Délmagyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-11 / 214. szám

"tlMQGYBR ORSZflr. M» történt q külpolitikába a ? Eredmény nélkül végződtek a Nasszer elnök és az ötös bizottság közötti megbeszélések Kedd, 1956. szeptember 11. Vasárnap eitc került sor a Nasszer elnök és az ötös bizottság közötti utolsó megbeszélésre. A 25 percig tartó tanácskozás után a tárgyalófelek a következő közös közleményt adták ki: „A Róbert Menzies elnöksége alatt álló szuezi bizottság és Nasszer elnök között a szeptember 3-tól 9-ig tartó tanácskozások befejeződtek. A bizottság előterjesztette és kifejtette a szuezi kérdésről Londonban tartott értekezleten részt vett 18 nemzet javaslatait és meghallgatta az egyiptomi kormány álláspontját ezekre a javaslatokra. A tanácskozások őszinte is formaságtól mentes légkörben folytak. A bizottság elutazik Kairóból, hogy megbízói elé terjessze tanácskozásainak eredményét". A közleménnyel egyidejűleg nyilvánosságra hozott, Nasszer elnök és az ötös bizottság közötti levélváltás anyagából az tűnik ki, hogy az ötös bizottság által előterjesztett javaslat teljes mértékben elismeri Egyiptom felségjogait, a csatorna kezelését, fenntartását ég fejlesztését, azonban nemzetközi testület irányítása alá helyeznék. Nasszer elnök szerint e javaslat célja, hogy a Szuezi-csatornát kivegyék Egyiptom kezéből és mások kezébe helyezzék. Ez kihívó lépés ez egyiptomi néppel szemben, — állapítja meg az elnök — állandó torzsalkodáshoz vezetne és nem a nehézségek végét, hanem a kezdetét jelentené. Nasszer elnök ismételten kifejezésre juttatta: Egyiptom minden ország számára biztosítani kívánja a csatorna használatát és ezt — véleménye ezerint — legjobban az 1888. évi egyezmény megújítását szolgáló új megállapodás révén lehet megoldani. Menzies ausztráliai miniszterelnök, — aki a küldöttség svéd és nmerikni tagjával tegnap reggel utazott Kairóból Londonba, mig a bizottság abesszin és iráni tagja Kairóból egyenesen hazautazott — közölte, hogy a helyzet súlyos, mini ahogyan már kezdettől fogva is az volt. Menzies Londonba érkezése után beszámol majd Selwyn Lloyd angol külügyminiszternek, a londoni értekezlet elnökének. Tárgyalni fog ezenkívül a hétfőn Londonba érkezett Guy Mollet és Pineau francia miniszterelnökkel, illetve külügyminiszterrel is. Az, hogy a kairói megbeszélések eredménytelenül végződtek, világszerte csalódást okozott, jóllehet általános volt a nézet, hogy legfeljebb kompromisszumos megoldásról lehetett volna szó. Azok után azonban, hogy az angol és francia kormány fenyegető jellegű katonai előkészületeket tett, Nasszer elnök nem fogadhatta el az ötös bizottság javaslatait, A világsajtó legjelentősebb orgánumai első oldalon, nagybetűs címekkel ellátott cikkekben foglalkoznak a kairói megbeszélések eredménytelenségével. Az angol lapok hangja általában igen éles, a francia lapok — különösen a jobboldaliak — pedig tartózkodóan kommentálnak. A Figaro cimű párizsi lap nem ért egyet azzal a tervezett angol—francia következő lépéssel, bogy a szuezi kérdést az ENSZ elé viszik. „Es egyértelmű lenne a probléma megoldatlanságra ítélésével" — állapítja meg a lap. Amerikai politikai körök véleménye szerint nincs ok az elkeseredésre. Hír szerint Dulles úgy vélekedik, hogy nem érte végzetes csapás a szuezi vita békés rendezésének reménységét. A kairói tárgyalások így is elérték azt az egy célt, hogy időt adtak a szenvedélyek lecsitulására, s így most már valószínűtlenné vált Anglia és Franciaország katonai beavatkozása. A legnagyobb veszélyt az amerikai külügyminiszter szerint az okozza, hogy az angol és a francia révkalauzok