Délmagyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-01 / 180. szám

IS88. aayuwtnfl OftMBGYERORSZHJ HOLNAP MÁR KÉSŐ Olasz füm > r X PDAKATRAGASZTó ütólíőt simít a mozi hatal­mas falragaszán: „Gyilkos csök?4 — ordítja a szöveg és a kép. -. -. A közeli iskolából tizenhárom-tizenöt éves fiúk, lányok igyekeznek hazafelé. Néhányan megállnak, tana­kodni a plakát előtt: — Csok, csók.-.-, s ha csők, miért gyil­kos? ... Nem értik. Ezekkel a képekkel kezd peregni a film, s egyre sod­róbb erővel, művészi kapcso­lat-teremtésekkel vilátfít rá, hogyan süllyed tehetetlen szereplővé, ódon erkölcs-szó­tárrá az ósdi pedagógia mód­szer a folyton kísértő, törvé­nyesített „néma" szereplök: filmek, plakátok, folyóiratok között — hogyan váViat gyil­kossá, a féltve őrzött, álszent társadalmi dogmák között a meg nem magyarázott, a sej­tetve „titkolt" csók, hogyan lesz gyermek szívek, gyermek szemek gyilkosává; hogyan öli meg majdnem az első sze­relem tiszta csókja is, az első félszeg csők a kis Mirellát. Mirella. a lány és Franci, a fiú — egy házban laknak, és iskolájuk évzáró-ünnepé­lyén a színdarab érzelgős mondataiba sugárzik be elő­ször egymásbafogódzó sza­vuk, tekintetük: — Mirelláé, a „hercegnőé" és Francoé, a i,trubaduré". Ekkor kerül egymáshoz még közelebb a két felvilágosult emberi sza­vú tanár is: Anna és Landi. Ok kisérik a gyerekeket nyí­ri táborba, amelynek egy me­rev, mindenütt „hivatalból" erkölcstelenséget szimatoló vénség az igazgatónője. Ha­marosan összetűz Annával: a fiatal tanárnőnek távoznia kell. Mirella és Franco el akarnak búcsúzni tőle, az ál­lomás felé tartanak, de hir­telen vihar, zápor kerékedik. Behúzódnak egy elhagyott kápolnába, bőrig ázva, dide­regve keresik a meleget: tü­zet raknák, és — megcsókol­ják egymást..-. Az igazgató­nő óriási botrányt csap, val­lat, pofoz, mindenáron többet kíván annál, ami történt. Egy ügyetlen, tiszta csóknál... Mirella — aki a felnőttéktől eddig csak a~t hallotta, hogy a gyereket a káposzta lelvelei között találják, vagu, hogy nz üzletben vásárolják — ő már i,tudja", hogy a gyerek „va­lójában" a csóktól születik..: kétségbeesetten egy „szé­gyenbeesett" lányról hallott, hasonló történettel az agyá­ban — végülis a tóba aikar ugrani. Amikor eltűnését ész­reveszik, mindenki fejveszeí­ten rohan a nyomába, át az erdőn — s Franccnak sikerül az utolsó rillanatban kimen­tenie. Landi tanár karjáoa emeli Mirellát, s viszi-viszi a hajnali fényben, utána a pi­zsamás, hálóinges gyerekse­reg, fiúk, lányok, mirellák és francok... Az igazgatónő magéráhagyva 6X1 a tóparton, kövülten, mint egy szobor... ENNYI A FILM — és igy egy vádirat. Ahogy a beveze­tő-ajánló sorok mondják: — a meg nem értett gyerekek szava ez a film azokhoz a fel­nőttekhez, akik elfelejtették, hogy ők is voltak gyerekek, tizenhárom és tizenötéve­sék .. -. És persze nagyszerű színészek, filmesek szava is, a világhoz, mindenkihez: azo­ké, akik saját emberi vágya­kért, érzéseikért játszanak — Vittorio de Sica-é, (Landi), Lois MaxveLé (Anna), Gabri­ella Dorziat-é (az igazgatónő), — Anna-Maria Pierangeli-é (Mirella), Gino Leurini-é (Franco). Elsősorban pedig a forgatókönyv íróé és egyben rendezőé, Léonide Moguy-é. Sosem lehet elfelejteni -pél­dául egy-egy nagyszerű kép­kapcsolást; filmszerűen hang­súlyozott különbségük, ellent­mondásuk — ahányszor eszünkbe jut — mindig meg­döbbent. Még a tábor első napjaiban történik, hogy Mi­rella és Franco kitör az igaz­gatónő „börtönéből": — sza­ladnak az erdőnek. Franco lelkendezve kiálltja százszor is a leány nevét: „Mirella! Mirella!" S valahonnan a sű­rűből mindin — mintegy boldog, szerelmes visszhang — felel a lány: "Franco! Franco!" Egymás visszhang­jai, egymás hívogatót: a hang nyomán találkoznak. Kitárul előttük a tó, s ők kéz a kéz­ben állnak, lihegve a boldog futás játékától; — milyen gyönyörű — mondja áhítatos hallgatásuk, — A tó, meg minden ... Aztán pedig a másik futás, most már a va­lóságos zárkából (az igazga­tónő odacsvíkta Francot) és most is a tó felé, most is át az erdőn. -. A férfivá komo­lyodott fiú sírva kiáltoz: „Mi­rella! Mirella!" — de most nincs visszhang, lenge, fehér ingében, meg-megbotolva, né­mán fut a kislány. Aztán ki­tárul elébük a tó..-. Költé­szet sz —' a film nyelvén — és a költészethez nem kell magyarázat. JÚL EMLÉKSZÜNK még az „Egy nyáron át táncolt", az „özönvíz előtt", az „Első szerelem" című filmékre. Jó, ha eszünkbejutnak ezek a cí­mek a „Holnap már késő" megtékintése után... Rá kell ismernünk Annában és Lan­diban azokra a felnőttekre, akik úgy élnek, tesznék, be­szélnek a tágranyitott gye­rékszívek és szemek előtt — ahogy a példaképeknek kell: magunkba kell néznünk.. -. Jó, ha megjegyezzük: minden tettünkben gyermekszemek kísérnek, és még ma kell őszinte szóval belevilágita­nunk furcsa, forró, zavaros ápnaikba, még ma, mert hol­nap tálán már késő.. -. NAGYFALUSI TIBOR Száz éve halt meg Wléhány nappal ezelőtt, n július 29-én volt száz esztendeje annak, hogy meg­halt Endeniehken Róbert Schumann, a XIX. századi romantikus zeneköltészet egyik legnagyobb német mes­tere. Róbert Schumann 1810. jú­nius 8-án született a szászor­szági Zwickaubam. Apja könyvkereskedő volt. Nagy gonddal nevelte a kis Rober­tet, aki már hét éves korában komponált és rögtönzött a zongoráin. Kilencéves korában döntő hatással volt rá Mosche­les Ignác zongoraművész és zeneszerző művészete. Gimná­ziumi éveiben írta meg első nagyobb művét. Schumann ifjúságát egyaránt jellemzi az irodalom és a zene iránti lelkesedés. Az irodalomban Goethe mellett Jean Paul ra­gadta meg legmélyebben. Költői stílusa Byron és Sar­biewski műveinek fordításá­val csiszolódott. Anyja kívánságára Lipcsé­be ment jogot tanulni. A jog­tudomány iránti ellenszenv csak meggyorsította annak felismerését, hogy igazi hiva­tása a zene. Wi edebein braunschweigi karmester bá­torítása érlelte meg benne a végleges elhatározást, hogy zenész lesz. Megismerkedett Schubert műveivel, akinek formálómódszerét átvéve, ké­sőbb a drámain kívül min­den műfajban páratlan mó­don felfokozta a zene beszélő­képességét. Kortársai közül csak Chopin állítható mellé. I ipcsében Wieck Frigyes­ben, későbbi apósában kitűnő zongoramesterre ta­lált. 1828—29-ben írta meg első kamaraművét és több zongoradarabot. 1829-ben Heidelbergbe költözött és ugyanaz évben teljesült egy régi vágya: Olaszországba utazhatott. Visszatérve, Frankfurtban Paganinit hal­lotta. Ez az élmény még job­ban megerősítette zenei ter­veit. Schumann visszaköltözött Lipcsébe és tovább tanult Wiecknál. 1831-ben erőitet­ten akarta fejleszteni zongo­ratechnikáját. Annyira túl­zásba vitte a gyakorlatokat, hogy jobbkeze megbénult. Schumann kénytelen volt le­mondani a zongoraművészi pályáról. Ekkor kezdett ala­posabban zeneelmélettel fog­lalkozni. 