Délmagyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-03 / 155. szám

OELMflGTflRORSZflG Kedd, 1956. július S. fiz SZKP Központi Bizottságának határozata a személyi kultusz és következményeinek (enüzdéséröl (Folytatás az első oldalról.) denféle személyi kultusszal szemben", kijelentette, hogy ő és Engels azzal a feltétellel lépett a kommunisták társaságába, i,,hogy a szervezeti szabályzatból kivetik mindazt, ami előmozdítja a tekintélyek előtti megalázkodó hajbókolást". (K. Marx és F. Engels művei XXVI. kötet, 487—488. oldal oroszul.) V. I. Lenin kommunista pártunk létrehozásakor kérlelhetetlen harcot folytatott a i.hős" és a „tömeg" antimarxista felfogása ellen, határozottan elítélte az egyedülálló hős szembeállítását a néptömegekkel. v,Az alkotók tízmillióinak esze — mondotta V. I. Lenin — valami összehasonlíthatatlanul magasabbrendűt hoz létre, mint a legnagyszerűbb. legzseniálisabb előrelátás" (Művei XXVI. kötet, 431. oldal oroszul). Amikor az SZKP Központi Bizottsága felvetette a J. V. Sztálin személyi kultusza elleni harc kérdését, abból indult ki, hogy a személyi kultusz ellentétben áll a szocialista rend természetével és fékké vált a szovjet demokrácia fejlődésének és a szovjet társadalom kommunizmus felé tartó előrehaladásának útján. A XX. pártkongresszus a központi bizottság kezdeményezésére szükségesnek tartotta, hogy bátran és nyíltan beszéljen a személyi kultusz súlyos következményeiről, azokról a komoly hibákról, amelyek Sztálin életének utolsó időszakában fordultak elő, szükségesnek tartotta, hogy felhívja az egész pártot: közös erőfeszítésekkel számoljon le mindazzal, amit a személyi kultusz eredményezett. A központi bizottság egyúttal számolt azzal, hogy az elkövetett hibák nyílt beismerése bizonyos mínuszokkal és hátrányokkal fog járni, amelyeket az ellenség felhasználhat. A bátor és kíméletlen önbírálat a személyi kultusz kérdésében újabb ékesszóló bizonyítéka volt pártunk és a szovjet szocialista rendszer erejének és szilárdságának. Bizonyossággal állítható, hogy a kapitalista országok egyetlen uralkodó pártja sem kockáztatott volna meg ehhez hasonló lépést. Ellenkezőleg, igyekeztek volna agyonhallgatni, takargatni a nép előtt az ilyen kellemetlen tényeket, de a Szovjetunió Kommunista Pártja, amely a marxizmus—leninizmus forradalmi elvein nevelkedett, kimondta a teljes igazságot, bármilyen keserű is volt az. A párt kizárólag saját kezdeményezésére, elvi meggondolásoktól vezettetve tette meg ezt a lépést. Abból indult kl, hogy ha a Sztálin-kultusz elleni fellépés elő is idéz egyes átmeneti nehézségeket, távlatában azonban a munkásosztály alapvető érdekei és végső céljai szempontjából óriási pozitív eredménnyel jár. Ezzel biztos garanciákat teremt arra, hogy pártunkban és az országban soha többé ne bukkanhassanak fel a személyi kultuszhoz hasonló jelenségek, hogy a párt és az állam vezetése a jövőben kollektív módon, marxista—leninista politika folytatása alapján, a széleskörű, párton belüli demokrácia feltételei között, a dolgozó milliók cselekvő, teremtő részvételével, a szovjet demokrácia sokoldalú fejlődésével folyjék. A párt azzal, hogy erélyesen szembeszállt a személyi kultusszal és következményeivel, nyíltan megbírálta a belőlük született hibákat, újból bebizonyította a marxizmus—leninizmus halhatatlan elveihez való hűségét, odaadásét a nép érdekei iránt, gondoskodását arról, hogy a legjobb feltételek jöjjenek létre a párt és a szovjet demokrácia fejlődéséhez az országunkban folyó sikeres kommunista építés érdekében. Az SZKP Központi Bizottsága megállapítja, hogy a pártszervezetekben és a dolgozók gyűlésein a személyi kultusz és következményei kérdésének megvitatása a párttagok és a pártonkívüliek magasfokú aktivitása jegyében zajlott le, és hogy a párt és a nép teljes helyesléssel és támogatással fogadta az SZKP Központi Bizottságának irányvonalát. II. Hogyan történhetett, hogy a szovjet szocialista rendszer viszonyai között megszületett és elterjedt Sztálin személyi kultusza összes negatív következményeivel együtt? E kérdés megvizsgálásakor figyelembe