­mészetesen ugyanúgy kell megítélni a jobboldali elhaj­lást elkövetőket is. Az elmúlt években azt ta­pasztaltuk, hogy volt bizo­nyos egyoldalúság a harc ve­zetésében. Ahol a jobboldali hibák ellen vívtuk a harcot, s közben megerősödött a „baloldali" hiba. hol a bal­oldali szektáns hibák ellen vívtuk a harcot és akkor megerősödött a jobboldali opportunizmus és egyik a (Folytató* * 2. oldalam)

Next

/
Oldalképek
Tartalom