1832-ben Dómnál tanult és Bach művelt tanul­mányozta. 1833-ban már több helyütt előadták egy G­moll szimfónia-tételét. 1834­ben megalapította a ~Neue Zeitschrift für Musiikx c. ze­nei folyóiratot, amelyben kel­lő megvilágításba helyezte Beethoven jelentőségét és a romantika kiváló képviselői: Anyok«&77! hírek Wener, Schubert, Chopin, Berlioz, Mendelssohn és má­sok munkásságát méltatta. Róbert Schumann képzele­tére döntő módon hatott Wieok Klára iránti fantaszti­kus szerelme is, amely már 1832-ben kezdődött. Wieck zongoratanár lánya a XIX. század egyik legnevezetesebb zongoraművésznője volt. Wieck nem volt hajlandó lá­nya fényes művészpályáját hátrányos házasságnak felál­dozni. Konok ellenzése egé­szen 1840-ig akadályozta meg a fiatalok házasságát. Ekkor bírói úton sikerült elnyerni ok a házassági engedélyt. Szerelmi boldogsága pél­dátlan méretű dalköltészetre ösztönözte Schumant. A -Liederjahr--ban több mint 130 dalt zenésített meg, eh­hez jön még Klára néhány dala. 1841-ben fogott hozzá a nagyobbszabású művek szer­zéséhez. 1844-ben európai körútra kísérte feleségét, aki Liszt művei mellett Schu­mann zongoraműveinek leg­sikeresebb tolmácsolója volt. 1845-ben alkotta legmélyebb kontrapuniktikájú műveit, a fugákat és kánonokat. 1846­ban Klára hatalmas sikerrel mutatta be Lipcsében Schu­mann A-moll zongoraverse­nyét. S chumann leggazdagabb alkotó-éve 1849. volt, ekkor kezdte a szellemi túl­erőltetés aláásni egészségét. Miután már előzőleg a lipcsei konzervatóriumon mint tanár működött, 1850-ben elvállal­ta Düsseldorfban a városi ze­neigazgatói állást. 1851-től kezdve feltűnően hanyatlott az ereje és művein is nyomot hagyott a kimerültség. Mi­alatt hírneve egyre nőtt, őt mindjobban kimerítette a munka és a dirigálásra is egyre képtelenebbé vált. A Faust-nyitány volt 1853-ban szellemi erejének utolsó fel­lobbanása. Előbb rögeszmék szállták meg, majd elmebaia 1854-ben őrületté fokozódott. Két év múlva, 46 éves korá­ban az endenichi gyógyinté­zetben halt meg.: Schumann sokat tanult Bachtól, Schuberttől, Men­delssohntól és Chopintől is — mégis egészen sajátos. Bo­nyolult szólamszövése a ma­gábazárkózott álmodozó kép­zelődését szimbolizálja. Leg­eredetibb vonása a rendkívül agyafúrt ritmika, amelyet később egyenesen tőle vett át Brahms. I. KEROLET HLasság Sebest Miklás-Endrőli Edit, dr. Kálmán László—Ka'x-azl Irán, Tombácz Ferenc—Torna Pirosaa, Molnár István—H-.'ál Rozália, Dékány László—Kalász Ilona, Pozsár József—i'csztor Anna. Kö­kényesi András—Radics Teréziával kötött házasságot. Születések Miklós Gábor—Redenczkl Anna Ferenc, Juhász Vince-Tanács Mária Ferenc. Nyinkó Gábor—Gö­bölyös Mária László. Saja Sán­dor—Kecskeméti Etelka Sándor, Lörincz Ferenc—Halasi Mária Tünde, Bessenyei József—Farkas Anna József, Nagy Béla—Huszár Jolán Béla. Bakacsi Károly—Ré­pás Klára Károly. Kakuszt László —Kucsera Anna Beatrix, Mucsi György—Szaszkó Erzsébet Antal. Csúzdi Ferenc—Márton Irén Edit, Dabis József—Kéri Erzsébet Sán­dor, Kovács Ferenc—Venkei Mar­git József, Király József—Kis Pi­roska Piroska, Komjáti József­Takács Erzsébet Erzsébet. Kéri János—Tóth Margit József, Libor György—Kovács Róza Eva, Pádi Imre—Stonflet Margit Magdolna, Pettendl János—Elekes Éva Já­nos. Kormányos János—Pusztai Valéria Zsuzsanna. Madár László —Stumpf Erzsébet Zsuzsanna, Ré­kasi János—Kiss