kell venni mindazokat az objektív, konkrét történelmi feltételeket, amelyek között a szocializmus építése a Szovjetunióban folyt, mind pedig néhány, Sztálin személyes tulajdonságaival összefüggő szubjektív tényezőt. Az Októberi Szocialista Forradalom úgy került be a történelembe, mint a kapitalista társadalomnak a munkásosztály vezetésével végrehajtott forradalmi átalakításának klasszikus példája. Más országok kommunista pártjai, az összes haladó és demokratikus erők a bolsevik párt hős harcának, a világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak a példáján tanulják meg a jelenlegi társadalmi fejlődés által felvetett alapvető társadalmi kérdések megoldásának tapasztalatait. Országunk dolgozói a szocialista társadalom építésének majdnem négy évtizede alatt óriási tapasztalatokat gyűjtöttek, amelyeket tanulmányoznak és alkotó szellemben, saját konkrét feltételeikhez alkalmazva sajátítanak el a többi szocialista ország dolgozói. Ez volt a történelemben az első kísérlet szocialista társadalom felépítésére és ez kutatások folyamán, sok olyan igazság gyakorlati ellenőrzésének folyamán alakult ki, amelyet a szocialisták azelőtt csak általános vonásokban, az elméletben ismertek. Több mint negyedszázadon át a szovjet ország volt az egyetlen ország, mely építette az emberiség számára a szocializmushoz vezető utat. Hasonló volt egy kapitalista gyűrűben lévő ostromlott erődhöz. A szovjet ország nyugati és keleti ellenségei a 14 állam 1918—1920-as összeomlott intervenciója után folytatták a Szovjetunió elleni újabb »kereszteshadjáratok« előkészítését. Az ellenség nagy számban küldött a Szovjetunióba kémeket és kártevőket, rr.egpr bálta minden eszközzel aláaknázni a világ első szocialista államát. A Szovjetunió elleni újabb imperialista agresszió veszélye különösen megnőtt a fasizmus 1933-as németországi hatalomrajutása után. A fasizmus céljaként a kommunizmus megsemmisítését, a Szovjetuniónak, a dolgozók első államának megsemmisítését hirdette. Mindenki emlékszik az úgynevezett ^antikom intern paktum-, a "Berlin—Róma— Tőkéi-tengely" létrejöttére, amelyeiket az egész nemzetközi reakció erői aktívan támogattak. A szovjet ország az új háború megérlelődött veszélyének légkörében, amikor a nyugati hatalmas elutasították a Szovjetuniónak a fasizmus megfékezésére és a kollketív biztonság megszervezésére több ízben is javasolt intézkedéseit, kénytelen volt minden erejét megfeszíteni a védelem erősítésére, az ellenséges kapitalista környezet merényletei elleni harcra. A pártnak az egész népet az állandó éberség és mozgósítási készenlét szellemében kellett nevelni, tekintettel a külső ellenségekre. A nemzetközi reakció mesterkedése! annál veszélyesebbek voltak, mivel az országon belül hosszú időn át elkeseredett osztályharc folyt, ekkor dőlt el a "kl kit?" kérdés. Lenin halála után a pártban aktivizálódtak az ellenséges áramlatok — a trockisták, a jobboldali opportunisták, a burzsoá nacionalisták, akik elvetették azt a lenini elméletet, amely szerint lehetséges a szocializmus győzelme egy országban. Ez az álláspont a kapitalizmus visszaállításához vezetett volna a Szovjetunióban. A párt kíméletlen harcot folytatott a leninizmus ezen ellenségei ellen. A kommunista párt a lenini útmutatásokat teljesítve hozzálátott az ország szocialista iparosításához, a mezőgazdaság kollektivizálásához és a kulturális forradalom végrehajtásához. A szocialista társadalomnak egy, egyedülálló országban íolyó építésével kapcsolatosan e hatalmas feladatok megoldásának útján a szovjet népnek és a kommunista pártnak hihetetlen nehézségeket és akadályokat kellett leküzdenie. Országunknak történelmileg igen rövid időszak alatt, mindennemű külföldi gazdasági segítség nélkül meg kellett szüntetnie évszázados elmaradottságát, új, szocialista alapon kellett átépítenie egész népgazdaságát. Ez a bonyolult nemzetközi és belső helyzet megkövetelte a vasfegyelmet, az éberség szakadatlan fokozását, a vezetés legszigorúbb centralizálását, ami szükségképpen negatív hatással volt egyes demokratikus formák fejlődésére. Országunknak