esetleg tömegesen hagyják el munkahelyüket és ezzel „veszélyes" bőfokra szítják a feszültséget Londonban tegnap délután Guy Mollet és Pineau francia miniszterelnök, illetve külügyminiszter tárgyalásokat kezdett az angol kormány vezető tagjaival a szuezi kérdéssel kapcsolatban. Várható, hogy az angol és a francia kormány csak a holnap kezdődő rendkívüli alsóházi ülés után hozza nyilvánosságra azokat a lépéseket, amelyeket a szuezi kérdésben a legközelebbi napokban tenni kíván, Pá r t eie t A Seoltman e/mű angol lap megállapítja i A bonni kormány hadseregével nem büszkélkedhet a Nyugat ' London: A News Cronlcle és a Scotsroan című angol lap helytelenítő kommentárt fűz a nyugatnémet hadügyminiszternek legutóbbi nyilatkozatához, amely szerint volt SS-tiszteket is fel lehet venni az új hadseregbe. A News Chronicle hangsúlyozza: El kell ítélni ezt a határozatot; Az illető volt tisztek ugyanis csaknem valamennyien részesei voltak a náci rendjjper bűneinek. , A nácizmust még nem olyan régen zúzták szét — írja végül a lap —, hogy közömbösen fogadhat nok ezt a hfrt: Németország Ilyen szennyezett forrásból toborozza tisztjeit. , A Scotsman rámutat arra, hogy a nyugatnémet kormánynak ez a döntése kellemetlenül érinti NATO-beli partnereit. Nagy-Britannia és Amerika joggal mutathat rá arra, hogy , * i t ff- i ez a hadsereg — bármilyen fontos is legyen a Nyugat védelme számára — nem olyan, amellyel a Nyugat büszkélkedhetne. Újabb kísérleti alombombarobbantások a Szovjetunióban Moszkva: Szeptember 2-án és 10-én a Szovjetunióban újabb nukleáris-fegyverkísérletek történtek a tudományos kutatómunka-program végrehajtásának keretében, Valamennyi vasárnapi egyiptomi lap közli a közép-keleti hírügynökség azt a jelentését, hogy Izraelben nagyszámú angol katonaság szállt partra. Ammanból érkező jelentések szerint az angol katonaság izraeli támaszpontokon helyezkedett el. Angol külügyminisztériumi jelentés szerint az egyiptomi sajtó e jelentései valótlanok. Berkes elvtárs újra párttag A FELSZABADULÁS UTAN örvendetes hír jelent meg a szegedi újságokban: Dr. Berkes Pál elvtárs hazajött a szörnyű fasiszta deportálásból. Azután rendszeresen közölték, hol tart pártnapot, előadást a munkásmozgalom régi, szegedi harcosa. 1948ban viszont a szegedi Népszava, majd a Délmagyarország is ismertette, hogy Berkes elvtársat kizárták a pártbóL Most rehabilitálták és Ismét tagja pártunknak. E kurta sorok mögött egy ember rendkívül bonyolult sorsa rejtőzik. A 8 év alatt sok ősz szál lopakodott Berkes elvtárs hajóba. 1927-től, több mint 20 esztendeig mint orvosnak és párttagnak egyáltalán nem volt könnyű élete. Akkor hadakozott a rendszer ellen az igaz ügyért, a munkások jogaiért. Az új rendet pedig — nem rajta múlott — ne tudta teljes erejével, tehetségével erősíteni. Mint amikor egy gyermeket minden indok nélkül elválasztják szüleitől... Most beszélgetünk a városszerte jól ismert Berkes doktorral. — JÖL EMLÉKSZEM — mondja — a két párt egyesülése előtt Móravárosban tartottam pártnapot, mint a Szociáldemokrata Párt kiküldötte. Ezen a gyűlésen — Szegeden első ízben — határozatot hoztunk a két munkáspárt ellentéteinek felszámolására és helyeseltük az összeolvadást. Másnap beteg lettem és egyik ismerősöm a lakásomra telefonált, hogy az újság közli: kizártak a pártból, mert elleneztem az egyesülést. Minderről nem tudtam. Próbáltam én a következő egy-két évben igazságot szerezni magamnak, — nem lehetett. Bántott a dolog ... De azért akik jól ismertek, Az élenjáró termelőszövetkezetek kitüntetéséről A Minisztertanács határozata A Magyar Közlöny 78. száma közli a