Julianna Mária, Szabó István—Pintácsi Veronika Veronika nevű gyermeke szüle­tett. Elhaltak *rw\ i Ozv. Bugánszki Elemérné Undl Veronika 68 éves. Róth Lajos 29 éves, Tóth János 1 napos. Lázár Lajos 4 napos, Oprea Illésné Lip­pai Franciska 78 éves. Hegedűs Illésné Csukonyi Ilona 61 éves, Komlos László 2 hónapos. Kará­csonyi Gergelyné ördög Anna 71 éves, Kónya Irén 3 hónapos. Ko­vács István 5 napos, Heinrlch Emánuel 79 éves, Ceglédi Lajosné Kovács Katalin 69 éves, Ambrus Gyuláné Berczeami Valéria 61 éves. Mező Sánjor J napos, öf­dög Józ-eí 12 éves. Szarka Ani­kó 2 napos korában. II. KERCLET Házasság Pintér J4nos—Najy Anra, PáczI M.haiy—Sárkány Lid'.a Erzsébet. Kis G»za—Bodó Etelkával kötött házasságot Halálozás Hód! Jánosné Deák Sárt 88. Horváth István 66. Rácz Antal 58. Szelei József 73. Mühl Kál­mánná Sisek Éva 64 korában. III. KEROLET Házasság Dr. VIneze Jenő—Jenóvári Évá­val kötött házasságot. Születések Puskás Mihály—Tóth Rozátli Antal. Spltzer Ferenc—Hegedűs Erzsébet László. Csamangó Szil­veszter—Nagy Julianna Zsuzsan­na, Hegyközi Péter—Kovács An­na Zsuzsanna, Vass Sándor—Uh­gi Mária Mária. Márta Vincze— Farkas Mária Mária, Lengyel Sándor—Bata Jolán Sándor, Mol­nár Márton—Miklós Mária Béla, Kiss Sándor—Hacker Magdolna Ildikó. Börcsök Károly—Vecser­nyés Piroska Piroska. Horváth Ferenc—Nagy Zsófia Ferenc, Ká­sa János—Huszka Jolán Jolán, Dékány József—Farkas Mária Jó­zsef, Posta Ferenc—Mészáros Má­ria Ferenc. Czlmmermann Tibor­Apró Julianna Tibor. Becsei Já­nos—Dobozi Margit József, Becsei János—Dobozi Margit István. Ko­vács László—Szabó Mária Mária nevű gyermeke született Halálozás Márton Istvánné Lázár Vilma 81. Csizmás Miklós 73. Bálint Jó­zsef 48, Katona Jánosné Szélpál Piroska 47, Jakab Ilona I, Dávid Viktória 51 éves korában húnyt el. » Hűvös* hír a kánikulában Erős fagyok — az Antarktiszon A szovjet dilisarki expo-1 dlció központjából, „Mir­nij"-ből közlik, hogy az Antarktiszon beállt a ke­mény tél Szüntelenül tom­bolnak a viharok, Július 7-én a szél sebessége elérte az óránkénti 144 kilométert. A sziklákba épített néhány épület kivételével az egész telep hó alá került. Egyre észrevehetőbben hosszabbodnak a nappalok, ami kedvező a kutatások szempontjából. A geológu­sok másjél kilométernyire a „Mimij"-töl, egy sziklás szigeten ókori jéghegy nyo­mait fedezték jel. Ez újabb bizonyíték arra, hogy az Antarktisz szárazföldi jég­mezői a mainál lényegesen északabbra terjedtek hi. A. Scsekin vezetésével az acrológmak egy csoportja érdeké, aidiómegjigyelési módszert dolgozott ki, amelynek segítségével 5—9 kilométer magasságban is megfigyelhetik a szél sebes­ségét és irányát. Ez a mód­szer az időjárástól függetle­nül lehetővé teszi a megfi­gyeléseket. Ax Antarktiszon július 3-án mínusz 62.5 fok Cel­sius volt a levegő hőmér­séklet*. K, a legeLscorryabb hőmérséklet, amakvet az antarktiszi kutattir-k torán észlellek. A himérvéUetet 13 órakor mérték a „Pio­nyerszkaja44 szovjet kutató­állomáson, amely az an­tarktikus parttól ű'5 kilo­méterre, a tenger színe fe­lett 2700 méter magasan fekszik. A legalacsonyabb hőmér­séklet, amelyet egy ameri­kai expedíció tagjai jegyez­tek jel itt 1934-ben, mínusz 61.1 fok volt. VANNAK EMBEREK, akik önma­gukban hordják tragédiájukat Sorsú* kat maguk választották és csak a meg­érdemelt bűnhődés sújtja őket Nincs jövőjük, nincs reményük, hitük, csak keserű jelen