az imperializmus egész világával folytatott kíméletlen harc során bizonyos mértékig korlátoznia kellett a demokráciát, amit igazolt népünknek a kapitalista környezetben a szocializmusért vívott harca logikája. De a párt és a nép ezeket a korlátozásokat már akkor ideigleneseknek tekintette, amelyeket ki kell majd küszöbölni, amint erősödik a szovjet állam, fejlődnek a demokrácia és a szocializmus erői világszerte. A nép tudatosan vállalta ezeket az ideiglenes áldozatokat, mivel napról napra látta a szovjet társadalmi rend mind újabb és újabb 6ikereit. A szovjet nép a szocializmus építésének útján jelentkező mind e nehézségieket leküzdötte a kommunista párt és a lenini általános irányvonalat következetesen megvalósító központi bizottsága vezetésével. A szocializmus győzelme ellenséges környezetben levő és a külső támadás állandó veszélyének kitett országunkban világtörténelmi jelentőségű hőstett volt, amelyet a szovjet nép vitt véghez. A gazdaságilag elmaradott ország az első ötéves tervekben a nép és a párt megfeszített, hősi erőfeszítései eredményeképpen gigászi ugrást tett előre gazdasági és kulturális fejlődésében. A szocialista épités sikerei alapján emelkedett a dolgozók életszínvonala, egyszer s mindenkorra megszűnt a munkanélküliség. Az országban mélyreható kulturális forradalom ment végbe. A szovjet nép rövid idő alatt létrehozta a műszaki értelmiség nagyszámú kádereit, akik a világ technikai haladásának színvonalára emelkedtek és vtlágviszanylatban az első helyek egyikére vitték a szovjet tudományt és technikát. E győzelmek lelkesítője és szervezője a kommunisták nagy pártja volt. A világ dolgozói a Szovjetunio példájából szemléltető módon meggyőződtek arról, hogy a hatalmat kezükbevevő munkások és parasztok sikeresen építhetik és fejleszthetik a széles néptömegek érdekeit kifejező és védelmező szocialista államukat tőkések és földesurak nélkül. Mindez óriási lelkesítő szerepet játszott a világ valamennyi országában a kommunista és munkáspártok befolyásának ^ növekedésében. J. V. Sztálin, aki hosszú időn át volt a párt központi bizottságának főtitkára, más vezetőkkel együtt tevékenyen harcolt a lenini útmutatások megvalósításáért. Odaadó volt a marxizmus—leninizmus iránt, mint teoretikus és tekintélyes szervező vezette a párt harcát a trockisták. a jobboldali opportunisták, a burzsoá nacionalistáit elien, a kapitalista környezet ármánykodásai ellen. Ebben a politikai és eszmei harcban Sztálin nagy tekintélyre és népszerűségre tett szert. Helytelenül azonban az. ő nevével kezdték összekapcsolni összes nngy győzelmeinket. A sikerek, amelyeket á kommunista párt és a szovjet ország ért el, a sok hozzá intézett dicsérgeti a fejéi*: szállt. Ilyen körülmények között kezdett fokozatosan kialakulni Sztálin személyének kultusza. A személyi kultusz fejlődését nagymértékben előmozdították J. V. Sztálin bizonyos egyéni tulajdonságai, amelyeknek negatív jellegére már V. I. Lenin rámutatott. Lenin 1922 végén levelet intézett az összeült pártkongresszushoz. A levélben ez állt: "Sztálin elvtárs, miután főtitkár lett, beláthatatlan hatalmat összpontosított kezében és nem vagyok biztos afelől, hogy mindig elég körültekintően tudja-e használni ezt a hatalm.at«. E levélnek 1923 január elején írt függelékében V. I. Lenin ismét visszatér Sztálin néhány, vezetőknél tűrhetetlen egyéni tulajdonságának kérdésére. "Sztálin túlságosan durva — írta Lenin — és ez a fogyatékosság, amely teljes mértékben megtűrhető közöttünk, kommunisták között, tűrhetetlenné válik a főtitkári tisztségében. Ezért javaslom az elvtársaknak, gondolkozzanak Sztálin elhelyezésének módján és nevezzenek ki erre a helyre más embert, aki semmilyen tekintetben nem különbözik Sztálin elvtárstól, csupán abban van fölénye, hogy türelmesebb, lojálisabb, udvariasabb és figyelmesebb az elvtársakkal szemben, kevésbé szeszélyes és így tovább". A XIII. pártkongresszuson, amely kevéssel V. I. Lenin halála után zajlott le, leveleit a küldöttek tudomására hozták. Ezeknek az okmányoknak a megvitatása eredményeképpen célszerűnek tartották