Minisztertanács határozatát az élenjáró termelőszövetkezeti gazdaságok kitüntetéséről. Eszerint a Minisztertanács a legkiválóbb termelési eredményeket elérő és állam iránti kötelezettségeiket példásan teljesítő termelőszövetkezeteket vándorzászlóval, „Az ország élenjáró termelőszövetkezeti gazdasága" címmel tünteti ki és ezzel együtt pénzjutalomban részesíti. A Minisztertanács a vándorzászló I„ II. és III; fokozatát, a kitüntető címet és az ezzel égyütt járó pénzjutalmat és ezer holdnál nagyobb továbbá a 400 hold közötti, valamint a négyszáz holdnál kisebb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában a legjobb háramrhárom termelőszövetkezetnek adományozza; Az egyes kategóriákban a jutalom összege százezer, ötvenezer és huszonötezer illetve hetvenötezer, harmincötezer és húszezer továbbá ötvenezer, huszonötezer és tizenötezer forint. A határozat ezután részletesen ismerteti a versenynek, a cím és a pénzjutalom elnyerésének feltételeit és az odaítélés szempontjait* Megkezdődött a SZOT IX. felles ülése Hétfőn reggel a SZOT szókházában megkezdődött a Szakszervezetek Országos Tanácsának IX. teljes ülése. Aülés napirendje a következő: 1. A szakszervezetek feladatai a dolgozók élet- és munkakörülményeinek megjavításában. Előadó Gáspár Sándor, a SZOT elnöke. 2. ASZÓT elnökségének beszámolója a szakszervezeti kulturális nevelőmunkáról. Előadó Cseterki Lajos, a SZOT titíkára. 3. A szakszervezeti demokrácia szélesítése, a Szakszervezeteik Központi Vezetőségei és az üzemi bizottságok jogkörének növelése. 4. Szervezeti kérdések. A tanácskozást Fock Jenő, a SZOT titkára nyitotta meg, majd Gáspár Sándor, az MDP Politikai Bizottságnak Póttagja, a SZOT elnöke tartotta meg beszámolóját. űgy szólítottak, hogy elvtárs, megálltak velem beszélgetni, mintha misem törtet volna. Ez adott bizonyos mértékig megnyugvást, bíztatást.., Hát igen: máról holnapra nem lehet elfelejteni több évtizedes, harcos munkásságot. Berkes elvtárs édesapja szegedi orvos volt, és akkor halt meg, amikor fia elvégezte az egyetemet. Ott állt Berkes Pál állás nélkül, — a munkásmozgalomban találta meg a kiúttalanságból a kivezető utat. Évekig fizetés nélkül dolgozott a klinikán és közben bejárt a Maros utca, majd a Hétvezér utcai munkásotthonba. Kijárta a pártmunkások iskoláját: volt plakátragasztó, röpcédulaizóró, sztrájkszervező, agitátor, majd később rendszeresen előadást tartott a munkásoknak. A gyermekbarát egyesületben állandóan tevékeny részt vett, teljesen ingyen gyógyította évekig a munkások gyermekeit, az elvtársak feleségeit! Esőben, hóban mindennap bent volt a munkásotthonban, járt a munkások között egészen 1948-ig. — Persze, én azért tevékenykedtem az elmúlt években is szakszervezeti vonalon — magyarázza Berkes elvtárs — és mint anya- és csecsemővédő intézeti szak • orvost megbecsütek a tanácsnál. ahol dolgozom. De most mégis más a XX. kongreszszus utón. Áramlik a friss levegő. Két hónappal ezelőtt kértem magam vissza a pártba. A napokban kaptam egy levelet a városi pártbizottságtól, amelyben közölték: visszavettek, megkapom a piros tagkönyvemet. Ez számomra a legnagyobb ajándék... — És most mit óhajt ten ni? — MINDEN ERŐMMEL segítek kijavítani a hibákat. Mert a nagy kongresszus és,pártunk júliusi határozata után a visszásságok még nem szűntek meg teljesen. Idő kell ahhoz, hogy minden vezető szívesen elfogadja a bírálatot, ne nyomja el a kritikát és így okosabban, megfontoltabban, széleslátókörűbben tudjunk dolgozni. Meg kell tanulni az emberekről igazán gondoskodni. Jómagam a Csongrád megyei Pártbizottság marxista esti egyetemére jelentkezem: tanulni akarok, hogy minden erőmmel tisztán látva tudjak munkálkodni a párt egységének erősítésén. M. T. Német föld — K