és üldöző múlt van: Egy különös, furcsa asszonnyal ta­lálkozom nap mint nap az utcán. Heg­gel fél és háromnegyed hét között tű­nik fel a tiszaparton és elforal a híd­feljáró felé. Magassarkú, félretaposott cipője messzehangzóan kopog a széles utcaköveken, ruhája színehagyott, visel­tes, de nyakában piros gyöngysor virít; és vékonyszálú kevéske barna haját di­vatos, nagy fehér hajcsat fogja össze. Negyven-ötven év körül lehet és so­káig csak annyit tudtam róla, hogy egy gyár munkásnője. Arca, mely valamikor szép lehetett; most fáradt, üres; száját keserű vonás torzítja cl. Ö, hányszor és hányszor öt­löttek szemembe ezek n gyöngyszemek, a fehér hajcsat. Szerettem volna oda­menni hozzá, hogy leoldjam nyakáról a rikító ékességet és kivegyem hajából a csatot. Megóvni az emberek gúnyos pillantásától, hogy tisztelhessék, tisz­telhessem, mint. a többi egyszerű mun­kásasszonyt. Akkor még semmit sem tudtam::: Sohasem láttam társnőkkel, férjjel, gyerekkel, mindig egyedül, magánosan. Olyan egyedül, mintha maga élne e széles világon. EGYSZER AZTÁN a véletlen úgy hozta, hogy megtudtam a keserű, fáradt­arcú, piros gyöngykalárisos asszony titkát. Áz cgvik gyárban járlnm, s az üzem művezetőjével, rí-gí, munkásasz­szonnvai, múltról, jelenről beszélget­tünk, ahogy az már ilyenkor szokás. A piros gy Szóbalterült az özem régi tulajdonosa is, s egy mondat ütötte meg a fülemet, — Hej, azok a gazda lányai! S egy mély sóhaj kisérte utórezdülés­ként a beszédet. Kevesebb is elég lett volna, hogy fel­keltse kíváncsiságomat Csodálkozik, hogy sohasem hallottam még a „gazda lányairól"; — Tudod elvtársnő, = mondja na­gyon csendesen, nagyon lassan ez a magas; erős asszony, mintha nehezére esnék az emlékezés, — itt, vidéken más volt a tőkés, mint Pesten. Nem jobb; csak más. Pesten ritkán választott sze­retőt az úr a gyári lányok közül. De itt.:: — Először a beszélgetés óta átfor­rósodik a hangja. — Könnyű volt neki. Ha valakire rávetette a szemét, nem­igen menekülhetett, hacsak az utcát nem választotta. A kellemest aztán összekö­tötte a hasznossal. Megtette őket eíő­munkásnak, felügyelőnek, jobb haj­csárt 'keresve sem találhatott volna. A lányok gyűlölték, megvetették őket és azok is gyűlöltek minket. Nézd, ott megy egy — mutat hirtelen jobbra előre. Akkora a meglepetésem, hogy csak­nem felkiáltok. Az alacsony műhely­épületek felől az „én" piros gyöngyka­lárisos asszonyom közeledik. — Csak nem? — De bizony. Ha érdekel, elmondom történetét. .-.HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT hiéba is kerested volna ezeket az új épületeket az udvaron. De volt itt he­ongy kaláris lyettük egy sötét, keskeny barak, Berci úr, a tulajdonos „jóvoltából". Leány­szállás volt a neve. Ne hidd, hogy túlzok, vagy „vonalasan" akarok be­szélni. Akárkit megkérdezhetsz, min­denki emlékszik rá. Egy-egy keskeny szobában több emeletnyi magasan so­rakoztak az ágyak. Ügy húztuk fel es­ténként kötélen egymást. Ez a leány­szállás volt Berci úr vadászterülete. Aki szabadulni akart —s az 6 karjába futott: Egyik nap új lakótársat kaptunk. T. Julis volt az. Akkoriban még nem volt ilyen fáradt, beesett arcú, mint most Törékeny, szép lány volt, sokan meg­fordultak utána. Faluról jött nyolc test­vére mellől, a szegénység elől menekült ide a városba, a gyárba. Én mindjárt sejtettem, hogy baj lesz vele, nem bírja ki sokáig nálunk. Esténként órákhosz­szat nézegette magát a tükörben, s ha lefeküdtünk, akkor is szép ruhákról, fényes tánctermekről beszélt, amiket a filmeken látott. Még azóta sem be­széltem senkivel, aki úgy félt volna a szegénységtől, mint ez a Julis. Az ilyen aztán könnyű zsákmány. Tudod — folytatja kis idő múlva — az asszonyok közül legtöbben elintézik azzal, hogy büdös k... a. Én, ha nem is értem meg, de sajnálom. Ha úri ház­ba születik, fény, jólét veszi körül, a társaság kedvence, mindenki ünnepeltje lehetett volna. Mert különben nem volt rossz lány. Berci úrnak hamar megakadt a szeme rajta. Gyakran meg­állt a gépe mögött és sóvár, éhes Utkin­os asszony tettel nézte. Wamar rájött mi Julis gyöngéje és szépségéről, pénzről, pom­páról beszélt neki. Hiába figyelmeztet, tük a lányt a veszélyre, azt felelte: „az irigység beszél belőlünk"; A lányok akkor azt mondották, ha valaki el akar veszni, azon nem lehet segíteni. De mi néhányan nem hagytuk annyiba a dolgot Szóltunk Berci úrnak, hogy hagyja békén azt a lányt, hiszen elkötelezett már. Mert Julis menyasz­szony volt, egy szomszéd gyárbeli le­génnyel járt jegyben. De éppen az el­lenkezőjét értük el vele. Egy napon — éppen az esküvő előtt — Julis vőlegé­nye kenyér nélkül maradt Járt egyik gyárból a másikba, de mindenütt saj­nálkozva közölték vele, hogy betelt a létszám. Egyik helyen aztán megsúgták neki, hogy ne is keressen Szegeden munkát, mert úgy sem talál. Hja, az urakban nagy volt az összetartás, ha a szegény nép elveszejtéséről volt szó .:: Berci úr ezekben a napokban, mint­egy utálatos dongó, állandóan Julis füle körül döngicsélt „Mellette szegénység, nélkülözés vár rád, mellettem jólét" — ilyeneket súgdosott neki. És Júlis min­dig is félt a szegénységtől. AMIKOR MEGTÖRTÉNT a szégyen, Berci úr megtette a lányt előmunkás­nak és egy háló-, meg konyhabútort ajándékozott stafirungul neki. De hát minek volt akkor már az? .;: Hacsak maga ne?m használta, mert a szegény fiú világgá bújdosolt Amikor Berci úr néhány bónap után megunta Julist, másik gyárba került, s ott lett ;gazda lánya". A felszabadulás után a sors úgy hozta, hogy Julis visszakerült ebbe a gyárba, persze nem élőmunkáinak- Az asszonyok meg sem akarták tűrni ma­guk között, de hát élni mindenkinek kell.;: Szólni azonban ms sem szól senki hozzá, mintha itt sem lenne, le­vegő volna. Ebben a dologban nem lehet értelmesen beszélni velük : s: Inkább magának, mint nekem, kis idő után még hozzáteszi. — Aki elveszti az emberek, önmaga becsülését; — mindent elveszil! A piros kalárisos asszony ekkor visz­szaér a raktárak felöl. Társnőm oda­hívja, Gyanakodva, durcásan jön, s megsoványodott inas testét magakelie­tően himbálja. Amikor odaér rám­emeli üres tekintetét, megborzongok; Meg akartam kérdezni tőle, hogv érei-e elpocsékolt, tönkretett élele súlyát; hiányzik-c a meg nem született gyer­mekek könnye, mosolya; de sután, osto­bán csak ennyit dadogok: — Hogy van? Mint a folyó, amikor gátját szakaszt­ja, úgy dől belőle a sok csúnya, keserű szó. Társnőm szánakozva nézi. De a szó­zuhatag elöl elmenekülünk: A SAROKRÖL MÉG VISSZAFOR­DULOK. Ott megy az udvar apró macskakövein, lába a magassarkú, fél­retaposott cipőben meg-mcgbietaklik, a piros gyöngysor himbálódzik inas nyakán és a fehér óriáscsat messzire virít, mint valami Kain-béiyeg. _ Sinkó Eva ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom