Délmagyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-01 / 128. szám

réntek. 195C. június 1. OELMBGYflRORSZBG Együtt a Hazafias Népfronttal irtai Csenke László, a Magyar — Szovjet Társaság megyei titkára A Magyar—Szovjet Társa­ság országos vezetőségének a napokban megtartott kibőví­tett ülése egyértelmű helyes­léssel fogadta a pártnak, a nagybudapesti aktíva-ülésen elhangzott javaslatát, hogy az MSZT, mint külön szerve­zet a jövőben szorosabban működjék együtt a Hazafias Népfronttal és fokozza együtt­működését a szakszervezetek­kel és a különböző tömeg­szervezetekkel. Ezzel mind­nyájan mélyen egyetértünk és meggyőződésünk, hogy a bekövetkezett új helyzetben feltétlenül tovább élénkül megyénkben is a Magyar— Szovjet Társaság szervezetei­nek működése s a Hazafias Népfronttal való terméke­nyebb együttműködés jóté­kony kihatással lesz a Szov­jetunióval kapcsolatos propa­gandamunkánk fellendülé­sére. Milyen meggondolások ve­zették pártunkat erre a je­lentős lépésre, mely me­gyénkben Is egyértelmű he­lyesléssel találkozott? Felsza­badulásunk óta egész politi­kai, gazdasági, társadalmi és államrendünkben, népünk életében mélyreható változá­sok történitek. E változások eredményeként — nem spon­tán módon — a magyar­szovjet barátság gondolata egész népünk ügyévé lett. Társaságunk betöltötte azt a feladatát, amellyel megmu­tatta, hogy a Szovjetunióban más történt, mint amiről a nyugati propaganda beszélt. A Szovjetunióval kapcsola­tos propagandamunkánkban azonban számos hibát követ­tünk el. Ez a propaganda egy­oldalúan csak az eredmények­ről beszélt, s nagymértékben háttérbe szorította a nép al­kotó erejének, kezdeménye­zésének, szorgalmának és te­hetségének bemutatást. A jobboldali elhajlók kihasz­nálták a propagandának ezt a gyengeségét. 1953-tól foko­zottan előtérbe került a Szov­jetunió eredményeinek el­hallgatása, melynek követ­kezménye bizonyos elfordu­lás, az eredményekkel szem­beni bizalmatlanság lett. Azóta nagy változások tör­téntek a nemzetiközi helyzet­ben. A Szovjetunió számos jó kezdeményezést tett a nem­zetközi feszültség enyhítésé­re, az országok közötti köl­csönös bizalom megteremté­sére. Ismeretesek azok az eredmények, melyeket a Szovjetunió Indiával, Jugo­szláviával való baráti kapcso­lata kiépítésében elért. E kap­csolatok nemzetközi kihatá­sait viszgálva nyugodtan mondhatjuk, hogy világszerte békés légkör alakult ki. Itt elég emlékeztetni a szovjet államférfiak angliai, a fran­cia államférfiak szovjetunió­beli látogatásainak sikerére. Ilyen körülmények között világos, hogy megnőtt a spon­tán érdeklődés a Szovjetunió iránt és megerősödött a mi propagandamunkánk jelentő­sége is. A Magyar—Szovjet Társaság feladata most az, hogy felszámolja propagan­damunkájának egyoldalúsá­gát, s minden oldalú képet tárjon fel a Szovjetunióról. A mi propagandánknak sokkal őszintébbnek, világosabbnak, meggyőzőbbnek kell lennie, de ugyanakkor fel kell figyel­nie a torz jelenségekre is. Az elmúlt években a Ma­gyar—Szovjet Társaság a Szovjetunióval kapcsolatos propagandamunkáját eléggé elszigotelten végezte me­gyénkben is. Más szervek közreműködését nem igénvol­tük, nem épülhetett ki köl­csönösség közöttünk. Más szervek eléggé fűimen tett nek érezték magukat a Szovjet­unióval kapcsolatos propa­ganda alól, mert volt egy speciális szervezet, a Magyar —Szovjet Társaság, amely ezt a munkát saját jelvénye alatt végezte. Különösen távol dol­goztunk a Hazafias Népfront­tól, a szakszervezetektől, de az állami és más szervektől is. Nem kerestük és nem is találtuk meg a közös munka területeit, formáit, módsze­reit. Ennek legfőbb oka a kollektív vezetés hiányában keresendő. A megyei elnök­ség ritkán funkcionált, s a munka tartalmi kérdéseivel nem foglalkozott, A jobbol­dali elhajlás éveiben különö­sen meggyengültek az MSZT bázisai és visszaesett mun­kánk a parasztság között. Ezt ma is sínyl.ik szervezeteink, mert mindössze 9 százalék­ban képviselt a parasztság az össztagsághoz viszonyítva társaságunkban. Kultúrcso­portjaink is elszakadtak az MSZT feladataitól. Az 1954-es politikai bizottsági határozat következményeként valame­lyest élénkült, színesebb lett a munkánk — ami főiként a barátsági körök változatos programjában, szélesebb, sok­oldalúbb, az igényeket jobban figyelembevevő ténykedésé­ben mérhető le •— 6 megin­dult az együttműködés a tö­megszervezetekkel, az állami és tanácsszervekkel. Az idei barátság hónapja bizonyíték arra, hogy a ter­mékeny együttműködés meg­hozza a maga egészséges gyü­mölcseit, ha az a pártvezetés fokozottabb érvényesítésével pálosul. Azonban nagy mun­ka vár ránk a jövőben is. Az MSZT-nek be kell hatolnia a dolgozók legszélesebb rétegei közé, s ezt egyedül megoldani nem leszünk képesek csak együttesen a Hazafias Nép­fronttal. A munka területeit, formáit és módszereit helyi­leg, a közös munka közös gyakorlatában kell kialakíta­nunk. Ehhez feltétlenül szük­séges a szervezetek munkájá­nak mélyreható tanulmányo­zása, társaságunk egyszerű tagjai véleményének, javas­latainak, elgondolásainak, igényeinek figyelembe vétele. Nem lesz könnyű feladat, ép­pen ezért már most neki kell gyűrkőzni. A szakszerveze­tekkel együtt kell serkente­nünk a náLunk is alkalmaz­ható szovjet tapasztalatok felhasználsát az üzemekben, szélesíteni kell a tapasztalat­cserét. A Magyar—Szovjet Társa­ság feladata segíteni, kezde­ményezni, s bizonyos mérték­ben koordinálni a magyar— szovjet barátság ápolását. Az MSZT-nek mind jobban kell törekednie arra, hogy akti­vistái élő lelkiismeretként be­töltsék a társadalmi ellenőr szerepét mind a maguk, mind más szerveknek a Szovjet­unióval kapcsolatos propa­gandája felett. Ezt sürgeti a békés verseny, ezt várja tő­lünk a párt. A szocialista propaganda nem lehet elvont, hanem az ország, a megye sajátos fel­adataihoz, sajátos problémái­hoz kell kapcsolódnia a gaz­dasági és társadalmi élet minden területén. Ehhez a munkához elengedhetetlenül szükséges résztvannünk a Ha­zafias Népfront minden meg­mozdulásában. Nem lesz ele­gendő csak jelezni a szocia­lista propagandamunka prob­lémáit, hanem cselekvő mó­don, igaz szívvel kell azokat segíteni megoldani minden tagunknak, aktivistánknak, s a vezetőknek a saját terüle­tükön. — Korszerű munkásszállo­dákat kapnak a jövő eszten­dőben az építőipari vállalat dolgozói. Ózdon, Győrött, Debrecenben és Szekszárdon is épülnek munkásszállók. Valamennyi szállóban par­kettás hálószobákat, beépí­tett szekrényeket, vezetékes rádiót tervezitek, s emelő*-in­klnt olvasó és társalgó, für­dő-; mosdó- és tusolóhelyí­ségek állnak a lakók rendel­kezésére. — Csütörtökön reggel a Semmelwels-teremben meg­kezdődött a Magyar Tudo­mányos Akadémia VII. Ko­rányi Sándor vándorgyűlése. A gyűlés megnyitóján jelen volt Román József egészség­ügyi miniszter, Rusznyák István, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke, Simo­novics István, egészségügyi miniszterhelyettes, valamint orvostársadalmunk számos tagja. Ma utazik a tanácsi küldöttség Drezdába A küldöttségnek Dénes Leó elvtárs is tagja Drezda városa júniusban ünnepli fennállásának 750. évfordulóját. A város polgár­mesterének meghívására az évforduló alkalmából magyar tanácsi küldöttség utazik Drezdába. A delegáció veze­tője Pongrácz Kálmán, Bu­dapest Főváros Tanácsa vég­rehajtó bizottságának elnöke, tagjai: Dénes Leó, Szeged vá­ros tanácsa végrehajtó bi­zottságának elnöke, és Hor­váth István, Győr város ta­nácsa végrehajtó bizottságá­nak elnöke. A küldötteik pén­teken reggel indulnak a féri. hegyi repülőtérről. Holnap kezdődik az augusztus 20-i munkaverseny a Délrostnál megállapíthatja, hogy mikor volt eső, s mikor nem. Ezért aztán egyik napról a másik­ra változott az elmúlt két hó­napban a termelés hozama. Az MSZT székházban nyílik meg a kertésieli kiállítás A Délmagyarország" már korábban hírt adott arról, liogy a Szegedi Városi Tanács mező­gazdasági osztálya, a Micsurin Agrártudományi Egyesület és a ZULDSZÖV vezetősége június 17-én nagyszabású kertészeti ki­állítást rendez Szegeden. A kiál­lítás előkészületei már igen elő­rehaladott állapotban vannak. A mognyitásra június 17-én, va­sárnap délelőtt 9 órakor kerül sor az MSZT Horváth Mihály utcai székházában. A kiállításon a szegedi és a környékbeli termelőszövetkeze­tek, egyénileg dolgozó parasztok, kiskertészek legszebb zöldség-és gyümölcs-féleségeiket mutatják majd be a fogyasztóknak. A megnyitó ünnepség után 10 órakor Nyókes István elvtárs, a MEGESZ központi titkára és Mohácsi Mátyás egyetemi tanár tartanak előadásokat a bogyós gyümölcsfélék termelési mód­szereiről. A rendezőség szeretet­tel vár minden érdeklődőt. A kertészeti kiállítással egy­időben az MTH 600-as traktoros­képző iskola rendezésében me­zőgazdasági gépkiállítás is lesz. A mezőgazdaságunkban már is­meretes és használatos mezőgaz­dasági gépek egy részét mutatják be< A Délrost újszegedi tele­pén ma történnek meg a fel­ajánlások augusztus 20-a tiszteletére. Holnap kezdő­dik ez a verseny, s több mint két hónapon át tart majd. , Hozzájárult ehhez az Most az új felajánlások nap­ján érdemes végigtekinteni az elmúlt időszakon, már csak azért is, hogy a munka­versennyel kapcsolatos ta­pasztalatokat fel lehessen használni az elkövetkezendő hónapok­ban, vagyis úgy lehessen megszervezni a munkaver­senyt, hogy az jó eredmény­nyel járjon. Az elmúlt időszakban — április, május — a Délrost újszegedi telepén a munka­verseny-mozgalom nem sok jóval dicsekedhetett, nem születtek kiiváló eredmények általánosságban. Voltak bri­gádok, minit például Király Jánosé, Duda Károlyné, vagy Máté Imre DISZ-lbrigádja, amelyek szép eredményeket értek el. Az üzem egészét te­kintve azonban ezek az ered­ményék elszigeteltek marad­tak. ezenfelül pedig a jó ered­mények sem voltak olyan jók, mint amilyenek lehettek volna. Mint mindennek, ter­mészetesen ennek js megvan az oka, nem is egy, hanem több is. A Délrost munkáját, ter­melését tudvalévően igen befolyásolta az id őjárás. Meleg, száraz napokra van szükségük ahhoz, hogy jó ter­melési eredményeket érhes­senek el. Az elmúlt két hó­napban viszont jóval több volt az esős nap, mint a nap­fényes. Az esős, nedves idő gátolta a termelés folyama­tosságát é® ezért gátolta a munkaversenyt, a vállalások teljesítését is. — Az időjárásit a havi terv­jelentések úgy mutatják, mint a Meteorológiai Intézet — mondják az üzemben és ez valóban így is van. Ha az ember a tervjelentéseket, a grafikonokat nézi, rögtön anyaqhlánv. Elfogyott ugyanis az 1955-ös áztatási anyag, az új pedig még nem érkezett meg. így történt aztán, például az a furcsa eset is, hogy április 20-én a május elsejei műszak utolsó napjaiban 85-en vol­tak fizetéses szabadságon ép­pen az anyaghiány miatt. A hangulat, a munkalen­dület azonban mindezek el­lenére jó, és ha megfelelő az idő és anyag áll rendelkezé­sükre, a dolgozók kiveszik ré­szüket a munkából. így aztán április hónapban az eső és ez anyaghiány ellenére is 107 százalékra teljesítette tervét a Délrost, ami nem rossz eredmény, bár ennél jóval maqasabb százaléket szoktak elérni. A jelenleg fo­lyó, illetve a mai nappal le­záruló szálkihozatali verseny is eredményesen fog végződ­ni, hiszen a 7.3 százalék he­lyett az első dekádban 8,8-at, a második dekádban 10.7, a harmadik dekádban pedig ennél is magasabb százalékot értek el a dolgozók. A munka versenyhez szük­séges objektív feltételek hiá­nya mellett feltétlenül befo­lyásolta a munkaverseny ál­lását egy bizonyos fokú lany­haság, amellyel a munkaver­senyt kezelik a Délrostban. Gondolunk itt olyan dolgok­ra, mint például a verseny eredménye állandó közlésé­nek hiánya, vagy például a* a kényelmesség, amellyzi nem igyekeznek a munko­versanyt olymódon kiszélesí­teni, hogy ne csak kiugró eredmények szülessenek a termelés egy­egy pontján, hanem a ter­melés minden szakaszán egyaránt. Most van anyag kellő mennyiségben és az idő is megfelelő, kedvez a mun­kákhoz, s valószínűleg ked­vezni is feg, hiszen a nyári hónapok következnek. így hát ha egy kicsit jobban igye­keznek megszervezni a mun­kaversenyt, jobban törődnek vele, akikor bizonyos, hogy a holnap beinduló augusztus 20-a tiszteletére rendezett munkaverseny jó eredmény­nyel fog zárulni. (andrás) Ünnepi nagygyűlés a pedagógus napon A pedagógusnap alkalmából lese mond. Ezután kerül sor a június 3 án 9 órai kezdettel a jól dolgozó pedagógusok jutal­Szahadság-filmszínházban ünne- mazására. pi nagygyűlést tart a Városi Ta- A nagygyűlés utáni kulturális Vasárnap hajnalban a nyári időszámítással egyidőben életbelép a vasút nyári menetrendje Jelentősen javul a vasúti ösz- és 4 személyvonat biztosítja ae szeköttetés a főváros és egyes utazást. Budapest—Debrecen­vidéki városok között. Szombat- Nyíregyháza között 3 gyorsve­helyre, Székesfehérváron, illetve nat, 2 személyvonat bonyolítja le Győrön át két gyorsvonat és a távolsági forgalmat. Hékésesa­rgy személyvonat közlekedik, bára 4 személyvonattal és 2 Pécsre egy gyorsvonat és egy gyorsvonattal lehet utazni. Bu­személyvonat szállítja az utaso- dapesl—Szeged között a közvet­kal. Az ország második legna- len utazást egy gyorsmotorvo­gyobb városába, Miskolcra egy nat, egy gyorsvonat cs 2 távol­gyorsmotorvonat, két gyorsvonat sági személyvonat teszi lehetővé. József Attiláról nevezték el az újszegedi tanítóképzőt Május 31-én, tegnap egészna- vendékci és a vendégek József pos ünnepségeken emlékeztek Attila volt tanáraival, iskola- és meg az újszegedi tanítóképzőben osztálytársaival találkoztak az az iskola fennállásának 112. év- Újszegedi November 7. Művelő­fordulójóról cs az intézetet Jó- dési Otthonban. A beszélgetés zsef Attiláról nevezték el. előtt Döme Mihály, á tanitókep­Az ünnepségek reggel 8 óra- ző igazgatója, aki maga is isko­kor bemutató tanítással kezdőd- latársa volt József Attilának, fel­tek. A gyakorló általános iskola olvasta azokat a táviratokat, le­IV. osztályában Sárközi Zoltán, velekel, amelyeket a névadó ün­a „Legjobb tanító" címet nyert népség alkalmából az intézethez végzős növendék a „József At- küldtek. A többi között felolvas­tila és a Mama" című olvas- ta Vrros Péter és Illyés Gyula itáes oktatási osztálya. műsorban Miklóssv György , ajmányt tanította. A jólsikerült ta- irodalmi érdekességé levelét is. Az ünnepi nagygyűlést ílar- szegedi Nemzeti Színház mű-jnítás után az iskola növendékei, Ezután Eperjessy Kálmán, fő­mulh István elvtárs, az oktatási vésze, a Keméiidv Nándorné Tu-| tanárai és a meghívottak meg- iskolai tanár, József Attila volt osztály vezetője nyitja mog. Un- nflónőkápző Énekkara, a Városi beszélték a tapasztalatokat. osztályfőnöke mondta el élmé­nepl beszédet Tombácz Imre Balettlskola táncesoportja és a1 Ezután kezdődött az ünnepség nyelt a költő makói iskolaévei­elvtárs, a Városi Tanács végre- szegedi Nemzeti Színház több leghangubitosabb, legtöbb tanul- vei kapcsolatban, majd egymás­hajló bizottságának elnökhelyet.- művésze lép fel. | ságot adó része. Az iskola nö- utau felszólaltak és elmondták kedves és vidám élményeiket a költő tanárai, osztálytársai, Tet­tumanti Béla egvetomi tanár, Kasi Jenő tanár, H. Kovács Mi­hály tanár, Balogh József orvos, — Illyés Gyula új verskötetét, nyéből Utánrendelési kellett kér- A ház udvarából nyílik a 207- Búzás László tanár. a „KczfogÚ8ok"-at lehat már mink, hogy a könyvnap alkalma- es holt raktárhelyisége, oda is Tizenkét órakor leleplezték az kapni? vul rat « könyvet is megkapbas- átmegyünk, s nem hiába, mert i<koll, ^bejáratánál József Atti­— Még nem, tessék bejönni sdk az olvasók. Különben, mint a könyvkötegek között gyors |u emlékművét, Az avalóünnep­vasarnap. vagy a könyvhét bár- érdekességet megemlítem - munka folyik: az üzemek sza- ,égw| megjelent Balogh litván melyik napján - felel az eláru- folytatja Szabó elvtárs, mtköz- mára állítják össze a konyvnapi elvtárs, u városi pártbizottság sílónő. 1,ea a könyvek között tovább könyveket. titkira Tombácz Imre elvtárs, _ Jó, akkor vasárnap vissza- megyünk hogy Der Endre - Sietnünk kell a munkával a városi Tanács VB elnökhelvet­jövük. é" Somfai László vasárnap a mondja Tóth elvtárs hogy a tege ,',s több szegedi iskola igaz­A fiatalember kilép az utcára, Széchenyi téri könyvsátorban könyvek mielőbb kint legyenek Katója, s a szegedi kulturális élet Két nappal az ílnnepi Könyvhét előtt mi pedig lépjünk be a kisajtón a könyvkereskedés raktárába, ahol mái' türelmetlenül várakoznak az új könyvek. Biztosan köztük van Illyés verskötete is. Benn a rak­tárban saját műveiket dedikálják. könyv-könyv hátán, Illyés új verskötete mellett egy szép kiállítású könyv vonja magára a figyelmei: az új „Ope­ra kalauz", amely bizonyára nagy érdeklődésre számíthat, hiszen a polcok mellett végig a padlón a 900 oldalas könyvet még kot­boesomagolva, vagy már csoma- tn-részletckkel is ellátták. (Tolásukból kibontva fekszenek _ Ezt nézzc meg _ n^n,lj(1 És a könyvek között folyik a Szflbú eJvl(irs _ s örömmei mu, az üzemekben, s így a dolgozók ,i)bb Képviselője. Beszédet Har­idejében választhassanak és ,m.th István elvtárs, a Városi vásárolhassanak azokból. Tanács oktatási osztálvúnnk ve­lőül olvu.rs meg azt is el- ZBll3jBi az ilkola vol, nÜVBndéke mondja, hogy vasárnap a könyv- mondott. Megemlékezett az isko­hét megnyitóján !a u3 (-,VB1 fennállásáról és * léggömböket engednek tel, a léggömbökre könyvutalványo­kat kötnek, amelyeket, minden könyvüzlctbcn bevált. A lég­tnnítúképző növendékei elé pél­daképül állította József Attilát. Az emlékművet Döme Mihály elvtárs vette át ás »z iskola ne­vében megkoszorúzta. A megje­lentek ezután megtekintették » lépcsőházban elhelyezett kél em­munka. Kiss Alfred és Székey Szab6 pál 25 ív alatt )rt gombok ncm szallnak az eg.g lV bBjarat ;k o|d„. Mihály a legújabb könyv zállí - k-t k . elbeszéiB8ét. Ncm szétpukkannak es visszahul anak emléktáblára József manyt vesztk át, csomagoljak U ,Bhct sokúi időzni egy-egy » Máté. A szerenesés megtaláló A y4 Bfz most felbontott könyvcsomag hói: Tömörkény István. A „Ten geri város" címmel novelláinak újabb gyűjteményét kopja kéz­hez. az olvasó a könyvnap al­kalmából. Milyen egyéb „sze­gedi" könyvet árulnak még a lapozna az ember. Innen is, on- nek megfelelő" könyvet kap » m.sik oU( dj „ kft„6 nan is szebbnél-szebb kiállítású legközelebb, könyvüzletben. dombormflvét helvczték el. Ez címlapok hívogatnak, mint pél- Ezekben a raktárhelyiségekben n fja(al szegedi képzőművésznek, 'hiul az „Ezeregyéjszaka" meséi- „jllcs niegállás: nap. mint nap Hemmer Jánosnak, az iskola nek, vagy az „Egri csillagok"- ékeznek az újabb könyvszállít, volt növendékének alkotása. nak új kiadása. Mellettük Mo­ricz kisregényeinek két kötete, mun>"'U> fényen folyik a mun­könyvnapon — kérdezzük meg Doris Lessing — ma élő nyugati ka a könyvök dombjai és völgyei az üzletvezetőt, Szabó elvtársat. író — novellás kötete — és így között S a munka eredménye? - A régen várt Juhász Gyula sorolhatná az ember a könyvei- _ Azt va8(imap mar mindenki . , ., mrket, inert, amíg körbenjnrunk ,, , ,. , , , , , verskötet vogre mcgjelen.k, azon- nlktijrhc,yiségbBn rp>TB újabb '"^áthatja, akit erdekeinek a kívül Dér Endre József Attila- ,-.s újabb felledozésekre bukkan könyvek, díjas „Első próba" című regé- nunk, A. S. — Zene- és dalestet rendez június 2-An, szombaton es'.c 6 órai kezdettel Kálvin tér 6. szám alatt a Belváros I. MNDSZ- és MSZT-szervezet. A műsorban több neves sze­gedi énekes lér> fel

Next

/
Oldalképek
Tartalom