meghagyni Sztálint a főtitkári tisztségben azzal, hogy vegye figyelembe V. I. Lenin bírálatát és vonja le belőle az összes szükséges következtetéseket. Sztálin, aki megmaradt a központi bizottság főtitkárának tisztségében, a Vlagyimir Iljics Lenin halálát követő első időszakban szem előtt tartotta az ő bíráló megjegyzéseit. Később azonban Sztálin mértéktelenül túlbecsülte saját érdemeit, szilárdan hitt saját csalhatatlanságában. A pártdemokrácia és a szovjet demokrácia egyes korlátozásait. amelyek elkerülhetetlenek voltak az osztályellenség ügynökei ellen vívott kíméletlen harc idején, majd később a német fasiszta területrablók ellen vívott háborúban, Sztálin kezdte a pártélet és az állami élet normájává emelni, durván sárbatiporva a vezetés lenini elveit. A központi bizottság üléseit és a pártkongresszusokat rendszertelenül tartották, majd hosszú éveken át nem is hívták össze. Sztálin gyakorlatilag bírálhatalatlanná vált. A szocialista építés ügyének, a párton és az államon belüli demokrácia fejlődésének nagy kárt okozott Sztálinnak az a tétele, amely szerint, amint a Szovjetunió halad előre a szocializmus felé, egyre jobban és jobban éleződik az osztályharc. Ezt a tételt, amely csak az átmeneti időszak; bizonyos szakaszaiban volt helyes, amikor a "ki-kit ?« kérdés dőlt el, amikor kemény osztályharc folyt a szocializmus alapjainak felépítéséért, előtérbe helyezték 1937-ben, vagyis olyan időpontban, amikor a szocializmus már győzött országunkban, amikor a kizsákmányoló osztályokat és gazdasági alapjukat már felszámolták. Ez a hibás elméleti tétel a gyakorlatban a szocialista törvényesség legdurvább megszegéseinek és a tömeges megtorló rendszabályoknak szolgált megalapozásul. Éppen azok között a körülmények között alakult ki egyebek között az állambiztonsági szervek különleges helyzete. E szervek iránt óriási bizalom nyilvánult meg, hiszen kétségtelen érdemeket szereztek a nép és az ország előtt a forradalom vívmányainak megvédésében. Az állambiztonsági szervek hosszú időn keresztül beváltották ezt a bizalmat és különleges helyzetük nem járt semmiféle veszéllyel. A helyzet azután változott meg. amikor a párt és a kormány fölöttük gyakorolt ellenőrzését fokozatosan felváltotta Sztálin személyes ellenőrző tevékenysége, az igazságszolgáltatási normák szokásos alkalmazása helyébe pedig az ő egyéni döntései léptek. Még bonyolultabbá vált a helyzet, amikor Berijánák, a nemzetközi imperializmus ügynökének bűnös bandája került az állambiztonsági szervek élére. Megtűrték q szovjet törvényesség komoly megsértését és a tömeges megtorlásokat. Ellenséges cselszövések következtében megrágalmaztak és ártatlanul büntetéssel sújtottak sok becsületes kommunistát és szovjet pártonkívülit. A XX. pártkongresszus és a központi bizottság Sztálin halála után folytatott egész politikája ékesszólóan bizonyítja, hogy a központi bizottságon belül meg volt azoknak a vezetőknek kialakult lenini magva, akik helyesen megértették a megérlelődött szükségszerűségeket mind a bel-, mind a külpolitika területén. Nem lehet azt mondani, hogy nem voltak ellenakciók azokkal a negatív jelenségekkel szemben, amelyek összefüggöttek a személyi kultusszal és fékezték a szocializmus előrehaladását. Sőt mi több, voltak meghatározott időszák ok, például a háborús években, amikor Sztálin egyéni akciói lényegesen korlátozódtak, amikor lényegesen gyengültek a törvénytelenségek, az önkény stb. negatív következményei. Ismeretes, hogy éppen a háború idején a központi bizottság tagjai, valamint kiváló szovjet hadvezérek a hátországban és az arcvonalon saját kezükbe vettek bizonyos tevékenységi területeket, önállóan hoztak döntéseket t-s saját szervező, politikai, gazdasági és katonai munkájukkal, a helyi pártszervezetekkel és a szovjetek szervezeteivel vállvetve biztosították a szovjet nép győzelmét a háborúban. A győzelem után a személyi kultusz negatív következményei ismét nagy erővel kezdtek mutatkozni. A központi bizottság lenini magva nyomban Sztálin halála után erélyes harcot kezdett a személyi kultusz és súlyos következményei ellen. Felvetődhet a kérdés: Miért nem szálltak szembe ezek az emberek nyíltan Sztálinnal és miért nem távolították el őt a vezetésből? A kialakult körülmények között ezt nem le* het megtenni. A lények kétségtelenül arról tanúskodnak, liogy Sztálin vétkes sok olyan törvénytelenségben, amelyet különösen életének utolsó időszakában követlek cl. Ugyanakkor azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szovjet emberek olyan emberként ismerték Sztálint, aki mindig síkra száll n Szovjetunió védelmében az ellenség merényleteivel szemben, harcol a szocializmus ügyéért. Ebben a harcban időnként méltatlan módszereket alkalmazott, megszegte a pártélct lenini elveit és normáit. Ez volt Sztálin tragédiája. De mindez egyszersmind megnehezítette a harcot is az akkor elkövetett törvénytelenségek ellen, mivel a személyi kultusz légkörében a szocializmus építésének, a Szovjetunió erősödésének sikereit Sztálinnak tulajdonították. Ilyen körülmények között érthetetlen lett volna a nép előtt minden ellene irányuló megmozdulás és itt egyáltalán nem az egyéni bátorság hiányáról van szó. Világos, hogy aki ilyen helyzetben szembeszállt volna Sztálinnal, nem részesült volna a nép támogatásában. Sőt mi több, az akkori körülmények között az ilyesféle szembeszállást ágy értékelték volna, mint fellépést a szocializmus építésének ügye ellen, mint a párt és az egész állam egységének a kapilalista környezet viszonyai között rendkívül veszélyes aláaknázását. Emellett azok a sikerek, amelyeket a Szovjetunió dolgozói kommunista pártjuk vezetésével vívtak ki, méltán töltötték el büszkeséggel minden szovjet ember szivét és olyan légkört teremtettek, amelyben az egyes hibák és fogyatékosságok az óriási sikerek mellett kevésbé jelentőseknek tűntek, e hibák negatív következményeit pedig gyorsan kárpótolták a párt és a szovjet társadalom kolosszális arányokban növekvő életerői. Tekintetbe kell venni azt a körülményt is; bogv sok tény és Sztálin sok helytelen intézkedése, különösen a szovjet törvényesség megsértése terén, csupán az utóbbi időben, már Sztálin halála után, főként a Berija-banda leleplezésével és az állambiztonsági szervek párt* ellenőrzésének megteremtésével kapcsolatban vált ismeretessé. Ezek a fő feltételek és okok, amelyek J. V. Sztálin személyi kultuszának megjelenéséhez és elterjedéséhez vezettek. Magától értetődik, boglár elmondottak megmagyarázzák, de távolról sem igazolják J. V. Sztálin személyének kultuszát és e személyi kultusznak pártunk által oly élesen és igazságosan elítélt következményeit. -Él. III. A személyi kultusz elvitathatatlanul komoly kárt okozott a kommunista pártnak, a szovjet társadalomnak. Durva hiba lenne azonban abból a ténvböi, hogy a múltban személyi kultusz volt, olyan következtetéseket levonni, hogy valamilyen változások történtek a Szovjetunió társadalmi rendszerében, vagy e személyi kultusz forrását a szovjet társadalmi rendszer természetében keresni. Mind ez, mind az teljesen helytelen, mivel nem felel meg a valóságnak, ellentétben áll a tényekkel. Mindannak a bajnak ellenére, amelyet Sztálin személyének kultusza a pártnak és a népnek okozott, nem változtathatta ós nem változtatta meg társadalmi rendszerünk természetet. Semmilyen személyi kultusz nem változtathatta meg a szocialista állam természetét, amelynek alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a munkásosztály és parasztság szövetsége és a népek barátsága — bár e kultusz komolyan megkárosította a szocialista demokrácia fejlődését, milliók alkotó kezdeményezésének fellendülését. Azt gondolni, liogy egy személyiség, még lia olyan nagy volt is, mint Sztálin, megváltoztathatta társadalmi-politikai rendszerünket, annyit jelent, mint súlyos ellentmondásba keveredni a tényekkel, a marxizmussal, a valósággal, nnynyit jelent, mint idealizmusba esni. Ez azt jelenteni, hogy olyan felmérhetetlen, természetfölötti erőt tulajdonítanak egy személynek, hogy meg tud változtatni egy társadalmi rendet, méghozzá olyan társadalmi rendet, amelyben a döntő erőt a dolgozók sok milliós tömegei jelentik, (Folytatás a 3, oldalon.)