arl-Marx-Stadt — korábban Chemnitz — mintegy 330 ezer lakosú város, az Érchegység lábánál. Drezdától délnyugatra, Lipcsétől délkeletre fekszik, s egyik, legjelentősebb központja a Német Demokratikus Köztársaság bányaés iparvidékének. Marx Károly nevét 1953 óta viseli az ország nagyrabecsülése jeléül, mivel az akkori nyugati fasiszta provokáció idején az itteni munkások ingadozás nélkül a szocialista egységpárt köré tömörültek. Az egyik magaslatról — ha tiszta az idő — belátni az egész várost, amelynek perifériái űgy nyúlnak be a haragoszöld völgyekbe, mint egy mesebeli polip hosszú csápjai. Az ártatlannak látszó Chemnitz folyócska furakszik át a város körengetegén, a vize olyan sekély, hogy közelről szépen látni fenekén a kavicsokat. Nem is gondolná az ember, hogy volt idő, amikor másfél méter magas vizet zúdított, a város központjára. Ahogy hallottam, kiszámíthatatlanabb és makrancosabb a mi Tiszánknál. ötven-hatvan méter magas gyárkémények kormolják az eget éjjel, nappal. Az utcákon — amelyek szeszélyes görbéket írnak le, — vajszínű villamosok, emeletes autóbuszok, magyar Ikaruszok, elegáns luxusautók rohangálnak. És az 5—6 emeletes palotákon, a gótikus és baroick-tornyok között több helyen a televízió antennája csillog a napfényben. Tipikus nngyváros és — szép város. Szép? Csak az volt valamikor. Tömegével épültek már új, modern lakóházak, de még ma is fájdalmasan sok a romos épület, amelyek füstösen, ablakok nélkül állnak szinte tétován, mint a vak ember a forgatagban. Különösen a város szivében van jó néhány bomba csinálta tér, mert az új háztömbök nagyobb részt ott emelkednek, ahol a munkások laknak. Tendenciózusan van ez így. A város vezetői nem arra törekedtek elsősorban, hogy mutatós és előkelő legyen a belváros; nem a fényes presszókat, bárokat és üzleteket tartották fontosabbnak, hanem azt, hogy a dolgozó emberek kényelmes otthonhoz jussanak. Ezért és csakis ezért látni a vén városháza közelében árván meredező kőfalakat, s ezért vannak a centrumtól távolabb virágos ablakú, csinos lakópaloták. S

ok családnak nincs még rendes otthona. Nem ritka eset, hogy két-három nemzedék is szorong egy kis szűk fészekben, de emiatt nincs idegesség, nincs fitymáló kritika a rendszer ellen. Nem a fasisztákról beszélek — mer* ilyenek is élnek és lapítanak a városban — hanem a munkásokról. Itt láttam egy tömegben vagy háromszázezer vidám embert, amint a helyi újság, a Volksstimme ünnepén dalolt, táncolt, sportolt, és — ami talán a legfontosabb — tiszta szívből kacagott. Mindenütt kacagnak az emberek, ha jó kedvük van, vagy úgy jön a sorja. De ne feledjük el, hogy a német nép különösen nagy kínokat állt ki a háború éveiben. Azt mondják, akik sokat szenvedtek, azoknak a lelkében rendszerint megmarad a nyoma, az arcukra vésődik valami keserű vonás és gyanakvók lesznek. Nem láttam ilyen embereket. Túlnyomó többségük meggyógyult, rátalált önmagára, gondolkozik és ereje, tehetsége tudatában olyan önfeledten tud német i. A sajtóünnep kacagni, mint a gyermek. Vasárnap este a sajtófesztivál befejezését jelentő fenomenális tűzijátékot talán mindenki megnézte, aki a városban él. Fiatalok és öregek kart-karba öltve, füzéreket alkottak és amikor egy-egy rakéta magja ezer színű fényben kibomlott és szétszóródott a levegőégben, kitörő lelkesedéssel, kórusban örültek neki. Érdemes bővebben szólni erről a hatalmas demonstrációról, vagy ahogy a németek mondják, Pressefest-ről. É

venkint egyszer, augusztus 24—26-án rendezik meg az Humanité példájára a legteljesebb sikerrel. Az idén volt a második fesztivál. Nemcsak a Volksstimme szerkesztősége, hanem a kerületi pártbizottság is már hónapokkal korábban készül rá, mozgósítja az ifjúságot és az üzemek összes dolgozóit. De erre nem is igen van szükség. A múlt évi első sajtóünnep is olyan élményt jelentett a népnek, s olyan tömegek vonultak fel, amilyen nálunk csak Budapesten képzelhető el május elsején. Számomra érthetetlen volt, hogy péntektől vasárnap estig esőtő', széltől és napsütéstől sem riadtak vissza az emberek és a gazdag programot tartalmazó kartonlapocskákat kabátjukra tűzve özön lőttek a parkokban rögtönzött szórakozóhelyektől a szabadtéri színpadokig. Megkérdeztem ennek a „titkát" emberek Walter Buchhelm elvtárstól, a kerületi pártbizottság titkárától. A válasz egyszerű volt: — Nem tartunk hosszú és unalmas szónoklatokat, mert azt senki nem szereti nálunk. Csak éppen méltatjuk a kommunista sajtó jelentőségét. Célunk az, hogy a sajtó ünnepén mindenki jól érezze magát. ' Arra gondoltam, hogy Szegeden még aligha lehetne ilyen impozáns Dólmagyarország-ünnepet szervezni, mert órákig szónokolnánk, végnéküli frázisokkal fárasztanánk az embereket, nehogy valahogy apolitikussá és öncélú tömegszórakozássá váljék. Ideje lenne már nálunk is észrevenni, hogy nagy tömegeket, lelkes, ujjongó tömegeket, s különösen az ifjúságot nem lehet megmozgatni, ha únos-úntalan a „termelés soronkövetkező feladataival" gyötörjük őket. Mostanában — köszönet a XX. kongreszszusnak és a mi Központi Vezetőségünk júliusi határozatának — ki merjük végre mondani, hogy a nép anyagi és szellemi felemelése a cél, a termelés pedig csak eszköz •— bár elengedhetetlen eszköá — ennek eléréséhez. Ha kimondjuk ezt a marxista igazságot, akkor cselekedjünk is így, mert különben egy lépéssel sem jutunk előbbre. A zt mondhatnák egyesek, hogy jó, jó, de azért szükséges hangoztatni, hogy a termeléken vség emelése nélkül nincs magasabb életnívó. Szükséges, igen. De nem mindig, és nem mindenütt. KarlMarx-Stadtban senki nem kételkedik abban, hogy azok a fiatalok, akik a felvonuláson zárt rendben, nekiplrosodva fújták a sajmajt (sokcsövű fúvóshangszer), vagy feszes-büszkén menetelve pergették a dobokat, az ünnepek után vígabban és eredményesebben forgatják a szerszámot. Mint ahogy láttam is a következő napokban, hogyan dolgoznak az ifik, a zschopaui motorkerékpárgyárban. Nem volt ott lógás, meg csavargás még véletlenül sem. A fiatalok — fiúk és lányok egyformán — komoly figyelemmel hajoltak munkájuk fölé. Találomra megkérdeztem egy tizenkilenc éves legénykét, hogyan érezte magát a sajtóünnepen. Mosolygott és anélkül, hogy megállt volna a keze, ezt válaszolta: — Csoda nagyszerű volt. Csónakáztam, lovagoltam, versenyt futottam és sok sört ittam. Dehát abból nem lehet megélni — dolgozni is kell. Nem dicsekedett vele, hogy a példás munkások közé tartozik. Ezt másoktól tudtam meg. Természetesen volt a. Pressefest sikerének egy másik — szerintem kevésbé lényeges — magyarázata is: a tombola. Egy márkáért lehetett nyerni egy P 70-es személygépkocsit, továbbá motorkerékpárt, televíziós készüléket, jégszekrényt, rádiót, bútorokat, kerékpárt, tűzhelyt és még számtalan értékes iparcikket. A személyautót, amelynek egyébként 9.200 márka az ára, egy ötven év körüli üzemi bádogos nyerte meg. A Volksstimme fotoriportere lefényképezte leányávai együtt, amint ülnek a volán mellett, s a kép másnap a lapban is megjelent. A boldog nyertes azonban el akarja adni autóját, mert nem tud vezetni és különben is bútorra, meg egyébre kell neki a pénz. (Folytatjuk) Nagy István