Délmagyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-02 / 207. szám

XII. évfolyam, 207. szám Ara: 50 fillér Vasárnap, 1956. szeptember 2. / \ Mat számunkból: A párt értelmiséglek körében végzett munkája és feladataink. A megyei pártbizottság kibővített ülése (3. oldal.) Pedagógus-oldal (5. oldal). WMG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK» SZEGED VAROS ÉS A SZEGEDI JARAS DOLGOZÓINAK LAPJA A% új tanév kezdetén Irta: HftRMSTH ISTVÁN, a Városi Tanács oktatási osztály vezetője Szeptember elsején"újra szélesre tárultak az isko­lák becsukott kapui, s bevonult rajtuk városunk tanuló­ifjúságának sokezres serege. A bizonytalanul, félén­ken tipegő kis apróságok mellett öntudatosan, bátran lépő ifjait siettek megkezdeni a munkát, amely jelentő­sen hozzájárul ebben az évben is új, szocialista em­berré való formálásukhoz. A gyermekeit arcén ott a nyár vidámsága, a sze­mekbon ott csillog az úttörő táborok, országjárások ezernyi emléke, a Tisza, a Balaton, Budapest, Lillafü­red felejthetetlen vidéke. A tiszta gyermekszemekben, a kusza fürtöktől borított kis homlokok ráncain már ott látható a munka vágya, az újért, a szépért, a tudo­mányért való őszinte akarat. Boldog pillanat az, amikor átlépik a diákok az iskola küszöbét. Boldog pillanat az nemcsak a gyerme­kek, hanem a nevelők, a szülők és az oktatási appará­tus dolgozói számára is, akiknek közös munkájuk nyo­mán és helyi tanácsaink komoly anyagi segítsége ré­vén iskoláink felkészülve fogadhatják tanulóinkat. Komoly munka előzte meg az idei tanóv megkezdését is: az iskolák tatarozásának, csinosításának sok gondja, baja, az iskolai szertárak rendezése, bővítése, a poli­technikai képzés kiszélesítésének előkészítése, nyári tanfolyamok a nevelők számára, új fiatal nevelők munkábaállftása. S mindez azért, hogy szeptember elsején minden zökkenő nélkül induljon meg az űj tanév. Az idők sorén minden egyes iskolaév tartalmazott valami új színt, amely jellegzetességévé vált az oktató­nevelő munkának. Ennek a tanévnek az új színezete: az általános iskolai és gimnáziumi szocialista rendtar­tás bevezetése. Általános iskoláinkban az új alsótago­zati tanterv általános beindítása, felsőtagozátaink és középiskoláinkban a politechnikai oktatás újszerű, gyakorlati kifejlesztése, a szakköri hálózat átszerve­zése, — egyszóval, az általános műveltség megszer­zése, az egyetemi oktatásra való felkészítés, a szak­képzés alapjainak lerakása és megvalósítása a cél. Pedagógusaink feladata, hogy a dolgozó nép bizal­mától és megbecsülésétől övezve a XX. kongresszus éltető, szabad légkörében munkálkodjanak lankadat­lan lelkesedéssel szocialista társadalmunk megőrzésén, hogy nemzetünk reménységét, a szülők féltett kincsét, gyermekeinket a népet, a hazát, a munkát és a hala­dást szerető és érte küzdő, acélos jellemű emberekké neveljék. Olyan emberré, aíki szívesen ragadja meg a munka nehezebb oldalát, aki megbecsüli munkatár­sát, aki látja az új élet szépségét, örömét, aki nem válik útvesztetté és a világban cél nélkül bolyongóvá, •hanem megérti a marxizmus tudományos világnézetét, meglátja a társadalmi jelenségek összefüggését, és megtalálja az életben a helyét. Szerettessék meg pe­dagógusaink tanulóikkal a pártot, amely értük soha nem szűnt meg harcolni, az ifjúsági-szervezeteket, az úttörő-szervezetet, a DISZ-t, amely egyre Inkább tar­talmában, munkastílusálban iskolásaink kedvelt szer­vezetévé válik. A szülők aktív támogatása, segítségük, megértésük nélkül nevelőink lelkes munkája nem vezethetne tel­jes sikerhez. Ez a támogatás elsősorban abban nyilvá­nuljon meg, hogy biztosítsák gyermekeik zavartalan iskolábajárását, hogy ellenőrizzék otthon tanulásukat, és nem utolsósorban utcai és otthoni magatartásukat. Vessék el azt a megalkuvó — sajnos eléggé elterjedt — nézetet, hogy a gyermek neveléséért csak az iskola a felelős. Létesítsenek az iskolával szoros kapcsolatot, kérjék ki a pedagógusok tanácsait, hogy miinél jobban érvényesüljön az iskola és a siülői ház egységes neve­lői hatása. Vállaljanak szívesen munkát a szülői mun­kaközösségben, dolgozzanak azon, hogy Iskolájuk egyre szebb, ízlésesebb, otthonosabb legyen. Segítsék az iskolát a párt- és töimegszervezetek elsősorban azáltal, hogy széles körben biztosítsák a ne­velők zavartalan munkáját, hogy a szülők körében sze­rezzenek tekintélyt és érvényt az iskolai Rendtartás, az oktatási és nevelési feladatok megvalósításában. Nyújtsanak hathatós támogatást ahhoz, hogy a nevelés ügye, a gyermek- és ifjúságvédelem problémája egyre inkább társadalmivá váljon. Az új tanév eredményessége tanulóink jó munká­jától, szorgalmától, magasfokú önfegyelmezettségétől függ. Az a feladat vár ifjainkra, hogy a tanulást ko­moly munkának tekintsék, hegy kutassák, keressék az új ismeretekben rejlő hasznos tudást, hogy egész éven át egyenletes szorgalommal tanuljanak, hogy az iskolát második otthonuknak tekintsék. Megbecsü­léssel nézzenek nevelőikre, akik fáradságot nem kí­mélve, egy életet áldoznak az új, ifjú nemzedék neve­lésére. Ez a tisztelet terjedjen ki a felnőttekre, külö­nösen az idősekre és tanulótársaikra is. Legyen jellem­zője úttörőinknek, középiskolás DlSZ-fiataljainknnk a rend és tisztaság szeretete,, a baráti segítségadás, a közös ügyért való áldozatvállalás, de mindenekelőtt iskolájukhoz való ragaszkodás és a tanulásban, fegye­lemben, a sportolásban az iskola hírnévénél: a gyara­pítása. Jó kezdetnek jó munka lesz a folytatása. Az okta­tási osztály nevében ehhez a munkához kívánok a pe­dagógusoknak és a tanulóknak sok-sok sikert. Országos ankét lesz a Szegedi Köztisztasági Vállalat önálló elszámolási módszeréről Általában az ipar területén már jórészt gyakorlatban al­kalmazzák a 2—3 évvel ez­előtt bevezetett önálló elszá­molási rendszert, amelynek célja az egyes előállított ter­mékek önköltségének csök­kentése és ezen kereáSTül a termelékenység emelése, sze­mélyi felelősség növelése.. A szolgáltató vállalatoknál, különösen a vidéki városok­ban eddig úgynevezett „gön­gyölt" számokban készítet­ték a kimutatásokat, a mér­legeket. A Szegedi Köztiszta­sági Vállalatnál, mintegy két évvel ezelőtt próbaképpen bevezették az önálló elszá­molási ' rendszert, s ennek nyomán pontosan ki tudják mutatni, hogy például egy fuvarnak — mint részlette­vókenys égnek — mennyi az önköltsége. Az önálló elszá­molás, az önköltség részletes ismeretében bátran ki tud­tak tűzni prémiumot is egy­egy munkafolyamat meg­gyorsítására, olcsóbbá tételé­re. Amíg két évvel ezelőtt egy kocsival négy fuvart tudtak elvégezni — az anyagi érdekeltség növelésével már 7—8 fuvart is el tudnak vé­gezni egy kocsival. Űj rész­legeket is állított fel a vál­lalat, s így az üzem egész évi teljesítményének értéke az 1954. évi 4 millió 682 ezer forinttal szemben — 1958 el­ső felében 5 millió 531 ezer forintra emelkedett. A szolgáltató iparágban ez igen jelentős eredmény, ame­lyért a Szegedi Köztisztasági Vállalát országos elismerés­ben részesült. A Város- és Községgazdálkodási Minisz­térium október 1-től a szol­gáltató vállalatoknál ország­szerte be akarja vezetni a jól bevált önálló elszámolási rendszert, éppen ezért szep­tember 13-án 13 város köz­tisztasági vállalatainak és tanácsi megbízottainak rész­vételével Szegeden ankétot rendeznek, amelyen a Szege­di Köztisztasági Vállalat ve­zetői átadják az eddig szer­zett tapasztalatokat. A személyi kultusz egyes maradványainak megszüntetéséről A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Politikai Bizottsága határozatot hozott a személyi kultusz egyes maradványainak megszüntetéséről. A határozat a többi között javasolja a Magyar Népköztársaság Minisz­tertanácsának intézkedés kiadását arra vonatkozólag, hogy magyar állampolgárságú élő személyekről állami üzeme­ket, vállalatokat, intézményeket stb. a jövőben nc nevez­zenek el, s hogy az ilyen elnevezéseket változtassák meg. A Politikai Bizottság határozata a szövetkezeteknek és társadalmi szervezeteknek is ajánlja az állami üzemek­re, intézményekre stb. vonatkozó javaslat alkalmazását. (MTI). Tíz nappal az értékelés előtt mág mindig nyílt a begyűjtési verseny A Begyűjtési Minisztérium jelenti: Az alkotmány ünnek tisz­teletére kezdeményezett be­gyűjtési verseny, amelyben "több százezer dolgozó paraszt, sok száz község ós termelő­szövetkezet vesz részt, szep­tember 10-én zárul. A megyék, járások, városok [és községek eredményei kö­! zött eddig nincs lényeges kü­: lönbség, így a verseny még I mindig nyílt. A versenyzárásig hátralévő időszakban mindenütt arra kell törekedni, hogy a csép­lést befe'ezzék és ezzel egv­időben minden termelő ele­get tegyen beadási kötelezett­ségének. A felesleggel ren­delkezők kössenek értékesí­tési szerződést; A Begyűjtési Minisztérium legutóbbi értékelése szerint a megyék közül a második csoportban első Tolna, ötödik Csongrád. Szeged test vérvárosának fiai Szegeden Szegeden vendégszerepel a bolgár plovdivi városi Ifjú­sági dal- és táncegyüttes szerdán este 8 órakor a Sze­gedi Nemzeti Színházban. Műsoron: népdalok, táncok, népi játékok. Művészeti ve­zető: Aszev Diamandzsiev. A zenekart Vaszilij Ananicvsz­ki, az énekkart pedig Jazova Zsivka vezényli. Konferál: Ember György. Jegyek az Országos Filharmónia szegc­di kirendeltségénél kapha­tók, Klauzál tér. Kitüntették a parlamentben a legjobb vájárokat, műszakiakat, bányászati dolgozókat A Hazafias Népfront Csong­rád megyei Bizottságánalt szervezésében mintegy 300 szakcsoportbeli egyéni ter­melő látogatja meg az Orszá­gos Mezőgazdasági Kiállítást. A iátogatók néhány nagyipari üzemet is megtekintenék Bu­dapesten, i 11 : i . Szombaton délelőtt a par­lamentben bensőséges ün­nepség keretében tüntették ki azokat a bányászati dol­gozókat, akik 1955 második felében és 1956-ban kiváló eredményeket értek el a ter­melésben, s azokat a műsza­ki vezetőket,. akik legjobban irányították a munkát. Az ünnepségen megjelent Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke. Kristóf . István, a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsá­nak titkára, Czottner Sán­dor bánya- és energiaügyi miniszter, Blaha Béla, a Bányaipari Dolgozók Szak­szervezetének elnöke, A kitüntetéseket Dobi Ist­ván adta át és beszédében többek között a következő­ket mondotta: — Pártunk és kormá­nyunk, amikor azzal a felhí­vással fordult a bányászok­hoz, hogy második féléves tervükön felül mintegy há­romszázezer tonna szenet termeljenek a nagylengyeli olaj részbeni pótlására, meg volt győződve arról, hogy a szénbányászat fizikai és mű­szaki dolgozói tettekkel vá­laszolnak, mint ahogy a fel­szabadulás óta oly sokszor tették. A kormány felhívása óta bányászaink mindent meg­tettek azért, hogy a párt és a kormány kérésének eleget tegyenek és áldozatkész, fáradságot nem ismerő munkájukkal a második félév első két hó­napjában már közel egyhar­madát felszínre hozták a ter­ven felüli háromszázezer tonna szénnek. Nagymérték­ben emelkedett a termelés a hatodik bányásznapot meg­előző bányásznapi őrség ide­jén. A továbbiakban kérte, hogy a kormánykitüntetés­Újra megnyíltak az iskolák kapui fyorsan eltelt a vakáció, Ű® múlóban a nyár is. Az is­kolák kapui szeptember elsején újra megnyíltak a gyerekek előtt. A legnagyobb érdeklődés és sze­relet ilyenkor mindig az első osztályosokat fogadja, akik az iskolába való belépéssel gyer­mekkoruk első, még alig-alig tu­datos szakaszát hagyják maguk mögött. A; újszegedi Tanítóképző tá­gas, árnyas udvarán is 26 ú/ elsőosztályost köszöntöttek az ünnepi hangulatú évnyitó ün­nepélyen. Nagyobb részük az óvodából érkezett, kedves Bella nénijük kíséretében. Az óvodá­tól előző nap búcsúztak. Utol­jára gyűlt össze a „nagycsoport", amely már két éve ismerkedett versekkel, dalokkal, táncokkal, játékokkal Bella néni, Fejős Arabella keze alatt. — Soha ilyen csoportom nem volt még, — mondta róluk a kedves, szőke óvónő, néhány csillogó könny­cscppel a szemében. De munka­társai hozzátették: — Mindig ezt mondja, amikor válni kell a gye­rekektől, mert annyira a szívé­hez nőttek. Es ugyanígy szerelik üt a kicsik is. A búcsúzásnál, amikor az óvoda udvarán elkö­szöntek a hatalmas homokvártól, amelyet nekik építettek utoljára, a diófától, a medencétől, sok kis szível szorított össze a szomorú­ság. Még a műsorral is baj tör­tént. A szöveget mindenki szé­pen tudta, nem is azzal volt a baj. Hanem, amikor az egyik kislányra, Márki Icára került a sor, pár mondat után egyszer csak megállt, két kis karját Bel­la néni felé tárta és a szerep folytatása helyeit ennyit mon­dott: Szeretlek! s azután kétség­besett zokogással borult az óvó­néni nyakába. Huszár Jenci is könnyesen mondta el köszönő szavait nagy csokor kardvirág mögül, de férfi­asan tartotta magát, viszont az óvónéninél, mig lehajolt hozzá, menthetetlenül eltört a mécses. De meghatott volt mindenki, a mamák, édesapák is, akik ten­gernyi virággal és szép, nagy krlstáhjváza átadásával köszön­ték meg a gyermekeikről való két évi gondoskodást. A z. iskolában azonban már nem hullott senki könnye. Az elsős csöppségekct Majzik Sándor bácsi fogadta. Majzik bácsit sok újszegedi gyerek is­meri. Az ő vezetésével vágnak ugyanis neki a betűk világának már évek óta mindig az elsősök. As <5 gazdag pedagógiai múltja, tapasztalata, türelme és szerete­te segíti át a gyerekeket a kez­deti zökkenőkön. Most is már az évnyitón megnyerte a kicsik bi­zalmát, és a feldíszített, egészsé­ges, jól felszerelt osztályban hét­főn biztos kézzel fogja őket út­nak indítani a tudás világába. 'Külön üdvözölték az évnyitón a tanítóképzős elsősöket is, akik­re szintén nagy élmények vár­nak, hisz legtöbbjük most vált el először a családi háztól, most jött el hosszabb időre először a falujából. Mielőtt meggyökere­scdtténeli Szegeden, a másodiko­sokkal együtt Túri Géza, Kiss Ferenc és Valkusz Pál tanárok vezetésével négynapos kirándu­lásra indultak mindjárt tegnap délután Salgótarjánba és kör­nyékére, megismerkedni az ot­tani jelentős gyárakkal és a mát­rai erőművel, no meg nem utol­sósorban a szép vidékkel. A ki­rándulás minden bizonnyal elő­segíti, hogy a 25 új kisdiák ha­marosan jó kollektívát alkosson. (~cs~) ben részesült bányászok ez­után is legyenek élharcosai a széncsatának. — Meg vagyok győződve mondotta befajezésül —, hogy a hős, netiéz harcok­ban edzett bányászaink most is (sikerrel fogják megvívni az előttük álló széncsatát és második ötéves tervünk első évét bányászbecsülettel fog­ják befejezni. Nem okoz gondot a szabá«, ha valaki varrni tud Több vásárló kérésére egyelőre próbaként — nagyszerű Újítást vezet be a Ruházati Holt vezetősége az l-es árudában (Sztálin körút és a Mikszáth Kálmán ulca sarok). Az újítás lényege: mosóanyagból ruhát* blúzt, kötényt, ott a helyszínen — a fazon kiválasztása után — kiszabják. Szegeden sok dolgozó asszonynak van varrógépje, tud is varrni, a szabás volt eddig a probléma. — Most a Ruházati Bolt újításával ez is megoldódik. Szeptember 10-től az l-es Ruhá4 zati Boltban szakképzett szabász várja a vásárló asszonyokat. Éreltségizett lányok is jelentkezhetnek műszaki tanulónak A Munkaerőtartalékok Hi­vatala közli, hogy a fiatalok és a szülők kívánságára az érettségizett fiatalok számá­ra létesített műszaki intéze­tek felvételi létszámát fel­emelték. Lehetővé teszik azt, hogy érettségizett lányok is jelentkezhessenek műszaki tanulónak. . Érettségizett fiatalokat a mechanikai műszer, elekt­roműszerész, köszörűs és marós szakmákra vesznek fel. Lányokat a műszerész szakmákra vesznek fel. Vidéki fiatalokat csak ab­ban az esetben vesznek fel, ha budapesti, vagy Budapest környéki lakásukról gondos­kodni tudnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom